Fodor Gábor

címke rss

Ülésezik az SZDSZ ügyvivői testülete

Archívum2003.03.06, 07:32

Vasárnapi megalakulása után csütörtökön újra ülést tart az SZDSZ ügyvivő testülete - tudta meg a Magyar Hírlap. Erre azután kerül sor, hogy a pártelnök kedden lemondta a szocialistákkal tervezett koalíciós egyeztetést, mert kiszivárgott, hogy az új összetételű ügyvivői testület milyen mandátummal indította el a delegációt. Közben Kuncze Gábor négyszemközt találkozott Medgyessy Péter kormányfővel. 

Csőzik lemondott az fb-tagságról

Archívum2003.03.06, 07:25

Csőzik László szombaton megválasztott szabad demokrata ügyvivő szerdán lemondott a Hungexpo Rt.-nél betöltött felügyelőbizottsági tagságáról. A lépésre azután került sor, hogy Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke hétfőn azt nyilatkozta, hogy szerinte összeférhetetlen az ügyvivői munka az állami cégeknél betöltött tisztségekkel. Ungár Klára, akit szintén ügyvivővé választottak ugyanakkor nem mond le fb-tagságáról, csak ha erre a párt országos tanácsa is felszólítja.

Ismét Kuncze az SZDSZ elnöke

Archívum2003.03.02, 15:29

Kuncze Gábort választották az SZDSZ szombati, tisztújító küldöttgyűlésén a párt elnökévé. Kuncze kihívója, Bauer Tamás - aki élesen bírálta a párt vezetőit - a vártnál jóval több szavazatot kapott. Az újraválasztott elnökre 525, míg Bauer Tamásra 176 voks érkezett. Bauert a párt legfontosabb döntéshozó szervébe, az ügyvivői testületbe sem szavazták be.

Kuncze: véget kell vetni az SZDSZ külső vitáinak

Archívum2003.02.26, 15:16

Pontot kell tenni az SZDSZ nyilvánosság előtt zajló vitáinak - jelentette ki Kuncze Gábor, a párt elnöke. A küldöttgyűlésen, amelyen beszédet mond a kormányfő is, bemutatják az SZDSZ Gondolkozz Európában című programját.

MSZP-SZDSZ: Orbán még nem tért magához

Archívum2003.02.07, 12:06

Horn Gyula szerint lényegében Európai Unió-ellenesnek tekinthető Orbán Viktor évértékelő beszéde, amelyben azt mondta: másodrangú tagok leszünk az unióban. Kuncze Gábor szerint a "savanyú a szőlő" és a "csak a szépre emlékezem" jellemezte a beszédet. Herényi Károly szerint felelős ellenzékiként szólt a volt kormányfő.

Változtatást sürgetnek az SZDSZ-esek

Archívum2003.01.27, 16:55

Az [origo] által megkérdezett szabad demokrata politikusok szinte kivétel nélkül úgy látják, hogy radikális változtatásokra van szükség ahhoz, hogy az SZDSZ növelni tudja népszerűségét és szavazóbázisát. Az ehhez vezető utat azonban már különbözőképpen látják: van, aki személyi változást sürget a párt élén, mások az alapszervezetek erősítésében látják a kiutat. A többség azonban nem az elnöki posztért jelöltként indulni szándékozó Bauer Tamás vezetésével képzeli el a jövőt. Eltérő szerepet képzelnek el ugyanakkor a jelenlegi pártelnöknek, Kuncze Gábornak is.

Kuncze szerint sikeres évet zárt az SZDSZ

Archívum2002.12.19, 13:47

Sikeresnek értékelte 2002-t Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, mivel teljesítették célkitűzéseiket: leváltották az Orbán-kormányt és részt vesznek a kormánykoalícióban. A pártelnök szerint pártja eddig megfelelően képviselte választóit.

Megszavazta a parlament az alkotmánymódosítást

Archívum2002.12.17, 18:15

A parlament elsöprő többséggel megszavazta az uniós csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítást. 361 képviselő szavazott igennel, 4 nemmel, a szavazás során senki nem tartózkodott. Nemmel szavazott Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, Hajdu László (MSZP), egy fideszes politikus és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Kuncze és Juhász az [origo]-nak elismerte: véletlenül nyomtak nemet. Az Országgyűlés ezt megelőzően elfogadta a Fidesz módosító indítványait is, amelyekben a párt azt kérte, hogy három pontot vegyenek ki a tervezetből.

Várhatóan enged az MSZP alkotmánymódosítás-ügyben

Archívum2002.12.16, 13:32

Kedden szavaz az Országgyűlés az EU-csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosításról. A végszavazás kimenetele továbbra is kétséges, mivel a Fidesz ragaszkodik ahhoz, hogy az általa kifogásolt - a csatlakozáshoz kevésbé szorosan kötődő - három pont kikerüljön a szövegből. Fodor Gábor szabad demokrata képviselő szerint alkotmánymódosítás nélkül is lehet csatlakozni, csak úgy sokkal bonyolultabb, és károkat szenvedhet az ország. Az [origo] információi szerint az MSZP várhatóan engedni fog a Fidesznek.

Bekiabálások a Parlamentben az EU-vitában

Archívum2002.12.10, 10:55

Bekiabálások és hangoskodás mellett vitázott az Országgyűlés az EU-csatlakozásról. Kovács László kifogásolta az MDF nyilatkozatát, miszerint nem vagyunk felkészülve a csatlakozásra. Dávid Ibolya megjegyezte: támogatják a belépést, de a hibákra fel kell hívni a figyelmet. Kuncze Gábor a hangzavarra utalva kijelentette: nem lábujjhegyen kell bemenni Európába, de ordibálva sem érdemes.

Tisztújító kongresszusok fejcserék nélkül

Archívum2002.11.26, 07:49

Megingathatatlan az MSZP-ben Kovács László, az MDF élén pedig Dávid Ibolya posztja - írja a Magyar Hírlap. A Fidesznél még kiszámíthatatlan, ki kerül a párt élére. Az SZDSZ-ben elképzelhető, hogy Fodor Gábor indul az elnöki posztért Kuncze Gáborral szemben.

Tolvajbandázás miatt perelnék Kunczét

Archívum2002.11.26, 16:45

Egy bekiabálás miatt perelné a Fidesz Kuncze Gábor SZDSZ-elnököt. Répássy Róbert fideszes képviselő szerint a kormánypárti politikus a kedd reggeli interpellációk során egy bekiabálásában "tolvaj bandának" titulálta az ellenzéket. A Fidesz csak akkor nem perel, ha Kuncze bocsánatot kér.

Nem lesz Kunczéből gazdasági miniszter

Archívum2002.10.28, 14:30

Mind a kormányszóvivő, mind Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke tagadja a Magyar Nemzetben megjelent információt, miszerint menesztenék Csillag István gazdasági minisztert, és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke kerülne posztjára.

Az MSZP-t hibáztatja Kuncze Zugló miatt

Archívum2002.10.21, 16:46

Az újraválasztott főpolgármester már megkezdte az egyeztetést a fővárosi közgyűlésbe jutott pártok vezetőivel. Személyi kérdésekről azonban nem beszélt Demszky Gábor. Kuncze Gábor pártelnök sérelmezte, hogy Zuglót azért vesztették el a szabad demokraták, mert a szocialisták ellenjelöltet állítottak.

Kuncze nem enged

Archívum2002.10.05, 16:43

Kuncze Gábor fenntartja korábban hangoztatott állításait, miszerint az elmúlt négy évben több tízmilliárd forintot loptak ki autópálya-építés címén az adófizetők zsebéből. A szabad demokrata pártelnök a Fidesz szombati sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált.    

Meghallgatások az eltűnt akta miatt

Archívum2002.09.30, 14:17

Harmadszori kísérletre sikerült meghallgatni a Történeti Hivatal elnökét, az átvilágító bírák soros elnökét, Gondos Imrét, a BM dokumentációs főosztályának akkori vezetőjét, Sersli Sándort, Kuncze Gábor akkori belügyminisztert és Mécs Imre vizsgálóbizottsági elnököt Szalay Gábor, a gazdasági tárca államtitkárának elveszett eredeti kartonja miatt a nemzetbiztonsági bizottságban. Eredményre azonban egyelőre nem jutottak a testület tagjai.

Teljes gőzzel kampányolnak a miniszterek

Archívum2002.09.18, 13:32

Szerdán szinte minden miniszter, de még a miniszterelnök is valamilyen a választásokhoz köthető eseményen vesz részt. Medgyessy Péter miniszterelnök és a két kormánypárt elnöke, Kovács László és Kuncze Gábor is nagygyűlésekre indul, összesen tíz minisztérium vezetői tartanak szerdán sajtótájékoztatót. Az ellenzék vezető politikusai már korábban beszálltak az önkormányzati választási kampányba.

Újra dönthetnek Kuncze meghallgatásáról

Archívum2002.09.16, 09:48

Várhatóan ismét szóba kerül Kuncze Gábor meghallgatása a Szalay-ügyben. Az SZDSZ elnökét azért nem tudta a nemzetbiztonsági bizottság legutóbbi ülésén meghallgatni, mert nem tudtak megállapodni arról, hogy nyílt vagy zárt ülést tartsanak-e. A bizottság az SZDSZ-es államtitkár eltűnt ügynökkartonja után vizsgálódik.

Vizsgálat kezdődik Szalay eltűnt iratai miatt

Archívum2002.09.09, 12:29

Szalay Gábor szabad demokrata államtitkár 1995-ben eltűnt irataival kapcsolatban tart meghallgatásokat hétfőn a parlament nemzetbiztonsági bizottsága. Kövér László, a testület fideszes elnöke javaslatára az ügyben meghallgatják az átvilágítóbírók soros elnökét, a Történeti Hivatal elnökét és Kuncze Gábor volt belügyminisztert is.

Kezdődik a vizsgálat az eltűnt iratról

Archívum2002.09.09, 08:41

Hétfőn kezdi vizsgálni a parlament nemzetbiztonsági bizottsága, hogy hová lett Szalay Gábor SZDSZ-es politikai államtitkár kartonja, amelyet 1995-ben kértek ki a Belügyminisztériumból. A Fidesz úgy tudja, hogy egy további MSZP-s politikus is érintett az ügynökügyben. Ezt a szocialisták tagadják.  

Kuncze: Szalay továbbra is élvezi bizalmamat

Archívum2002.09.07, 19:17

Egy évtizeden keresztül együttműködött a kémelhárítással Szalay Gábor SZDSZ-es államtitkár. A politikus szóban jelentett külföldi útjairól, de senkit sem jelentett fel, és beszervezési nyilatkozatott sem írt alá. Az államtitkár pénteken vallott múltjáról, miután Mécs Imre figyelmeztette, hogy az ellenzék is tud állambiztonsági kapcsolatáról. A Gazdasági Minisztérium SZDSZ-es politikai államtitkára nem kíván lemondani. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szombaton kijelentette: Szalay továbbra is élvezi bizalmát, mert nem volt ügynök. Tóth Károly MSZP-s bizottsági tag szerint furcsa, hogy a Fidesz Szalay lemondását igen, Járai Zsigmond lemmondását ...

Szalay Gábor együttműködött az állambiztonsággal

Archívum2002.09.07, 18:51

Egy évtizeden keresztül együttműködött a kémelhárítással Szalay Gábor SZDSZ-es államtitkár. A politikus szóban jelentett külföldi útjairól, de senkit sem jelentett fel, és beszervezési nyilatkozatott sem írt alá. Az államtitkár pénteken vallott múltjáról, miután Mécs Imre figyelmeztette, hogy az ellenzék is tud állambiztonsági kapcsolatáról. A Gazdasági Minisztérium SZDSZ-es politikai államtitkára nem kíván lemondani. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szombaton kijelentette: Szalay továbbra is élvezi bizalmát, mert nem volt ügynök. Tóth Károly MSZP-s bizottsági tag szerint furcsa, hogy a Fidesz Szalay lemondását igen, Járai Zsigmond lemmondását ...

Újra a Városligetben a kormány

Archívum2002.09.04, 11:31

Nagygyűlést szervez az MSZP és az SZDSZ vasárnapra a Városligetbe - jelentette be Kovács László MSZP-s, valamint Kuncze Gábor SZDSZ-es pártelnök. A két politikus szerdai sajtótájékoztatóján emellett újra értékelte a kormány eddigi munkáját, és ismét visszautasította a Fidesz ezzel kapcsolatos állításait.

Az SZDSZ sajnálja Hack és Kis távozását

Archívum2002.08.31, 18:27

A felszólalók sajnálattal szóltak Kis János és Hack Péter SZDSZ-ből való kilépéséről a párt országos tanácsának szombati ülésén. A tanácskozáson Kuncze Gábor pártelnök egyebek mellett beszélt az önkormányzati választásokról. Az SZDSZ 90 önálló és 99 MSZP-vel közös polgármester-jelöltet indít - derült ki. A pártelnök támogatásáról biztosította Mécs Imrét, a kormánytagok titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság elnökét.

Kövér szerint van még két baloldali érintett

Archívum2002.08.30, 16:40

Szocialista és szabad demokrata kormánytag érintettségéről tud bizonyosan Kövér László fideszes politikus, aki azonban neveket nem árult el sajtótájékoztatóján. Demeter Ervin volt titokminiszter egy SZDSZ-es politikus érintettségéről tud. Várhegyi Attila, a Fidesz pártigazgatója az Országgyűlés elnökétől várja, hogy tegyen lépéseket az ellenzék által alkotmányellenesnek tartott Mécs-bizottság működése ellen. A bizottságot Mécs Imre és Tóth Károly politikai ámokfutásának tartja. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint Kövér hazudik. Mécs Imre pedig Kövér stílusát kifogásolja, ezért nem reagál az általa elmondottakra.

Gyekiczky állítja: nem vitt el iratokat a BM-ből

Archívum2002.08.06, 18:05

A Belügyminisztériumtól kapott információk szerint az elmúlt 12 évben csak egy ember vett át a BM irattárában III/III-as főcsoportfőnökséggel kapcsolatos iratokat, Kuncze Gábor volt belügyminiszter kabinetfőnöke - ismertette Balogh László, a Medgyessy-bizottság elnöke. A kabinetfőnök, Gyekiczky András állítja: egy esetben járt az irattárban, de akkor sem vitt el semmit. A Medgyessy-bizottság kedden meghallgatta Kuncze Gábor, valamint Horváth István volt belügyminisztereket. Horváth elismerte, hogy tudott Medgyessy szt-tiszti múltjáról, mivel ő írta alá felfüggesztését.

MSZP-SZDSZ vita az átvilágítandók köréről

Archívum2002.07.10, 16:11

Egy lényeges vita van az MSZP-vel az úgynevezett ügynöktörvénnyel kapcsolatban: az SZDSZ 1990 óta valamennyi közszereplőre kiterjesztené a hatályát, az MSZP pedig csak a jelenlegiekre - mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. A javaslatról ősszel tárgyal a parlament.

Kuncze a koalíció stabilitásáról biztosította Mádlt

Archívum2002.06.27, 12:48

Csütörtökön az SZDSZ elnöke találkozott a köztársasági elnökkel Medgyessy Péter ügye miatt. Kuncze Gábor biztosította az államfőt arról, hogy a koalíció stabil, és hogy nincs alkotmányos válság. A pártelnök szerint az ügyben azoké a felelősség, akik a titkos irattárból kilopott papírokat lobogtatják.

Medgyessy: elszántabb vagyok, mint bármikor

Archívum2002.06.21, 13:06

Végrehajtjuk a kormányprogramot, mi fogjuk bejezni a rendszerváltást - ezek voltak a fő gondolatai Medgyessy Péter beszédének, amelynek céja az volt, hogy lezárja a kémelhárítói tevékenységének leleplezése után kitört botrányt. Kuncze Gábor megerősítette, hogy támogatják a kormányfőt, és becsülendőnek nevezte, hogy Medgyessy feltárta múltját.

Medgyessy marad, az SZDSZ mégis támogatja

Archívum2002.06.19, 17:38

Az SZDSZ frakciója többségi szavazással úgy döntött, hogy mégsem vonja meg a bizalmat Medgyessy Péter miniszterelnöktől. A döntés a jelenlegi helyzetnek szól, ha újabb dokumentumok kerülnének elő, az új helyzetet jelent - mondta Kuncze Gábor pártelnök. Úgy vélte, Medgyessynek meg kell követnie a választókat, mert nem tájékoztatta őket titkosszolgálati múltjáról. Az SZDSZ bizalmáért cserébe az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát kéri.

Az SZDSZ három vizsgálóbizottságot kezdeményez

Archívum2002.06.11, 20:09

Az SZDSZ három parlamenti vizsgálóbizottság felállítására fog javaslatot tenni az Országgyűlésben - nyilatkozta Kuncze Gábor.

Kuncze Mikes Kelemenhez hasonlította Orbánt

Archívum2002.06.11, 12:37

Mikes Kelemenéhez hasonlította Orbán Viktor leveleinek mennyiségét az SZDSZ elnöke, aki a volt kormányfő polgári körökhöz intézett levelére reagált. Kuncze Gábor napirend előtti felszólalásában főleg azt kifogásolta, hogy Orbán a választásokkal kapcsolatos kételyekről ír, és a szavazatok újraszámolását szorgalmazza.

21 millióért vett szoláriumbérletet a MeH

Archívum2002.05.30, 14:13

A Miniszterelnöki Hivatal számára 21 millió forintért vásároltak szoláriumbérletet az utóbbi hónapokban - közölte Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Szerinte a leköszönő Orbán-kormány összesen 150 milliárddal lépte túl saját, kétéves költségvetését. Ennek ellenére az MSZP és az SZDSZ betartja korábbi ígéreteit.

Kasza József üdvözli az SZDSZ kezdeményezését

Archívum2002.04.11, 19:15

Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke (VMSZ) üdvözli az SZDSZ elképzelését arról, hogy Magyarországnak és Jugoszláviának alapszerződést kell kötnie. Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerint a megállapodás kidolgozásába be kell vonni a vajdasági magyarságot is.

Grespik büszke arra, hogy humorosnak tartják

Archívum2002.01.03, 20:04

Grespik László büszke arra, hogy a Heti hetes közönségszavazásán Kuncze Gábor és Torgyán József mögött az év leghumorosabb politikusának választották. A tévéműsort azonban továbbra is politikailag elfogultnak és gyűlöletkeltőnek tartja.

Erős ország, erős imázs - vitanap a parlamentben

Archívum2001.12.12, 15:10

A kormány az Országimázs Központon keresztül hazudik a polgárainak, a polgárok pénzén - mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke az imázsközpont tevékenysége miatt kezdeményezett parlamenti vitanapon. Minden erős ország erős imázzsal rendelkezik - idézett egy neves marketing szakembert Stumpf István kancelláriaminiszter. Az Országimázs Központ "A tett első, a szó második" címmel külön kiadványt jelentetett meg a vitanapra. A füzetet a Happy End készítette.

SZDSZ: az Imázsközpont pénze fedezhetné a kórházak adósságait

Archívum2001.12.12, 16:38

Szerdán a Fidesz vezette kormányt és az Országimázs Központot bíráló óriásplakátok előtt sajtótájékoztatót tartott a Szabad Demokraták Szövetsége a Parlament előtt. Fodor Gábor a párt ügyvezetője elmondta: az Imázsközpont négy és fél milliárdos költségvetéséből az ország összes kórházának adósságát meg lehetne szüntetni.

Az ügyészség szerint hangulatkeltő Bárándy véleménye

Archívum2001.11.05, 15:01

A Legfőbb Ügyészség tiltakozik a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökének az [origo]-n megjelent véleménye ellen. Bárándy Péter a múlt héten azt mondta, hogy úgy látszik, Schlecht Csaba hivatalból ártatlan. Az ügyészség még nem kérte Kuncze Gábor mentelmi jogának felfüggesztését Schlecht Csaba feljelentése alapján, amelyben az SZDSZ frakcióvezetőjét rágalmazással vádolja a korábban gyanúsított vállalkozó.

Kuncze pert nyert a Magyar Nemzettel szemben

Archívum2001.10.31, 19:22

Jogerősen helyreigazításra kötelezte a Legfelsőbb Bíróság a Magyar Nemzet című napilapot abban az eljárásban, amelyet Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke indított személyiségi jogainak sérelme miatt.

Az ellenzék együttműködik, de külön indul a választásokon

Archívum2001.10.26, 16:37

Az SZDSZ és az MSZP külön kampányol és külön listát indít a 2002-es választásokon. A két párt közös célja, hogy menesszék a jelenlegi kormányt, ám az együttműködés formáinak kialakítása még hátra van.

Kuncze: Állami szintű a korrupció

Archívum2001.10.19, 10:22

Szép, hogy csökkentek a robbantások, de hol vannak a robbantók? - kérdezte Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, aki arról beszélt, hogy állami szintre emelkedett a korrupció, 200-300 milliárd forint jut egy szűkebb csoportnak az adófizetők pénzéből.

Parlamenti vitanap a kormány hároméves tevékenységéről

Archívum2001.10.18, 18:21

Csütörtökön az SZDSZ kezdeményezésére parlamenti vitanapot tartottak a képviselők a kormány hároméves tevékenységéről. Orbán Viktor kormányfő expozéjában összefoglalta az eddig elért eredményeket, és megállapította, hogy a kormány tevékenysége összhangban van a választópolgárok akaratával. Kovács László szocialista pártelnök szerint a miniszterelnök vonzó, de hamis országképet festett. Az SZDSZ vezérszónoka, Kuncze Gábor közölte: állami szintre emelkedett a korrupció. Zárszavában Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter eredményesnek nevezte a vitát, bár megjegyezte, hogy nem történt váratlan fordulat.

Tárgyal majd az MSZP és az SZDSZ

Archívum2001.10.13, 05:43

A közeljövőben tárgyalnak a szocialisták és a szabaddemokraták, de nem a választási együttműködésről - tudatta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Az MSZP továbbra is konzultálna a Fidesszel.

Kuncze: SZDSZ - MSZP dialógus kezdődik

Archívum2001.10.11, 20:13

A közeljövőben tárgyalóasztalhoz ül az SZDSZ és az MSZP, de a megbeszéléseken választási együttműködésről nem lesz szó - jelentette ki Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök a Pénzügykutató Rt. csütörtöki budapesti rendezvényén.

Az SZDSZ botrányosnak tartja az egészségügy helyzetét

Archívum2001.10.07, 16:32

Fodor Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivője vasárnap alkalmatlannak nevezte Mikola Istvánt posztja betöltésére. Az egészségügyi minisztert kapkodó, elhibázott döntéseiért, botrányos intézkedéseiért támadta. Elmondta, hogy a Fidesz kormány működése alatt válságba került az ágazat.

Schlecht védője feljelenti Kunczét és Eörsit

Archívum2001.09.18, 18:13

Panaszt nyújt be a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz (BRFK), illetve feljelentést tesz Kuncze Gábor és Eörsi Mátyás szabad demokrata országgyűlési képviselők ellen szerdán Futó Barnabás, Schlecht Csaba védője.

Hegedűs Lóránt antiszemita cikke

Archívum2001.09.07, 12:57

Elejétől a végéig igazi fasiszta szöveg - minősítette Fodor Gábor szabaddemokrata ügyvivő azt a cikket a Magyar Hirlapnak nyilakozva, amelyet ifjabb Hegedűs Lóránt, a MIÉP alelnöke írt a párt XVI. kerületi lapjának. Az országgyűlési képviselő egyértelműen a zsidókra utalva jelenti ki: rekeszd ki őket, mert ha nem teszed meg, ők teszik meg veled. A gyűlöletbeszédnek ezt a formáját nem lehet büntetlenül hagyni - mondta a lapnak Kósáné Kovács Magda, az emberi jogi bizottság elnöke. A szerző nem kívánta kommentálni a szöveget.

Fodor elítéli a kamerás megfigyelés ötletét

Archívum2001.09.04, 10:24

Fodor Gábor szabad demokrata képviselő szerint az Igazságügyi Minisztériumban készülő, a kamerás megfigyelésekkel kapcsolatos törvénytervezet felszámolja az információs önrendelkezési jogot Magyarországon.

Előző
Következő