focivideók

címke rss

Rendhagyó mozdulattal mentett a MU kapusa

Sport2013.02.14, 10:07

David De Gea több nagy védéssel segítette a Manchester Unitedet az 1-1-es döntetlen kiharcolásában a Real Madrid otthonában rendezett BL-nyolcaddöntőn. A madridi születésű kapus az egyik legnagyobb bravúrt a 60. percben mutatta be, amikor egy jobboldali beadás után, az ötös túlsó sarkánál Fabio Coentrao bevetődve kapura kanalazta a labdát.

Felkapta a bírót a Boro kameruni focistája

Archívum2013.02.13, 12:23

Zsinórban öt vereség után tudott újra nyerni a Middlesbrough a Championshipben. A Leeds elleni 1-0-s siker annyira bepörgette a André Amougout, hogy a lefújás után hátulról megragadta, és a levegőbe emelte a játékvezetőt. A kameruni védő akciója láttán mindkét partjelző odasietett, de kedélyes pacsizáson kívül semmi nem történt.

Kiállították a begőzölt Ibrahimovicot

Sport2013.02.12, 23:17

Zlatan Ibrahimovic a Valencia ellen idegenben 2-1-re megnyert BL-nyolcaddöntő első meccsén a 92. percben elveszített egy párbajt, majd a fejével is ugyanezt tette. A PSG svéd csatára előbb Parejónak, majd Guardadónak is durván odalépett, egyből pirosat kapott, ezzel nehéz helyzetbe hozta a csapatát, hiszen a visszavágót biztosan kihagyja.

A PSG elszórakozta, a Juve eldöntötte

Sport2013.02.12, 23:24

1969 után ismét tudott olasz csapat meccset nyerni a Celtic vendégeként, a Juventus labdarúgócsapata tökéletes helyzetkihasználással elintézte a BL-nyolcaddöntős továbbjutást. A PSG szintén eldönthette volna végleg a nyolc közé jutást, végig veszélyesebben játszott, de a hajrában gólt, Ibrahimovic pedig piros lapot kapott.

Nem adta fel a kődarabbal kilőtt játékvezető

Sport2013.02.12, 16:51

Egy súlyos incidens ellenére sem hagyta magát eltántorítani a munkájától az argentin másodosztály egyik futballbírója. Mariano Gonzalez leküldte a pályáról a hazai Boca Unidos egyik focistáját a második félidő elején, mire válaszként a lelátóról mellbe lőtték egy jókora kődarabbal. A bíró a földre került a fájdalomtól, de aztán vállalta a folytatást, melyben a vendégektől is kiállított két embert, a Gimnasia La Plata ezzel együtt 1-0-ra megverte a hazaiakat.

Kutya szakította félbe a Fradi-meccset

Sport2013.02.12, 10:46

Egy kutya miatt állt a játék a Ferencváros beleki edzőmérkőzésén. A Brassó ellen 0-0-ra végződött találkozón a játékos kedvű jószág megkerülte Jova Leventét, majd egy testcselt is bedobott, ám elkapták, és kivezették a pályáról.

Megbosszulta magát a kihagyott liverpooli büntető

Sport2013.02.11, 23:24

Hazai pályán szenvedett 2-0-s vereséget a Liverpool labdarúgócsapata a West Bromwich Albiontól az angol bajnokság 26. fordulójának egyetlen hétfői mérkőzésén.

Sevcsenkót százezer dollárért fűzi egy indonéz klub

Archívum2013.02.11, 22:34

Mérkőzésenként százezer dollárt ajánlott fel a Mitra Kukar labdarúgócsapatának vezetősége Andrij Sevcsenkónak azért, hogy az indonéz Szuperligában egy mérkőzésen segítse a csapatot.

Tökön rúgták a hepciáskodó kapust

Archívum2013.02.11, 14:47

A Stafford Rangers-Frickley Athletic angol hetedosztályú bajnokin tömegverekedés alakult ki a pálya szélén. A nagy bunyóból kimaradt az egyik kapus és az ellenfél egyik játékosa, ők a pályán intézték el egymást, pontosabban a játékos egyetlen, jól irányzott rúgással lerendezte a nekitámadó kapust.

Mourinhót Messi-mezben hergelte a házvezetőnője

Sport2013.02.11, 14:32

Még José Mourinho is megszelídül, ha hazatér az otthonába - ezzel az alapgondolattal készíttetett spanyol nyelvű reklámot az IKEA. Az amatőr felvételnek álcázott filmben a trénert alakító hasonmás többek közt ágyába viszi a feleségének a reggelit, és a Messi-mezben megjelenő házvezetőnőnek sem esik neki.

Botrányos tizenegyessel végezte ki csapatát

Sport2013.02.11, 14:28

Ismerjük a mondást, miszerint a tizenegyest védeni nem lehet, csak rosszul rúgni, na de ennyire? Az argentin bajnokságban 1-1-re állt az Independiente-Newell's Old Boys mérkőzés, amikor a hazai csapat büntetőhöz jutott, és Ernesto Farias volt az a bátor játékos, aki elvállalta a lövést. Bár ne tette volna, gondolták utólag az Independiente-szurkolók, Farias ugyanis méterekkel lőtte a labdát a kapu mellé, és hibája nagyon sokba került csapatának, mert a Newell's végül 3-1-re behúzta a meccset.

Mit keresett a bíró fenekénél a nigériai kapus?

Sport2013.02.11, 08:33

Talán még senki nem örült annyira bírónak a futballpályán, mint Vincent Enyeama, a nigériai válogatott kapusa. Enyeama a Burkina Faso ellen 1-0-ra megnyert Afrika-kupa-döntő lefújása után úgy gondolta, örömében a nyakába kapja a bírót, és már bújt is volna a spori lábai közé, de aztán meggondolta magát, és inkább egy nagy sprintet kivágva ünnepelt. Pedig megnéztük volna a bíró arcát.

Szörnyű bedobás miatt kacagott a lelátó az Everton focistáján

Sport2013.02.11, 07:50

A bedobás elvégzése nem nevezhető bonyolult feladatnak egy futballmeccsen, ha viszont valamiért nem sikerül, akkor annál nagyobbat lehet vele égni. Ezt tapasztalhatta meg Phil Neville, az Everton csapatkapitánya is, akinek pocsék bedobását még megmosolyogták korábbi csapata, a Manchester United szurkolói.

Nigéria egy ismeretlen csodagóljával nyert Afrika-kupát

Sport2013.02.10, 21:40

Nigéria labdarúgó-válogatottja nyerte a Dél-afrikai Köztársaságban rendezett Afrika-kupát, miután a vasárnapi döntőben 1-0-ra legyőzte a torna meglepetéscsapatát, Burkina Fasót.

Öt perc után balhéba fulladt Komanék barátságos meccse

Archívum2013.02.10, 21:25

Az ötödik perc végéig sem jutottak el a csapatok a Dnyipro és a Koman Vladimirt foglalkoztató Krasznodar barátságos találkozóján. Az egyaránt elsőosztályú ukrán és orosz együttes között hatalmas perpatvar tört ki, ami miatt jobbnak láttál lefújni a meccset.

Balotellitől élete gólját vették el

Archívum2013.02.10, 18:53

Mennybe mehetett volna a Milanban eddigi két bajnokiján három gólt szerző Mario Balotelli. Az olasz csatár előbb egyenlített a Cagliari otthonában, majd a hosszabbításban látványos ollózással vette be a kaput, ám a bíró érvénytelenítette a találatot, miután a gólpassz az alapvonalon túlról érkezett, így 1-1 lett a vége.

Rivaldo negyvenévesen villant meg

Sport2013.02.10, 18:54

Hazatérése után első meccsén betalált volt a Sao Paulo állami bajnokságban a negyvenéves Rivaldo. A Sao Caetano január közepén igazolta le a korábbi aranylabdást, aki a Corinthians elleni 2-2-es bajnokin fejjel volt eredményes.

Balotelli földre vitte csapattársát

Sport2013.02.10, 10:53

Mario Balotelli és M'Baye Niang már első közös meccsükön, az Udinese ellen is jól megértették egymást, igaz, ez nem annyira meglepő, sok közös van bennük: mindketten fiatalok, lendületesek, és elég nagy egóval rendelkeznek. Balotelli és Niang a Milan szombati edzésén is jól elszórakoztak, a Manchester Citytől érkezett csatár elkapta Niangot, majd lebirkózta, miközben a többiek is beszálltak a hülyéskedésbe, és labdával célozták a földön gyürkőző párost. Ha hinni lehet a La Gazzetta dello Sport előrejelzésének, akkor a Balotelli, Niang duó Stephan El Shaarawyval kiegészülve vasárnap délután a Cagliari védőivel harcol majd.

A gólörömben sérült meg a Lazio csapatkapitánya

Sport2013.02.10, 09:58

Nagyon balszerencsés volt Stefano Mauri, a Lazio középpályása, aki a Napoli elleni rangadón a gólörömbe sérült bele. A kissé túlbuzó Mauri Floccari gólja után a labdával dekázott, majd egy rossz mozdulat következtében rálépett, amit a jobb bokája bánt. A rómaiak csapatkapitányát a 18. percben le is kellett cserélni a végül 1-1-gyel záruló meccsen, azt egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagynia.

Elgurult gyógyszerek a Dortmund-Hamburgon

Archívum2013.02.09, 22:39

A Dortmund lengyel gólzsákja, Robert Lewandowski előbb a 17. percben rúgott egy szép gólt, majd a 31. percben lendületből jól lábfejen rúgta az ellenfél játékosát. Ekkor felment a pumpa Rafael van der Vaartban, aki őrültként rontott a csatárhoz, majd ő is a földre került. A bíró Lewandowskinak piros, Van der Vaartnak sárga lapot adott - előbbi csodálkozott, utóbbi örült.

Öngól higgadt mozdulattal

Sport2013.02.09, 22:12

Gareth Barry úgy passzolta be a hálóba a labdát, mintha a másik kapu előtt lett volna. A Manchester City ki is kapott 3-1-re a Southamptontól.

A ManCity távolodik a címvédéstől, Lampard bombaformában

Archívum2013.02.09, 21:12

Tovább tart Frank Lampard fantasztikus formája, a Chelsea 4-1-es győzelméből ismét góllal vette ki a részét a középpályás az angol labdarúgó-bajnokságban. Meglepetésre kikapott a címvédő Manchester City.

Bale-dupla a háttal szerzett öngól ellen

Sport2013.02.09, 15:53

Gareth Bale szabadrúgásból és egy gyors kontrából is betalált a Newcastle United ellen, így Michael Dawson megúszta, hogy a hátáról bepattant lövés miatt veszítsen pontokat a Tottenham. A londoniak ezzel továbbra is Bajnokok Ligája-selejtezőt érő helyen állnak, ami kulcsfontosságú, ha meg akarják tartani a Real Madrid által erősen csábított Bale-t. A walesi a végjátékban két helyzetet is kihagyott, ám ez nem számított már, sokkal fontosabb, hogy a Tottenham már tíz bajnoki óta veretlen.

Seedorf: négy nap, négy gól 36 évesen

Archívum2013.02.09, 11:53

A Botafogo 0-2-ről fordított 4-2-re a brazil bajnokságban a Resende ellen, a kezdő lökést Clarence Seedorf gólja adta meg ehhez. A 36 éves holland négy nappal korábban mesterhármast lőtt a Macaé ellen, így már négygólos a Carioca 1-ben.

A PSG ellen a csodagól is kevés

Sport2013.02.09, 09:33

Wahbi Khazri látványos gólt lőtt a PSG-nek szabadrúgásból péntek este, ám ekkor már 0-2-re állt a csapata, a Bastia, amely végül ki is kapott 3-1-re. A párizsiak góljait Ménez, Ibrahimovic és Lavezzi szerezték, ezzel továbbra is vezetik a tabellát.

Hiénaként ábrázolták a Messire vadászó Real-játékosokat

Archívum2013.02.08, 12:57

A katalán TV3 tévécsatorna már most megkezdte a hangulatkeltést a hónap végén esedékes Barcelona-Real Madrid Király-kupa-elődöntő visszavágójára.  

Akinek megvoltak a legnagyobb Barca-sztárok

Archívum2013.02.08, 10:53

"Egy álom vált valóra. Messi egy idol számomra, minden idők legjobbja, Zlatan Ibrahimovic a közelébe sem érhet. Meg akartam mutatni neki, mennyire szeretem, ezért nyomtam egy csókot a homlokára" - nyilatkozta az Aftonbladet című lapnak az a szurkoló, aki a Svédország-Argentína barátságos meccsen a pályára berohanva szeretgette Lionel Messit.

Így ünnepelte a Barca Messi hosszabbítását

Archívum2013.02.07, 19:41

Lionel Messi csütörtökön 2018-ig meghosszabbította a szerződését a Barcelonával. A katalán klub ennek alkalmából összevágott egy rövid videót a négyszeres aranylabdás argentin sztárról.

Beckham fenékdublőrt használt?

Archívum2013.02.07, 16:30

Elképzelhető, hogy David Beckham dublőrt használt a legújabb reklámjában, amelyben egy szál alsógatyában fut egy autó után - írja a Dailymail.co.uk.

Egyértelmű tizenegyes helyett nevetséges kiállítás

Archívum2013.02.07, 13:54

Bár Burkina Faso története során először jutott döntőbe az Afrika-kupán, a csapat öröme nem lehet teljes, mivel könnyen lehet, hogy az egyik legjobb játékos, Jonathan Pitroipa nem lehet ott a legfontosabb meccsen. A korábban a Hamburgban is megfordult, jelenleg a Rennes-ben légióskodó szélső a hosszabbítás vége előtt három perccel alaposan megforgatta a ghánai védőt, John Boye-t, aki 16-oson belül egyértelműen térden rúgta Pitroipát, a bíró azonban úgy ítélte meg, műesés miatt került földre, így felmutatta neki a második sárga lapot, ami kiállítást eredményezett.

Nem értették az űrhajósok Balotelli dühkitörését

Archívum2013.02.07, 13:24

Farsangi bálon is jól mutatott volna az a két néző, aki űrhajósruhába öltözve tekintette meg a Hollandia-Olaszország barátságos meccset. A két vicces kedvű szurkoló közelről figyelhette, ahogy Mario Balotelli egy labdavesztés után dühében a reklámtáblának bikázza a labdát, egyikük széttárt kézzel fel is állt a helyéről, mintha nem értené, miért akadt ki a Milan csatára, de az is lehet, hogy csak így akarta heccelni Balotellit.

Ronaldo álomgóljával is buktak a portugálok

Sport2013.02.07, 10:22

Ritkán látható góllal egyenlített Cristiano Ronaldo az Ecuador elleni barátságos mérkőzésen. Fabio Coentrao sarokkal ugratta ki a Real klasszisát, aki egy visszahúzós csel után lőtte ki a hosszú felső sarkot. A portugálok a vezetést is megszerezték, ám a vendégek két újabb góllal végül legyőzték őket.

Bale két villanása intézte el Ausztriát

Sport2013.02.07, 08:14

A Tottenhamet erősítő Gareth Bale főszerepet vállalt az Ausztria elleni győzelemben a walesi fociválogatott felkészülési meccsén. A balszélső előbb egy indítást váltott gólra, majd hajszálpontos passzal készítette elő Sam Vokes találatát. A vendégeknél Marc Janko csak szépíteni tudott, így Wales 2-1-re győzött.

A hondurasi olló sokkolta az amerikai kapust

Archívum2013.02.07, 07:42

Védhetetlen ollózással egyenlített Honduras az Egyesült Államok elleni barátságos focimeccsen. A hazaiaktól Juan Garcia lőtt zseniális kapásgólt hanyattvetődve, az amerikai kapus a fejéhez kapott döbbenetében. A hazaiak még egyszer be tudtak találni, így 2-1-re verték az USA-t.

Messi haját összeborzolta egy rajongó

Archívum2013.02.07, 00:06

Lionel Messi számára nem volt elég, hogy a svéd kapus kiollózta a gólnak tetsző emelését, még egy drukker is őt nézte ki magának: egy Barca-mezes fanatikus befutott a pályára Svédországban, és megszerette az argentin sztárt, akinek nem tetszett az előadás. A mezét a fejébe húzta, és a haját is próbálta - talán csak mérgében - megigazítani. Egy jó hír azért volt számára: csapata 3-2-re nyert Stockholmban.

Ennél kreatívabb szabadrúgás nem létezik

Sport2013.02.07, 09:23

Két hete a thailföldi focibajnokságban már megpróbálták eladni azt a szabadrúgás-kombinációt, amelyet a kuvaiti futsalbajnokságban tökélyre fejlesztett az al-Fahaheel két játékosa. Ajed al-Ajmi nekifutott a labdának, majd az utolsó pillanatban hasravágta magát, mintha elesne, de fejjel közben oldalrapasszolta a labdát, társa, Szamer Szameh pedig óriási erővel a bal felsőbe bombázott.  

Felvágta a berohanó drukkert, sárgát kapott

Sport2013.02.06, 15:07

Egy nappal az angol negyedosztályban történt súlyos szurkolói incidens után egy újabb berohanó drukker borzolta a kedélyeket Angliában.

Beckam alsógatyában üldözi a családot

Sport2013.02.06, 11:09

Elkészült David Beckham legújabb reklámvideója, amelyet a híres filmes, Guy Ritchie rendezett. "Tudom, hogy régóta vártatok erre, íme az exkluzív videó" - írta a PSG angol focistája a Facebook-oldalán.

Zseniális öngólt szerzett az indián védő

Sport2013.02.05, 17:40

Biztonsági megoldást választott, végül saját kapusát mattolta a mexikói focibajnokságban a Morelia játékosa. Joel Huiqui haza akarta csúsztatni az ellenfél kapusának szabadrúgását, ám ehelyett a hazai Pueblát juttatta vezetéshez, mely meg is nyert végül 3-1-re a meccset.

Mellészaladt a labdának az év potyáját beszedő egyiptomi

Archívum2013.02.05, 13:03

Nehezen érthető módon próbált meg hárítani egy lagymatag labdát az egyiptomi bajnokságban Amir Trawfik. A Wadi Degla kapusa teljesen összezavarodott a hosszúra sikerült indítástól, mellé futott a labdának, majd döbbenten nézte, ahogy a kapujába vánszorog. Csapata ezzel a hibával bukta el 2-1-re a Haras El Hodood elleni meccset.

Hátulról támadta meg a kapust a szurkoló

Sport2013.02.05, 08:40

Másfél perc volt még hátra a beígért négyből az angol negyedosztályú Gilingham-Wycombe meccs hosszabbításában, amikor kirúgáshoz jutott az 1-0-ra vezető vendégcsapat, és egy szurkoló hátulról nekiugrott a labdát az ötösön igazgató Jordan Archer kapusnak. Az incidens előtt időhúzásért sárga lapot kapó Archer érhető módon meglehetősen ingerülten reagált a támadásra, de a biztonságiak még az előtt leteperték a szurkolót, mielőtt elégtételt vehetett volna. A Gilingham-drukkereknek viszont tetszett társuk akciója, a kapu mögött ülők legalábbis megtapsolták.

Recoba szögletből gyártja a gólokat

Sport2013.02.04, 20:40

Az Interben korábban tíz idényt lehúzó Alvaro Recoba futballja Uruguayban sem lett halványabb. A Nacional 69-szeres válogatott középpályása féléven belül harmadszor csavart érintés nélküli gólt szögletből, ezúttal az Argentinos Juniors ellen.

Neymar arcpirító műeséssel etette meg a bírót

Archívum2013.02.04, 14:55

A Santosban futballozó Neymar egy újabb különleges csel helyett egy páratlanul átlátszó műeséssel került a középpontba. A brazil klasszis húzásánál csak az volt meglepőbb, hogy a játékvezető befújta a büntetőt. Neymar nem hibázta el a tizenegyest, a Santos pedig hátrányból fordítva 3-1-re legyőzte a vendég Palmeirast. Előbbi együttes a nyolcadik, utóbbi a tizennyolcadik a brazil bajnokságban.

Egykori Real-legenda lesz Megyeriék új edzője

Sport2013.02.04, 08:01

Hivatalosan hétfőn mutatja be új edzőjét a görög Olimpiakosz labdarúgócsapata, amely szerződtette a Real Madrid egykori 66-szoros válogatott klasszisát, Míchelt.

Fülöpék panenkával sokkoltak az utolsó utáni percben

Sport2013.02.03, 14:59

Nem zavarta az Aszterasz Tripolisz argentin csatárát, hogy a 94. percben kellett sorsdöntő büntetőt rúgnia. Emanuel Perrone ráadásul egy szemtelen emeléssel verte át az Panathinaikosz kapusát, és mentette 2-2-ra a találkozót.

Kivetkőzött magából az aranylabdás csatár

Sport2013.02.03, 12:52

Michael Owenre nem jellemző, hogy duvaságra vetemedne a pályán, az Arsenal spanyol középpályásának, Mikel Artetának azonban sikerült felpiszkálnia a korábbi aranylabdás csatárt. Arteta hátulról, elég csúnyán lépett oda Owennek, aki a földre került, és egy ütéssel torolta meg a kemény belépőt. Arteta ezután még könyökkel is odanyomott Owennek, akibe aztán Jack Wilshere is belekötött. Ennek ellenére a Stoke csatára járhat rosszul, mert a tévéfelvételek alapján eltiltást kaphat, és edzője, Tony Pulis elismerte, nem lett volna szabad így reagálnia Arteta megmozdulására.

Nem hibázott a Napoli

Archívum2013.02.02, 23:09

A Napoli kétgólos győzelmet aratott a vendég Catania felett az olasz labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának szombat esti mérkőzésén, sikerével pedig pontszámban utolérte a listavezető Juventust.

A sötétség se fogott ki a Manchester Uniteden

Sport2013.02.02, 20:57

A listavezető Manchester United Wayne Rooney gójával nyert a Fulham vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának szombati játéknapján.

Sissoko kiszúrt a Chelsea-vel, menekül a Reading

Sport2013.02.02, 20:55

Az Arsenal egygólos győzelmet aratott a vendég Stoke City felett, a Chelsea viszont kikapott a Newcastle otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának szombati játéknapján. A vendégek a második félidő közepén 2-1-re vezettek, ám a hajrában Sissoko duplázott a hazaiaknál.

Kaputól kapuig száguldva lőtt gólt a Milan csatára

Sport2013.02.02, 18:41

A Varese-Milan olasz utánpótlásmeccsen a vendégek második gólját Ezekiel Henty szerezte, aki a saját 16-osáról indult meg, és vitte végig a pályán a labdát. A 19 éves nigériai csatár a Milan korábbi aranylabdás támadóját, George Weah-t másolta, aki 1996-ban hasonló körülmények között lőtt gólt. A Primavera-meccset a Milan nyerte 3-1-re, a vendégeknél ismét kezdőként kapott szerepet Tamás Krisztián.