címke rss

Még mindig magas a szlovák munkanélküliség

Gazdaság2004.05.07, 19:12

Szlovákiában áprilisban 403 325 volt a regisztrált munkanélküliek száma, 15 498 fővel kevesebb, mint márciusban. Ez az előző hónaphoz képest 0,6 százalékpontos csökkenéssel 15,4 százalékos munkanélküliségi-mutatót jelent.

Csökkent a munkanélküliség

Gazdaság2004.04.29, 09:30

Az év első három hónapjában a munkanélküliségi ráta 6,1 százalék volt, szemben az egy évvel korábbi 6,4 százalékkal. Az első negyedévben a foglalkoztatottak száma minimális mértékben 3,892 millió főre nőtt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Egyre több az állástalan Németországban

Gazdaság2004.04.06, 10:46

Egy éve nem látott mértékben, 44 ezer fővel nőtt a német állástalanok száma márciusban februárhoz képest - közölte a Szövetségi Munkaügyi Hivatal kedden. Szakértők szerint egyre kevesebb a remény arra, hogy idén beindul a német gazdasági növekedés.

Tiger Woods PGA Tour 2004

Techbázis2003.10.30, 15:29

Míg Tiger Woods a golf, úgy az EA Sports a számítógépes játékok királya. Ha e két koronás fő találkozik, nem is kerekedhet más ki, mint egy remek golfprogram.

A magyar vásárlóerő már fele a németnek

Gazdaság2003.09.26, 11:48

A magyarországi egy főre jutó vásárlóerő Németországgal összevetve 3 százalékponttal javult 1998 és 2002 között a GfK Piackutató Intézet adatai alapján. A felmérés szerint, amelyben az egy főre jutó németországi vásárlóerőt vették 100 százaléknak, a magyar mutató az 1998-as 47-ről 2002-re 50 százalékra nőtt.

Hazánk a régió harmadik legfejlettebb állama

Gazdaság2003.09.23, 11:49

A Világbank legfrissebb adatai szerint Magyarország a kelet-közép-európai térség harmadik legfejlettebb országa, csupán Szlovénia és Csehország előzi meg a térség államai közül. Hazánkban az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem a legszegényebb uniós tagállamban, Portugáliában regisztrált érték mintegy háromnegyede. A tagállamok és a csatlakozók közötti különbség tovább csökkenhet jövőre - írja a Világgazdaság.

Az EU kevesli a magyar határőrt

Nagyvilág2003.05.27, 07:45

Az Európai Unió szerint 14 ezer hivatásos magyar határőrre van szükség, a költségvetés viszont 12 ezer főre sem elég. A szervezet felkészültségét ősszel ellenőrzik uniós hivatalnokok - írja a Népszabadság.

A régióban még mindig a szlovénok a leggazdagabbak

Gazdaság2003.03.19, 11:13

Közép- és Kelet-Európa 300 régiójának rangsorában Budapest a 13., Fejér megye a 15., Győr-Moson-Sopron megye pedig a17. helyen áll az egy főre jutó vásárlóerő tekintetében. A lista élén négy szlovén régió áll - állapítja meg a GfK Piackutató Intézet. Ha térségünk egy főre jutó átlagos vásárlóerejét 100-nak vesszük, akkor Budapest 256, Fejér 216, Győr-Moson-Sopron pedig 214 százalékot ér el.

Csehország

Nagyvilág2003.03.05, 16:55

Csehország a legfelkészültebb tagjelöltek közé tartozik. Az ország ipara erős, és a tagjelöltek közül itt a negyedik legmagasabb az egy főre jutó GDP. Problémát jelent ugyanakkor, hogy csak 1997-ben kezdődött meg a gazdasági stabilizációs program végrehajtása, így a cseh gazdaságnak még mindig vannak gyenge pontjai. Bírálat leginkább kisebbség- és romapolitikája miatt érte az elmúlt években a cseh kormányt. Csehország ezzel együtt az egyik legszívesebben látott új tag az EU-ban.

Rekord sörfogyasztás Csehországban

Gazdaság2003.02.04, 10:30

Csehországban 2002-ben 159 literre nőtt az egy főre eső sörfogyasztás, ami három literrel magasabb mint 2001-ben - jelentette be a cseh sörgyárak szövetsége.

Negyvenezerrel csökkent az ország lakossága

Itthon2003.01.28, 11:06

Negyvenezer fővel csökkent az ország lakossága másfél év alatt. A 2001-es népszámláláskor 10 millió 195 ezren éltek Magyarországon, tavaly novemberben pedig már csak 10 millió 155 ezren.

A szaktárca szerint 70-90 ezren választják az evát

Archívum2002.10.11, 11:05

A korábban hangoztatott több százezres szám helyett, már csupán 70-90 ezer főre teszik azok számát a Pénzügyminisztériumban, akik jövőre az egyszerűsített vállalkozói adót választják - írja a Magyar Hírlap.

715 kilót eszünk meg egy évben

Archívum2002.08.15, 13:12

Az egy főre jutó élelmiszer-fogyasztás az 1990-es évek elejei visszaesést követően 1996-tól újra növekedésnek indult, s 2000-ben 715,1 kilogramm volt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felmérésből.

5 ezres elbocsátás a Lucentnél

Archívum2002.04.12, 12:37

A távközlési berendezéseket gyártó Lucent Technologies 5 ezer főt bocsát el, mert a vártnál lassabb a fordulat a bevéti oldalon, áll a Reuters jelentésében. Az eredetileg 106 ezer főt foglalkoztató cég június végéig akár 50 ezerre is csökkentheti ezt a számot - írja a Reuters.

Románia: csökkent a magyarok száma

Nagyvilág2002.07.03, 21:14

Az idén tavasszal végzett romániai népszámlálás előzetes adatai szerint az ország lakossága több mint egymillió fővel csökkent, ezen belül a magyar nemzetiségűek lélekszáma 190 ezer fővel apadt.

Főbe lőtte magát egy rendőr

Itthon2002.06.12, 20:49

Szolgálati fegyverével főbe lőtte magát és életét vesztette szerda este a szabadszállási rendőrörs 31 éves főtörzsőrmestere.

Lelőttek a tálibok két amerikai helikoptert - hét halott

Nagyvilág2002.03.04, 17:06

Legalább hét amerikai katona vesztette életét hétfőn Kelet-Afganisztánban, amikor a tálibok rálőttek két katonai helikopterre. Az egyik gép hat fővel zuhant le, míg a másiknak sikerült visszatérnie bázisára, de a fedélzetén tartózkodó egyik katona meghalt.

Palesztin fogolyszöktetés Izraelben

Nagyvilág2002.01.27, 20:47

Palesztin foglyokat menekítettek ki börtönükből vasárnap hozzátartozóik a ciszjordániai Betlehemben. A hat szélsőséges azután szökött meg a Palesztin Hatóság börtönéből, hogy egy körülbelül hetven főből álló csoport megrohamozta és elfoglalta a fegyházat.

Az Alitalia is leépít

Archívum2001.09.25, 14:58

Az olasz nemzeti légitársaság, az Alitalia 2500 fő elbocsátását jelentette be kedden. Továbbá, eladja tizenkét repülőgépét valamint csökkenti járatait és korábbi gépmegrendeléseit is lemondja.

Ajándék 25 ezer dollár korai nyugdíjért

Nagyvilág2001.08.27, 17:29

Bush amerikai elnök csökkenteni kívánja az államapparátusban dolgozók létszámát, amely jelenleg majdnem eléri a 2 millió főt. Nagy összeggel kecsegteti azokat, akik hajlandók lennének korkedvezményesen nyugdíjba vonulni.

Többezres elbocsátások a Philips-nél és az Ericssonnál

Archívum2001.04.19, 12:18

A termékei iránt csökkenő kereslet, illetve az amerikai gazdasági növekedés lassulása miatt a svéd Ericsson és a holland Philips is jelentős létszámleépítéseket jelentett be kedden. Az Ericsson 6 ezer, a Phillips pedig 6-7 ezer fő elbocsátására készül, valamint mindkét cég további veszteségekre számít a második negyedévben.

"Viszontlátásra 1957. január 15-én"

Melbourne 19561956.10.04, 10:53

Csütörtökön újabb 12 főből álló magyar sportküldöttség kelt útra Melbourne-be. A már korábban Odesszába utazott 5 fő mellé csatlakozik a szakemberekből, versenybírákból és technikai személyzetből álló újabb csoport, akik csak az új évben térnek haza hosszú útjukról.

Előző
  • 1
  • 2
Következő