Fliegauf Benedek

címke rss

Kiakadtak a németek a magyar kormány píár-akcióján

Archívum2012.02.17, 18:05

Értetlenkedéssel és felháborodással fogadta a német sajtó a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szórólapjait, amelyeket Fliegauf Bence Csak a szél című, romagyilkosságokat feldolgozó filmjének berlini premierje után helyeztek el a sajtótájékoztató helyszínén. A magyar rendező nem tudott az ismertető anyagról, szerinte az ötlet jellemző a jelenlegi Magyarországra. Az egyik német lap szerint a kormány akciója rosszat tesz az Arany Medve-várományos filmnek. A KIM azért tartotta fontosnak a háttéranyag kiosztását, mert úgy vélték, hogy az utóbbi időben sok valótlanság jelent Magyarországgal kapcsolatban a nyugat-európai sajtóban, ...

Imádja a német sajtó Fliegauf Bence filmjét

Archívum2012.02.17, 18:05

Az idei Arany Medve-díj komoly várományosaként emlegetik a németországi napilapok Fliegauf Bence magyarországi romagyilkosságokat feldolgozó Csak a szél című filmjét. Az egyik kritikus azonnal nekiadná a fődíjat, a másik meg annyira rajong, hogy a befejezést is elárulja lelkesedésében. Egyvalamiben közösek a németországi sajtó reakciói: mindegyik szuperlatívuszokban beszél a filmről, mert elkerüli a közhelyeket, nem szépít, és tele van feszültséggel. Egyedül a magyar kormány propagandaszagú szórólapjai nem tetszettek a kinti újságíróknak.

A szemét nem kellék, hanem valóság

Archívum2012.02.23, 13:41

Csütörtök reggel mutatták be a berlini filmfesztiválon Fliegauf Bence Csak a szél című filmjét, amely a romagyilkosságokat dolgozza fel. A kényes téma jó kezekbe került: Fliegauf nemcsak a magyar újságírók, de a külföldi nézők egybehangzó véleménye szerint is visszafogott, de velejéig sokkoló filmet rendezett. Bár a sajtótájékoztatón nem telt meg a terem, a kérdések csak úgy potyogtak a stábra. Két újságíró összeveszett a mikrofonon, és borzolta a kedélyeket a magyar kormány propagandaanyaga is.

"Azokkal a legnehezebb, akiknek saját magukkal van bajuk" - interjú Juristovszky Sosa jelmeztervezővel

Archívum2012.02.06, 08:44

Harminckét évesen tíz nagyjátékfilmmel büszkélkedhet, és több televíziós sorozatban, tévéfilmben, és színházi előadásban felelt a kosztümökért. De nemcsak ebben jó. Tervez díszletet, különleges kellékeket gyárt (döglött haltól kezdve lábujjban végződő bakancsig), és a belsőépítészet felé kacsingat. Egy olyan szépségszalonban találkozunk, amelynek ő tervezte az enteriőrjét. Egy liter répalével érkezik, és nem fogad el semmilyen snacket, mert léböjtkúrát tart, hogy új filmje, a Csak a szél berlini premierjén nádszálként jelenhessen meg.

Nem ordítanak, forgatnak

Archívum2015.07.20, 14:04

Stílusosan indítja az idei hányattatott sorsú Filmszemlét a Magyarország 2011 című szkeccsfilm: tizenegy magyar rendező mondja el véleményét hazája helyzetéről pár perces mozgóképben. Török Ferencnek a Széll Kálmán térről van mondanivalója, Pálfi György arról csinál filmet, hogy nem tud csinálni filmet, Fliegauf gyerekeket mutogat, Salamon András a Magyarország-imázsfilm paródiáját készíti el, Jancsó Miklós szerint pedig ordítani kéne, nem forgatni.

Tarr Béla kapta a filmkritikusok díját

Archívum2012.02.01, 16:39

Február 1-jén délután ötvenedik alkalommal adták át a magyar filmkritikusok díjait. A legjobb nagyjátékfilm díját Tarr Béla A torinói ló című filmje nyerte, a film operatőre, Fred Kelemen pedig a legjobb operatőr díját kapta meg. Bók Erika A torinói ló című filmben A legjobb rendező Fliegauf Benedek lett a Womb-mal, a legjobb dokumentumfilmnek Nagy Viktor Oszkár Két világ közt című filmjét választották. A legjobb rövidfilm díját megosztva kapta Till Attila Csicska és Reisz Gábor Külalak című filmje. A legjobb animációs film a Magyar népmesék-sorozat lett. Különdíjban részesítették Jankovics Marcell Az ember tragédiája című animációss ...

Mégsem lesz Fliegauf cigányfilmje a Szemlén

Archívum2012.01.25, 15:38

Mivel a Berlinale meghívta a versenyprogramjába Fliegauf Benedek Csak a szél című filmjét, ezért a korábban közöltekkel ellentétben azt mégsem vetíthetik a február 2. és 5. közötti 43. Magyar Filmszemlén. Törőcsik Franciska a Csak a szél című filmben "A Berlinale fesztiváligazgatója, Dieter Kosslick arról tájékoztatott minket, hogy a jelenlegi berlini versenyszabályok szerint a versenyfilmek világpremierjét a fesztiválon kell megtartani. Fliegauf Benedek Csak a szél című filmjének magyarországi bemutatójára ennek értelmében kizárólag a fesztivál után, február 19-ét követően kerülhet sor. Nagyon sajnáljuk, hogy a film ...

Fliegauf Benedek cigányfilmje a Berlinale versenyében

Archívum2012.01.09, 15:22

Fliegauf Benedek Csak a szél című filmjét beválogatták a 62. berlini filmfesztivál versenyprogramjába, adta hírül a Magyar Filmunió. A korábban Szállnak a varjak munkacímen futó filmet a romák elleni merényletsorozat inspirálta, de története nem kötődik szorosan a valós eseményekhez. Az amatőrök főszereplésével készült Csak a szél egy cigánycsalád egyetlen napját mutatja be, kora hajnaltól késő éjszakáig. A magyar-német-francia koprodukcióban készült film vezető producere Mécs Mónika és Muhi András, a film operatőre Lovasi Zoltán, aki Fliegauf Rengeteg-ét is fényképezte, a vágó pedig Xavier Box, aki a rendező előző filmjét, a Womb-oot ...

Jancsó Miklós: Ha fiatalabb lennék, pofáznék sokat

Archívum2011.10.07, 17:02

Ő maga is alig hiszi el, de Jancsó Miklós múlt héten betöltötte a 90-et. A rendezőlegendától megkérdeztük, hogy mázlistának tartja-e magát, melyik évtizedben  volt a legboldogabb, valamint hogy mit gondolt, amikor először látott pornófilmet. Jancsó azt is elárulta, hogy lehet megúszni, hogy egy rendező idős korára elveszítse a fonalat, melyik a kedvenc hollywoodi akciófilmje, miért nem örült a 3D-nek, és fel tudja-e még húzni magát a politikán. Finom lelkű olvasóink figyelmét felhívjuk arra, hogy a mester olykor trágár kifejezésekkel fűszerezi mondandóját.

Tarr Béla pénz nélkül is csinál filmet

Archívum2011.08.30, 15:14

Tarr Béla, aki továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy "nem nyúl többet kamerához", összerántott kilenc rendezőt, hogy egy ötvenperces filmet csináljanak 2011 Magyarország munkacímmel. Az alkotókat Tarr választotta ki, azt viszont teljesen rájuk bízta, hogy ötperces filmjeik miről és hogyan szólnak. Azt mondja, a film állásfoglalás is: "azt gondoltam, most, hogy a magyar filmgyártás már egy éve tetszhalott állapotban van, bizonyítsuk be, hogy igenis létezünk és sokszínűek vagyunk. Azt akarjuk mondani, hogy még egy ilyen helyzetben is kötelességünk alkotni, és egy ilyen helyzetben is képesek vagyunk alkotni". Hőrich Nóra Lili aa ...

Kell a színésznek diploma?

Archívum2011.07.28, 17:52

Legalább egy színitanodából hozott papírral rendelkeznie kell annak, aki 2021 után is színészként akar dolgozni egy új kormányrendelet szerint, ám csak akkor, ha bejelentett munkaviszonyban dolgozik. Mivel azonban a művészvilág zöme számlás, lényegében nem lesz nagy változás, csak a jogalkotó tömött be egy joghézagot - állítja a rendelet egyik megalkotója. Jászai -és Kossuth-díjas színészeink az előadó-művészeti törvény értelmében megmenekülnek az iskolapadtól. Az [origo]-nak nyilatkozó szakmabeliek szerint nem a végzettségtől lesz jobb a művészi munka.

Támogatást kapott Fliegauf cigányfilmje is

Archívum2011.06.16, 13:20

Az Eurimages, az Európa Tanács filmalapja múlt heti ülésén többek között két magyar film koprodukciós támogatásáról is döntött - közölte a magyar Eurimages magyar képviselete. A nagy füzet című Agota Kristof-regényből Szász János rendezésében készülő film 360 ezer eurós (96,3 millió forint) támogatást kapott, Fliegauf Benedek a cigánygyilkosságokról szóló Szállnak a varjak (a sajtóközleményben Varjak címmel szerepel) című alkotásának pedig 70 ezer eurót (18,7 millió forintot) ítéltek meg. Ez a két film magyar pénzre is számíthat: Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár több fórumon említette, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ...

Fliegauf Benedek: Egy igazi anya szerelmes a fiába

Archívum2011.04.10, 20:26

Három évre eltűnt az országból, és egy európai koprodukcióval jött haza, amiben Eva Green a főszereplő. A Womb hősnője nem tudja elfogadni szerelme halálát, ezért klónozza őt, és saját maga hordja ki a magzatot. Fliegauf Benedekkel azonban nemcsak új szerelmesfilmjéről, hanem újabb filmterveiről, a kötött pulcsikról, egy mélypontról és a cigánygyilkosságokról is beszélgettünk.

Kell egyáltalán Filmszemle?

Archívum2010.12.15, 15:36

Lesz-e jövőre Filmszemle? Ha igen, akkor februárban, áprilisban, esetleg május elején? És érdekel ez egyáltalán bárkit akkor, amikor a filmszakmában éppen teljes bizonytalanság uralkodik? A Szemlét szervező két intézmény vezetője ellentétes véleményt képvisel az ügyben, és a megkérdezett filmesek körében sincs egyetértés.

"Ha a festőnek nincs pénze festékre, fessen vérrel!"

Archívum2010.08.22, 09:10

Most, hogy befagyasztották a filmes támogatásokat, miből fizeti a számláit Kovács Patrícia és Nagy Zsolt? Hogyan teremtették elő a pénzt az Üvegtigris 3-ra és mikor csinálhat megint filmet Árpa Attila? Mit szólnak hozzá külföldön, hogy Fliegauf Benedek nem rendezhet? Egyáltalán most elkeseredettek, reménykedők vagy dühösek a magyar filmesek? Megmondják ők maguk.

Fliegauf Benedek filmjét is díjazták Locarnóban

Archívum2010.08.16, 12:45

Fliegauf Benedek első angol nyelvű filmje, a Womb (kritikánk a filmről) az ifjúsági zsűri különdíját nyerte el a 63. locarnói filmfesztiválon. A díjjal az Eva Green és Matt Smith főszereplésével készült és Szatmári Péter fényképezte film környezettudatos gondolatiságát méltatták. Fliegauf negyedik nagyjátékfilmje a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával az Inforg Stúdió koprodukciójában készült német és francia partnerekkel. Matt Smith és Fliegauf Benedek Locarnóban A román-magyar-francia koprodukcióban készült Morgen a zsűri különdíja - ami a fesztivál második legfontosabb kitüntetése - mellett az ifjúsági zsűri harmadik díjátt, ...

Tiszta, hideg szerelem

Archívum2010.08.07, 10:05

Fliegauf Benedek Womb című, angol nyelvű filmjét tegnap mutatták be a locarnói filmfesztivál versenyprogramjában. Az Eva Green főszereplésével készült szerelmes sci-fi kissé távolságtartó, de szép film, amelynek pont most fontos üzenete van: a tehetség fittyet hány a határokra, a legjobb rendezőink akkor is forgatnak majd, ha megszűnik a magyar filmipar. Mi viszont veszthetünk vele, ha elengedjük őket.

Fliegauf Benedek filmje Locarnóban versenyez

Archívum2010.07.15, 10:24

Nyilvánosságra hozták az augusztus 4. és 14. közt zajló locarnói filmfesztivál programját. A fesztivál nemzetközi versenyprogramjában bemutatják Fliegauf Benedek Womb című filmjét is. Az Eva Green (Casino Royale) és Matt Smith (a Doctor Who-sorozat legújabb verziójának főszereplője) főszereplésével készült sci-fi-beütésű szerelmes film egy nőről szól, akinek meghal a szerelme, ezért azt találja ki, hogy megszüli a férfi klónját. Mint korábban beszámoltunk róla, a Womb már a cannes-i filmfesztiválra elkészült, de nem válogatták be a versenyprogramba. Fliegauf nem először vesz részt a locarnói programban: Tejút című filmjével 2007-benn ...

Fliegauf Benedek: Cigánynak lenni ma Magyarországon maga a borzongás

Archívum2010.06.22, 13:07

Fliegauf Benedek Wombját még be sem mutatták, de a rendező már hónapok óta járja az országot és amatőr cigány szereplőket keres következő filmjéhez. A Szállnak a varjak munkacímű film a közelmúlt cigánygyilkosságait dolgozza fel egy egyszerű cigánycsalád egy napján keresztül. A téma abszolút aktuális, és a filmnek már világforgalmazója is van, mégsem biztos, hogy az alkotók megkapják hozzá a magyar állami támogatást.

Fliegauf Benedek filmje nem kellett Cannes-nak

Archívum2010.08.06, 11:15

Hiányzik (nekünk) egy film a cannes-i fesztivál hivatalos programjából: Fliegauf Benedek Womb című alkotását nem válogatták be a fesztivál egyik szekciójába sem, annak ellenére, hogy a filmterv 2008-ban részt vett a fesztivál L'Atelier programján. Az Eva Green (Casino Royale) és Matt Smith (a most indult, legújabb Doctor Who-sorozat főhőse) főszereplésével készült szerelmes sci-fi a program kihirdetését megelőzően a nemzetközi filmes sajtó találgatós cikkeiben rendszeresen felbukkant, mint esélyes résztvevő, és mi is úgy tudtuk, hogy a filmet alkotói azért nem jelölték a Berlinaléra, hogy Cannes-ban indulhasson. Felhívtuk a Womb prooducerét, ...

Hajdu Szabolcs: Nem információkat kell gyűjteni, hanem élményeket

Archívum2010.03.20, 20:37

A Filmszemle-fődíjas Bibliotheque Pascal rendezőjét mogyoródi otthonában látogattuk meg, ahol feleségével és állandó színésznőjével, Török-Illyés Orsolyával, valamint ötéves kislányukkal, Lujzával él. Hajdu Szabolcs elmesélte, hogy a nyolcvanas években egy zenekarban játszott a tankcsapdás Lukács Lászlóval és a cigánygyilkos kommandó vezetőjével. Elárulta, miért akar családjával Amerikába költözni, a filmkészítés mely szakaszait élvezi, és kik azok a rendezők, akik az életüket kockáztatták a filmjeikkel. Szerinte ő nem hasonlít a hedonista Kusturicára, vigyázni kell, nehogy a rossz filmek telenyomják az agyunkat szeméttel, és a névttelen ...

Beszélj hozzád! - Fliegauf Benedek

Archívum2010.02.05, 14:50

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=kPM39uMTqwnH3SKX Fliegauf Benedek Korábbi videók: Labancz Lilla Scherer Péter Szabó Simon Jancsó Miklós Dióssi Gábor Vasvári Emese Szabó Márta

Az évtized legjobb magyar filmrendezői

Archívum2009.11.21, 15:00

Az elmúlt tíz évben kinek a filmjén röhögtünk a legtöbbet, és kién eredtek el a könnyeink? Ki varázsolt el minket teljesen, és kitől kaptuk a legnagyobb pofont? Ki az, aki visszaadta az emberekbe vetett hitünket, és ki az, aki szembesített a gyengeségeinkkel? Elgondolkoztunk ezeken a kérdéseken, és összeállítottuk szubjektív listánkat az évtized tíz legjobb, legfontosabb magyar filmrendezőjéről.

A Szemle legrosszabb filmje Szarajevóban versenyez

Archívum2009.08.11, 15:22

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=n9sKdMaJYrsBM0HD Az Adás előzetese A nagyszabású délkelet-európai seregszemle dokumentumfilm versenyében két magyar alkotó is indul. Papp Gábor Zsigmond Kémek a porfészekben című ügynökfilmje, melyet a Filmszemlén a legjobb dokumentumfilm díjával tüntettek ki és Cseke Eszter Fata Morgana című rendezése. Török-Illyés Orsolya a Mama című filmben A rövidfilmes versenyben részt vesz Kenyeres Bálint Cannes-ban bemutatkozott A repülés története című munkája, M. Tóth Gézától a Mama, valamint a Lukáts Andor és Tóth Orsi főszereplésével forgatott Vallomás című alkotás is. Ez utóbbit Páppai ...

Eva Green faarccal játszik Fliegaufnak

Archívum2009.08.03, 09:32

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=zvDivh3D0s5pcF4m   Megjött Fliegauf Benedek Womb (Anyaméh) című, angol nyelvű filmjének előzetese. Mint korábban írtuk, a film egy nőről (Eva Green) szól, aki egy balesetben elveszíti a szerelmét (Matt Smith), és mivel úgy érzi, nem tud nélküle élni, megszüli a férfi klónját. Az előzetesben kicsit thrilleresre vették a figurát, Szatmári Péter operatőr (ő fényképezte a Dealer-t is) szépséges, kékesszürke képei, a nyugtalanító kísérőzene és Lénárt István ráncai paráztatnak. Sajnos a legfontosabb dolog nekünk nem működik: Eva Green a kifejezéstelenség és a túljátszás olyan keverékét mutatja, amit korábbaan ...

Fliegauf Benedek összebújik Eva Greennel

Archívum2009.04.09, 16:37

Egy hete írtuk meg a friss részleteket Fliegauf Benedek Womb című német-magyar koprodukcióban készülő filmjével kapcsolatban, melynek forgatása akkor a németországi Sylt-szigeteken folyt. A filmben Eva Green (Casino Royale) és Matt Smith egy szerelmespárt játszanak. Amikor Smith figurája meghal, a lány azt találja ki, hogy megszüli egykori pasija klónját, azonban ez nem bizonyul túl szerencsés ötletnek. Murray, Fliegauf, Green és Smith | Nézz még több képet! Az Inforg stúdiótól megkaptuk a sylti forgatáson készült képeket, melyeket idekattintva nézhetsz meg. A fotókon Fliegauf látható a két főszereplővel, valamint a ...

Megszüli a pasiját, de az már nem az igazi

Archívum2009.04.02, 19:30

Matt Smith Eva Green Fliegauf Benedek Womb című futurisztikus szerelmesfilmje március 10-e óta forog a németországi Sylt szigetén. Az Eva Green és Matt Smith főszereplésével készülő alkotás sztorijával kapcsolatban eddig csak annyit lehetett tudni, hogy egy gyászoló özvegyről szól, aki megpróbálja klónozni elhunyt férjét, de a Cineuropa mai cikkének tartalomleírása további érdekes részletekkel szolgál: Gyermekkori szerelem köti össze Rebeccát és Thomast, majd később (feltehetően egyetemi) diákként találkoznak újra és szenvedélyes viszony alakul ki köztük. A kapcsolatnak gyorsan vége szakad, ugyanis Thomas autóbalesetben meghall. ...

Eva Green játszik Fliegauf filmjében

Archívum2009.02.16, 17:57

A Variety információi szerint Fliegauf Benedek angol nyelvű bemutatkozásában (Womb - Anyaméh) Eva Green lesz a főszereplő. A francia Green az Álmodozók című Bertolucci-filmmel tört be hat évvel ezelőtt, majd azonnal nagy költségvetésű hollywoodi filmekhez (Mennyei királyság, Az arany iránytű) hívták és a legtöbben a Casino Royale Bond-lányaként ismerték meg. A színésznő azóta inkább független filmekhez adja a nevét, így annyira nem meglepő, hogy leszerződött Fliegauf sci-fijéhez. Eva Green A sztárszereplő részvétele valószínűleg azt is előrevetíti, hogy Fliegauf Benedek ezúttal nem olyan filmet fog forgatni, amit mozik ...

Hol van már a Tejút?

Archívum2008.10.08, 18:47

Közel másfél éve cikkezünk Fliegauf Benedek Tejút című filmjével kapcsolatban, de arról még nem érkeztek hírek, hogy a magyar moziközönség mikor nézheti meg végre ezt az alkotást. A Filmklub riportere utánajárt a talánynak.

Mundruczó Kornél sálálá

Archívum2008.07.18, 18:41

Hogy a csudába lehet az, hogy még nem írtak popszámot Fliegauf Benedekről? Miért nem ihletett meg eddig egy zenészt sem Török Ferenc csodálatos tehetsége? Rímel arra valami, hogy Hajdu Szabolcs? Ezekre a kérdésekre határozottan nem keressük a választ, viszont összeszedtünk jó pár olyan dalt, amelyek híres filmrendezőkről szólnak.

Menő manók

Archívum2008.01.16, 19:27

Hét olyan művészt kérdeztünk ki a tavalyi évükről, akik 2007-ben a kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Köztük van a legkarizmatikusabb férfiszínész, a nyár legnagyobb slágeréért felelős énekesnő, a legfelkapottabb jelmeztervező, egy Oscar-jelölt és egy locarnói fődíjas rendező, egy elsőfilmes alkotó, aki kijutott a Berlinaléra, valamint a Megy a gőzös szimpatikus főszereplője.

Fliegauf Benedek Arany Leopárdot kapott Locarnóban

Archívum2007.08.11, 20:19

Ma este kiosztották a 60. locarnói filmfesztivál díjait. A fő versenyszekció Arany Leopárd díját Masahiro Kobayashi nyerte Újjászületés (Ai no yokan) című filmjéért, a Napjaink filmművészei elnevezésű versenyszekció fődíját pedig Fliegauf Benedek kapta Tejút című munkájáért. A rendező a díj elnyerése kapcsán e-mailben adott villáminterjút az [origo]-nak.

Kéz a kézben: Bergman és Antonioni

Archívum2007.08.06, 13:25

Bergman és Antonioni - kik ők, miért olyan nagy szám, hogy meghaltak? Fogadjunk, hogy sokan nem értették. Ha tudjuk is róluk, hogy a filmművészet meghatározó személyiségei, nem feltétlenül tudjuk, hogy mitől azok. Mi utánajártunk, és közben az is kiderült, hogy a nagyságuk előtt roskadozni nem generációs kérdés.

Kultarcok Fliegauf új filmjében

Archívum2005.04.25, 15:04

Tündérkör című filmtervével egy új műfaj, a fantasztikus filmek irányába tesz kísérletet a Rengeteggel és a Dealerrel világszerte ismertté vált Fliegauf Benedek - írja a Cineurope nevű európai moziportál. A rendező a lapnak adott nyilatkozatában beszámol arról, hogy hol tartanak a film előkészületei.

A Dealerből tanulhatnak a középiskolások

Archívum2004.12.30, 17:00

Fliegauf Benedek Dealer című nagyjátékfilmjéből oktató DVD készült középiskolások számára. A filmből az Inforg Stúdió vágott össze egy 45 perces digitális szemléltető anyagot, amely a mozgókép- és médiaismeret órák segédanyaga lehet.

Szorongás és közöny

Archívum2004.10.29, 17:12

Nehéz eldönteni, hogy Fliegauf Benedek milyen filmnek álmodta meg a napokban mozikba került Dealert. Az egy kábítószer-kereskedő huszonnégy óráját megörökítő, erősen epikus hangvételű alkotás mintha valahol félúton megrekedt volna a szocióhorror és az esztétizáló művészfilm között, ami persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy David Lynch és Tarr Béla elvben nem házasítható. A Dealer esetében azonban az árnyalt műfajok közelítése inkább széthúzza a filmet, a képzeletben rajzolt kör kezdő- és végpontja ha csak kevéssel is, de végül elsiklik egymás mellett.

A drog kora

Archívum2004.02.02, 12:43

Már a kezdet kezdetén elárulom meggyőződésemet, hogy Fliegauf Benedek jelentős művet alkotott. A nevetségesen alacsony költségvetést leleményesen az előnyére fordító, ám a videokamerával felvett közelik mégiscsak szűk korlátai között mozgó Beszélő fejek és Rengeteg, valamint a celluloidra forgatott, de a fél órás időtartam által erősen behatárolt kisjátékfilm, a Hypnos előkészületei után a Dealer foglalja egységbe és fejleszti tökélyre az első néhány év törekvéseit Fliegauf rendezői pályáján.

A Rengeteg lett a legjobb első film

Archívum2004.01.22, 09:38

Január 21-én negyvenkettedik alkalommal adták át a Magyar Filmkritikusok Díját. 2004-ben az Axelero által támogatott "Legjobb első film" kategória győztese Fliegauf Benedek Rengeteg című filmje lett, amely az idei Oscar-díjátadón is képviseli majd hazánkat.

Fliegauf visszatér Berlinbe

Archívum2004.01.15, 17:08

Fliegauf Benedek - aki a tavalyi Berlinaléról a Fórum szekció fődíjával tért haza - idén a Dealer című játékfilmjével szerepel  az 54. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál programjában. Az A kategóriás seregszemle másik magyar résztvevője egy korábbi cannes-i győztes, Mészáros Péter, akit a Ki a macska? című rövidfilmjével hívtak meg - adta hírül a Filmunió.

Húsz új magyar film verseng januárban

Archívum2003.12.15, 08:50

Legalább húsz új játékfilmet vetítenek majd a január 27-én kezdődő 35. Magyar Filmszemlén, amelyen első alkalommal adják át a Magyar Mozgókép Mestere díjat - mondta a Magyar Filmművészek Szövetségének (MFSZ) titkára.

Az élet teljessége - a mozaik-film

Archívum2003.12.04, 17:06

Mindannyian Robert Altman köpönyegéből bújtak ki: Paul Thomas Andersontól Todd Solondzig, Richard Curtistől Fliegauf Benedekig. A felsorolt rendezők mindannyian kísérleteztek az úgynevezett mozaik-film műfajával, melynek cselekménye sok szálon fut, szereplői azonban csak laza viszonyban állnak egymással. A társadalmi rétegeken átívelő emberi kapcsolatok pontos korrajzot festenek, és néhány jeleneten keresztül egész sorsokat mutatnak be.

Fliegauf: A Dealerbe meglepően sok érzelem vegyült

Archívum2003.11.10, 17:59

Fliegauf Benedek, a nagy nemzetközi sikerre szert tett Rengeteg rendezője most forgatja második egész estés játékfilmjét. A Dealerről a filmhu riporterének mesélt, akivel korábbi munkáiról, stílusáról, pózairól és szándékairól is elmélkedett.

Erős mezőny a legjobb külföldi film Oscar-díjáért

Archívum2003.10.21, 12:15

Nyilvánosságra hozták a legjobb idegen nyelvű (értsd: külföldi) film Oscar-díjára pályázó filmek listáját, mely minden eddiginél több, 55 alkotást tartalmaz. A jelöltek között van több rangos fesztivál győztese, köztük Fliegauf Benedek Rengeteg című munkája is.

Előző
  • 1
  • 2
Következő