fiziológiai reakciók

címke rss
Az előzetes hőedzés hatékonyan javítja a fiatal gabonafélék hőtűrését

Az előzetes hőedzés hatékonyan javítja a fiatal gabonafélék hőtűrését

Az éghajlatváltozás, beleértve a globális felmelegedést számos növényélettani stressztényező gyakoriságát és súlyosságát növelheti, köztük az extrém magas hőmérsékletű időszakokat is. Mindez jelentősen visszavetheti a termesztett növények produktivitását. Az elmúlt évek tendenciái alapján hazánkban is egyre inkább számolni kell a magas hőmérséklet növénykárosító hatásaival, akár önálló tényezőként, akár más stressztényezőkkel együttesen. A problémára választ keresve az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézetének kutatói – Darkó Éva és Janda Tibor irányítása mellett – egy nemzetközi együttműködés keretében azt vizsgállták, ...

Meglepő dolog történik, ha edzés után szájvízzel öblögetünk

Tudomány2019.09.05, 14:46

Ha csak a tévéreklámokból tájékozódunk, úgy tűnik, viszonylag egyszerű módon működik a szájvíz – öblögetünk kicsit, és a káros baktériumok már el is tűnnek a szánkból. Jóval kevesebb szó esik arról, mit történik ekkor az itt élő teljes mikrobaközösséggel, és legfőképp, mi lesz a testünk számára hasznos organizmusokkal. Egy új kutatás szerint a szájvíz hatásai nem feltétlenül pozitívak és nem csak a fogaink egészségét befolyásolják.

Tudja-e, hogy miért köpködnek a focisták a pályán?

Tudomány2018.08.26, 10:45

Futballmeccseket nézve gyakran feltűnhet, hogy a focisták, miután a mérkőzés szünetében meghúzzák az üveget, kiköpik az italt. Kiderült, hogy e nem túl gusztusosnak tűnő szokásnak teljesítménynövelő hatása lehet egy friss tanulmány szerint.

Az űrutazást is megkönnyíti a macskák mágikus dorombolása

Tudomány2017.08.01, 20:10

Jóleső érzés, amikor a házimacska odabújik az emberhez, és dorombolni kezd. A macskák dorombolását hallgatni nemcsak kellemes, megnyugtató élmény, hanem a kutatások szerint gyógyító hatású is. A nyugtató, mormogó hangot a gége ritmikus rezgésével keltik.

Ez állhat a Bermuda-rejtély és a kísértetházak titkai mögött

Tudomány2017.06.17, 22:55

Annak ellenére, hogy az infrahangokat nem érzékeljük, komoly fiziológiai problémákat okoznak, és akár fegyverként is bevethetők. Az infrahang állhat számos rejtélyes jelenség, így többek között a Bermuda-háromszög néhány tisztázatlan eltűnésének hátterében is.

Vannak még csodák – életben maradt a vízbe süllyedt diák

Egészség2016.12.18, 18:41

Ismét egészséges és iskolába járhat az a 13 éves afgán fiú, aki júniusban egy burgenlandi tóba esett, mintegy háromnegyed órát töltött víz alatt, de túlélte a balesetet - közölte az osztrák média vasárnap.

Tudja-e, hol fog bizonyosan felforrni a vére?

Tudomány2016.11.26, 22:04

Az atmoszféra alsó, legsűrűbb légrétegét, a troposzférát követő sztratoszféra nemcsak amiatt különleges, hogy e légrétegben – szemben a troposzférával – a hőmérséklet-csökkenés nem egyenletes, de itt található az Armstrong-vonal is, az a magassági szint, ahol a víz és a vér egyaránt felforr.

Az olimpikonok teste belülről is más, mint a miénk

Egészség2016.08.07, 11:14

Jóllehet sokan a szorgalmas edzésnek tulajdonítják a kimagasló sporteredményeket, de az új kutatások szerint a genetikának is nagy szerepe lehet ebben.

Rock and roll az óra körül

Tudomány2015.03.30, 18:32

1980 óta már harmincötödik alkalommal kezdődik el vasárnapra virradó hajnali kettőkor a nyári időszámítás, amikor a mutatókat egy órával előbbre kell állítanunk. Az eredetileg energiatakarékossági megfontolásokból bevezetett rendszer hatékonyságát és ésszerűségét egyre többen megkérdőjelezik. Egyesek  az óraátállítást a világ hét fő ostobasága egyikének tartják, amelynek több a káros következménye mint haszna, mások szerint viszont továbbra is megvan a nyári időszámítás létjogosultsága.

Önnek hol bizsereg?

Tudomány2014.01.03, 12:52

Finn kutatók olyan testtérképeket készítettek, amelyek első ízben mutatják be részletesen, hol váltanak ki érzékelhető változásokat a testben a pozitív és negatív érzelmek. A haragot és a büszkeséget például inkább a fejünkben és testünk felső részén érezzük, a boldogságra viszont egész testünk reagál. A kutatók azt is kimutatták, hogy ezek a reakciók kultúrától függetlenek.

Előző
  • 1
Következő