fizetési fegyelem

címke rss
Jelentősen javult a fizetési fegyelem a magyar vállalkozások körében

Jelentősen javult a fizetési fegyelem a magyar vállalkozások körében

Meghatározó mértékben csökkentek a számottevő késések a számlák kifizetésénél az idei első három negyedévben, a két hónapon túl megfizetett számlák értékének aránya 52, a három hónapon túl megfizetetteké pedig 60 százalékkal volt kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a Bisnode Magyarország negyedéves elemzése alapján.

Megugrott a fizetési bizalom a cégek között Kelet-Európában

Gazdaság2019.11.26, 15:10

Kiugró mértékben, 73 százalékkal nőtt a vállalatok közötti hitelezés Kelet-Európában tavalyhoz képest az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint. Az 1500 magyar és kelet-európai vállalat bevonásával készült, Fizetési Szokások Barométere című tanulmány szerint míg tavaly a B2B kereskedelemben a cégek az ügyletek 38,8 százalékában adtak halasztott fizetést a vevőiknek, addig az idén a tranzakciók 67,2 százaléka történt hitelre. A listát Szlovákia vezeti 91,5 százalékkal, Magyarország 77,8 százalékkal a harmadik helyen áll a régióban, míg Bulgária az utolsó, 33,6 százalékkal.

A pénzügyeket illetően bizakodva tekintenek a magyarok az idei évre

Gazdaság2019.01.30, 10:03

Az új év első hónapjai a fogadalmak és a tervezés ideje, melyből nem maradhat ki pénzügyeink felülvizsgálata sem. Az Intrum legfrissebb kutatásából kiderült, hogy a fiatalok várakozásai a legpozitívabbak az új évre vonatkozóan. Az is világosan látszik, hogy jól kézben tartjuk pénzügyeinket.

Előző
  • 1
Következő