fizetések

címke rss
A háborús infláció ellenére is nőnek a fizetések

A háborús infláció ellenére is nőnek a fizetések

A háborús infláció ellenére a fizetések reálértéke is tovább nő idén, miközben Európa szinte minden más tagállamában már visszaesést hozott az árak emelkedése – emelte ki az Origónak Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő.

Megjelent a hazai nagy bérkörkép: egyes munkakörökben álomfizetéseket adnak

Gazdaság2020.02.19, 13:54

Immáron tizedik éve adja ki a Hays Hungary a hazai bérsávokra vonatkozó jelentését, melyben tizennégy szakterület legfontosabb foglalkozásairól gyűjti össze a legkisebb és legnagyobb, valamint a jellemző béreket.

Milliárdokat vesznek el a budapestiektől a balliberális kerületi vezetők

Itthon2019.12.06, 10:23

Elképesztő mértékű pénzszórásba kezdtek a balliberális vezetésű kerületek az októberi önkormányzati választás óta. Teljesen indokolatlan módon megszaporodtak a közel milliós fizetést kapó alpolgármesterek a II., a III., a XI., a XIV, és a XVIII. kerületben. Összességében a teljes ciklus alatt több milliárd forintot vesznek ki a budapestiek zsebéből. Mindezen fejlemények egyértelműen bizonyítják, hogy a balliberális szivárványkoalíció pártjai csupán kifizetőhelyként tekintenek az önkormányzatokra. A balliberális propagandamédia, persze, megpróbálja mosdatni az ellenzéket, és megmagyarázni az irtózatos pénzszórást.

Már 343 ezer forint felett a magyar átlagfizetések

Gazdaság2019.03.29, 10:21

Újabb kedvező adatokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal a magyar bérekről. Ebből az derül ki, hogy ismét 10 százalék feletti volt az emelkedés, a bruttó átlagfizetés már közelít a 350 ezer forinthoz. A bővülés túlszárnyalta az elemzői várakozásokat.

Rég dübörgött ennyire a magyar gazdaság

Gazdaság2018.05.15, 16:25

A magyar gazdaság az elmúlt két hónapban olyan ütemben bővült, amire az elmúlt 4 évben nem volt példa. Ez a teljesítmény uniós mércével is dobogós volt 2018 első negyedévében. Kissé meglepő, de ezúttal nem az ipar, hanem a szolgáltatások, például a turizmus húzták a magyar gazdaságot. Idén éves szinten is meglehet a 4 százalékos emelkedés.

Megegyezett a Tesco a szakszervezetekkel

Gazdaság2017.12.06, 10:51

A 2017-es vitás év után a Tesco és a szakszervezetek már most sikeresen megállapodtak a jövő évi bérekről. Az emelésnek köszönhetően átlagosan 10 százalékkal emelkednek a bérek. A döntés több mint 14 ezer embert érint.

Neymar egymaga annyit keres, mint a hét női top bajnokság összes játékosa

Sport2017.11.28, 15:58

A Sporting Intelligence című amerikai lap felméréséből nem csak az derül ki, hogy melyik csapatok költik a legtöbbet játékosaik fizetésére, de az is, hogy némelyik sztár mennyit keres, és, hogy a nők, legalábbis a férfiakhoz képest, még a legjobban fizetett ligákban is szinte ingyen sportolnak.

Óriási bajban az amerikai háztartások

Gazdaság2017.11.13, 12:34

Az USA lakosságának jelentős része megtakarítás nélkül éli mindennapjait. Ez óriási baj lehet egy nem várt költség esetén, ráadásul a gazdagok és szegények közötti szakadék is nagy.

217 év múlva tűnhet el a fizetési szakadék a férfiak és nők között

Gazdaság2017.11.06, 15:52

A nők kevesebb pénzt visznek haza, mint a férfiak, ha az átlagos kereseteket vizsgálják. Napjainkban azonban több vállalat, sőt nemzet is törekszik arra, hogy eltűnjön ez a különbség, de jelen állás szerint ez egy több mint 200 éves folyamat lesz.

A világ leginnovatívabb cége felszámolta a nemek közti fizetési különbségeket

Gazdaság2017.09.27, 16:31

Napjaink egyik legfontosabb megoldandó munkaügyi problémája, hogy az ugyanabban a munkakörben dolgozó nők és férfiak nem keresnek annyit. A világ egyik legnagyobb vállalata példamutató ezen a téren, már 6 millió dollárt szántak arra, hogy a fizetések közötti különbségek eltűnjenek.

Magyar csokisiker, katari ultimátum és egy milliomos tinédzser

Gazdaság2017.06.25, 11:12

A magyar gazdaságban több jó dolog is történt a héten: kiderült, hogy a magyarok átlagfizetése először lépte át a 300 ezer forintos határt, míg a jegybank növekedési hitelprogramjának összesen 20 ezer munkahely köszönhető. Bajban van azonban Katar, amely egyfelől OPEC-tagországként is szenved az olajtúlkínálat miatt, másfelől a szomszédos országok ultimátumot küldtek neki. Emellett beszámolunk egy magyar csokisikerről is, valamint egy amerikai tinédzserről, aki okosan fektette be nagymamájától kapott zsebpénzét. Heti gazdasági összefoglaló.

Egyre jobban keresnek a magyarok

Gazdaság2017.04.20, 11:46

Átlagosan 10 százalékkal több fizetést visznek haza a magyarok, mint egy éve. A bérek emelkedése ráadásul gyorsuló ütemben növekszik. A bruttó átlagkereset 274 800 forint volt 2017 februárjában.

Tíz százalékkal nőttek a keresetek

Gazdaság2017.03.20, 10:28

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a magyar átlagkeresetekre vonatkozó legfrissebb statisztikáit. Már 273 800 forint a bruttó átlagkereset Magyarországon, ami tíz százalékkal jobb, mint egy éve volt. A nettó keresetek szintén ennyivel emelkedtek.

Csökken a különbség a magyar nők és férfiak fizetése között

Gazdaság2017.03.09, 16:34

A nemek közötti fizetési szakadék Magyarországon egyre kisebb, a különbségek akkorák, mint Svédországban. A bérek közti távolság hazánkban az európai és az OECD-átlagnál is kisebb, ráadásul vezető pozícióba is több nő kerül, mint az Unióban. Ezek ellenére a helyzet még korántsem kielégítő, több szektorban is hatalmasak az egyenlőtlenségek.

A béremelkedés mellett is figyelni kell

Gazdaság2021.11.09, 05:19

Várhatóan az idén is nőnek a fizetések. A nettó reálbéreknél akár több mint 5-6 százalékos emelkedés jöhet. Ez a hitelezési piacnak is lökést adhat. Ma már az átlagfizetés 25-30 százalékából kijön egy átlagos 8 milliós fix törlesztőrészletű lakáshitel havi törlesztése, ám a különbségek jelentősek a hitelek között. A legjobb fix törlesztésű lakáshitellel akár másfél évre jutó fizetést is meg lehet takarítani.

Tudja, hol a legdrágább lakni?

Gazdaság2017.01.18, 12:07

A fizetésekhez képest Hongkongban a legmagasabbak az ingatlanárak. London csak az ötödik a sorban, mert Ázsia viszi a rangsor elejét.

Előző
  • 1
Következő