fizetés

címke rss

Ezek a sporttörténelem legnagyobb értékű szerződései

Archívum2019.02.21, 13:53

A héten Manny Machado profi baseballjátékost (MLB) 300 millió dollárért szerződtette a San Diego Padres, ezzel pedig ő lett az MLB történetének legértékesebb szabadügynök-igazolása. De mégis mire elég ez az elképesztő összeg, és ki volt az, aki még nála is jobban keresett? Megmutatjuk a sporttörténelem tíz legnagyobb értékű szerződését.

Tavaly több mint 11 százalékkal nőttek a hazai átlagkeresetek

Archívum2019.02.21, 11:26

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentése szerint tavaly decemberben a bruttó átlagkereset 360 ezer forint volt, ez pedig 10,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. 2018. január-decemberben a bruttó átlagkereset 329 900 forint, a nettó átlagkereset pedig 219 400 forint volt, egyaránt  11,3 százalékkal nőtt az előző évihez viszonyítva

Nem kellett kifizetnie Harry hercegnek a 10 milliós hotelszámláját

Archívum2019.02.16, 11:17

Fizetés nélkül távozott Harry herceg az egyik hotelből, pedig átszámítva 10 millió forintos számlát sikerült összehoznia. 

Milliókat érintő, új földszabályozás készül

Archívum2019.02.10, 09:26

Kínában is beköszöntött az új év, az AutoWallis pedig a budapesti Értéktőzsdére ment, és a vállalat részvényeivel már csütörtök óta lehet kereskedni. Kiderült az is, hogy nőtt tavaly a kiskereskedelem forgalma, az Európai Unió pedig elkaszálta a Siemens és az Alstom vasúti üzletágainak összeolvadását. Heti gazdasági összefoglaló.

Kiderült, mennyit keresnek Magyarországon a fizikai dolgozók

Archívum2019.02.04, 16:09

Majdnem ezer forintot adnak óránként a fizikai dolgozóknak: a legtöbb üres állás az autóipari kiszolgáló munkakörben van. A cégek kénytelenek emelni, hogy ne menjenek el a melósok.      

Óriási béremelések jöhetnek 2019-ben is

Archívum2019.02.03, 13:48

A Magyar Idők utánajárt, hogy milyen mértékű béremelések jöhetnek idén. Tavaly átlagosan 11 százalékkal nőttek a fizetések, több helyen idén is kétszámjegyű növekedés várható.

Nem fizették ki, ezért lebontotta a hotel auláját

Archívum2019.01.22, 18:21

Egy liverpooli hotel auláját kezdte el lebontani egy munkás, miután állítólag nem fizették ki a bérét. A férfit jelenleg is keresi a rendőrség a The Guardian szerint.

Kiderült, mennyi bért fizetnek a hazai üzletláncok

Archívum2019.01.21, 16:53

Felpörögtek a béralkuk a kiskereskedelemben. Hiába emelt az Aldi tavaly év végén látványosan nagyot, a legtöbbet még mindig a Lidl fizeti - amennyiben csak a teljes munkaidős kezdő fizetéseket nézzük - figyelmeztet a blokkk.com. Mutatjuk, ki mennyit emelt!

Ennyit lehet majd keresni a debreceni BMW-gyárban

Archívum2019.01.17, 11:47

A Hays Hungary mérnöki toborzó csapatát az Autopro.hu arra kérte, saccolják meg, nagyságrendileg hogyan alakulnak a mérnöki bérek a debreceni BMW-nél.

Korda Györgynek 850 milliót fizetett volna egy nő, hogy elvegye

Archívum2019.01.07, 16:52

Korda György pikáns titkot árult el az életéről: egy nő sokat fizetett volna azért, hogy az énekes feleségül vegye.

Jövőre is szárnyalnak majd a bérek, és akár hétvégén is utalhatják

Archívum2018.12.23, 19:10

A héten döntött a kormány a jövő évi szemétdíjakról, az amerikai Fed alapkamatot emelt, Románia pedig kapzsisági illetéket vetne ki. Mindemellett egyre nagyobb bajban a Mediamarkt, és újabb óriásberuházás érkezett Magyarországra, ráadásul hamarosan a határig fog elérni az összes autópálya.

Több a jelentkező, ha fizetést is tartalmaz az álláshirdetés

Archívum2018.12.20, 16:24

A Nyugat-Európában megszokott trendekkel szemben itthon még mindig ritkának számít, ha egy cégnél nyilvánosak a fizetések. A munkaerő keresésénél is hasonló a helyzet: rendkívül alacsony, csupán 7 százalék azoknak az álláshirdetéseknek az aránya, amelyek tartalmazzák az adott pozícióra kínált fizetést és jutalékokat. Pedig ezekre átlagosan 47 százalékkal több jelentkezés érkezik a Profession.hu elemzése szerint.

Kevesebbet érek, ha aprópénzzel fizetek?

Archívum2018.12.20, 14:54

- Szép jó reggelt! - lép be a harmincas évei közepén járó fiatalember a meleg, irodaként funkcionáló konténerbe. - Jó reggelt! - hangzik a nála bő húsz évvel idősebb parkolóőr semmitmondó, robotszerű köszönése.

Megvan, mennyit lehet keresni a Fornetti pékségekben

Archívum2018.12.19, 13:11

Nemcsak a hazai és külföldi kiskereskedelmi láncokat, önálló üzleteket érinti a hazai munkaerőhiány. Több Fornetti pékségben is betöltetlen álláshelyek vannak. Mutatjuk, mennyit kínál új dolgozóinak a jól ismert hálózat.

Jövőre már hétvégén is megkaphatjuk a fizetést

Archívum2018.12.18, 12:04

A jövő nyáron induló gyorsutalási banki rendszernek köszönhetően akár hétvégén is lehetőség lesz például a fizetések kiküldésére; az utalt összeg öt másodpercen belül megérkezik az egyik számláról a másikra - mondta a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi infrastruktúrákért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatója.

Eldőlt a fúrt kutak sorsa, és pozitív fordulat jön a bedőlt lakáshiteleknél

Archívum2018.12.16, 12:32

Jelentősen csökkent az infláció, az építőipar továbbra is nagyon húz, az ALDI pedig újra ledobta a bérbombát. Újabb autóipari beruházás mellett egy multinacionális vállalat is érkezik Magyarországra, Elon Musk pedig jelezte, hogy hajlandó lenne megvenni a General Motors gyárait.

Néhányan még foggal-körömmel ragaszkodnak a készpénzhez

Archívum2018.12.12, 15:22

Az Egyesült Királyságban még ősszel jelentette be a Suffolk nevű kocsma, hogy teljesen készpénzmentessé válik, azóta viszont már többen is átvették a gyakorlatot. Ez a trend nemcsak a szigetországban, hanem a világ más területein is megfigyelhető. A svédeknél minél hamarabb szeretnének megszabadulni a készpénztől, de már Indiában is tettek lépéseket ez irányba.

Betegen megy dolgozni? Kész ráfizetés, még a kollégáinak is

Archívum2018.12.06, 11:49

Az influenzaszezon közeledtével egyre gyakrabban találkozunk náthás, lázas, köhögő munkatársakkal. Azonban ha betegen megyünk be dolgozni, nemcsak magunkat sodorjuk veszélybe, hanem negatív hatással vagyunk a termelékenységre, valamint munkatársainkat is könnyen megfertőzhetjük, ez pedig rengeteg pénzbe kerülhet a cégnek. Megmutatjuk, hogy mekkora gazdasági károkat okozhat egy aprócska megfázás.

Brutálisan rossz évük volt a spekulánsoknak

Archívum2018.12.03, 13:44

A portfólió menedzserek év végi bónuszain is érződni fog, hogy az idei év különösen rosszul alakul a hedge fundok számára. Egy friss jelentés szerint 10-20 százalékkal kevesebbet vihetnek haza decemberben a menedzserek, mint egy évvel korábban.

Egy amerikai bírónő 2018 legjobban kereső tévés házigazdája

Archívum2018.11.29, 12:51

Az idei évben először, Judy Sheindlin, akit az Egyesült Államokban csak Judy bírónőként ismernek, nemcsak a tárgyalóteremben bizonyított, hanem az összes felkapott televíziós műsorvezető közül ő kereste a legtöbb pénzt.

Csillagászati fizetések: Barcelonában éri meg legjobban sportolni

Archívum2018.11.26, 13:49

A Barcelona lett az első sportcsapat, amely átlagosan évi 10 millió font fölött fizet az első csapat játékosainak. Ebben az összegben nincsenek benne a játékosok bónuszai és egyéb bevételei. A Barcelona játékosai tehát hetente átlagosan több mint 200 ezer fontot (körülbelül 72 millió forint) keresnek. Euróban számolva 13,75 millió jut átlagosan évente egy Barca-játékosnak.

Sneider Tamás nekiment a magas fizetéseknek, de nem a feleségéének

Archívum2018.11.19, 14:09

Közösségi oldalán a Jobbik elnöke hadat üzent a magas fizetéseknek, azonban teljesen váratlanul nem felesége kimagasló keresetét kifogásolta, hanem a Magyarország érdekeit képviselő miniszterek és államtitkárok jövedelmét. Újabb álszent húzás Sneider Tamástól!

Örülhetnek a bankárok. Jön a bónuszáradat

Archívum2018.11.13, 13:16

A Wall Street szakemberei majdnem minden szektorban jól járnak idén, ugyanis immár a második egymást követő évben vihetnek haza magasabb bónuszokat. Ezzel együtt viszont az extra juttatások a legtöbb iparágban még mindig elmaradnak a 2014-es szintekhez képest.

Fizetést ajánl leendő pasijának a lottómilliomos nő

Archívum2018.11.13, 12:16

Hiába nyert hatalmas összeget a lottón, a 23 éves Jane mégsem boldog: elkerüli a szerelem. Úgy döntött, leendő párjának fizetni is hajlandó, csak legyen végre valaki mellette.

Helyek, ahol fizetnek, hogy odaköltözzenek az emberek

Archívum2018.11.09, 18:32

Maine-ben a diákhitelek kifizetésével próbálják meg csábítani a fiatalokat, de Alaszkában, Kansasban, Chilében, sőt több olasz faluban is pénzt, telket vagy más juttatásokat biztosítanak azoknak, akik odaköltöznek. Bemutatjuk a legérdekesebb helyeket, ahol fizetnek azért, hogy ott éljenek.

Az alkalmazottak többsége nem a fizetés miatt, hanem unalomból mond fel

Archívum2018.10.09, 14:29

A cégvezetők úgy gondolják, hogy a legtöbb esetben egy fizetésemeléssel meg lehet tartani a legfontosabb alkalmazottakat, azonban egy friss tanulmány arra mutat rá, hogy nem mindig a pénz az első.

Liptai Claudia elárulta, mennyire fizetik meg a munkáját

Archívum2018.10.03, 06:40

Liptai Claudia a Story magazin különszámában vallott arról, hogy mit jelent számára az értékesség - írja a Blikk.

Továbbra is rekordszinten hitelezik vevőiket a magyar vállalatok

Archívum2018.09.27, 12:21

Az Atradius hitelbiztosító „Fizetési szokások barométere" című elemzése szerint Kelet-Európában még mindig a magyar vállalatok hajlandók a leginkább a hitelre történő értékesítésre (57,6 százalék), és még mindig Magyarországon a legkevesebb a késedelmes kifizetés (26,7 százalék). A felmérésben több mint 1400 magyar és kelet-európai vállalat válaszait vizsgálták az Atradius elemzői.

Eljátszotta a munkatársai pénzét egy román férfi

Archívum2018.09.25, 17:48

A román férfi megkapta munkaadójától a neki és a nyolc munkatársának járó fizetési előleget, majd az összeset eljátszotta.

Az emberek tömegesen hagyják ott munkahelyüket, mutatjuk, miért

Archívum2018.09.20, 21:38

Utoljára 2001-ben hagyták ott ennyien az állásukat. Az Egyesült Államokban a betöltetlen munkahelyek száma június és július között 117 ezerrel nőtt. Ezzel egyidejűleg azok száma is 2,4 százalékkal 3,58 millióra emelkedett, akik önkéntesen távoznak a munkahelyükről. Ez a folyamat nemcsak az Államokban, hanem Európában is megfigyelhető. 

A magyarok többsége már fiatalon nyugdíjas éveire készül

Archívum2018.09.20, 14:54

A 24-55 év közti magyar lakosság 47 százalékának szerepel pénzügyi tervei között valamilyen nyugdíjcélú megtakarítás, az ő többségük pedig sikeresen félre is tud tenni nyugdíjcéljaira – derül ki az NN Biztosító reprezentatív felméréséből.

Megmutatjuk hány havi nettó fizetésből vehet egy lakást

Archívum2018.09.20, 10:50

Az évek óta tartó lakáspiaci boom miatt jelentősen drágultak a lakások a különböző a nagyvárosokban, de ugyanez igaz a nettó átlagfizetésekre is. Az Európai Unión belül Magyarországon volt az egyik legnagyobb a bérnövekedés. Az ingatlan.com legfrissebb elemzésében azt vizsgálta, hogy az egy-egy megyére jellemző - családi kedvezmény nélkül számolt - átlagos nettó havi kereset hányszorosából lehet az adott megyeszékhelyen megvásárolni egy 50 négyzetméteres új vagy használt lakást.

Ez a 15 legjobban fizető amerikai állás - képek

Archívum2018.09.19, 10:56

Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai részlege közzétette, hogy mely állások fizetnek a legjobban. Az előző év statisztikái által készített lista az átlagfizetéseket rangsorolja az USA-ban.

NBA: jelentősen nő a fizetési keret a következő években

Archívum2018.09.18, 18:26

A csapatok fizetési keretének növeléséről határozott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vezetősége, így a 2020/21-es szezonban már csaknem 120 millió dollárt (33,5 milliárd forint) költhet mindegyik klub a kosarasok bérére.

Szemtelenül sokat keresnek a válságért felelős bankárok

Archívum2018.09.18, 12:53

A válság óta nem látott szintre, 13 százalékkal emelkedett az átlagfizetés tavaly a Wall Streeten. Egy friss jelentés szerint a profitok brutális emelkedése lehetővé tette nemcsak a fizetések, de a bónuszok jelentős növekedését is.

Ezek ma az álommunkák az amerikai főiskolásoknak

Archívum2018.09.11, 13:45

Valószínűleg kevés amerikai gyerek álmodozik arról, hogy egyszer biztosításmatematikus lesz, ám a legfrissebb munkaerő-piaci statisztikák alapján mégis ez számít ma a vezető „álommunkának" a főiskolások számára. Nemcsak azért, mert vonzó a fizetés, a munkanélküliség pedig alacsony a szakmában, hanem azért is, mert relatíve kevés diákhitellel is megszerezhető a szükséges képzettség.

Mobiltelefonról mobiltelefonra is utalhatunk

Archívum2018.09.04, 10:58

Egy éven belül, jövő év július 1-jén elindul az azonnali fizetési rendszer Magyarországon, ami alapjaiban fogja megváltoztatni a fizetési szokásainkat. Létrehozása történelmi lépés az egész magyar pénzügyi rendszer életében, hiszen bevezetése a hazai pénzforgalom minden szereplője számára jelentős előnyökkel járó változásokat hordoz.

Balázs Klári a mai napig megbecsüli a pénzt

Archívum2018.08.30, 18:33

Balázs Klári arról beszélt egy interjúban, hogy soha nem felejti el, honnan jött és a mai napig megbecsüli a pénzt.

NFL: Rodgers lesz minden idők legjobban fizetett játékosa

Archívum2018.08.29, 20:12

Aaron Rodgers lesz a profi amerikaifutball-liga (NFL) történetének legjobban fizetett játékosa.

Fizetése százszorosát kapta egy dolgozó Ausztráliában, nem mindennapi dolgot tett vele

Archívum2018.08.29, 11:51

Adatbeviteli hiba miatt fizetése százszorosát utalták egy Észak-Ausztráliában élő dolgozónak. A férfi hihetetlen dolgot tett, visszautalta az összeget, ami 4 heti utánajárásába került. 

A fizetése százszorosát kapta véletlenül egy alkalmazott

Archívum2018.08.28, 19:48

Ausztrália északi területének kormányzata egy elütés miatt fizetése százszorosát utalta ki egyik alkalmazottjának, aki azonban ellenállt a csábításnak, és nem tartotta meg, hanem visszautalta az összeget.

Nagyot nőtt a magyar háztartások vagyona

Archívum2018.08.27, 12:55

A Siemens minden idők egyik legnagyobb leépítésére készül, miközben az Apple a Tesla körül legyeskedik és szakértők szerint láthatáron a következő megaüzlet. Meglepő ábrákon mutattuk be az USA rekord államadóságát, a görögök viszont örülhetnek, mert hivatalosan is véget ért az adósságválság.

Az Apple vezére 120 milliószor többet keres, mint Steve Jobs

Archívum2018.08.24, 12:47

Steve Jobs évi 1 dollárt keresett, amikor 1997-ben újra csatlakozott az Apple-höz. Tim Cook, a vállalat mostani vezetője viszont ennek a sokszorosát. Amerikai sajtóértesülések szerint a vezérigazgató az Apple jó teljesítménye miatt idén 560 000 részvényt kap, amelyek piaci értéke jelenleg 120 millió dollár.

Ismét Serena Williams a legjobban kereső női sportoló

Archívum2018.08.22, 10:16

Sorozatban a harmadik évben lett Serena Williams, az amerikaiak teniszsztárja a legjobban kereső női sportoló.

Megvertek egy lányt horvátországi nyaralásán, mert nem akart többet fizetni a szállásért

Archívum2018.08.21, 10:56

Horvátországba utazott nyaralni párjával egy brit diák, Laura Denmar, aki nem azt kapta a pénzéért, amire számított. Mikor nem akart többet fizetni a szörnyű szálláshelyért, mint amennyit kellett, egy vascsővel megverték, kórházba kellett szállítani. 

Dzsudzsák Balázs hatalmas összegért igazolna a Vidihez

Archívum2018.08.18, 08:19

Új csapatot keres Dzsudzsák Balázs, aki külföldi kereseténél kevesebbért is játszana a Mol Vidi csapatánál, ám ez még mindig jóval több leendő csapattársai fizetésénél. Nem tudni, hogy csak az őszi-téli szezonra vagy tovább is a hazai csapatban játszana a játékos. 

Százezreket keresnek az amerikai csillagászok

Archívum2018.08.17, 14:10

Viszonylag kevesen választják az Egyesült Államokban a csillagászatot hivatásuknak, és bár rendkívül hosszú tanulmányokat kell folytatni hozzá – a munkahelyek nagy részéhez doktori képzés szükséges –, azonban a szövetségi kormányzatnál dolgozók fizetése akár hat számjegyű is lehet.

Scarlett Johansson lett az idei év legjobban kereső színésznője

Archívum2018.08.17, 13:33

Kiderült, hogy az idei esztendőben Scarlett Johansson lett Hollywood legjobban kereső színésznője.

Hogyan veszítsük el a fizunk felét 10 nap alatt?

Archívum2018.08.14, 11:56

"Véletlenül" elkölteni egy rahedli pénzt egyszerűbb, mint gondolnád. Egy kis elcsábulás itt, egy lánybúcsú ott, és voilá, kész a tőzsdekrach.

Minden ágazatban nőttek a bérek, legnagyobb mértékben az egészségügyben

Archívum2018.08.10, 07:52

Átlagosan bruttó 30-40 ezer forinttal nőttek a fizetések májusban az egy évvel korábbihoz képest a különböző ágazatokban. A legnagyobb mértékű, majdnem 20 százalékos béremelés az egészségügyben történt, ott 110 ezer forinttal emelkedett az átlagfizetés – írta pénteki számában a Magyar idők.

Kiderült, mennyit fizetnek a kiskereskedelmi láncok

Archívum2018.08.09, 14:11

A Blokk.com összehasonlította a kiskereskedelemben dolgozók bérét. Az egyik legfontosabb megállapítás, hogy ezen a téren magyar láncok is szorongatnak multinacionális áruházakat. Az Euronics például hasonló bért ad, mint a Decathlon vagy a Penny Market. A CBA-s Krupp és Társa nagyjából annyit fizet alkalmazottainak, mint a Tesco. Vannak, ahol 200 ezer forint alatti béreket kínálnak. A lista első és utolsó helyezettje között a különbség 150 ezer forint.

Egy álom vége: mégsem toboroznak nindzsákat

Archívum2018.07.27, 17:00

Félreértés volt a július közepén a nindzsaláz kitöréséhez vezető hír, legalábbis annak egyik fele. A japán Iga városában vélhetően valóban kevesen vannak, akik őrzik és bemutatják a régi nindzsakultúrát, ám ennek ellenére, mégsem keresnek most új jelentkezőket.

A nindzsáknál is beütött a munkaerőhiány

Archívum2018.07.22, 10:35

Egészen sajátos munkaerőpiaci problémával néz szembe Japánban a Tokiótól mintegy 450 kilométerre fekvő Iga városa – írja a Business Insider. A település a japán nindzsakultúra jelentős központja, ahol az árnyharcosok egykori működésének külön múzeum állít emléket. A probléma most az, hogy bár mind a japán kulturális identitás vonatkozásában, mind a turisták részéről jelentős igény mutatkozik az örökség megismerésére, életben tartására, nincsenek elegen a kortárs nindzsák.

Ebben az országban rövidült a munkahét, most otthon főznek

Archívum2018.07.20, 13:12

Dél-Koreában a dolgozók korábban mehetnek haza, köszönhetően egy új kormányzati szabályozásnak, ez azonban kifejezetten rossz hír az éttermeknek és a bároknak.

Jövőre nő a közszférában és az egészségügyben dolgozók fizetése

Archívum2018.07.18, 15:08

A kormány célja, hogy mindenki, aki képes és tud dolgozni, az dolgozhasson. A 2019-es költségvetés ennek figyelembevételével készült, és az adócsomag is több, a munkaerőpiacot érintő változást tartalmaz, mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.

Bezzeg a mi időnkben - melyik generációnak volt a legnehezebb dolga?

Archívum2018.07.06, 08:16

Az ezredfordulós generációról mindenkinek megvan a véleménye. A MarketWatch statisztikákkal próbálta most lezárni az évtizedes vitát és különböző szempontok alapján hasonlította össze a babyboomereket és az X generációt. Vajon az ezredfordulósok lusták vagy csak balszerencsések? Most kiderül.

Bűntudata miatt 44 éves parkolási büntetést fizetett ki egy férfi

Archívum2018.07.02, 19:54

Negyvennégy év után fizetett ki egy parkolási büntetést egy amerikai férfi, hogy könnyítsen bűntudatán.

Durván lenyomhatja az Abbát az új svéd őrület

Archívum2018.07.02, 14:00

Svédországban mind népszerűbbek a bőr alá ültetett mikrocsipek, amelyek tulajdonosaik legfontosabb személyes adatait hordozzák. A Quartz összeállításából kiderül, annyian döntöttek már emellett a megoldás mellett, hogy Svédország komoly potenciált jelenthet már a biohekkerkedés számára is.

Több tízezer forintos béremelés az egyik áruházláncban

Archívum2018.06.29, 15:29

Az éves tihanyi konferenciáján jelentette be az Euronics Műszaki Áruházlánc, hogy megemeli értékesítő és hitelügyintéző kollégái bérét.

Újabb lakáspiaci válság fenyeget az Egyesült Államokban?

Archívum2018.06.26, 12:29

Az idei első negyedévben közel egy évtizedes mélypontra szakadt az amerikai ingatlanpiac megfizethetőségi indexe. Amikor legutóbb ilyen szinteket mértek, akkor hamarosan beütött a 2008-as válság.

Vagyonos, idősödő nőknek dolgozna Alekosz

Archívum2018.06.25, 09:01

Alekosz júliustól testőrként szeretne dolgozni. A megbízatásokat vagyonos, idősödő hölgyektől várja.

Hét hónap után lett meg a félmilliós pénztárca

Archívum2018.06.22, 14:56

Egy Japánban dolgozó fülöp-szigeteki nő hét hónap után kapta vissza elvesztett pénztárcáját, számol be arról az Asia Times.

Jönnek a bankkártya nélkül működő ATM-ek

Archívum2018.06.12, 14:27

Egyre elterjedtebb a mobilos fizetés, ezért várhatóan a közeljövőben a legtöbb ATM-et is felszerelik ezzel a funkcióval, így többé nem lesz szükség bankkártyára, ha pénz szeretnénk felvenni. A fiatalok körében a készpénzes fizetés háttérbe szorul, hiszen a tinédzserek és a fiatal felnőttek már inkább a bankkártyát vagy a telefont használják a mindennapokban.

Ijesztően alulfizetett Mickey egér és Donald kacsa

Archívum2018.06.08, 17:19

Miközben a Disney-csoport bevételei és üzleti eredményei nőnek, egyes munkavállalóinak bére rendkívül alacsony, bérnövekedés pedig vagy nincs, vagy mértéke olykor még az inflációt sem éri el. A The Guardian oldalán megjelent írásból kiderül, hogy egyáltalán nincs könnyű dolga annak, aki a cég eredeti élményparkjában valamelyik emblematikus mesefigura jelmezébe bújva szórakoztatja, vagy akár csak a fagyis pult mögött állva szolgálja ki a látogatókat.

Ezekben az állásokban lehet a legtöbbet keresni a Google-nél

Archívum2018.06.04, 20:07

A Glassdoor weboldalon található fizetési adatokat felhasználva a Business Insider összeállította a kereső óriás legjobban fizetett állásait.

Rengeteg pénzt kereshetsz, ha hiányszakmát választasz

Archívum2018.05.30, 20:38

Hamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok, ám akkor sem kell elkeseredni, ha valaki nem vettek fel a felsőoktatásba, hiszen számos szakma, OKJ-s képzés közül választhat. Most azt is megtudhatjuk, melyek a legjobban fizető szakmák.

Kiderült, melyik boltokban keresnek a legjobban a dolgozók

Archívum2018.05.30, 13:47

Az idei év első negyedévében nőtt a bruttó átlagkereset, különösen a fizikai dolgozóké, most pedig az is kiderült, hogy a bolti dolgozók mely üzletekben kereshetnek a legjobban. 

Presser Gábor csalódásairól vallott

Archívum2018.05.30, 12:13

Presser Gábor visszatekintett az elmúlt éveire, a jó élmények mellett a csalódásokra is: sok fájdalmat élt át.

Érintéssel is lehet majd fizetni London utcai zenészeinél

Archívum2018.05.28, 17:40

A világon elsőként az utcai előadóknál is bevezetik az érintéses bankkártyás fizetést Londonban.

Már nincs bolti eladó 170 ezer forint alatt

Archívum2018.05.28, 12:08

A boltos kiskereskedelemben 2018 első negyedévében a havi bruttó átlagkereset 13 százalékkal nőtt. A fizikai dolgozók bére összességében 16 százalékkal, így a  bérszámfejtés  2018 első három hónapjának átlagát nézve 252 ezer forint havi bruttó átlagkeresetet számolhatott, a fizikai dolgozók esetében (eladók, pénztárosok, árufeltöltők, raktárosok esetében) pedig  215 ezer forintot. Ez viszont a nemzetgazdasági átlagnál még mindig kevesebb, hiszen az 316 ezer forint, a fizikai dolgozóké pedig 225 ezer forint volt 2018 első negyedévében, derül ki a blokkk.com kutatásából.

Ezeket vették a sztárok az első nagy fizetésükből: Brad Pitt és Nicole Kidman sem luxuscikkekre költötte pénzét

Archívum2018.05.24, 14:09

Ma már teljes pompájukban látjuk a hollywoodi hírességeket: luxusotthonaikban, pazar autóikkal. Gondtalan életet élnek, de nem volt ez mindig így. Az első nagy gázsijukat jellemzően nem mihaszna luxuscikkekre költötték. Nicole Kidman például mosógépet vásárolt belőle a szüleinek.

Ezért imádja az átlagember még mindig a készpénzt

Archívum2018.05.23, 15:22

A készpénz még mindig népszerű, és valószínűleg egyhamar nem is fog eltűnni az életünkből – mondja a PayPal technológiai igazgatója. Bár számos vállalat dolgozik egy digitális fizetési módon alapuló gazdaságért, a hagyományos bankjegyek uralmát egyelőre nem lehet megdönteni.

Így fűzi be az Amazon a kisboltokat

Archívum2018.05.03, 15:15

Az Amazon kedvezményt kínál azoknak a viszonteladóknak, akik használják a vállalat online fizetési szolgáltatását. Az Amazon ezzel próbálja felvenni a versenyt a bankokkal és a PayPallal. A lépés jól mutatja, hogy az amerikai óriás képes feláldozni a szolgáltatás jövedelmezőségét csak azért, hogy az elterjedjen.

Jobban keresnek a gyakrabban alkoholt fogyasztók

Archívum2018.05.03, 10:09

Gyakrabban fogyasztanak alkoholt azok, akiknek több a fizetésük, derül ki a The Times beszámolójából. A víz-, pontosabban a képzeletbeli alkoholválasztó-vonal valahol az évi 40 ezer font jövedelemnél lehet (kb. 14 millió forint), legalábbis ezt támasztják alá a statisztikai adatok.

Két korábbi testőre pereli Johnny Deppet, drogszállításra is utasította őket

Archívum2018.05.02, 21:10

Két korábbi testőre, Eugene Arreola és Miguel Sanchez perelik Johnny Deppet többek között azért, mert nem fizette ki túlórapénzüket és arra kérte őket, hogy szállítsanak drogot. A színész egyelőre még nem reagált az ügyben. 

Bérkülönbség nők és férfiak között? Áh, ilyen nem létezik!

Archívum2018.05.03, 18:30

Nehezen felejtem el a pillanatot, amikor kiderült, hogy férfi kollégám ugyanazért a munkáért magasabb fizetést kap, mint én. Az ő munkája többet ér, lojálisabb a céghez, vagy keményebben dolgozik, mint én?

Kiderült, miből él most Kulka János

Archívum2018.05.02, 14:08

Stroke-ja óta, közel két éve nem állt színpadon Kulka János. Szerencsére a színész továbbra is társulati tagnak számít a színházában, így kap fizetést, és korábbi filmsorozatai ismétléséért is jár neki némi bevétel.

A Barclays és a Paypal szövetséget köt

Archívum2018.04.26, 15:50

A brit Barclays bank és a digitális fizetéssel foglalkozó PayPal partneri megállapodást kötött és hamarosan megteszik az első lépéseket a szolgáltatásaik fejlesztése és összehangolása felé.

Botrányosan gyenge a fizetés az Amazonnál

Archívum2018.04.23, 12:14

Nincs kizárva, hogy az Amazon lesz az első 1000 milliárd dollár értékű tőzsdei vállalat. A növekedése és üzleti pályája a legnagyobb techvállalataihoz hasonló, azonban a bérezés jelentősen elmarad a nagy riválisoktól. A cégnél a többség kevesebbet keres, mint az amerikai átlag.

Tovább szárnyal a magyarok fizetése

Archívum2018.04.20, 12:30

A KSH adatai szerint továbbra is meredeken emelkedik a magyarok átlagfizetése, már támogatások nélkül is 200 ezer forint felett van egy átlagos nettó bér. Mivel az infláció alacsony, ezért ténylegesen több pénz marad a magyar embereknél.

Mégsem lesz per, Lance Armstrong ötmillió dollárt fizet a kormánynak

Archívum2018.04.20, 11:55

Egybehangzó médiaértesülések szerint a doppingolással lebukott ex-kerékpáros, Lance Armstrong ötmillió dollárt fizet az amerikai kormánynak, s ezzel elkerüli az ellene indított kártérítési pert, amely május 7-én kezdődött volna.

Azt hitte, ingyen van a sör

Archívum2018.04.19, 13:37

Rendszeresen távozott fizetés nélkül egy férfi Pécsett éttermekből, kocsmákból. Elfogták.

Kiderült, hogy mekkora fizetést kapnak a Facebook dolgozói

Archívum2018.04.17, 12:22

A Facebook az utóbbi hetekben leginkább az adatvédelmi botránynak köszönhetően uralta a híradásokat. Kiderült ugyanis, hogy kétmilliárd ember adatai kerültek illetéktelen kezekbe, ráadásul a Facebook azokról is gyűjtött adatokat, akik nem regisztráltak az oldalra. Most a Wall Street Journal azt írta meg, hogy milyen fizetéseket osztogatnak a közösségi portál alkalmazottainak.

Nem kell többé aláírás a bankkártyás fizetés után

Archívum2018.04.16, 15:58

Az Egyesült Államokban összeállt a négy legnagyobb bankkártya cég és megállapodott, hogy ezentúl nem kell aláírás a bankkártyás vásárlások után. Elsőnek április 13-án a Discover vezette be az új módszert, de a Visa is hamarosan követi őket.

A Wall Street újra lubickol a bónuszokban

Archívum2018.03.29, 13:40

A válság óta nem látott csúcsra ért a Wall Street-i dolgozók éves bónusza. Az átlagos extra juttatások pedig úgy is visszakapaszkodtak a 2008 előtti szintre, hogy az iparág mérete azóta csökkent.

Már 300 ezer forintot keresnek a Lidl raktáraiban

Archívum2018.03.26, 13:10

A kiskereskedelmi szektorra jellemző munkaerőhiány miatt az áruházláncoknak mélyebben a zsebükbe kell nyúlni akkor, amikor bérkifizetésre kerül sor. Most az online értékesítési területen munkába álló és a logisztikai dolgozókat keresik intenzíven. Egyre több áruház kezdte ostromolni a 300 ezres fizetéshatárt a fizikai munkát végzők körében a legjobban hiányzó munkakörökben - derül ki a Blokkk.com összeállításából. A Lidlnél a targoncavezetők fizetése lényegében elérte ezt a sávot.

Már digitálisan kalapoznak a templomokban

Archívum2018.03.23, 10:34

Mindent megtesz azért az anglikán egyház azért, hogy a hívők számára megkönnyítse a pénzadományok eljuttatását az egyházszervezet számára – írja az Independent. Ettől a héttől kezdődően, már érintésmentes fizetési megoldással adakozhatnak a templomok látogatói.

Eltűnhet a legfontosabb brit bankjegy

Archívum2018.03.14, 13:45

Hamarosan hivatalos formában is a londoni kormány elé kerülhet a kérdés, miután a brit pénzügyminisztériumnál arról kezdtek beszélni, megfontolásra érdemesnek látják az 1 és 2 pennys érmék kivezetését. Valamint a legnagyobb, 50 fontos bankjegyét is.

Megugrott a legfiatalabbak fizetése

Archívum2018.03.13, 15:31

A 19-29 éves fiatalok több mint felének van fizetése főállásából, míg minden harmadik fiatal a családjától kap anyagi támogatást. A rendszeres fizetéssel rendelkezők fele úgy érzi, hogy 2017-ben nagyobb jövedelemből gazdálkodhatott, mint egy évvel ezelőtt. A leggyakrabban 11-20 ezer forintos fizetésemelést említettek a fiatalok.

Ömlenek a turisták Portugáliába, a szállodák mégis félnek

Archívum2018.03.08, 12:36

Elkezdtek aggódni a portugál szállodák, ahogy közeledik a nyári turistaszezon. A nyaralók beáramlása ugyanis kellemetlen helyzetet okozhat a munkaerőválság miatt. Az alacsony bérek következtében a hotelek alig találnak embert a legalapvetőbb álláshelyekre.

Bemutatjuk a legsmucigabb indiai milliárdost

Archívum2018.03.07, 14:32

Vijay Mallya indiai multimilliárdos 93 millió dollárt érő jachtját lefoglalta a máltai parti őrség, miután az üzletember hónapokig nem fizette ki a hajón dolgozók bérét. A The Gurdian forrásai szerint Mallya nagyjából egymillió fontnyi bér kifizetésével tartozik. Eközben India is a kiadatását kérte a britektől, mert Delhi szerint a Forma 1-es Force India csapat társtulajdonosa évekig pénzmosásból származó jövedelmekből szponzorálta a versenyzőket.

A jó szex a magasabb fizetés titka

Archívum2018.03.05, 14:24

Egyre inkább bebizonyosodni látszik a tétel, hogy mindennek az alapja a jó szex. A kiegyensúlyozott nemi életnek köszönhetően kevésbé stresszesek lehetnek a hétköznapok, amely így jobb munkamorált és fizetést is eredményezhet.

Történelmi fizetést szakított tavaly az alapkezelő guru

Archívum2018.03.02, 14:38

Tavaly legalább 800 millió dollárt keresett Stephen Schwarzman, a Blackstone vezérigazgatója. A hedge fund guru ezzel az egyik legnagyobb fizetést hozta össze a tőzsdén kereskedett vállalatok egész történelmében.

Komoly zűrzavart okozhat a svéd készpénzmentes világ

Archívum2018.02.28, 15:09

A világ leginkább készpénzmentes gazdaságának számító Svédországban a jövőben komolyabb bonyodalmakat is okozhat a fejlődés. Egyesek ugyanis arra figyelmeztetnek, hogy a lakosság elveszítheti a hozzáférést a bankjegyekhez és a pénzérmékhez.

Ilyen lenne a világ banki bónuszok nélkül

Archívum2018.02.26, 21:06

A pénzügyi világban a banki bónuszok kérdése már jó ideje komoly viták tárgyát képezi. A szektoron belül szinte közmegegyezés van azzal kapcsolatban, hogy megfelelő pénzügyi motiváció nélkül nem lehet nyereségesen fennmaradni. De vajon kényelmesen lehetne működni súlyos extra juttatások nélkül is?

Elképesztő összeget kapott a magyar exmodell, Balassa Gábor

Archívum2018.02.21, 20:11

Balassa Gábor, a 90-es évek egyik kedvelt férfimodellje elárulta, egykor egymillió dollárt kapott egy reklámfilmért.

Nagyot ugrott a magyarok fizetése 2017-ben

Archívum2018.02.20, 10:18

A magyar fizetések átlagosan 12,9 százalékkal nőttek a tavalyi évben. Ráadásul az infláció alacsony volt, így az emelkedés reálértékben is magas volt. Családi adókedvezménnyel még ennél is magasabbak a számok, decemberben már 225 800 forintos volt az átlag nettó fizetés.

A németek lassan eresztik el a bankjegyeket

Archívum2018.02.15, 16:24

A Német Szövetségi Bank felmérése szerint tavaly először fordult elő, hogy az országban lakók többet használták bankkártyáikat, mint készpénzüket. A készpénzes tranzakciók tavaly csupán 48 százalékát tették ki a kifizetéseknek, ez 2014-ben még öt százalékkal magasabb volt.

Rákényszerülhetnek az élelmiszerláncok a 200 ezer feletti bérekre

Archívum2018.02.15, 06:54

Előbb-utóbb rákényszerülhetnek a nagy élelmiszerláncok, hogy bruttó 200 ezer forint feletti havi fizetést adjanak dolgozóiknak - mondta a Magyar Nemzetnek a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.