Fiume

címke rss

A Rijekával kezd a Honvéd a póló Final Fourban

Sport2004.04.30, 13:11

A LEN, az európai szövetség hivatalosan is megerősítette, hogy Budapest rendezheti meg a férfi vízilabda Euroliga négyes döntőjét, a Final Fourt. Az is eldőlt, hogy a házigazda Honvéd a margitszigeti fináléban, a Hajós Alfréd uszoda nyitott 50-es medencéjében a horvát Primorje Rijeka ellen kezdi meg szereplését.

Világbajnok szeretne lenni kézicsapatunk

Sport2003.12.12, 20:05

Rijekából Zágrábba tett át székhelyét a magyar nőikézilabda-válogatott, amely a világbajnokság utolsó két napján a horvát fővárosban lép pályára. Szombaton 16 órakor az elődöntőben Korea lesz az ellenfél, s győzelem esetén vasárnap a francia-ukrán találkozó győztese következik majd. A lányok fogadkoznak, aranyérmesek lesznek, a betegséggel küzdő Mocsai Lajos szövetségi kapitány pedig talán ott lehet már a kispadon.

Kifogott az áramszünet a kézilabda-válogatotton

Sport2003.12.11, 08:42

Az elődöntőbe jutásért lépett pályára a magyar nőikézilabda-válogatott Norvégia ellen a horvátországi világbajnokság középdöntőinek második körében, s egy botrányos, kétórás áramszünettel tarkított mérkőzésen 24-24-es döntetlent ért el, így csütörtökre halasztotta az olimpiai kvalifikáció megszerzését. Elsőként Ukrajna biztosította athéni helyét, miután legyőzte Németországot. A másik ágon a világbajnok oroszok ismét pontot veszítettek, ezúttal Spanyolország ellen, Szerbia legyőzte Koreát.

Mocsai nem elégszik meg az olimpiai kvótával

Sport2003.12.09, 11:48

A Dánia felett aratott 29-19-es, már-már megszégyenítő különbségű győzelem után érthetően boldog volt magyar szakvezető, szurkoló egyaránt. A lelátó népe hosszú percekig tombolva ünnepelte a kedvenceket, autogramokat vadásztak, a szakvezetők pedig úgy értékelték a csoportküzdelmeket: az olimpiai kvótát jelentő ötödik hellyel látatlanban már nem érnék be. A csapata keddtől Rijekában folytatja, az ellenfél sorrendben Románia, Norvégia és Ukrajna lesz.

Dánveréssel vb-középdöntős a nőikézi-csapat

Sport2003.12.08, 12:08

Több száz magyar szurkoló előtt, szenzációs játékkal 29-19-re leiskolázta a magyar nőikézilabda-válogatott az olimpiai és Európa-bajnoki címvédő Dániát, s bejutott a középdöntőbe. A csoportból a már szombaton továbbjutó németek mellett Szlovénia utazhat Rijekába, a skandinávok mehetnek haza.

Gotovina szökése kihathat Horvátország EU-tagságára

Nagyvilág2003.10.01, 20:39

Franciaország annak ellenére adott útlevelet Ante Gotovina nyugalmazott horvát tábornoknak, hogy tudta: a hágai Nemzetközi Törvényszék háborús bűnök elkövetése miatt vádiratot készít a férfi ellen - derült ki a Novi List című fiumei (Rijeka) napilap szerdai számából.

Szerb beállóst szerződtetett a Fotex

Sport2003.09.04, 07:28

Miután Bozidar Jovic nem fogadta el nyáron a Fotex-Veszprém férfikézilabda-csapata által felkínált szerződést, s inkább Rijekába szerződött, a bajnokcsapat lázas kutatásba kezdett, hogy megtalálja helyettesét. A választás arra a Ratko Nikolicra esett, aki korábban megfordult a szerb Sintelon és a spanyol Cantabria együttesében is.

Még nem kaphatók a nőikézi-vb jegyei

Sport2003.08.26, 13:49

A csáktornyai vb-csoportmérkőzések után Rijekában játszhatja középdöntő-mérkőzéseit a magyar nőikézilabda-válogatott, amelynek mérkőzéseire egyelőre még nem lehet jegyet kapni. A horvátországi világbajnokság december 2-án kezdődik.

Líbiából vehet olajat a Mol Amerikai segítséggel

Gazdaság2003.08.25, 16:13

Az Egyesült Államoknak szüksége van Líbia olajára, amit békés eszközökkel, a horvát államfő, a Mol és az INA közvetítésével kíván az európai piacra bevonni - állítja hétfői számában Novi list című fiumei (Rijeka) napilap. A cikk szerzője szerint a Mol horvátországi bevásárlása mögött is amerikai-orosz egyezség állhat.

Saracevic is bunyózott, kizárták a Rijekát

Sport2003.01.14, 14:43

Jogerős döntés született a férfi EHF Kupa december 14-i, verekedés miatt félbeszakadt Crotek Rijeka (horvát) - Dinamo Asztrahány (orosz) mérkőzésről. Mivel a hazai együttes nem biztosította az elegendő létszámú rendezőt, ezért a vendégek kapták a két pontot, s ők jutottak a német Nordhorn elleni negyeddöntőbe.