Firenze

címke rss

Egy migránspárti szervezet ellopta a migránsoknak szánt pénzeket Olaszországban

Nagyvilág2018.09.04, 07:58

Az olasz rendőrség letartóztatta egy bevándorláspárti szervezet tagjait, mert azok a gyanú alapján ellopták a migránsok megsegítésére a helyi önkormányzattól kapott pénzeket.

Ennek a középkori hídnak még Hitler is megkegyelmezett

[origo] utazás2018.05.30, 13:42

Több évszázaddal ezelőtt a hidaknak csak az egyik célja volt, hogy átkelést biztosítsanak a folyók felett. A középkorban kápolnákat és boltokat is építettek rájuk, többet pedig tornyokkal és bástyákkal erősítettek meg. A firenzei Ponte Vecchio, azaz az Öreg híd egy ilyen építmény.

Firenze központjában könnyített magán egy amerikai turista, sokat fizethet

Travelo2018.05.18, 21:03

Akár tízezer dollárjába (2,7 millió forint) is kerülhet egy amerikai turistának, hogy Toszkána legnagyobb városának központjában könnyített magán.

Kiderült, mit titkolt Michelangelo

Kultúra2018.05.10, 17:35

Michelangelo korában elsősorban az egyházzal szoros együttműködésben alkotó művészeknek kellett elrejteniük ezt a tulajdonságukat, ugyanis olyan dolgokat állítottak az ilyen emberekről, hogy az ördöggel szövetkeztek. 

Szenegáli migránsok verték szét Firenzét

Nagyvilág2018.03.06, 15:58

Egy olasz férfi lelőtt egy szenegáli migránst, ezt követően a helyi afrikaiak az utcára vonulva törtek-zúztak és fasisztáztak.

Márciustól többe kerül Michelangelót nézni Firenzében

Travelo2018.02.12, 12:35

A jövő hónaptól alaposan meg kell fontonia minden látogatónak, hogy megér-e számára ennyit a művészet, ugyanis a firenzei Uffizi Képtár emeli a belépőjegyek árát.

Két hónapig bujkált az alagsorban, unalmában firkálta tele a falakat

Kultúra2017.11.28, 11:16

Eddig csak néhány szakértő és szerencsés látogató léphetett be a templom alatti kamrába, ahol Michelangelo két hónapon keresztül húzta meg magát. Mecénásai elől bujkált, pedig korábban éppen nekik tervezte a templomot, amelynek alagsorát néhány éven belül a nagyközönség előtt is megnyitják Firenzében. 

Megnyitják a turisták előtt Michelangelo búvóhelyét Firenzében

Travelo2017.11.28, 09:34

A helyet 2020-tól nyitják meg a firenzei Szent Lőrinc templom alagsorában, ahol annak idején nagyjából két hónapig rejtőzködött a reneszánsz mester a Medici család elől, és ez idő alatt falrajzok készítésével ütötte el az időt.

Eddig ismeretlen Michelangelo-vázlatokkal teli termet nyitnak meg Firenzében

Travelo2017.11.27, 10:20

Eddig ismeretlen Michelangelo-vázlatokkal teli termet nyitnak meg Firenzében

Cserépről cserépre ellenőrzik a firenzei székesegyházat

Archívum2017.11.15, 17:06

Egy ipari alpinista csoport segítségével cserépről cserépre ellenőrzik a firenzei Santa Maria del Fiore székesegyház, azaz a firenzei dóm kupolájának állapotát. Az óvintézkedés nem hiábavaló, többek között a turisták biztonsága érdekében szükséges.

Agyonütött egy spanyol turistát egy firenzei templom lezuhanó köve

Archívum2017.10.19, 23:42

Agyonütött egy spanyol turistát a firenzei Santa Croce-bazilika egy lezuhanó köve csütörtökön - írta a La Repubblica olasz napilap.

Turistát ért halálos baleset a Santa Croce-bazilikában

Travelo2017.11.24, 12:07

Turistát ért halálos baleset a Santa Croce-bazilikában

Ha ősz, akkor Toscana - A legjobb úti cél a bor és gasztronómia szerelmeseinek

Archívum2017.09.01, 21:24

Itt a szeptember, szuper kirándulóidő van, ráadásul ez a szüret ideje is, így -  főleg ha szereted a klassz borokat - egy toszkán utazással biztosan nem lőhetsz mellé. Ha már jártál ott, szinte biztosan visszavágysz, ha pedig még nem, látogass el most Olaszország talán legikonikusabb régiójába, Toscanába.  A kulturális kincsekkel teli Firenze, a ferde tornyáról híres Pisa, a középkor hangulatát megtartó Siena, vagy a Chianti borvidék nagyon szép látnivalókat és maradandó kulináris élményeket is rejt.  

Utazz úgy, hogy ne találkozz közben turistákkal!

She2017.07.25, 09:31

A toszkán út életem egyik legjobb nyaralása volt. Egyetlen napot utáltam belőle: amikor kvázi kötelességből megnéztük Firenzét. Mert azt úgy szokták...

Kilocsolják a piknikező turistákat Firenzéből

Travelo2017.10.16, 15:27

Kilocsolják a piknikező turistákat Firenzéből

Kilocsolják a piknikező turistákat Firenze köztereiről

Nagyvilág2017.06.01, 18:54

A templomok és más műemlékek körüli gyakori locsolással akarják elvenni Firenzében a turisták kedvét attól, hogy a város legszebb pontjain piknikezzenek, elcsúfítva a városképet és torlódást okozva.

Il Magnifico - 525 éve halt meg Lorenzo Medici

Tudomány2017.04.09, 12:45

Ötszázhuszonöt éve, 1492. április 8-án halt meg Lorenzo Medici, az itáliai reneszánsz egyik legnagyobb alakja, Firenze uralkodója, a művészetek bőkezű mecénása, akit az utókor az "Il Magnifico", a nagyszerű melléknéven emleget.

Újra látható a restaurált Leonardo-kép Firenzében

Travelo2017.10.03, 10:05

Újra látható a restaurált Leonardo-kép Firenzében

Modellnek állt Andrea Bocelli

Kultúra2017.01.12, 16:18

Andrea Bocelli olasz sztártenor modellként debütált fiaival a firenzei Pitti Immagine Uomo férfidivatvásáron.

Milliárdos kártérítést követel a McDonald's Firenzétől

Kultúra2016.11.08, 16:46

A McDonald's 18 millió euróra (5,5 milliárd forintra) perli Firenze városát, amiért nem engedélyezték, hogy éttermet nyissanak a reneszánsz műemlékváros központjában, a világhírű Dóm téren.

Perel a McDonald's, mert nem nyithat éttermet a firenzei Dóm téren

Travelo2017.10.18, 15:30

A McDonald's 18 millió euró (5,5 milliárd forint) kártérítésért perli Firenze városát, amiért megtagadták a cégtől az engedélyt arra, hogy éttermet nyisson a reneszánsz műemlékváros szívében, a világhírű Dóm téren.

Utcai harc Firenzében

Nagyvilág2016.11.05, 21:43

Több száz kormányellenes tüntető csapott össze Firenzében a rendőrséggel, négy héttel a Matteo Renzi olasz miniszterelnök által kezdeményezett, alkotmányos reformról tartandó népszavazás előtt. 

Firenze haladóknak Vasari-folyosótól aperitivóig

Travelo2017.12.01, 18:53

Leselkedés egy középkori gazdag család fürdőszobájában, titkos átjárók, páratlan panoráma, gabonapiacból kialakított templom, ódon falak közt futó girbe-gurba utcák, és aperitivo mint életérzés. Például ezekért éri meg Firenzébe visszalátogatni, ha már egy korábbi alkalommal letudtuk a kötelező köröket. Haladóknak szóló hosszú hétvégés sorozatunkban Olso, Poznań, Varasd és St. Gallen után most a nagyon is jól ismert Firenze talán kevésbé magától értetődő arca következik.

Ezt titkolja Toscana a turisták elől

[origo] utazás2016.09.28, 09:46

Az olasz városokban egymást érik a terekre kitelepült hangulatos éttermek, elegáns hotelszobák és kipipálásra váró látnivalók. Idén nyáron azonban elhagytuk a járt utakat a járatlanokért. Egy nagy autó, hét fiatal, három sátor, minimalizált költségek és maximalizált kíváncsiság – így utaztuk be Toscanát tíz nap alatt.

Indián nyár Toszkánában: Varázslatos szállások, amiket kibérelhetsz az Airbnb-n!

Life.hu2016.09.28, 09:41

Nemcsak a naptár, hanem az időjárás is jelzi, hogy beköszöntött az ősz. Gasztrofesztiválok, szüreti mulatságok, bringás kirándulások, városnéző séták - a hűvösebb szezonban is szuper dolgokat lehet csinálni, és Toszkána tökéletes helyszínként szolgálhat mindehhez. Ha szeretnél minden pillanatot alaposan kiélvezni, és a lehető legtöbbet kihozni a kiruccanásból, mutatunk néhány fantasztikus szállásalternatívát ezen a vidéken.

Ámulatba ejtő képek a világ legszebb városi parkjairól

Life.hu2016.09.11, 01:09

Bár a fák levelei lassan lehullanak, és a virágok is készülődnek téli álmukra, mi még maradjunk egy kicsit a nyárban - nézegess velünk csodálatos képeket a világ legszebb városi parkjairól.

Ezeken a helyeken ingyen fesztiválozhatunk Európában

[origo] utazás2016.07.18, 12:00

Egy hosszabb külföldi nyaralás során alaposan lesoványodik a pénztárcánk, nincs ezen mit szépíteni. A szállás, az utazás, az étkezés mind-mind olyan költség, amelyet nem tudunk megspórolni, ráadásul a legtöbb európai országban drágább az élet, mint itthon. És ha már nyaralunk, minél több élményt magunkba szeretnénk szívni, ehhez pedig – ha hiszik, ha nem – nincs is mindig szükség pénzre. Ingyenes európai fesztiválok, programok közül válogattunk.

Beszakadt egy utca Firenze központjában

Nagyvilág2016.05.25, 11:52

Beszakadt szerdán Firenze központjában egy utca az Arno folyó partján, az így keletkezett mintegy 200 méter hosszú és 7 méter széles lyuk nagyjából 20 autót "nyelt el", de személyi sérülés nem történt.

Firenzében lesz Olaszország első divatmúzeuma

Travelo2017.10.12, 14:41

Olaszország első, igazi divatmúzeumává akarja fejleszteni az Uffizi-képtár új vezetése a fennhatósága alá tartozó, a Pitti-palotában lévő jelmeztárat.

Ne hagyja ki Európa legszebb kertjeit

[origo] utazás2016.03.18, 15:58

Kidugták a fejüket az első krókuszok, hóvirágok, néhol már virágzik az aranyvessző. Ki vagyunk éhezve a színekre és a napfényre, alig várjuk, hogy elkezdhessük a kerti munkákat. Vagy ha nincs kertünk, legalább meglátogathassunk néhány szépen karbantartott nyilvános parkot, arborétumot. A Huffington Post összegyűjtötte Európa tíz legszebb kertjét, amelyeket nem szabad kihagynunk utazásaink során. De ha mégsem utazunk, a képek látványa akkor is jobb kedvre derít.

Firenzében tilos az elefántos esküvői menet

Travelo2017.10.12, 11:25

Hiába fizet ki rengeteget az indiai milliomos pár, a toszkán város önkormányzata nem engedélyezte, hogy a házastársak elefánttal vonuljanak végig az utcákon.

Palotát és múzeumokat adnak örökbe Olaszországban

Travelo2017.10.12, 15:15

Múzeumok "örökbefogadására" szólított fel vállalatokat az olasz kulturális miniszter.

Húszmillió olasz lepte el az európai utakat

Nagyvilág2015.08.02, 12:26

Továbbra is sűrű a járműforgalom a tengerpartra vezető és a határmenti olaszországi autósztrádákon. Firenzében a károkat mérik fel a szombaton tomboló rendkívüli vihar után.

Egy maffiafőnök villájába költöztették az Uffizi képeit

Travelo2017.10.05, 14:55

Egy maffiafőnök villájába költöztették az Uffizi képeit

A firenzei dóm tetején könnyített magán egy turista

Travelo2017.10.05, 13:20

A firenzei dóm tetején könnyített magán egy turista

12 toszkán hotel őrületes kilátással

Travelo2017.12.01, 11:34

Firenze, Siena és Montepulciano csak néhány,Toszkána lenyűgöző látnivalói közül. Most megmutatjuk a régió legmenőbb hoteleit is, ahonnan verhetetlen kilátás nyílik a mediterrán tájra.

Megmutatjuk Európa legkülönösebb hídjait

Archívum2015.05.31, 14:08

Híd a világ, menjetek át rajta, de rá ne telepedjetek, mondja Jézus egy evangéliumban, amely végül nem került be a kánonba. Zeusz szivárványból emelt hidat ég és föld között, a japán templomokba vezető híd az égi hidak mása, Buddha maga a nagy híd az emberek számára a megvilágosodás felé, a Tejút olyan híd, amelyen át a lelkek az égbe jutnak, az iszlámban pedig hajszálvékony, pengeéles híd feszül a pokol felett, amelyen csak az igazhitűek jutnak át a paradicsomba.

Beyoncé és Jay-Z Olaszországban romantikáztak

Life.hu2015.05.23, 14:39

Mint egy újdonsült szerelmespár – úgy sétálgattak Firenzében a hírességek. A sok pletyka után, ami a házasságukat érintette, jó ezt látni.

Múzeumba is mehetnek stadionjeggyel a focidrukkerek

Gazdaság2015.03.13, 11:08

Múzeumokba is be lehet menni a focimeccsre vásárolt jegyekkel. A gesztussal a vandál szurkolóknak is üzentek.

Budapest lett a világ 3. legjobb városa

Archívum2014.10.29, 15:19

A Business Reader olvasóinak értékelése szerint az olasz Firenze, a dél-karolinai Charleston és a magyar főváros a világ három legjobb városa – pontosan ebben a sorrendben.

Budapest is ott van a világ legromantikusabb városai között

Life.hu2014.10.07, 14:48

A magyar főváros olyan helyeket előzött meg, mint New York, Los Angeles vagy Firenze.

Reklámokból fizetnék a kápolna felújítását, ha hagynák

Nagyvilág2014.07.24, 13:20

Reklámokból fizetnék a firenzei dóm keresztelőkápolnájának felújítását, de a város polgármestere ideiglenesen sem járul hozzá a műemlék reklámba takarásához.

Kim Kardashian anyja kiakadt

Archívum2014.06.17, 15:54

Kris Jenner nem érti, Kim Kardashian és Kanye West miért nem csinált pénzt az esküvői képeikből.  

Íme, Kim Kardashianék első esküvői fotói

Life.hu2014.05.27, 17:50

Kim Kardashian és Kanye West szombati firenzei esküvőjéről megjelentek az első felvételek. Így láthatjuk a hitvesi csókot és Kim menyasszonyi ruháját is.

Kim és Kanye 21 millió dollárt kaszálnak az esküvőjükkel

Life.hu2014.05.24, 09:53

A hírek szerint ötvenfős villásreggelivel kezdődött meg pénteken Kim Kardashian és Kanye West háromnapos esküvői maratonja egy Párizs melletti kastélyban. A következő úti cél Firenze lesz. Az esküvő részleteiről még az MTI is részletesen beszámolt, m is pontokba szedtük a lényeget.

Megvan a Kardashian-West esküvő helyszíne és ideje

Life.hu2014.05.16, 22:32

Azt tudtuk, hogy 2014 májusára tervezték az esküvőt, sőt, egyszer már el is hittük, hogy összeházasodtak, most viszont biztos forrásból tudjuk, hol és mikor lesz Kim Kardashian és Kanye West esküvője. Eláruljuk.

Kiállításon vetkőzött meztelenre egy férfi

Life.hu2014.03.25, 15:52

Egy spanyol turista egy Botticelli-festmény előtt dobta le magáról az összes ruháját. Végül a rendőrség szállította el a helyszínről.

Apja zebra, anyja szamár, ő pedig egy zebmár

Tudomány2013.11.13, 13:25

Már négy hónapos Ippo, a Firenzében élő zebra-szamár hibrid. A fiatal állat leginkább egy csíkos lábú szamárhoz hasonlít.

Városnézés gyilkossággal 25 euróért

Travelo2017.10.19, 11:30

Ezt a címet kapta az egyik firenzei utazási irodától indított idegenvezetés. A szokatlan városnézés során a turisták a műemlékek között egy több mint ötszáz évvel ezelőtti gyilkosság rejtélyét oldhatják meg. Ilyen egy reneszánsz krimitúra Firenzében.

Óvatlan turista törte le Gábriel arkangyal ujját

Nagyvilág2013.08.06, 20:58

Egy firenzei turista meg akarta mérni, hogy életnagyságú-e az angyal keze, de olyan ügyetlenül nyúlt a szoborhoz, hogy a kisujja a kezében maradt. 

Vacsora a Dávid-szoborral húszezer euróért

Travelo2017.12.11, 15:38

A La Repubblica olasz napilap összegyűjtötte a magánszemélyek és vállalatok által kibérelhető múzeumok árait. Vacsora a firenzei Akadémia nagytermében 20 ezer euró, esküvő a Pitti-palota kertjében 40 ezer euró.

Firenzében romantikázott a terhes színésznő

Life.hu2013.06.12, 16:14

Megmutatta gyűrűjét és kismama-pocakját Jennifer Love Hewitt. A színésznő Olaszországban töltött néhány napot újdonsült vőlegényével.

Van, ami éretlenül a legjobb

[origo] utazás2012.11.22, 15:06

Régóta tervben volt, hogy egyszer elmegyünk az olasz olívaszüretre, most váratlanul gyors szervezéssel meg is valósult. Három lány: egy gasztroblogger, egy utazásszervező és egy újságíró. A legnagyobb kockázat az időjárás volt, szüretelni ugyanis csak száraz időben lehet. Mivel a nagy esőzések arra az egy hétre a kedvünkért elálltak, Toszkánában és Liguriában, a Cinque Terrén - hacsak pár órára is - ott lehettünk a szüretelők között, este pedig együtt várhattunk izgatottan a friss olaj ízére.

Ruccanjon ki egy napra Európából Afrikába!

Travelo2017.12.07, 17:55

Barcelonából a festői Tossa de Marba, Malagából egyenesen Marokkóba, Firenzéből romantikus toszkán kisvárosokba kirándulhat, ha az utazásának célpontja mellett a környező tájakra is kíváncsi.

Habostorta-katedrális és a szerzetesek parfümériája ingyen

Travelo2017.12.08, 10:13

Ha Firenzében jár, bámészkodjon a Ponte Vecchión, fotózzon képeslap-várost a Piazzale Michelangelóról, és pózoljon a Dávid-szobor előtt ingyen.

Tízezren tüntettek Firenzében a rasszizmus ellen

Nagyvilág2011.12.17, 20:02

Az idegengyűlölet ellen tüntetett tízezer ember Firenzében, ahol egy antiszemita merénylő kedden megölt két szenegáli árust. Az egyik olasz szenátor a tüntetésen széles összefogást sürgetett.

Terjeszkedik az Uffizi

Travelo2017.12.11, 17:43

Az Uffizi képtárba, Olaszország legnépszerűbb múzeumába tavaly 1,4 millió jegyet adtak el. Az idei bővítésnek köszönhetően plusz 480 négyzetméteren tobzódhatnak a reneszánsz szerelmesei és a mindent elözönlő turisták.

Szuvenír-kommandó: Firenze

Travelo2017.10.09, 09:43

Jó bőrtáskát, klassz toszkán finomságokat vagy egy szép ékszert érdemes hazahurcolni, ha Firenzében járunk. A Dávid-szobor altestét ábrázoló alsónadrágokat, szánalmas hűtőmágneseket és plasztikbőrtáskákat hagyjuk a polcokon.

A világ legpokolibb repülőterei

Travelo2017.12.07, 12:16

Párizsban pocsék a kávé és koszos a vécé, a firenzei reptéren csak szendvicset adnak, Ferihegyen pedig akár órákat is várhatunk. Egy amerikai felmérés szerint a legrosszabb légikikötő a párizsiaké, ezt követi Los Angeles és London. Szerintünk Máltán vagy Kijevben sem jobb a helyzet, és persze Ferihegynek is lenne hová fejlődnie.

Öt évad Jersey Shore már biztos

Tévé2011.06.06, 15:28

A Jersey Shore annyira bejött az amerikai MTV-nek, hogy a negyedik szezon rajtja előtt már az ötödiket is megrendelte.

Parkolóórát fosztogató magyarokat fogtak el Firenzében

Nagyvilág2011.02.24, 07:26

A magyarok mellett két, parkolóórák feltörésére szakosodott román állampolgár is rendőrkézre került az olasz városban.

Európai városok tavasszal

[origo] utazás2011.02.01, 09:03

A nagy karácsonyi utazásokat és családlátogatásokat kipihenve, a turisták szezonvégi utak és Valentin-napi kiruccanásokon törik a fejüket. Persze nem csak a tavasz miatt érdemes repjegyekre vadászni. Az emelkedő kerozinárak az idén drágább repjegyeket generálhatnak, ezért akinek van rá lehetősége, jól teszi, ha használja a tél végi akciókat.

Egy felmérés szerint a San Siro többet ér a Scalánál

[origo] utazás2010.08.16, 14:51

A Colosseum eszmei értéke felbecsülhetetlen, de hogy mekkora súlya van Olaszország nemzetközi ismertségében, az számszerűsíthető. Ezen az alapon Monza-Brianza kereskedelmi kamarája 400 milliárd euróra becsüli az ország hét legismertebb műemlékének értékét. Az index szerint nagyobb a jelentősége a San Siro stadionnak a milánói Scala operaházénál.

Elvenné Firenzétől Michaelangelo Dávidját az olasz állam

Nagyvilág2010.08.16, 12:10

Két ügyvédet bízott meg az olasz kormány, hogy bizonyítsák be: a Firenze jelképének számító Dávid-szobor nem a város, hanem az olasz állam tulajdona. Firenze polgármestere tiltakozik a kisajátítás ellen, mert szerinte másfél évszázada az állam a városnak adta Michaelangelo műalkotását.

Lopják a turisták az olaszországi műemlékeket

[origo] utazás2010.07.05, 10:16

Ki ne akarna szuvenírt az olaszországi műemlékekről? Csakhogy a turisták egy része nem elégszik meg a csodálatos létesítmények - egyebek között a Colosseum - apró másával, az eredetiekből tör le darabot.

Bunkók a turisták Olaszországban

[origo] utazás2010.06.15, 17:51

Zajosak, nem illően öltözködnek és túl sok alkoholt fogyasztanak az Olaszországban nyaraló turisták egy felmérés szerint, amelyet száz itáliai város polgármesterének megkérdezésével készítettek.

Így készült a Loki és BL-es kihívói - képriport

Fotó2009.12.09, 20:37

A Bajnokok Ligája a legnagyobb európai kupasorozat, a Debrecen csapata így a legtőkeerősebb európai klubokkal találta szembe magát. Míg a magyar csapat játékoskeretének értékét 2,4 milliárd forintra becsülik, addig a Fiorentina játékosai 47 milliárdot, a Lyoné 55 milliárdot és a legdrágább Liverpoolé 84 milliárd forintot érnek. A hatalmas különbségek ellenére nincs szembeötlően nagy eltérés a csapatok felkészülése között. Képriport a BL E-csoportjában játszó csapatok edzéseiről.

Assassin's Creed 2, az év utolsó komoly játéka

Archívum2009.11.29, 11:24

Képes volt javítani az Ubisoft a látványos, de gyorsan ellaposodó Assassin's Creed hibáit. A második, a reneszánsz korban játszódó rész érdekesebb, pörgősebb, több lehetőséget tartogat a játékosoknak. Kipróbáltuk az év utolsó csúcsjátékát, amiben még Leonardo da Vinci is szerephez jut.

Újabb hétgólos BL-meccset bukott a Loki

Sport2009.11.06, 14:38

A Debrecen ismét gólgazdag meccset játszott a Fiorentinával: a Bajnokok Ligája csoportkörének a negyedik fordulójában az olasz csapat a két héttel ezelőtti, budapesti 4-3-as diadalt követően ezúttal 5-2-re győzött a magyar bajnok ellen. A szünetben még 1-1 volt az állás, a második félidőben aztán kilenc perc alatt háromszor vette be a - vereségével a BL-től biztosan búcsúzó - Debrecen kapuját a Fiorentina. A Liverpool csak ikszelt a Lyonnal, így az életben maradásért fog küzdeni a Puskásban.

Kétezer Loki-drukker utazhat Firenzébe

Archívum2009.10.22, 09:56

Kétezer jegyet biztosít a Fiorentina a debreceni szurkolóknak a két csapat firenzei labdarúgó Bajnokok Ligája-összecsapására.

Négy nap dolce vita: Ferrarival Itáliában

[origo] utazás2009.09.03, 13:09

Évek óta töretlen a népszerűsége a Ferrari-túraként ismert néhány napos kiruccanásoknak, amelyben a kulturális, a gasztronómiai, a falusi, és a városlátogató turizmus egy egészen sajátos módon keveredik. Kétszemélyes önfeledt indiánnyár, és négy nap dolce vita négy keréken.

A csokifüggők szent helyei

[origo] utazás2008.12.21, 12:12

A csokoládéevés pontosan olyan, mint bármelyik másik függőség. Ha az ember belekezd, eleinte csak egy-két kocka, aztán már egy egész tábla, utána pedig már gyakorlatilag bármi jöhet, ami csokiból van, amolyan Gombóc Artúrosan. Bemutatjuk a világ tíz "legfinomabb csokis úti célját". A pluszkilókról pedig nem mi tehetünk.

Darabjaira hullhat a Dávid szobor

[origo] utazás2008.09.23, 08:56

Darabjaira hullhat Michelangelo világhíres Dávid szobra, s vesztét éppen a csodálói okozhatják - vélik olasz szakértők. A négy éve restaurált szobron ismét repedések jelentek meg.

Magyar kerítőt csíptek el Olaszországban

Nagyvilág2008.04.23, 17:37

Lelepleztek egy magyar férfit, aki magyar prostituáltakat foglalkoztatott Firenze környékén. Az olasz hatóságok csaptak le a férfire, aki lakást bérelt, ahol mindig más lány várta a kuncsaftokat. A hirdetésekről és a szervezésről a férfi gondoskodott.

242. Tóth Orsolya - Firenze

iWiW-vel a világ körül2008.04.15, 12:25

Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Tóth Orsolya válaszol Firenzéből.

Séta a világ leghíresebb hídjain

[origo] utazás2008.03.01, 09:40

Függő, boltíves, acélszerkezetű, gyalog. Nap mint nap használjuk őket, legtöbbször nem is figyelünk fel rájuk, közülük sok igazi turistalátványossággá vált, sőt némelyikük egy-egy város jelképe lett. Képes séta a világ leghíresebb hídjain, amelyekért már önmagukban is érdemes utazni.

A legjobb olasz konyha

[origo] utazás2008.02.14, 14:37

Szerencsések azok, akik szeretik a finom ételeket, a változatos konyhát, szívesen kipróbálnak új ízeket és Olaszország bármelyik tájára vetődnek. Itáliában az egyes régiók egymással vetélkednek e téren, és mindegyik magának követeli a "legjobb konyha" címet. Igazságot tenni még úgy sem igen lehet, hogy mindegyiket végigkóstoljuk, az azonban tény, hogy Toszkána a legjobbak közé tartozik e téren.

Firenzébe is repülhetünk fapadossal

[origo] utazás2008.02.13, 15:43

Új diszkont légitársaság jelenik meg Ferihegyen, a Meridiana december 7-től indít közvetlen járatot Budapest és Firenze között - derül ki a Budapest Airport közleményéből.

Kitennék Firenzéből a Dávid-szobrot

[origo] utazás2008.01.30, 13:34

A város szélére költöztetnék a Dávid-szobrot Firenze központjából, hogy enyhüljön a zsúfoltság. A tervnek rengeteg bírája van.

Dávidnak mennie kell?

Mindentudás egyeteme2008.01.20, 16:27

A város szélére költöztetnék a Dávid-szobrot Firenze központjából, hogy enyhüljön a zsúfoltság.

Firenzei városnézés 10 képben

[origo] utazás2008.04.21, 17:25

Képes városnézős sorozatunkban az egyik legnépszerűbb olasz városba, Firenzébe kalauzoljuk el olvasóinkat. A műemlékekben, templomokban és palotákban gazdag toszkán városról még ma is sugárzik a reneszánsz évszézadainak gazdagsága és dicsősége. Az alábbiakban a minimálisan kötelező látnivalókat gyűjtöttük össze tíz képben.

Drávucz Oscar-díjat érően pólózott Firenzében

Sport2007.06.29, 19:24

Oscar-díjas lett Olaszországban Drávucz Rita: az ottani legmagasabb sportági elismerést mint az Év legjobb külföldi női pólósa érdemelte ki a magyar vízilabda-válogatott oszlopos tagja.

Pedofíliával vádolt pap ellen nyomoznak Firenzében

Nagyvilág2007.04.10, 20:47

Pedofília gyanújával indított nyomozást a firenzei ügyészség egy 84 éves, hivatásától eltiltott pap ellen.

Beindul a Budapest-Firenze repülőjárat

[origo] utazás2007.02.09, 07:39

A magyar-olasz turizmus bővülés előtt áll, amelyet várhatóan jól szolgál majd Budapest és Firenze tervezett testvérvárosi kapcsolata és az év végén a két város között induló közvetlen repülőjáratok is - hangzott el csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón, ahol   bemutatkozott az olasz Baglioni hotelcsoport új, magyarországi tagja is. A kapcsolatok bővülését méltatta köszöntőjében Paolo Guido Spinelli, az Olasz Köztársaság magyarországi nagykövete.

Megfulladt magyarokat találtak Firenze mellett

Nagyvilág2007.01.03, 17:49

Feltehetően szénmonoxid-mérgezést kapott az a két magyar férfi, akiket szerdán találtak meg Firenzétől nem messze egy furgonban. A furgon öt napja állt egy parkolóban.

Nyílik az olasz álláspiac (3) - pályázás, keresett szakemberek, munkaidő

Állás 20112006.07.28, 11:40

A magyar munkavállalóknak a legnagyobb esélye az északi városokban - Milánó, Torinó, Firenze -, az iparágak közül az idegenforgalomban, az IT-ben és az egészségügyben kínálkozik. Megbízható olasztudás nélkül csak Dél-Tirolban érdemes próbálkozni, ahol nagy számú a német ajkú lakosság. Többek között ez derül ki a közeli olasz álláspiaci nyitás apropóján készített körképünk harmadik részből.

Turistailletéket vezetne be Firenze

[origo] utazás2008.02.08, 18:43

Firenze polgármestere illetéket akar kiszabni a turistákra és az ingázókra. A kezdeményezéssel Velence polgármestere is egyetért, mondván, hogy a városban átlagosan kétszer annyi turista van, mint helyi.

Olaszország már túl drága Európának

[origo] utazás2008.02.12, 14:09

Európai utazás szervezők bojkottot helyeztek kilátásba Olaszországgal szemben, mert a buszoknak fizetniük kell azért, ha be akarnak hajtani a városok központjába, s ez igen megdrágítja az utakat - írta hétfői számában a La Repubblica. A szervezők tárgyalásokat sürgetnek az érintett városok vezetőivel.

Buffont beidézte a parmai ügyészség

Sport2006.05.27, 19:26

Gianluigi Buffonnak, a június 9-én kezdődő németországi labdarúgó-világbajnokságra készülő olasz válogatott kapusának el kellett hagynia a nemzeti együttes Firenze melletti edzőtáborát, mert beidézte a parmai ügyészség.

Drávucz Rita a pekingi olimpiáig tervez

Sport2006.04.20, 17:37

Klubjával az olasz bajnoki címre tör, a nemzeti csapattal Világkupa- és kontinensbajnoki elsőségre vágyik Drávucz Rita, a Fiorentina válogatott vízilabdázója. A Firenzében élő klasszis olaszországi otthonából adott interjút az [origo]-nak.

Előző
  • 1
  • 2
Következő