Finnország

címke rss

Megbukott és lemondott a Magyarországot kritizáló finn miniszterelnök

Nagyvilág2019.12.03, 12:55

Belebukott a két és fél hetes sztrájkhullámból kormányválságba torkolló, immár a belpolitikai stabilitást veszélyeztető eseményekbe Antti Rinne finn szociáldemokrata kormányfő. A baloldali, bevándorláspárti politikus miközben az Európai Unió soros elnökségét betöltő Finnország vezetőjeként - a jogállamiság ürügyén - állandóan Magyarországot és kisebb mértékben a többi közép-kelet-európai államot kritizálja, addig otthon egy nagyobb sztrájkkal sem tud mit kezdeni. Finnországot egy ötpárti baloldali koalíció kormányozza - a szociáldemokraták, a zöldek, a liberálisok, a szélsőbaloldaliak és a svéd kisebbség szociálliberális politikai ttömörülésének ...

Lemondott a finn miniszterelnök

Nagyvilág2019.12.03, 11:58

Benyújtotta lemondását kedden Antti Rinne finn miniszterelnök, Sauli Niinisto államfő pedig elfogadta döntését - tájékoztatott az elnöki hivatal.

Kormányválság Finnországban, a finn miniszterelnök még ma lemondhat

Nagyvilág2019.12.03, 10:50

Kihátrál a finn kormány mögül az ötpárti kormányzó koalíció egyik pártja, és sajtóértesülések szerint Antti Rinne finn miniszterelnök még a nap folyamán benyújtja lemondását, nem várva meg a kabinetje elleni bizalmi szavazást.

Pilóták és tengerészek csatlakoztak a finnországi postássztrájkhoz

Nagyvilág2019.11.25, 04:49

A Finnair légitársaság 280 járatát törli szolidaritásból hétfőn, a tengerészek szakszervezete pedig határozatlan időre beszüntette a munkát.

A skandináv országokban sokkal többen halnak bele a droghasználatba, mint Nyugat-Európában

Nagyvilág2019.11.17, 15:12

A Skandináv-félsziget országaiban jelentősen magasabb a drog okozta halálesetek száma, mint az EU többi tagállamában. Ennek elsődleges oka a szintetikus szerek viszonylag magas használati aránya. - írja elemzésében a V4NA nemzetközi hírügynökség. A portál korábbi cikkében a Hollandiában, Belgiumban, és Franciországban uralkodó helyzetről írt.

Egy új finn mobil app méri a lakosság ökológiai lábnyomát

Travelo2019.11.13, 08:04

A felhasználók által választott közlekedési módok ökológiai lábnyomát mérő és a jól teljesítőket virtuális kreditekkel jutalmazó mobiltelefon-alkalmazást tesztelnek a finnországi Lahtiban, az energiamegtakarítást, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését és a környezetvédelmet szolgáló új ötletek és módszerek kifejlesztése jegyében.

Kerítésen vágott lyukon át csempésztek sztrájktörőket a finn állami posta logisztikai központjába

Nagyvilág2019.11.11, 13:41

Lyukat vágtak a finn posta logisztikai központjának kerítésén a cég alkalmazottai, hogy bérelt sztrájktörőkkel lehetetlenítsék el a postai dolgozók hétfő reggeltől egy hétre meghirdetett sztrájkját – állítja a finn postás szakszervezet elnöke fotókra hivatkozva. A finn postai és logisztikai dolgozók azért kezdtek munkabeszüntetésbe, mert hetek óta nem tudnak megállapodni az állami céggel, hogy az ne változtassa meg egyoldalúan, a munkavállalók számára előnytelenül a munkafeltételeket - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

15 évvel ezelőtt egy írásában ellenezte a melegházasságot egy finn politikus, most ezért nyomozást indítottak ellene

Nagyvilág2019.11.08, 11:00

Egy 2004-es vallásos kiadványban bűnnek nevezte az azonos neműek házasságát Päivi Räsänen kereszténydemokrata képviselőnő, aki 2011-2014 közötti Finnország belügyminisztere volt. Mivel a bejegyzés ma is letölthető PDF-dokumentumként az internetről, Finnország főügyésze úgynevezett előzetes nyomozást rendelt el gyűlölet-bűncselekmény miatt Räsänen ellen, holott a rendőrség korábbi álláspontja szerint a képviselőnő nem szegte meg a törvényt – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

V4NA: A saríával indokolták kegyetlenségeiket a muszlim férfiak a finn bíróságon

Nagyvilág2019.10.17, 17:11

A nő joga az alázat, és ha ellenszegül, a büntetése: halál - magyarázta a muszlim migráns férfi Finnországban, amikor a felesége válni akart. Két ügyet is tárgyalásra vitt a Helsinki Fellebbviteli Bíróság, amelyekben a kerületi bíróságokon ellenük meghozott távoltartási végzéseket a feleségeiket kegyetlenül bántalmazó muszlim férfiak az iszlám becsülettörvényére, a saríára hivatkozva támadtak meg - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

V4NA: Kinek állt érdekében eltüntetni 579 ítéletet Finnországban?

Nagyvilág2019.10.16, 16:05

Elismerte a finn Igazságügyi Minisztérium a V4NA nemzetközi hírügynökség kérdéseire válaszolva, hogy évekre visszamenőleg eltűnt 579 büntetőítélet a rendszerükből, amely miatt mintegy negyven ügyben már végre sem lehet hajtani a kiszabott szankciókat. A nemzetközi hírügynökség azon kérdésére azonban nem válaszoltak a finnek, hogy vajon ez kinek állhatott érdekében.

Varga Judit: Magyarország számára nem elfogadható az unió finn soros elnökségének költségvetési javaslata

Itthon2019.10.15, 20:54

Magyarország számára teljesen elfogadhatatlan az unió soros elnökségét betöltő Finnország kedden bemutatott költségvetési javaslata, az ugyanis tovább csökkenti a fejlesztési pénzeken belül a kohézióra szánt összeget is - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter Luxembourgban az EU-tagországok általános uniós ügyekkel foglalkozó tanácsülését követően kedden.

V4NA: Büntetett előéletű a finn védelmi miniszter

Nagyvilág2019.10.14, 17:27

Öt hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Finnország jelenlegi védelmi miniszterét, Antti Kaikkonent bizalmi pozícióval való visszaélés miatt egy alapítványt érintő vesztegetési ügyben még 2013-ban. A finn igazságügyi kancellár szerint Kaikkonen előélete nem jelent akadályt a miniszteri pozíció betöltésében - írta a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Finnországban a csoportos nemi erőszakok 93 százalékát muszlim migránsok követik el

Nagyvilág2019.10.10, 13:17

Egy 2018-as tanulmány szerint, melyet a finn rendőrakadémia egy kutatója publikált, a 2016 óta elkövetett csoportos nemi erőszakok 93 százalékát muszlim migráns hátterű személyek követték el. Fontos hozzátenni, hogy mindössze a lakosság 2,8 százalékát teszik ki az iszlám vallásúak, tehát ha az összes nemi erőszakot nézzük, egy muszlim férfi nagyjából húszszor valószínűbb, hogy nemi erőszakot fog elkövetni, mint egy keresztény finn.

A mindenkori finn kormány hazudik a migráció valós nagyságáról

Nagyvilág2019.10.04, 15:17

Egy friss kutatás szerint a lakosság jelentős része ellenzi az Európai Unión kívülről érkező bevándorlók betelepítését, mégis Finnországban növekszik legdinamikusabban a számuk EU-szinten.

V4NA: Származásuk miatt diszkriminálják a romákat a finnek

Nagyvilág2019.10.01, 16:29

Nem lehet nyugodt élete a roma származású embereknek Finnországban. A skandináv országban 10 ezer roma származású ember él, akik nap mint nap szembesülnek diszkriminációval. Felmérések szerint a romák 68 százalékát érte már diszkrimináció, de az etnikai profilozás is elterjedt gyakorlatnak számít a finneknél – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Erőszak egy finn iskolában: egy ember meghalt, sok a sebesült

Nagyvilág2019.10.01, 17:17

Egy ember meghalt és tízen megsebesültek, köztük ketten súlyosan a legfrissebb információk szerint egy "erőszakos incidensben" a délkelet-finnországi Kuopio városának egyik bevásárlóközpontjában kedden - közölte a helyi rendőrség Twitter-oldalán.

Orbán Viktor: Finnország miniszterelnöke Budapesten - videó

Itthon2019.10.01, 07:35

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn találkozott Antti Rinne finn kormányfővel. A miniszterelnök a találkozóról és a közös sajtótájékoztatóról videót töltött fel a Facebook-oldalára.

Orbán Viktor fotókat tett közzé a finn kormányfővel való találkozójáról

Itthon2019.09.30, 22:16

Orbán Viktor miniszterelnök fotókat tett közzé a közösségi oldalán a finn kormányfővel való budapesti találkozójáról, és az azt követő sajtótájékoztatóról.

Kövesse az Origón Orbán Viktor és a finn kormányfő tájékoztatóját

Itthon2019.09.30, 21:13

Az Európai Unió soros elnökségét betöltő Finnország szociáldemokrata kormányfőjével, Antti Rinnével tárgyalt Orbán Viktor magyar miniszterelnök Budapesten. Hiába vannak komoly problémák a finn alkotmányossággal és az igazságszolgáltatással is, mégis Magyarországot próbálják kritizálni a balliberális finn vezetők. Az Origo percről percre közvetíti a két kormányfő sajtótájékoztatóját. 

Kettős mércét akar alkalmazni a baloldali finn kormány Magyarországgal szemben

Itthon2019.09.30, 19:32

Ma este fog tárgyalásokat folytatni az Európai Unió soros elnökségét betöltő Finnország szociáldemokrata kormányfőjével, Antti Rinnével Orbán Viktor magyar miniszterelnök Budapesten. A Magyarországot folyamatosan kritizáló finn kormányfő – szokásához híven – az európai uniós kifizetéseket a jogállamiság – általa sem pontosan meghatározott – követelményeinek a betartásához kötné, ami (túl az alaptalan vádakon) hazája alkotmányos berendezkedésének az alaposabb vizsgálata után különösen nonszensznek tűnik. Finnország ugyanis nem tart be több olyan fontos kritériumot a jogállamiság, a médiapluralizmus, az igazságszolgáltatás függetlenséége, ...

V4NA: Egymást érik az antiszemita botrányok Finnországban

Nagyvilág2019.09.30, 11:24

Komoly antiszemita botrányok törtek ki Finnországban ebben az évben. Izrael nagykövetségét Helsinkiben többször megtámadták, továbbá a szociáldemokrata parlamenti képviselő, Hussein al-Taee antiszemita tartalmú Facebook-bejegyzései is felháborodást váltottak ki a finn közvéleményben, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A finn baloldali kormány kettős mércéje: Magyarországot próbálják kritizálni, miközben súlyos problémák vannak a finn jogállamisággal

Nagyvilág2019.09.29, 18:56

Ahogy arról korábban az Origo is beszámolt, az Európai Unió soros elnökségét betöltő Finnország szociáldemokrata miniszterelnöke, Antti Rinne egy munkalátogatás keretén belül ma Budapestre jön. (Finnországban baloldali kormánykoalíció van - a szociáldemokraták, a zöldek, a liberálisok és a szélsőbaloldaliak részvételével.) A finn vezetőt Orbán Viktor magyar kormányfő fogadja. Antti Rinne korábban bírálta a magyar jogállamiság helyzetét, az igazságszolgáltatás működését és a médiaviszonyokat, „megfeledkezve" arról, Finnország ezek tekintetében sokkal rosszabbul teljesít, mint Magyarország. Azaz, a tipikus baloldali kettős mércét figyyelhetjük ...

V4NA: Káosz a finn igazságügyben: nem hajtottak végre félezer büntetőítéletet

Nagyvilág2019.09.18, 10:36

Tarthatatlan állapotok uralkodnak a finn igazságszolgáltatásban, 6 év alatt több mint 500 büntetőítélet kallódott el, aminek következtében a bíróságokon hozott ítéleteket nem hajtották végre - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A skandináv ország igazságügyi tárcájának egyik államtitkára elismerte, lehetnek olyan elítéltek, akik a rendszer hibája miatt megúszhatják a rájuk kiszabott büntetést. Mint megírtuk, a finn politikai elit éppen a jogállami kérdések mentén támadja Magyarországot. 

Finnországban diszkriminálják és kirekesztik a nemzeti kisebbségeket

Nagyvilág2019.09.15, 11:01

Július elsejével Romániától Finnország vette át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Annak ellenére, hogy Finnországot az EU-ban, az ENSZ-ben és a nemzetközi közösségben is a jogállamiság, az emberi-, állampolgári- és kisebbségi jogok „bajnokaként" tartják számon, a gyakorlatban ez a kép jóval árnyaltabb, és ebből következően sokkal negatívabb. Arról már korábban írtunk, hogy mind az igazságszolgáltatás függetlensége, mind a sajtószabadság súlyos veszélyben van, de más gondokról is hallani. Például a helyi romák diszkriminációra és kireszketésre panaszkodnak, nem kezelik megfelelően a nemzeti kisebbségeket, és sok - főleg miigráns ...

Egyre nagyobb bajban van a finn sajtószabadság

Itthon2019.09.14, 12:07

Hamarosan Budapestre érkezik a Magyarországot alaptalan rágalmakkal vádoló finn kormányfő. Antti Rinne bár bőszen osztja az észt mindenkinek, de arról már nem beszél, hogy Finnországban mind az igazságszolgáltatás függetlensége, mind a sajtószabadság súlyos veszélyben van. 

Budapestre jön a jogállamisággal kapcsolatban képmutató finn kormányfő

Nagyvilág2019.09.13, 12:49

Szeptember utolsó napján Budapestre látogat az unió soros elnökségét betöltő finn miniszterelnök. Antti Rinne korábban élesen bírálta a magyar jogállamiságot, azonban pont a saját háza táján nem nagyon söprögetett, mivel a skandináv országban sem az igazságszolgáltatás, sem az alkotmányos rendszer függetlenségéről nem lehet beszélni.

Elfogadhatatlan a kettős mérce az EU 2021-2027-es költségvetési keretében

Nagyvilág2019.09.02, 17:19

Elfogadhatatlan a 2021-2027-es időszakra vonatkozó európai uniós keretköltségvetésről szóló javaslatban alkalmazott kettős mérce, ahogy a kohéziós és a közös agrárpolitika finanszírozásának tervezett csökkentése is - szögezte le Varga Judit igazságügyi miniszter, miután az EU soros elnökségét betöltő Finnország európai ügyekért felelős miniszterével tárgyalt hétfőn Brüsszelben.

Egy csapásra 50 lottómilliomos lett egy finn kisvárosban

Life.hu2019.08.29, 13:14

Egy finn kisváros ötvenfős lottózóközössége ütötte meg az Eurojackpot 90 millió eurós főnyereményét a múlt heti húzáson, szerencséjüket pénteken közösen ünneplik meg a 22 ezer fős Siilinjärvi lakosai.

Magyarországgal szemtelenkedni próbált, Putyinnal minden vitát került a finn elnök

Nagyvilág2019.08.23, 15:58

Jóval elnézőbb Oroszországgal szemben Finnország, mint hazánkkal szemben. Mint emlékezetes, a nyár folyamán többször is minden alapot nélkülözve rontott Magyarországnak az Unió soros elnökségét betöltő, északi ország vezetése. Néhány napja Vlagyimir Putyin Helsinkibe érkezett, és Sauli Niinistö finn államfővel tárgyalt. Értesüléseink szerint a finn elnök egyetlen kényesebb, akár emberi jogi témát sem feszegetett sem a kétoldalú tárgyalások, sem a nemzetközi sajtótájékoztató során. Ez azért is rendkívül érdekes, mivel Finnország több ízben is bírálta hazánkat, sőt a finn kormányfő, Antti Rinne kiemelte Magyarországot, mint "jogállamiiságot ...

Gyengén halad a migránsok integrációja Finnországban

Nagyvilág2019.08.15, 11:37

Gyengén halad a kívülről érkezettek integrációja Finnországban a Migrációkutató Intézet legfrissebb elemzése szerint - mondta az intézet szakértője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Megbukott a migránsok finnországi integrációja

Nagyvilág2019.08.13, 15:49

A Migrációkutató Intézet aktuális elemzésében az EU soros elnökségét betöltő Finnország migrációs helyzetét vizsgálja, különös tekintettel a 2015 óta eltelt időszakra.

Ismét megtámadták az izraeli nagykövetséget Helsinkiben

Nagyvilág2019.07.26, 12:02

Az elmúlt 18 hónapban immár 15-ik alkalommal támadták meg az izraeli nagykövetséget Helsinkiben - számolt be az antiszemita támadásról a baloldali Jediót Ahronót.  

Két éve nem mos hajat egy finn nő, így nem viszket a fejbőre

Nagyvilág2019.07.23, 15:29

A 24 éves Iiris Heikkinen két éve nem mos hajat, szerinte így sokkal egészségesebb a fejbőre és a haja is. Korábban napi szinten mosta a haját, úgy viszont "túl tiszta" lett, szárazzá és viszketővé téve a fejbőrét, így áttért a samponmentes módszerre. 

Finnországban sérül az igazságszolgáltatás függetlenségének az elve

Nagyvilág2019.07.18, 10:11

Finnországban nem lehet a montesquieu-i értelemben vett hatalmi ágak szétválasztásáról beszélni, ugyanis a bírákat egy közvetlenül a nemzet által megválasztott politikai szereplő, a köztársasági elnök nevezi ki az igazságügyi miniszter javaslatára, a bírósági kinevezési testület tanácsa alapján, amelybe egy személyt az Igazságügyi Minisztérium jelöl. Ennek az álfüggetlen tanácsnak azonban nincsen illetékessége a Legfelső Bíróság, valamint Legfelső Közigazgatási Bíróság bíráinak kijelölése kapcsán, ezek a testületek javaslataikat közvetlenül a köztársasági elnöknek teszik meg, aki a végső döntéshozó. Ilyen körülmények között a finn iigazságszolgáltatás ...

Finnországban nincs független alkotmányos jogrendszer

Nagyvilág2019.07.17, 10:22

Bár Magyarországot leginkább a jogi értelemben pontosan meg nem határozott, az európai uniós alapokmányokban is csupán megemlített, de nem konkretizált jogállamiság homályos fogalma miatt próbálták pellengérre állítani, különösen a válogatott hazugságoktól hemzsegő Soros-Sargentini jelentés elfogadásakor, Finnországban azonban a helyzet tényleg aggodalomra ad okot ezen a területen. Ennek ellenére Brüsszel a Juncker-korszakban mégsem kritizálta a finneket. A finn médiahelyzet után nézzük a finn alkotmányos jogrendszert.

Finnországban súlyos veszélyben van a médiapluralizmus

Nagyvilág2019.07.16, 09:54

A nyugat- és észak-európai országok, főleg, ha baloldali vagy liberális kormány van náluk hatalmon, előszeretettel kritizálják a közép-kelet-európai államokat – külön kiemelve Magyarországot a médiahelyzet, esetleg a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság állítólagos megsértése miatt. Hazánkkal kapcsolatban előszeretettel hangoztatják azt a nyilvánvaló hazugságot, hogy a magyar médiapiac 80-90 százalékát kormánypárti sajtóorgánumok uralják, a valóságban azonban a keresztény-konzervatív média elérése alig 31 százalékos, míg a balliberálisé 69 százalékos. Finnországban és a többi nyugati államban viszont tényleg uralják a kormánypáárti ...

Finnországban nyit kutatás-fejlesztési központot a Xiaomi

Techbázis2019.07.14, 10:53

Többek között kameratechnológiák fejlesztésére koncentrál majd a Xiaomi Finland Oy.

Varga Judit: Elutasítjuk a kettős mércét

Nagyvilág2019.07.08, 18:58

A kettős mérce kizárásának és a tisztességes eljárásnak a fontosságáról beszélt a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárásban a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára a Helsinkiben folytatott hétfői tárgyalásairól beszámolva az MTI-nek.

Július elsején Finnország veszi át az Európai Unió soros elnökségét

Nagyvilág2019.06.30, 20:45

Július elsejétől hat hónapig Finnország tölti be az Európai Unió soros elnökségét, az észak-európai állam Romániától veszi át, majd januárban Horvátországnak adja tovább a tisztséget.

7 ország, ahol a szülők igen különös módon állnak gyermekeik neveléséhez

Archívum2019.06.28, 21:42

Ahány ház, annyi gyermeknevelési módszer, de a hasonló kulturális közegekben az ilyen elvek mentén mégis sok az egyezés. Összegyűjtöttünk hét országot, amelyekben számunkra igen különös szülői hozzáállást tapasztalni. Ezek éppúgy megmutatkozhatnak az iskolai hozzáállásban, mint az étkezésben.

Most testközelből láthatja Finnország nemzeti sportját - videó

Sport2019.06.13, 12:11

Július első hétvégéjén rendezik Finnországban a nagy hagyományokkal bíró feleségcipelő versenyt, amihez aligha kell jobb kedvcsináló videó.

Helsinkiben kitört a káosz, miután a finnek megnyerték a hokivébét - videó

Sport2019.05.27, 08:39

Vasárnap este Finnország 3-1-re legyőzte Kanadát a jégkorong-világbajnokság döntőjében, ezzel 1995 és 2011 után ismét vb-aranyat ünnepelhet a Leijonat. Helsinkiben természetesen kitört a népünnepély, az embertömeg gyakorlatilag megbénította a belvárost, egészen karneváli hangulat uralkodott.

Ennél hülyébb gólt ebben az évben nem kaphat egy csapat - videó

Sport2019.05.15, 16:24

A május 12-én a finn másodosztályú labdarúgó-bajnokságban olyan gól esett, amelyet sokféle jelzővel illethetnénk. Nézzék meg nálunk, le fog esni az álluk!

Jégkorong-vb: hosszabbításban győzött az Egyesült Államok

Sport2019.05.13, 19:33

A legutóbb bronzérmes Egyesült Államok hosszabbításban 3-2-re győzte le a finn válogatottat a szlovákiai jégkorong-világbajnokság A csoportjában, Kassán.

Mike Pompeo Finnországban tárgyal Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel

Nagyvilág2019.05.02, 22:48

Amerikai sajtóértesülések szerint Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a pénteken kezdődő, négy európai országot érintő körútjának első állomásán, Finnországban találkozik orosz kollégájával, Szergej Lavrovval is.

Finnországba igazolt a magyar válogatott jégkorongozó

Sport2019.04.17, 17:09

A finn élvonalbeli Pelicans Lahti együttesénél folytatja pályafutását a férfi jégkorong-válogatott tagja, Hári János - számolt be a magyar szövetség (MJSZ) honlapja szerdán.

Alig ötezer szavazat döntött a finnországi választásokon

Nagyvilág2019.04.15, 07:24

Néhány ezernyi szavazatkülönbség döntött a finnországi választásokon, az élen az ellenzéki, baloldali finn Szociáldemokrata Párt (SPD) végzett, míg szorosan a nyomában, a második helyre a nacionalista Finnek (korábbi nevükön Igazi Finnek) jutottak a szavazatok száz százalékának összeszámlálása után - közölte hétfőn a finn igazságügyi minisztérium.

Nagyon szoros eredmény alakult ki a finnországi választásokon

Nagyvilág2019.04.15, 00:01

Nagyon szoros eredmény alakult ki vasárnap a finnországi parlamenti választásokon, a szavazatok 97 százalékának összeszámlálása után úgy tűnik, hogy a baloldali finn Szociáldemokrata Párt (SPD) végez az első helyen, míg szorosan a nyomában a nacionalista Finnek (korábbi nevükön Igazi Finnek) végeztek.

A szociáldemokraták a finnországi választások esélyesei

Itthon2019.04.13, 10:54

Valószínűleg a Szociáldemokrata Párt nyeri meg a vasárnapi parlamenti választást Finnországban - mondta Kis-Benedek József szakértő az M1-nek. 

Közép-Európa után új célpontot talált a Telenor

Gazdaság2019.04.09, 13:50

A Telenor norvég mobilszolgáltató belépett a finn piacra, miután felvásárolta az ország harmadik legnagyobb mobilcége, a DNA többségi részesedését.

Finnország iskolai zaklatás elleni programja maga a csoda

Archívum2019.04.05, 23:14

Finnország olyan oktatási kezdeményezéssel állt elő, amelyet minden ország minden iskolájában azonnal be kellene vezetni. A KiVa lényegében egy iskolai zaklatás elleni program, amely a közömbösség megszüntetésével az elfogadásra épít.

Az Egyesült Államok több európai országnak is adna el F-35-ös harci gépeket

Nagyvilág2019.04.04, 22:57

Öt országgal, Szingapúrral, Romániával, Görögországgal Spanyolországgal és Lengyelországgal is számol az amerikai védelmi minisztérium az F-35-ös harci gépek potenciális vásárolóiként - derül ki abból az írásos válaszból, melyet a Pentagon illetékes vezetője küldött meg a szövetségi képviselőháznak csütörtökön.

Közel 1 millió eurójába kerül a finn államnak egy szomáliai migráns

Nagyvilág2019.03.20, 15:59

Egy, a konzervatív Finnek Pártjához köthető elemzőközpont (Suomen Perusta) becslése szerint egy szomáliai migráns élete folyamán majdnem egymillió eurójába kerül a finn államnak, vagyis az adófizetőknek. A finn befogadási arányt tekintve éves szinten ez több milliárd eurót jelenthet. A kutatás azokat az iraki és szomáliai bevándorlókat vetette vizsgálat alá, akik a migrációs válság csúcsán, 2015-ben érkeztek az országba. 

Sherlock Holmestól a szőrös talpú Bilbóig – Látogasson el fiktív karakterek otthonaiba!

Travelo2019.03.19, 08:39

Egy igazi rajongónak nincs is annál nagyobb beteljesülés, mint amikor kedvenc története részese lehet, például úgy, hogy felkeresheti a sztoriban szereplő helyszíneket. Ezek gyakran stúdiókban felépített díszletek, ritkább esetekben valós épületek, melyeket a könyv vagy a film tett híressé. De a legizgalmasabb mégiscsak az, amikor egy kitalált szereplő, kitalált háza kézzelfogható valósággá válik. Ilyenből pedig nem is egy akad – ezeket listáztuk most Londontól kezdve a Sarkkörön át egészen Új-Zélandig.

Terroristagyanús muszlim migráns késelte meg az exnejét és a gyerekeit

Nagyvilág2019.03.11, 11:38

A finn rendőrség keres egy muszlim migránst, aki leszúrt két felnőttet, köztük az exnejét, valamint három közös gyereküket is – mindezt egy hidzsáb miatt.

Gyönyörű pályaudvarok, melyeket nem csak utazáskor érdemes felkeresni

Travelo2019.03.04, 18:15

Hatalmas, napfénytől ragyogó fogadócsarnokok, történelemről és korízlésről mesélő homlokzatok, modern, különc és elegáns megoldások is kerültek ebbe a listába, mely a világ legszebb pályaudvarai közül válogat. Akad olyan, amely kívülről, és olyan, amelyik belülről mutatja a legelőnyösebb oldalát, sőt, olyan is, ahova nem csak az utazni vágyók járnak.

A délutáni munkahelyi szundi hatékonyabb munkavégzéshez vezetne

Gazdaság2019.02.11, 15:58

Több finn cégnél is trénerek dolgoznak azon, hogy a fáradt munkatársak relaxálni tudjanak, a délutáni időszakban legalább egy órát. A trénerek azért szükségesek, mert a dolgozók nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy napközben elmenjenek aludni.

Betiltották az integrációs programot a sok nemi erőszak miatt

Nagyvilág2019.02.08, 14:21

A finnországi Oulu önkormányzat betiltotta az iskolalátogatást a migránsoknak, amivel a beilleszkedésüket szerették volna elősegíteni, mert egyre több kiskorút erőszakolnak meg a térségben – írja a Voice of Europe.

Szexuális zaklatás és bűnözés: bajban van Finnország a migráció miatt

Nagyvilág2019.02.06, 17:00

Óriási botrányt okozott Finnországban, hogy kiderült: migránsbandák fiatal lányokat terrorizálnak több helyen az országban. A hatóságok mindent megtesznek, hogy a migráció által keltett problémákat eltussolják, de a társadalom egyre nagyobb része ismeri fel, hogy a korlátlan bevándorlás mára már súlyosan veszélyezteti az ország kultúráját.

A finn rendőrök nem beszélhetnek a migránsbűnözésről

Nagyvilág2019.01.28, 12:01

A finnországi Tavastland tartomány rendőri állománya újfajta kommunikációs útmutatót kapott, ami alapján a jövőben nem említhetik meg sehol és semmikor, hogy migráns volt az elkövető egy-egy bűncselekmény esetében.

A finneknek elegük lett abból, hogy a migránsok gyerekeket erőszakolnak

Nagyvilág2019.01.22, 14:13

Az Odin Katonái nevű csoport az után kezdett járőrözésbe az utcákon és közterületeken, hogy a finnországi Oulu városában az utóbbi időben a migránsok egyre több nemi erőszakot követtek el gyerekekkel szemben.

A Nokia 350 dolgozójától válik meg a Nokia

Gazdaság2019.01.15, 16:15

A finn távközlési berendezéseket gyártó cég 350 dolgozójától válik meg Finnországban a következő évben, annak érdekében, hogy elérjék az előirányzott 700 millió eurós költségcsökkentést – állítja a CNBC.

Kitoloncolná a szexbűnöző migránsokat az egyik finn kormánypárt

Nagyvilág2019.01.15, 07:56

A menedékkérők által elkövetett szexuális bűncselekmények hatására népi kezdeményezés indult Finnországban azért, hogy az ilyen bűncselekményekkel vádolt külföldieket fellebbezés lehetősége nélkül, azonnal ki lehessen utasítani az országból. A kezdeményezők a hét végén összegyűjtötték a szükséges 50 ezer aláírást ahhoz, hogy a törvényhozásnak kötelező legyen tárgyalnia a javaslatról.

A migránshullámmal elszabadult a szexuális erőszak Európában

Nagyvilág2019.01.14, 10:00

Rendkívüli kormányülést tartottak hétvégén Finnországban, miután az egyik közép-finnországi városban válsághelyzet alakult ki a pedofil migránsok által kislányok ellen elkövetett rengeteg szexuális erőszak miatt. 

Rendkívüli kormányülést követel az egyik finn kormánypárt a migránserőszakok miatt

Nagyvilág2019.01.12, 16:39

Rendkívüli kormányülést követel Finnországban a Kék Reform nevű kormánypárt az utóbbi fél évben Oulu városában történt nemi erőszakok miatt, amelyeket pedofil észak-afrikai és közel-keleti migránsok követtek el kiskorú finn lányok ellen.

A finneknek elegük lett: kitoloncolják az erőszakoló migránsokat

Nagyvilág2018.12.23, 08:36

A finneknél kezd betelni a pohár. A belügyminiszter nyilatkozata szerint ki kell toloncolni azokat a migránsokat és menedékkérőket az északi országból, akik szexuális bűncselekményt követtek el. Kai Mykkänen belügyminiszter kijelentette, hogy ezt diktálja a finnek igazságérzete a sokadik súlyos, kiskorúakat érintő szexuális bűncselekmény miatt. A szigorításra azért most kerül sor, mivel az elmúlt időszakban három, migránsok által elkövetett, és 15 év alatti kislányokat érintő szexuális bűncselekményre került sor, ami érthető módon felháborította a közvéleményt.

Egy könyvtár, ahol robotok dolgoznak

Gazdaság2018.12.07, 09:13

Megnyitotta kapuit Helsinkiben a város új, korszerű központi könyvtára, amelynek számos különlegessége közül az egyik a könyvhordó robotok flottája.

Könyvhordó robotok pakolásznak Helsinkiben

Travelo2018.12.05, 17:08

Szerdán nyitotta meg kapuit Helsinki új, korszerű központi könyvtára, amelynek számos különlegessége közül az egyik a könyvhordó robotok flottája, írja az MTI. Arról nem is beszélve, hogy ha kiabálunk a terem egyik végében, azt nem lehet hallani a másik oldalon. És ez csak a kezdet.

Kevés a hó Lappföldön, több programot is töröltek

Travelo2018.12.05, 12:09

A hóhiány miatt kénytelen volt több brit tour-operátor törölni lappföldi programjait, írja TTG UK szaklap cikke alapján a Turizmus.com.

Hét felnőtt migráns erőszakolt meg egy 10 éves finn kislányt

Nagyvilág2018.12.04, 20:55

A finn rendőrség jelenleg is nyomozást folytat egy súlyos szexuális támadás ügyében, melyet többen követtek el egy kiskorú finn lánnyal szemben. Eddig hét külföldi férit vettek őrizetbe, de a rendőrség szerint nem kizárt, hogy többen voltak. 

Ha nincs hó, nincs is igazi karácsony Lappföldön

Nagyvilág2018.11.22, 15:59

Elkerüli a hó Lappföldet, a Mikulás otthonát, pedig már csak egy hónap van az ünnepekig. A turisták csalódottak, és többen visszamondták, illetve elhalasztották lefoglalt útjaikat az utazási irodáknál. A Metro hírportál szerint gyakorlatilag hivatalosan is eltörölték a karácsonyi előkészületeket a Mikulás otthonában.

Orbán: Stubb rágalmai nem ronthatják el a kiváló magyar-finn kapcsolatokat

Nagyvilág2018.11.07, 17:52

Juha Sipila finn miniszterelnökkel is tárgyalt Orbán Viktor kormányfő Helsinkiben, ahol szerdán és csütörtökön tartják az Európai Néppárt (EPP) kongresszusát.

Helsinki: a város, ahol a látnivalók egy járművel fél óra alatt is bejárhatók

Travelo2018.09.26, 13:57

Jónéhány éve volt már, hogy jó sorsom a finn fővárosba vetett. Emlékezetemben két dolog ragadt meg: a jellegtelen, blokkházakkal megsorozott belváros, és a fényes nappal illuminált állapotban ténfergő őslakosok. Önmagától adódott a kérdés: érdemes ide visszatérni?

Lyon és Helsinki lettek az "okos turizmus" fővárosai

Travelo2018.09.25, 16:21

Először osztották ki a „Okos Turizmus Európai Fővárosa" címet, amelyet a zsűri döntése alapján idén Helsinki és Lyon érdemelt ki. A tíz döntős város között ott volt még Ljubljana, Malaga, Brüsszel, Nantes, Palma, Poznań, Tallin és Valencia.

Rendhagyó, retro-modern múzeum nyílik Helsinkiben

Travelo2018.08.30, 18:36

Több éven át tartó munkálatok után nyitja meg kapuit az Amos Rex, Helsinki új retro-modern, részben földalatti nemzetközi művészeti múzeuma.

A finn védelmi miniszter ellenzi a heti kétszeri vega-étrendet a seregben

Nagyvilág2018.08.24, 17:45

Nem tetszik a finn védelmi miniszternek a hadsereg új rendelkezése, miszerint ősztől hetente kétszer vegetáriánus kosztot kapjanak a sorkatonák.

Horrorbaleset Finnországban, legalább négyen meghaltak

Nagyvilág2018.08.25, 08:20

Több halottja és sérültje is van egy finn buszbalesetnek. Rendőrségi források szerint a busz féke romlott el. A busz miután nem tudott megállni, lezuhant egy hídról.

Nyugaton is torkig vannak a migránsokkal

Nagyvilág2018.08.16, 12:29

A bevándorlásbarát európai elit és a közvélemény egyre távolabb van egymástól - derült ki abból a közvélemény-kutatásból, amit hét országban végzett el a YouGov intézet. Németországban és Svédországban bőven kétharmad fölött van a támogatottsága annak az álláspontnak, hogy az EU nem jól kezeli a migrációs válságot. Mindegyik országban többségben vannak azok, akik egyetlen további migránst sem fogadnának be.

Három külföldi megerőszakolt egy nőt Finnországban

Nagyvilág2018.08.15, 11:36

Hárman erőszakoltak meg egy nőt Finnországban. Felvette őket a biztonsági kamera. A támadók külföldiek voltak.

Most egy finn aktivista hisztériázott a repülőn egy kitoloncolt migránsért

Nagyvilág2018.08.03, 13:41

Egy bolond százat csinál. Nemrég beszámoltunk arról, hogy Svédországban egy egyetemista nem volt hajlandó leülni a repülőn – késleltetve ezzel a felszállást – addig, amíg egy jogerősen kiutasított migráns tartózkodott a gépen. Az egyetemista lány így tiltakozott a bevándorló kiutasítása ellen. Utóbb kiderült, hogy az afgán migránst korábban erőszakos bűncselekményért ítélték el. Most Finnországban történt hasonló eset, amikor a Zöld Párt jogtanácsosa, Aino Pennanen akadályozta meg hasonló módon egy repülő felszállását, és késleltette is azt.

Éjszakára is ott lehet maradni egy finn áruházlánc üzleteiben

Nagyvilág2018.08.02, 17:32

Az Európa-szerte tomboló hőség közepette egy finn szupermarketlánc meghívta vásárlóit, hogy éjszakázzanak légkondicionált üzlethelyiségében Helsinkiben.

Politikai forradalom zajlik Skandináviában

Nagyvilág2018.07.17, 14:18

Egyre inkább meghatározó szerepet töltenek be a skandináv országok politikai életében a bevándorlásellenes pártok. A bevándorlók integrációjának a kudarca, az egyre nagyobb bűnözés és a jóléti állam megroppanása a hagyományos pártok jelentős gyengülését hozta. Az új politikai erők megerősödését azonban nemcsak a migrációs kérdések segítették, hanem az új vezetők iránti igény és a médiatér megváltozása is. Szeptember elején Svédország választ, a voksolás nyertese pedig a bevándorlásellenes demokraták lehetnek.

Tutira akar menni nyaraláskor? Íme a világ legbiztonságosabb helyei

Travelo2018.06.27, 14:57

Egy jó nyaraláshoz nem csak nap, homok és tenger kell, hanem egy olyan hely is, ahol nem kell semmitől sem félni.