Filmszemle 2011

címke rss

Vin Diesel annyit ér, mint öt Filmszemle

Vin Diesel lekörözte saját magát a magyar mozikban: a 31 kópián forgalmazott Halálos iramban: Ötödik sebesség 52 398 nézőt gyűjtött, ami jelentős ugrás a sorozat előző darabjához, a 2009 áprilisában, 28 kópián bemutatott Halálos iram-hoz képest, ami első hétvégéjén 35 711 embert vonzott. Vin Diesel és Paul Walker a Halálos iramban: Ötödik sebesség című filmben Török Ferenc Apacsok-ját 11 kópián forgalmazzák, de a Filmszemle miatt a budapesti művészmozikban csak korlátozott számú előadást tartottak belőle. Összesen 346-an ültek be a filmre, ami egyébként már a tévében is látható volt. Az 1 kópiás Egyszer fent, egyszer ...

A halálra kínzott közönség - A halálba táncoltatott leány kritikája

Film2011.05.10, 07:33

Az első perctől az utolsóig szégyelli magát az ember, miközben Hules Endre A halálba táncoltatott leány című filmjét nézi. Tananyagnak lehetne használni filmes iskolákban, olyan szépen felsorakoztatja a legelcsépeltebb filmes közhelyeket, olyan gyönyörű példája a hiteltelen, hamis párbeszédeknek és kidolgozatlan viszonyoknak. Ed Wood megérkezett Magyarországra.

A menyasszony bosszúja

Film2013.04.16, 16:15

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=eiYA747dYLXWQozy Nézd meg a Valami kék című filmet! Az alaphelyzet mindenkinek ismerős, aki kapott már esküvői meghívást olyan gyerekkori barátnőtől, akivel rég nem tartja a kapcsolatot. Ezek a találkozások eleve erőltetettek, de akkor pláne kínosak, ha egyedül érkezünk, mert mondjuk pár nappal a muri előtt csődölt be a legutóbbi kapcsolatunk. Persze, hogy örülünk a másik boldogságának, és persze, hogy ettől még bőszen emésztenek a női barátságokban settenkedő olyan kérdéskörök is, mint, hogy én csináltam-e jobban, vagy ő, én döntök helyesen, vagy ő, illetve nem kellene-e mégiscsak azt válaasztanom, ...

A Pál Adrienn nyerte a Filmszemlét, Till Attilát is díjazták

Film2011.05.08, 22:32

A 42. Magyar Filmszemle fődíját a Pál Adrienn című film kapta, a közönségszavazáson is ez az alkotás győzedelmeskedett. A legjobb rendező Mundruczó Kornél lett, a legjobb férfi alakítás díját László Zsolt kapta A halálba táncoltatott leányért, a legjobb színésznő Bacskó Tünde. Díjazták Till Attila Csicska című rövidfilmjét, a Vad Magyarország című természetfilmet, valamint az Utolért is.

Elég nagy súly van a lelkükön

Film2011.05.08, 15:35

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=iEGIRwj24wmxJMrx A Külalak előzetese Sok van tehát a filmben, sok a jó színész, Makranczi Zalán mértani szögekből rajzolt álla, válla, nyurga, szinte kiéheztetett teste, nyúzott arca remekül játssza el nekünk ezt a céltalanul, lélek nélkül bolyongó embert, Kiss Diána Magdolna tökéletes a tökéletes  és egyben nyomasztó feleség szerepében. Jó ez a Külalak: jól megírt, okos téma, erős színészekkel. Külön köszönet a részegen V'Moto-Rock-ra teniszező jelenetért; Demjén lágy hangja és a kétségbeesett Miért?-kiáltás jól eltalált aláfestése egy létkérdésekben rezgő, versszerető kommunikációs tréneer ...

Fábry Sándor terápiája befuccsolt - megnéztük a letiltott Dumafilmet

Film2011.05.07, 09:42

Óriási húzás volt Fábry Sándor részéről, hogy letiltotta a Dumafilm vetítéseit, ennél jobb reklámot nem is csinálhatott volna neki. Most aztán mindenki azt hiszi, hogy ez egy fontos film, amiben valami lényeges kiderül róla - valami, amit inkább el akar titkolni. Pedig erről valószínűleg szó sincs.

A magyar James Bond-iskola

Archívum2011.05.07, 23:05

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=yZsy5h4gv0GrEtWV Az ellenség köztünk van előzetese Az ellenség köztünk van az előző filmnél kevésbé kifinomult és kidogozott - a rekonstrukciók, a halszemoptikás és animációs formai megoldások is elnagyoltabbak -, de azért Papp Gábor Zsigmond filmje még mindig a szemle figyelemreméltó alkotásai közé tartozik. --------------- Az ellenség köztünk van Rendező: Papp Gábor Zsigmond Operatőr: Lovasi Zoltán Narrátor: Hajtó Aurél Szereplők: Atkáry Arisztid, Tóth Károly, Csóka 42. Magyar Filmszemle, versenyfilm - dokumentumfilm szekció színes, 54 perc

Három rossz film egyben - az Utolér kritikája

Film2011.05.08, 01:03

Valószínűleg azzal tennénk a legjobbat Dyga Zsombor rendezőnek és a hazai nézőközönségnek, ha egyetlen szót sem szólnánk, sort sem írnánk legújabb filmjéről, és szépen azt is elfelejtenénk, hogy létezik. Az Utolér azért kínos, mert tehetséges emberek láthatóan rengeteg energiát feccöltek bele, komolyan gondolták, és ennek ellenére vallott csúfos kudarcot.

Féktelenül száguldó trolibusz

Film2011.05.08, 16:51

A Nyár utca, nem megy tovább valószínűleg nagy esélyekkel indulna a legrosszabb filmcím versenyében: amellett, hogy ritmusa nincs, a film egyetlen erényéből (az izgalmas alapszituációból) sem idéz fel semmit. Vecsernyés János operatőr legújabb rendezése színészi jutalomjáték lehetne, hiszen igazi kamaradráma helyzetet hoz létre, egy alig néhány embert szállító trolibusz hosszú vonalán zötykölődnek össze a véletlen által egybesodort figurák: egy szolgálaton kívül is alkalmatlankodó ellenőr, próbára siető színésznő, nyugdíjas kürttanár és társaik, valamint elengedhetetlen módon a reklámügynökségi kreatívból lett trolivezetőnő. Egyik mmegállónál ...

Durr bele! - kritika a Nekem lőttek című filmről

Film2011.05.06, 18:03

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=CB0yC2tRmEXhvtb8   Három fickó (Mészáros Béla, Hajduk Károly és Keresztes Gábor) ül egy kocsmában, cigizgetnek, kávézgatnak, figyelmüket félig az köti le, hogy a fura kocsmáros (Keresztes Tamás) a háttérben egy háborús filmet üvöltet. A sztori egy poénra van kihegyezve, de egy tízperces filmhez ennyi pont elég is. A szépiaszínű, westernes hangulatú képek kifejezetten szépek, úgy látszik, még valami pöpec kamerát is sikerült szerezniük a fiúknak. Mészárostól már szívesen látnánk valami mást is (vászonra vele is, ugyebár), mint ezt a túlhúzott figurát, de tény, hogy most ezt követelte a szerep. Jó ppoén ...

Fábry Sándor letiltotta a vele készült filmet

Film2011.05.06, 19:08

A Filmszemlén ma este vetítették volna Szomjas György Dumafilm című dokumentumfilmjét, amiben a régen jó barátságban levő - az előzetes tanúsága szerint egymástól főképp politikai okokból eltávolodott - Fábry Sándor, Dettre Gábor és Heller Gábor beszélget egymással és a rendezővel. A filmet május 4-én egyszer már levetítették, azonban ma esti nyilvános vetítései elmaradnak, mert Fábry Sándor letiltotta a film bemutatását. A Szemletanácsnak eljuttatott levelében Fábry hangsúlyozza, hogy az "alkotás" (idézőjel Fábrytól) bemutatásához nem járult hozzá, sőt "annak bemutatását, illetve forgalmazását erősen tendenciózus jellege miatt, többbször, ...

Kukkol a gekkó - a Porcukor kritikája

Film2011.05.06, 12:34

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ez01AwN8FWiBp7w9 Nézz meg három percet a Porcukor című filmből! Ha a kuruttyolástól hangos egzotikus helyszín még nem lenne elég, akkor akad egy másik, hasonlóan extrém világ is: a Maxirandi társkereső oldal. Ott kattintgatva Zsolt jó érzékkel beletrafál egy Melbourne-ben élő, abszolút labilis idegzetű lányba, akivel izgalmasnak ígérkező Skype-kapcsolatba kezd. Higurashinak (Kiss Diána Magdolna) azonban hamarosan meggyűlik a baja egy emberes adag krémessel, minek következtében főhősünk kénytelen lesz plusz egy traumával megbirkózni. Porcukor | Kiss Diána Magdolna Bár láthatóó, ...

Igazán nem kellett volna - a Diamond Club kritikája

Film2011.05.07, 00:12

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=PziLsb9ta1uBrZQP A Diamond Club előzetese Persze, akár a felszabadultság jelének is vehetjük, hogy a lány örömmel hadonászik pisztollyal és rémes viccek mesélésére ragadtatja magát, csak ezek a megmozdulások olyan rettenetesen kínosak, hogy legszívesebben hazaküldenénk az úszómedencés házba vodkát szopogatni. Valójában Adél az ingatlanközvetítő fickóba (Elek Ferenc) ugyanakkora eséllyel szerethetne bele, mint Richárdba, egészen biztos, hogy a budai idill után ez az izzadós öltönyös is tudna neki újat mutatni. Diamond Club | Elek Ferenc és Tenki Réka Mindenesetre ezek ketten,, ...

Mint a disznók - kritika Till Attila Csicska című filmjéről

Film2011.05.06, 14:37

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=xVDJCqRQSbP4NhOU   Amikor Thuróczy azt feleli az elkéredzkedő csicskának, hogy "szerinted én mióta vagyok itt?", az egy csodálatos, iszonyú precíz filmes pillanat. Felnevetünk az abszurd és kegyetlen riposzton, de a hangunk rögtön el is csuklik, ahogy fejbe vág a mondat igazsága. A forgatókönyv a remek, lezáratlan és nyugtalanítóan kevéssé drámai végkifejletig tökéletesen klappol, de aki életet lehel bele, az persze Thuróczy. Kiváló, mint mindig, és úgy tud átsiklani egy szempillantás alatt a nyers férfierőből az összetört emberi roncsba, aztán meg vissza, ahogy azt csak az életben szoktuk látni nnéha. ...

Ezt nézd meg idén a Filmszemlén!

Life.hu2011.05.05, 10:51

A szokásos február helyett májusi időpont, rövidebb fesztivál, kisebb mozikban, bizonytalan sorsú magyar filmszakmával - a fölé vetülő árnyékok ellenére remélhetőleg az idei Filmszemle azért ünnep tud majd lenni. Érdekes látnivalókban mindenesetre nem lesz hiány.

Idén a rövid a menő

Film2011.04.18, 17:19

Az idei Filmszemlén a nagyjátékfilmes felhozataltól senki sem dobja el az agyát, viszont tobzódunk izgalmas rövidfilmekben. Összeválogattuk a legérdekesebbeket a kisfilmes szekcióból, és hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, mutatunk mindegyikből egy-egy részletet is. Lesz tarantinós kocsmawestern, leszbikus sci-fi, borzongató thriller, dögös erdélyi rajzfilm, László Zsolt pedig uszodai rocksztárként jön. A magyar kreativitás megmutatja magát.

Itt a Filmszemle programja

Film2011.04.12, 16:09

Kihirdették a május 5. és 8. közt zajló, rövidített Filmszemle programját. A játékfilmes versenyben csak négy olyan film lesz, amit még sehol nem lehetett látni.

Május elején lesz a Filmszemle

Archívum2011.03.02, 13:09

A megszokottnál rövidebb, mindössze négynapos 42. Magyar Filmszemlét 2011. május 5. és 8. közt rendezik meg, derül ki a Magyar Filmszemle Szervező Bizottsága által kiadott mai közleményből. Az utóbbi években a MOM Parkban megrendezett Szemle helyszínei idén az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Corvin és Puskin mozi, valamint az Erzsébet téri Gödör Klub lesz. Utóbbi a szabadtéri rendezvényeknek ad otthont. A Szemle főrendezője idén is a Magyar Mozgókép Közalapítvány és a Magyar Filmművészek Szövetsége. A Szemlére összesen 410 filmalkotást neveztek be, ebből 28 játékfilm, 60 animációs film, 95 kisjátékfilm, 58 tudományos-ismeretterjesztő ...

Filmszemle lesz, filmhétvége nem

Archívum2011.01.07, 17:32

Most már biztos, hogy idén is lesz Magyar Filmszemle. A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) pénteki sajtóközleménye szerint előreláthatóan április végén fogják megtartani a mustrát. A Magyar Filmművész Szövetség februárra tervezett szemlepótló filmhétvégéje elmarad.

Külföldieket már nem is hívnak a Filmszemlére

Film2010.12.17, 11:27

A Variety nevű tekintélyes filmes szaklap "Elmarad a Magyar Filmszemle" címmel közölt cikket amerikai idő szerint tegnap délután. Az írásban Vezér Évának, a Magyar Filmunió vezérigazgatójának levelére hivatkoznak, amelyet a külföldi újságíróknak küldött el. A levélben sajnálatát fejezte ki a rendezvény elmaradása miatt, és reményének adott hangot, hogy 2012-ben ismét sor kerül a Szemlére. A Magyar Filmunió a magyar film külföldi népszerűsítésével foglalkozó intézmény, rendszerint ők hívják meg a Szemlére a sajtó külföldi képviselőit. A 2010-es Filmszemle a MOM Parkban A Szemlét rendező Magyar Mozgókép Közalapítvány kuuratóriumának ...

Kell egyáltalán Filmszemle?

Film2010.12.15, 15:36

Lesz-e jövőre Filmszemle? Ha igen, akkor februárban, áprilisban, esetleg május elején? És érdekel ez egyáltalán bárkit akkor, amikor a filmszakmában éppen teljes bizonytalanság uralkodik? A Szemlét szervező két intézmény vezetője ellentétes véleményt képvisel az ügyben, és a megkérdezett filmesek körében sincs egyetértés.

Április végére költözne a 2011-es Filmszemle

Film2010.12.08, 13:32

A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a Filmszemle mellé áll - derül ki a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) mai sajtóközleményéből. Az állami támogatások a filmszakmát is érintő drasztikus csökkenése miatt az utóbbi hónapokban a Filmszemle sorsa kérdésessé vált. Az MMKA kuratóriuma novemberben fordult támogatásért a Nemzeti Erőforrás Minisztériumához.   A szemléket rendező filmes szövetség közleményéből az derül ki, a minisztérium úgy foglalt állást, hogy "szándékában áll" a Filmszemle támogatása. A kedvező minisztériumi döntés ismeretében az MMKA a megszokott január végi időpont helyett április végében jelölte meg a jövő évi Fillmszemle ...

Előző
  • 1
Következő