filmklub podcast

címke rss

Ha a Star Warst fikázná, akkor lehet, hogy válnék

Film2015.10.26, 11:41

Egy rendkívül tehetséges fickó, aki közben eléggé parás, és tele van kisebbrendűségi érzéssel. Tizenkét éve olyat tett, ami keveseknek sikerül: úgy csinált szerzői filmet Magyarországon, hogy imádta a közönség is. Aztán elhúzott Hollywoodba szörnyekről forgatni, mert született két fia, akinek kiscipőt kellett venni. Vajna könyörgött neki, hogy jöjjön haza, és éppen most be is fejezte a Viszkis rablóról szóló új filmjének forgatókönyvét. Antal Nimróddal beszélgettünk.

Mindenki érezte, itt valami nagyon összejött

Film2016.01.11, 16:12

A Golden Globe már a zsebünkben, és három nap múlva kiderül, hogy az Oscarra is gyúrhat-e a Saul fia. Nemes Jeles László operatőre, a korábban Hajdu Szabolccsal és Mundruczó Kornéllal is dolgozó Erdély Mátyás beszélt az Origónak arról, milyen érzés volt úgy forgatni, hogy mindenki tudta, itt valami nagy dolog készül, és szerinte hogyan volt képes egy zöldfülű első filmes így beszakítani az asztalt. Elárulta azt is, miként cselezte ki Amerikát, melyik filmet látta eddig legtöbbször a gyerekeivel, és volt-e Palvin Barbarán ruha, amikor az ő kamerája előtt állt. A beszélgetést a cikk alján lévő lejátszóban tudja meghallgatni. 

Spielberg hálálkodott, Scorsese ajándékot adott Nemes Jeles Lászlónak

Film2016.04.25, 21:42

A Saul fia rendezője, Nemes Jeles László az Origónak adta az első interjúját az Oscar-díj elnyerése óta. Mesélt nekünk nagy hollywoodi partikról, arról, milyen volt Scorsesét az otthonában meglátogatni, mint mondott neki Spielberg a filmről, hogy mire figyelt nagyon a díjkiosztón, és hova jegyzetelte a köszönőbeszédét. Azt is elmondta, miért volt fontos számára, hogy átvegye a Kossuth-díjat, és miben változtatta meg a személyiségét az Oscar. Pszichológusa nincs, önbizalma már több, és hatalmas elánnal veti bele magát az új filmjébe. Bár a szereplőket egyelőre még nem találta meg.

Külföldön tombolva ünneplik a magyar rajzfilmeket

Film2016.09.29, 17:44

Sorra jutnak ki fiatal magyar animációs rendezők a nemzetközi filmfesztiválokra, és nyernek ott rangos díjakat. Pörög a magyar animáció, csak a mezei mozinéző nem lát ebből sokat. Elkapunk híreket egy-egy magyar sikerről, de mikor jön már az igazi áttörés, egy új hőskorszak, a Macskafogó fémjelezte nyolcvanas évekhez hasonló? Erről kérdeztük az Annecy animációs filmfesztiválról épp hazaérkező Kreif Zsuzsannát és Dell’edera Dávidot, akik megnyugtattak minket, „talán most beindul valami”. Addig is elmesélték, miből él meg 2016-ban egy animációs rendező, mennének-e a Disneyhez dolgozni, és milyen furcsaságok vannak a szakmájukban. A Fiilmklub ...

Annyira extrém volt, hogy feldolgozni sem lehet

Film2016.10.03, 10:27

Mit tesz az ember, ha öngyilkos lesz két közeli barátja, és jön egy szakmai mélypont? Hajdu Szabolcs, a Fehér tenyér és a Bibliothéque Pascal rendezője úgy kecmergett ki a zombiállapotból, hogy a saját lakásában, saját gyerekeivel, semmi pénzből forgatott húsba vágó kamarafilmet egy család egy napjáról, amiben kicsiben benne van a magyar társadalom minden nyűge. Hajdu Szabolcs az Origo Filmklub podcastjában mesélt arról, miért épp az Ernelláék Farkasékkal kínálta számukra a túlélési stratégiát, és elárulta azt is, melyik volt hatéves Zsiga fia kedvenc jelenete a forgatáson. Megtudtuk azt is, veszekedés közben a feleségével néha már ...

Nem lesz hiányérzetem, hogy nem buliztam eleget

Archívum2016.11.01, 17:33

Vásznon ma ő a magyar femme fatale, korosztályának egyik legtehetségesebb színésznője. Jövő márciusban még többet fogunk róla hallani: Petrik Andrea alakítja a női főszerepet az ország történetének legdrágább filmjében, a Kincsemben. Tényleg Fluor Tomit fognak idézni a 19. században játszódó romantikus kalandfilmben? Komolyan nem ivott fél évig alkoholt? Mit érzett, amikor néhány éve megkapta a magyar állampolgárságot? A Filmklub podcast legújabb adását már azért is érdemes meghallgatni, mert Petrik Andrea színésznő a maga csodálatos, mély hangján búg másfél óráig a fülünkbe, ráadásul olyan érdekes dolgokat is elárul közben, mint hoogy ...

Az a szexjelenet volt életem legszürreálisabb élménye

Film2016.12.14, 18:21

A mozikban sikerrel futó A martfűi rémben övé a legfontosabb női figura, és ő a főszereplője az Oscar-közelbe került remek magyar kisfilmnek is. Szamosi Zsófiát a legtöbben az Átok és a Terápia című tévésorozatokból ismerik, rendszerint erős, határozott nőket játszik. Tíz éve fontos tagja az elismert Pintér Béla Társulatnak, épp ezért meglepő, hogy most elhagyja őket. A Filmklub podcast adásában Szamosi Zsófia mesél arról, hogyan zajlott élete legszürreálisabb szexjelenete egy idős mongol férfival, miért változtatott nevet, miért unta meg Pintér Bélát, és hogy egy színésznőnek lehet-e társkeresőn nyomulnia. A beszélgetést a cikk aljján ...

Ennél az is jobb lett volna, ha belém törlik a lábukat

Archívum2017.01.09, 14:16

Milyennek látta 2016-ot mozis szempontból egy rendező, akinek pont ebben az évben bukott hatalmasat az első nagyjátékfilmje? Madarász Istivel vettük végig a tavalyi év legnagyobb filmélményeit a Filmklub podcast első idei adásában. Elemeztük a legutóbbi Star Wars-filmet, vitatkoztunk a Neon démonon, kibeszéltük Ryan Goslingot, Tom Cruise-t és általában a sztárok helyzetét Hollywoodban. Szóba került a Hurok is, így kiderült, Madarász Isti mennyire bukott ki, amikor nagyon kevesen ültek be a várva várt időkavarós thrillerére. A beszélgetést a cikk alján meghallgathatja.

Szürreális, hogy egy szupersztár gratulál nekem

Film2017.02.23, 17:58

Még fel sem ocsúdtunk Enyedi Ildikó Arany Medvéje óta, máris itt a nyakunkon az Oscar-díjkiosztó, ahol a jelöltek között szerepel egy magyar film. A Mindenki című kisfilm 34 éves rendezője Budapesten és Westminsterben tanult filmezést, most pedig az Oscar-jelöltek vacsoráján Justin Timberlake-kel szelfizik, és kedvenc Disney-meséjének a rendezője dicséri a filmjét. Hogyan pottyant ide ez a fiatalember a semmiből? És milyen hollywoodi pletykákat szedett össze eddig? Deák Kristóf az Origo Filmklub podcastjában mesélt, a beszélgetést a cikk alján meghallgathatja.

Másodpercenként tizenegyen kattintottak a filmemre

Film2017.04.01, 10:56

Pár éve végigsöpört a magyar interneten az Újratervezés című kisfilm, három nap alatt egymillióan nézték meg, összesen másfél millióig jutott. Ez olyan elképesztő szám, amiről a Kincsem is csak álmodhat. Most az Oscar-díjas Mindenki fut be hatalmas karriert, rengetegen látták, családi asztaloknál és a metró aluljárójában egyaránt beszédtémává vált, heves vitákat váltott ki. Kevesen tudják, de az Újratervezés és a Mindenki csak a jéghegy csúcsa - az utóbbi években számos kiváló magyar rövidfilm készült. Miért nem néznek az emberek rövidfilmet, ha az ilyen jó? Vagy néznének, csak nem jut el hozzájuk? Mit tehet egy kisfilmrendező, hogyy ...