filmforgalmazás

címke rss

A bevétel sok, a néző kevés volt az amerikai mozikban

Archívum2011.01.03, 14:31

A 2010-es volt a második év a mozi történetében, amikor az észak-amerikai mozijegy-eladások meghaladták a 10 milliárd dollárt (ez 2009-ben következett be először). Ez elsősorban a mozijegyárak növekedésének, és különösen a magasabb 3D-s jegyáraknak köszönhető, viszont kedvezőtlen tendenciákat takar. Jelenet a Toy Story 3-ból Az Egyesült Államok mozijaiban összesen 10,5 milliárd dollárnyi bevétel keletkezett 2010-ben, ami ugyan csak kevéssel marad el a 2009-es 10,6 milliárdtól, azonban a nézőszám több mint 5%-kal visszaesett 2009-hez képest. 2005 óta ez a legnagyobb visszaesés, és ezzel a 2010-es nézőszám tekintetében az évtized másoodik ...

Az év egyik legsikeresebb magyar filmje lehet a Kispál-film

Archívum2010.11.24, 15:24

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=3xI2AkAesMZYU0Hv   A jegyek leghamarabb Győrben fogytak el, Budapesten pedig a tervezettnél több teremben vetítik a filmet: a fő helyszín a West Balkánban lesz (itt személyesen tiszteletüket teszik az együttes tagjai, a vetítést beszélgetés és jammelés követi), emellett a Corvinban és a Művészben két-két teremben, illetve a Toldiban, az Odeonban és a Csepel plázában is lesz vetítés ma este. A magyarhangyák tudnak olyan pestiekről is, akik már nem kaptak jegyet fővárosi moziba, ezért Ceglédre utaznak kispálozni, ahol még vannak szabad férőhelyek. A fővárosi nézők figyelmébe ajánljuk, hogy a Kispál-őrüllet ...

A Cannes-ban díjazott magyar filmet itthon nem mutatják be

Archívum2010.11.23, 17:53

Idén májusban, a 63. cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában debütált a Pál Adrienn (kritika), Kocsis Ágnes második nagyjátékfilmje, amely elnyerte a kritikusok nemzetközi szövetségének FIPRESCI-díját. A Pusztai Ferenc által vezetett KMH Film műhelyében, nemzetközi koprodukcióban készült film azóta több külföldi fesztiválon is sikerrel szerepelt. Gábor Éva a Pál Adrienn című filmben A filmet itthon eddig csak két fesztiválon, a CinePécsen, illetve a miskolci CineFesten vetítették, és jelenleg úgy tűnik, nem is kerül a mozikba. Ennek oka, hogy forrásai befagyasztása miatt a Magyar Mozgókép Közalapítvány nem tudja teljessíteni ...

Mikor nézhetjük az év legmenőbb filmjeit?

Film2010.11.19, 19:20

Natalie Portman szexis balett-thrillere, Danny Boyle öncsonkítós hegymászó-sztorija, Javier Bardem könnyfacsaró haldoklása, Naomi Watts Banderas-kattanása és a leszbikus Julianne Moore családi problémái. Megmondjuk, hogy az idei év legmenőbb filmjei közül melyiket miért érdemes várni, és hogy mikor jutnak el végre hozzánk.

Gyorsabbak még a torrentnél is

Film2010.11.10, 14:15

A mozitermek üresen konganak, miközben a fiatalok a netről töltik le illegálisan az őket érdeklő filmeket. Nagyjából így fest ma a filmforgalmazás Magyarországon, és ezen akar változtatni a magyarhangya nevű mozgalom, amely a Napozz Holddal című Kispál-koncertfilm rendhagyó premierjével mutatkozik be. A két kezdeményezővel, Bognár Péterrel és Donáth Péterrel beszélgettünk arról, hogyan akarják közösséget építve, olcsón és a torrentoldalaknál is gyorsabban eljuttatni a filmeket a célközönségükhöz.

Egy héten belül két Spielberg-film jön a mozikba

Film2010.10.14, 18:13

Jövő nyárról áttették jövő év végére - egészen pontosan december 28-ára - Steven Spielberg War Horse című rendezését, amelyre eddig is megható lovas filmként hivatkoztunk, úgyhogy maradjunk is ennél. Steven Spielberg Nem csoda, hogy az első világháborúban játszódó, szeretett lova után a francia frontra utazó fiúról szóló drámát mégsem a nyári blockbuster-szezonban akarják bemutatni, az áthelyezés viszont igencsak furcsa amiatt, hogy öt nappal korábban, december 23-án mutatják be Spielberg másik új filmjét, a Jamie Bell főszereplésével készült The Adventures of Tintin: The Secret of the Unicorn-t. Igaz, hogy a két filmmet ...

Kőrösi Zoltán: Legyen vége a borongásnak

Film2010.09.12, 20:27

Nem lesz több szakadt pulóverben megjelenő rendező a Filmszemlén, és nem popcornárusok szegélyezik majd utunkat a vetítőterem felé. Ez is kiderült a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriuma elnökének, Kőrösi Zoltánnak a szavaiból, aki a Szemle radikális átalakítását tervezi. Emellett Kőrösi elmondta a véleményét az elkényeztetett magyar filmszakmáról, elmesélte, hogy mik azok a súlyos problémák, amikre a nagyhangú játékfilmes lobbi mellett nem irányul kellő figyelem, és elárulta azt is, hogy honnan lesznek filmek a 2012-es Szemlére.

Októberben mutatják be a The Expendablest

Film2010.08.30, 11:02

Sylvester Stallone a The Expendables plakátján | Előzetes Végre kiderült, hogy mi lesz Sylvester Stallone The Expendables című akciófilmjének hazai sorsa: a film október második felében, szinkronizálva érkezik a magyarországi mozikba. Egyelőre ennyit közölt velünk a filmet forgalmazó Palace Pictures, magyar cím és pontos premierdátum még nincsen. A film egy csapat zsoldosról szól, akiknek egy dél-amerikai diktátor uralmát kell megdönteniük, és Stallone mellett egy halom akciósztár szerepel benne, köztük Dolph Lundgren, Jet Li, Jason Statham, valamint egy cameo erejéig Bruce Willis és Arnold Schwarzenegger is. Olvasnivaló: Sttallone ...

Bereczki Csaba: Magyar film címén gyártották a Barátok köztöt

Archívum2010.08.13, 14:32

Bereczki Csaba, a nemrég átszervezett Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) nemzetközi kapcsolataiért felelős rendező-producer, nem új szereplője az állami filmes intézményi körnek. 1998 és 2002 között vezette a Moképet, és nem tagadja, hogy kinevezéseiben a szakmai érdemek mellett politikai szempont is érvényesült. A múlt csütörtökön munkába állt igazgató elmondta, hogy kötelezni kéne a kereskedelmi tévéket, hogy támogassák a magyar filmet, beszélt arról, hogy miként szeretné kiépíteni a magyar film európai képviseletét, és hogy az alapítványnál befellegzett az irreálisan magas fizetéseknek.

Miért nem láthatjuk a héten a Ragadozókat?

Film2010.07.06, 16:24

Szomorúan nézegettük az IMDb-n a Ragadozók premieridőpontjait: a világ legtöbb országában vagy ezen a héten, vagy jövő héten mozikba kerül Antal Nimród filmje, szinte csak nekünk kell augusztus 19-éig várnunk, hogy megnézhessük (a lista szerint csak Törökországban és Görögországban mutatják be később, mint nálunk). Antal Nimród és Robert Rodriguez a Ragadozók forgatásán Elkeseredettségünkben a Ragadozók-at forgalmazó InterCom marketing és kommunikációs igazgatójához, Ádám Bernadetthez fordultunk, hogy adjon magyarázatot országunk mellőzésére. Azt a választ kaptuk, hogy az ok a focivébé: egyik amerikai stúdió sem akartta, ...

A Napfogyatkozás megdöntötte az éjféli vetítések rekordját

Film2010.07.01, 14:18

Az Alkonyat - Napfogyatkozás máris rekordot döntött az USA-ban: a kedd éjféltől vetített film az éjszakai vetítéseken 30 millió dollárt kaszált, amivel lekörözte az eddigi rekordtartó Újhold-at, amely az első éjszaka 26,3 milliót keresett. Szerdán 4416 moziban mutatták be a filmet az Államokban, ami szintén rekord: eddig még egy film sem nyitott ennyi moziban egyszerre. A rekordtartó eddig a Vasember 2 volt, amelyet 4380 moziban mutattak be. Pénteken még több moziban kezdik majd vetíteni a Napfogyatkozás-t, de ez a rekord inkább csak érdekesség, mert, ami a vetítőtermek számát illeti, a film koránt sem rekorder. Az Újhold-at példáull ...

Pár dolog, amit utálnak a magyarok

Film2010.06.14, 13:24

A Sandra Bullockból Oscar-díjas színésznőt csináló A szív bajnokai (The Blind Side) a mozikat elkerülve most jött ki nálunk DVD-n. Nem mintha hiányozna nekünk ez a gyatra dráma, mégis érdekes, hogy az Egyesült Államokban büdzséjének kilencszeresét behajtó, népszerű sztárt felvonultató, Oscar-díjat termelő filmet nálunk nem mutatták be moziban. Nem egyedi esetről van szó, ezért megnéztük, hogy a legmagasabb amerikai bevételt hozó filmek közül melyek voltak azok, amelyek sosem jutottak el a magyar mozikba, és melyiknél mi állt a forgalmazás útjában. Kiderült, a magyarázat gyakran a magyarok ízlésében rejlik.  

Csak be kell menned a moziba

Archívum2010.04.30, 14:12

Ha a heti premierfilmek közül kizárólag a Vasember 2 kelt benned bármiféle kíváncsiságot, nyugodtan kattints tovább, de ha szívesen nézel filmeket hozzád hasonló fiatalokról, ha hajlandó vagy gondolkodni is a moziban, és ha érdekel, hogy mások hogyan élnek, akkor maradj velünk egy kicsit. A filmklikesek összeraktak egy félórás werkfilmet arról a filmforgalmazási kísérletről, amit már mi is többször emlegettünk, és ha azon tűnődsz épp, hogy a hétvégén mire ülj be a temérdek friss film közül, érdemes megnézned.   A kisfilmet nevezhetjük az okos ember filmelőzetesének is: amellett, hogy belenézhetünk a filmekbe, a fiatal forgalmazók beeszélnek ...

A Weinstein fivérek visszaszerezhetik a Miramaxot

Archívum2010.04.16, 10:25

Harvey és Bob Weinstein visszaszerezheti imádott gyermekét: a Hollywood Reporter híre szerint Weinsteinék befektetők bevonásával 600 millió dolláros ajánlatot tettek a Disney-nek a Miramax visszavásárlására, és bár más pályázók is vannak, valószínűleg az ő ajánlatuk lesz a nyerő. A Weinstein testvérek 1979-ben alapították a szüleik - Miriam és Max - után elnevezett filmgyártó- és forgalmazó céget, amely a 90-es években teljesen átalakította az amerikai független film arcát. Robert Rodriguez, Harvey Weinstein, Quentin Tarantino és Bob Weinstein Ők gyártották többek közt a Kutyaszorítóban-t, a Ponyvaregény-t és a Szerelmes Shakespearee-t ...

A Nemzeti Filmiroda szerint nem elég magyar a Team Building

Film2010.04.02, 14:35

Tegnap este furcsa levelet kaptunk: elhalasztják Almási Réka Team Building című filmjének április 15-ére tervezett bemutatóját, mert a forgalmazó nem kapta meg "a Nemzeti Filmiroda igazolást, miszerint a film magyar film, ezért a támogathatósága és annak mértéke jelenleg bizonytalan". Felhívtuk az ügyben érintetteket, hogy magyarázzák el, miért nem magyar film a Team Building és ez milyen következményekkel jár. Nagy Péter, Fullajtár Andrea és Alexis Latham a Team Building-ben A filmet forgalmazó Hungaricom képviseletében Kálomista Zsuzsa elmondta nekünk, hogy az MMKA a magyarnak minősített filmek forgalmazását a nézősszámtól ...

Magyar ember magyar filmre nem ül be?

Archívum2010.02.26, 19:00

A hazai filmek nézettségi adatai alapján a fenti kérdésre a válasz: "nem bizony". Három filmforgalmazásban jártas szakértőt kérdeztünk a magyar filmek iránti érdeklődés rohamos csökkenésének vélhető okairól és a lehetséges megoldásokról. A helyzet senki szerint sem rózsás, de már körvonalazódni látszik néhány út, ami visszavezetheti a nézőket a mozikba.

Bezárt a ház, amit Tarantino épített

Film2010.01.29, 18:37

Megszűnt a Miramax, véget ért az amerikai független filmnek az a fontos időszaka, amelynek kezdő- és végpontját a Szex, hazugság, videó és a Nem vénnek való vidék jelöli ki.

Német cég lett a Budapest Film többségi tulajdonosa

Archívum2010.01.29, 16:22

A berlini székhelyű A Company Consulting & Licensing AG 51%-os, többségi tulajdonosa lett a Budapest Film Kft.-nek. A cég Közép- és Kelet-Európa egyik vezető, független tartalomforgalmazója, amely leányvállalatai, az Eastern European Acquisition Pool és a Gala Media & Film International közreműködésével több mint 250 filmet forgalmaz Közép- és Kelet-Európában. A többségi tulajdonos Poich Lórándot, a TV2 korábbi programigazgatóját, az A Company Hungaria ügyvezető igazgatóját nevezte ki a Budapest Film Kft. új ügyvezető igazgatójának. Port Ferencre, aki két évtizeden keresztül vezette a céget, a továbbiakban tanácsadóként számít a cégg. ...

Legyél te is filmforgalmazó!

Archívum2010.01.21, 17:31

A Port.hu, a Filmklik és a Pegagógiai Intézet újszerű kezdeményezésbe fogott: a hazai filmforgalmazás alternatív csatornáit, a közösségi alapon szervezett filmterjesztést próbálják kiépíteni. Helyzetek és gyakorlatok című felhívásuk a magyar középiskolákhoz, egyetemekhez, mozikhoz, on- és offline médiához, kreatív ügynökségekhez, reklámcégekhez, közéleti személyiségekhez és egyéb közösségekhez szól. A projekt keretében 2010. március 1. és 2010. május 31. között kilenc közösség kilenc toleranciáról szóló film forgalmazását bonyolíthatja, ha erre a jogot megszerzi. A pályázat célja, hogy a magyar fiatalok ne csak megismerkedjenek a viilág ...

Hollywood felülmúlta önmagát

Film2010.01.08, 16:59

Az Egyesült Államokban 2009-ben rekordbevétel keletkezett a mozipiacon, és Magyarországon is jelentősen nagyobb összeg folyt be az elmúlt évben a mozijegyeladásból, mint 2008-ban. A méretektől eltekintve a különbség csupán annyi, hogy míg az amerikaiak a Transformerekre pörögtek, mi inkább Herendi musicaljén szórakoztunk.

Azt hitték, hogy tehetségesnek kell lenni

Film2009.10.27, 23:59

A hétvégén mozikba került, de minimális érdeklődést váltott csak ki az idei Filmszemle fődíjasa, az Utolsó idők. Úgy fest, a remek film egy újabb azoknak az alkotásoknak a sorában, amelyek nem itthon, hanem külföldi fesztiválokon és mozikban találják meg a közönségüket. Erről jutott eszünkbe, hogy röviden elbeszélgessünk az előző néhány év Szemlenyertes filmjeinek rendezőivel arról, hogy a győzelem milyen kapukat nyitott meg számukra, hogyan tett jót - vagy netán rosszat - a pályájuknak, és hogy milyen jelentőséget tulajdonítanak a díjnak és általában a Filmszemlének. A beszélgetésekből kiderült, hogy miért nem lesz Magyarországnak ...

A magyarok is retteghetnek hamarosan az USA kedvenc horrorján

Archívum2009.10.21, 17:57

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Oq56UPdmrjMaRe6G   A Paranormal Activity című miniköltségvetésű horrorfilmet már emlegettük az utóbbi hetek boxoffice-cikkeiben, mivel a tizennéhányezer dollárból készült film a Blair Witch Project-hez hasonló kirobbanó sikert ért el, azt bizonyítva, hogy a közönségnek minden tíz évben szüksége van egy házilag barkácsolt kézikamerás-ijesztgetős filmre. Az Aeon Flux blogról értesültünk róla, hogy a már több mint 35 millió dollárt bezsebelt alkotást hamarosan Magyarországon is bemutatják: november 19-én kezdik majd vetíteni néhány budapesti moziban a késő esti órákban. De ha jól értelmezzük a forgalmazóó ...

Földönkívülis sci-fi húzta fel a nigériai kormányt

Nagyvilág2009.09.19, 22:38

A Földünkre érkező földönkívüliekről szóló film idegesítette fel Nigéria kormányát. Az információs miniszter nem engedné vetíteni a fővárosban a District 9 című sci-fit, mert abban prostiként és gengszterként jelennek meg a nigériaiak - ezzel rossz fényt vetve az országra. Az egyik nigériai kannibál szereplő neve kísértetiesen hasonlít az ország egykori elnökéhez.

Ez volt minden idők legjobb nyara

Archívum2009.09.04, 11:59

Rekordnyarat zárt az amerikai filmpiac, adta hírül a Variety. Eddig a 2007-es nyár alatt tettek szert a legnagyobb bevételre az amerikai filmstúdiók, az idei május 1. és augusztus 31. közti időszakban viszont 7%-kal magasabb bevétel képződött, összesen 5,8 milliárd dollár. Ebből 5,4 milliárdon a tíz legsikeresebb film osztozik. A tíz legsikeresebb nyári film | Intl.: az USA-n kívüli területek bevétele, Domestic: bevétel az USA-ban, Worldwide: összbevétel | Forrás: Variety A lista első helyén a Harry Potter és a Félvér Herceg áll 907,7 millió dolláros összbevétellel, annak ellenére, hogy ezzel az összeggel csak a harmadik legsikereseebb ...

Transzvesztita Jude Law a mobiltelefonodon

Archívum2009.09.03, 11:22

A Berlinalén láttuk Sally Potter Rage című, kísérletinek nevezhető filmjét: a minimális költségvetésből készült dráma amatőr dokumentumfilmnek álcázza magát, a szereplők egymást váltva beszélnek a filmbeli diák (valójában Potter) kamerájába, mögöttük csak a váltakozó színű hátteret látjuk. A sztori a divat kegyetlennek bemutatott világában játszódik, szerepel benne Jude Law mint transzvesztita modell, Steve Buscemi mint fotós, Judi Dench mint divatkritikus és még sokan mások. Jude Law a Rage című filmben | A Rage a Babelgum oldalán A Variety híradása szerint a rendhagyó filmet rendhagyó módon forgalmazzák: szeptember 21-ei kezdettell ...

Sok a horgász, kevés a hal

Film2009.08.25, 17:32

Miközben a filmforgalmazók és moziüzemeltetők folyamatosan a nézőszám csökkenése miatt panaszkodnak, az egyik forgalmazó tavasszal kivonult az országból, egy másik pedig tulajdonost keres, egy új, Uma Thurmannel felvértezett szereplő jelent meg a filmforgalmazási piacon. Kiderítettük, mik a Palace Pictures hazai tervei és mit szólnak a versenytársak az új játékoshoz.

Előző
  • 1
  • 2
Következő