Fidesz

címke rss

Novák Katalin: Meg kell erősíteni a valódi kereszténydemokrata pártokat

Itthon2020.07.10, 12:17

Meg kell erősíteni a valódi kereszténydemokrata pártokat, amelyek tenni szeretnének Európa jövőjéért - fogalmazott Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, a Fidesz alelnöke a Magyar Hírlap online kiadásában pénteken.

Balesetben meghalt Koncz Ferenc

Itthon2020.07.10, 11:40

Péntek reggel egy tragikus balesetben meghalt Koncz Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője - közölte a Fidesz-frakció közleményben. 

Fidesz: A német elnökség ígéretéhez híven tegye újra erőssé Európát!

Itthon2020.07.08, 22:41

Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén Angela Merkel német kancellár ismertette az EU soros elnöki tisztségét július elseje óta betöltő Németország elnökségi célkitűzéseit. Győri Enikő fideszes képviselő a hozzászólásában rámutatott: most azokra a témákra kell összpontosítani, amelyek segítik talpra állítani az Uniót a járvány elleni harcban és a globális erőtérben. Ez csak a tagállamok közötti szakadékok csökkentésével lehetséges, ezért kérte a német elnökséget, hogy vesse latba erejét mindaz ellen, ami most szétválasztja őket. 

Fidesz: A baloldal nem támogatta a gyermekek elleni bűncselekmények szigorítását

Itthon2020.07.08, 18:52

A baloldal nem támogatta a gyermekek elleni bűncselekmények szigorítását - írta közleményében szerdán a Fidesz.

Fidesz: Nem lehet több pénzszerző pert indítani szegregáció ürügyén

Itthon2020.07.07, 17:56

Gyöngyöspata volt az első és az utolsó hely az országban, ahol sikerre lehetett vinni egy pénzszerző akciót a szegregáció ürügyén - mondta Horváth László miniszterelnöki megbízott kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Fidesz: Elképesztő, hogy a baloldal beszél az idősotthonok védelméről

Itthon2020.07.06, 18:17

"Elképesztő, hogy a baloldal beszél az idősotthonok védelméről" - tartalmazza a Fidesz közleménye, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.

Fidesz: A baloldal megbecsülés helyett elüldözte az egészségügyi dolgozókat

Itthon2020.07.06, 16:47

A baloldal megbecsülés helyett elüldözte az egészségügyi dolgozókat - írja a Fidesz közleményében.

A Fidesz-KDNP a baloldallal szemben megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét

Itthon2020.07.05, 12:57

A Fidesz-KDNP a 2021-es központi költségvetés elfogadásával a válságos idők ellenére is biztosítja a 13. havi nyugdíj visszaépítését, megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét - mondta Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Fidesz: Az önkormányzatoknak több pénz jut jövőre, mint idén

Itthon2020.07.03, 17:14

Az önkormányzatoknak több pénz jut jövőre, mint idén, aki mást mond, az hazudik - így reagált a Fidesz az ellenzéki, baloldali önkormányzati vezetők valótlanságoktól hemzsegő sajtótájékoztatójára.

Botrányülésen akart szavazni Pikó András a korrupciógyanús menzaügyről

Itthon2020.07.03, 11:42

Botrányosan alakult a józsefvárosi költségvetési és pénzügyi bizottság tegnapi, az új közétkeztetési közbeszerzést tárgyaló ülése. Miután meg akarták vonni a fideszes tagok szavazati jogát, az ülést pedig zárttá nyilvánították, a kormánypárt képviselői kivonultak az ülésről. A kormánypártok közleményben tiltakoznak a történtek miatt.

Feljelentést tesz a szolnoki Fidesz az ellopott nemzeti konzultációs kérdőívek miatt

Itthon2020.06.29, 14:51

Feljelentést tesz a szolnoki Fidesz, miután az interneten a napokban nyilvánosságra került egy videó, amely a nemzeti konzultációs kérdőívek eltulajdonítását mutatja be - közölte a párt helyi közgyűlési frakciójának vezetője hétfőn sajtótájékoztatón.

Újraválasztotta Kocsis Mátét frakcióvezetőnek a Fidesz képviselőcsoportja

Itthon2020.06.29, 12:46

Félidei tisztújítást tartott a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja - közölte a párt sajtóosztálya.

Halász János: Már nemcsak kamuvideókat gyárt, a nemzeti konzultációs íveket is lopja a baloldal

Itthon2020.06.27, 14:11

A baloldal újabb szintet lépett a gyalázatos akciókban: már nemcsak kamuvideókat gyárt, a nemzeti konzultációs íveket is lopja - mondta Halász János, a Fidesz országgyűlési frakciószóvivője szombaton sajtótájékoztatón Debrecenben.

Fidesz: Az 50-es évek besúgóhálózatát hozza vissza Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen

Itthon2020.06.26, 10:55

Spiclitörvénnyel építi vissza az 50-es évek besúgóhálózatát Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen - állítja a helyi Fidesz. A közgyűlés által elfogadott rendelet szerint, aki bizonyítékot szolgáltat az önkormányzat érdekeit sértő bűncselekményről vagy a városban elkövetett szabálysértésről, annak a városháza pénzt fizet, amelynek mértékét a polgármester határozza meg. A jobboldal attól fél, hogy az emberek egymást fogják feljelentgetni.

Fidesz: Brüsszel továbbra is nyomást akar gyakorolni a magyar bevándorláspolitikára

Itthon2020.06.25, 18:19

Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoki indítványa újabb bizonyíték arra, hogy Brüsszel továbbra is nyomást akar gyakorolni a magyar bevándorláspolitikára, és le akarja bontani a jogi határzárat - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Fidesz: Gyurcsányék már megint a magyar gazdaságot, a magyar vállalkozásokat és a gyermekes családokat támadják

Itthon2020.06.24, 15:13

A Fidesz szerint amikor Gyurcsányék a 2021-es költségvetést támadják, akkor a magyar gazdaságot, a magyar vállalkozásokat, a gyermekes családokat, a nyugdíjasokat és a határvédelmet támadják.

Kocsis Máté támogatja, hogy Benedek Tibor nevét viselje a Duna Aréna

Itthon2020.06.22, 19:21

Kocsis Máté támogatja, hogy Benedek Tibor nevét viselje a Duna Aréna - derült ki a Blikk interjújából, amit a Fidesz frakcióvezetőjével készített. Kocsis Máté a fidesz frakcióvezetője, két képviselőtársával közösen vasárnap nyújtott be egy törvényjavaslatot, amely kibővítené az olimpiai járadékra jogosultak körét. A módosításnak köszönhetően Benedek Tibor özvegye is jogosult lenne a járadékra.

Újpesten leállt az élet, mióta a baloldal átvette a kerület vezetését

Itthon2020.06.20, 10:26

Bár még távol vannak a 2022-es országgyűlési választások, azt azonban már különösebb elemzői készség nélkül is előre lehet látni, hogy a Momentum nem a sikeres önkormányzati munkára építi majd a választási kampányát. Ennek az az egyszerű oka, hogy nincsenek sikereik. A kezdeti lelkesedés fél év alatt kifulladt, az ígért eredmények elmaradtak, a rátermettség hiányából fakadó tehetetlenséget pedig fokozza az, hogy a liberális párt teljesen Gyurcsány pártjának felügyelete alá került. A pozícióhoz jutó momentumos politikusok a tisztségeikkel járó előnyöket élvezik, és a barátaikkal is igyekeznek bőkezűen megosztani azt. Újpesten jártunkk, ...

Szó szerint életveszélyes Karácsony Gergely és a baloldali városvezetés szerencsétlenkedése

Itthon2020.06.19, 13:39

Szó szerint életveszélyes Karácsony Gergely és a baloldali városvezetés szerencsétlenkedése. A Lánchíd nagyon rossz állapotban van, a felújításhoz szükséges pénz teljes mértékben rendelkezésre áll, csak hozzá kellene látni a munkához - áll a Fidesz pénteki közleményében.

A Fidesz a VMSZ jelöltjeinek támogatására buzdít - videó

Itthon2020.06.16, 17:52

A Fidesz a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jelöltjeinek támogatására buzdítja a vajdasági magyarokat a június 21-ei szerbiai parlamenti választásokon.

Fidesz: A jövő évi büdzsé a gazdaságvédelem költségvetése lesz

Itthon2020.06.15, 19:14

Magyarország jövő évi költségvetése a gazdaságvédelem költségvetése lesz, és jó alapot biztosít arra, hogy hazánk ismét a növekedés útjára lépjen - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői online tájékoztatóján. Egyúttal arra is kitért, senki ne higgyen a baloldali hazugságoknak.

Gyurcsányék úgy kezeltek válságot, hogy újabb terheket tettek az emberek vállára

Itthon2020.06.14, 16:18

Gyurcsányék úgy kezeltek válságot, hogy újabb terheket tettek az emberek vállára - közölte a Fidesz közleményében. 

A baloldal nem védte meg, sőt adóemelésekkel veszélyeztette a munkahelyeket

Itthon2020.06.06, 17:06

A válságban a baloldal nem védte meg a magyar emberek munkahelyeit, sőt a sorozatos adóemelésekkel és sanyargatásokkal még veszélyeztette is azokat - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szombaton.

Fidesz: A gyöngyöspatai iskolaperben a jog nem találkozott az igazsággal

Itthon2020.06.05, 14:35

A gyöngyöspatai iskolaperben született bírósági ítéletekben a jog nem találkozott az igazsággal - jelentette ki Horváth László miniszterelnöki megbízott pénteki sajtótájékoztatóján.

Már 15 éve sikeres kapcsolatteremtési eszköz a nemzeti konzultáció

Itthon2020.06.05, 12:48

A nemzeti konzultáció kifejezést Orbán Viktor még ellenzéki politikusként, a 2005-ös országértékelő beszédében használta először. Akkor azt mondta, a 2006-os parlamenti választásoknak úgy akar nekifutni, hogy a tervezett intézkedéseit a választópolgárokkal folytatott párbeszéd alapján építi fel. Első lépésként létrehozták a Nemzeti Konzultációs Testületet, amely 2005. március 9-én tartotta alakuló ülését, a nyolctagú testületnek külön szóvivője is volt, Kudlik Júlia televíziós híresség személyében. A Nemzeti Konzultáció újraindítását 2010. április 27-én az országgyűlési választásokon aratott győzelem után jelentette be Orbán Viktor,, ...

Budapest az egész Kárpát-medence fővárosának épült - videó

Itthon2020.06.04, 12:56

A budapesti Fidesz videóban emlékezett meg a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójáról. A felvételen több, Budapesten található Trianon-emlékművet láthatunk, amelyek sorát az új Nemzeti Összetartozás Emlékhelye zárja. Budapest ma is 15 millió magyar fővárosa - írja a Fidesz Budapest Facebook-oldala.

A Fidesz Trianon évfordulóján: Túléltük, és soha nem voltunk olyan erősek, mint most

Itthon2020.06.04, 11:12

100 éve írták alá a trianoni békediktátumot, amellyel a magyar nemzet sírját akarták megásni: elvették a történelmi Magyarország területének kétharmadát, lakosságának harmadát, és tönkretették gazdaságát. Nincs még egy olyan nemzet a világon, amely ekkora tragédiát és csonkítást túlélt volna. Sőt, az elmúlt tíz év következetes nemzeti kormányzásának és a nemzeti összefogásnak köszönhetően mi magyarok itt, a Kárpát-medencében száz éve nem voltunk olyan erősek, mint most - írja közleményében a Fidesz Trianon 100. évfordulója alkalmából.

Fidesz: A nehezebb időkben is a gyerek az első

Itthon2020.05.31, 12:52

A kormánypártok számára továbbra is a gyermek az első - közölte a Fidesz vasárnap, gyermeknap alkalmából az MTI-vel. Az a céljuk - írták közleményükben -, hogy Magyarország családbarát ország legyen, és ezen a mostanihoz hasonló nehezebb idők sem változtatnak.

Hollik István: Megkérdezzük az embereket a saját jövőjükről

Itthon2020.05.30, 11:08

Megkérdezzük az embereket a saját jövőjükről - jelentette ki a Fidesz közösségi oldalán közzétett videóüzenetben Hollik István arra reflektálva, hogy új nemzeti konzultációt indít a kormány. 

A kormánypártok támogatják a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról tartandó nemzeti konzultációt

Itthon2020.05.29, 12:39

A Fidesz és a KDNP támogatja a koronavírusról és a gazdaság újraindításának intézkedéseiről szóló újabb nemzeti konzultációt, és arra kérnek mindenkit, pártállástól függetlenül vegyen részt rajta - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki online sajtótájékoztatóján.

Nyílt korrupciós ügybe keveredett a pécsi baloldali városvezetés

Itthon2020.05.29, 09:17

A pécsi Fidesz közleményben számolt be arról, hogy egy nyilvánosságra került belső levelezés szerint a polgármesterrel előre egyeztetve, az alpolgármester közreműködésével juttattak közpénzhez egy gyanús céget - írja a Bama.hu.

A Fidesz a Közbeszerzési Hatósághoz fordul Pikó András 1 milliárdos közétkeztetési szerződése miatt

Itthon2020.05.28, 10:45

A Fidesz-KDNP józsefvárosi frakciója a Közbeszerzési Hatósághoz fordul, mivel Pikó András kétes módon, a veszélyhelyzet utolsó napjait kihasználva egymaga döntött egy céggel való szerződéskötés mellett és írt azzal alá nagy összegű szerződést - derül ki a nagyobbik kormánypárt VIII. kerületi csoportjának közleményéből.

A kormány ma benyújtja a rendkívüli jogrend visszavonásáról szóló javaslatot

Itthon2020.05.26, 15:20

A kormány ma benyújtja az Országgyűlésnek a rendkívüli jogrend visszavonásáról szóló törvényjavaslatot - közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője hétfői közleményében. A nagyobbik kormánypárt bocsánatkérést vár a baloldali pártoktól és politikusoktól, amiért rossz hírét keltették Magyarországnak a világban.

Fidesz: Karácsony Gergely ismét nem mond igazat

Itthon2020.05.22, 12:57

Karácsony Gergely a legutóbbi interjújában azt állította, hogy minden, most meghozott döntést előzetesen egyeztetett a frakcióvezetőkkel, és jelentős részüket a Fidesz is támogatta. Ez nem igaz - írja közleményében a Fidesz.

Fidesz: Büszkék vagyunk a magyar virtusra és a magyar katonákra

Itthon2020.05.21, 10:42

Büszkék vagyunk a magyar virtusra és a magyar katonákra - köszönte meg a honvédség tagjainak az áldozatos munkát a Fidesz.

95 százalékban teljesültek a polgári kormányzás tíz éve alatt a 2010-es vállalások

Itthon2020.05.14, 08:04

Éppen tíz éve, 2010. május 14-én ült össze a rendszerváltozás utáni hatodik szabadon választott Országgyűlés, ennek apropóján készített elemzést a Nézőpont Intézet. Mint felidézték, akkor az új parlamentben a Fidesz és a KDNP frakciói a mandátumok kétharmadát szerezték meg, választási programjuk pedig Orbán Viktor kormányának is a hivatalos programja lett. Az elemzésből kiderül, a polgári kormányzás egy évtizede alatt a 2010-es célok és vállalások 95 százalékban teljesültek.

Nézőpont: Nagyot esett az ellenzéki pártok támogatottsága

Itthon2020.05.12, 13:19

A Fidesz-KDNP országos listájára a biztos szavazók 54 százaléka voksolna egy most vasárnapi választás esetén. Az ellenzéki összefogáshoz tartozó pártokra 16 százalékponttal kevesebben, mindössze a részvételüket biztosra ígérő polgárok 38 százaléka – derül ki a Nézőpont Intézet reprezentatív közvélemény-kutatásából. A kormánypártok magas támogatottsági mutatója a koronavírussal való intézkedések népszerűségének is köszönhető, ami a veszélyhelyzet alatt a 70 százalékos szint fölött stabilizálódott.

A koronavírus idején a Fidesz sokkal jobb a Facebookon, mint az ellenzék

Itthon2020.05.10, 14:35

A koronavírus-válság ideje alatt a Fidesz bejegyzései két és félszer annyi felhasználót késztettek reakcióra, mint az ellenzéki pártok üzenetei a közösségi médiában – derül ki a Médianéző Központ vasárnap közzétett elemzéséből. 

Fidesz: Most a járvány elleni védekezés és az emberéletek megmentése a legfontosabb

Itthon2020.05.07, 17:39

Most a járvány elleni védekezés és az emberéletek megmentése a legfontosabb - írja a józsefvárosi Fidesz-frakció Pikó András polgármester nyilatkozatára válaszolva.

Mráz Ágoston: A diktatúra után egy szabad állam jött létre

Itthon2020.05.02, 13:36

A diktatúra lezárásával egy demokratikus, szabad állam jött létre, 1990. május 2-án az első szabadon választott magyar országgyűlés megalakulásával állt helyre Magyarország szuverenitása - mondta Mráz Ágoston, a Nézőpont Csoport vezetője a parlament 30. évfordulóról megemlékező ünnepi ülésével kapcsolatban az M1 aktuális csatornán.

Itt a Fidesz-KDNP javaslata a sebességkorlátozásról

Itthon2020.04.29, 16:44

Minden útszakaszra készüljön egyedi elemzés, kérjék ki az ott élők véleményét, és szakaszonként döntsenek az esetleges sebességkorlátozásról – ezt a határozati javaslatot tárta a Fővárosi Közgyűlés mai ülése elé Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP budapesti frakcióvezetője, szemben Karácsony Gergely főpolgármester nagy botrányt kavart tervezetével, amely az egész városban egységesen 20, 30 és 50 kilométerórára csökkentené a megengedett legnagyobb sebességet, azaz még a jól védett autópálya-bevezető szakaszokon is csak döcögni szabadna – írja a PestiSrácok.

A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv megerősítést javasolja a parlamentnek a Fidesz-frakció

Itthon2020.04.24, 13:39

A klímaváltozás tény, amelyhez alkalmazkodni kell. A környezet védelme és megóvása mindannyiunk érdeke és felelőssége, ebben nincs vita - közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közösségimédia-oldalán. Kiemelte, az Országgyűlés jelenleg több javaslatot is tárgyal erről. A Fidesz-frakció azt javasolja, a parlament erősítse meg a kormány Klíma- és Természetvédelmi Akciótervét, és szólítsa fel annak végrehajtására.

Nyílt levelet írt a Fidesz Donald Tusknak

Itthon2020.04.23, 13:45

A Fidesz és a KDNP európai parlamenti delegációja nyílt levelet fogalmazott meg Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) lengyel elnöke irányába.

Fidesz: Azok beszélnek, akik tönkretették a gazdaságot és a válságban is mindig csak elvettek

Itthon2020.04.20, 17:14

Azok beszélnek, akik tönkretették a gazdaságot és a válságban is mindig csak elvettek - közölte a Fidesz hétfőn az MTI-vel. A nagyobbik kormánypárt arra reagált, hogy napközben a Demokratikus Koalíció (DK) és az MSZP is bírálta gazdaságvédelmi akciótervét. 

Újpesten az elmúlt fél év alatt gyakorlatilag semmi nem történt

Itthon2020.04.20, 16:30

Ozsváth Kálmán, a Fidesz újpesti önkormányzati képviselője értékelte az új városvezetés elmúlt hat hónapját, különös tekintettel a mostani vírus általi veszélyhelyzetre a Heti Tv Pirkadat című műsorában.

A Fidesz érezhetően erősödött, az ellenzék támogatottsága csökkent

Itthon2020.04.20, 08:19

A kormány iránti magas bizalom a kormánypártra is kedvezően hatott, így a biztos szavazók körében elérte az 55 százalékot – derül ki a Nézőpont Intézet múlt heti telefonos kutatásából. A kijárási korlátozás sikere, hogy tízből hatan nem találkoztak a háztartásukban élőkön kívül senki mással.

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja elutasítja az EP Magyarországgal szembeni provokációját

Itthon2020.04.17, 17:42

Az Európai Parlamentben (EP) a koronavírus okozta válság idején sem sikerült félretenni a tagállamokat, és azok kormányait támadó politikai és ideológiai vitákat, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja elutasítja a Magyarországgal szembeni provokációt, ugyanakkor támogatja a járvánnyal szembeni közös európai fellépést - jelentették ki a képviselőcsoport tagjai az MTI-hez eljuttatott közleményükben pénteken.

Elindult a Fidesz angol nyelvű honlapja

Itthon2020.04.15, 11:55

Elindult a Fidesz angol nyelvű honlapja, hogy rendszeresen, hiteles információt nyújtson a nagyobbik kormánypárt aktuális döntéseiről - közölte Novák Katalin, a Fidesz alelnöke. A honlap a www.fidesz.hu/int linken érhető el. Kiemelte: a honlap célja az, hogy véget vessen a tömegesen megjelenő álhírgyártásnak.

Üzent a fideszes polgármester baloldali kollégáinak: a jó vezető nem siránkozik!

Itthon2020.04.07, 13:56

Egy jó vezető nem siránkozik, hanem kihozza az adott körülményekből a legjobbat! - ezt üzente internetes bejegyzésében Karsay Ferenc, Budafok fideszes polgármestere ellenzéki kollégáinak. A politikus szerint ahol rendben van a költségvetés, ott nem jelenthet problémát a gépjárműadó befizetése - a járvány elleni védekezés miatt létrehozott - alapba. 

Kocsis Máté: Csak a baloldali polgármesterek tiltakoznak a közös teherviselés ellen

Itthon2020.04.05, 16:54

"Ugyanezt tették a parlamentben is. Egyre világosabban látszik, hogy valójában nem akarják kivenni a részüket a közteherviselésből. Saját megerősödésüket remélik az ország legyengülésétől" - így reagált Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője arra, hogy a kormány kérése ellenére az ellenzéki, budapesti városvezetők nem hajlandóak beleszállni a járványügyi alapba. A politikus kiemelte, hogy a kormánypárti városvezetők nem panaszkodnak, hanem segítenek a bajban.