Fidesz

címke rss

Védjük meg Magyarországot: Kongresszust tart a Fidesz

Itthon2017.11.12, 13:06

A 2018-as választás előtti utolsó kongresszusát tartja a Fidesz Budapesten. A rendezvényen minden bizonnyal miniszterelnök-jelöltté választják Orbán Viktor kormányfőt.

Kongresszus előtt a Fidesz

Itthon2017.11.12, 09:29

Minden közvélemény-kutatás szerint sorozatban harmadik kétharmados győzelmére számíthat a Fidesz a tavaszi választásokon. Hét év kormányzás után a Fidesz ráadásul növelni is tudta a szavazóbázisát. Ami azért, valljuk be, elég nagy dolog. Ha most vasárnap lennének a választások, a felmérések szerint a Fidesz a listán 51,7%-ot szerezne, és egyes felmérések szerint a 106 egyéni választókerületből akár 100-nál is többet megnyerhetne. Összefoglaljuk, hogy miért állhat ennyire jól a Fidesz. Ennyire példátlanul jól.

Vasárnap tart tisztújító kongresszust a Fidesz

Itthon2017.11.11, 23:11

A nagyobbik kormánypárt most vasárnap, november 12-én tartja kongresszusát a Hungexpón.

Gulyás Gergely: A Fidesz már készen áll a választási küzdelemre

Itthon2017.11.11, 07:38

A Fidesz már készen áll a választási küzdelemre - mondta a Magyar Időknek a párt alelnöke és frakcióvezetője.

Németh: Ez a Fidesz legnagyobb sikere

Itthon2017.11.10, 09:27

Fidesz részéről az egyik legnagyobb sikere az elmúlt éveknek a nemzetpolitikája, a határokon átívelő nemzetegyesítési politika. Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke beszélt külpolitikai aktualitásokról, Magyarország helyéről és szerepéről, de szóba került még a kormány nemzetpolitikája is a Heti TV Pirkadat című műsorában.

Magyarázatot követel a Fidesz Szél Bernadettől

Itthon2017.11.10, 07:23

A Fidesz-frakció közleményben reagált Szél Bernadett (LMP) brüsszeli találkozóira.

A nyugdíjasokat is kártalaníthatják a Czeglédy-ügyben

Itthon2017.11.09, 14:42

Nemcsak a diákokat, a nyugdíjasokat is kártalaníthatja a kormány a Czeglédy-ügyben - közölte Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője.

A Jobbik Simicska kedvéért már az Alkotmánybíróságra is nyomást akar gyakorolni

Itthon2017.11.06, 18:23

Staudt Gábor, jobbikos képviselő hétfőn azzal a beadvánnyal fordult az Alkotmánybíróság elnökéhez, hogy kezdeményezzen soron kívüli, vagy gyorsított eljárást a plakáttörvény ügyében. A Fidesz frakció közleményében reagált Staudt kijelentéseire, és elítélte a felháborító nyomásgyakorlást. Az elmúlt hónapok pártfinanszírozási botrányai érthetővé teszik a Jobbik lépését.

Azért is erősödik a Fidesz, mert az ellenzék nem kínál alternatívát

Itthon2017.11.03, 08:23

A Fidesz erősödésének egyrészt az az oka, hogy az ellenzéki pártok politikája nem kínál vonzó alternatívát, másrészt a kormánypárt nem vét hibát, így azoknak akik eddig is támogatták, nem kell váltaniuk - jelentette ki Farkas Örs politológus az M1 aktuális csatornán.

Gyurcsány migránsok tömegeit telepítené Magyarországra

Itthon2017.10.31, 17:07

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a migránsokat betelepítené, de közben a magyarok ellen gyűlöletkampányt indít.

Az ellenzék nem támogatta a nők elleni erőszak szigorúbb büntetését

Itthon2017.10.31, 14:34

A Fidesz szerint az ellenzéknek a nők elleni erőszak sajnos csak a szavakban és a kampányban fontos, mert amikor tényleg cselekedni kellett volna, akkor nem támogatták a nők elleni erőszakos bűncselekmények szigorúbb büntetését.

Magyar kezdeményezésre tárgyalnak a méhészetről az Európai Unióban

Itthon2017.10.29, 14:35

Magyar kezdeményezésre tárgyalnak a mézről, a méhészetek és a méhészek helyzetéről az Európai Unióban - mondta Erdős Norbert, a Fidesz európai parlamenti képviselője, az ágazat helyzetével foglalkozó Méz-jelentés előterjesztője vasárnap.

Brüsszel a Soros-szervezeteket is bevonná a migránsok betelepítésébe

Itthon2017.10.29, 13:23

Egy európai uniós javaslatcsomag szerint a migránspárti Soros-szervezeteket is bevonná a betelepítésekbe Brüsszel - mondta a Fidesz szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján. Puskás Imre úgy fogalmazott: "az elmúlt napok újabb bizonyítékát nyújtották annak, hogy Brüsszel a Soros-szervezetek erős befolyása alatt áll, sőt Brüsszelben meg is kezdődött a Soros-terv végrehajtása".

Folytatódik a kormánypártok erősödése

Itthon2017.10.26, 16:23

A Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. októberi kutatásának adatai szerint ősszel tovább folytatódott a Fidesz-KDNP elmúlt két évét jellemző erősödés. Az ellenzéki pártok népszerűsége stagnál.

Az EU már a Soros-hálózat fogságában van

Itthon2017.10.26, 15:21

Konkrét bizonyítékok vannak arra, hogy Brüsszel a "Soros-hálózat" fogságába került - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Czeglédy-Gyurcsány-botrány: Az MNB is vizsgálódhat

Itthon2017.10.26, 07:14

Budai Gyula azt kérte a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi felügyeletétől, vizsgálja meg, hogy a Gyurcsány Ferenc DK-elnök érdekeltségébe tartozó Altus Portfólió Kft. folytatott-e tiltott hitelezési tevékenységet. Hollik István pedig arról beszélt, azok a diákok, akik nem kapták meg a jogosan nekik járó munkabérüket Czeglédy Csaba cégétől, tulajdonképpen az MSZP-nek, a DK-nak és Gyurcsány Ferencnek a károsultjai. 

Újabb két évig Kocsis Máté a budapesti Fidesz választmányi elnöke

Itthon2017.10.24, 20:03

Kocsis Máté maradt a Fidesz budapesti választmányának elnöke, miután a keddi tisztújításon egyhangúlag támogatták a párt fővárosi szervezete.

Brüsszel felgyorsítaná a migránsok családegyesítését

Itthon2017.10.22, 13:32

Brüsszel megkönnyítené és felgyorsítaná a migránsok családegyesítését, hogy minél hamarabb végre lehessen hajtani Soros György üzletember "tervét", évente egymillió bevándorló Európába telepítését - jelentette ki a Fidesz frakcióvezető-helyettese vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Deutsch Tamás: az LMP teljes mellszélességgel támogatja a Soros-tervet

Itthon2017.10.21, 15:59

A Fidesz szerint az LMP teljes mellszélességgel támogatja a Soros-tervet, az ellenzéki párt európai parlamenti képviselője ugyanis eddig minden ahhoz kapcsolódó döntést támogatott Brüsszelben.

Az EP megkezdte a Soros-terv végrehajtását

Itthon2017.10.20, 13:13

A Fidesz szerint az Európai Parlament megkezdte a Soros-terv végrehajtását - értékelte Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján a Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) előző napi döntését.

Az idősek számíthatnak a kormányra

Itthon2017.10.18, 17:13

A Fidesz szerint az időseket támogató újabb intézkedések azt igazolják, hogy számíthatnak a kormányra és a kormánypártokra.

Közös ünneplésre hív a Fidesz

Itthon2017.10.16, 16:21

Minél többen kell közösen tiszteletünket tennünk 1956 emléke előtt, hogy együtt ünnepeljük hőseinket - mondta a Fidesz szóvivője újságíróknak hétfőn Budapesten.

Elsöprő fideszes győzelem Tatán

Itthon2017.10.15, 22:41

A Fidesz-KDNP jelöltje több mint 64 százalékos eredménnyel nyerte meg a tatai időközi képviselő-választást a 3-as számú körzetben.

A Fidesz segít a Czeglédy-ügy károsultjainak kárpótlásában

Itthon2017.10.15, 23:00

Országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a Fidesz a Czeglédy-ügyben érintett diákok kárrendezésével kapcsolatban - mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese budapesti sajtótájékoztatóján.

Fidesz: A nyugdíjasok nem számíthatnak az ellenzékre

Itthon2017.10.14, 12:38

A Fidesz-KDNP szerint a nyugdíjasok nem számíthatnak az ellenzékre, mert amikor ők kormányoztak, akkor elvettek egyhavi nyugdíjat és emelték a rezsidíjakat.

Gulyás Gergely: Európa egyik legfontosabb kérdése a migráció

Itthon2017.10.11, 21:08

Magyarország büszke lehet arra, hogy képes megvédeni a határait és polgárait. Ez sok európai kormánynak nem sikerül – mondta Gulyás Gergely a Fidesz frakcióvezetője egy, a Soros-tervről szóló nemzeti konzultációval kapcsolatos kispesti lakossági fórumon.

Nemzeti konzultáció: a Fidesz országos tájékoztatási akciót indított

Itthon2017.10.11, 07:08

A Fidesz országos tájékoztatási akcióba kezdett a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáción való részvétel támogatása érdekében - közölte a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója kedden budapesti sajtótájékoztatón.

Gyurcsányék megint megtagadnák a külhoni magyarokat

Itthon2017.10.03, 15:34

A Fidesz-frakció szerint Gyurcsány Ferencék megint megtagadnák a külhoni magyarokat, újra gyűlöletkampányt folytatnak ellenük, ahogy azt egyszer már megtették.

Gulyás: Nagyobb válságba kerülne a baloldal, ha összefogna a Jobbikkal

Itthon2017.10.03, 07:28

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője szerint a jelenleginél is nagyobb hitelességi válságba kerülne a balliberális oldal, ha Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének lemondása után összefogna a Jobbikkal.

Fidesz: Botka alkalmatlan Szeged vezetésére is

Itthon2017.10.02, 16:55

Botka László az elmúlt fél év botránysorozatába bukott bele és alkalmatlan volt a feladatra, amire maga jelentkezett - írta közleményében a Fidesz Szegedi Alapszervezete.  

Így reagált a Fidesz Botka bukására

Itthon2017.10.02, 11:13

A nagyobbik kormánypárt közleményben reagált az MSZP miniszterelnök-jelöltjének bukására.

Fidesz: Az ellenzék megszüntetné a CSOK-ot

Itthon2017.09.29, 14:49

A nagyobbik kormánypárt szerint az ellenzék átalakítaná vagy megszüntetné, a Fidesz-KDNP viszont folytatná a családok otthonteremtési programját, ha jövőre kormányra kerül.

Kósa: A baloldal tagadja a migrációs probléma létét

Itthon2017.09.29, 10:35

Miközben a NATO előrejelzése szerint 2020-ig 60 millió migráns indulhat el Afrikából Európába, a baloldali ellenzék a migrációs probléma létét is tagadja - jelentette ki Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke.

Brüsszel magasabb fokozatra kapcsolná a Soros-tervet

Itthon2017.09.28, 14:46

A Fidesz szerint Brüsszel magasabb fokozatra szeretné kapcsolni a Soros-terv végrehajtását.

Fidesz: A baloldalon semmi sem változik

Itthon2017.09.25, 22:20

A Fidesz szerint a baloldalon semmi sem változik, ugyanazok osztozkodnak a hatalmi pozíciókon, akik mindig is osztozkodtak. A nagyobbik kormánypárt így kommentálta Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje hétfői nyilatkozatát a listás választási helyek elosztásáról.

Gyurcsány mondja meg, mit tud a szocialista korrupcióról

Itthon2017.09.14, 07:44

A Fidesz választ vár Gyurcsány Ferenc volt kormányfőtől, a DK elnökétől arra, hogy mit tud a 2010 előtti korrupciós ügyekről.

Fidesz: Ahol a tömeges bevándorlás megjelent, ott a terrorizmus is

Itthon2017.09.11, 17:20

Az Egyesült Államokat 16 évvel ezelőtt ért terrortámadás évfordulóján tartott sajtótájékoztatót Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

A paksi választás után látszik: eltűnt az ellenzék

Itthon2017.09.11, 16:03

Pakson folytatódott a kormánypártok idei választási sikersorozata. A Tolna megyei városban a Fidesz-KDNP jelentősen javított 2014-es őszi eredményhez képest, amikor súlyos vereséget szenvedett. Az ellenzék lapított az atomvárosban, de független jelöltjük így sem lett népszerűbb. Bár 2017-ben eddig sok időközi választást megnyert a Fidesz, de mindez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a jövő évi választás eldőlt volna.

Hatalmas Fidesz-fölény, gyengülő Jobbik

Itthon2017.09.07, 17:01

Stabilan őrzi vezető pozícióját az ellenzéki pártokkal szemben a Fidesz-KDNP - ez derül ki a Századvég Alapítvány legfrissebb, a Figyelő számára készített pártpreferencia-kutatásából.  A Jobbik pozíciója viszont a hatalmas kampányköltések ellenére inkább gyengült, mint erősödött. 

A Fidesz szerint keresztényüldözés zajlik Romániában

Itthon2017.09.06, 17:53

Tiltakozik a Fidesz "a keresztényüldözés román hatósági változata" ellen - közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának kormánypárti elnöke szerdán Budapesten, a megszűnés határára juttatott marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében tartott sajtótájékoztatóján.

Fidesz: A Jobbik bebizonyította, hogy nem lehet rájuk számítani Magyarország védelmében

Itthon2017.09.06, 17:50

A Fidesz szerint a Jobbik már bebizonyította, hogy nem lehet rá számítani az ország védelmében, megbízhatatlan, mert a "hatalomért és a pénzért" bármit megtesznek, és annak ellenkezőjét is.

Fidesz: A román kormány biztosítsa a marosvásárhelyi katolikus gimnázium működését!

Itthon2017.09.06, 13:56

A Fidesz a végletekig kiáll a marosvásárhelyi katolikus gimnázium működtetése mellett, ezért felszólította a román kormányt és az azt alkotó pártokat, hogy haladéktalanul tegyék lehetővé az iskola működését, és vessenek véget az erdélyi magyarság elleni támadásoknak - közölte Hídvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója.

Csepeli nyugdíjasok: Vona Gábor előre eltervezte a nyugdíjasok sértegetését

Itthon2017.09.04, 13:17

Németh Szilárd csepeli nyugdíjasokkal találkozott a Jobbik elnökének, Vona Gábornak a nyugdíjasokat sértegető kirohanása kapcsán. A fideszes politikus arról számolt be, hogy a helyi időseknek lesújtó véleménye van Vonáról és a Jobbikról. Szerinte nem véletlen, hogy egy jobbikos politikus sem kért bocsánatot a párt elnökének nevében: a Jobbik ugyanis egyetért Vona kijelentéseivel.

Fidesz: Orbán vagy a Soros-terv beteljesülése, ez a választás tétje

Itthon2017.09.03, 13:41

„Orbán vagy a kerítés lebontása” a jövő évi parlamenti választás igazi, és nem kis tétje - mondta Hidvéghi Balázs vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Fidesz: A baloldal elvett a nyugdíjasoktól, a Jobbik sértegeti őket

Itthon2017.08.31, 21:04

A Fidesz szerint a baloldal mindig elvett a nyugdíjasoktól, a Jobbik pedig sértegeti őket.

Fidesz: Gyurcsány a Soros-terv alapján migránsokkal árasztaná el Európát

Itthon2017.08.29, 14:10

Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció a Soros-terv végrehajtásán, a migránsok beengedésén dolgozik, és a magyar határkerítés lebontását akarja - mondta Hidvéghi Balázs. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint míg Európában egymást érik a terrortámadások, a volt miniszterelnök és pártja még mindig nem látja az összefüggést a bevándorlás és a terrorizmus veszélyének növekedése között.

Fidesz: helyi jobbikos politikusok kérjenek bocsánatot a nyugdíjasoktól Vona helyett

Itthon2017.08.28, 12:28

A Fidesz arra szólítja fel a helyi jobbikos politikusokat, hogy legalább ők kérjenek bocsánatot a nyugdíjasoktól az ellenzéki párt elnöke, Vona Gábor helyett - mondta Halász János, a kormánypárt frakciószóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Fidesz: Vona Gábor nem úszhatja meg egy vállrándítással

Itthon2017.08.27, 10:10

Többszöri felszólítás ellenére sem hajlandó bocsánatot kérni a nyugdíjasoktól Vona Gábor, a Jobbik elnöke - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Fidesz: egyetlen terrorista sem úszhatja meg a büntetést

Itthon2017.08.26, 14:39

Egyetlen terrorista sem úszhatja meg a büntetést, és joggal várható el, hogy Ahmed H. ügye „ne egy döglött aktában végződjön”, hanem egy határozott bírói ítélet szülessen, a megfelelő jogi következményekkel – mondta Budai Gyula, a kormánypárt országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Az MSZP-t nem érdekli, hogy Vona sértegeti a nyugdíjasokat

Itthon2017.08.23, 16:36

Az MSZP nem foglalkozik azzal, hogy Vona Gábor vérig sértette a nyugdíjasokat - derült ki Gúr Nándor MSZP-alelnök sajtótájékoztatóján.