Fidesz

címke rss

Fidesz: Összeférhetetlen Czeglédy Csaba ügyvédjének NVB-tagsága

Itthon2018.03.09, 12:38

A Fidesz összeférhetetlennek tartja, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba védőügyvédje az a Litresits András, aki az MSZP-Párbeszéd Nemzeti Választási Bizottságba (NVB) delegált tagja.

Az ellenzék megkezdte a felkészülést a migránsok betelepítésére

Itthon2018.03.07, 16:18

Halász János, a Fidesz frakció szóvivője azt mondta, az ellenzék megkezdte a felkészülést a migránsok betelepítésére: 150 ezer magánlakást akarnak felmérni, hogy migránsokat költöztessenek be.

Czeglédy a DK és az MSZP kérésére támogathatta Kész Zoltán kampányát

Itthon2018.03.07, 12:25

A Fidesz választ vár Gyurcsány Ferenc DK-elnöktől és a szocialista párt vezetésétől arra, igaz-e, hogy Czeglédy Csaba a DK és az MSZP megbízásából szervezte és finanszírozta Kész Zoltán független országgyűlési képviselő korábbi kampányát – közölte Budai Gyula, a kormánypárt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Csak a Fidesz szegül szembe az európai egyesült államok elképzelésével

Itthon2018.03.05, 20:32

A Fidesz-KDNP pártszövetsége az egyetlen politikai erő Magyarországon, amely képes és hajlandó szembeszegülni az egyre nyilvánvalóbban és egyre nyíltabban megfogalmazódó törekvésekkel szemben, amelyek fel akarják számolni a nemzetállamokat az európai unió keretei között – mondta Kövér László hétfő este Keszthelyen.

Hazudott a nyilvánvalóról a Soros támogatta Mérce.hu

Itthon2018.03.02, 09:27

A Mérce.hu szerint a Századvég "jelentős" csökkenést mért a Fidesz támogatottságában, pedig éppen hogy nőtt a kormánypártok támogatottsága.

Aktivizálódott a Fidesz-KDNP szavazótábora

Itthon2018.03.01, 14:39

A Századvég Alapítvány közvélemény-kutatása alapján aktivizálódott a Fidesz-KDNP szavazótábora a hódmezővásárhelyi események után, a kormánypártok erősödtek mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében. Az ellenzéki pártok esetében trendszerű támogatottság-növekedés helyett csupán kisebb, belső szavazói mozgások láthatók.

Itt a Fidesz-KDNP országos listája

Itthon2018.03.01, 08:58

A FIDESZ-KDNP ORSZÁGOS LISTÁJA Országgyűlési választás 2018.

Folytatódik a Fidesz-kampány - videó!

Itthon2018.02.28, 18:54

Bevándorlóországgá válik-e Magyarország, vagy megmaradunk magyar országnak - címen tett közzé új videót a Fidesz a Facebook-oldalán. 

Elsöprő Fidesz-győzelem Kiskunhalason

Itthon2018.02.25, 21:03

Több mint kétharmados támogatottsággal nyert a Fidesz az időközi választáson Kiskunhalason. 

A választás tétje, hogy marad-e határzár

Itthon2018.02.25, 15:33

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerint a választás tétje, hogy bevándorláspárti kormány lesz-e, amilyet az ellenzék akar, és végrehajtják a Soros-tervet, vagy marad a Fidesz, és az garancia arra, hogy a határzár is marad, és Magyarország is magyar ország tud maradni.