Fidesz-KDNP

címke rss

Szél Bernadett a Soros-hálózat zsebében vergődik

Itthon2018.02.08, 11:03

A Fidesz és a KDNP képviselői nem vesznek részt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csütörtöki ülésén, mert szerintük Szél Bernadett, az LMP társelnöke újabb bizonyítékát adta annak, hogy a Soros-hálózat zsebében van.

Hatalmas fölényben a Fidesz

Itthon2018.02.01, 19:57

A kormánypártok továbbra is stabilan őrzik vezető pozíciójukat, nem változtak érdemben az erőviszonyok – derült ki a Századvég legfrissebb pártpreferencia-kutatásából. A választók 80 százaléka szerint a Fidesz-KDNP nyeri meg az áprilisi választást.

Emiatt sem kell szégyenkeznie Magyarországnak

Itthon2018.01.29, 09:40

Az utóbbi években megritkultak a helyi népszavazások Magyarországon. Mindennek az oka, hogy a rendszerváltás óta mostanra lezárultak a különféle közigazgatási viták az egyes településrészek között. Budapesten mindig is ritkán voltak helyi népszavazások, de február 18-án az erzsébetvárosiak dönthetnek a vendéglátóhelyek nyitva tartásáról. Térségi összehasonlításban nézve meglehetősen sok országos népszavazást tartottak Magyarországon, sok uniós államban egyáltalán nem kérdezik meg az embereket ilyen formában.

Akik eddig a pártok ellenőrzését sürgették, most belerúgnak az ÁSZ-ba

Itthon2018.01.12, 10:48

Az ÁSZ nem politikai szervezet, és én magam sem vagyok politikus, azt viszont nagyon furcsának és társadalmi szempontból rendkívül károsnak tartom, hogy azok akik, éveken keresztül azt hangoztatták, hogy nem elég szigorúak a törvények, vagy a számvevőszék nem tesz meg mindent a pártok elszámoltatása érdekében, most durván az államba és a számvevőszékbe rúgnak - minderről Holman Magdolna beszélt  az Origónak. Az Állami Számvevőszék főtitkára kifejtette, a pártok ellenőrzése során semmi mást nem tesznek, mint a pártok gazdálkodását szabályozó törvények és belső szabályzatok betartását ellenőrzik. Szólt arról is, hogy a Jobbik nem tereemtette ...

A Fidesz-KDNP a nyertese, az ellenzék pedig a vesztese volt a 2017-es évnek

Itthon2018.01.11, 14:15

Tartós növekedés és stabilitás jellemezte a Fidesz-KDNP támogatottságát 2017-ben – derül ki a Századvég legfrissebb kutatásából. A Figyelőben megjelent közvélemény-kutatás kiemeli, hogy a kormánypártok térnyerése mellett az ellenzék veszített szavazótáborából.

Ekkora többsége lenne a Fidesznek, ha most választanánk

Itthon2018.01.05, 12:55

Kétharmados többséget szerezne a Fidesz-KDNP az év végén közzétett közvélemény-kutatások összesített eredménye alapján az Országgyűlésben, ha most lennének a választások – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből. A kétfarkú kutyák és a Momentum önálló indulása még komoly fejfájást okozhat a balliberális oldalon, mivel mindkét párt Budapesten és a nagyvárosokban vehet el értékes szavazatokat, bár egyelőre a 2014-es baloldali összefogók sem tudtak megállapodni. 

Választás 2017: Óriási Fidesz-fölény, eltűnő Jobbik

Itthon2018.01.02, 10:24

A Fidesz-KDNP elsöprő sikerét hozták a 2017-es időközi választások, amiket a nagyvárosokban tartottak. A kormánypártok a 11 megmérettetésből 8-at megnyertek, miközben a baloldali ellenzék csupán egy helyen tudott nyerni. Az év legnagyobb vesztese a Jobbik, mivel a pártnak még a szavazatok három százalékát sem sikerült megszereznie.

Nézőpont: Hónapról hónapra erősödik a Fidesz

Itthon2017.12.22, 22:48

Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet vezető kutatója azt mondta, hónapról hónapra erősödik a Fidesz, és ennek okai közül az egyik legfontosabb, hogy az elmúlt évekbeli gazdasági intézkedések kézzelfogható eredményeket hoztak az embereknél.

Domokos László: Az ÁSZ nem mérlegelhet politikai szempontokat

Itthon2017.12.19, 15:54

A Jobbik a mostani ellenőrzése során – teszem hozzá szinte példátlan módon – nem volt együttműködő, bűncselekményre utaló helyzet alakult ki, ezért is kommunikáltunk a jelentéstervezetről, világosan definiálni kellett a helyzetet, és ma már azt hiszem minden érthető - mondta Domokos László az Origónak adott interjújában. Az Állami Számvevőszék elnöke arról is beszélt, hogy a szervezet feladata a törvények betartatása, és a politikától függetlenül végzi a feladatait, a számvevőszék mára a magyar közszféra legátláthatóbb szervezetévé vált a működését illetően. 

Önmagát lőné lábon az ellenzék a közös indulással

Itthon2017.12.13, 09:16

Teljes kudarcra lenne ítélve a balliberális ellenzék és a Jobbik, ha koordinált módon állítanának jelölteket a 2018-as parlamenti választáson - derült a Századvég Alapítvány legfrissebb kutatásában. Mint arról korábban beszámoltunk, a teljes ellenzék egy jelölt mögött sorakozott fel idén a szentendrei és a solymári időközi választáson, mégis mindkét helyen a kormánypártok nagy fölénnyel nyertek. 

Schmidt Mária: Brüsszel meg akarja félemlíteni Magyarországot

Itthon2017.12.12, 21:22

Ha egy közösség – leginkább persze a nemzeti közösségekről beszélek – nyelvét kisajátítja egy kisebbség és ráerőlteti az egész közösségre a kifejezéseit és persze ezen keresztül az értékítéleteit, akkor a közösség elveszíti a kapcsolatát a valósággal és elveszíti az életösztönét, ami ahhoz kell, hogy megújuljon és megvédje magát - mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Nyelv és szabadság - című könyvének megjenése alkalmából az Origónak. Beszélt arról is, hogy miért került válságba a neoliberalizmus, és mi a 2018-as magyar választás tétje.  

A gazdasági élet szereplői csak a Fideszre számíthatnak

Itthon2017.12.12, 14:06

Az uniós pénzek jövőjéről szóló vita már arról szól, hogy visszatérítendő, vagy vissza nem térítendő támogatások lesznek, valamint Nyugat-Európának is érdeke a fejlesztési források fenntartása, de hogy hol fogják osztani a lapokat, az még komoly kérdés - minderről Csepreghy Nándor beszélt az Origónak. A Miniszterelnökség politikai államtitkára arról is szólt, hogy csak akkor tudja a kormány tovább folytatni a mostani gazdaságpolitikáját, és bővíteni a különféle társadalmi csoportoknak jutatott összegeket, ha a gazdaság 3 százalék feletti növekedést tud produkálni hosszú éveken keresztül.

Gyöngyösön nagyon elvernék Vonát

Itthon2017.12.12, 10:53

Egy friss felmérés szerint Vona Gábor súlyos vereséget szenvedne a göngyösi választókerületben, ha most lennének a választások. 2014 tavaszán csupán egy százalékponttal kapott ki. 

Novák: Ne próbáljuk ki, mit jelentene az ellenzéki ígéretek beváltása

Itthon2017.12.01, 11:55

A családtámogatások mértéke 2018-ra eléri a GDP közel 5 százalékát, összehasonlításként, a fejlett országok, azaz az OECD átlaga 2,55 százalék, tehát mi közel kétszer akkora összeget fektetünk a magyar családok támogatásába, mint egy másik fejlett ország - mondta Novák Katalin, a Fidesz újonnan megválasztott alelnöke az Origónak. Az az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára közölte, jövőre a ráfordítások megközelítik a 2000 milliárd forintot, ami kétszer annyi, mint 2010-ben volt.

Nézőpont: Budapesten is nagy fölényben a Fidesz

Itthon2017.11.23, 16:56

Vezet a Fidesz-KDNP a biztos szavazók körében a fővárosban, a kormánypártokra 45 százalék szavazna, ha most tartanák a választásokat – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. A felmérés alapján a második helyért lényegében négyes holtverseny alakult ki az MSZP 13, az LMP 11 és a DK 10 százalékos eredményét nézve és a Momentumra is 7 százalék szavazna a fővárosban.

Nem csalnak a felmérések, tényleg a Fidesz a legnépszerűbb

Itthon2017.11.22, 09:26

A 2014-es önkormányzati választások óta a nagyvárosokban tartott időközi választási eredmények nagyjából lekövetik az országos közvélemény-kutatási eredményeket – derült ki az Origo által készített elemzésből. A kormánypártokat az ellenzék még akkor sem tudta legyőzni, amikor a Fidesz-KDNP a támogatottsági mélypontján volt. 2016 eleje óta pedig a baloldal összesen két voksolást nyert meg, míg a nyíltan antiszemita Jobbik pedig eltűnt a politikai térképről.

Závecz: Óriási fölényben a Fidesz, hanyatlik a Jobbik

Itthon2017.11.17, 15:19

Nagyon jelentős fölénnyel vezeti a pártok versenyét a Fidesz-KDNP, miközben brutális őszi MSZP-zuhanás létható, és a DK már a szocialisták nyakán van - közölte legfrissebb felmérésben az ZRI Závecz.

Csúfosan megbukott az antiszemita Jobbik álbaloldali fordulata

Itthon2017.11.07, 10:35

Totális kudarcként lehet leírni Vona Gábor hazug néppártosodási stratégiáját. A Jobbiknak az elmúlt két és fél évben egyrészt a felére csökkent a támogatottsága, másrészt a meglévő tábora is zömmel kiábrándult baloldaliakból áll, akik bármikor készek lennének egy balliberális összefogásra voksolni. A pártelnök helyzetét pedig tovább nehezíti, hogy a jobbikosok legalább egytizedének nagyon jó véleménye van az Orbán-kormányról, így ezek a szavazók is elszivároghatnak a kampányhajrában a Simicska Lajos irányítása alá került Jobbikból.

Padlón az ellenzék, több mint kétharmaddal nyerne a Fidesz

Itthon2017.11.02, 13:37

Kétharmados többséget szerezne a Fidesz-KDNP az októberi közvélemény-kutatások összesített eredménye alapján az Országgyűlésben, ha most lennének a választások – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből. A kétfarkú kutyák és a Momentum önálló indulása is komoly fejfájást okoz a baloldalon.

A Fidesz hadat üzent a bizniszpártoknak

Itthon2017.10.24, 17:36

A Fidesz azt javasolja, hogy ha egy állami kampánytámogatásban részesülő párt az országgyűlési választáson félszázalékos eredményt sem ér el, köteles legyen visszafizetni az államtól kapott összeget - közölte Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője. 

A szabadságharcra emlékezik Orbán Viktor

Itthon2017.10.23, 15:43

Országszerte és a határokon túl is tartanak megemlékezéseket, koszorúzásokat az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 61. évfordulóján. A központi rendezvények a Parlament előtti zászlófelvonással kezdődtek, Orbán Viktor kormányfő délután mond ünnepi beszédet, amit percről percre közvetítünk. 

Így töpörödött össze a baloldal, és tűnt el a Jobbik

Itthon2017.10.17, 15:38

A tatai időközi választáson a Fidesz-KDNP egy olyan választókerületben diadalmaskodott több mint 64 százalékos eredménnyel, ahol a 2014-es tavaszi országgyűlési választáson a baloldali összefogás pártjai és az LMP több szavazatot kapott, mint a kormánypártok. A tatai választás azt is világosan megmutatta, hogy a baloldal pártjai együttesen sokkal nagyobb támogatottsággal bírnak, mint a Jobbik. Az idei nagyvárosi időközi választások eddig a Fidesz sikerét hozták.

Kétharmad fölött a Fidesz, szétesett az ellenzék

Itthon2017.10.09, 12:01

Kétharmados többséget szerezne a Fidesz-KDNP a szeptemberi közvélemény-kutatások összesített eredménye alapján az Országgyűlésben, ha most lennének a választások – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből. Botka László múlt heti bukása után körvonalazódik egy MSZP-DK közös lista, de a Jobbikkal szinte kizárt a szocialista összeborulás. Ha a baloldali pártok nem állnak össze a választásra, akkor a kormánypártok még ennél is nagyobb többséget is szerezhetnek, de a kétfarkú kutyák és a Momentum önálló indulása is komoly fejfájást okoz a baloldalon.

Századvég: Tovább zuhant a Jobbik

Itthon2017.10.06, 13:14

A Századvég szeptember végi közvélemény-kutatása szerint a Fidesz-KDNP továbbra is stabilan vezet a politikai erőtérben, míg a Jobbik gyengülése tovább folytatódott.

Simicska hazudós szélkakasa állna az MSZP élére

Itthon2017.10.05, 17:05

Ki tudja hányadik pálfordulása után jelentkezett MSZP-elnöknek Csintalan Sándor, aki megválasztása esetén azonnal bevonná az ellenzéki összefogásba a Jobbikot. Úgy látszik igazunk volt abban, hogy Botka kiesésével teljesen szétesett az ellenzék, mivel a szegedi polgármester már javában szőtte az MSZP és a Jobbik közötti szálakat. Ez a terv Botka távozásával megbukott. Csintalan egyébként most azzal a Jobbikkal bútorozott össze gazdájával, Simicska Lajossal együtt, amely párt holdudvarának egyik szervezete véresre verte 2007-ben.

Medián: Nagyot esett a Jobbik, történelmi mélységben az MSZP

Itthon2017.09.27, 16:41

Óriási fölénnyel vezet a Fidesz az ellenzéki pártok előtt, miközben az MSZP támogatottsága történelmi mélyponton van - derült ki a Medián legfrissebb felméréséből. A Simicska Lajos által felvásárolt Jobbik is öt százalékpontot vesztett az intézet júniusi felmérése óta.

Kósa Lajos miniszterként 3400 milliárd forint fejlesztést koordinál

Itthon2017.09.14, 11:25

Az Európai Bíróság döntését is értékelte a Figyelőnek adott interjújában Kósa Lajos. A Fidesz frakcióvezetője, aki hamarosan tárca nélküli miniszterként folytatja munkáját, új feladatairól és a közelgő választásokról is beszélt.

A paksi választás után látszik: eltűnt az ellenzék

Itthon2017.09.11, 16:03

Pakson folytatódott a kormánypártok idei választási sikersorozata. A Tolna megyei városban a Fidesz-KDNP jelentősen javított 2014-es őszi eredményhez képest, amikor súlyos vereséget szenvedett. Az ellenzék lapított az atomvárosban, de független jelöltjük így sem lett népszerűbb. Bár 2017-ben eddig sok időközi választást megnyert a Fidesz, de mindez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a jövő évi választás eldőlt volna.

Így nézne ki az ország, ha most választanánk

Itthon2017.09.05, 13:22

Meggyőző többséget szerezne a Fidesz-KDNP az augusztusi közvélemény-kutatások alapján az Országgyűlésben, ha most lennének a választások – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből. Ha a baloldali pártok nem állnak össze a választásra, akkor a kormánypártok akár kétharmados többséget is szerezhetnek, de a kétfarkú kutyák és a Momentum önálló indulása is komoly fejfájást okozhat a baloldalon.

Tovább erősödött a Fidesz

Itthon2017.08.23, 14:07

Augusztusban tovább növelte az előnyét a Fidesz-KDNP, miközben az ellenzék továbbra sem tudott új szavazókat maga mögé állítani - derült ki az ZRI Závecz legfrissebb felméréséből. Sőt, az MSZP népszerűsége tovább csökken, Botka László botrányai és a párton belüli háború miatt egyre többen fordulnak el a szocialistáktól.

Ismét megijedt a választóktól az ellenzék

Itthon2017.08.16, 11:26

Kiváló lehetőség lett volna az ellenzéki pártok számára, hogy felmérjék az erejüket hét hónappal az országgyűlési választások előtt a szeptember 10-i paksi időközi választáson, azonban a Fideszen kívül egyetlen nagyobb párt sem indul. Bár az MSZP korábbi képviselője függetlenként elindul, de a szavazólapon nem találkozhatnak majd a választók a szegfűvel. Ahogyan a Jobbikkal és a paksi bővítést élesen ellenző pártokkal sem.

Mélyponton az ellenzék, kétharmadot szerezne a Fidesz

Itthon2017.08.02, 14:58

Kétharmados többséget szerezne a Fidesz–KDNP az Országgyűlésben az Origo által készített mandátumbecslés alapján, amihez a júliusi közvélemény-kutatásokat használtuk föl. Az eredményeket persze nagyban befolyásolja majd, hogy az ellenzéki pártok milyen konstrukcióban indulnak majd, mivel egyelőre meglehetősen nagy a fejetlenség náluk. 2014 tavasza óta egyébként nem változott érdemben a pártok támogatottsága.

Nagy magabiztossággal őrzi előnyét a Fidesz

Itthon2017.07.24, 11:45

Ha most vasárnap lenne választás, a 2014-es voksolással közel azonos eredmény születne, ami egyértelmű pozitív visszajelzés a kormánypártoknak – mondta Fodor Csaba az Origónak a Fidesz-KDNP első félévét értékelve. A Nézőpont Intézet elemzője szerint fontos szempont, hogy az ellenzék jelenlegi állapotában nem lenne képes kormányozni az országot, mely a választók széles csoportja számára is nyilvánvaló. A kabinet mozgásterét az is nagyban növeli, hogy az idei évben a várakozásokat is felülmúlta a gazdaság teljesítménye.

Fidesz-KDNP: Vona fedezi Kovács Bélát

Itthon2017.07.06, 14:22

A Fidesz-KDNP szerint úgy tűnik, Vona Gábor fedezi a kémgyanúba keveredett Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselőt. Hollik István ezért felszólította a párt elnökét, hogy ne tegyen úgy, mintha semmi köze nem lenne a botrányhoz. 

Megmutatjuk, hogyan nézne most ki a parlament

Itthon2017.07.04, 10:25

Stabil többséget szerezne a Fidesz–KDNP az Országgyűlésben az Origo által készített mandátumbecslés alapján, amihez a júniusi közvélemény-kutatásokat használtuk föl. Az eredményeket persze nagyban befolyásolja majd, hogy az ellenzéki pártok milyen konstrukcióban indulnak majd, mivel egyelőre meglehetősen nagy a fejetlenség náluk. 2014 tavasza óta egyébként nem változott érdemben a pártok támogatottsága.

Nézőpont: A kormánypártok nyerték a kampány főpróbáját

Itthon2017.07.01, 09:22

Szűk egy évvel a választás előtt egyértelmű fölényben van a Fidesz-KDNP, a kormánypártokkal az előkampány-időszak után is többen szimpatizálnak, mint a többi párttal együttvéve – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készült közvélemény-kutatásából.

Óriási Fidesz-fölény, 10 százalék alatt a Jobbik

Itthon2017.06.27, 07:24

A kormánypártok jelentős fölényét hozták a 2017 első félévében megtartott időközi választások. A Fidesz–KDNP összesített támogatottsága 44,23 százalék volt, míg a 2014-ben közösen induló baloldali pártoké csupán 10,75 százalék. A Jobbik roppant gyengén szerepelt az időközi voksolásokon, még a 10 százalékot sem sikerült elérniük.

Orbán Viktor: Európa ma új típusú veszéllyel szembesül

Itthon2017.06.21, 20:05

Egy életképes nemzetre úgy hat egy katasztrófa, mint amikor egy egészséges fát visszavágnak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Klebelsberg-kastély pesthidegkúti átadásán. Varga Mihály szerint Klebelsberg Kunó hosszú távú politikában gondolkozott, és a kastély megújulásával neki is méltó emléket állítottunk. A Fidesz-KDNP pártszövetség tette a legtöbbet Budapestért a rendszerváltás óta – mondta Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere. A pesthidegkúti Klebelsberg-kastély többek között a magyar kormány támogatásával újult meg.

Így nézne ki a parlament, ha most választanánk

Itthon2017.06.15, 13:00

Stabil többséget szerezne a Fidesz–KDNP az Országgyűlésben az Origo által készített mandátumbecslés alapján, amihez a májusi közvélemény-kutatásokat használtuk föl. Az eredményeket persze nagyban befolyásolja majd, hogy az ellenzéki pártok milyen konstrukcióban indulnak majd, mivel egyelőre meglehetősen nagy a fejetlenség náluk. 2014 tavasza óta egyébként nem változott érdemben a pártok támogatottsága.

Választás 2017: simán nyert a Fidesz, összetöpörödött a Jobbik

Itthon2017.05.25, 10:49

A kormánypártok jelentős fölényét hozták a 2017 első hónapjaiban megtartott időközi választások. A Fidesz–KDNP összesített támogatottsága 45,9 százalék volt, míg a 2014-ben közösen induló baloldali pártoké csupán 17,31 százalék. A Jobbik roppant gyengén szerepelt az időközi voksolásokon, még a 7 százalékot sem sikerült elérniük.

A baloldal tovább háborúzik, a Jobbik pedig bujkál

Itthon2017.05.20, 13:53

Ismét külön indul a baloldal a vasárnapi gyulai időközi választáson, a Jobbik pedig vélhetően a várható rossz eredmény miatt inkább távolmaradt a voksolástól. A választás végeredménye egyébként nem befolyásolja a képviselő-testületi többséget.

Tovább nőtt az ellenzéki káosz

Itthon2017.05.17, 12:30

Az elmúlt hónapok időközi választásai az ellenzék kudarcairól szóltak, mivel egyetlen olyan körzetet sem sikerült nyerniük, ahol 2014-ben a Fidesz diadalmaskodott. Az ellenzék többféle indulási stratégiát is kipróbált, de még az sem járt sikerrel, amikor az összes ellenzéki erő, beleértve a Jobbikot is, egy civilnek mondott jelöltet segített a távolmaradásával. A baloldali térfélen nagyjából nyolc pártnak kellene összefognia, hogy legalább a budapesti körzetek egy részét megnyerjék, de messze nem formálódik a közös lista.

Kiszámoltuk, mi lenne a 2018-as választás végeredménye

Itthon2017.05.05, 13:18

Stabil többséget szerezne a Fidesz–KDNP az Országgyűlésben az Origo által készített mandátumbecslés alapján, amihez az áprilisi közvélemény-kutatásokat használtuk föl. Az eredményeket persze nagyban befolyásolja majd, hogy az ellenzéki pártok milyen konstrukcióban indulnak majd, mivel egyelőre meglehetősen nagy a fejetlenség náluk.

Századvég: Tovább zuhant a Jobbik

Itthon2017.05.05, 10:20

A Századvég Alapítvány április végi közvélemény-kutatása szerint a kormánypártok előnye továbbra is stabil. A Jobbik támogatottsága tovább csökkent, ezzel mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében az MSZP szintje alá került.

Debrecenben robbant ki a baloldal újabb háborúja

Itthon2017.05.05, 09:54

A baloldali belháború újabb fejezetét hozta a debreceni időközi választás. A 6-os körzetben vasárnap voksolnak, és szemben a szentendrei választással, most gyakorlatilag az összes mérhető támogatottsággal rendelkező párt rajthoz áll. Az MSZP és a DK azon veszett össze, hogy kinek kellett volna visszalépnie, és ki tehet arról, hogy a két párt nem indul közösen. A Gyurcsány-párt abban bízik, hogy megelőzheti az MSZP-t, így egy leendő összefogási tárgyaláson kedvezőbb pozícióból diktálhatnának. Az ellenzéki megosztottság a Fidesznek kedvezhet abban a városban, ahol legutoljára 1998-ban tudott az MSZP egy körzetet megnyerni.

Nézőpont: Megismétlődne a 2014-es választási eredmény

Itthon2017.05.04, 16:20

A 2014-es parlamenti választással közel azonos eredmény születne egy most vasárnapi voksoláson – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. A felmérés alapján márciushoz képest nem történtek érdemi elmozdulások a teljes felnőtt népesség körében.

Tárki: Stabilan vezet a Fidesz, zsugorodik a Jobbik

Itthon2017.05.04, 11:24

Ha volt is hatása az elmúlt hetek utcai demonstrációinak, az nem befolyásolta a pártpreferenciákat, hiszen az elmúlt negyedévben lényegében változatlan a pártok népszerűsége – derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. legfrissebb, áprilisi kutatásából.

A közvélemény-kutatók többsége szerint a Fidesz nem vesztett szavazókat

Itthon2017.05.03, 20:01

A közvélemény-kutatók többsége szerint az áprilisi kampányfőpróba nem változtatott a pártok népszerűségén. Az ellenzéki pártok nem tudtak áttörni, a Fidesz továbbra is őrzi az első helyét. 

ZRI Závecz: Áprilisban tovább erősödött a Fidesz

Itthon2017.04.26, 11:59

Ha most rendeznék a választásokat, akkor a Fidesz-KDNP 47, az MSZP 20, a Jobbik 17, a Demokratikus Koalíció pedig 7 százalékot érne el a biztos szavazók között - derült ki az ZRI Závecz legfrissebb felméréséből. Az LMP és az Együtt nem jutna be a parlamentbe.