FIBA

címke rss

Hanga Ádám a legjobbak közé kerülhet a FIBA szavazásán

Sport2020.07.15, 10:43

Hanga Ádám az Európa-bajnokságok legjobbjai közé kerülhet a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség európai szekciója (FIBA Europe) által szervezett internetes szavazáson.

Másfél hónap után élőben közvetít kosárlabdát a FIBA

Sport2020.04.23, 09:18

Másfél hónapos szünet után ismét élő közvetítés létható a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) platformjain.

A FIBA továbbra is Budapesttel számol a 3x3-as női olimpiai pótselejtező helyszíneként

Sport2020.04.08, 16:05

Még van idő eldönteni, hogy mely csapatok indulnak majd a következő idényben a nemzetközi kosárlabdakupákban, a 3x3-as változatban pedig a nemzetközi szövetség (FIBA) továbbra is budapesti helyszínnel számol a női olimpiai pótselejtező megrendezését illetően.

Meghalt a FIBA korábbi főtitkára

Sport2020.03.20, 13:32

Kilencvennégy éves korában pénteken elhunyt Borislav Stankovic, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) korábbi főtitkára. Halálának okát nem közölték.

A FIBA is felfüggesztette a kosárlabda-eseményeket

Sport2020.03.12, 10:53

A nemzetközi szövetség (FIBA) a koronavírus-járvány jelenlegi helyzete miatt úgy döntött, hogy 2020. március 13-től (péntek) minden eseményét felfüggeszti.

A FIBA mintha nem akarná tudomásul venni, hogy a Sopron nem utazik el az Euroliga-meccsre

Sport2020.02.25, 20:06

Mint arról kedden délelőtt beszámoltunk, a Sopron Basket nem játssza le az olasz Schio elleni Euroliga-mérkőzését. A magyar bajnoknál jól tudják, hogy meg fogják őket büntetni, a kérdés csak az, hogy mennyire.

A spanyolok és a britek nem akartak Kínában olimpiai selejtezőt játszani

Sport2020.01.28, 16:47

A FIBA Kínában, Foshan városában tartotta volna a női kosárlabda-válogatottak olimpiai selejtezőtornáját. A város hiába van a koronavírus gócpontjának számító Vuhantól 1000 kilométerre, a tornát egészen Szerbiáig, Belgrádig menekítették, miután a brit és a spanyol szövetség közölte, hogy eszük ágában nincs Kínába utazni.

Budapesten rendezik a 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtornáját

Sport2019.11.01, 17:18

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) kihirdette a 2020-as tokiói olimpiára elsőként kvalifikált hat csapatot, valamint a márciusban esedékes, húsz válogatottat érintő indiai selejtezőtorna mezőnyét. Hollandia, Észtország, Fehéroroszország és Srí Lanka vár a vb-ezüstérmes magyar csapatra, amely ha nem tudja kiharcolni az olimpiai szereplést, áprilisban még egyszer nekifuthat, ugyanis jövő tavasszal Budapesten rendezik az utolsó olimpiai kvalifikációs selejtező tornát.

Sportdiplomáciai siker: 24 év után újra van magyar tisztségviselő a FIBA-ban

Sport2019.09.26, 16:38

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) egy hónapja megválasztott új elnöksége 2019. szeptember 14-én megtartotta első ülését Pekingben, ahol Bodnár Pétert, az MKOSZ főtitkárát beválasztották a FIBA 3x3 Bizottságába. 

A kosár-vb-n játszók 85%-a szerepelt a selejtezőkben is

Sport2019.09.03, 09:02

A FIBA jelentősen átalakította a kosárlabda-világbajnokág selejtezőinek a rendszerét A kvalifikációs mérkőzéseket szezon közben rendezték, így az NBA-ben és az ULEB által szervezett Euroligában szereplő játékosok nem tudtak a válogatottak rendelkezésére állni. A sportág szakértői többször felháborodtak emiatt, de a FIBA kiadott egy közleményt, mely szerint a vb-n játszó kosárlabdázók 85%-a szerepelt a selejtezőkben is.

Új elnöke lett a Nemzetközi Kosárlabda Szövetségnek

Sport2019.08.29, 09:46

A mali Hamane Niang lett a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) elnöke.

Saját szövetsége módszeresen végzi ki a világ egyik legjobb sportját

Sport2019.08.11, 14:14

Újabb jelét láthatjuk az augusztus 31-én kezdődő férfi kosárlabda-világbajnokságon annak a dilettantizmusnak, amivel a sportág nemzetközi szövetsége, a FIBA saját maga alatt vágja fát, méghozzá hatalmas lendülettel.

Odaadná az MVP címét a világbajnoki aranyéremért a Görög Szörny

Sport2019.08.07, 07:45

Giannis Antetokunmpo szeretne meglepetést okozni a férfi kosárlabda-világbajnokságon a görög válogatottal.

Óriási nemzetközi elismerést kapott női kosárválogatottunk klasszisa

Sport2018.11.21, 10:29

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) honlapjának szakírója, Paul Nielsen legutóbbi cikkében a magyar női válogatott és a Sopron Basket kiválóságát, Fegyverneky Zsófiát méltatta - számol be a wbasket.hu.

Súlyos büntetés lett az óriási kosarasbunyó ára

Sport2018.07.19, 10:27

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) 13 játékost és két edzőt eltiltott, s további büntetéséket is kiszabott a két érintett szövetségre azt követően, hogy tömegverekedés tört ki a pályán a július 2-án rendezett Fülöp-szigetek - Ausztrália férfi világbajnoki selejtező során.

Mesés Final Four a szuper Sopronban - így dicséri a FIBA a rendezést

Sport2018.04.25, 08:36

Az elmúlt hétvégén Sopronban rendezték meg a női kosárlabda legrangosabb európai kupasorozatának, az Euroligának a négyes döntőjét. A háromnapos esemény után érthető elfogultsággal mondhattuk, hogy fantasztikus volt, de most ugyanezt mondja a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) is. 

Shaquille O'Neal és a Dream Team a kosaras Hírességek Csarnokában

Sport2017.10.01, 12:55

Többek között Shaquille O'Nealt és a barcelonai olimpián aranyérmes amerikai Dream Teamet is beiktatták a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) Hírességek Csarnokába.

Kolozsvár, Isztambul, Tel-Aviv: A FIBA óriási mellényúlása

Sport2017.09.04, 17:35

Bármennyire is hihetetlen, egy nappal a Magyarország-Románia férfi kosárlabda Eb-mérkőzés előtt is rengeteg jegy vár értékesítésre Kolozsvárott. A gyenge román csapat eddigi szereplése sem csigázta fel a szurkolók érdeklődését, de a FIBA is alaposan mellényúlt ennek az Európa-bajnokságnak a helyszínválasztásaival.

A pénz is mozgatja a kényszer szülte sportrendező-házasságokat

Sport2017.09.03, 08:07

Ami néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, az mára valósággá vált. A férfi kosárlabda-Eb-t négy ország négy városa rendezi, a 2020-as labdarúgó-Eb-nek 13 európai város ad otthont. Az egyre jobban hízó és gigantikusra növekedő labdajátéksportok világversenyeit egyre kevesebb ország (lesz) képes egyedül megrendezni. A pénz és a kényszer mozgatja tehát ezeket a rendezői házasságokat, amelyekkel olykor mi, magyarok is jól járunk. Elemzés.

Engedélyezi a fejkendő viselését a nemzetközi kosárszövetség

Sport2017.05.04, 14:27

Engedélyezi a vallási okokból hordott fejkendőt a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség.

Rasszizmussal vádolják a magyar szurkolókat

Sport2016.09.12, 15:18

A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség és a brit rendőrség is eljárást indított a múlt heti Eb-selejtezőn történtek miatt.

Kizárással zsarol a nemzetközi kosárszövetség

Sport2016.04.16, 10:00

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség harca a rivális kontinentális szövetséggel totális háborúvá alakult át: a FIBA kizárta az összes olyan országos szövetséget, amelynek csapatai a rivális ULEB sorozataiban indulnak. Egész könnyen szerezhetnénk Eb-érmet 2017-ben. 

Dirk Nowitzki az év kosarasa Európában

Archívum2012.02.14, 17:32

Az észak-amerikai profiligát (NBA) tavaly megnyerő Dallas Mavericks német sztárját, Dirk Nowitzkit választották a 2011-es év férfi kosarasává Európában.

Mindkét brit kosárválogatott indulhat az olimpián

Sport2011.03.14, 13:13

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) döntése alapján alanyi jogon indulhat házigazdaként Nagy-Britannia férfi és női válogatottja a jövő évi, londoni olimpián.

2010-től vébét rendeznek kosárklubok számára

Sport2008.12.08, 20:37

Két év múlva első ízben rendezik meg a FIBA kosárlabda klubvilágbajnokságot - ezt a nemzetközi szövetség jelentette be.

Irtóznak a magyar csapatok a férfikosár-kupáktól

Archívum2008.06.20, 16:17

Öt női klub vállalta a megméretést ősztől a nemzetközi kosárlabdakupákban, a férfiaknál ugyanakkor előfordulhat, hogy egyetlen magyar csapat sem indul el.

Vb-negyeddöntős a cseh nőikosár-csapat

Sport2006.09.18, 08:57

Az Európa-bajnok cseh válogatott rendkívül szoros csatában két ponttal legyőzte az orosz csapatot a Brazíliában zajló nőikosárlabda-világbajnokságon, s bejutott a negyeddöntőbe. Az ausztrál válogatott könnyedén legyőzte a házigazda Brazíliát, ezzel a már biztos résztvevője a negyeddöntőnek.

Görög-amerikai elődöntő a kosárvébén

Sport2006.08.30, 15:28

Az Egyesült Államok válogatottja a második félidőben nyújtott jó játékának köszönhetően nyert a német csapat ellen a Japánban zajló férfikosárlabda-világbajnokság negyeddöntőjében, és ezzel bejutott a legjobb négy közé, ahol a franciákat legyőző Görögország lesz az ellenfele.

Teljes a férfikosárlabda-vb mezőnye

Archívum2005.11.27, 16:21

Teljessé vált a jövő évi, augusztus 19. és szeptember 3. között Japánban sorra kerülő férfikosárlabda-világbajnokság mezőnye, miután a sportág nemzetközi szervezetének (FIBA) vezérkara római ülésén szabadkártyát adott a címvédő Szerbia-Montenegrónak, valamint Olaszországnak, Puerto Ricónak és Törökországnak.

Mégis indulhat a címvédő a férfikosár-vébén

Archívum2005.11.26, 15:10

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) végrehajtó bizottsága római ülésén kiosztotta a jövő évi, Japánban sorra kerülő férfi világbajnokság négy szabadkártyáját.

Euroliga: a CSZKA ugrik be a Jekatyerinburg helyett

Sport2004.08.12, 23:23

A nemzetközi szövetség (FIBA) hivatalosan is értesítette a MiZo-Pécsi VSK vezetőit, hogy a CSZKA Moszkva helyettesíti a nőikosárlabda Euroliga 2004/2005-ös küzdelmeitől visszalépett UMMC Jekatyerinburgot, a baranyai gárda kijelölt csoportellenfelét.

Kizárták a Jekatyerinburgot az Euroligából

Sport2004.03.04, 12:01

Kizárta a nőikosárlabda-Euroligából a Jekatyerinburgot a nemzetközi szövetség (FIBA) fegyelmi bizottsága, mivel beigazolódott, hogy a címvédő orosz csapat a mostani sorozatban hamis grúz útlevelekkel szerepeltette két amerikai klasszisát, Yolanda Griffitht és DeLisha Miltont. A Bourges-ban diadalmaskodó pécsiek már hazaérkeztek.

Franciaországban kezdenek Euroliga-csapataink

Sport2004.03.01, 15:09

Csonka játéknappal kezdődik meg kedden a nőikosárlabda-Euroliga két győzelemig tartó negyeddöntője, miután a nemzetközi szövetség (FIBA) két oroszországi légiós állítólagos hamis útlevele miatt elhalasztotta a címvédő Jekatyerinburg és a Brno első összecsapását. A MiZo-Pécsi VSK és az Euroleasing-Orsi Sopron idegenben, Franciaországban kezd.

Nehéz helyzetben kosárválogatottaink

Sport2003.11.23, 20:08

Rómában ülésezett a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség  (FIBA) európai alszövetségének végrehajtó bizottsága. Az ülésen elkészítették a 2005-ös férfi és női Európa-bajnokságra minősítő selejtezőkön részt vevő válogatottak erősorrendjét. A magyar férfiakat a harmadik, a nőket a második kalapba sorolták.

Branzova a hét legjobbja az Euroligában

Sport2003.10.25, 12:56

A 2003-2004-es idénytől a FIBA minden héten megválasztja az adott forduló legjobbját a nőikosárlabda-Euroligában. Miután a MiZo-Pécsi VSK csütörtökön az utóbbi évek legnagyobb szenzációját okozva Szamarában 70-60-ra legyőzte a helyi Volgaburmas csapatát - a klubvilágbajnokság négy nappal korábban megkoronázott győztesét -, nem meglepő, hogy ennek a mérkőzésnek a hősét, Albena Branzovát, a Pécs 32 éves, 193 centis centerét jelölték az első forduló legjobbjának.

Több csapat indulhat a férfikosár-vébén

Sport2003.05.27, 19:51

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség döntése értelmében az eddigi 16 helyett 24 csapat vehet részt a 2006-os férfikosárlabda-világbajnokságon Japánban. A seregszemlén a címvédő és a házigazda mellett Európából hat, Amerikából öt, Afrikából három, Ázsiából és Óceániából két-két válogatott indulhat. A fennmaradó négy helyet a FIBA meghívásos alapon adja ki.

Egyelőre nincs kosárkapitány

Sport2003.03.31, 20:59

Kedden összeül a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége, de nem választja meg a férfi válogatott szövetségi kapitányát, holott ez lett volna a program legfontosabb pontja. Az ok prózai: a FIBA hét végi, varsói tanácsülésén olyan határozat született, amely alapjaiban átalakítja a kontinentális selejtezők rendjét. Márpedig amíg le ki nem tisztul a kép, nincs értelme kapitányt választani; sőt, lehet, hogy azután sem lesz.

A figyelmetlenség is hozzájárult a magyar kosárkudarchoz

Sport2003.01.29, 20:12

Borzalmas, ha egy csapat tizenkét ezrednyi gólaránykülönbség miatt szorul ki az Európa-bajnokság tizenhatos döntőjéből. A magyar férfikosárlabda-válogatott esetében ez konkrétan azt jelenti, hogy ha a vasárnapi, sorozatzáró meccsen Izrael nem 91-63-ra, hanem csak 81-63-ra győzi le Romániát, akkor 1,029 lett volna az adott és kapott pontok hányadosa (728:707), szemben a mieink 1,031-ével (829:804). Mindez lehetne a balszerencse műve is, de nem biztos, hogy csak pechről van szó.

Minden kosárlégiós jön az Eb-középdöntőre

Sport2002.11.08, 11:05

Egyelőre a lehető legjobb előjelekkel készülhet a magyar férfikosárlabda-válogatott a november 20-27-e közötti Európa-bajnoki középdöntőkre. A hírek szerint ugyanis minden légiós jelezte, játszik a nemzeti együttesben.

Litvániában kezd az Atomerőmű

Sport2002.09.30, 18:21

Kedden az Atomerőmű SE litvániai vendégszereplésével kezdődik meg az európai kosárlabdaidény a magyar együttesek számára.

Pécs rendezheti az Euroliga négyes döntőjét

Sport2002.02.07, 20:14

A PVSK nőikosárlabda-csapata legközelebb az Euroligában az izraeli Rama Hasharonnal játszik, a mérkőzésre február 24-én, csütörtökön 18 órakor kerül sor Pécsett, a Lauber Dezső sportcsarnokban. A találkozó nemzetközi ellenőre Lubomir Kotleba, a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) második embere azért is jön a Mecsekaljára, mert tájékozódni szeretne.

Nem félnek az izraeli úttól a pécsi kosarasok

Sport2001.12.03, 14:37

A MiZo-Pécsi VSK nőikosárlabda-csapata csütörtökön Euroliga-mérkőzést játszik Izraelben. Márpedig oda mostanában veszélyes utazni, a véres bombamerényletek miatt.

Előző
  • 1
Következő