fiatalkorúak börtöne

címke rss
Meghalt egy fiatal lány egy börtönben

Meghalt egy fiatal lány egy börtönben

Egy fiatal lány eddig tisztázatlan körülmények között halt meg egy fiatalkorúak börtönében. A gyerek halálának ügyében három őrt, az intézmény igazgatóját és nővérét gyanúsítják, ugyanis, ha időben cselekednek a lány valószínűleg még mindig életben lenne – írja a People.

Pillangókéssel szúrta mellkason riválisát egy kamaszlány egy debreceni játszótéren

Itthon2023.05.31, 16:33

Féltékenységből majdnem halálra szúrta egyik iskolatársát tanítás után egy debreceni kamaszlány, miután megtudta, hogy a másik lány a volt barátjával van együtt.

Nyugdíjasokat rabolt ki egy háromtagú kamaszbanda Budapesten

Itthon2023.01.27, 14:02

Fiatalkorúak börtönre, illetve javítóintézeti nevelés várhat két kamaszra, akik 2019-ben idős asszonyokat löktek fel Budapesten, majd ellopták a táskájukat, és elszaladtak vele. Az egyik áldozatuk később a kórházban meg is halt. Mivel harmadik társuk a rablások idején még 12 éves sem volt, kora miatt nem büntethető.

Súlyosabb büntetést kaphat az a gödöllői pár, aki összeverte és kirabolta alkalmi partnerét

Itthon2022.07.05, 21:11

A Pest Megyei Főügyészség még 2020 decemberében emelt vádat az elkövetéskor fiatalkorú férfival és élettársával szemben emberi szabadság és nemi élet szabadsága elleni, testi épség elleni, illetve erőszakos vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt, miután 2019 őszén a kocsmában megismerkedtek egy nővel szexuális kapcsolat céljából, majd a lakásban összeverték és kirabolták. Az ügyben tavasszal hirdetett elsőfokú íéletet a Budapest Környéki Törvényszék, amely ellen az ügyészség, illetve a vádlottak és védőik is fellebbeztek, így az másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.

Nem úszta meg a börtönt a két fiatal, akik egy nap alatt három nőre támadtak gáz-riasztópisztollyal Budapesten

Itthon2022.04.04, 16:16

Több évre börtönbe került az a két fiatal, akik gáz-riasztópisztollyal támadtak több nőre Budapest belvárosában, majd megpróbáéták őket kirabolni. Elsőfokon októberben felfüggesztett büntetést kaptak, ez súlyosbították most. 

Segítségre szoruló áldozatoknak állította be magát két kamaszlány, majd elloptak egy gyereket

Nagyvilág2022.03.28, 17:01

A 14 éves lány és 16 éves barátnője egy Milwaukee-ben, egy áruházban ismerkedett meg egy fiatal anyukával, Scanthina Curetonnal, akinek azt állították, hogy szexkereskedelem áldozataivá váltak, és segítséget szeretnének kérni. Miután elnyerték a nő bizalmát, és elérték, hogy befogadja őket a lakásba, éjjel, amikor a nő elaludt, ellopták három hónapos kisfiát.

Előbb vevő, majd drogfutár lett egy kamasz Kecelen

Itthon2022.03.24, 14:19

Kezdetben vevője, majd alkalmi futára lett egy díler családnak egy tizenéves fiú Kecelen, aki a szállításért cserébe dizájnerdrogokat kapott. A kecskeméti ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt felfüggesztett fiatalkorúak börtönét javasolta vele szemben.

Tűz ütött ki a fiatalkorúak börtönében, több gyerek meghalt

Life.hu2021.06.04, 10:12

Tűz ütött ki a fiatalkorúak börtönében Kairóban, legalább hat gyerek meghalt, és kéttucatnyian megsérültek - közölték péntekre virradóra egyiptomi illetékesek.

Barátnőit védte, amikor agyonütötte egy 17 éves fiú Kaposváron - a kórházban meghalt

Itthon2021.04.07, 15:46

A barátnőit akarta megvédeni az a fiatal, akit egy 17 éves fiú olyan erővel ütött meg, hogy a földre zuhant, és a fejét beverte a kövezetbe. Komoly koponyasérülései lettek, másnap került kórházba, ahol napok alatt meghalt. Támadója rövid idő alatt 11 bűncselekményt követett el, most a fiatalkorúak börtönébe kerülhet.

Megerőszakolt egy gyerekeivel sétáló nőt az utcán egy kamasz

Itthon2021.01.08, 12:03

Szexuális erőszak miatt 3 év 5 hónap fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélt a Püspökladányi Járásbíróság egy fiatalkorú férfit, aki egy gyerekeivel sétáló nőre támadt rá az utcán tavaly májusban egy Hajdú-Bihar megyei településen. Ezt közölte a Debreceni Törvényszék pénteken. Az ítélet nem jogerős.

Börtönbe megy a 16 éves fiú, aki megölte a részeg, agresszív apját Orgoványban

Itthon2020.10.27, 13:33

Három év fiatalkorúak börtönére ítélt a Kecskeméti Törvényszék egy 16 éves román fiút, aki veszekedés közben halálra késelte apját egy orgoványi tanyán.

Megbánta tettét a sólyi gyerekgyilkos, azért, hogy kevesebb börtönbüntetést kapjon

Itthon2020.07.02, 14:11

Megszületett a jogerős ítélet a sólyi gyerekgyilkos ügyében: jogerősen 15 évet kell a fiatalkorúak börtönében töltenie. A gyilkos beismerte, de eddig sosem bánta meg, amit tett, ma viszont megtette ezt is, de még ez is kevés volt a büntetése enyhítéséhez. A hajmáskéri fiatal 16 éves volt, amikor két éve brutálisan végzett egy kislánnyal a Séd pataknál. 

Letartóztatásban a hátulról támadó, esztergomi rabló

Itthon2020.05.29, 15:00

A fiatal férfit már többször büntették lopás, rablás és garázdaság miatt, legutóbb tavaly nyáron szabadult a börtönből.

Leckéztetésből megalázta fogyatékos lakótársát egy kamasz

Itthon2020.04.16, 11:28

A fiatal fiú többször megverte és kirabolta, megalázta nevelőotthonbeli társait. Korábban már a bíróság próbára bocsátotta, most akár 3 évre a fiatalkorúak börtönébe kerülhet.

Hónapokig terrorizálták, majd halálra verték osztálytársukat a 13 éves fiúk

Nagyvilág2019.10.04, 20:12

Napi szinten zaklatta és kínozta egyik osztálytársát két középiskolás diák, majd egy napon be is váltották fenyegetéseiket: amikor egyedül találták a teremben, rátámadtak, és addig verték, amíg össze nem esett. Néhány nap múlva a kórházban belehalt sérüléseibe. A két bántalmazót megvádolták gyilkossággal, és szeptember 16-án le is tartóztatták őket.

Ilyen a kecskeméti fiatalkorúak börtöne

Itthon2018.03.10, 12:01

Tanulással vagy munkával telik általában a kecskeméti rabok napja. Itt főleg fiatal lányok vannak. Az érettségi mellett OKJ-s tanfolyamokat is elvégezhetnek. Így tartják őket fogva.

Gyerekek az ausztrál Guantánamóban

Nagyvilág2016.07.26, 13:31

Egész Ausztrália felháborodott azokon a felvételeken, amelyek egy fiatalkorúak börtönéből szivárogtak ki. A miniszterelnök azonnali vizsgálatot rendelt el. 

Bűnözőket csinálnak a brazil gyerekekből

Nagyvilág2015.05.21, 15:28

A gyilkosságokban amúgy is élen járó Brazíliában az emberölések több mint felét 18 év alattiak követik el. A fiatalkorúak börtönében fogva tartott gyerekek száma 40 százalékkal (23 ezer fővel) nőtt az elmúlt öt évben. A brazil törvényhozás bekeményített, a szociális munkások aggódnak.

Fülbevalóért öltek volna az intézetis fiúk

Itthon2014.12.02, 13:06

Testi sértés helyett emberölési kísérlet miatt ülhetnek börtönben a dévaványai testvérek, akik két éve majdnem halálra vertek egy 82 éves asszonyt, és terrorizálták intézeti nevelőjüket is. Bár a vád súlyosabb, a büntetési tétel nem változott.

Előző
  • 1
Következő