fiatal lány
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- gyilkosság
- holttest
- pedofília
- nemi erőszak
- legfrissebb
- legrégebbi
Szándékosan tüzet okozott a szigetvári gyermekotthonban: erre ítélték a fiatal lányt
Két év javítóintézeti nevelésre ítélt szerdán a Pécsi Járásbíróság egy fiatal lányt, aki kétszer is szándékosan tüzet okozott a szigetvári gyermekotthonban 2019-ben – tájékoztatta a Pécsi Törvényszék pénteken az MTI-t.
Erőszakkal vettek rá egy fiatal lányt a prostitúcióra, elfogták a futtatókat
A Pest megyei rendőrök elfogták azt a 20 éves nőt és 21 éves férfit, akik befogadtak, majd bántalmazással és fenyegetéssel prostitúcióra kényszerítettek egy fiatal lányt.
Újra ölt, majd megszökött a gyerekgyilkos szörnyeteg
A dél-amerikai Pedro Lopezt a 80-as években ítélték el, miután 350 ember ölt meg, ebből a legtöbb gyerek volt. A férfi azonban 1998-ban abszurd módon szabadlábra került jó magaviselet miatt, ám 2002-ben egy újabb gyilkossággal gyanúsították meg, és körözést adtak ki ellene. Azóta is hiába keresik - írja a DailyStar.
Vámpírnak képzelte magát egy perverz tanár, fecskendőket is vitt az iskolába, hogy megigya egy fiatal tanítványa vérét
10 év börtönre ítélték azt a texasi férfit, aki tanárként dolgozott egy középiskolában, és kiderült róla, hogy rendszeresen molesztálta az egyik tanítványát, sőt, még egy rendkívül perverz szexuális játékra is rá akarta venni a lányt: fecskendőket vitt magával az iskolába, hogy kiszívja, és megigya a vérét - írta meg a DailyStar,
Holtan találtak rá egy fiatal nőre Angliában, támadója megerőszakolta és megölte
Múlt szombaton tűnt el a 23 éves Megan Newborough, vasárnap kora hajnalban már csak a holttestét találták meg Leicesterben az út szélén. Mint keredült: megerőszakolták, majd megölték. A rendőrök egy fiatal férfit gyanúsítanak a gyilkossággal, akit őrizetbe vettek, és letartóztattak - írja a Mirror.
Csinos fiatal lányt ölel Rácz Géza: látszik, hogy nagyon szeretik egymást - Fotó
Szeretetteljes fotó került fel Rácz Géza közösségi oldalára.
- címkék:
- Rácz Géza
- fotó
- fiatal lány
- testvér
- Címkefelhő »
Kidőlt egy jelzőtábla a budapesti karambol közben, és egy fiatal lányra borult
Ma délután egy Toyota Prius taxi, és egy Skoda Scala ütközött egymással az Üllői út, és az Erkel Ferenc utca kereszteződésében. A baleset során kidőlt egy jelzőtábla is, ami eltalált egy fiatal lányt.
Telefonja lett a veszte - Villámcsapás miatt halt meg egy 18 éves lány
A telefonját töltötte a tinédzser, amikor egy hatalmas viharban a villám a házba csapott. A lány azonnal életét vesztette.
Kocsmázni ment a barátnőjével, kis híján az életével fizetett a fiatal lány: ezt tették vele
A fiatal lány szórakozni indult barátnőivel, ám nem sok választotta el attól, hogy az a nap legyen életében az utolsó.
- címkék:
- mérgezés
- kocsma
- fiatal lány
- megmérgezés
- lány
- Címkefelhő »
Megfojtotta a 18 éves barátnőjét, majd üzenetet írt a szüleinek, hogy Londonba költöztek
Vádat emelt az ügyészség az ellen a férfi ellen, aki két éve agyonverte az akkor 18 éves barátnőjét egy elhagyott óbudai házban. A pár a tragédia előtt egy ideig a lány szüleinél lakott, de annyira "aljas módon viselkedett", hogy kiadták az útját. Niki is követte szerelmét, a szülők hiába könyörögtek neki, hogy maradjon.