FHB

címke rss

Több vizsgálat a Spéder-érdekeltségek ügyében

Itthon2016.06.10, 16:41

Három cégnél is vizsgálódnak a hatóságok Spéder Zoltánhoz kapcsolódó ügyek miatt. Szerdán a Magyar Postánál jártak nyomozók egy ismeretlen tettes ellen, csalás gyanújával indított nyomozásban, közben a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai az FHB-csoportnál tartottak házkutatást. Mai hírek szerint pedig a NAV május elején minden adónemre kiterjedő vizsgálatot indított az Index.hu-t is kiadó CEMP Zrt.-nél.

Orbán Viktor Demján Sándorral találkozott

Itthon2016.06.13, 20:16

Demján Sándorral, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnökével találkozott Orbán Viktor miniszterelnök. Úgy tudjuk, a takarékokról egyeztettek. Demján Sándor nyílt levele is szerepet játszott a Spéder-ügy kirobbanásában. A nagyvállalkozó ebben azt írta: Spéder a bankja, az FHB 30 milliárdos hiányát a takarékszövetkezetekkel fizetette meg. 

Figyelő: Házkutatás volt Spéder Zoltánnál

Itthon2016.06.16, 14:03

Spéder Zoltán lakásán is házkutatást tartottak a rendőrök a Figyelő információi szerint. A nyolc órán keresztül tartó vizsgálat része volt a nagyvállalkozó birodalmát érintő vizsgálatsorozatnak.

A nemzeti bank feljelenti a Spéder-vezette FHB-t?

Gazdaság2016.06.21, 17:30

A Magyar Nemzeti Bank azt fontolgatja, hogy feljelentést tesz a Spéder Zoltán vezette FHB ellen – írja a 168 Óra. A jegybank az év elején átfogó vizsgálatot indított az FHB csoportnál, akkor találhattak olyan információkat, amelyek álláspontjuk szerint megalapozzák a tőkebefektetési csalás gyanúját. 

Leminősítheti az FHB jelzálogleveleket a Moody's

Gazdaság2016.06.23, 20:04

A Moody's Investor Service 2016. június 23-án leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá helyezte az FHB Nyrt. által forgalomba hozott jelzáloglevelek Ba1 hitelbesorolását - közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.

Hová tűnhettek Spéderék milliárdjai?

Itthon2016.06.24, 14:33

A korábbi több tízmilliárdos feltőkésítés ellenére a Moody's a héten meglebegtette a leminősítés lehetőségét a Spéder Zoltán vezette FHB-bank fölött. Az Index tulajdonosának a bankjától szerettük volna megtudni, hogy az állam kárára végrehajtott tőkeemeléssel felhalmozott milliárdok hová tűntek egyik napról a másikra, valamint, hogy hogyan keletkezett veszteség a cégben. Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ a pénzintézettől, ami ellen a nemzeti bank is feljelentést tehet. 

Spéder Zoltán Simicskát is lehallgathatta

Itthon2016.07.06, 09:47

Beosztottai és munkatársai mellett Simicska Lajos nagyvállalkozót, a Magyar Nemzet tulajdonosát is lehallgatta Spéder Zoltán, az Index tulajdonosa – tudta meg az Origo. Információink szerint nem igaz, hogy Orbán Viktorral és Rogán Antallal folytatott beszélgetések is szerepelnek azokon az adathordozókon, amelyeket a házkutatások során foglalt le a rendőrség Spédernél. A lehallgatással kapcsolatban kerestük a rendőrséget is, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.

Az FHB Bank milliós bírságot kapott

Gazdaság2016.07.26, 17:32

Továbbra is fennálló pénzforgalmi szabálysértések miatt négymillió forintra bírságolta az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-t a jegybank - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a honlapján.

Lemondott Spéder Zoltán, és kiszállt az FHB-ból

Gazdaság2016.10.14, 21:44

Értékesítette az FHB Jelzálogbank Nyrt.-ben meglévő részesedését október 14-én a jelzálog-hitelintézet igazgatósági elnökének, Spéder Zoltánnak a többségi befolyása alatt álló A64 Vagyonkezelő Kft.; Spéder Zoltán pedig ugyanezen a napon lemondott a társaságban betöltött tisztségéről - tette közzé az FHB Jelzálogbank a BÉT honlapján pénteken.

Spéder Zoltán kiszállt az FHB-ból, tulajdonost vált a Népszava

Gazdaság2016.10.16, 14:08

Jól áll a költségvetés, nagyot ugrott az ipar, míg az infláció továbbra is 1 százalék alatt van a héten közölt makrogazdasági adatok szerint, ahogy a forint is erős. Spéder Zoltán kiszállt az FHB-ból, eladják a Népszavát, míg a Népszabadságnál továbbra sincs megállapodás, a lap cikkei a Fedél Nélkülben jelenhetnek majd meg. Drágultak az üzemanyagok, az üzletláncok új boltokat nyitnak, és bemutatták a budapesti olimpia látványterveit is. Jövőre már épül a Török Áramlat, egyre szegényebbek a világ milliárdosai, miközben a britek ismét bajban vannak a brexit miatt. Ez volt a héten a gazdaságban.