fesztivál

címke rss

Rablással végzõdött két férfi közös iszogatása egy kecskeméti fesztiválon

Itthon2022.09.27, 13:51

Néhány óra alatt azonosították azt a 36 éves, kecskeméti férfit, ai idén nyáron kirabolt egy másikat, akivel elötte együtt ittak, korábban pedig egy szállodába is betört. A rendõrök õrizetbe vették és javasolták a letartóztatását.

Idén Amszterdam érkezik Budapestre az Európai Hidak fesztivál keretében

Kultúra2022.09.09, 12:01

A Metropole Orkest, az Amszterdami Concertgebouw Zenekara, Joep Beving és felejthetetlen mozikülönlegességek: a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar idén is megrendezi közös, immár közel egy évtizede életre hívott tematikus fesztiválját, amelynek fókuszában ezúttal Amszterdam áll. A szeptember 16-án kezdõdõ, változatos programokat kínáló eseménysorozaton az egyedülálló zenei csemegék mellett a közönség holland vonatkozású kultfilmek segítségével merülhet el Amszterdam gazdag kultúrájában.

Kiderült, mennyit költöttek átlagosan a fiatalok a fesztiválokon

Gazdaság2022.09.02, 14:26

A fiatalok több mint fele szülõi forrásból jár fesztiválozni évente jellemzõen 1-2 alkalommal, melyeken egyenként átlagosan 39.312 forintot költenek el, derült ki a BME Egyetemi Napok szervezõinek megbízásából készült kutatásból. 

Ezen a nyáron ismét a fesztiváloké volt az egyik turisztikai fõszerep Magyarországon

Gazdaság2022.09.02, 14:53

Két év kihagyás után ezen a nyáron ismét a fesztiváloké volt az egyik turisztikai fõszerep Magyarországon. A legismertebb hazai rendezésû események, mint a VOLT Fesztivál, a Balaton Sound, a Fishing on Orfû, a VeszprémFest, az EFOTT, a Campus, vagy a Sziget Fesztivál idén is számos hazai és külföldi vendéget mozgattak meg országszerte. A nagy, többnapos rendezvények továbbra is népszerûek hazánkban, melyet a szállásfoglalási adatok emelkedése is bizonyít – derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményébõl.

Sztárfellépõkkel vár Európa mértani középpontján a Kerekdomb Fesztivál

Life.hu2022.08.31, 19:08

A Margaret Island, a Blahalouisiana, a Honeybeast, a Budapest Bár és Caramel is fellép többek közt szeptember 16-18. között a Kerekdomb Fesztiválon. Ilyenkor három napra zenével, irodalommal, színházzal, különleges borkóstoló programokkal telnek meg Európa mértani középpontjának, Tállyának a pincészetei és szõlõskertjei, hogy együtt merülhessünk el az õsz színes forgatagában.

Tombol a világ egyik leglucskosabb fesztiválja, ahol még a falak is paradicsomban áznak

Travelo2022.09.01, 13:52

Az utolsó szerdai nap augusztusban, miden évben Spanyolország legkoszosabb és lucskosabb fesztiváljának az idõpontja. A Bunol városában tartott La Tomatina fesztiválon, békeidõben több mint 20000 ember vesz részt, hogy részese lehessen az emberi paradicsom "passata-nak". Idén, két év kihagyás után, augusztus 31-én tért vissza a fesztivál. 

Hatalmas fesztivált szerveztek a mangórajongók - képek

Gazdaság2022.08.26, 17:02

A két napon át tartó fesztivált az északkelet-egyiptomi Iszmáliában tartották, ahol a mostani volt az elsõ ilyen jellegû rendezvény. Ez a terület az ország mangótermesztésének központja, és a talaj-, valamint éghajlati viszonyoknak köszönhetõen innen kerülnek ki a legfinomabb fajták ebbõl a gyümölcsbõl.

A rossz idõ ellenére sikeresen zárt a 10. STRAND Fesztivál

Itthon2022.08.22, 16:21

Hétfõ hajnalban ért véget Zamárdiban a 10. STRAND Fesztivál. A változékony idõ ellenére a szervezõk sikeresnek értékelik a rendezvényt. Bár az esõs napokon több nézõt vártak, augusztus 20-án így is teltház fogadta a Halott Pénz koncertjét és az ünnepi tûzijátékot is. Négy nap alatt közel nyolcvanezren vettek részt az eseményen. A STRAND Fesztivált 2023-ban egy héttel késõbb, augusztus 23-26. között rendezik meg.

Pisztolyokkal felfegyverzett férfit fogtak el az egyik zenei fesztiválon

Life.hu2022.08.21, 19:27

Pisztolyokkal felfegyverzett férfit tartóztattak le egy zenei fesztiválon a rendõrök az Egyesült Államokban.

"A barátaim eszméletlenül feküdtek a földön" - durva dolgot állít a bulihajón megvert ausztrál fesztiválozó

Life.hu2022.08.19, 11:20

Ahogy arról mi is hírt adtunk, az idei Sziget fesztivál sem múlt el balhé nélkül: a Hajógyári-sziget körül közlekedõ bulihajón a biztonsági õrök és a fesztiválozók között tört ki verekedés.

Meglepõ, hogy mennyit költenek a fesztiválozók étkezésre naponta

Gazdaság2022.08.17, 15:30

A fesztiválon részt vevõk több mint kétharmada napi szinten 5 ezer forint feletti értékben vásárol ételt magának, a megkérdezettek 33 százaléka pedig több mint 10 ezer forintot költ egy nap arra – derül ki a Pek-Snack idei, Sziget Fesztiválon végzett kutatásából. Szinte minden második személy gyorsételt, illetve szendvicset fogyaszt ilyen jellegû eseményeken, a péksütemények mellett – a pizzát és a kenyérlángost is beleértve – közel 30 százalékuk dönt. A fesztiválozók legkedveltebb péksüteménye pedig a sajtos rúd és a kakaós csiga.

"Aki mocskolódni akar, annak felesleges bármit is megmagyarázni" - Ezért mondták le Majkáék a fehérgyarmati koncertet

Life.hu2022.08.15, 20:25

Mint ahogy azt korábban megírtuk, Majka és csapata vasárnap este nem lépett színpadra Fehérgyarmaton, ami miatt rengeteg rajongó kiakadt, mondván, hpgy csak miattuk vettek jegyet a fesztiválra. 

Korda György hihetetlen történetei a Szigetrõl

Tévé2022.08.15, 16:14

Milyen hétköznapi munkájuk volt mielõtt énekleni kezdtek volna, hol csókolták meg egymást elõször, kivel imádott ultizni Korda György? Milyen szállodák voltak a Szovjetunióban, milyen az élet az ecuadori dzsungelben, hányszor léptek fel Kanadában? Hat évtized történetei.

Mardoll fesztivál szettje szinte semmit sem takar: "Túl sok vagyok?" (18+)

Life.hu2022.08.15, 10:50

Mardoll szombaton látogatott ki a Sziget Fesztiválra, ahol magához hûen egy igen sokat mutató, extravagáns szettben bulizott. 

Vihar csapott le a fesztiválra: meghalt egy 28 éves férfi

Life.hu2022.08.13, 21:51

Vihar csapott le egy spanyolországi fesztiválra, egy férfi az életét vesztette.

Tragédia a zenei fesztiválon, halálos áldozatot is követelt a szörnyû vihar

Nagyvilág2022.08.13, 10:43

Heves vihar sújtott le egy zenei fesztiválra Spanyolország keleti részén szombat hajnalban. Egy ember meghalt, sokan megsérültek - közölte a spanyol sajtó.

A Kings Of Leon ezúttal sem okozott csalódást a rajongóknak

Tévé2022.08.12, 17:30

A Bastille után a Sziget Fesztiválon a Kings Of Leon lépett fel a nagyszínpadon, akiket már nagyon várt a többtízezres közönség. A fesztiválozók kedvét még a magasra szálló, hatalmas porfelhõ sem vette el, a közönség nagy része végigtombolta és táncolta a másfél órás produkciót a fesztivál második estéjén: a hangulat nem volt annyira forró, mint Dua Lipa telt házas koncertjén, de a Kings Of Leon-rajongóknak nem kellett csalódniuk.

Timothée Chalamet is a Szigeten bulizott - videó

Life.hu2022.08.12, 16:21

Timothée Chalamet jelenleg a Dûne második részét forgatja hazánkban, kikapcsolódásképpen pedig elnézett az ország legnagyobb fesztiváljára. 

Már az elsõ nap telt ház lesz a Szigeten

Kultúra2022.08.09, 17:18

Világsztárok, nagy kedvencek, kurrens nevek, az elmaradt szezonok alatt befutott elõadók és több száz nem zenei program, a megszokott mûfaji sokszínûség jegyében. Ezt kínálja a Sziget a „nagy visszatérés" örömére, miközben rendkívüli tempóban fogynak a jegyek a nagy sztárok koncertjeire. A Sziget elsõ napjára kiadható belépõk több mint 95%-a már gazdára talált.

Varga Viktor és a barátnõje meztelenül jelentek meg egy fesztiválon - fotók

Tévé2022.08.08, 17:45

Varga Viktor teljesen meztelenül, a barátnõje, Liliána pedig félmeztelenül jelent meg az Ozora fesztiválon, amirõl az énekes az Instagramon is mutatott két külön képet. "Ozorán rájössz, hogy semmire nincs szükséged, csak vízre, egy takaróra és az isteni energiára" – írta még a Facebookon az õt ábrázoló fotóhoz, a másik közösségi oldalon viszont már kevésbé spirituális gondolatokat fogalmazott meg a bejegyzéseinél.

Egy holland férfi megvett egy magyar falut, hogy fesztivált rendezhessen benne

Travelo2022.08.08, 14:03

Évekkel ezelõtt egy holland üzletember beleszeretett egy Nógrád megyei zsákfaluba, Bedepusztába, és sorra megvette a község házait, most pedig fesztivált rendez benne.

Különleges felkérést teljesített Marsi Anikó

Tévé2022.08.06, 18:09

A Tények hírolvasója most egy teljesen más szerepben próbálhatja ki magát, ugyanis épp egy fesztiválon zsûrizik, ami miatt nagyon izgatottnak tûnik.

60 év 60 dal: emlékkoncerttel nyílik meg az Omega Park

Kultúra2022.08.06, 09:51

Az Õrség fõvárosában, Õriszentpéteren szólalnak meg az Omega dalai augusztus 12-13-14-én, ahol az egyik utolsó hazai koncertjét adta a zenekar. Mostantól a hely az Omega Park nevet viseli majd.

Kovács Zoltán: Már fesztiválként értelmezhetõk a nemzeti ünnep programjai

Itthon2022.08.01, 15:51

Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep és a kapcsolódó rendezvények már fesztiválként értelmezhetõk - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelõs államtitkára hétfõn Budapesten.

Az MCC Feszt a legfrissebb és legerõsebb szakmaiközéleti és könnyûzenei fesztivál

Itthon2022.07.31, 18:56

A szervezõk várakozásait is felülmúló érdeklõdés övezte a Mathias Corvinus Collegium (MCC) második fesztiválját Esztergomban. A három nap alatt mintegy 32 ezren látogattak el az MCC Fesztre, hogy részt vegyenek a szakmai beszélgetéseken, koncerteken és az interaktív programokon. A rendezvényen több mint 50 külföldi szaktekintély részvételével 70 szakmai eseményt valósítottak meg, míg az úgynevezett Edu sétányon 48 kiállító kínált izgalmas családi, kulturális és interaktív programot.

Akkorát ment az EFOTT, mintha sosem lett volna COVID

Life.hu2022.07.29, 15:22

Annyian buliztak az egyetemisták fesztiválján, mint utoljára 2019-ben, jelentõsen meghaladva ezzel a 2021-es év számait. Mindezért olyan sztárok voltak a "felelõsek", mint Akon, John Newman, Regard, Riton, a Halott Pénz vagy a Wellhello. 83 és 17 éves fellépõje is volt a fesztiválnak, melynek nyitónapján látogatói rekord is született

Ákosnak fontos a környezetvédelem, gyermekeit is ebben a szellemben neveli

Life.hu2022.07.26, 13:57

A Kossuth-díjas dalszerzõ igyekszik felelõsségteljesen bánni a világgal, és gyermekeinek is próbálja átadni ezt a szemléletmódot. A zenész hamarosan fellép hazánk elsõ környezettudatos könnyûzenei fesztiválján, a ráckevei Duna-part Feszten is.

Életveszély Király Viktor koncertjén: fejvesztve menekült a közönség

Life.hu2022.07.25, 21:53

Épp a 4. Megasztár gyõztese koncertezett a VII. Tiszabezdédi Tarsolylemez Fesztiválon, amikor hirtelen ítéletidõ csapott le a térségre: olyan szélvihar kerekedett, hogy sokan az életüket féltve menekültek a helyszínrõl.

Elkezdõdött a 31. Mûvészetek Völgye Fesztivál: kihagyhatatlan programokkal várják az érdeklõdõket

Life.hu2022.07.22, 20:19

Július 22-én elindult a Mûvészetek Völgye Fesztivál, ahol július 31-ig 2000-nél is több programmal várják a fesztiválozókat Kapolcsra, Vigántpetendre és Taliándörögdre. A koncertek mellett színházi bemutatóval, a Mr. és Mrs. premierjével várják a nagyérdemût, de a 10 nap alatt rengeteg színházi, újcirkuszi, kortárs irodalmi produkció, kézmûves vásár, izgalmas beszélgetések, workshopok, kiállítások, bringatúrák, sõt terepfutó verseny is lesz az ország legnagyobb összmûvészeti fesztiválján.

Felhõszakadás miatt fulladt káoszba egy ausztrál fesztivál

Nagyvilág2022.07.22, 11:32

A Splendour in the Grass zenei fesztivál elsõ napja elmaradt a vad esõzések miatt. A négy nagyszínpadon is lefújták a fellépéseket. Az ausztrál fesztivál résztvevõi hosszú sorokról, elárasztott kempingekrõl és az autóban alvó emberekrõl számoltak.

Ma van az utolsó nap: ma még kedvezményesen vehetsz belépõt a Mûvészetek Völgyére!

Life.hu2022.07.21, 16:10

A Sziget Fesztiválig egy hónap sincs már hátra, és a Zamárdiban kezdõdõ STRAND Fesztiválra sem kell már sokat várni. A Mûvészetek Völgyének színes kavalkádja pedig már itt van a sarkunkban, ugyanis július 22-én életre kel a völgy. Minderre már két éve várunk és várnak a rajongók. Íme most egy kis rákészülés.

Negyvenezren imádkoznak közösen a békéért és Kárpátaljáért

Kultúra2022.07.14, 17:21

Az volt a cél, hogy a különbözõ keresztény felekezetek tagjai ne azt éljék meg, miben térnek el egymástól, hanem, hogy mi az összetartó kapocs közöttük és bátorítsák egymást a hitben – mondta el az Origónak adott interjújában László Viktor, az Ez az a nap! nevû évrõl évre visszatérõ rendezvény fõszervezõje. A fesztivál idén július 23-án a Puskás Arénában ünnepli a húsz éves jubileumát, a nyolc-tíz órás programon nemzetközi és magyar gospel-elõadók váltják egymást a színpadon és elõreláthatólag közel félszázezer keresztény imádkozik majd a békéért, miközben adományokat is gyûjtenek a kárpátaljai magyarok számára. Beszélgetésünkbõl azz ...

Megnyílt az EFOTT – napijeggyel mondtak köszönetet a segítõ önkénteseknek

Life.hu2022.07.14, 18:03

Elindult a legszerethetõbb, legzöldebb, leghûsítõbb nyári zenei fesztivál, az EFOTT. Több mint 3000 kempingezõ költözik be kedden és szerdán a sukorói szabadstrand területén kialakított fesztiválhelyszínre, ahová biciklivel is lehet érkezni, és ahol mindenki komposztálhatja a hulladékát is. 

Két éve várunk rájuk, most végre újra eljöttek a legnagyobb fesztiválok

Travelo2022.07.14, 15:05

Az EFOTT már javában dübörög, a Sziget Fesztiválig egy hónap sincs már hátra, és a Zamárdiban kezdõdõ STRAND Fesztiválra sem kell már sokat várni. A Mûvészetek Völgyének színes kavalkádja pedig már itt van a sarkon, ugyanis július 22-én életre kel a völgy. Minderre már két éve várunk és várnak a rajongók. Íme most egy kis rákészülés.

Gelencsér Timi drágállta a piát, hajába rejtve csempészte be a fesztiválra

Life.hu2022.07.12, 23:19

Mindannyian tudjuk, hogy a különféle rendezvényeken és fesztiválokon drága az étel és az ital. A bevihetõ mennyiséget egyes helyeken csak korlátozzák, máshol viszont egyenesen tilos saját itallal érkezni. Gelencsér Timi ezt a rendszert játszotta ki, és a trükközésrõl videót is készített.

Csütörtökön indul a Csiperó Ifjúsági Fesztivál Kecskeméten

Itthon2022.07.07, 17:09

A Cimbaliband koncertjével csütörtökön veszi kezdetét az Európa Jövõje Egyesület szervezésében Kecskeméten megrendezett Csiperó Ifjúsági Fesztivál.

Tragédia a nyári fesztiválon

Nagyvilág2022.07.05, 10:30

Kassa megyében történt a borzalmas tragédia, írja a Bors az Új Szó nyomán.

Akkora buli volt a Balaton Soundon, hogy földrengés volt Zamárdiban

Life.hu2022.07.03, 19:10

Két év kihagyás után idén nyáron szó szerint dübörgött az ország egyik legnépszerûbb fesztiválja, a Balaton Sound.

A Nagy Kék Szív is állandó vendége lesz a hazai fesztiváloknak

Itthon2022.07.01, 18:47

Idén is népszerû installációjával, a Nagy Kék Szívvel vesz részt a hazai fesztiválszezon legnagyobb eseményein az Együtt az Autistákért Alapítvány. A sokak által kedvelt látványosságot nemcsak azért érdemes felkeresni két koncert között, mert remekül mutat a fotókon, hanem mert az itt készült szelfikkel fontos társadalmi ügyet is támogathatnak a fesztiválozók bulizás közben.

"A szent föld kitárta kapuit" - Pumped Gabo a Balaton Soundról posztolt

Life.hu2022.06.30, 20:34

Pumped Gabo régóta készült a Balaton Soundra, és egész héten a fesztiválon bulizik. Instagram-oldalán többször is bejelentkezett Zamárdiból, a Soundot pedig szent földnek nevezte.

Világsztárokkal és a legjobb hazai elõadókkal várja a fesztiválozókat az EFOTT

Life.hu2022.06.30, 20:01

Akon, John Newman, Regard, Riton, Halott Pénz, Wellhello, Bagossy Brothers Company, Margaret Island, Irie Maffia, Honeybeast és még sokan mások – világsztárokkal és a legjobb hazai elõadókkal várja látogatóit az ország legnagyobb hallgatói fesztiválja, az EFOTT.

Egy fesztivál is lehet zöld – egyedülálló módon komposztálja a hulladékot az EFOTT

Life.hu2022.06.30, 19:47

A környezettudatosság napjaink egyik legfontosabb közéleti témájaként központi szerepet tölt be az EFOTT célközönségét jelentõ fiatalok életében. A fesztivál szervezõi arra vállalkoztak, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem segítségével a legzöldebb nyári fesztivált hozzák létre a Velencei-tó partján.

Szülés elõtt két héttel ment fesztiválozni a kismama - megmutatta, hogy élte túl

Life.hu2022.06.29, 16:45

Igen szokatlan dolgot tett egy angol nõ, aki @girlbossadventure néven aktív a TokTokon. 8 és fél hónapos terhesen ment fesztiválozni, és közvetítette is közösösségi oldalán, hogyan telnek a napjai.

Hihetetlen összeget kapott Beyoncé egyetlen koncertért

Tévé2022.06.28, 18:07

A Mirror utánanézett, ki mennyit kapott a Glastonbury fesztiválon való fellépésért.

Furcsa fotó terjed a neten: Erzsébet királynõ álruhában fesztiválozott

Life.hu2022.06.28, 10:45

Különös fénykép terjed a neten: a Glastonbury fesztiválon feltûnt egy II. Erzsébet királynõre emlékeztetõ asszony.

Augusztusra megtelik Budapest, szinte lehetetlen szállást találni

Gazdaság2022.06.24, 17:55

Két év kényszerszünet után ismét teljes erõvel indul be a fesztiválszezon - hívja fel a figyelmet a Bors Online.

Belehajtják a tömegbe a lovakat egy spanyolországi fesztiválon - képek

[origo] utazás2022.06.24, 12:37

A világon sokfelé megtartják ilyenkor Szent János (vagy más néven Szent Iván) ünnepét. A spanyolországi Menorca szigetén Ciutadellában a lovaké és a lovasoké a fõszerep. A lovakat a tömegbe hajtják, és a zene ritmusára táncoltatják õket. Kattintson az alábbi képre, és nézze meg galériánkat a látványos ünneprõl!

Mobilapplikáción is követhetjük fesztiválos költéseinket - MNB Pénzügyi Sarok

Gazdaság2022.06.22, 12:47

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi sarok rovatában ma a következõ kérdésre keressük a választ a jegybank szakértõjével: „Hogyan fizethetek majd a végre újra induló nyári fesztiválokon? Amikor legutoljára voltam, ez elég körülményesen ment!" (P. Máté, Hegyeshalom). 

Fákat ültettek a hazai sztárok

Kultúra2022.06.22, 11:52

Egyre több hazai híresség is felemeli a hangát a fenntarthatóság mellett. Horváth Boldi, a Kelemen Kabátban frontembere, Patocska Olivér, az OliverFromEarth nevû projektjével, Krajczár Péter, a New Level Empire alapító tagja, és Miskovits Marci is szívesen vállalták a felkérést, hogy hazánk elsõ környezettudatos könnyûzenei fesztiválján színpadra lépjenek. Ráadásul örömmel csatlakoztak Eke Angéla, a rendezvény nagykövete mellé, és közösen ültettek fákat Ráckevén, a Duna-part Feszt helyszínén is.

Hat nagy fesztiválon vár saját színpaddal a Hajógyár

Kultúra2022.06.19, 23:16

Egész nyáron érdemes lesz lehorgonyozni a legnagyobb hazai fesztiválokon felállított Hajógyár Petõfi Színpad elõtt, a popkultúra kikötõje ugyanis széles kulturális spektrumot lefedõ, színes értékeket közvetítõ programokkal jelentkezik - írja a Magyar Nemzet.

Ezek lesznek júniusban a legjobb kultúrális fesztiválok

Travelo2022.06.08, 11:13

Júniusban kultúrális eseményekbõl sem lesz hiány, összegyûjtöttük a legérdekesebb és legnépszerûbb irodalmi, néptánc, népzenei, és múzeumi programokat, de Szent Iván éjszakáján is varázslatos tûzshowban lehet részünk. 

Többen életüket vesztették a hétvégén egy könnyûzenei fesztiválon

Life.hu2022.06.06, 23:01

Péntek este hét fiatal került kórházba, hárman közülük súlyos állapotban, miután illegális szereket fogyasztottak a könnyûzenei fesztiválon.

5+1 nyári zenei fesztivál, amin Te is biztosan ott leszel

Travelo2022.06.03, 20:51

Két hosszú év után, ez a nyár végre olyan lehet, mint régen. Nyitnak a strandok, kezdõdnek az éjszakába nyúló fergeteges partik, a kedvenc hazai és nemzetközi elõadóink legnagyobb slágerire bulizhatunk együtt a családdal és a barátokkal. Csokorba szedtük az ország legjobb nyári fesztiváljait, mutatjuk, hogy melyikre és miért érdemes ellátogatnod. 

Ilyen élményekkel vár a 10. jubileumi Gourmet Fesztivál

Travelo2022.05.27, 22:03

Ezen a hétvégén a finom ételeké és a különleges italoké a fõszerep a 10. jubileumi Gourmet Fesztiválon a Millenárison. A nyitónapra mi is ellátogattunk és olyan különlegességeket kósoltunk, mint a thai gulyásleves, a kovászos szarvasgombás lángos és a körtegolyó. 

Startol a Magyar Tavak Fesztiválja

Itthon2022.05.23, 15:50

A Magyar Tavak Fesztiválját érdemes választania annak, aki 2022 nyarán a kultúrát és a természet közelségét szeretné ötvözni. Az immár három különbözõ helyszínen jelentkezõ programsorozat a hazai és a nemzetközi könnyû-, klasszikus és jazz zenei élet legnívósabb elõadóit hozza el a tópartokra. Június 24–25-én a Velencei-tónál, július 29–30–31-én a Tisza-tónál, augusztus 26-án pedig a Balatonnál lesz megtalálható az egyre népszerûbb fesztivál.

Caramel boldog, hogy ismét apa lesz: "Már nagyon várjuk a babát"

Life.hu2022.05.18, 21:36

Molnár Ferenc Caramel és felesége, Szilágyi Szilvi egy hete úszik a boldogságban.