fertőzések

címke rss

Az kapja el a szamárköhögést, akit nem oltottak

Egészség 20102013.05.11, 16:15

Aki megkapta a korának megfelelő védőoltást, annak nem kell aggódnia a pilisszentlászlói iskolában igazolt szamárköhögés-járvány miatt - közölte Ócsai Lajos, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályának vezetője az MTI-vel szombaton.

Ismét fertőz a kullancsos álhír

Egészség 20102013.05.09, 15:00

Hogyan szedjük ki a kullancsot? Benyálazott gyufával semmiképpen sem.

Az új influenzavírus emberről emberre egyelőre nem terjed

Egészség 20102013.04.26, 10:04

A Kínában legalább 22 ember halálát okozó H7N9 vírus valóban a szárnyasoktól származik, és jelenleg nem képes emberről emberre terjedni - állapította meg a The Lancet brit orvosi folyóiratban csütörtökön megjelent tanulmány.

Új kezelés itthon is hepatitis-C ellen

Egészség 20102013.03.22, 13:57

Az új - három gyógyszerből álló - kezelések az új, mással még nem kezelt betegek esetében 63-75 százalékos gyógyulást ígérnek, szemben a jelenlegi 40-50 százalékkal. Azt, hogy ki részesülhet először az új kezelésből, rászorultsági lista dönti el.

Veszélyes vírusra figyelmeztetnek a kutatók

Egészség 20102013.03.08, 11:04

A Közel-Keletről kiindult koronavírusnak megfázáshoz hasonló tünetei vannak, és már Nagy-Britanniában is fertőzött meg embereket. A vírus okozta fertőzés halálos kimenetelű is lehet.

Most kell a D-vitamin a gyerekeknek

Egészség 20102013.02.12, 18:30

Az influenzajárványban veszélyeztetettebbek a D-vitamin-hiányban szenvedő gyermekek, a "napfényvitamin" ugyanis meghatározó szerepet játszik a sejtképzésben, az immunrendszer védekezőképességének fenntartásában és a fertőzés ellenanyagának termelésében.

Évente 200 ezren lesznek leprások

Egészség 20102013.01.26, 12:48

A hatékony és ingyenes kezelésnek köszönhetően a lepra már nem olyan félelmetes betegség a szegény országokban, mint korábban volt, de még így is 200 ezer új megbetegedést észlelnek évente.

A tüdőbaj visszavág

Egészség 20102013.01.20, 15:17

Mikor már úgy tűnt, hogy a világ végleg győzedelmeskedik a tbc felett, a kórokozó új, a gyógyszereknek ellenálló formákkal jelentkezett. Csak remélhetjük, hogy ez nem fordítja meg a hosszú ideje folyó háború menetét.

Milyen vírusok ellen használjunk kézfertőtlenítőt?

Egészség 20102013.01.16, 11:22

A kézfertőtlenítők használata ugyan segíthet a téli vírusfertőzések elleni védekezésben, nem árt azonban tudni, hogy egyes fajtákkal szemben ezek a szerek is hatástalanok.

Három hét múlva tör ki az influenzajárvány

Egészség 20102013.01.14, 16:12

Nyugat-Európában már influenzajárvány van, nálunk ez körülbelül három hét múlva kezdődik, és február második felében, március elején tetőzik. Még nem késő oltást kérni.

Sikeres volt a mesterséges széklet

Egészség 20102013.01.09, 11:26

Baktériumtenyészetben igen gazdag, laboratóriumi körülmények között előállított mesterséges széklettel gyógyítanák azokat az idült bélhurutos betegeket, akiknél az antibiotikumos kezelések korábban csődöt mondtak.

Sikeres kísérleti kezelés HIV ellen

Egészség 20102013.01.07, 10:18

Az utóbbi harminc év intenzív kutató-fejlesztő munkájának köszönhetően a HIV-fertőzést, ha gyógyíthatóvá nem is, de igen lassú krónikus betegséggé sikerült szelídíteni. Ha a katalán kutatók által kidolgozott új kísérleti kezelést sikerül tökéletesíteni, a vírus szaporodását a korai stádiumú HIV-fertőzöttekben a beteg saját "betanított" immunsejtjei tarthatják féken.

Denevérektől jön az új veszélyes vírus

Egészség 20102012.12.27, 12:58

Aggodalommal figyelik a járványtani szakértők a koronavírus új törzsének felbukkanását a Közép-Keleten: múló epizódról van szó, vagy egy világméretű járvány előszeléről? Egy szakértő szerint hallatlanul veszedelmes kórokozóval van dolgunk, amely a H5N1-gyel, vagyis a madárinfluenza-vírussal egy súlycsoportba sorolható.

Megfázásra nem kell antibiotikum

Egészség 20102012.11.22, 10:32

Egy felmérés szerint a magyarok leginkább torokfájásra szednek antibiotikumot, az esetek döntő többségében valószínűleg szükségtelenül. Még mindig rengeteg a tévhit az antibiotikumokkal kapcsolatban, helytelen használatuk miatt pedig egyre több szernek romlik a hatékonysága.

Japán szúnyogok fertőznek Németországban

Egészség 20102012.11.20, 16:39

Teret hódított a veszélyes japán szúnyog (Aedes japonicus) Németországban.

Denevérvírus támadott meg embereket

Egészség 20102012.11.20, 07:37

Az Egészségügyi Világszervezet a közelmúltban egy új, főként légzőszervi panaszokat okozó vírus megjelenésére hívta fel a figyelmet, amelyet nemrég egy Szaúd-Arábiában elhunyt férfi szervezetében mutattak ki. Az új koronavírus humán vírusokkal nem mutat közeli rokonságot, denevérvírusokkal viszont annál inkább.

Tíz ember halt meg agyevő amőba miatt Karacsiban

Nagyvilág2012.10.09, 13:06

Május óta tíz ember hunyt el a pakisztáni Karacsiban agyevő amőba okozta fertőzésben. Az esetek 98 százalékában halálos kórokozó szennyezett langyos vízben él, az agyba az orrnyálkahártyán át jut, agysejteket fal fel. Pakisztánban figyelemfelkeltő kampányt indítanának miatta.

A HIV-vírus segítségével fertőzött a halálos szalmonella

Egészség 20102012.10.01, 12:59

Első alkalommal igazolta tanulmány, hogy a szalmonella egyik halálos baktériumtörzse a HIV-vírus terjedését kihasználva okozott járványt szinte egész Afrikában.

Nem szabad félvállról venni a harapásokat

Egészség 20102012.09.29, 14:49

A veszettség vírusával való megfertőződés után egy oltással a betegség kifejlődése megakadályozható, ennek hiányában viszont a kórkép még mindig szinte száz százalékban halálos kimenetelű.

Influenza: az idén már mikrotűvel is oltanak

Egészség 20102012.09.27, 16:13

Idén két új vírustörzset is tartalmaz az influenza elleni vakcina, a térítésmentes oltások október közepétől érhetők el. Idéntől már itthon is van mikrotűs vakcina, ami kevésbé fáj, és a vérzékenyek beoltását is lehetővé teszi. Az tisztifőorvosi hivatal aggasztónak tartja az oltásellenes nézetek erősödését.

Új vírus bukkant fel a Közel-Keleten

Egészség 20102012.09.24, 15:33

Új vírust azonosítottak egy nemrégiben Szaúd-Arábiában járt katari férfiban: a vírus ugyanabba a családba tartozik, mint a SARS, amely 2002-ben nyolcszáz ember halálát okozta - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Természetes szert találtak tbc ellen

Egészség 20102012.09.19, 11:49

Talajban élő baktérium termeli azt a természetes antibiotikumot, amely képes legyőzni a világszerte egyre nagyobb egészségügyi problémát jelentő tuberkulózist.

Itthon nincs nyugat-nílusi vírusjárvány

Egészség 20102012.09.14, 10:25

Idén 2600 fölé emelkedett a nyugat-nílusi vírus által fertőzöttek száma az USA-ban. A szúnyogok által terjesztett kórokozónak eddig 118 halálos áldozata volt, de év végéig ez a szám az előrejelzések szerint megközelíti a 300-at. A fertőzés itthon sem ismeretlen: idén is voltak már megbetegedések, de járványról nincs szó.

Gyógyszereknek ellenálló tbc terjed világszerte

Egészség 20102012.08.31, 13:34

Aggodalomra okot adó szintet ért el a legalább négy hatékony antibiotikumnak ellenálló tuberkulózis Afrikában, Ázsiában, Európában és Latin-Amerikában - állítja egy, a The Lancet című brit orvosi folyóirat legfrissebb számában közzétett tanulmány.

A lakosság felében lappangó vírus cukorbetegséget okozhat

Egészség 20102012.08.28, 11:51

Kapcsolatot találtak idősebb embereknél a cytomegalovírussal - egyfajta herpeszvírussal - való fertőzés és a 2-es típusú cukorbetegség megjelenése között holland kutatók.

A megfelelő fogmosás életmentő lehet

Archívum2012.08.06, 23:24

Kutatók állítása szerint a fogmosás összefüggésben áll a rákos megbetegedésekkel: az alapos fogmosás csökkenti a daganatos megbetegedések kockázatát, tehát az alapos és hatékony fogápolás megoldás az idő előtti elhalálozásra.

Harminc éve lett AIDS a meleg rákból

Egészség 20102012.07.27, 14:53

Az amerikai járványügyi központ szakemberei 1982. július 27-én egy washingtoni tanácskozáson egyeztek meg arról, hogy hivatalos nevet adnak annak a betegségnek, amelyet addig homoszexualitással összefüggő immunhiánynak (GRID) vagy nem hivatalosan csak "meleg ráknak" neveztek.

Egyre többen betegszenek meg szamárköhögésben az USA-ban

Egészség 20102012.07.20, 12:29

Az utóbbi fél évszázad legsúlyosabb szamárköhögés-járványa van kialakulóban az Egyesült Államokban, ahol mostanra 18 ezerre emelkedett a megbetegedések száma.

Óvszer nélkül lutri az új HIV-gyógyszer

Egészség 20102012.07.19, 11:58

Az Amerikai Gyógyszerügyi Hatóság hétfőn bejegyezte az első olyan gyógyszert, amely képes megelőzni a HIV-fertőzést. Az ellenzői aggódnak, hogy a szer hamis biztonságérzetet ad, és csökkentheti az óvszerhasználatot.

A vörös áfonya valóban segít a fertőzések ellen

Egészség 20102012.07.10, 14:29

A vörös áfonya, más néven tőzegáfonya leve és a belőle készült étrendkiegészítők valóban segítenek megelőzni a húgyúti fertőzéseket - állapították meg tajvani kutatók korábbi tanulmányok elemzésével.

Otthoni HIV-tesztet engedélyeztek az USA-ban

Egészség 20102012.07.04, 14:27

Engedélyezte az amerikai gyógyszerügyi hatóság, az FDA egy vény nélkül megvásárolható otthoni HIV-teszt forgalmazását.

Ne tölgyfa árnyékába feküdjünk a strandon

Egészség 20102012.07.03, 12:27

Meleg vizes medencékben gyorsan szaporodnak a nemi betegséget okozó gombák és baktériumok, ezért strandolás után mindig ajánlott az alapos tisztálkodás. A hideg vizes medencékben általában nem a víz okozza a problémát, hanem a zuhanyzó vagy a strand kövezete közvetíti a fertőző kórokozókat.

Éveket rabol el az életünkből a lappangó vírus

Egészség 20102012.07.03, 12:18

Szinte valamennyien hordozunk egy vírust, amely öregíti immunrendszerünket és megrövidíti az életünket. Bár tüneteket a többségnél nem okoz, de elszívja az immunrendszer erőforrásait, és ezáltal esendőbbé tesz más fertőzésekkel szemben.

Megelőzhető az antibiotikumok mellékhatása

Egészség 20102012.05.09, 15:54

Segít megelőzni a hasmenéses panaszokat, ha az antibiotikumot szedők "jó baktériumokat", probiotikumokat is szednek a kúra mellett - állapították meg amerikai kutatók korábbi vizsgálatok adatainak áttekintésével.

Két antibiotikumnál is hatékonyabb a fokhagyma összetevője

Egészség 20102012.05.03, 16:16

A fokhagyma egyik összetevője, a diallil-szulfid százszor hatékonyabb az emésztőrendszert megbetegítő baktériumokkal szemben, mint két hagyományos antibiotikum - idézte amerikai kutatók megállapítását a Scientific American című ismeretterjesztő portál.

Háromszor több az agyhártyagyulladásos megbetegedés

Egészség 20102012.04.24, 17:11

Az elmúlt járványszezonban csaknem háromszor több gennyes agyhártyagyulladásos megbetegedés történt hazánkban, mint az előző években. Bár a megbetegedések száma még így is viszonylag alacsony - tavaly júliustól idén januárig 33 megbetegedést regisztráltak -, a halálozási ráta magas: ebben az időszakban 7 fiatal vesztette életét a betegségben. Hogyan lehet felismerni az elsősorban 25 év alattiakat érintő bakteriális fertőzést?

Pörgesse fel immunrendszerét!

Egészség 20102012.04.25, 11:47

Egyeseket a náthavírustól a gyomorbaktériumon át a rotavírusig minden kórokozó ledönt a lábáról, mások mintha sebezhetetlenek lennének. Mi a titkuk? A New Scientist brit ismeretterjesztő magazin összegyűjtötte a tudományosan is igazolt immunerősítő módszereket.

Most a legveszélyesebbek a kullancsok

Egészség 20102012.04.19, 08:20

A kullancsok közvetítette megbetegedések március-áprilisban a leggyakoribbak. A Kullancsszövetség azt ajánlja, hogy mindenkinek legyen egy kullancseltávolító kanál a házipatikájában, az autója egészségügyi dobozában, illetve kiránduláskor a hátizsákjában.

Már a kullancsok is felébredtek

Egészség 20102012.03.11, 06:57

A természet ébredésével aktivizálódtak a kullancsok is. A Lyme-kórt okozó baktériummal a vérszívók 10-30 százaléka, a vírusos agyhártyagyulladás kórokozójával 0,05 százalékuk fertőzött. Ha a természetben túrázunk, az esti kullancsellenőrzés elengedhetetlen.

Első ízben mutatták ki az influenzavírust denevérekben

Egészség 20102012.02.29, 08:41

Első ízben mutatták ki amerikai kutatók denevérekben influenzavírus genetikai anyagát, azt viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy mekkora veszélyt jelent a kórokozó az emberre.

Egyre több a MACI-fertőzés az intenzív osztályokon

Egészség 20102012.02.27, 13:56

Világszerte nő az antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériumfertőzések gyakorisága. A hazai intenzív osztályok és koraszülött-részlegek egyik leggyakoribb kórokozója a Kútvölgyi Klinikán nemrég járványt okozó baktérium.

A baktériumok szuperfegyvereit másolja az orvostudomány

Egészség 20102012.02.09, 11:17

A baktériumok évszázmilliók óta tökéletesítik nanoméretű, más baktériumok elpusztítására használt fegyvereiket. E pontosan célzó és hatékony fegyvereket megfelelő módosításokkal az orvostudomány szolgálatába lehet állítani. Bélrendszeri kórokozók ellen már sikerült is bevetni a nanofegyvereket.

Hagymát hagymával influenza ellen

Egészség 20102012.02.02, 10:09

Idén körülbelül 400 ezerrel többen kérték az influenzavakcinát, mint tavaly. Aki  eddig nem oltatott, annak valószínűleg már nem érdemes, mert a védettség kialakulásához 10-14 nap kell. A nagy hidegekkel nő a fertőzésveszély.

A magasabbak előbb kezdenek fázni

Egészség 20102012.01.31, 13:19

Nagy hidegben összeszűkülnek az erek, megnő a vérnyomás, kiszárad a bőr, és könnyebb felszedni néhány kilót. Hogyan lehet védekezni a hideg egészségügyi hatásai ellen?

Elpusztítja a szuperbaktériumokat az új fertőtlenítőszer

Egészség 20102012.01.25, 16:55

A szuperbaktériumokat is elpusztító, új fertőtlenítő folyadékot dolgoztak ki a Tel-Avivi Egyetem mikrobiolgóiai és immunológiai tanszékének szakemberei.

Száz férfi nem gyógyuló sebeit kezelték férgekkel

Egészség 20102011.12.20, 16:18

Mintegy száz férfi nem gyógyuló sebeit kezelték féregterápiával vagy sebészi úton francia kutatók; egy hét elteltével az előbbieknél találtak kevesebb elhalt szövetet.

Nem kell megijedni a kisgyermekeknél most gyakori kéz-láb-száj betegségtől

Egészség 20102011.12.20, 10:06

Megszaporodott a kéz-láb-száj szindrómás esetek száma: a nem súlyos, de utálatos vírusfertőzés egész óvodákat képes elnépteleníteni. Legkellemetlenebb tünetei a szájüregben kialakuló fájdalmas hólyagok. Mit tehet a szülő, hogy javítsa a gyerek közérzetét?

Vigyázzon a kanyaróval, ha kisgyerekkel megy külföldre!

Egészség 20102011.12.14, 13:56

Európa több országában, például Románia és Ukrajna Magyarországgal közvetlenül határos területein kanyarójárvány dúl. Magyarországon tíz éve nem betegített meg senkit a rendkívül ragályos betegség. Aki viszont 15 hónaposnál fiatalabb kisgyerekkel készül külföldre, tájékozódjon, mielőtt útra kel. Ha valaki nincs beoltva, és kanyarós beteggel egy légtérben tartózkodik, szinte biztosan megkapja a betegséget.

Meg kell barátkozni a székletátültetéssel

Egészség 20102011.12.13, 12:25

Az egészséges széklet a probiotikus tejtermékeket megszégyenítő mennyiségű baktériumot tartalmaz, amelyek a hasmenéses beteg beleibe juttatva helyreállíthatják a bélflóra felborult egyensúlyát, és visszaszorítják a bajkeverő mikrobák szaporodását. Az eljárás olcsó, egyszerű és biztonságos volta a szakmát már meggyőzte a paradigmaváltás szükségességéről.

Még érdemes kérni az influenza elleni oltást az ÁNTSZ szerint

Egészség 20102011.12.07, 10:51

Az elmúlt hetekben a náthát okozó vírusok okoztak tömeges megbetegedéseket, ám a tapasztalatok szerint itthon általában decemberben elkezdődik az influenzavírusok járványos terjedése is.

Előző
Következő