Fernando Alonso
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Kimi Räikkönen
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- David Coulthard
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Dráma: a pezsgõzés után vették el Fernando Alonso harmadik helyét
Az eredményhirdetés után derült ki, hogy elvették Fernando Alonso harmadik helyét, amit a Szaúdi Nagydíjon ért el az Aston Martin spanyol pilótája.
Alonso szerint még nem tökéletes az Aston Martin idei autója
Szaúd-Arábiában is remekül kezdett az Aston Martin, a pénteki szabadedzésen kiváló teljesítményt nyújtottak az autóik. Fernando Alonso szerint a kocsi azonban még közel sem tökéletes, és nem szabad messzemenõ következtetéseket levonni a kezdeti látványos sikerekbõl.
Fernando Alonso elmondta, mikor fog visszavonulni
Fernando Alosno a Forma–1-es Aston Martin kétszeres világbajnok pilótája elmondta, mikorra tervezi a visszavonulását.
Alonso megható üzenete: „Stroll az én hõsöm"
A fantasztikusan versenyzõ Fernando Alonso a Bahreini Nagydíjat követõen elmondta, a csapattársa, Lance Stroll számára az igazi hõs, amiért a sérülései ellenére is rajthoz állt, és nagyszerûen teljesített.
Hamilton: Egy ideig szórakoztató volt Alonsóval harcolni, de õ most egy más ligában játszik
A szezonnyitó Forma-1-es Bahreini Nagydíjon hosszú idõ után újra az élmezõnyben harcolt egymással a Mercedes hétszeres világbajnok pilótája, Lewis Hamilton és a szenzációs versenyt futó Fernando Alonso, ám a brit elmondása szerint valójában nem is küzdött egykori csapattársával.
Alonso egy futam után máris egy vagyont keresett a csapatának
A 41 éves Fernando Alonso fantasztikusan versenyezve a harmadik helyen végzett a Forma-1-es szezon elsõ hétvégéjén a Bahreini Nagydíjon.
Ezt gondolják az Aston Martinnál Alonso és Stroll ütközésérõl
Az Aston Martin csapatvezetõje, Mike Krack bosszús volt, amikor a Bahreini Nagydíj elsõ körében Lance Stroll hátulról nekiment Fernando Alonsónak, és azt is elmondta, mit gondol pilótái egymással való versenyzésérõl.
Több probléma is sújtotta a fölényes sikert elérõ Verstappent
A Bahreini Nagydíjon a Red Bull kettõs gyõzelemmel indította az évet: Max Verstappen gyõzelme és Sergio Pérez második helye sem forgott veszélyben. A harmadik helyért már nagyobb csata zajlott, végül az egész hétvégén remeklõ Fernando Alonso ért oda az elsõ Aston Martin-os nagydíján. Lássuk, hogyan látták a történteket a dobogósok!
A meglepett Alonso szerint a mostani szereplése még csak a kezdet
Az elsõ Aston Martin-os versenyhétvégéjén, a bahreini futamon Fernando Alonso a két Red Bull és a két Ferrari mögül az ötödik helyrõl rajtolhat el.
Börtönbe készülõ válogatott focista, és egy régi-új csillag az F1-es idény elsõ versenyén
Szombat reggel van, azaz, aki pénteken lemaradt legfontosabb sporhírekrõl, az most bepótolhatja a mulasztást.
Alonso nem bízza el magát, tovább akar fejlõdni a csapattal
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso az elsõ Aston Martin-os hétvégéjének nyitónapján egy második és egy elsõ helyezést ért el a bahreini versenyhétvége szabadedzésein.
Megmûtötték Fernando Alonso csapattársát
Az Aston Martin pilótája, Lance Stroll nemrég biciklibalesetet szenvedett Spanyolországban. A hírek szerint a kanadai autóversenyzõt megmûtötték és minden bizonnyal kihagyja a szezon elsõ két futamát.
Ezt ki gondolta volna? Max Verstappen így állítaná össze az F1-es álomcsapatát - videó
A kétszeres Forma-1-s világbajnok, Max Verstappen érdekes interjút adott a Red Bull üzemanyagpartnerének, a kenõanyagokat gyártó Mobil 1-nek. Arról is kérdezték a holland pilótát, vajon hogyan állítaná össze a saját álomcsapatát. Íme, a válasz:
Óriási csapathiba ellenére Alonso megszorongatta Verstappent az elsõ Forma-1-es tesztnapon
Akárcsak a délelõtti órákban, úgy délutáni is a Red Bull és a címvédõ Max Verstappen szerepelt a legjobban a Forma–1 elsõ bahreini tesztnapján.
Fernando Alonso elárulta, miért vár sokat magától az idei F1-es szezonban
A korábbi Forma–1-es világbajnok Fernando Alonso sokat vár magától az idei szezonban, ugyanis úgy érzi, hogy a száguldó cirkuszba való 2021-es visszatérése óta most elõször érzi magát igazán kiváló erõben.
Kínos helyzet: Schumachernek drukkolt gyerekként Fernando Alonso új csapattársa
Az Aston Martin kanadai pilótája, Lance Stroll a csapat hétfõi autóbemutatóján elárulta, hogy gyerekkorában nem újdonsült csapattársának, Fernando Alonsónak, hanem a hétszeres világbajnok Michael Schumachernek szurkolt a két klasszis versenyzõ 2006-os bajnoki párharcában.
Nyíltan kritizálta korábbi csapatait Fernando Alonso
Az Aston Martin friss igazolása a hétfõi autóbemutatón mutatott rá egy óriási változásra a jelenlegi és a korábbi istállói között.
Alonso gyönyörû szavakkal emlékezett meg Michael Schumacherrõl
A spanyol pilóta elárulta, mi nyûgözte le leginkább a hétszeres világbajnokban.
Új csapattársának hízeleg Fernando Alonso
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso szerint új csapattársa, Lance Stroll annyira jó versenyzõ, hogy a jövõben minden esélye megvan a vb-gyõzelemre.
Alonso egy dologban még Schumachert is lekörözi
Fernando Alonso kivételesnek számít a Forma-1 mezõnyébõl. A spanyol idén kezdi meg a 20. szezonját, amire korábban senki sem volt képes, pedig akadt három komoly kihívója is ebben a statisztikában.
Fernando Alonso már próbálgatja az Aston Martint - videó
Közeledik a Forma-1-es szezon rajtja, és az autóbemutatók mellett egyre több csapat kezdi meg a teszteléseket. Így tesz az Aston Martin is Jerezben.
Stroll szerint Alonso csapattársának lenni igazi ajándék
Lance Stroll elképesztõ tehetségnek tartja Fernando Alonsót, és úgy gondolja, hogy a spanyol miatt õ maga is képes lesz jobb teljesítményt felmutatni, mivel egymást fogják hajtani.
Így telt Fernando Alonso elsõ napja az Aston Martinnál - videó
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso megérkezett új csapatához, az Aston Martinhoz, ahol a 2023-as szezont tölti majd.
Rossz emlékei vannak Fernando Alsonsóról a Ferrari legendájának
A Ferrari korábbi pilótája, Felipe Massa örömmel gondol vissza azokra az idõkre, amikor Michael Schumacher csapattársa volt, ám véleménye szerint Fernando Alonso mellett már sokkal bonyolultabb volt a csapaton belüli hangulat, emiatt rosszabbak az emlékei errõl az idõszakról.
Nehéz volt: Felipe Massának nincsenek jó emlékei Fernando Alonsóról
A Ferrari korábbi versenyzõje, Felipe Massa pilótaként tiszteli Fernando Alonsót, de a mellette töltött évekrõl nincsenek jó emlékei.
Alonso nem fog megelégedni a középszerrel az Aston Martinnál
Tom McCullough, az Aston Martin teljesítményigazgatója tisztában vele, hogy a csapat új szerzeménye, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso nem lesz boldog, ha továbbra is a középmezõnyben harcolnak.
Fernando Alonso elképesztõ céges autót kapott - kép
Az Alpine-tól az Aston Martinhoz igazolt Fernando Alonso egy egészen elképesztõ céges autót kapott új csapatától.
- címkék:
- Fernando Alonso
- Forma-1
- Címkefelhõ »
Világbajnokokkal és a szexi barátnõjével bulizott hatalmasat Russell - képek, videó
George Russell és Fernando Alonso stílusosan ünnepelték a szilvesztert, miközben együtt buliztak egy monacói rendezvényen.
Varázslatos videóval köszöntötte Alonsót az új csapata
A spanyol pilóta hivatalosan vasárnap tölti az elsõ napját az Aston Martinnál, amely a közösségi oldalán megosztott videóval üdvözölte a kétszeres világbajnok érkezését.
Alonso elárulta, hogy miért tartja magát és Verstappent jobbnak, mint a többi F1-es pilótát
Fernando Alonso úgy gondolja, hogy csak kevesen képesek azonnal felvenni a ritmust változó körülmények között, de õ, illetve Max Verstappen ezen pilóták közé tartozik. A spanyol szerint emiatt van olyan nagy elõnye általában a pénteki edzéseken.
Fernando Alonso rémálma végre véget érhet az Aston Martinnál
A 2023-as versenyidényben talán véget érhet a kétszeres világbajnok évek óta tartó rémálma, melynek okozója a Honda.
Ezzel az álompárossal készül belépni a Forma-1-be a korábbi világbajnok csapata
Mario Andretti szerint Fernando Alonso óriási szerzemény lenne a 2024-tõl az F1-be belépni szándékozó Andretti Autosport számára, mellette pedig Colton Herta az, akit a legszívesebben látna a csapatban.
Kiderült, miért nem nyerte meg a harmadik vb-címét az F1 terminátora
Fernando Alonso korábbi, mclarenes versenymérnöke kitálalt a 2007-ben a csapaton belül jellemzõ szörnyû hangulatról.
Az Aston Martin csapatfõnöke elárulta, mit remél Alonso érkezésével
A 2022-es szezon nem feltétlenül a tervek szerint alakult az Aston Martin csapatánál, hiszen összetettben csak a hetedik helyen zárt, ám a kétszeres világbajnok Fernando Alonso érkezésével jelentõs elõrelépést remélnek a brit istállónál.
Alonso saját magát és a rajongóit is megrémíti az ötlettelenségével
Fernando Alonso bevallotta, hogy a Forma–1 után nincs B-terve, ugyanis elmondása szerint az autósport az egyetlen, amihez ért.
Alonso közös projektre készül Verstappennel
Fernando Alonso már a Forma-1-en túl gondolkodik, továbbra is az autóversenyzésnél maradva. Habár a 41 éves spanyolnak érvényes szerzõdése van 2023-ra az Aston Martinnál, de vannak hosszabb távú tervei, amikbe ráadásul Max Verstappent is bevonná.
Alonso már a Forma-1 utáni pályafutásáról beszélt
A csapatot váltó spanyol reméli, hogy új társulása az Aston Martinnal a pilótaszerzõdése lejárta után is folytatódik.
Alonso lustaságát szidja az elõzõ csapattársa
Esteban Ocon azt állítja, az Alpine-nál neki kellett végezni a munka túlnyomó többségét a szimulátorban és a marketing tevékenységekkel. Örül, hogy Alonso az Aston Martinhoz igazolt.
Alonsót máris boldoggá tette egy fontos tényezõ az Aston Martinnál
A héten elõször vezette új csapatának autóját, és kiemelt egy dolgot, amiben mást tapasztalt, mint amikor két év szünet után visszatért a Forma-1-be és egy ideig szenvedett amiatt.
Az Alonsót sikerre vezetõ botrányfõnök rottweilernek nevezte a kétszeres világbajnokot
A Benetton és a Renault korábbi F1-es csapatfõnöke, Flavio Briatore szerint egykori pilótáját nagy siker várhatja az új csapatában, az Aston Martinban.
Így nézett ki Alonso elõször az Aston Martin volánjánál
Az Abu-Dzabiban rendezett gumiteszten vezethette elõször új csapata autóját, amelyen (az öltözetéhez hasonlóan) a szponzori megállapodások miatt most még nem lehettek feliratok. A kétszeres bajnok 97 kört tett meg gond nélkül, és ez rögtön lenyûgözte az Alpine-nál tapasztalt rengeteg meghibásodás után, pedig a motorban lévõ kilométerszám miatt aggódott kicsit. Azt nyilatkozta, teljes mértékben boldog, miután látja, hogy fejlõdik az Aston Martin.
Hihetetlen dolgot árult el Alonso az utolsó futamára készülõ Vettellel kapcsolatban
Pályafutása utolsó F1-es idõmérõjén a bravúros kilencedik helyet szerezte meg Sebastian Vettel az Abu-Dzabi Nagydíjon, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso pedig Daniel Ricciardo büntetése miatt mellõle indulhat a futamon. A spanyol pilóta elárulta, miként fog viselkedni a rajtnál, míg a visszavonuló német a kvalifikáció alatti érzelmeirõl nyilatkozott.
Nagy riválisa is a búcsúzó Vettel elõtt tiszteleg a sisakjával
Fernando Alonso "Danke Seb" feliratot ragasztott a sisakjára a szezonzáró versenyen, így búcsúzik a visszavonuló Vetteltõl, akitõl 2010-ben és 2012-ben nagy csatában kikapott a vb-címért vívott küzdelemben. Azt írta, egyszerre lesz érzelmes és szomorú az utolsó közös futamuk, és minden jót kíván a németnek.
A legnagyobb közös botrányuknak köszönhetõen alakult ki barátság Hamilton és Vettel között
Sebastian Vettel elárulta, bár akkor nem viselkedett helyesen, nem bánta meg a Lewis Hamiltonnal történt 2017-es bakui incidenst, mert szerinte ezután kerültek közelebb egymáshoz. A Mercedes pilótája szerint a visszavonuló négyszeres világbajnokot láthatjuk még a mezõnyben, míg Fernaando Alonso nem hasonlítaná Vettel búcsúját a sajátjához.
Alonsónak elege van a vele ütközõ csapattársából, akinek kigyulladt az autója
Fernando Alonso egyértelmûsítette, hogy már nagyon várja az idei szezon végét, miután a Sao Pauló-i Nagydíj sprintfutamán ütközött csapattársával, Esteban Oconnal, és visszaesett a mezõny végére. Az eset miatt a kétszeres F1-es világbajnokot büntették, ám a francia pilóta is pórul járt, és a leintés után ki is gyulladt az autója.
Fernando Alonso: Szeretném, ha Max Verstappennel csapattársak lennénk
A 41 éves spanyol a következõ szezonban újabb évet kezd a Forma-1-ben, és eddig nem mutatja a lassulás egyetlen jelét sem a kora elõrehaladtával. De már most azon gondolkodik, milyen más motorsport-kategóriákban versenyezhetne, ha úgy dönt, hogy másodszor is elhagyja a sportágat.
Alonso szívesen versenyezne Verstappen csapattársaként
Fernando Alonso elárulta, a jövõben szeretne egy trióban versenyezni Max Verstappennel Le Mans-ban. A spanyol versenyzõ arról is beszélt, hogy a mezõny másik kétszeres világbajnoka eljuthat-e a legnagyobb magaslatokig.
Reagált a csapata Alonso újabb fájdalmas kiesésére
Az Alpine szerint jobb így, mint egy megbízható, de gyengébb motorral menni, mivel a teljesítményt célzó fejlesztések most már tilosak egészen 2026-ig, az új erõforrások érkezéséig.
Hamilton csak nevetett Alonso õt becsmérlõ megszólalásán
Lewis Hamilton egy kép után szóban is reagált Fernando Alonso azon kijelentésére, hogy a brit pilóta világbajnoki címei nem érnek olyan sokat. A 37 éves versenyzõ nevetett, miután értesült errõl, fõnöke szerint pedig semmi különös nem történt.
Alonso: Jobb is, hogy felrobbant a motor
Elárulta, melyik alkatrész ment tönkre benne. Nem bosszankodik az újabb elvesztett pontok miatt, már vágja a centit a csapatváltása elõtt.