Ferihegy

címke rss

Nagyobb forgalom, kevesebb gép Ferihegyen

[origo] utazás2008.03.10, 13:16

A Budapest Airport (BA) áprilisban több mint 704 ezer utast szolgált ki, 4,6 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor - közölte a BA a távirati irodával.

Ezrekért parkol a reptéren a figyelmetlen autós

Itthon2007.05.11, 10:29

Akár 10 perces parkolásért is négyezer forintot fizethet az az autós, aki figyelmetlenségből a több napos várakozásra szolgáló parkolóba áll be a Ferihegy I. reptéren. Több autós panaszkodott már, hogy a parkolási díjra nem hívják fel kellően a figyelmet. A reptér üzemeltetője alaposabb tájékoztatást ígér.

Földre kényszerült egy utasszállító Ferihegyen

Itthon2007.05.11, 16:31

Egy utasszállító repülőgép biztonságos kényszerleszállást hajtott végre a Ferihegyi reptéren, a pilóta ugyanis műszaki hibát észlelt.

Megszületett a bérmegállapodás Ferihegyen

Archívum2007.05.07, 14:38

A ferihegyi földi kiszolgálást végző Celebi GH Kft. menedzsmentje és a szakszervezetek hétfőn aláírták az idei béremelésre vonatkozó megállapodást. Az év végéig nem lesz több sztrájk, a szakszervezetek elégedettek.

Vadászgépeknek kellett leszállniuk Ferihegyen

Itthon2007.05.04, 14:03

Két F-15-ös vadászgépnek kellett megszakítania eredeti útvonalát és leszállnia Ferihegyen, mert az egyik gépnek meghibásodott a hajtóműve. A vadászrepülők jelenleg is a reptéren vannak, de ez nem okoz semmilyen fennakadást az utasforgalomban.

Júniusig nem lesz sztrájk Ferihegyen

Archívum2007.05.03, 15:46

A Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete is aláírta végül a Budapest Airporttal azt a korábbi megállapodást, amely szerint a bértárgyalásokat és egyéb konzultációkat elnapolják.

Uniós intőt kapott a légiközlekedés

Gazdaság2007.05.03, 09:11

Komoly átszervezésre szorul a magyar légiközlekedés: a Ferihegyi repülőtér tavaly nyári, súlyos hiányosságokat feltáró vizsgálata után, ezúttal a légiközlekedési hatóság vizsgázott elégtelenre.

Homokvihar miatt zárva a kairói repülőtér

Nagyvilág2007.04.17, 17:18

Homokvihar miatt a hatóságok kedden bezárták az egyiptomi főváros, Kairó nemzetközi repülőterét, a járatokat más légikikötőkbe irányították át - jelentette az MTI repülőtéri forrásokra hivatkozva. Ferihegy információs szolgálata erről nem tudott, a délutáni Kairóból érkező gép viszont késik.

Csökkenő fapados- és charterforgalom Ferihegyen

[origo] utazás2008.03.12, 13:33

A ferihegyi nemzetközi repülőtéren márciusban 619 ezer utast szolgáltak ki, 5,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, míg a március végéig eltelt 12 hónapban az utasforgalom 3,3 százalékkal 8,31 millióra emelkedett. A fapadosok és a chatretjáratok forgalma visszaesett - derül ki a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. közleményéből.

Szerdán tárgyalnak tovább Ferihegyen

Archívum2007.04.10, 15:46

Folytatják a bértárgyalásokat szerdán a ferihegyi földi kiszolgálást végző Celebi GH Kft. menedzsmentje és a szakszervezetek, miután a keddi tárgyaláson nem közeledtek egymáshoz az álláspontok.

Véget ért a ferihegyi reptéri sztrájk

Archívum2007.04.07, 15:37

Szombaton délután fél háromkor véget ért a ferihegyi földi kiszolgálást végző Celebi GH Kft.-nél meghirdetett kétnapos munkabeszüntetés. A sztrájk miatt az elmúlt két napban több mint 30 járatot kellett törölni, és tízmilliós kár érte a céget. A munkabeszüntetést a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) hirdette meg, miután nem tudtak megegyezni a munkáltatóval a béremelés kérdésében. A tárgyalások szombattól folytatódnak.

Kitartanak a ferihegyi sztrájkolók

Gazdaság2007.04.07, 10:45

A ferihegyi földi kiszolgálók a munkabeszüntetése szombaton 14:30-ig tart, ezután várhatóan mintegy 2 óra alatt áll helyre a forgalom Ferihegyen.

Pénteken is törölhetnek járatot

Gazdaság2007.04.05, 19:59

Jelentősen javult a helyzet Ferihegyen, a korábban várt több mint 100 járat helyett összesen 3 légitársaság néhány járatát kellett törölni csütörtökön a földi kiszolgálók sztrájkja miatt. A portugál TAP, az easyJet és a Lufthansa törölt járatain kívül a többi járat, ha késve is, de elindul. A Lufthansa érintett járatainak utasai nem maradnak a földön, más társaságok járataival repülnek tovább. A Wizz Air azt kéri utasaitól, hogy az indulás előtt három órával menjenek ki a reptérre.

Törölnek 150-160 járatot Ferihegyen

Gazdaság2007.04.05, 17:20

Százötven-százhatvan járatát törölte a Budapest Airport a délután három órakor kezdődött földi kiszolgálók kétnapos sztrájkja miatt. Jelenleg csak a Malév és a SkyEurope gépei repülnek zavartalanul. A Lufthansa két gépének utasai máris a földön rekedtek - mondta Szollár Domokos a Budapest Airport Zrt. szóvivője.

Fennakadásokat okozhat a sztrájk Ferihegyen

Archívum2007.03.30, 16:44

Hosszabb-rövidebb késésekre számíthatnak az utasok az üzemanyag-kiszolgáló RÜK Kft. dolgozóinak szombatra meghirdetett ferihegyi sztrájkja miatt. A hétórás munkabeszüntetés alatt ugyan csak néhány gép vesztegel majd a földön, de a késés szinte valamennyi járatot érinti. Az utasoknak ezért érdemes még a repülőtérre indulás előtt érdeklődni.

Nem törölnek járatot a ferihegyi sztrájk miatt

Archívum2007.03.31, 10:00

Késéssel közlekednek a járatok, de törölni várhatóan egyet sem kell Ferihegyen a földi kiszolgálást végzők sztrájkja miatt. A sztrájkolók helyett a menedzsment dolgozik.

Megállapodás Ferihegyen, sztrájkolnak a szinkronszínészek

Állás 20112007.03.30, 08:26

A Budapest Airport vezetése megállapodott a társaság üzemi tanácsával és a reptéri dolgozókat képviselő szakszervezetekkel. Ám a légitársaság üzemanyag-kiszolgáló cége egyelőre nem fogadta el a felkínált lehetőséget. Mindeközben a szinkronszínészek is sztrájkot jelentettek be -adja hírül az InfoRádió.   

Újabb sztrájk lehet Ferihegyen

Állás 20112007.03.29, 08:33

A Ferihegyi repülőtér földi kiszolgálását végző Celebi Kft. dolgozóinak keddi sztrájkja után a Budapest Airport (BA) Zrt. tulajdonában lévő RÜK Kft. alkalmazottai készülnek munkabeszüntetése - tudósít a Napi Gazdaság.

Sztrájk a ferihegyi földi kiszolgálásban

Gazdaság2007.03.29, 13:12

Sztrájkot hirdettek a Budapest Airporton (BA) a földi kiszolgálást végző egyik cégnél, a Celebi Ground Handling Inc.-nél. A sztrájk 22 járatot érint Ferihegyen a nap folyamán.

Titok, hogy ki és mikor sztrájkol Ferihegyen

Gazdaság2007.03.27, 17:52

Már szerdán nyilvánosságra került, hogy a ferihegyi földi kiszolgálásban foglalkoztatottakat képviselő szakszervezetek bármelyik pillanatban sztrájk meghirdetése mellett dönthetnek, egyelőre azonban csak elképzelhető, hogy a napokban sztrájk lesz Ferihegyen. A szakszervezetek ugyanis azzal is nyomást kívánnak gyakorolni a repülőtéri munkáltatókra, hogy csak az utolsó, lehetséges pillanatban jelentik be az akciót.

Sztrájkolnának a reptéri dolgozók

Állás 20112007.03.23, 08:24

Elképzelhető, hogy a napokban sztrájk lesz Ferihegyen, ugyanakkor azt nem tudni pontosan: mikor és kik szüntetik be a munkát. A szakszervezetek ugyanis azzal is nyomást kívánnak gyakorolni a repülőtéri munkáltatókra, hogy csak az utolsó lehetséges pillanatban - azaz két órával korábban - jelentik be az akciót - írja Világgazdaság.

Már szerdán sztrájkot hirdethetnek Ferihegyen

Gazdaság2007.03.21, 15:42

A ferihegyi földi kiszolgálásban foglalkoztatottakat képviselő szakszervezetek akár már szerdán a sztrájk meghirdetése mellett dönthetnek - mondta Csorba Attila, a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke szerdán Ferihegyen.

Továbbra sincs béralku Ferihegyen

Itthon2007.03.13, 23:52

Nem jött létre megállapodás kedden sem a légi közlekedési munkavállalókat tömörítő szakszervezet és a budapesti repülőtér nagy munkáltatói között a földi kiszolgálásban dolgozók jövedelmének és munkakörülményeinek rendezéséről, ám a szakszervezet március 19-ig nem hirdet sztrájkot, mivel akkor folytatják az egyeztetéseket.

Idén továbbadják a Budapest Airportot

Gazdaság2007.02.27, 08:50

A BAA-t korábban felvásárló Ferrovial adósságai csökkentése érdekében megválik egyes érdekeltségeitől. Ferihegy esetében a vevő köteles átvállalni a fejlesztési és egyéb kötelezettségeket, amelyek összesen mintegy 65 milliárd forintról szólnak a következő öt évre.

Nyártól vonat megy Ferihegyre

Gazdaság2007.02.21, 08:20

Júniustól indul vonat a Ferihegyi reptérre, a Nyugati pályaudvartól. A jegy ára 300 forint lesz. A kormány márciusban kiírja a tendert a gyorsvasút építésére, ez várhatóan 2010-re készül el. A menetidő 18 perc lesz, a jegy várhatóan 1500 forint - írja a Világgazdaság.

Kényszerleszállás volt Ferihegyen

Itthon2007.02.11, 17:08

Műszaki okok miatt szakította meg útját egy utasszállító Ferihegyen. A 120 utas közül senki nem sérült meg.

Gyorsvasút 2010-től járhat Ferihegyre

Gazdaság2007.02.09, 09:56

Az államnak 2027-ig évente 3,5 milliárd, az utasoknak jegyenként 1500-2000 forintjába kerülne a Ferihegyi repülőtér új gyorsvasútja. A negyvenmilliárd forintos beruházás koncessziós tenderét a gazdasági tárca márciusban írná ki. Az első vonatok 2010-ben állhatnak be a légikikötő kettes terminálja alá.

Jól sikerült az easyJet első negyedéve

Gazdaság2007.02.07, 16:05

A tavalyi jó üzleti év után sikeresen vette folyó üzleti évének első negyedét is az easyJet: forgalma 14,9 százalékkal 366,2 millió fontra nőtt, szállított utasai száma 9,8 százalékkal, 8,1 millióra emelkedett a korábbi 7,4 millióról.

Kényszerleszállás volt Ferihegyen

Itthon2007.01.20, 09:33

Műszaki okok miatt a felszállás után visszafordult, és kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen egy repülőgép 164 utassal a fedélzetén.

Luke Fair a Pappa-díjért - hétvégi partyajánló

Partytár2007.01.19, 08:33

Ez a hétvége cáfolat a közkeletű tézisre, miszerint a január punnyadt hónap. A kanadai house dj, Luke Fair majd két év után most jön Budapestre, de egyből Tiszakécskén is játszik. Kollégája az amerikai Steve Porter viszont most először jár Magyarországon. Egy drum'n'basses honfitársa, Dieselboy ugyancsak a napokban landol Ferihegyen, ahogy a francia reggae-arc Ras Mac Bean is. A goások viszont az izraeli Phanaticra várnak.

A zavargások ellenére nőtt Ferihegy forgalma

Archívum2007.01.11, 16:46

A hazai turizmust negatívan érintő őszi zavargások ellenére nőtt a Ferihegyi repülőtér forgalma tavaly. A reptéren összesen 8,267 millió utas fordult meg, 4,2 százalékkal több, mint egy éve - áll a Budapest Airport csütörtöki közleményében.

Ordítozó utast vettek őrizetbe Ferihegyen

Itthon2007.01.06, 18:08

Őrizetbe vettek egy férfit, aki randalírozott egy Londonból Budapestre tartó fapados járaton. A hangoskodó utast Ferihegyen már a rendőrök várták, az egyelőre nem derült ki, hogy ittas volt-e.

Fél évet kapott a bombával fenyegetőző albán

Itthon2007.01.05, 20:22

Első fokon hat hónap felfüggesztett fegyházbüntetésre ítélték és három évre kiutasították Magyarországról azt az albán férfit, aki csütörtök délután bombarobbantással fenyegetőzött a Ferihegyi repülőtéren.

Teljes útzár a Ferihegyi gyorsforgalmi úton

Itthon2006.12.21, 14:56

Lezárják a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi utat egy beszorult kamion miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön kora délután.

Már Skövdével ismerkednek női kéziseink

Sport2006.12.07, 22:55

Kedden délben indult Ferihegyről, s délután meg is érkezett Skövdébe a magyar nőikézilabda-válogatott, amely a svédországi Európa-bajnokság nyitányán, csütörtökön Ausztria ellen kezdi meg menetelését.

Halálos autóbaleset történt Ferihegynél

Itthon2006.11.19, 09:06

Rendőrök irányítják a forgalmat a 4-es úton, a Ferihegyi repülőtér közelében. Kora reggel a szalagkorlátnak ütközött egy autó a 24-es kilométerkőnél.

Egy járda valósult meg Kóka nagy ígéretéből

Itthon2006.11.10, 08:01

El sem kezdték kialakítani a belvárosból a Ferihegyi reptérre vezető vasútvonalat, pedig Kóka János még az országgyűlési választások második fordulója előtt azt ígérte, hogy ősszel már utazni is lehet rajta. A gazdasági és közlekedési miniszter áprilisban rögtön két ferihegyi vonatjáratot is beharangozott, de mint az [origo] megtudta, jelenleg mindegyik még csak a tervezőasztalon létezik. Egyetlen dolog készült el: a reptéri járda, ami a még nem létező állomáshoz vezet.

Torlódások lesznek a repülőtereken

Nagyvilág2006.11.05, 14:08

Komoly torlódások várhatóak hétfőtől az EU-tagállamok repülőterein, így Ferihegyen is. Ekkor lépnek életbe ugyanis azok az intézkedések, amelyek az egész Európai Unióban korlátozzák a gépek fedélzetére felvihető folyadékok mennyiségét. Emellett az eddiginél is szigorúbban ellenőrzik majd a repülőtereken a hordozható számítógépeket és más elektronikus eszközöket, valamint mindenütt bevezetik, hogy az utasnak le kell vennie kabátját.

Újabb reptéri tortúra

Archívum2006.11.03, 15:24

A folyamatban lévő búvárszezon és az elkövetkezendő síszezon előtt nem árt, ha az utazni vágyók tudják, új EU-utasbiztonsági szabályok lépnek érvénybe Ferihegyen is, 2006. november 6-tól.

Már a fogkrém is gyanús lehet Ferihegyen

Archívum2006.11.02, 13:03

Szigorúan korlátozza hétfőtől a repülőgépek fedélzetére vihető folyadékok mennyiségét a Budapest Airport. Ferihegyen az EU előírásainak megfelelően mostantól csak igen kis mennyiségű folyadékot, krémet és zselét lehet a gép fedélzetére vinni, azt is csak speciális zacskókban. A szigorítás nem érinti a biztonsági ellenőrzés után, a reptéren vásárolt alkoholt, parfümöt és egyéb folyadékokat.

Veszélyben az olimpiai utazás

Melbourne 19561956.10.27, 13:47

Nehézségek merültek fel az olimpiai csapat melbourne-i utazásával kapcsolatban. A sportolókat Ausztráliába szállító repülőgépek nem tudnak leszállni Ferihegyen. A csapat néhány tagja jelezte, hogy a politikai helyzet miatt nem kívánnak elutazni a játékokra. Kutas István, az OTSB Sportoktatási Hivatalának vezetője mindent megtesz, hogy az utazást a forradalmi események dacára megszervezze.

Németeknek adják el a spanyolok Ferihegyet

Gazdaság2006.10.12, 13:42

Tíz napon belül a német Hochtief lehet Ferihegy tulajdonosa. A Ferihegyet privatizáló brit BAA spanyol tulajdonosa az annak idején szintén pályázó Hochtiefnek adná át a repülőtér üzemeltetését. A spanyol tulajdonos csak akkor értékesítheti tovább a repteret, ha abba a kisebbségi tulajdonos ÁPV Zrt. is beleegyezik.

Kisebb lett a vártnál Ferihegy forgalma

Archívum2006.10.12, 10:53

Ferihegyen a forgalom növekedése elmarad az előzetes várakozásoktól - közölte Stewart Wingate, a Budapest Airport vezérigazgatója. A turistalétszám csökkenése magyarázhatja a ferihegyi repülőtér forgalmának szeptemberben mért, a vártnál alacsonyabb növekedési ütemét - vélte a vezérigazgató.

Kártérítésre kötelezték a magyar államot

Gazdaság2006.10.05, 08:14

A magyar állam elvesztette azt a pert, amelyet a ferihegyi 2B terminált felépítő kanadai befektető indított:. Ezért minimum 17 milliárd forintot kell kifizetni a magyar kormánynak.

Kényszerleszállás Ferihegyen

Itthon2006.10.04, 21:57

Rendben leszállt Ferihegyen szerdán este az a katonákat szállító repülőgép, amelyik hajtómű-probléma miatt kényszerült megszakítani útját - közölte Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője.

Nyolc évet is kaphat a ferihegyi buszsofőr

Itthon2006.09.25, 07:55

Halálos tömegszerencsétlenség okozása miatt hétfőn kezdik tárgyalni annak a szerb-montenegrói buszsofőrnek az ügyét, aki a vád szerint februárban okozott balesetet. A busz egy magasságkorlátozó kapunak ütközött a Ferihegyi úton, amely valósággal leborotválta a jármű tetejét. Hárman meghaltak.

Novembertől csendesebb lesz Ferihegy

Gazdaság2006.10.05, 07:48

A téli menetrend bevezetésével egy időben csökkenti Budapest légi zajszennyezését a Budapest Airport. A ferihegyi reptér új üzemeltetői még februárban jelentették be, hogy csökkentik a reptér okozta zajt, azonban olyan hiányosságokkal vették át a repteret, hogy előbb a zajhelyzetet kellett felmérni. A mostani intézkedések a főváros légterét szabják át, ezekhez egyelőre nem kell hatósági engedély.

Feltételekkel továbbértékesíthető Ferihegy

Archívum2006.09.20, 08:11

Jóváhagyja a Budapest Airport továbbértékesítését az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt., ha az új vevő a jelenlegi szerződésben szereplő összes kötelezettséget átvállalja. A Malév privatizációs pályázatát a múlt héten hirdette meg a privatizációs szervezet.

Madár miatt kényszerleszállás Ferihegyen

Itthon2006.09.15, 14:40

Felszállás után madárral ütközött, és ezért kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen a Tunisair Budapestről Monastirba tartó járata. A leszállás során senkinek nem esett baja.

Megnyílt az ország első reptéri szállodája

[origo] utazás2008.02.14, 15:40

Elkészült az ország első olyan szállodája, amely kifejezetten a repülőtéri forgalom utasainak igényeihez igazodik - közölte Fancsali Gábor az intézmény marketingigazgatója a szálloda megnyitása alkalmából.

Három kényszerleszállás Ferihegyen

Itthon2006.09.07, 07:00

Három repülőgép, köztük a Malév két menetrendszerinti járata hajtott végre kényszerleszállást a Ferihegyi repülőtéren szerda este néhány óra leforgása alatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) ügyeletese.

Malév, easyJet, Lufthansa a sorrend Ferihegyen

[origo] utazás2008.02.07, 16:17

A Malév, az easyJet és a Lufthansa szállította a legtöbb utast az idén az első félévben a Ferihegyi Repülőtérről - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett jelentéséből. Az első negyedévben a Malév és az easyJet mögött még a Wizz Air volt a harmadik legtöbb utast számláló társaság.

Jogos a türelmetlenség a Zónával szemben

Gazdaság2006.08.22, 11:07

Az új reptéri taxiszolgáltatás - kissé botrányszagúra sikeredett - bemutatója után a tender vesztesei nem hagytak fel a bírálattal. Az [origo] munkatársai a helyszínen próbálták felmérni, vajon megalapozottak-e a kritikák. Félórás várakozás, drosztalku dollárban és gyorstalpaló sofőrtanfolyam.

Demszky: Nincs fokozott készültség

Itthon2006.08.12, 13:44

Budapesten nincs szükség fokozott készültségre, mindenki utazhat nyugodtan - mondta Demszky Gábor főpolgármester, miután biztonsági szervektől tájékozódott a nagy-britanniai antiterrorista akciókról.

Decembertől lehet vonattal utazni Ferihegyre

Itthon2006.08.05, 10:38

A MÁV decemberre teremti meg a közvetlen vasúti összekötettést a Nyugati pályaudvar és a ferihegyi repülőtér I-es terminálja között. Az eredeti tervek szerint már ősszel el kellett volna indulnia itt a kötöttpályás közlekedésnek.

Sötétséget és káoszt okozott Pesten a vihar

Itthon2006.08.02, 14:36

A keddi vihar miatt 18 embert kellett kitelepíteni a fővárosban, a hirtelen lezúduló eső miatt egy méter magasan állt a víz a XIII. kerületi önkormányzat épületében, valamint egy III. kerületi rendelőben. A belvárosban csaknem ezer fogyasztó maradt áram nélkül, 20 percig reptérzár volt Ferihegyen, a Keletinél pedig beázott a metró. A főpolgármester azt kérte, hogy két napig senki ne menjen a Városligetbe, mivel veszélyesek lehetnek a megrongálódott fák.

Áron alul kezdenek Ferihegyen a taxisok

Gazdaság2006.08.02, 12:00

Feltűnően alacsony árakkal kezdi meg a munkát augusztus 15-én, a ferihegyi taxisszolgáltatásról szóló pályázaton nyertes, Zóna Service konzorcium, amely a jelenleginél 31 százalékkal alacsonyabb fuvardíjjal szállítaná a városba az utasokat. Az ajánlatot a pályázaton vesztes taxitársaságok, valamint maguk a taxisok is túl olcsónak tartják.

Megbénította a főváros közlekedését a vihar

Itthon2006.08.01, 22:19

A vihar miatt több vonalon nem járnak a villamosok és a trolik Budapesten, a 3-as metró pedig nem áll meg a Gyöngyösi utcai megállóban. A főváros közlekedése lelassult, mert több útvonalon áll a víz. A sínekre dőlt fák miatt több vasútvonalon is késésre kell számítani, miközben Ferihegyen mintegy húsz percig reptérzár volt a rossz időjárási körülmények miatt. A lezúduló eső transzformátor-állomásokat öntött el, így több kerületben nem volt áram.

Ferihegy lehet a titkos hiánynövelő tétel

Gazdaság2006.07.21, 09:28

A Ferihegyi reptér egykoron kitett kanadai tulajdonosának számláját gazdagíthatja majd annak az összegnek a jelentős része, amely most titkos hiányemelő tételként, százmilliárd körüli összeggel szerepel a büdzsében. Az ADC állítólag hatvan-hetvenmilliárd forintot vihet el a várható bírósági döntés nyomán, korábban megelégedtek volna sokkal kevesebbel is.

Ételmaradékok között alszanak a tranzitlakók

Itthon2006.07.20, 16:49

Alkalmatlan emberi tartózkodásra a Ferihegyi nemzetközi repülőtér tranzitszállása az ombudsman helyettese szerint: nem takarítják a hálóhelyiségeket, ételmaradék gyűlik az ágyak alatt, és ágyneműt sem adnak az itt megszálló külföldieknek. Takács Albert a vizsgálat során megállapította, hogy az őrszemélyzet kamerákkal figyeli az itt-tartózkodókat, akik felügyelet nélkül nem is járhatnak ki.

Világsztár avatta fel a debreceni vb-pályát

Sport2006.07.20, 20:07

Bár az útlevelével támadt gondjai miatt már a müncheni repülőtéren is csak a második budapesti járatra ülhetett fel, majd Ferihegyen is meggyűlt a baja a hatóságokkal, minden idők egyik legeredményesebb hosszútávfutónője, a kenyai Tegla Loroupe csütörtökön este felavatta az október 8-i debreceni utcaifutó-világbajnokság pályáját.

Mégsem lesz sztrájk vasárnap Ferihegyen

Gazdaság2006.07.07, 18:31

Elmarad a Ferihegyi repülőtérre vasárnap 14.00 órára bejelentett sztrájk. Erről pénteken született megállapodás a HungaroControl képviselői és a Control Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete között.

Vasárnaptól sztrájkolnak a légiirányítók

Gazdaság2006.07.06, 15:50

Sztrájkolnak a ferihegyi légiirányítók vasárnap délután 14 órától. Ferihegy így nem indít és nem fogad járatokat - közölte a HungaroControl.

Kényszerleszállás történt Ferihegyen

Itthon2006.07.04, 11:08

Kedden reggel kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen egy Fokker típusú kisrepülőgép. A gép műszaki hiba miatt szállt le: meghibásodott az egyik futóműve. Ketten ültek a gépen, de senki nem sérült meg.

Örülhetünk, hogy Bush nem jött hamarabb

Itthon2006.06.22, 19:15

George Bush gépe szerda este leszállt Ferihegyen, és ezzel megkezdődött az amerikai elnök első és vélhetően utolsó hivatalos budapesti látogatása. Szimbolikus gesztusokon túl sok minden nem várható a villámvizittől, bár a BBC elemzője szerint Bush példaként mutathatja fel a stabil és "aránylag sikeres" Magyarországot. Olvassa el az [origo] összeállítását az amerikai-magyar viszonyról, amelyből megtudhatja, miért kerülte eddig Bush Magyarországot, és hogy mi köze a két ország kapcsolatának a káposztát faló tehénhez.

Furcsa taxiscsapatok pályáznak Ferihegyre

Gazdaság2006.06.21, 11:54

Konzorciumokba tömörülve adtak be pályázatot a taxisok a Budapest Airport taxiszolgáltatására. Összesen három cégcsoport nyújtott be ajánlatot. A kizárólagos szállítási szolgáltatás megszerzéséért közösen szálltak versenybe a legnagyobb budapesti taxitársaságok, de áttételesen ott vannak a pályázók között a ferihegyi drosztot jelenleg uraló cégek is, érdekes szövetségesekkel, például Demján Sándorral.

Megvádolták a sofőrt a halálos buszbaleset miatt

Itthon2006.06.21, 14:51

Benyújtotta az ügyészség a vádiratot a Ferihegyi úton balesetet szenvedett busz sofőrje ellen. Februárban a turistákat szállító busz nekiütközött egy magasságjelző oszlopnak, a balesetben három utas meghalt, több mint harmincan megsebesültek. A vád szerint a sofőr gondatlansága okozta a halálos tömegszerencsétlenséget.

A polgármester vezette a légtérsértő gépet

Itthon2006.06.17, 21:04

A gyömrői polgármester vezette azt a kisrepülőt, amelyik péntek délután engedély nélkül repült be a Ferihegyi repülőtér körzetébe. Gyenes Levente elismerte, hogy szabálysértést követett el, és vállalja annak minden következményét.

Hétfőig pályázhatnak a taxisok Ferihegyre

Archívum2006.06.17, 08:54

Hétfőig pályázhatnak a ferihegyi reptér taxiszolgáltatására a társaságok. Korábban 11 taxitársaság vásárolta meg a pályázat dokumentációját. Az első fordulót a hónap végéig értékeli a Budapest Airport, a második fordulóra három társaságot hívnak meg. A mostani pályázatban a reptéri utasfelvételre kap monopóliumot a nyertes, ez azonban nem érinti a rendelt taxikat.

Megsértették Ferihegy légterét

Itthon2006.06.16, 21:24

Engedély nélkül repült be pénteken késő délután a Ferihegyi repülőtér le- és felszálló körzetébe egy kisrepülőgép. A gépet a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) légi járőrei helikopterükkel üldözőbe vették. A pilóta a gödöllői reptéren szállt le, majd onnan elmenekült - közölte a rendőrség. Meg nem erősített információk szerint a gép a gyömrői polgármester tulajdona. A gödöllői repülőtér parancsnoka szerint előfordulhat a véletlen berepülés a ferihegyi légtérbe.

Egyre több utas Ferihegyen

[origo] utazás2008.02.12, 13:37

Májusban 744 185 utast szolgált ki a Budapest Airport, 5,5 százalékkal, vagyis 38 995 utassal többet, mint egy évvel korábban ugyanebben a hónapban. Május végéig, az elmúlt 12 hónapban 15,7 százalékos utasforgalmi bővülést ért el a BA: összesen 8 millió 277 ezer utas használta Ferihegyet - derül ki a Budapest Zrt. közleményéből.

Hazatért az expedíció

Archívum2006.06.09, 18:10

Ma délelőtt a magyar Dhaulagiri-expedíció minden tagja épségben landolt Ferihegyen. A csapatból Erőss Zsolt lehet a legboldogabb, hisz első magyarként sikerült megmásznia a Dhaulagiri 8167 méteres csúcsát.

Ferihegyen 11 taxiscég érdeklődik

Gazdaság2006.05.29, 16:08

A ferihegyi taxiszolgáltatásra kiírt pályázat dokumentációját 11 taxitársaság vásárolta meg - közölte Szollár Domokos, a Budapest Airport (BA) kommunikációs munkatársa.

Malév, EasyJet, Wizz Air a sorrend Ferihegyen

[origo] utazás2008.02.04, 15:38

Az év első három hónapjában a legtöbb utasa a Malévnak, az EasyJetnek és a Wizz Airnek volt Ferihegyen, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentéséből. Az előző év hasonló időszakában a Malév és az EasyJet mögött a német Lufthansa volt a harmadik.

Augusztusban rendezk a reptéri taxik ügyét

Gazdaság2006.05.25, 15:05

Pénteken írja ki pályázatát a reptéri taxiszolgáltatásra a Budapest Airport. Ennek kapcsán az [origo] összehasonlította Budapest és néhány nagyobb vidéki város tarifáit. Felmérésünk szerint vidéken akár 10-20 százalékkal is olcsóbban taxizhatunk. Összehasonlításunkba, érdekességképp a világ néhány nagyvárosának taxitarifáit is bevettük. Cikkünkből megtudhatja, mennyi pénzért taxizhat New Yorkban, Pekingben, vagy Tuniszban.

A legtöbb utas a Malévot választotta

Archívum2006.05.24, 14:56

Az év első három hónapjában a legtöbb utasa a Malévnak, az easyJetnek és a Wizz Airnek volt Ferihegyen - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett gyorsjelentéséből.

Ferihegy elriaszthatja a fapadosokat

[origo] utazás2008.02.04, 17:39

Az elmúlt néhány hétben négy újabb fapados légitársaság kezdte meg, vagy jelentette be magyarországi járatainak beindítását. Szakértők szerint egyre kíméletlenebb harc várható a fapadosok hazai piacán, Ferihegy egyeduralkodó szerepe és magas árai pedig akár el is riaszthatják a légitársaságokat.

Új finn fapados cég Ferihegyen

[origo] utazás2008.02.05, 16:09

A Blue1 finn légitársaság a hónap elejétől menetrendszerinti járatot indított Helsinki és Budapest között heti három alkalommal - jelentette be a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kedden.

Egyre több utas Ferihegyen

[origo] utazás2008.02.05, 17:21

A Budapest Airport (BA) 595.160 utast szolgált ki márciusban, 2,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az elmúlt 12 hónapban összesen 8,188 millió utas fordult meg a budapesti repülőtéren, ami 19,7 százalékkal haladja meg a tavaly azonos időszakit - közölte a repülőteret üzemeltető BA a távirati irodával.

Nincs sztrájk Ferihegyen

Gazdaság2006.04.19, 09:15

Elmarad a Budapest Airport repülőtéri üzemanyag kiszolgálói által péntekre meghirdetett munkabeszüntetés, mert a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) és a Gazdasági Szakemberek Szakszervezete (GSZSZ) megállapodott a Budapest Airport vezetésével - írja a Napi Gazdaság.

Nem lesz sztrájk Ferihegyen

Itthon2006.04.18, 18:58

Elmarad a Budapest Airport repülőtéri üzemanyag-kiszolgálói által péntekre meghirdetett munkabeszüntetés, mert a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) és a Gazdasági Szakemberek Szakszervezete (GSZSZ) megállapodott a Budapest Airport vezetésével - jelentette be a BA (Budapest Airport) kedden.

Vonat jár a belváros és Ferihegy között ősztől

Itthon2006.04.14, 15:49

Elindul a vonat idén ősztől a Nyugati pályaudvar és a Ferihegyi reptér között, így a belvárosból akár negyed óra alatt ki lehet érni a terminálokhoz. Ehhez átmenetileg a meglévő vasútvonalat építik át, a végleges gyorsvasútra még pár évet várni kell. Azt még nem tudják, mennyibe fog kerülni a ferihegyi vonatjegy, de állítólag versenyképes lesz a taxiköltséggel.

Liga: Sztrájkveszély van Ferihegyen

Itthon2006.04.13, 18:45

A Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) és a Budapest Airport (Ferihegy) menedzsmentje közötti tárgyalások eredménytelenül zárultak, ezért a szakszervezet azt fontolgatja, hogy a 72 órás bejelentési kötelezettséget követően sztrájkot kezdeményez - írják közleményükben a Liga Szakszervezetek.

Kilenc autó ütközött a Ferihegyi úton

Itthon2006.03.23, 09:16

A Ferihegyi repülőtérre vezető úton hét, majd kicsit távolabb két gépkocsi ütközött össze csütörtök reggel, ezért az utat egy időre lezárták. Kilenc óra után indult újra a forgalom.

Megérkezett Budapestre az UEFA elnöke

Archívum2006.03.20, 16:01

Hétfőn délelőtt megérkezett Budapestre az UEFA-kongresszusra Lennart Johansson, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke, akit Kisteleki István és Berzi Sándor, az MLSZ elnöke és főtitkára fogadott Ferihegyen. 

Letartóztatták a buszbalesetet okozó sofőrt

Itthon2006.02.28, 14:43

Előzetes letartóztatásba helyezték a Ferihegyi úti buszbalesetet okozó sofőrt. A sofőr nem fellebbezett, a döntés jogerős. A baleset szombat este történt, amikor a Ferihegyi úton, a városközpontba tartó busz egy magasságkorlátozó kapunak hajtott. A tragédiában két ember meghalt, közel harmincan megsérültek.

Elismerte hibáját a buszbalesetet okozó sofőr

Itthon2006.02.27, 15:34

Elismerte felelősségét a balesetért az a sofőr, aki a magasság-korlátozó kapunak ütközött buszt vezette szombaton. A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. szakembere szerint a busz emeletén ülők látták a kapuzatot, és lefeküdtek, mikor észrevették, hogy baj lesz. A KRESZ nem is ír elő magasságkorlátozó kapukat, elegendő, ha tábla figyelmeztet a veszélyre. Közben létezik egy magyar találmány, aminek alkalmazásával elkerülhetők az ilyen típusú balesetek.

Elterelné a ferihegyi repülőket az ombudsman

Itthon2006.02.27, 12:00

Elterelné a zaj miatt a Ferihegyi reptéri forgalom egy részét Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok biztosa. Az ombudsman szerint a légi járművek zaja számos állampolgárt érint. A gazdasági miniszter tájékoztatása szerint már két szakértői csoport is vizsgálja, hogyan lehetne csökkenteni a főváros zajterhelését.

Halálos buszbaleset történt a Ferihegyi úton

Itthon2006.02.26, 16:35

Két halottja és egy súlyos, életveszélyes sérültje van annak a buszbalesetnek, amely szombaton este történt a Ferihegyi gyorsforgalmi úton. A városközpont felé haladó külföldi turistabusz egy magasságkorlátozó kapunak ütközött, a szerkezet valósággal leborotválta a jármű tetejét. A sofőrt őrizetbe vették.

Késik a ferihegyi gyorsvasút megvalósítása

Gazdaság2006.02.16, 11:00

Látványos fejlesztést ígért a kormány és a ferihegyi repülőtereket működtető Budapest Airport Rt. új tulajdonosa, ám eddig nem tettek érdemi lépéseket. A belvárost a légikikötővel összekötő gyorsvasút pályázati kiírása legalább egy hónapot csúszik.

Hamarosan indul a 200-as busz a repülőtérre

Itthon2006.02.06, 19:03

Sűrűbben, meghosszabbított éjszakai üzemidővel, új, 200-as járatszámmal és új Volvo csuklós buszokkal járnak majd rövidesen a reptéri buszok - erről hétfőn döntött a Fővárosi Közgyűlés szakbizottsága.

Új márkákat hoznak Ferihegyre

Gazdaság2006.01.26, 10:28

Legkésőbb 2008 közepére összeépítik a ferihegyi 2A és 2B utasfogadó csarnokot, és bővítik is az új, egységes terminált. Öt éven belül egy szatellitterminált is létesítenek. A következő öt esztendő 65,5 milliárd forintos fejlesztései nyomán, a 2005-ös nyolcmillióval szemben, 12 milliós forgalmat bonyolíthat le a budapesti repülőtér, ezzel a régió első számú repülőterévé válhat.

Kihúzták a sárból a Malév-gépet Ferihegyen

Itthon2006.01.06, 23:00

Délután kihúzták a sárból azt a Malév-gépet, amely leszállás közben lecsúszott a gurulóútról Ferihegyen. A balesetben senki sem sérült meg.

Az állami beruházásokat vizsgálja az ÁSZ

Gazdaság2006.01.04, 14:18

Az Állami Számvevőszék idei ellenőrzéseinek két legfontosabb területe a közellátás, közszolgálat, illetve a fejlesztések, állami beruházások köre lesz. Ebben az évben kerül sor a Ferihegyi repülőtér privatizációjának ellenőrzésére is.

Elmarad a sztrájk Ferihegyen

Gazdaság2005.12.22, 15:16

Megszületett a megállapodás a Budapest Airport és az RMGSZ-FORTISZ között, nem lesz sztrájk a ferihegyi reptéren. A szakszervezetek és a BA Rt. közös közleményben tudatták, hogy február elsejéig a sztrájkbizottság eltekint a munkabeszüntetéstől.