férfi kosárlabda

címke rss

Egy sikerre a kosárdöntőtől a ZTE és a Körmend

Sport2010.05.08, 19:45

A Zalaegerszeg Szolnokon is nyert az Olaj ellen a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének második mérkőzésén, így már 2-0-ra vezet a három sikerig tartó párharcban. A Körmend hazai pályán is legyőzte a címvédő Atomerőműt, előnye 2-0 a párharcban.

Kosárelődöntőt ért a ZTE-légiós hárompontosa

Sport2010.04.27, 23:40

A Körmend, illetve az alapszakaszgyőztes ZTE is bejutott kedden a férfikosárlabda-NB I legjobb négy csapata közé. A ZTE ellen a soproniak az utolsó percben még 82-80-ra vezettek, ám Louis Hinnant egy triplával fordított, beállítva ezzel a végeredményt.

Sovány Lakers-siker a Thunder ellen

Sport2010.04.21, 14:22

A Los Angeles Lakers kiélezett küzdelemben verte az Oklahoma City Thundert az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában. A címvédő a keddi játéknapon - magyar idő szerint szerda reggel - elért sikerével 2-0-ra vezet az egyik fél negyedik győzelméig tartó főcsoport-negyeddöntős párharcban.

Négy között a Pécs, kikapott a ZTE kosárcsapata

Sport2010.04.03, 20:49

A Pécs szombaton Szekszárdon is simán legyőzte az Atomerőműt a női kosárlabda NB I negyeddöntőjében, így bejutott a legjobb négy közé.

Tükörsima meccsen került előnybe a Sopron és a Szolnok

Archívum2010.03.31, 23:27

A címvédő Sopron 33 ponttal legyőzte szerdán a BSE-t a nőikosárlabda NB I két sikerig tartó negyeddöntőjének nyitányán. A Szeged szintén hazai pályán és szintén nagy fölénnyel nyerte a Szolnok elleni párharc első felvonását. A férfiaknál az Albacomp és a Sopron is bejutott a Magyar Kupa négyesdöntőjébe.

Vereséggel is MK-elődöntős a Falco

Archívum2010.03.24, 21:13

A vendég Körmend négy ponttal nyert szerdán a Szombathely otthonában, ám ezzel sem tudta ledolgozni az első mérkőzésen összeszedett hátrányát, így a Falco jutott a legjobb négy közé a férfikosárlabda Magyar Kupában.

Elvesztette veretlenségét a ZTE kosárcsapata

Sport2010.03.20, 20:11

Az éllovas ZTE kikapott a szolnoki rangadón a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján, így 23. mérkőzésén elszenvedte első vereségét. A ZTE ugyanakkor már az előző fordulóban megszerezte az alapszakasz első helyét, így a rájátszásban - a további eredményektől függetlenül - végig pályaelőnye lesz riválisaival szemben.

LeBron James vezérletével nyert a Cleveland

Sport2010.03.15, 10:47

LeBron James 30 ponttal segítette csapatát, a Cleveland Cavalierst a keleti rivális Boston Celtics elleni győzelemhez az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi, vasárnapi játéknapján. A hazai alakulat és egyben a mezőny legjobbja 24 pontot a második félidőben dobott.

Az NB I-es légiósok legyőzték a magyarokat a kosárgálán

Archívum2010.03.14, 22:51

A magyar férfikosárlabda-válogatott tízpontos vereséget szenvedett a légiósokból álló csapattól a Budapesten rendezett All Star-gálán.

Folytatódott a Dallas sorozata

Archívum2010.03.09, 09:45

Folytatta menetelését a Dallas Mavericks, amely sorozatban 12. győzelmét könyvelhette el Minnesotában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A 125-112-es Dallas-sikerből Shawn Marion 29 ponttal és 14 lepattanóval vette ki a részét, míg Dirk Nowitzki 24 pontig jutott.

Pert vesztett a magyar kosárszövetség

Sport2010.03.08, 18:52

A Legfelsőbb Bíróság (LB) hétfőn hatályon kívül helyezte a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) 2007. március 9-ei küldöttgyűlésének határozatait, élükön Berényi János elnök kinevezésével.

Végleg kiszállt a kosárbajnokságból a Debrecen

Sport2010.03.07, 13:08

Bár a héten megpróbálkozott a folytatással, anyagi problémák miatt mégis visszalépett a férfikosárlabda élvonal további küzdelmeitől a Debreceni EKE.

Tíz meccs után először rontott a szolnoki kosárcsapat

Archívum2010.03.07, 00:36

Az Atomerőmű hazai pályán legyőzte a Szolnok együttesét, s ezzel megszakította a vendégek 2009. december 5., azaz tíz mérkőzés óta tartó veretlenségét a férfi kosárlabda NB I-ben.

NBA: Wade vezérletével nyert a Miami

Archívum2010.03.03, 11:07

Dwyane Wade 35 ponttal és 12 gólpasszal segítette a Miami Heatet a Golden State Warriors elleni 110-106-os győzelemhez az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) keddi játéknapján. Sikerével a Miami négy mérkőzésen át tartó rossz sorozatot szakított meg.

Mégis folytatná a kosárbajnokságot a Debrecen

Archívum2010.03.01, 15:45

Bár anyagi problémák miatt szerdán visszalépett a férfi kosárlabda élvonal további küzdelmeitől, mégis folytatná szereplését a legjobbak között a Debreceni EKE.

Közellenséggé vált a verhetetlen kosárcsapat

Sport2010.03.01, 13:51

Csapatként a legerősebb, de az egész idényen át tartó veretlenség a klubelnök szerint hiú ábránd. A Zalakerámia-ZTE KK tizenkilenc fordulóban aratott tizenkilenc győzelemmel toronymagasan vezeti a férfikosárlabda-bajnokságot, az alapszakasz-győzelem emberi számítás szerint már a kék-fehéreké. Patonay Imre szakmai tanácsadó érkezése olyan volt, mint amikor Ebedli Zoltán a Fraditól az Újpesthez igazolt.

Sopronban nyert a címvédő Atomerőmű

Archívum2010.02.27, 21:10

A címvédő Atomerőmű a 26 pontos Horváth Ákos vezérletével nyert Sopronban a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján.

Kikapott a Lakers Dallasban

Archívum2010.02.25, 09:39

A Dallas Mavericks öt ponttal verte a Los Angeles Lakerst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szerdai játéknapján. A győztes hazai csapatban Dirk Nowitzki 31, Jason Terry pedig 30 pontot dobott.

Visszalépett a debreceni kosárcsapat az NB I-től

Archívum2010.02.24, 18:06

Anyagi problémák miatt visszalépett szerdán a férfikosárlabda élvonal további küzdelmeitől a Debreceni EKE. A klub a honlapján jelentette be, hogy az NB I-es A csoport mellett az U20-as bajnokságot sem fejezi be.

Németh István visszatér Körmendre

Sport2010.02.13, 19:59

Szenzációs igazolást jelentettek be Körmenden szombaton, az Atomerőmű elleni kosárrangadó előtt: amint az egészsége engedi, visszatér a csapatba a helyi nevelésű Németh István, a magyar válogatott csapatkapitánya.

Gasol vette át Bryant szerepét Utahban

Sport2010.02.11, 09:55

Megszakadt a Utah Jazz kilenc mérkőzésen át tartó győzelemi sorozata, miután kikapott a vendég Los Angeles Lakerstől az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) szerdai játéknapján.

A Kansas kosarasán röhögött a lelátó

Archívum2010.02.10, 11:47

Brady Morningstar, a Kansas City kosarasa megmutatta, hogyan nem szabad büntetőt dobni: koncentrált, célzott, majd kipördült a labda a kezéből. Bár másodjára is rádobta a labdát, a kosár érvénytelen lett volna - igaz, nem is talált be a gyűrűbe.

A szurkolók dönthetnek a legjobb kosárlégiósokról

Archívum2010.02.08, 22:32

Az augusztusi Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar férfi válogatott a XVIII. kosárlabdagála keretében kezdi meg idei programját, a március 14-én sorra kerülő eseménynek a budapesti Sportmax Hegyvidék ad otthont.

Kiesett az Európa-kupából a győri kosárcsapat

Sport2010.02.04, 19:59

Befejezte szereplését a Győr a női kosárlabda Európa-kupában, miután a nyolcaddöntő csütörtöki visszavágóján 41 ponttal kikapott a vendég orosz Dinamo Kurszktól, így kettős vereséggel búcsúzott.

Csak a félidőig örülhettek a körmendiek a ZTE-csarnokban

Archívum2010.01.23, 23:39

Idénybeli 15. bajnokiján is megőrizte veretlenségét az éllovas ZTE, miután 61-58-ra legyőzte a vendég Körmendet a férfi kosárlabda NB I szombati rangadóján.

A Szolnok bevette a soproni kosárerődöt

Sport2010.01.16, 20:21

A Szolnok csapata idegenben nagy csatában, két ponttal legyőzte a Sopron együttesét a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapjának délutáni mérkőzésén. A Sopron először kapott ki odahaza a bajnokságban, a Szolnok viszont remekel az edzőváltás óta és zsinórban negyedszer nyert. A listavezető Zalaegerszeg tizennegyedik meccsén is veretlen maradt, a nőknél pedig mindhárom Euroliga-résztvevő hozta a kötelezőt.

Jao Ming a kosárvébét is csak a tévében nézi

Archívum2010.01.12, 13:42

Az augusztus 28-án kezdődő világbajnokságot is kihagyja Jao Ming, az észak-amerikai profi ligában (NBA) szereplő Houston Rockets kínai kosarasa.

Visszavágott a Pécs az elveszített kosárdöntőért

Archívum2010.01.09, 22:27

A tavalyi döntő párosításában a Pécs győzött a címvédő Atomerőmű csarnokában  a férfikosárlabda NB I szombati játéknapján, a 20 pontos Horváth Ákos vezette paksiak meglepetésre csupán 5 pontot szereztek a második negyedben.

Kikapott az NBA-címvédő Portlandben

Sport2010.01.09, 13:11

Kikapott, méghozzá 9 ponttal a Portland Trail Blazers vendégeként a címvédő Los Angeles Lakers az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján, amelyen 24 csapat lépett pályára.

Először járt sikerrel a Charlotte Clevelandben

Archívum2010.01.04, 11:43

A Cleveland Cavaliers meglepetésre vereséget szenvedett a Charlotte Bobcatstől az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

A nap sportvideója: Bryant-hármas egy tizedmásodperccel a vége előtt

Sport2010.01.03, 11:30

Kobe Bryantet sokan a világ jelenlegi legjobb kosarasának tartják, amit a Los Angeles Lakers sztárja igyekszik minden NBA-játéknapon bebizonyítani. Legutóbb magyar idő szerint szombaton hajnalban villogott felejthetetlenül, amikor is a Sacramento elleni meccs utolsó tizedmásodpercében győztes kosarat dobott Los Angelesben.

LeBron James 48 ponttal ünnepelte a születésnapját

Sport2009.12.31, 10:10

A Cleveland Cavaliers sztárjátékosa, a 25. születésnapját ünneplő LeBron James szezonbeli legjobbját nyújtva 48 pontot dobott az Atlanta Hawks ellen 106-101-re megnyert összecsapáson az NBA-ben.

Bryant idén hetedszer jutott 40 pont fölé

Archívum2009.12.30, 10:45

A Cleveland Cavaliers egymás után az ötödik győzelmét könyvelhette el az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA): a legutóbbi játéknapon, kedden hatékony védekezéssel és eredményes negyedik negyedbeli produkcióval 11 ponttal nyert Atlantában a Hawks ellen.

Egyszerre botlott az NBA két legjobb csapata

Sport2009.12.29, 10:59

A címvédő Los Angeles Lakers 118-103-as vereséget szenvedett a Phoenix Suns otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A Nyugati főcsoport éllovasa mellett a legjobb keleti csapat, a Boston is vereséget szenvedett, a Celticset a Golden State győzte le.

Kosártornával emlékezne Horváth Zoltánra a Falco

Archívum2009.12.29, 17:46

Emléktornát rendezne évente a Falco-Szova KC Szombathely kosárlabdaklub a hétfőn autóbalesetben elhunyt Horváth Zoltán tiszteletére.

Bíznak a szerb kosáredzőkben Pécsett

Archívum2009.12.09, 16:52

A szerb Ivica Mavrenski lett a Pécs férfikosárlabda-csapatának vezetőedzője.

Először kapott ki a címvédő Atomerőmű

Archívum2009.12.05, 21:38

Kilenc győzelem után elszenvedte első vereségét a címvédő Atomerőmű a férfikosárlabda NB I szombati játéknapján.

A New Jersey a leglúzerebb az NBA-ben

Sport2009.12.03, 08:40

A nyeretlen New Jersey Nets 18. mérkőzését is elveszítette a szezonban, ezzel az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság történetének legrosszabb idénykezdetét produkálta. A Nets a szerdai játéknapon a Dallas Mavericks csapatát fogadta, s esélye sem volt megnyerni a találkozót (101-117).

Edzőt váltott a szolnoki férfikosár-csapat

Sport2009.11.22, 12:40

Edzőt váltott a Szolnoki Olaj férfikosárlabda-csapata.

A Spurs visszavágott a Dallasnak

Sport2009.11.19, 08:32

Visszavágott a Spursnek a múlt heti, San Antonió-i vereségért a Dallas Mavericks az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szerdai játéknapján: a Dirk Nowitzki vezette gárda hosszabbítás után harcolta ki a győzelmet. Egy hete 92-83-as San Antonió-i siker született.

Németh meccs nélkül távozott a Ferrarától

Archívum2009.11.12, 11:53

Sérülése miatt, lejátszott mérkőzés nélkül távozott az olasz élvonalbeli Carife Ferrarától Németh István, a magyar válogatott kosarasa.

Nagyon bekezdett a Phoenix

Archívum2009.11.09, 10:00

Hat mérkőzést rendeztek az NBA legutóbbi játéknapján, és ezeken csak a Phoenix Suns tudott vendégként diadalmaskodni. A fővárosiakat sorozatban hatodszor legyűrő arizonai gárda egyben beállította fennállásának legjobb szezonrajtját, ugyanis 6,1-es mérlegnél tart.

Elhunyt a Dombóvár KC edzője

Sport2009.11.02, 19:15

Életének 59. évében, súlyos betegség következtében elhunyt Bálind József, az élvonalbeli Dombóvár KC férfikosárlabda-csapatának vezetőedzője, egyben ügyvezetője. Erről a klub honlapja számolt be hétfőn.

Németh az olasz élvonalban kosarazik tovább

Archívum2009.11.01, 23:47

Az olasz élvonalban folytatja pályafutását Németh István, a magyar válogatott kosarasa.

A Boston elrontotta O'Neal debütálását

Archívum2009.10.28, 11:58

A tavalyi bajnok Boston Celtics nyerte meg a Clevelandben rendezett rangadót az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) 2009/2010-es szezonjának keddi nyitányán.

Egy pont döntött a Szolnok-Pécs kosármeccsen

Sport2009.10.26, 00:34

A Szolnok óriási csatában, egy ponttal legyőzte a vendég Pécs együttesét a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapjának rangadóján.

Az Albacompé a szezon első kosársikere

Sport2009.10.03, 20:58

Az Albacomp nagy csatában legyőzte szombaton a vendég Körmendet a férfi kosárlabda NB I 2009/2010-es szezonjának első mérkőzésén.

Gulyás az olimpiai bajnok közbenjárására marad Pakson

Sport2009.09.24, 22:06

Bár szerdán még úgy tűnt, kenyértörésre került a sor a magyar bajnok Atomerőmű SE és Európa-válogatott kosarasa, Gulyás Róbert között, azóta rendeződtek a nézetkülönbségek, s csütörtökön a 35 éves center és Kovács Antal ügyvezető igazgató is megerősítette: Gulyás - aki pályafutása során más NB I-es magyar egyesületnek nem volt a tagja - marad a tolnai csapatnál.

Hat elbukott döntő után ült az európai kosártrónra Spanyolország

Archívum2009.09.20, 23:22

Először lett Európa-bajnok a spanyol férfikosárlabda-válogatott, miután a lengyelországi kontinenstorna vasárnapi döntőjében könnyedén verte a szerbeket.

Szlovénia először játszhat a döntőért a kosár-Eb-n

Archívum2009.09.19, 01:11

A görög válogatott óriási csatában, két ponttal legyőzte a török csapatot, s ezzel bejutott az elődöntőbe a lengyelországi férfikosárlabda Európa-bajnokságon. Szintén ott lesz a négy között, története során először, a szlovén csapat, amely 15 pontos hátrányt ledolgozva nyert Horvátország ellen.

LeBron James filmsztár lesz

Archívum2009.09.18, 08:34

Hollywoodi filmszerep várja LeBron Jamest, akit az elmúlt alapszakasz legjobbjává választottak az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, az NBA-ben.

A franciák képtelenek hibázni a kosár-Eb-n

Sport2009.09.16, 00:54

Továbbra is veretlen a francia válogatott a lengyelországi férfi kosárlabda Európa-bajnokságon. A címvédő orosz válogatott biztosította helyét a negyeddöntőben, miután két ponttal legyőzte Macedónia legjobbjait.

A törökök is legyőzték a kosárvilágbajnokot

Archívum2009.09.13, 00:32

A veretlen török válogatott három ponttal legyőzte szombaton a világbajnok spanyolokat a lengyelországi férfi kosárlabda Európa-bajnokság középdöntőjében.

Kikapott az Eb-címvédő orosz férfikosár-csapat

Archívum2009.09.08, 22:14

A címvédő orosz férfikosárlabda-válogatott második mérkőzésén kikapott az NBA-sztár Dirk Nowitzkit nélkülöző németektől a lengyelországi Európa-bajnokság keddi játéknapján.

Kikaphatott volna, mégis nyert a férfikosár-válogatott

Archívum2009.08.20, 23:06

Az európai A osztályban maradást hétfőn kiharcoló magyar férfikosárlabda-válogatott immár tét nélküli mérkőzésen öt ponttal nyert az észtek vendégeként csütörtökön.

Lehajrázta az észteket a kosárválogatott

Sport2009.08.12, 09:28

A magyar férfikosárlabda-válogatott nagyszerű hajrával legyőzte kedden az észt csapatot Szolnokon, és három forduló után a csoport élén áll az európai osztályozóban.

Magyar kosárvereség a csehek elleni osztályozón

Archívum2009.08.08, 23:13

A magyar férfikosárlabda-válogatott hat ponttal kikapott szombaton a cseh csapattól az Európa-bajnoki osztályozó-mérkőzésen, Prágában.

A magyar foci útját járja a férfi kosárlabda

Sport2009.08.05, 12:59

A szakmabeliek és a szurkolók számára is évek óta nyilvánvaló, hogy gödörben van a magyar férfi kosárlabda, minek eredményeképpen  a válogatottnak szerdától az A divízióban való bennmaradásért kell küzdenie. A csapatnak jelenleg ugyanaz a Mészáros Lajos a szakmai igazgatója, aki tíz évvel ezelőtt még Európa-bajnokságon irányította a válogatottat, az ő segítségével próbáljuk megfejteni, hogy zuhanhatott ekkorát a sportág, amely 1955-ben még Eb-győztes csapatot adott Magyarországnak.

Magyar kosárdiadal az európai osztályozón

Sport2009.08.05, 23:52

A magyar férfikosárlabda-válogatott 24 pontos győzelmet aratott szerdán az ukránok felett európai osztályozó mérkőzésen, Szombathelyen.

Megnyerte a Pannon-kupát a férfikosár-válogatott

Archívum2009.07.26, 18:54

Harmadik mérkőzését, ezzel egyben a Radisson Birdland Pannon-kupa nemzetközi tornát is megnyerte a magyar férfikosárlabda-válogatott: a csapat vasárnap a hollandokat győzte le Szombathelyen.

Coach K a kosárvébére is összeránthatja az NBA-sztárokat

Sport2009.07.22, 17:22

Kedden Las Vegasban jelentették be a sajtó képviselőinek, hogy továbbra is Mike Krzyzewski marad az amerikai férfikosárlabda-válogatott vezetőedzője. Azt még nem lehet tudni, hogy kik alkotják majd azt a 12 fős játékoskeretet, amellyel a válogatott megkezdi a felkészülést a 2010-es világbajnokságra, de egyes vélemények szerint Krzyzewski neve sokat jelenthet a sztároknak a döntés meghozatalában.

A Houston ausztrál óriást igazolt Jao Ming helyére

Archívum2009.07.16, 08:28

Az ausztrál David Andersennel pótolja sérült centersztárját, Jao Minget az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Houston Rockets.

Jao Ming sérülésével többet veszíthet az NBA egy jó kosarasnál

Archívum2009.07.09, 14:08

Jao Ming május 8-án elszenvedett súlyos lábsérülése nemcsak a Houston Rockets edzői stábját és Kínában nemzeti ikonként tisztelt kosaras rajongótáborát tölti el aggodalommal, de az NBA távol-keleti piacát is alapjaiban rengetheti meg. Egy esetleges újabb műtét veszélyeztetné a 229 centi magas center következő szezonbeli játékát, sőt egyes vélemények szerint akár még a pályafutását is.

Veszélybe került Jao Ming pályafutása

Archívum2009.06.30, 10:35

Akár a karrierjébe is kerülhet mostani sérülése Jao Mingnek, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Houston Rockets kínai játékosának.

Hatvan év után az élvonalban a salgótarjáni kosárcsapat

Archívum2009.06.18, 21:10

Az NB I/B-ben bajnok SMAFC-NYME nem vállalta az indulást, így a következő szezonban a második helyezett Wamsler SE-Salgótarján szerepelhet a férfikosárlabda-bajnokság első osztályában. A nógrádi megyeszékhelyre hatvan év szünet után tér vissza az élvonalbeli kosárlabda. Erről Dávid Krisztián, a klub elnöke tájékoztatta az MTI-t.

Kmézics Zorán a pécsi férfi kosarasok új edzője

Sport2009.06.11, 22:24

Kmézics Zorán lett a bajnoki ezüstérmes és kupagyőztes Pécsi VSK-Pannonpower férfikosárlabda-csapatának az új vezetőedzője.

Orlando-siker az NBA-döntő harmadik meccsén

Sport2009.06.10, 13:18

Az Orlando Magic a finálék történetének legjobb, 62,5 százalékos mezőnydobási hatékonyságával hazai pályán legyőzte a Los Angeles Lakerst a harmadik mérkőzésen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) döntőjében, s ezzel szépített az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

Déri Csaba lett a Falco új kosáredzője

Sport2009.06.09, 19:16

Déri Csabát nevezték ki a tavalyi bajnok Falco KC-Szombathely férfikosárlabda-csapatának vezetőedzőjévé. A klub honlapja szerint a vezetők kedden egyeztek meg a 46 éves szakemberrel, aki legutóbb a román női bajnokságban szereplő Sepsiszentgyörgy együttesét irányította, méghozzá a helyi pontvadászat második helyéig.

Centiken múlt a Magic Los Angeles-i rablása

Sport2009.06.08, 09:56

A Los Angeles Lakers szoros küzdelemben és hosszabbításban, de legyőzte az Orlando Magicet az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) döntőjének második találkozóján is.

Ivkovictól várja a felemelkedést a Kecskemét kosárcsapata

Archívum2009.06.06, 13:22

Stojan Ivkovic lesz a Kecskemét NB I-es férfikosárlabda-csapatának szakmai igazgatója. "Elvárjuk, hogy a következő bajnoki szezonban az első nyolc között végezzen a gárda" - jelentette be Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere szombaton, a városi sportcsarnokban tartott sajtótájékoztatón.

Magyar tehetségre figyel a kosárvilág

Sport2009.06.05, 16:29

Június 6-8-a között az olaszországi Trevisóban rendezik meg Európa legjobb 18-22 éves kosárlabdázóinak nyári táborát, amelyre meghívást kapott az Albacomp húsz esztendős játékosa, Hanga Ádám is.

Két nagyvad elejtése után a döntőben sincs félnivalója a Magicnek

Archívum2009.06.04, 17:09

Magyar idő szerint pénteken hajnalban rajtol el az NBA 62. döntője, a négy sikerig tartó párharc végén a Los Angeles Lakers tizenhatodszor, vagy az Orlando Magic először diadalmaskodhat. Az esélyek papíron a kaliforniaiak sikerét ígérik, de az Orlando a Keleti főcsoport két legerősebb csapatának kiejtésével már bizonyította, hogy nem lehet leírni.

Elfáradt, s távozik a Falco kosáredzője

Archívum2009.06.04, 16:37

Új vezetőedzőt kell keresnie a tavalyi bajnok Falco KC-Szombathely férfikosárlabda-csapatának, miután bejelentette távozását az együttest három éve irányító szerb Srecko Sekulovic. A klub honlapja szerint a szakemberrel csütörtökön még egyeztetett a vezetőség, ám nem sikerült megállapodniuk a folytatásról.

Ivkovic Kecskemétre költöztetheti a Pécs kulcsembereit

Sport2009.06.04, 08:09

Lemondott posztjáról Stojan Ivkovic, a férfi kosárlabda NB I-ben ezüstérmes Pécsi VSK-PANNONPOWER szakmai igazgatója. Sajtóértesülések szerint a szakember Kecskeméten folytatja pályafutását. Ivkovic utódja várhatóan Kmézics Zorán, a Nyíregyháza korábbi szakvezetője lehet.

Ötórás tumorműtéten esett át az NBA legjobbja

Archívum2009.06.03, 10:34

Sikeres tumorműtéten esett át kedden LeBron James, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) jelenlegi idényének legjobbja.

Az Atomerőmű nyerte a férfikosár-bajnokságot

Sport2009.06.02, 21:57

Az Atomerőmű másodszor is győzött a Pécsi VSK otthonában, ezzel 3-0-ra megnyerte kedden a férfi kosárlabda NB I három sikerig tartó döntőjét, és fennállásának negyedik bajnoki aranyérmét hódította el.

Egyenlített a Falco a kosaras bronzmeccsen

Archívum2009.05.31, 20:10

A Falco KC-Szombathely hazai pályán egyenlített a ZTE ellen a férfi kosárlabda NB I bronzérméért zajló párharcban.

Az Orlando miatt nem lesz álomfinálé az NBA-ben

Archívum2009.05.31, 13:21

Az Orlando Magic hazai környezetben 13 ponttal nyert szombaton az alapszakasz-győztes Cleveland Cavaliers az ellen, így 4-2-es összesítéssel bejutott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjébe, ahol a Los Angeles Lakers lesz az ellenfele.

Visszatérne az NBA-be a japán kisember

Archívum2009.05.30, 14:46

Egyszerűen faképnél hagyta a japán nemzeti válogatottat, hogy az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban, az NBA-ben folytathassa pályafutását Tabusze Juta.

Növelte előnyét az Atomerőmű a kosárdöntőben

Archívum2009.05.30, 20:14

Az Atomerőmű együttese legyőzte a vendég Pécs csapatát a férfikosárlabda NB I döntőjének második mérkőzésén, és már csak egyetlen siker választja el az aranyéremtől.

Nem hagyta a döntést ki-ki meccsre a Lakers

Sport2009.05.30, 12:55

A Los Angeles Lakers jutott be elsőként a nagydöntőbe az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA), miután idegenben is legyőzte a Denver Nuggetset a Nyugati főcsoport fináléjának hatodik - magyar idő szerint szombat hajnali - mérkőzésén, ezzel összesítésben 4-2-re nyerve a rájátszásos párharcot.

NBA: közelebb került a Cleveland az Orlandóhoz

Sport2009.05.29, 11:24

A Cleveland Cavaliers hazai környezetben tíz ponttal nyert az Orlando Magic ellen, ezzel 3-2-re szépített az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) keleti fináléjában.

NBA: ismét vezet a Lakers

Sport2009.05.28, 10:28

A Los Angeles Lakers magabiztosan legyőzte a Denver Nuggetset a Nyugati főcsoport döntőjének ötödik felvonásán az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA), ezzel 3-2-re vezet a párharcban.

Belejött a Cleveland-verésbe a Magic

Sport2009.05.27, 10:01

Az Orlando Magic hazai pályán hosszabbításban legyőzte az alapszakasz-győztes Cleveland Cavalierst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) keleti fináléjának negyedik összecsapásán, így már csak egyetlen siker választja el a nagydöntőbe jutástól.

Azonnal elvette a pályaelőnyt a Paks a kosárdöntőben

Archívum2009.05.27, 20:30

Az Atomerőmű remek hajrával nyert Pécsen a férfi kosárlabda NB I három sikerig tartó döntőjének nyitányán.

A Denver nem akar Cleveland-Lakers álomdöntőt

Archívum2009.05.26, 08:54

A Denver bebizonyította, hogy Carmelo Anthony kiugró teljesítménye nélkül is versenyben tud lenni a Los Angeles Lakersszel, az erőcsatár fájós bokával és gyomorbántalmaktól gyötörve 15 ponttal zárt, de társai helyette is termeltek, így a Nuggets 120-101-re nyert, és ezzel 2-2-re alakította az állást az NBA Nyugati főcsoportjának döntőjében.

A diszkós balhézás még hiányzott Williams bűnlajstromából

Archívum2009.05.26, 07:58

Egy éjszakai szórakozóhelynél kitört verekedés után őrizetbe vették kedden Jayson Williams, aki 2000-es visszavonulásáig kilenc idényt húzott le az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).

NBA: előny az Orlandónál

Archívum2009.05.25, 10:05

Az Orlando Magic 99-89-re nyert a vendég Cleveland Cavaliers ellen, ezzel összesítésben 2-1-re vezet az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) Keleti-főcsoportjának döntőjében.

A spanyoloké a 2014-es férfikosár-vébé

Archívum2009.05.24, 13:59

Spanyolország rendezheti meg a férfi kosárlabdázók 2014-es világbajnokságát.

Visszavette a pályaelőnyt a Lakers

Archívum2009.05.24, 12:52

A Denver Nuggets vendégeként diadalmaskodott 103-97-re a Los Angeles Lakers az NBA Nyugati főcsoportjának döntőjében magyar idő szerint vasárnap hajnalban, s három meccs után 2-1-re vezet az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.

Pécsre vagy Paksra kerül a kosárarany

Archívum2009.05.22, 22:20

A ZTE hazai pályán kikapott a Pécstől, amely ezzel 3-1-re megnyerte a férfikosárlabda NB I három sikerig tartó elődöntőjét, és a fináléban az Atomerőművel találkozik.

Hazai pályán varázsolták el a Clevelandet

Archívum2009.05.21, 10:10

Az Orlando Magic vendégként meglepetésre legyőzte a Cleveland Cavalierst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Keleti főcsoportjának döntőjében, a párharc első mérkőzésén.

Nagy csatában szerzett előnyt a Lakers

Sport2009.05.20, 11:15

A Los Angeles Lakers Kobe Bryant vezérletével nagy csatában, két ponttal legyőzte a Denver Nuggetset a Nyugati főcsoport döntőjének nyitányán az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).

Kosárdöntőbe jutott az Atomerőmű

Archívum2009.05.19, 20:02

Az Atomerőmű jutott be elsőként a férfikosárlabda-bajnokság fináléjába, miután a három sikerig tartó elődöntő harmadik mérkőzésén is legyőzte a Szombathelyt. A másik ágon a Pécs simán verte a vendég ZTE-t, ezzel 2-1-re vezet.

1,4 milliós bírsággal és csarnokbezárással bűnhődik a Falco

Archívum2009.05.18, 15:30

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) hétfőn 1,4 millió forintos bírsággal és egy zártkapus hazai mérkőzéssel sújtotta a címvédő Falco KC-Szova Szombathelyt, amelynek szurkolói bántalmazták a játékvezetőt szombaton a férfi NB I elődöntőjének második mérkőzésén.

A címvédő nélkül folytatódik az NBA

Sport2009.05.18, 10:01

Nem jutott be az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Keleti főcsoportjának döntőjébe a címvédő Boston Celtics, mivel a vasárnapi játéknapon, hazai pályán kikapott az Orlando Magictől, s ezzel 4-3-ra elvesztette a párharcot.

A legsúlyosabb büntetésre számíthat a Falco a bíróverés miatt

Archívum2009.05.17, 14:16

A szövetség főtitkára szerint a lehető legsúlyosabb büntetésre számíthat a címvédő Falco KC-Szova Szombathely, amelynek szurkolói bántalmazták a játékvezetőt szombaton a férfikosárlabda NB I elődöntőjének második mérkőzésén.

NBA: a Denver az egyik döntős Nyugaton

Sport2009.05.15, 16:18

Az ötödik mérkőzésen begyűjtötte negyedik győzelmét a Dallas Mavericksszel szemben, ezzel bejutott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Nyugati főcsoportjának döntőjébe a Denver Nuggets. Ellenfele a nyugati fináléban a Los Angeles Lakers-Houston Rockets párharc győztese lesz.

Lépett egyet a döntő felé a pécsi és a paksi kosárcsapat

Archívum2009.05.13, 20:44

Az alapszakaszgyőztes Pécs, illetve az Atomerőmű egyaránt győzött hazai pályán, s ezzel 1-0-s előnyhöz jutott a férfi kosárlabda NB I elődöntőjében, szerdán. A párharcok az egyik fél harmadik sikeréig tartanak.