Ferenczi István

címke rss
130 kilométer 14 óra alatt: ultrafutó lett a korábbi magyar válogatott focista

130 kilométer 14 óra alatt: ultrafutó lett a korábbi magyar válogatott focista

A korábbi válogatott labdarúgó, Ferenczi István nagyot futott, és az egykori kiváló támadó lett a Privát Ultra Tisza-tó 130 első teljesítője. A focista 14 óra 9 perc alatt teljesítette a 130 kilométert.

Kispesti korrupciós botrány: a baloldal szerint nem megállapítható, hogy Lackner Csaba szerepel-e a drogos videón

Itthon2020.06.15, 19:41

Nem lehet megállapítani, hogy Lackner Csaba szerepel-e a felvételeken; nem egyértelmű, hogy a nyilvánosságra került anyagok eredetiek-e - ez áll a kispesti antikorrupciós bizottság hétfőn nyilvánosságra hozott összefoglaló jelentésében. A dokumentumból kiderült: a baloldali önkormányzat által felállított bizottság képes bármit megtenni annak érdekében, hogy eltussolja az utóbbi évek legsúlyosabb korrupciós ügyét. Mint ismert: Lackner Csaba arról is beszélt a felvételen, hogy barátja és főnöke, az MSZP-s polgármester, Gajda Péter is több millió forint korrupciós pénzt kapott. Gajda Péter egyébként most gyorsan meg is szüntette a bizottságot.

LMP: Nem Fekete-Győr András dönti el, hogy milyen pártokra van kereslet az ellenzéki oldalon

Itthon2020.02.08, 12:56

Az LMP megütközött, a Jobbik és az MSZP nem ellenkezett Fekete-Győr András "pártbeolvasztós" nyilatkozatán - ez derül ki az ellenzéki pártok politikusaihoz intézett körkérdésünkből. Mint ismert, a Momentum elnöke több alkalommal is arról beszélt, hogy pártján és a Demokratikus Koalíción (DK) kívül más pártnak nincs helye az ellenzéki oldalon. 

Kirúgták a Vasas edzőjét, korábbi válogatott játékos veszi át a helyét

Sport2018.11.05, 15:56

A Vasas FC a hétfői napon megvált Kis Károly vezetőedzőtől, ezt a klub a hivatalos oldalán jelentette be.

Elnökségi tagok mondtak le az LMP-ben

Itthon2018.04.17, 10:42

Schmuck Erzsébet, Ungár Péter és Ferenczi István is lemondott az LMP-ben betöltött elnökségi tagságáról - így előrehozott tisztújítást tarthat a párt.

Hatodszor is lefutná a maratont a korábbi magyar válogatott focista

Sport2017.10.14, 08:33

Az NB I-ben szereplő Vasas erőnléti trénere, Ferenczi István életében hatodszor is megpróbálja lefutni a maratont - írja a Blikk. 

Visszavonult a Vasas veterán csatára

Sport2017.06.02, 21:22

Befejezte profi pályafutását Ferenczi István, a Vasas labdarúgója.

A gólörömmel nem akartam megsérteni az igazi Fradi-szurkolókat

Sport2016.11.23, 11:27

Az elnyűhetetlen Ferenczi István él-hal a Vasasért, a Ferencváros elleni duplájával újra hallatott magáról. Az FTC-nek lőtt gólja után a Vasas-címert csókolgatta, de azt mondja, ez spontán reakció volt, egyetlen igazi Fradi-szurkolót sem akart megbántani. A harminckilenc éves támadó a Széll Kálmán téri óriásplakátról, a beárazott NB I-ről és pályafutása legszebb éveiről is mesélt az Origónak.

Először nyert Egervárival idegenben a Diósgyőr

Sport2016.04.16, 20:30

A Vasas 3-1-re kikapott a Diósgyőrtől szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában. A vendégcsapat először nyert idegenben a december végén kinevezett Egervári Sándor vezetőedző irányításával.

Hobbifutó erőnléti edzője vezette győzelemre a Vasast

Sport2016.02.21, 18:36

Szombaton kisebb meglepetésre 1-0-s győzelmet aratott hazai pályán a kiesés elől menekülő Vasas a Haladás ellen az NB I 21. fordulójában. A meccs egyetlen gólját az a Ferenczi István szerezte, aki hivatalosan tavaly nyáron már visszavonult.

A pályaedző góljával győzött a Vasas Királyék ellen

Sport2016.02.20, 22:52

Az újonc Vasas 1-0-ra legyőzte a Haladást a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójában, szombaton. Az idény eleje óta az angyalföldiek pályaedzőjeként tevékenykedő Ferenczi István két perccel a gólja előtt állt be csereként, és ez volt az első mérkőzése a mostani szezonban. Az NB I-ben legutóbb 2011 novemberében lépett pályára.

Maszkbemutató Ferenczitől Torresig

Archívum2013.04.05, 17:35

Fernando Torres maszkban is két gólt tudott szerezni az Európa Ligában, Petr Cech pedig már évek óta fejvédőben futballozva remekel a kapuban. De nem csak a Chelsea-ben divat a fejsérülések után farsangosat játszani, ki ne emlékezne Ferenczi István zöld-fehér maszkjára, vagy Vanczák Vilmos VV-feliratú védőfelszerelésére. Fejvédők, amelyeket látni kell!

Ferenczit már nem vonzza a profi futball

Sport2013.01.21, 13:05

Távozott az NB II-es Gyirmóttól a korábbi válogatott csatár Ferenczi István, aki nem tartja kizártnak, hogy már csak amatőr szinten folytatja a futballt, írja a Nemzeti Sport.

Érzékenyebben érintette a dolog - miért került kispadra Dzsudzsák a Dinamóban?

Sport2012.04.12, 13:07

A téli előző átigazolási szezonban érte fizették a legtöbbet, az elmúlt két bajnokit mégis a kispadon kezdte Dzsudzsák Balázs a Dinamo Moszkvában. Barátja, Ferenczi István szerint a legértékesebb magyar focista nincs hozzászokva a helyzethez, de fel kell vennie a kesztyűt, és megmutatni, mire képes. A korábban Oroszországban játszó Németh Norbert a túlságosan óvatos taktika áldozatának tartja Dzsudzsákot, és mivel szerinte az orosz edzők inkább a hazai játékosokat favorizálják, a szélsőnek az eddigieknél is többet kell mutatnia, hogy bennmaradjon a csapatban.

"Felnőtt ember, biztosan százszor átgondolta" - közeli barátok Dzsudzsák klubváltásáról

Sport2011.06.10, 11:05

Dzsudzsák Balázs egyik legjobb barátja, a Vasasban futballozó Ferenczi István úgy gondolja, hogy a PSV-től az orosz Anzsi Mahacskalához távozó balszélső maximálisan megállja majd a helyét az új klubjában, de biztos, hogy nem ez lesz a végállomás a számára. A csatár szerint a 24 éves Dzsudzsákot megviseli, hogy sokan megkérdőjelezik döntése helyességét. Dzsudzsák válogatottbeli szobatársa, Juhász Roland szerint lehet, hogy azok, akik ma legyintenek, jövőre a BL-ben az orosz klubnak fognak tapsolni.

Ferenczi gólja a Szolnok kiesését jelentheti

Sport2011.04.28, 00:00

A sereghajtó Szolnok hazai környezetben 1-0-s vereséget szenvedett a Vasastól a labdarúgó Monicomp Liga 25. fordulójának szerdai játéknapján, így öt fordulóval a bajnokság vége előtt kilenc pont a hátránya a még bennmaradást jelentő tizennegyedik helyezett Siófokkal szemben.

Hatodik tavaszi meccsén sem tudták bevenni a Vasas kapuját

Sport2011.04.01, 21:09

A Vasas egygólos győzelmet aratott Kaposváron a labdarúgó Monicomp Liga 21. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A fővárosi együttes így továbbra sem kapott gólt a tavaszi szezonban, utoljára a 15. körben a Kecskemét vette be a hálóját.

Neheztel a Vasas Ferenczi csábítóira

Archívum2011.02.15, 12:15

Lisztes Krisztiánnal szóban már megállapodott a Vasas focicsapata, Ferenczi István pedig marad az egyesületnél. A csatárt megkereste a Kecskemét, amelynek azonban előbb a fővárosi klubbal kellett volna tárgyalnia.

Könnyen bajba sodorják magukat a neten kitárulkozó focisták

Archívum2011.01.15, 09:59

Sok focistában az intő példák ellenére még mindig nem tudatosult, hogy a közösségi oldalakon nyilvánosságra hozott mondatok következményekkel járhatnak. A héten egy játékvezető Twitteren közzétett kigúnyolása és a QPR játékosainak fenyegetőzése kavart vihart Angliában, mások az összeállítást hozták meggondolatlanul az ellenfél tudomására. A Liverpool védője a csapatát a Facebookon leszarozó anyja miatt került kínos helyzetbe, de egymást ugrató magyar focistáknak is kellett már mentegetőzniük.

Ferenczinek csapattársa miatt tört el az arccsontja

Archívum2010.10.19, 10:24

Nagy valószínűséggel az őszi idény hátralévő részében már nem játszhat Ferenczi István, a Vasas csatára ugyanis egy edzésen olyan szerencsétlenül ütközött Lázok Jánossal, hogy három helyen eltört az arccsontja.

Ferenczi feje és Katona lába három pontot hozott a Vasasnak

Archívum2010.08.27, 19:04

A Vasas hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Siófokot a labdarúgó Soproni Liga 5. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, így az újonc vendégek továbbra is nyeretlenek a bajnokságban.

Simán kikapott a Győr a Fáy utcában

Archívum2010.08.13, 22:54

Kisebb meglepetésre egygólos győzelmet aratott hazai pályán a Vasas az Európa Ligában is érdekelt Győri ETO felett a labdarúgó Soproni Liga harmadik fordulójának pénteki mérkőzésén.

Csendes döntetlen a Fradi-Honvédon

Sport2009.11.13, 21:43

Nem született gól a zárt kapuk mögött lejátszott Ferencváros-Honvéd rangadón a Soproni Liga egyetlen pénteki mérkőzésén. Ferenczi István a második félidőben büntetőt hibázott.

Ligakupa: Ferenczi-duplával maradt hibátlan a Fradi

Sport2009.07.29, 23:07

A Ferencváros hazai környezetben Ferenczi István két góljával nyert a Diósgyőr ellen a labdarúgó Ligakupa A csoportjának második fordulójában, szerdán, és ezzel vezeti csoportját.

Ferenczi angliai excsapata legyőzte a Fradit

Sport2009.07.12, 00:52

A Ferencváros NB I-es újonc labdarúgócsapata harmadik angliai edzőmeccsén az FC Barnsley otthonában lépett pályára, Ferenczi István volt angliai csapata 3-2-re diadalmaskodott.

Ferenczi legyőzheti Torrest és Rooneyt

Sport2009.06.15, 23:17

Ferenczi István az NB I-be frissen feljutott Ferencváros, míg Vass Ádám a Serie A-ba igyekvő Brescia színeiben lőtt látványos távoli gólt, s ha olvasóink is úgy akarják, a két magyar játékos megelőzheti és legyőzheti a hat kihívót, akik között olyan csillagok szerepelnek, mint a kapásgólt lövő angol Wayne Rooney, a zidane-os passzt gólra váltó svéd Zlatan Ibrahimovic vagy éppen a Konföderációs Kupán mesterhármast szerző spanyol Fernando Torres. Gólszépségverseny.

Ferenczi: A mostani Fradinak nem lenne esélye az NB I-es dobogóra

Sport2009.05.21, 14:18

Nem mindennapi idény végéhez közeledik Ferenczi István, aki ősszel térdműtéten esett át, majd tavasszal arccsonttörést szenvedett, ennek ellenére harminchárom góllal járult hozzá ahhoz, hogy a Ferencváros a harmadik másodosztályú évében elérje célját, és visszakerüljön az élvonalba. A pályafutása során rengeteg csapatnál megfordult, kilencszeres válogatott csatár nem érzi visszalépésnek, hogy az angol második vonalból a magyar NB II-be igazolt, és reméli, hogy a vezetők által beígért erősítések megvalósulnak, mert akkor a Soproni Ligában is újra meghatározó csapat lehet a Fradi. Ferenczi kifejtette véleményét Lipcsei-ügyben is, és eelmondta, ...

A Ferencváros megnyerte a Keleti csoportot

Sport2009.05.10, 23:38

A feljutást már a múlt héten kiharcoló Ferencváros vasárnap, a 25. fordulóban is győzött, ezzel öt körrel a zárás előtt megnyerte a labdarúgó NB II Keleti csoportjának küzdelmeit. A zöld-fehérek góljait Paul Shaw és Ferenczi István szerezték.

FTC: Lipcsei játszott, Ferenczi triplázott

Sport2009.05.02, 18:31

A Keleti csoportban nagy fölénnyel éllovas Ferencváros magabiztosan nyert a Cegléd ellen az Albert-stadionban, a labdarúgó NB II 24. fordulójának szombati mérkőzésén.

Simán nyert a Fradi Vácon

Archívum2008.09.22, 21:27

A Ferencváros könnyedén, 4-0-ra nyert a Vác otthonában a labdarúgó NB II Keleti csoportjának hétfői mérkőzésén. A zöld-fehérek legeredményesebbje ezúttal is Ferenczi István volt: a támadó két büntetőt értékesített.

A Fradi megalázó futballverést mért a Szolnokra

Sport2008.09.15, 21:32

A Ferencváros a labdarúgó NB II-ben hazai pályán még sohasem nyert a Szolnok ellen, hétfő este azonban kiütéses győzelmet aratott. A Keleti csoport hatodik fordulójának a zárómeccsén a zöld-fehér együttes 8-1-re diadalmaskodott, elsősorban Ferenczi István mesterhármasának, valamint Paul Shaw duplájának köszönhetően.

Hat ferencvárosi gól kilenc békéscsabainak

Archívum2008.08.25, 22:13

A Ferencváros a négy gólt szerző Ferenczi István vezérletével 6-1-re nyert a Békéscsaba ellen a labdarúgó NB II. 3. fordulójában a Keleti csoportban.

Ferenczi hármat, a Fradi hatot gurított

Sport2008.08.11, 21:14

A Ferencváros hazai környezetben 6-2-re nyert a Tököl ellen a labdarúgó NB II 1. fordulójának hétfői mérkőzésén a Keleti csoportban. A zöld-fehér együttesben a nyáron igazolt Ferenczi István három gólt rúgott.

Ferenczi a Ferencvárosé

Sport2008.07.24, 20:34

A másodosztályban szereplő Ferencváros két évre leigazolta Ferenczi Istvánt, az angol Barnsley labdarúgóját. A 31 éves Ferenczi Győrben kezdte pályafutását, majd Zalaegerszegen, az MTK-ban, a Vasasban és a Debrecenben is megfordult. A csatár - mint elmondta - nagyon motivált: célja, hogy jövőre már NB I-ben szerepeljen az FTC-vel, és kupasikerekre is készül a zöld-fehérekkel, akik korábban, több éve is érdeklődtek már iránta.

Anglián belül is kapósak focistáink

Sport2008.06.04, 19:18

Úgy tűnik, gyorsan megtette hatását a magyar labdarúgó-válogatott legutóbbi két barátságos mérkőzésen elért, sokak szerint kiváló eredménye (Erwin Koeman debütáló meccsén az Eb-résztvevő görögök ellen 3-2-re nyertek a mieink, majd a szintén az osztrák-svájci kontinensbajnokságra készülő horvátokkal 1-1-eztek Hajnal Tamásék), Angliában ugyanis sorban állnak a klubok légiósainkért. Gera Zoltán elé a WBA "utolsó ajánlatot" tett, de közben egy bajnokságra való gárda érdeklődik iránta, Halmosi Pétert az Ipswich Town vinné, Fülöp Mártont a Stoke City (és a PSV) kerülgeti, Ferenczi Istvánt a Nottingham Forest szeretné szerződtetni, s végüll, ...

Koeman a Vác elleni győzelemmel mutatkozott be

Sport2008.05.22, 02:56

Négygólos győzelemmel mutatkozott be Erwin Koeman szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott kispadján.

Gera jóbarátja meghódította a Wembleyt

Sport2008.05.18, 04:34

Az angol FA-kupa-döntő hőse akár Ferenczi István vagy Gera Zoltán is lehetett volna, ám a Barnsley és a West Bromwich Albion az elődöntőben kikapott a Cardiff Citytől, illetve a Portsmouthtól, így a két magyar légiós nem villoghatott a fináléban. Gera korábbi, birminghami csapat- és szobatársa, a nigériai Nwankwo Kanu viszont köszönte szépen a lehetőséget, és egy ezerszázalékos ziccer kihagyása után győztes gólt lőtt a szombati döntőben, megnyerve ezzel az FA-kupát Harry Redknapp Premiership-nyolcadik csapata számára.

Rangadót nyert a Chelsea, elszállt a Barca, Hajnal gólpasszt adott

Sport2008.04.27, 00:04

A Premier League 36. fordulójának nyitómérkőzésén, egyben a bajnoki címért folytatott versenyfutást is nagyban befolyásoló szuperrangadóján a Chelsea hazai pályán óriási csatában 2-1-re legyőzte a listavezető Manchester Unitedet, így két fordulóval a bajnokság befejezése előtt pontszámban beérte nagy riválisát. A Bundesligában Hajnal Tamás gólpasszal segítette a Karlsruhét, amely 3-3-at játszott a Werder Bremennel, a brémai pontszerzés azt jelenti, hogy a Bayern München vasárnap még nem lehet bajnok. Az angol másodosztályban Gera Zoltánék játék nélkül is majdnem feljutottak, Ferenczi István és a Barnsley azonban el is érte célját, aaz ...

Gera varázsolt, a WBA élre állt

Sport2008.04.16, 13:31

Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság 43. fordulójából két mérkőzést kedden rendeztek. A West Bromwich Albion Gera Zoltán góljával 1-0-ra nyert a Wolverhampton otthonában, s átvette a vezetést a tabellán, de győzött a nagy rivális Hull City is, amely a második helyen áll a Barnsley pályáján aratott 3-1-es diadalnak köszönhetően. A hazaiak találatát a csereként beállt Ferenczi István fejelte.

Ferenczi-bú, Juve-bukta, madridi 6-3

Sport2008.04.07, 01:25

Az angol FA-kupa elődöntőjében Ferenczi István csapata, a Barnsley alulmaradt a Cardiff-fal szemben, így - mivel szombaton Gera Zoltán West Bromja is elbukott - nem lesz magyar játékos a fináléban. A Manchester United fordulatos meccset vívott a Middlesbrough-val, és végül 2-2-es döntetlenre végzett. Olaszországban az Inter nem hibázott Bergamóban, a Juventus viszont 2-0-ról hiába egyenlített Palermóban, végül egy óriási bombagóllal a szicíliaiak nyertek. Barcelonából pontot rabolt a Getafe, a katalánoknak azonban ez is elég volt, hogy megelőzzék a a spanyol tabellán második Villarrealt, amely 2-0-ra kikapott a Sevillától.

Gera és Ferenczi az FA-kupa-döntőre visszatérne a Wembleybe

Archívum2008.04.04, 14:33

Rég nem látott tettre készül Gera Zoltán és csapata, a West Bromwich Albion, ha a birminghami gárda legyőzi a Portsmouth-t az FA-kupa elődöntőjében, akkor az 1888-1889-es kiírás óta először fordul majd elő, hogy nem lesz élvonalbeli klub a fináléban, mivel a másik ágon a Ferenczi Istvánt foglalkoztató Barnsley a hozzá hasonlóan másodosztályú Cardiff Cityvel játszik. A Premier League-ben következik az Arsenal-Liverpool trilógia második felvonása, a két brigád szerdán BL-elődöntőt vívott egymással, kedden jön a visszavágó, de még beiktattak egy bajnoki csörtét is. A Serie A-ban a Romának lehetnek meleg percei a Genoa ellen, az Inter ssem ...

Juhász lesz a csapatkapitány, Orosz vagy Ferenczi kezd elöl

Archívum2008.03.24, 16:28

Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya több kulcsjátékosára sem számíthat a szerdai, szlovénok elleni barátságos mérkőzésen.

FA-kupa: Gera és Ferenczi csak a döntőben találkozhat

Archívum2008.03.10, 14:56

A hétfői sorsolás alapján elkerülte egymást Ferenczi István és Gera Zoltán csapata a labdarúgó FA-kupa elődöntőjében.

Kiesett a MU és a Chelsea, hatot kapott a Werder

Sport2008.03.09, 11:43

A házigazda Manchester United nagy meglepetésre kikapott a Portsmouth-tól a labdarúgó FA-kupa negyeddöntőjében, ezzel búcsúzott a sorozattól. Ugyanerre a sorsra jutott a címvédő Chelsea is, amelyet a Ferenczi Istvánnal felálló Barnsley győzött le 1-0-ra. A Bundesliga-rangadón a Bayern München 2-0-ra verte a Hajnal Tamással felálló Karlsruhét, a Stuttgart 6-3-ra ütötte a Brement.

A nap sportképe: így kell bombagólt lőni

Archívum2008.02.20, 13:36

A Liverpool az angol bajnokságban mindössze ötödik, a minap az FA-kupából is kiesett (Ferenczi István Barnsleyja nyert az Anfielden), ráadásul a BL-kedden a 30. perctől tíz emberrel küzdő Inter ellen a 85. percig nem tudott gólt lőni Rafael Benítez együttese. Ekkor azonban hajráztak egy nagyot a Vörösök, előbb Dirk Kuyt talált be, majd a 90. percben Steven Gerrard lába lendült. A 2-0-s sikerrel - a nyolc közé jutást illetően - rögtön favorittá lépett elő az angol sztáregyüttes. Alábbi képünkön a 'Pool-cséká remek mozdulatát nézhetik meg közelebbről, majd mozgóképen azt is, hogy hol landolt a labda.

Ferenczi: Liverpool után Chelsea

Sport2008.02.18, 21:17

Az Angol Labdarúgó Szövetségben (FA) elkészítették az FA-kupa negyeddöntőjének párosítását: Ferenczi István csaata, a Barnsley - amely a Liverpoolt búcsúztatta szombaton - a címvédő Chelsea-vel találkozik.

Gera gólt szerzett, Ferencziék kiverték a Liverpoolt

Sport2008.02.17, 18:44

Meglepetésekkel folytatódott az angol labdarúgó FA-kupa sorozata. Kiesett ugyanis a Liverpool, amelyet a Ferenczi Istvánnal felálló Barnsley verte meg az Anfield Roadon, míg a gólt szerző Gera Zoltán vezérelte West Bromwich 5-0-ra nyert a Coventry vendégeként. A német bajnokságban a Karlsruhe 0-2-ről állt fel a Leverkusen ellen, a Serie A-ban 29 bajnoki mérkőzés óta nem szenvedett vereséget az Inter, amely ezúttal a Livornót tángálta el. Spanyolországban a Real Madrid botlott, a királyi gárda a Betis otthonában szenvedett 2-1-es vereséget.

Gera beköszönt Fülöpnek, Buzsáky duplázott

Archívum2007.12.09, 01:05

A keddi remeklés után szombaton is zsinórban rúgták a gólokat a magyarok az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban. Az előző játéknapon Ferenczi István, Priskin Tamás és Tímár Krisztián volt eredményes, s bár utóbbi játékos ezúttal csak egy balszerencsés öngóllal "dicsekedhet", a duplázó Buzsáky Ákos és az egy gólt szerző Gera Zoltán - magyar szemszögből - mégis széppé tette a 21. Championship-fordulót.

Ferenczi, Priskin és Tímár is gólt szerzett Angliában

Archívum2007.12.05, 13:57

Parádéztak a magyar labdarúgók kedden az angol Championship 20. fordulójában: Tímár Krisztián, Ferenczi István és Priskin Tamás egyaránt gólt szerzett, utóbbi két játékos találata ráadásul győzelmet ért csapatának.

Ismét Ferenczi volt a Barnsley hőse

Sport2007.11.06, 11:17

Ferenczi István remekel az angol másodosztályban: a 30 esztendős támadó a múlt héten tért vissza sérüléséből, s a Preston North End ellen rögtön győztes gólt szerzett, majd a Championship 15. fordulójában ismét ő volt Barnsley nyerőembere, a Blackpool elleni, 2-1-re megnyert hazai bajnokin ugyanis ő szerezte együttese második találatát.

Ferenczi góljával nyert a Barnsley

Sport2007.11.03, 20:19

Rangadót nyert a Gera Zoltánnal felálló West Bromwich Albion labdarúgócsapata, amely az angol másodosztály 14. fordulójában a listavezető Watford otthonában győzött 3-0-ra. A Barnsley is diadalmaskodott, a Preston elleni hazai összecsapás egyetlen találatát Ferenczi István szerezte.

Halmosi győztes gólt lőtt, Priskinék vezetnek Angliában

Sport2007.10.03, 13:21

Kedden tíz találkozót rendeztek az angol labdarúgó másodosztályú Championshipben, megannyi magyar érdekeltséggel: Halmosi Péter győztes gólt szerzett, Fülöp Márton és Király Gábor pontot érően védett, míg Priskin Tamás csapata vezeti a bajnokságot.

Ferenczi és Torghelle is betalált

Archívum2007.08.26, 13:52

Ferenczi István az angol, míg a régóta gólképtelen Torghelle Sándor a német másodosztályban volt eredményes szombaton, több magyar légiós azonban az Olaszország elleni remek játék ellenére nem, vagy csak csereként bizonyíthatott klubcsapatában.  

Budapestről Londonba kerékpáron

Archívum2007.06.29, 17:01

Kerékpárral indul Nagy-Britanniába kispesti lakásától Ferenczi István, 31 éves angoltanár vasárnap.

Ferenczit közönségkedvenccé tették fontos góljai

Sport2007.05.22, 13:30

Ferenczi István a téli átigazolási időszakban került Zalaegerszegről az angol másodosztályban szereplő Barnsley csapatához, amelyben góljai révén állandó helyet harcolt ki magának. Mivel az együttes a bentmaradást érő 20. helyen fejezte be az idényt, a csatár elégedetten nyilatkozott az [origo]-nak a szigetországi élményekről.

Ferenczi ismét gólt lőtt, Királyék megverték Geráékat

Sport2007.03.15, 16:24

Magyar érdekeltségű csapatok csaptak össze az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában, Ferenczi István góllal, Rajczi Péter gólpasszal vette ki a részét a Barnsley 4-2-es sikeréből a Tímár Krisztiánt és Halmosi Péter foglalkoztató Plymouth ellen, míg Király Gábor együttese, a Crystal Palace 3-2-re verte a Gera Zoltánnal felálló, és több mint egy félidőt emberhátrányban játszó West Bromwich Albiont.

Futballistát vegyenek! - Gera, Robben

Sport2007.03.13, 09:56

Angol lapértesülések szerint a West Bromwich Albion és a magyar válogatott játékosát, Gera Zoltánt a Middlesbrough mellett a Bundesliga ötödik helyén álló 1. FC Nürnberg is kinézte magának. Páll Áron viszont valószínűleg nem lesz az angol másodosztályban szereplő Barnsley játékosa, a 18 éves középpályás pár nap próbajáték után elhagyta a Ferenczi Istvánt és Rajczi Pétert is foglalkoztató klubot.

A Barnsley ismét magyar focistát igazolna

Sport2007.03.07, 13:21

Úgy tűnik, Ferenczi István és Rajczi  Péter angliai remeklése jó ajánlólevél a többi magyar futballista számára is. Ezt alátámasztja, hogy a Championshipben szereplő együttes az MTK középpályását, a 18 éves Páll Áront teszteli, azaz könnyen előfordulhat, hogy a 24 csapatos angol második vonalban jelenleg 19. helyezett gárdában három honfitársunk fog szerepelni.

Ferenczi ontja a gólokat Angliában

Sport2007.02.27, 10:07

Ismét magyar csatárai vezették győzelemre a Barnsley csapatát az angol másodosztály 35. fordulójának hétfő esti összecsapásán. A  Stoke City elleni találkozó egyetlen gólját a 43. percben Rajczi Péter passzából Ferenczi István szerezte, akinek három mérkőzésen belül ez volt a negyedik találata.

Erősített a ZTE, Rabóczki távozott Sopronból

Sport2007.02.20, 21:20

Több új játékossal erősített a Borsodi Liga tavaszi szezonját a harmadik helyről kezdő Zalaegerszeg labdarúgócsapata, amely Ferenczi és Kampa távozása mellett öt érkezővel is számolhat a hétvégi rajton.

Nigériai csatárcsillagot foghat a ZTE

Sport2007.02.12, 17:46

Komoly erősítésekkel próbál versenyben maradni a bajnoki címért a Zalaegerszeg labdarúgócsapata. A Borsodi Liga 3. helyén tanyázó csapat ugyan elengedte a Sturm Grazhoz Darius Kampa kapust, s eladta az angol Barnsleynak Ferenczi Istvánt, ám úgy tűnik, minőségi utánpótlás érkezett a zalai klubhoz.

Magyar csatársora lehet a Barnsleynak

Sport2007.01.31, 16:15

Rajczi Péter után egy másik magyar csatár, Ferenczi István is az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő Barnsleyban folytatja pályafutását.

Ferenczi is bekerült Matthäus szűk keretébe

Sport2005.11.10, 18:51

A szűkítés után hét játékos kikerült, egy pedig meghívót kapott Lothar Matthäus szövetségi kapitány keretébe, amely az Európa-bajnok görög labdarúgó-válogatott elleni, jövő szerdai, athéni barátságos mérkőzésre készül.

Hét gól Zalaegerszegen, már második a Loki

Sport2005.10.25, 18:38

Továbbra is veretlen az MTK labdarúgócsapata, amely a Borsodi Liga 9. fordulójának vasárnapi rangadóján, Zalaegerszegen győzött 4-3-ra úgy, hogy végig irányította a találkozót. A meccs hőse a kétgólos Hrepka Ádám volt. A címvédő Debrecen hazai pályán kétgólos győzelmet aratott a Pécs felett, így továbbra is veretlen a bajnokságban, ráadásul feljött a második helyre a tabellán.

Ferenczivel erősített a Loki futballcsapata

Archívum2005.09.02, 07:23

A távozó Kerekes, Bogdanovic kettős helyére már megtalálta az utánpótlást a DVSC-AVE Ásványvíz labdarúgócsapata, amely újabb csatárt szerződtetett a 28 éves, ötszörös válogatott Ferenczi István személyében. A támadóval négyéves szerződést kötött a klub.

Ferenczi Törökországba igazol

Sport2005.01.07, 16:15

Ferenczi István tavasszal már nem a Vasas színeiben játszik, mivel néhány hetes tárgyalássorozatot követően a Vasasnak és a játékosnak is sikerült megállapodnia a török első osztályú Caykur Rizespor Kulübü csapatával - adta hírül az angyalföldi futballklub honlapja.

Ferenczi nem a pénz miatt választotta a Vasast

Sport2004.07.15, 15:20

Garami József, az MTK vezetőedzője és Mészöly Géza, az Újpest szakvezetője is erősen számított ősszel Ferenczi István játékára, ám a válogatott labdarúgó végül a Vasast választotta.

Ferenczi Újpest helyett az MTK-ban köthet ki

Sport2004.07.12, 16:38

Néhányan kész tényként kezelték, hogy Újpestre igazol, ám egyelőre még bizonytalan, melyik csapatnál folytatja pályafutását Ferenczi István. Az Osnabrücktől hazatérő támadó még nem írt alá a lila-fehérekhez, s már megkereste az MTK és a Vasas is. Ferenczi szeretné, ha a hétvégéig véglegesen eldőlne a sorsa.

Ferenczi: nem biztos a helyem az MTK-ban

Sport2002.11.03, 14:06

Ferenczi István ugyan csereként beállva hatalmas gólt zúdított az újpesti kapuba az UTE-MTK rangadón, mégsem érzi biztosnak a helyét a kezdőcsapatban.

MTK-FTC örökrangadó a tragédia árnyékában

Sport2002.04.26, 09:22

Forgalomeltereléssel, útlezárásokkal és a szurkolói düh miatt megerősített rendőrségi erőkkel készül az MTK labdarúgócsapata a szombati örökrangadóra. A Ferencváros vendégjátéka mindig presztízscsata a Hungária körúton. A hazaiaknál ismét pályára léphet Ferenczi István, aki szófiai információink szerint azért utazott haza, mert túl magas fizetése fordított arányban állt pályára lépéseinek számával.

Ferenczi menekülne Szófiából

Sport2002.04.03, 07:19

Megbánta már, hogy a télen Bulgáriába, a Levszki Szófiához szerződött Ferenczi István. Az MTK volt futballistája négy meccsen három gólt rúgott, ám amióta új edző került a csapat élére, a csatárnak csak kispad jut. Lassan egy hónapja, hogy egy percet sem játszott, s érthetően elkeseredett.

Kabát újra eredményes volt

Sport2002.03.18, 19:25

A német Rüdiger Abramczyk menesztése után - akinek állítólag azért kellett mennie, mert nem szerették a szurkolók - a jugoszláv Slavoljub Muslint nevezték ki a bolgár bajnokságban éllovas Levszki Szófia labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé, amelynek soraiban két magyar válogatott csatár, Ferenczi István és Kabát Péter. Kabát a hét végi, Szpartak Pleven elleni meccsen rúgott egy gólt, s adott egy gólpasszt.

Ferenczinek honvágya van

Sport2002.03.14, 02:44

Eleve nem lehetett könnyű megszokni a balkáni életformát Ferenczi Istvánnak és Kabát Péternek, ám amióta menesztették a Levszki német edzőjét, Rüdiger Abramczykot, a magyar válogatott két csatára még nehezebb helyzetbe került.

Új edző a Levszki élén

Sport2002.03.12, 09:29

Ahogy a bolgár sajtóértesülések már egy nappal korábban sejtetetni engedték, a Levszki Szófia menedzsmentje menesztette Rüdiger Abramczykot, a bolgár labdarúgócsapat német szakvezetőjét. Kabát Péter és Ferenczi István együttesét ideiglenesen az eddigi pályaedző, Georgi Todorov irányítja.

Ferenczi: Az Újpest-Fradi babazsúr a bolgár derbihez képest

Sport2002.03.04, 18:04

Bulgáriában a Levszki-CSZKA Szófia derbi olyan, mint a Real Madrid-Barcelona a spanyoloknál, vagy hogy közelebbi példát citáljunk, a Ferencváros-Újpest mifelénk. Márpedig a bolgár bajnokságban legutóbb rendezték a Levszki-CSZKA rangadót, ennek apropóján kerestük meg Ferenczi Istvánt, aki a télen az MTK-tól a Levszkihez szerződött.

Ferenczi: Az MTK simán verné a Levszkit

Sport2002.01.31, 19:23

Valljuk be, azért korábban nem gondoltuk volna, hogy magyar válogatott labdarúgók szerződnek majd Bulgáriába. Félreértés ne essék, a bolgár futball nívója és eredményei az utóbbi években jócskán megelőzte a miénket, ám az ottani életstílus, finoman szólva sem biztos, hogy kiegyensúlyozottá teszi játékosainkat. Mindez kiderül alábbi beszélgetésünkből is, amit Ferenczi Istvánnal, az MTK-tól a Levszki Szófiához igazolt csatárral folytattunk.

Bognár György támogatta Ferenczi eladását

Sport2002.01.23, 18:26

Amióta Várszegi Gábor megvásárolta az FTC labdarúgó kft. 80 százalékos tulajdonrészét, az MTK táborában is állandó téma a kék-fehérekhez ezer szállal kötődő üzletember biznisze az ősi riválissal. Az anyagi természetű kapcsolódási pontokon túl különösen azóta vált pikánssá a történet, amióta az MTK szakmai igazgatója, Garami József, és a kékek korábbi trénere, Pölöskei Gábor az Üllői útra szerződött. Erről, no meg csapata terveiről beszélgettünk Bognár Györggyel, a Borsodi Ligát toronymagasan vezető MTK szakvezetőjével.

Kalandvágyó magyar futballisták

Sport2002.01.11, 21:30

Olvasóink bizonyára már mindent tudnak a Bundesligáról, hiszen a legjobb magyar labdarúgók sikereiről gyakran beszámolunk. A német bajnokság mellett azonban még számtalan ligában szerepelnek magyar futballisták, jórészt Európában, de akadnak kalandvágyóbbak is. Ezúttal két "kirívó" példát szeretnénk tálalni, hiszen a bolgár Levszki Szófia válogatott kettőst igazolt, Ferenczi és Kabát jóvoltából, míg vietnámi úttörőként az egykori Videoton-, MTK-, és Sopron-játékos, Takács Lajos és a siófoki Ördög József keresi kenyerét.

Ferenczi 112 millió forintért kelhet el

Sport2002.01.03, 07:16

Elméletileg már csak az aláírás hiányzik arról az átigazolási papírról, amely alapján Ferenczi István, az MTK csapatának válogatott csatára minimum fél évre a Levszki Szófiához szerződne.

Ferenczi István a Levszki Szófiába szerződött

Sport2001.12.30, 12:54

Az elmúlt hetekben több magyar játékost is kapcsolatba hoztak különböző külföldi klubokkal, ám a legkomolyabbnak talán az MTK csatárának, Ferenczi Istvánnak a bolgár ajánlata tűnt. A támadót az a Levszki Szófia hívta, amely a télen leigazolta Kabát Pétert, s bár a kék-fehérek még nem jelentették be hivatalosan a csatár távozását, a onefootball.com című honlap már arról számolt be, hogy a csatár aláírt a bolgárokhoz.

Szanyó a hajrában pontot mentett a Győrnek

Sport2001.10.19, 20:14

Küzdelmes, izzó hangulatú mérkőzésen a bajnokaspiráns MTK együttese a 92. percig vezetett, ám Szanyó Károly fejesből egyenlített. A hazaiak fokozatosan átvették az irányítást a 62. perctől, ekkor kiállították Dr. Füzi Ákost, az MTK jogász-középpályását. A góllövőlistán második Ferenczi 0-1-nél hatalmas ziccert szórakozott el.

A tisztes helytállás sikerült, a pontszerzés nem

Sport2001.10.07, 00:28

A magyar válogatott minimális különbségű vereséget szenvedett Olaszországban, ami a körülményeket, a két csapat játékereje közötti különbségeket, és a  legutóbbi mérkőzéseinket figyelembe véve egyáltalán nem lesújtó eredmény. A mieink szervezetten védkeztek, olasz helyzet persze így is akadt bőven, de Király ezúttal remek napot fogott ki. Támadásban nem sokat tudtunk felvonultatni, ám a hajrában a csereként beállt Ferenczi akár egyenlíthetett is volna, ha eltalálja Buffon kapuját.   

Győzött a válogatott

Sport2001.10.02, 18:34

Az Olaszország elleni szombati, parmai világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott kedd délután Tatán, az NB I B-s REAC ellen játszott edzőmérkőzést, s nyert 4-1-re, a gólokat Lisztes, Pető T., Ferenczi, Kabát, illetve Nyerges lőtték.

MT-KO, Ferenczi mesterhármasával

Sport2001.09.21, 19:56

Kiütéses győzelmet aratott Szombathelyen az MTK a labdarúgó NB I pénteki találkozóján. Illés ezúttal az előkészítésben jeleskedett, a gólokat Ferenczi szerezte.

Ferenczi két góljával nyert az MTK

Sport2001.07.23, 00:37

Az NB I második fordulójának vasárnap esti záró mérkőzésén az MTK hazai pályán simán, 3-0-ra verte a Győrt. Újabb győzelmével a Hungária körúti csapat felzárkózott az éllovas ZTE mögé, a sereghajtó ETO kapujába kétszer betaláló Ferenczi három góljával vezeti a mesterlövészek listáját.

Előző
  • 1
Következő