Ferencváros

címke rss

Gyilkos harc várható az NB I aranyérméért a Fradi és a Fehérvár között

Archívum2020.01.24, 18:02

Az NB I-es csapatoknak nem volt sok idejük a téli pihenésre és felkészülése, ugyanis egy hónap szünet után szombaton folytatódnak a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) küzdelmei. A folytatást a legjobb helyzetből a Ferencváros várhatja, amely egy mérkőzéssel kevesebbet játszva is négy ponttal vezet a MOL Fehérvár előtt, ám biztosak lehetünk benne, hogy a székesfehérvári együttes mindent meg fog tenni, hogy ledolgozza a hátrányát. Ami a hátsó régiót illeti, a Kaposvár kilátástalannak tűnő helyzetből próbál majd csodát tenni, mellette pedig minimum öt csapat lehet óriási harcban, hogy elkerülje a kiesést.

Rebrov: A Fradiban nincsenek sztárok, itt keményen kell dolgozni

Archívum2020.01.21, 10:13

A Ferencváros kedden tér haza a spanyolországi edzőtáborból, szombaton pedig a Paks ellen már megkezdi szereplését a bajnokság tavaszi idényében. Az NB I-ben címvédő zöld-fehérek ukrán szakvezetője, Szergej Rebrov a klub honlapjának adott interjúban értékelte a téli felkészülést, beszélt az újonnan érkezők játékosokról, arról, hogy miért fontosa a középpályások szerepe, és a tavaszi reményekről is.

Priskin Tamás elmegy a Ferencvárostól

Archívum2020.01.15, 11:44

Távozik a Ferencvárostól a korábbi magyar válogatott csatár, Priskin Tamás - írja a Fradi.hu.

A Fidesz feljelentést tesz Baranyi Krisztina parkolási szerződései miatt

Archívum2020.01.15, 11:13

Feljelentést tesz a helyi Fidesz Ferencváros balliberális vezetése ellen, miután a képviselő-testület nem írt ki közbeszerzést az új parkolási szerződésekre, pedig azok összege a jogszabályok által meghatározott értékhatár felett van. Folytatódik a parkolási káosz a kerületben.

Visszatér a Fradiba a közönségkedvenc brazil támadó

Archívum2020.01.10, 20:07

A labdarúgó OTP Bank Ligában bajnoki címvédő Ferencvárosi Torna Club a hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződtette a klub korábbi játékosát, Wergiton de Rosário Calmont, azaz Somáliát. A brazil játékos a Fradi negyedik téli szerzeménye Vécsei Bálint, Szánthó Regő és Gastón Lodico után.

A Fradi megszorította a BL-csoportkörös csapatot

Archívum2020.01.10, 20:04

A magyar bajnok Ferencváros 2-1-re kikapott a belga bajnok Genk csapatától a spanyolországi Benidormban rendezett felkészülési mérkőzésen.

Lelökte a férjét egy asszony egy ferencvárosi társasház lépcsőházában

Archívum2020.01.10, 13:48

Az Epreserdő utca egyik panelházában történt még kedden, hogy F. Katalin a lépcsőházban veszekedett a férjével. A Ripost szerint a harmadikon kiabált egymással az éppen válófélben lévő pár és a két kisgyermekük is mellettük állt.

Parkolási káosz Ferencvárosban: rendkívüli ülést akar a Fidesz

Archívum2020.01.10, 13:03

Rendkívüli testületi ülést kezdeményezett a ferencvárosi parkolási káosz miatt Gyurákovics Andrea, a Ferencvárosi Polgári Frakció vezetője.

Fotókon mutatjuk a Baranyi-féle parkolási káoszt a Ferencvárosban

Archívum2020.01.08, 15:23

Bár az új parkolási rendszer nem működik a balliberális vezetésű Ferencvárosban, az önkormányzat mégis bünteti az autósokat. Az új, még nem működő rendszert 50 millió forintból építették ki. A Fidesz szerint az egész ügylet ráadásul jogszerűtlen volt.

Látni kell a Fradi új légiósának gyönyörű barátnőjét - képek

Archívum2020.01.08, 08:10

A Ferencváros labdarúgócsapata hétfőn este jelentette be, hogy másfél évre, opciós joggal kölcsönvette az argentin első osztályú Lanús játékosát, Gaston Lódicót. Az még nem derült ki, hogy valójában erősítés lesz-e a címvédő számára a támadó középpályás, viszont a barátnőjét biztosan nem kell szégyellnie senki előtt.

Argentin focistát igazolt a Ferencváros

Archívum2020.01.07, 07:31

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) éllovas Ferencváros másfél évre, opciós joggal kölcsönvette az argentin élvonalbeli Lanús fiatal játékosát, Gaston Lódicót. A 21 esztendős, nagy munkabírású futballista elsősorban a középpályán lehet erőssége a Ferencvárosnak. Lódico az argentin első osztály jelenlegi harmadikját hagyta el a Fradi hívására.

Gólerős védővel erősödött a Ferencváros focicsapata

Archívum2020.01.06, 20:57

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros profi szerződést kötött a gólerős fiatal védővel, Csontos Dominikkal. A felnőttek között az őszi idényben bemutatkozó 17 éves futballista is csatlakozott Szergej Rebrov csapatához.

Nagyon erős ellenfelek várnak a Fradi focicsapatára

Archívum2020.01.06, 16:03

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bak Liga) éllovasa, a Ferencváros Benidormba utazik január 7-én, kedd reggel. A fővárosi csapat előzetes programja némileg megváltozott, két új ellenfél is bekerült a felkészülési mérkőzések sorába, valamint kiderültek a kezdési időpontok.

Ferencvárosban is képtelen a parkolást megszervezni az ellenzék, teljes a káosz, napi tízmilliós a veszteség

Archívum2020.01.05, 10:52

Máris összeomlott a parkolási rendszer a Baranyi Krisztina által vezetett Ferencvárosban, számolt be az esetről cikkében a Magyar Hírlap. A párbeszédes polgármester ugyanis december 31-gyel felmondta a parkolóórákat üzemeltető céggel kötött szerződést, a régi parkolóórák már nem működnek, az újakat pedig még nem helyezték fel, vagyis jelenleg az egész kerületben ingyenes a parkolás. Emiatt a helyiek nem tudnak parkolni, és ez nem mellesleg tízmillió forintos kárt okoz a kerületnek. Ráadásul valószínűleg jogszerűtlenül járt el az új vezetés, mivel a helyi fideszes képviselő szerint közbeszerzés lefolytatása és a Gazdasági és közbeszeerzési ...

Dibusz Dénes az Európa-liga legjobb kapusai közé került

Archívum2020.01.03, 15:46

Az UEFA statisztikája szerint a labdarúgó Európa-liga 2019-20-as szezonjának őszi küzdelemsorozatában a Ferencváros kapusa, Dibusz Dénes a kilencedik legjobb teljesítményt nyújtotta.

Nem egy citromba harapó fickó emelte új szintre a Fradi futballcsapatát

Archívum2019.12.29, 15:41

2018 augusztusában a Ferencváros az ukrán Szergej Rebrovot nevezte ki a focicsapat vezetőedzőjének. A régi szovjet iskolán, a legendás ukrán edző, Valerij Lobenovszkij kezei alatt nevelkedett korábbi klasszis csatár kinevezése másfél éves távlatból telitalálatnak tűnik.

Ezért választotta a Fradit a Svájcból hazatérő focista - videó

Archívum2019.12.29, 13:37

A kétszeres magyar válogatott játékos, Vécsei Bálint az NB I-ben szereplő Ferencvárosnál folytatja a pályafutását. A Svájcból hazatérő labdarúgó a szerződés aláírását követően a FradiMédiának beszélt a terveiről. 

Magyar válogatott focistát igazolt a Ferencváros

Archívum2019.12.29, 10:50

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros szerződtette a kétszeres magyar válogatott, a legutóbb az Európa-liga-csoportkörös Luganóban szerepelt Vécsei Bálintot. A 26 éves, a középpálya bármelyik részén bevethető futballista két svájci bronzérem és két El-szereplés után, négy és fél évet követően tér haza Magyarországra - számolt be a Fradi.hu.

A PL-ben Arsenal-Chelsea, a női kézi NB I-ben FTC-Győr rangadót rendeznek

Archívum2019.12.29, 09:02

A Premier League-ben Arsenal-Chelsea rangadót rendeznek, de pályára lép a klubvilágbajnoki siker után a Liverpool is. A kézilabda NB I-ben is hatalmas rangadóra kerül sor, ugyanis az FTC-Rail Cargo Hungaria a Győri Audi ETO KC együttesét fogadja. Folytatódik a darts-vb, NFL, alpesi sí és síugrás is színesíti a programot.

Szárnyaló Fradi, kövesdi csoda és feltámadó Honvéd az NB I-ben

Archívum2019.12.26, 07:22

Véget ért a magyar labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 2019-2020-as idényének őszi szezonja, ám nem sok idejük marad a csapatoknak a pihenésre, ugyanis január 25-én már folytatódnak az NB I küzdelmei. Az eddig lejátszott 16 forduló egyértelmű ferencvárosi fölényt mutat, ugyanis a címvédő egy mérkőzéssel kevesebbet játszva is négy pont előnnyel vezeti a bajnokságot a MOL Fehérvár FC előtt, míg a legnagyobb bajban az újonc Kaposvár van, amely mindössze kilenc pontot tudott összeszedni, és nyolc ponttal van lemaradva a már bennmaradást érő, 10. helyen álló Paks mögött.

Eljegyezte barátnőjét a Fradi magyar válogatott focistája

Archívum2019.12.20, 12:57

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros támadója, Varga Roland megkérte a barátnője kezét, aki igent is mondott, így már tervezheti az esküvőt a fiatal pár. Az eljegyzéshez a klubja is gratulált a játékosnak.

Távozik a bajnoki címvédő Ferencváros támadója

Archívum2019.12.19, 15:32

A jégkorong Erste Ligában címvédő Ferencváros közös megegyezéssel szerződést bontott kanadai támadójával, Myles Fitzgeralddal.

Az MLSZ súlyosan megbüntette a Fradit és az egyik játékosát is

Archívum2019.12.19, 07:22

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága Giuseppe Sanninót, a Honvéd vezetőedzőjét, valamint két játékost is eltiltással büntetett keddi ülésén. A címvédő és listavezető Ferencváros egymillió forintos bírságot kapott.

Zubkov szabadrúgásgóljával nyert a Ferencváros - videó

Archívum2019.12.15, 20:51

Az NB I utolsó őszi meccsén a Diósgyőr a Ferencváros csapatát fogadta, a zöld-fehérek pedig minimális különbséggel 1-0-ra nyerni tudtak, így négypontos előnnyel, egy meccsel kevesebbet játszva várják a január végi folytatást.

Több mint másfél milliárd forintot keresett az FTC a kupaszerepléssel

Archívum2019.12.13, 13:36

A Ferencváros mintegy 1,7 milliárd forintot keresett azzal, hogy egy győzelemmel és négy döntetlennel zárta a labdarúgó Európa-liga csoportkörét.

Rebrov az Európa-liga búcsú után is büszke a játékosaira

Archívum2019.12.12, 23:18

Szergej Rebrov a Ferencváros vezetőedzője higgadtan nyilatkozott az Európa-liga csoportkörének utolsó mérkőzését követően, amelyen a Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a bolgár Ludogorec otthonában, amellyel búcsúzott a sorozattól.

Ezzel a tizeneggyel kezd Ferencváros a Ludogorec ellen

Archívum2019.12.12, 20:16

Egy órával a razgradi találkozó előtt mindkét szakvezető kihirdette a kezdőcsapatát. A Ferencváros, ahogy azt a szerdai edzés után sejteni lehetett, nem számíthat a rutinos válogatott védő, Lovrencsics Gergő játékára.

Egy győzelemre van a Ferencváros a történelmi sikertől

Archívum2019.12.12, 19:55

A Ferencváros lehet az első magyar csapat, amely továbbjut csoportjából az európai kupasorozatokban, ehhez egy győzelemre van szüksége csütörtök este a bolgár Ludogorec otthonában.

Visszavágásra készül a Fradi a Puskás Akadémia ellen

Archívum2019.12.07, 09:02

A negyedik helyezett Puskás Akadémiát fogadja az OTP Bank Liga 15. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén a címvédő és listavezető Ferencváros.

Egy atléta és egy vízilabdázó kapta a Fradi fair play-díját

Archívum2019.12.05, 20:18

Harmadszor adták át a Fradi fair play díjakat, melyeket idén Goschi Anna atléta és Karácsony Vazul vízilabda utánpótlásedző vehetett át.

Kubatov Gábor: A Ferencváros már túl is szárnyalta a terveket

Archívum2019.12.05, 14:33

A csapat szerepléséről, a szurkolókról, az MLSZ-ről és a lehetséges átigazolásokról is szó volt a Ferencváros vezetőinek csütörtöki sajtótájékoztatóján. A klub elnöke, Kubatov Gábor és az FTC vezérigazgatója, Orosz Pál a tegnapi, Békéscsaba elleni vereségről is beszélt.

Hatalmas volt az öröm a Fradi legyőzése után Békéscsabán - videó

Archívum2019.12.05, 07:53

A Ferencváros 2-0-ra kikapott a másodosztályú Békéscsaba vendégeként a labdarúgó Magyar Kupa nyolcadik fordulójának szerdai játéknapján, így búcsúzott a sorozattól. A hazaiak a 94. percben zárták le végleg a mérkőzést, a gólt követően pedig hatalmas ünneplés vette kezdetét. 

Az MLSZ egymillió forintra büntette a Ferencvárost

Archívum2019.12.04, 07:24

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencvárost egymillió forintra büntetette a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Fegyelmi Bizottsága (FEB). A címvédőnek azért kell fizetnie, mert szurkolói a Kaposvár elleni vasárnapi bajnoki találkozón pirotechnikai eszközöket használtak.

Simán nyert a címvédő Ferencváros hokicsapata

Archívum2019.12.02, 21:14

A címvédő Ferencváros saját közönsége előtt könnyedén, 4-0-ra múlta felül a román Corona Brasov együttesét a jégkorong Erste Liga hétfői mérkőzésén.

Bíznak a Ferencváros El-továbbjutásában a klub korábbi BL-játékosai

Archívum2019.11.29, 14:55

A Ferencváros labdarúgócsapatának korábbi Bajnokok Ligája-játékosai bíznak abban, hogy a mostani csapat az Európa-liga csoportküzdelmeinek utolsó fordulójában győzni tud a bolgár Ludogorec otthonában, és bejut a legjobb 32 közé.

Két újpesti hokist is eltiltottak a Fradi elleni rangadó után - videó

Archívum2019.11.29, 12:34

Szerdán a jégkorong Magyar Kupa negyeddöntőjében a Ferencváros 3–1-re legyőzte az UTE-t, és így 6-2-es összesítéssel került a négy közé. A mérkőzésen az Újpestből két játékost is véglegessel állítottak ki a játékvezetők, az ügyükben pedig döntött a fegyelmi bizottság.

Ha nyerünk Bulgáriában, akkor továbbjutunk, ezt pedig senki sem várta

Archívum2019.11.29, 09:26

A Ferencváros az Európa-liga csoportkörének ötödik meccsén a spanyol Espanyolt fogadta. Drámai meccset játszott a két csapat úgy, hogy végül a spanyolok voltak a boldogabbak a megszerzett egy ponttal. Az Espanyol egyedül a Fradit nem tudta legyőzni a csoportban, ami hatalmas tett a magyar bajnoktól, mégsem lehettek felhőtlenül elégedettek a magyar játékosok. A Fradi továbbjutása még a saját kezében van, így értékeltek a főszereplők a Fradi-Espanyol után.

Szergej Rebrov: Még van esélyünk az El-továbbjutásra, büszke vagyok a csapatra

Archívum2019.11.29, 09:43

A Ferencváros az utolsó, a 96. percben kapott góllal 2-2-es döntetlent játszott csütörtökön a vendég Espanyollal a labdarúgó Európa-liga ötödik fordulójában, így csoportjában harmadik maradt a zárókör előtt, de még megmaradt az esélye a továbbjutásra.

Parádésan játszó Fradi, drámai meccs, balszerencsés döntetlen

Archívum2019.11.29, 09:39

A Ferencváros nagy lendülettel kezdte a mérkőzést, Sigér Dávid góljával a vezetést is megszerezte, de a folytatásban egy megpattanó lövéssel az Espanyol egyenlíteni tudott. A második félidőben a Fradi kihagyott, majd belőtt egy tizenegyest, de drámai lett a vége, és 2-2-es döntetlen.

Szerencsés gólok, kihagyott és belőtt büntető - az FTC-Espanyol El-meccs góljai

Archívum2019.11.29, 09:46

A Ferencváros a 23. percben Sigér Dávid lövésével szerezte meg a vezetést, amire a spanyol csapat a 31. percben tudott válaszolni. Az igazi izgalmak azonban a hajrára maradtak: Isael kihagyott büntetője után Skvarka már értékesítette a második hazai 11-est, a ráadás negyedik percében azonban a spanyolok újra ki tudtak egyenlíteni. 

Varga és Sigér is ott van a Fradi Espanyol elleni kezdőcsapatában

Archívum2019.11.28, 18:04

A Ferencváros hatalmas lépést tehet csütörtökön az Espanyol elleni hazai mérkőzésen a továbbjutás felé a labdarúgó Európa-liga ötödik fordulójában. Az FTC ukrán vezetőedzője, Szergej Rebrov kijelölte a kezdőcsapatát a katalán együttes ellen.

Az Espanyol elleni újabb bravúrral küzdhet a továbbjutásért az FTC

Archívum2019.11.28, 13:15

A Ferencváros az Európa-liga csoportkörének ötödik fordulójában az Espanyolt fogadja. Azt az Espanyolt, amellyel idegenben 1-1-es döntetlent játszott a magyar bajnok, azt a csapatot, amely két fordulóval a csoportkör vége előtt már biztos továbbjutó úgy, hogy a bajnokságban hatalmas gödörben van az edzőváltáson is átesett barcelonai csapat. A kinti, szeptemberi döntetlen így is a fantasztikus kategóriába sorolható, az azóta lejátszott El-meccsek tekintetében még inkább. Az Espanyol biztosan tartalékolni fog a Fradi ellen, de a zöld-fehérek pontszerzése így is bravúr lenne, és egyben azt is jelentené, az utolsó fordulóban is lenne essély ...

A Ferencváros az Espanyolt fogadja a H csoport rangadóján az El-ben

Archívum2019.11.28, 08:24

A labdarúgó Európa-liga utolsói előtti csoportmérkőzésén a H kvartettben jelenleg öt ponttal álló Ferencvárosi TC a már biztosan továbbjutó Espanyolt fogadja a Groupama Arénában. Ha a zöld-fehérek nyernek, azzal nagy lépést tehetnek az egyenes kieséses szakasz felé. A Sopron Basket női kosárlabdacsapat hazai pályán csap össze az Arka Gdyniával a B csoport ötödik fordulójában. A hűség városának együttese egy otthoni sikerrel már negyeddöntős helyen állhatna.

Hiába jutott már tovább, nyerni akar a Fradi ellen az Espanyol

Archívum2019.11.27, 19:00

Az Espanyol már továbbjutott az Európa-ligában, de még két meccse van a sorozat csoportkörében. Csütörötkön a Ferencváros otthonában lép majd pályára, ahol Pablo Machín és Sergi Darder is a győzelemre tör majd.

Szergej Rebrov: Nem biztos, hogy az a jó, ha az ellenfelünk pihentet

Archívum2019.11.27, 17:13

A Ferencváros az Európa-liga ötödik fordulójában az Espanyolt fogadja csütörtök este a Groupama Arénában. A meccset megelőzően a csapat vezetőedzője, Szergej Rebrov, valamint Franck Boli válaszolt az újságírók kérésére.

A kormány elfogadta Csepel és Ferencváros javaslatait az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban

Archívum2019.11.27, 10:12

A kormány elfogadta Csepel és Ferencváros javaslatait az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban, és kötelezte minisztereit e javaslatok maradéktalan végrehajtására - tájékoztatta a Miniszterelnökség szerdán közleményben az MTI-t.

Nagy csatában győzte le a Fradit a Telekom Veszprém

Archívum2019.11.26, 19:38

A Bajnokok Ligájában érdekelt Veszprém és Szeged is győzött a férfi kézilabda NB I keddi játéknapján, ám amíg utóbbi simán, addig előbbi szenvedve tudta begyűjteni a két pontot.

Az NB I élére állt a címvédő Ferencváros

Archívum2019.11.24, 20:11

A bajnoki címvédő Ferencváros az újonc ZTE csapatát fogadta az NB I 13. fordulójának utolsó meccsén. A Fradi kihasználta a Fehérvár botlását és győzelmével a tabella élére állt.

BL: fordulatos meccsen játszott döntetlent a Recco otthonában a Fradi

Archívum2019.11.20, 22:20

A címvédő Ferencváros 13-13-as döntetlent játszott az olasz Pro Recco vendégeként, míg az OSC magabiztos győzelmet aratott a spanyol CN Terrassa otthonában szerdán a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek ötödik fordulójában.

Fantasztikus hírt jelentett be a Fradi magyar válogatott focistája

Archívum2019.11.19, 09:38

A kétszeres felnőtt válogatott ferencvárosi labdarúgó – aki most nem tagja Marco Rossi Wales elleni keretének –, Botka Endre a közösségi oldalán tudatta az örömhírt a rajongóival miszerint megszületett a fia, aki ugyancsak az Endre nevet kapta.

Óriási vasúti fejlesztések jönnek Kelenföld és Ferencváros között

Archívum2019.11.15, 13:44

Több fejlesztéssel erősíti az állami beruházó a körvasút Kelenföld és Ferencváros közötti szakaszát: a Déli összekötő híd bővítése mellett Ferencváros állomáson belül is feloldanak egy szűk keresztmetszetet, és ennek érdekében hidat építenek a vágányok fölött. A körvasúton jelentős S-Bahn-fejlesztéseket terveznek, így új megállót kap a Kopaszi-gát és a tervezett észak-csepeli városrész is - írja a Magyar Nemzet.

Élettársánál bujkált, a gangon nyomták a földre a rendőrök - videó

Archívum2019.11.13, 11:34

Állig felfegyverkezett rendőrök jelentek meg egy ferencvárosi bérházban hétfő este. A 41 éves, gávavencsellői V. Attilát keresték, aki ellen a Fővárosi Törvényszék szeptember 19-én elfogatóparancsot adott ki lopás és más bűncselekmények miatt. Csakhogy ő nem vonult be a börtönbe. 

Újabb csodagól az NB I-ben, egy kapus két tizenegyest védett

Archívum2019.11.11, 10:55

A Ferencváros kiütötte a Debrecent, nyert a Fehérvár is, de botlott az NB I meglepetéscsapata a 12. fordulóban. Bőle Lukács fantasztikus gólt szerzett, Szappanos Péter két tizenegyest védett, Sanninót és Feczkó tamnást pedig egyszerre állította ki a játékvezető. Ez történt hétvégén az NB I-ben.

Rebrov: kihasználtuk, hogy az ellenfelünk támadni akart

Archívum2019.11.10, 20:22

Vasárnap este a Ferencváros 6-1-re győzött Debrecenben az OTP Bank Liga 12. fordulójában. A mérkőzést természetesen igecsak eltérően értékelte a két vezetőedző, Szergej Rebrov és Herczeg András.

Hat gólt lőtt a Fradi Debrecenben - videó

Archívum2019.11.10, 19:15

Az OTP Bank Liga 12. fordulójának zárómérkőzésén a Ferencváros 6-1-re győzött a Debrecen vendégeként. Szergej Rebrov csapata már a 10. percben vezetést szerzett Varga Roland révén, aki a félidő végén egy gólpasszt is kioszott Tokmacnak. A szünet után hamar szépített a Loki, de a Fradi tudott váltani, és sorrendben Isael, Bőle, Varga és Tokmac újabb góljával kiütötte a hazaiakat. A címvédő négy év után nyert Debrecenben, és tapad a Mol Fehérvárra a tabellán.

Ismét kikapott a Viperstől a Fradi a női kézi BL-ben

Archívum2019.11.09, 21:15

A Ferencváros 34-29-re kikapott a norvég Vipers Kristiansand csapatától a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, szombaton Érden. Az FTC október elején 31-22-es vereséget szenvedett a norvég bajnokcsapat otthonában.

Könnyedén nyert Tbilisziben a BL-címvédő Ferencváros

Archívum2019.11.09, 21:51

A címvédő Ferencváros könnyedén nyert a Dinamo Tbiliszi vendégeként a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének szombati, 4. fordulójában, míg az OSC először kapott ki. 

Lovrencsics Gergő: Szerintem már tartanak tőlünk egy kicsit

Archívum2019.11.08, 05:37

A Ferencváros csapata csütörtök este a CSZKA Moszkvát fogadta az Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában. A moszkvai bravúrgyőzelem után két héttel ezúttal gólnélküli döntetlent játszott a két csapat, újabb értékes pontot szerzett tehát a Fradi a csoportkörben. Az Espanyol továbbjutott, a második továbbjutó helytől viszont már csak egy pontra van Szergej Rebrov csapata. A Fradi sikerének főszereplői nyilatkoztak a CSZKA Moszkva elleni pontszerzést követően.

Rebrov: Akár három pontot is szerezhettünk volna, büszke vagyok a csapatra

Archívum2019.11.07, 23:19

A Ferencváros 0-0-s döntetlent játszott hazai pályán az orosz CSZKA Moszkva ellen az Európa-liga 4. fordulójában. A mérkőzés után a magyar bajnok vezetőedzője, Szergej Rebrov, valamint hátvédje, Botka Endre értékelte a teljesítményt.

Hazai pályán is pontot szerzett a Ferencváros a CSZKA Moszkva ellen

Archívum2019.11.07, 23:07

A Ferencváros csapata csütörtök este a CSZKA Moszkvát fogadta az Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában. A moszkvai bravúrgyőzelem után két héttel ezúttal gólnélküli döntetlent játszott a két csapat, újabb értékes pontot szerzett tehát a Fradi a csoportkörben.

Így kezd a Fradi a CSZKA Moszkva elleni El-meccsen

Archívum2019.11.07, 19:46

Csütörtök este kilenc órától az Európa-liga csoportkör 4. fordulójában a magyar bajnok Ferencváros az orosz CSZKA Moszkva csapatát fogadja a Groupama Arénában. Szergej Rebrov, a Fradi edzője kényszerből, egy helyen változtatott a két héttel ezelőtti moszkvai győztes csapaton.

Egy újabb bravúrral a továbbjutást is megcélozhatja a Ferencváros

Archívum2019.11.07, 09:57

A moszkvai bravúr után budapestire készül Szergej Rebrov és a Ferencváros. Ha újra borítaná a papírformát a Fradi, kiejtené a legmagasabban jegyzett csapatot a csoportból, és bejelentkezne a továbbjutásért két körrel a vége előtt.

Rebrov: Ne gondoljuk, hogy a CSZKA rossz csapat

Archívum2019.11.06, 18:54

A Ferencváros csapata csütörtök este hazai pályán fogadja az Európa-liga csoportkörében a CSZKA Moszkva csapatát. Egy körrel ezelőtt a Fradi hatalmas bravúrt bemutatva, Moszkvában verte a jóval esélyesebbnek tartott, az első kalapból kisorsolt CSZKA-t. A mérkőzést megelőző napon a két vezetőedző tartott sajtótájékoztatót.

A foci legostobább szabálya, amit már mindenki elfelejtett

Archívum2019.11.06, 09:01

A Ferencváros labdarúgó-csapata idén ősszel olyan tettet hajthat végre, amilyet magyar klubcsapat 16 éve nem tudott. Túlélheti az őszt és tavasszal is képviselheti hazánk bajnokságát a nemzetközi színtéren. Utoljára erre a DVSC volt képes 2003-ban. Az akkor még egyetlen bajnoki címmel sem rendelkező Loki az őszi hadjárata során olyan találkozó részese is volt, amellyel örökre bevonult a labdarúgás történetébe. Ugyanis a mai Európa-liga jogelődjében, az UEFA Kupában a selejtezőkörből egy hivatalosan 105 perces mérkőzésen jutott tovább.

Mindent megnyert a Ferencváros, de továbbra is éhes a sikerre

Archívum2019.11.04, 19:35

Nyíri Zoltán szerint változatlanul éhes a sikerre a Ferencváros férfi vízilabdacsapata, amely szombaton címét megvédve hódította el negyedszer az Európai Szuperkupát.

Többször dirigált már magyar csapatoknak az FTC-CSZKA meccs bírója

Archívum2019.11.04, 18:22

Az északmacedón Alekszandar Sztavrev vezeti csütörtökön az FTC és a CSZKA Moszkva Európa-liga-mérkőzését.

Felemásan szerepeltek a Fradi El-ellenfelei a bajnokságukban

Archívum2019.11.03, 08:46

Felemásan szerepeltek a hétvégén a Fradi El-ellenfelei a saját bajnokságukban. A Ferencváros következő ellenfele, a CSZKA Moszkva egy pontot szerzett a Zenit elleni rangadón az orosz bajnokságban, a Ludogorec magabiztosan nyert és vezeti a bolgár tabellát, de az Espanyol ismét kikapott és tovább tart a vesszőfutása.  

Döntetlent játszott a Ferencváros és a Mezőkövesd az NB I rangadóján

Archívum2019.11.02, 19:19

Az OTP Bank Liga 11. fordulójának rangadóján a Ferencváros hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Mezőkövesddel, míg a listavezető MOL Fehérvár FC az első félidőben összeszedett kétgólos hátrányból megfordította ugyan a ZTE elleni idegenbeli mérkőzést, végül mégis csak egy ponttal lett gazdagabb. 

A Fradi kapusa élete formájában véd - videó

Archívum2019.10.31, 18:15

A Ferencváros élvonalbeli labdarúgócsapatának a kapusa, Dibusz Dénes hatalmas bravúrokat mutatott be az elmúlt mérkőzéseken, így nagyban hozzájárult, hogy a zöld-fehér csapat a bajnokságban és az Európa-ligában is győzelmeket ünnepelhetett.

Harmadik meccsét is megnyerte a BL-címvédő Fradi pólócsapata

Archívum2019.10.30, 20:05

Harmadik mérkőzését is megnyerte a címvédő Ferencváros a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában: Varga Zsolt együttese szerdán a vendég CN Terrassa felett diadalmaskodott 17-11-re.

Kétszeres BL-győztes is a helyszínen figyelte a Fradi fehérvári sikerét

Archívum2019.10.28, 22:21

A Porto és a Chelsea egykori sztárja, a kétszeres BL-győztes, 62-szeres portugál válogatott futballista, Paulo Ferreira is a helyszínen tekintette meg a Ferencváros 2-1-es fehérvári győzelmét. A korábbi világklasszis labdarúgó a londoni klub játékosmegfigyelőjeként, Filipe Oliveira meghívására érkezett Székesfehérvárra.

A címvédő FTC nagy csatában győzte le az Újpestet

Archívum2019.10.28, 21:25

A címvédő FTC 4-3-ra legyőzte a vendég Újpestet a jégkorong Erste Liga alapszakaszának hétfői játéknapján.

Elképesztő bravúrokkal segítette győzelemhez Dibusz a Fradit - videó

Archívum2019.10.28, 08:06

A Ferencváros 2-1-re nyert a MOL Fehérvár FC otthonában a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 10. fordulójának vasárnap esi rangadóján. Sigér Dávid duplája mellett a parádés napot kifogó Dibusz Dénes bravúrjai is kellettek a Fradi fehérvári győzelméhez.

Dibusz: Szerencsére mostanában jól jöttem ki a meccsekből

Archívum2019.10.27, 19:42

A bajnok Ferencváros Sigér Dávid két góljával 2-1-re nyert a listavezető MOL Fehérvár vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának zárómérkőzésén. A találkozót követően a meccs két hőse, Sigér Dávid és Dibusz Dénes értékelte a látottakat.

Hihetetlenül izgalmas meccsen nyert a Ferencváros Fehérváron

Archívum2019.10.28, 08:03

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) a tizedik forduló vasárnapi zárómérkőzésén az éllovas MOL Fehérvár 2-1-re kikapott hazai pályán a címvédő Ferencvárostól, így az egy meccsel kevesebbet játszó fővárosi csapat pontszámban beérte a riválisát. 

Isael sarkazása után folytatódott a Sigér-show Fehérváron - videó

Archívum2019.10.28, 08:05

A Ferencváros magyar válogatott középpályása, Sigér Dávid újabb gólt szerzett, ezúttal Isael álompassza után talált a kapuba. A Ferencváros 2-1-re győzte le a Fehérvárt. 

Érdekes góllal vezetett az első félidőben a Fradi Fehérváron - videó

Archívum2019.10.27, 19:51

A Ferencváros a 24. percben kihasználta a fehérvári védők nagy hibáját a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) vasárnapi szuperrangadóján. A meccset a Fradi 2-1-re nyerte. 

Már gyűjtheti a Fradi a plusz UEFA-együtthatókat

Archívum2019.10.26, 16:08

Mostantól minden megszerzett El-ponttal növeli a Fradi az UEFA-együtthatóját.

Varga Roland nem duzzog, inkább bevitte a kegyelemdöfést

Archívum2019.10.25, 14:21

A Ferencváros hatalmas sikert ért el csütörtök este, ugyanis az Európa-liga csoportkörében az előzetesen a csoport legerősebb tagjának számító CSZKA Moszkva otthonában tudott nyerni 1-0-ra. A negyedik kalapból érkezett Fradi 15 év után nyert újra nemzetközi meccset, így érthetően nagy volt az öröm a játékosok körében. Botka Endre szerint most kell igazán a földön maradni, míg az est egyik hőse, Varga Roland továbbra is teszi a dolgát, a másik, Dibusz Dénes pedig már előre koncentrál. Helyszíni riport Moszkvából.

Rebrov: A CSZKA már biztosan nem fog elfelejteni minket

Archívum2019.10.24, 21:52

A Ferencváros 1-0-ra nyert a CSZKA Moszkva otthonában csütörtökön a labdarúgó Európa-liga csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában, így közel 15 év után nyert újra főtáblán nemzetközi kupamérkőzését. Akkor az UEFA Kupa csoportkörében a Hearts vendégeként győzött ugyancsak a 1-0-ra. A meccset követően az FTC edzője, Szergej Rebrov, a meccs egyik hőse, Dibusz Dénes nyilatkozott, és a CSZKA trénere, Viktor Honcsarenko nyilatkozott. 

Hatalmas bravúr: Moszkvában verte a Ferencváros a CSZKA csapatát

Archívum2019.10.24, 21:02

A Ferencváros taktikus játékkal, 1-0-ra verte sokkal magasabban rangsorolt ellenfelét az Európa-liga csoportkörében. A CSZKA Moszkva három meccs után pont nélkül, a Ferencváros már négy ponttal áll a H csoportban. A magyar bajnok egy 86. percben szerzett Varga Roland-góllal aratott fantasztikus győzelmet Moszkvában.

Az orosz metropoliszban fel sem tűnik egy Európa-liga meccs

Archívum2019.10.24, 15:11

A világ egyik legnépesebb városában lép pályára a Ferencváros az Európa-ligában. A CSZKA Moszkva elleni kupameccs kis túlzással fel sem tűnik senkinek egy ekkora metropoliszban. Moszkvában minden fejlődik, de a Vörös téren továbbra is katonák gyakorlatoznak.

Hosszúra nyúlt a Ferencváros moszkvai utazása

Archívum2019.10.23, 17:59

A Ferencváros csapata kissé hosszúra nyúlt utazás után érkezett meg az orosz fővárosba, Moszkvába, ahol csütörtökön a CSZKA csapata ellen lép pályára az Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában.

A CSZKA az életben maradásért játszik a Fradi elleni El-meccseken

Archívum2019.10.23, 17:20

Az eddigi két vereség miatt nagyon meghatározó lesz az a két mérkőzés, amelyet a CSZKA Moszkva a Ferencvárossal fog játszani az Európa-liga csoportkörében - jelentette ki Viktor Goncsarenko, a CSZKA vezetőedzője szerdai, moszkvai sajtótájékoztatóján.

A Fradi hokicsapata simán továbbjutott a Kontinentális Kupában

Archívum2019.10.20, 20:48

Harmadik mérkőzését is megnyerte a Ferencváros a jégkorong Kontinentális Kupa második körében, az olaszországi Ritten-Renonban, ezzel továbbjutott.

A Ferencváros nyerte az Újpest elleni rangadót

Archívum2019.10.19, 22:32

Fél évszázados klubrekordot döntött meg a Ferencváros, miután hazai pályán Franck Boli első félidőben szerzett góljával 1-0-ra legyőzte az Újpestet az NB I 9. fordulójának rangadóján. A lila-fehérek rövid időszakoktól eltekintve végig irányították a mérkőzést, de a legnagyobb helyzeteik is sorra kimaradtak. A Ferencváros ezzel 41 mérkőzés óta veretlen a Groupama Arénában, és feljött a tabella második helyére.

Megint csalt az ellenzék Ferencvárosban, szabálytalanul kampányoltak

Archívum2019.10.13, 16:57

A ferencvárosi helyi választási bizottság megállapította, hogy Baranyi Krisztina, ellenzéki polgármesterjelölt csapata két alkalommal is jogsértést követett el kampányolás közben. A történtek miatt eltiltotta a politikust támogató pártokat a további jogsértéstől - értesült az Origo. 

Második meccsén is kikapott a Ferencváros a kézilabda BL-ben

Archívum2019.10.13, 15:21

Második meccsét is elveszítette a Ferencváros a Bajnokok Ligája csoportkörében. A francia Metz ellen hiába vezetett négy góllal is Elek Gábor csapata, a vége 28-34 lett oda.

Elveszítette a veretlenségét a Fradi a férfi kézilabda bajnokságban

Archívum2019.10.11, 20:55

A Balatonfüred legyőzte a bajnokságban a harmadik helyen álló Ferencváros csapatát a férfi kézilabda NB I pénteki mérkőzésén, és ezzel feljött a negyedik pozícióba a tabellán.

Beszakadt az út egy teherautó alatt a Ferencvárosban

Archívum2019.10.09, 06:45

Beszakadt az úttest egy élelmiszert szállító teherautó alatt szerda reggel a IX. kerületben - közölte a Katasztrófavédelem. 

A DVTK edzője kiborult, de nem volt igaza

Archívum2019.10.07, 09:04

A Fradi döntetlenjének köszönhetően az NB I nyolcadik fordulója után ismét ellépett a zöld-fehérektől a Fehérvár és a Mezőkövesd, igaz Kuttor Attila csapata a vesztett pontokat tekintve rosszabbul áll, mint a Ferencváros. A forduló meccse a Kisvárda-ZTE (3-3) összecsapás lett, a DVTK edzője kiborult, de nem volt igaza. Ez volt az NB I 8. fordulója.

Súlyos Fradi-vereség Norvégiában a női kézilabda BL-ben

Archívum2019.10.06, 11:15

A Ferencváros kilenc góllal veszített a norvég Vipers Kristiansand vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, szombaton.

A Honvéd ellen javíthat a Fradi az El-vereség után

Archívum2019.10.05, 16:00

A Ludogorectől hazai pályán elszenvedett vereség után az OTP Bank Ligában az utóbbi hetekben jó formába kerülő Budapest Honvéd vendégeként javíthat vasárnap a címvédő Ferencváros.

Nyolc hónappal később pótolják a Fradi elmaradt bajnokiját

Archívum2019.10.04, 15:34

Április 7-én pótolják a Ferencváros-Debrecen bajnoki labdarúgó-mérkőzést, amelyet augusztus 4-ről halasztottak el.

A két korábbi meccs most a Ludogorecet segítette

Archívum2019.10.04, 05:23

A Ferencváros három hónapon belül harmadszor csaphatott össze a Ludogorec csapatával. A két júliusi - győztes - Bajnokok Ligája selejtezőt követően ezúttal az Európa-liga csoportkörében találkozott a két régi ismerős, és a bolgárok 3-0-ra nyertek. Így élték meg a hazai vereséget az este főszereplői.