Fenyő János

címke rss

Gyárfás Tamás kifizeti a 100 millió forintos óvadékot, nem akar a lábán nyomkövetőt

Archívum2018.07.19, 13:51

Furcsa taktikázásba kezdett Gyárfás Tamás – akit Fenyő János meggyilkolásával vádolnak –, azzal, hogy most kifizeti a 100 millió forintos óvadékot. Az egykori balliberális médiacézár ezzel a mostani akciójával arról próbálja elterelni a figyelmet, hogy korábban közönséges bűnözőkkel, többek között Portik Tamással és Tasnádi Péterrel üzletelt. 

Gyárfás Tamás bevallotta, hogy nagyot hibázott

Archívum2018.06.04, 16:50

Gyárfás Tamás beismeri, hogy zavarta Fenyő János ellene indított hadjárata, de tagadja, hogy bárkit is felbérelt volna a meggyilkolására.

Sütő Enikő elárulta, mi történt Fenyő János családjával: elmenekültek az országból

Archívum2018.05.31, 07:51

Sütő Enikő nagyon jó kapcsolatot ápolt Fenyő Jánossal és a médiamogul feleségével is. A modell elárulta, mi történt velük azután, hogy az üzletembert brutálisan meggyilkolták. 

Kicsit másképp emlékszik a Fenyő-gyilkosságra Gyárfás Tamás, mint eddig

Archívum2018.05.25, 18:44

Megváltoztatta, jogi szakkifejezéssel kiegészítette vallomását Gyárfás Tamás egykori baloldali médiavállalkozó a Fenyő gyilkossággal kapcsolatban. Ügyvédje azt mondja, átnézett néhány iratot otthon. Írt arról, hogyan ismerkedett meg Portik Tamással, milyen viszonyban volt Fenyő Jánossal és Tasnádi Péter is szóba került -írta a Zoom.hu.

Tasnádi volt felesége már tíz éve Gyárfást nevezte meg felbujtóként

Archívum2018.05.06, 17:32

A Pesti Srácok nyilvánosságra hozta a Tasnádi Péter volt feleségének, M. Juditnak a több mint tíz évvel ezelőtt a rendőrségen tett vallomását a Fenyő-gyilkosság ügyében. A PS által közzétett vallomásrészletekből kiderül, hogy Tasnádi exnejének, M. Juditnak már akkor arról volt tudomása, hogy a milliárdos, egykori szocialista médiavállalkozó Gyárfás Tamás rendelte meg Fenyő János megöletését, és már akkor beszámolt férje megbízásának körülményeiről is.

A haragosa megöletésével gyanúsított Gyárfás Tamásról mit gondol a FINA?

Archívum2018.04.30, 15:55

Az elmúlt hetekben szinte nem is lehet hallani másról, mint Gyárfás Tamásról, aki ellen Fenyő János megöletésének ügyében nyomoznak és őrizetbe is vettek gyilkosságra való felbujtás gyanúja miatt. Szerettük volna megkérdezni a Nemzetközi Úszó Szövetséget (FINA), mi az álláspontjuk az ügyben, ugyanis a szervezet is érintett, hiszen Gyárfás több pozíciót is betöltött, jelenleg a végrehajtó bizottság tagja. Alább a FINA sajtóosztályának küldött levelünket olvashatják, amelyre idáig nem érkezett válasz. A levelet Pedro Adregának, a FINA sajtófőnökének küldtük el múlt hét pénteken.

Szorul a hurok – Egyre erősebb a gyanú, hogy Gyárfás ölette meg Fenyőt

Archívum2018.04.28, 10:25

Fogy a levegő Gyárfás Tamás körül. A szocialista médiavállalkozót azzal gyanúsítják, hogy több mint 20 évvel ezelőtt megölette legfőbb riválisát, a szintén médiavállalkozó Fenyő Jánost. Gyárfás közben összevissza beszél. Néhány napja például azt állította, hogy csupán felületes kapcsolata volt Portikkal. Azóta viszont kiderült, hogy az olajmaffia egykori vezetőjével napi kapcsolatban állt, és, hogy a beszélgetésekről Portik felvételt készített. A legnagyobb problémája Gyárfásnak azonban most minden bizonnyal az, hogy nem bújhat el a szocialista védelmezői mögé, ahogy ezt tette sokáig. Ugyanis az is kiderült, hogy a Horn-kormány egykkori ...

Összeomolhat Gyárfás Tamás védekezése, lebuktathatják a hangfelvételek

Archívum2018.04.28, 09:08

Önellentmondásba került Gyárfás Tamás, bukik a védekezési stratégiája - írja a Magyar Idők. Míg néhány napja ügyvédjével arról beszéltek a sajtónak, hogy Portik Tamással "felületes" kapcsolatban volt, addig mára kiderült, hogy éveken keresztül rendszeresen beszéltek. Az alvilág korábbi vezetője a találkozások szinte mindegyikéről készített hangfelvételt.

Gyárfás Tamás és Fenyő János sosem békült ki

Archívum2018.04.26, 12:23

„Remélem, nemsokára valóban kiderül Fenyő János meggyilkolásával kapcsolatban az igazság, mert ez nem »csak« egy brutális bűntény volt, a Fenyő-jelenség ugyanis egy társadalmi tükröt is jelent számunkra az akkori időkről" – mondta a Figyelőnek az újságíró, aki a kilencvenes években riportsorozatban, 2002-ben pedig oknyomozó könyvében foglalkozott Fenyő János életpályájával, üzleti machinációival.

Ezt tudjuk eddig a Fenyő-Gyárfás ügyről

Archívum2018.04.25, 10:55

Egyre sokasodnak a bizonyítékok Gyárfás Tamás ellen, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy húsz évvel ezelőtt ő ölette meg Fenyő Jánost. A rendőrség kezében van például egy bizonyító erejű hangfelvétel, ami ráadásul - mint kiderült - nem egyezik azzal, amit Gyárfás Tamás leadott a rendőrségnek, és összevágottnak, manipuláltnak nevezett. Gyárfásnak indítéka is van, Fenyő haragosai közül leginkább az ő érdekében állt a gyilkosság. Kérdés az is, kiket sodor még el az ügy. Vele buknak-e (büntetőjogi értelemben is) azok a balliberális politikusok, akik korábban védőernyőt nyújtottak Gyárfás fölé.