fénykép

címke rss
Zavaros felvételeken pillanthattuk meg először a Hold sötét oldalát

Zavaros felvételeken pillanthattuk meg először a Hold sötét oldalát

1959. október 4-én indult útnak a Bajkonuri űrrepülőtérről a szovjet Luna-3 (Lunyik-3 néven is ismert) űrszonda, amely addig példátlan tettet hajtott végre: elsőként készített fényképeket a Hold Földről nem látható oldaláról. Ezek voltak az első, űreszközről végrehajtott csillagászati megfigyelések a világűrből.

Meglepő dolgot vettek észre a Holdra szállásról készült képen

Tudomány2019.10.04, 18:56

Egy amatőr fotós úgy döntött, felújítja a Holdra szállás egyik ikonikus képét, amelyen Buzz Aldrin űrhajós éppen az amerikai zászló előtt pózol. A fotó kidolgozása után Aldrin arca tisztán láthatóvá vált: a kamerába pillantott és mosolygott.

Hihetetlen, amit a perverz férfi a kollégium női mosdójában tett

Itthon2019.09.27, 18:52

A németországi Eschweiler nevű település szakkollégiumában egy diáklány éppen a mosdón végezte a dolgát, amikor arra lett figyelmes, hogy az elválasztófal alatt egy mobilt tart valaki és fényképeket készít. A helyi rendőrség szóvivője megerősítette, hogy ismeretlen tettes ellen valóban érkezett ilyen ügyben feljelentés – írja a Ripost.

Szárnyait széttáró fényangyalt fotózott a repülőgép utasa

Tudomány2019.09.19, 11:42

Szinte földöntúli látványt rögzített egy utas a Münchenből induló, Szingapúrba tartó repülőgépjáraton. A 3,2 másodperces expóval készült felvételen egy óriás nyalábot (gigantic jet lightning) örökítettek meg, amely leginkább egy vörös szárnyait széttáró angyalra emlékeztet. Ez egy olyan felsőlégköri fényjelenség, ami a felhők tetejéből indul ki, és akár egészen az ionoszféráig elnyúlhat, magassága elérheti a 70 kilométert. Habár úgy tűnik, mintha közvetlenül a repülőgép szárnyából indulna ki, a látszat csal, az óriás nyaláb sokkal távolabb keletkezett.

Kilencezer képet és száz videót töltött le a pedofil férfi

Itthon2019.09.17, 17:37

Rengeteg gyerekpornográf képet és videót találtak egy tatabányai férfinél, aki ráadásul maga is készített hasonló fotókat egy gyerekről. 

Rangos díjat kaptak a kutatók, akik elsőként fotóztak fekete lyukat

Tudomány2019.09.06, 13:05

A fekete lyukról alkotott első képek készítőit, az Event Horizon Teleszkóp kutatócsapatának munkáját ismerték el csütörtökön a Breakthrough Prize-zal, amit a Szilícium-völgy Oscarjának is neveznek.

Egy gyönyörű nárciszmező a netes influenszerek legújabb áldozata

Travelo2019.07.22, 10:46

Bár az Instagram sokaknak a gyönyörű helyszíneken készült képek végtelen sorát jelenti, ha sokan rákapnak arra a bizonyos helyre, azzal könnyen lehet, hogy épp a vesztét okozzák.

Édesapja tette közzé a 20 évesen elhunyt Cameron Boyce utolsó fotóját

Life.hu2019.07.12, 19:05

Az egész világ értetlenül áll a 20 éves Disney-sztár, Cameron Boyce hirtelen halála előtt. A fiatal színész utolsó fotóját az édesapja tette közzé.

Amilyen szép, olyan veszélyes a ragyogóan kék tó

Travelo2019.07.11, 16:16

Meseszép, türkizszínű tavat kapott fel nemrégiben az Instagram világa. Aztán kiderült, hogy mitől is olyan meseszép az a ragyogó szín.

Ezek az európai városok mutatnak a legjobban az Instán - képek

Gazdaság2019.06.23, 11:45

A Big 7 Travel elkészítette legfrissebb felmérését, amelyből kiderül, hogy mely európai városokban (és régiókban) lehet a legjobb képeket készíteni a közösségi média oldalakra, vagyis hétköznapi nyelven szólva: mennyire instázható egy adott város.

Előző
Következő