fenntartás

címke rss

Megjelentek a piacon a nagy teljesítményű elektromos fűnyírók

Itthon2023.10.03, 13:54

Látványos fejlődésen ment keresztül az utóbbi években az elektromos kommunális és ipari járműtechnológia, az innovációban rejlő potenciált pedig egyre szélesebb körben ismerik fel önkormányzatok és városüzemeltetési valamint ipari vállalatok országszerte. Az egyik nagy újdonság a piacon az úgynevezett ráülős, nagy teljesítményű elektromos fűnyírók, melyekkel már egy teljes 8 órás műszakot is le lehet dolgozni. Az NRG CAR 2023. szeptember 27-én alsónémedi telephelyén tartott nyílt napot, ahol az elektromos hajtásrendszerek fejlesztési trendjeit mutatták be az érdeklődőknek.

Elektromos autóra gyűjt a 10 millió Fa közössége

Itthon2023.08.24, 13:28

„Szükségünk van egymásra: nekünk a fákra, a fáknak miránk." Ennek a mottónak a jegyében döntött úgy a 10 millió Fa, hogy elindítja FaMentő Autóját. Az elektromos haszongépjármű nemcsak vizet hivatott szállítani a nagy forróságban, de tápanyagokat, szerszámokat és szakembereket is. A faültető közösség szerint nemcsak a fákkal vagyunk közösen egymásra utaltak, de nekünk embereknek is szükségünk van egymásra. A klímaválság negatív hatásai alól senki nem mentesül. Ezért azt reméli, minél többen, nemcsak magánszemélyek, de cégek is „beszállnak majd" a FaMentő autóba.

Fontos pályázati szakasz zárult le a Mátrai és a Tiszai Erőműnél

Gazdaság2023.08.03, 16:56

Az MVM Csoport által 2023. május 16-án a Mátrai Erőmű visontai és a Tiszai Erőmű tiszaújvárosi telephelyén mintegy 1.600 MW-nyi korszerű energiatermelő kapacitás megvalósítása érdekében indított közbeszerzési eljárások a részvételi szakasz lezárásához értek. Mindkét erőmű kivitelezésére 6-6 pályázó nyújthat be érvényes pályázatot az ajánlati szakaszban.

Koós Réka döntött: eladja az édesapjától örökölt hajóját

Life.hu2023.01.30, 22:57

Kosó Réka édesapjától örökölte a legendás vitorlást. Egy darabig ragaszkodott is Koós János hajójához, de végül úgy döntött, értékesíti örökségét. 

Nem szabadulhat a szentesi férfi, aki majdnem megölte volt élettársát

Itthon2021.09.13, 21:18

Helybenhagyták a letartóztatása fenntartását annak a szentesi férfinak, aki többször is zaklatta volt élettársát, bemászott a lakásába, egy alkalommal pedig késsel esett neki, és több helyen megszúrta.

Rács mögött maradhat a hentes, aki csontozókéssel támadt egy férfira a kocsmában

Itthon2021.03.24, 13:34

Továbbra is letartóztatás alatt áll az a gyilkossági kísérlettel vádolt, szarvasi férfi, aki egy szórakozóhelyen csontozókéssel rátámat a pultosnő élettársára.

Hogyan vegyünk magunknak saját álomszigetet?

Travelo2019.02.06, 16:07

Ha az ember körülnéz a hírességek háza táján, úgy tűnik, hogy már mindenkinek van saját szigete. Leonardo DiCaprio, Richard Branson és Shakira is a saját homokos tengerpartján szereti kipihenni a hírnévvel és gazdagsággal járó fáradalmakat. De ki hibáztatná őket? Ha van rá tőke miért ne? Vagy nem is ilyen egyszerű a képlet?

Elismerte a Klik, hogy nincs pénze az iskolák fenntartására

Itthon2016.02.23, 08:37

A Klik vezetője elismerte, hogy a béreken kívül semmilyen kiadást nem fizettek az elmúlt hónapokban. A szervezetnek 17 milliárd forintos tartozása van.

Tiltanák a dohányzást a budapesti játszótereken

Itthon2009.01.17, 15:11

A dohányzás megtiltását tervezik a fővárosi önkormányzat tulajdonában, fenntartásában és használatában lévő játszótereken - tudta meg az MTI szombaton fővárosi képviselőktől.

Százezren keresték fel tavaly a munkácsi várat

[origo] utazás2008.03.07, 15:34

Noha százezren látogattak el a múlt évben a munkácsi várba, mégsincs elegendő pénz a fenntartására.

Lavrov hagyná Koszovó jelenlegi státusát

Nagyvilág2007.12.18, 20:20

A status quo fenntartása mellett állt ki Koszovó kapcsán Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden este az Eho Moszkvi rádió egyik műsorában.

Fico és Gyurcsány érdekes párbeszédet folytat

Nagyvilág2007.11.11, 15:17

Sem a szlovák, sem a magyar kormányfőnek nem érdeke a két ország közötti feszültség fenntartása. Erről Fico szlovák miniszterelnök beszélt, hozzátéve, hogy nemzetközi rendezvényeken "nagyon normális és érdekes párbeszédet" szoktak folytatni Gyurcsánnyal.

Szlovákiában csak a magyarok hisznek Malina Hedvignek

Nagyvilág2007.08.24, 09:39

A szlovákiai lakosságnak mindössze 12,3 százaléka hiszi el Malina Hedvig állítását, míg az ott élő magyarok 72 százaléka fenntartás nélkül hisz a lánynak. Malina Hedvig pont egy évvel ezelőtt állította azt, hogy iskolába menet ismeretlenek megverték azért mert magyarul beszélt.

Elutasította a Hamász az amerikaiak biztonsági tervét

Nagyvilág2007.05.05, 16:45

A Hamász palesztin radikális mozgalom elutasította szombaton az Egyesült Államok által előterjesztett új biztonsági tervet, amelyet izraeli részről is fenntartásokkal fogadtak.

Izraelnek nem tetszik a palesztin fogolycserelista

Nagyvilág2007.04.10, 20:34

Izrael csalódottan és fenntartásokkal fogadta a palesztin foglyok listáját, akiknek a szabadon engedését Gilád Salit izraeli káplár palesztin fogvatartói elvárják saját foglyuk elengedéséért cserébe - vált ismertté kedden Ehud Olmert izraeli kormányfő hivatalának sajtóközleményéből.

A kormány tovább tiltaná a gmo-növényeket

Gazdaság2006.09.13, 17:52

Elnapoltatná a génmódosított (gmo-) növények magyarországi termesztési tilalmáról szóló jövő heti brüsszeli szavazást az illetékes magyar delegáció, amely a jelenleg érvényben lévő moratórium fenntartására részletes érvanyagot dolgozott ki - tájékoztatta Rodics Katalin, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium munkatársa az MTI-t szerdán.

Borsodi orvosokat ügyeleti munkára köteleztek

Itthon2006.09.07, 21:40

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház igazgatója ügyeleti munka ellátására kötelezte a gyermeksebészet orvosait, azt azonban cáfolta, hogy vészhelyzetet hirdetett volna a folyamatos ellátás fenntartása érdekében.

Saron: Izrael nem engedi ki a kezéből a telepeket

Nagyvilág2005.03.28, 13:15

Izrael továbbra is fennhatósága alatt fogja tartani a ciszjordániai zsidó telepeket, és a kolóniaépítés is folytatódik, függetlenül az amerikaiak ezzel kapcsolatos fenntartásaitól - közölte Ariel Saron izraeli kormányfő.

A hivatásos hadsereget támogatja a lakosság

Itthon2003.02.17, 08:12

A felnőttek 69 százaléka támogatja, hogy Magyarország védelmét hivatásos katonákból álló hadsereg lássa el - derült ki a Tárki februári felméréséből. A sorkötelesség fenntartásával a válaszadók mindössze 22 százaléka értett egyet.

Tagok és jelöltek

Nagyvilág2003.01.21, 18:06

Összeállításunkból megismerheti az EU-tagok és a jelöltek gazdasági helyzetét, politikai viszonyait, területi és népességi jellemzőit, illetve rövid történelmét. Megtudhatja, melyik EU-ország várja az új tagokat, illetve kik azok, akiknek erős fenntartásai vannak.

Gusztos a Munkáspárt miatt mondott le

Itthon2002.11.08, 12:29

Lemondott posztjáról Gusztos Péter, az SZDSZ salgótarjáni elnöke. Az indoklás szerint a politikusnak fenntartásai vannak azzal kapcsolatban, hogy pártja a Munkáspárttal együtt vesz részt a város vezetésében.

Egyre élesebben támadják a hollandok a bővítést

Nagyvilág2002.10.18, 11:42

A lemodott, most ügyvezetőként működő holland kormány pénteki ülésén tárgyal az EU-bővítés finanszírozásáról. Két koalíciós partner kinyilvánította: nem ért egyet azzal, hogy tíz tagjelölt már az idén lezárhatja a tárgyalásokat. Hollandia mellett további három tagországnak - Nagy-Britanniának, Németországnak és Svédországnak - vannak fenntartásai a bővítésfinanszírozási javaslatokkal szemben.

Schmitt a fővárosnak adná a főváros tulajdonát

Itthon2002.09.11, 18:35

A csepeli Weiss Manfréd Kórház ma is a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában és fenntartásában van - közölte Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes szerdán, reagálva Schmitt Pál főpolgármester-jelölt ígéretére a csepeli kórházat illetően.

Elvis háza a legjobb üzlet

Archívum2002.08.16, 12:00

Elvis Presley, a rock and roll királya nem volt jó üzletember. Amikor 1977. augusztus 16-án meghalt, pénzügyei olyan siralmas állapotban voltak, hogy örökségének kezelői azon gondolkodtak, eladják memphisi, Graceland-nek nevezett, fehér oszlopos, amerikai mélydéli stílusban felépített villáját, mert túl költségesnek tartották fenntartását.

Az EU kiáll az USA mellett

Nagyvilág2001.11.11, 08:41

Az EU fenntartás nélkül támogatja az USA a tálibok és a terrorizmus elleni harcban.

Az OMV egyik tulajdonosa vizsgálja a cég PKN-re tett ajánlatát

Archívum2001.09.10, 15:34

Az osztrák OMV egyik befektetőjének, az International Petroleum Investment Co.-nak (IPIC) részvényesei tovább mérlegelik az olajcég ajánlatát a lengyel PKN Orlenre. A Dow Jones hírügynökség értesülései szerint az IPIC-nek komoly fenntartásai vannak az osztrák vállalat költséges terjeszkedési terveivel kapcsolatban.

Randalírozó részegek zavarják a kórházi munkát Pécsett

Itthon2001.08.23, 11:51

A pécsi önkormányzat 1997-ben megszüntette a detoxikáló állomást. Ugyanakkor a Baranya Megyei Közigazgatási Hivatal szerint a detoxikáló fenntartása önkormányzati feladat. Az ügy már a Legfelsőbb Bíróságnál van, ítélet még nincs. A részegeket Pécsett jelenleg a belgyógyászaton és a pszichiátriai osztályon látják el, ezzel egyik osztály vezetője sem ért egyet.

Előző
  • 1
Következő