Fener

címke rss

A Portónak sikerült a reváns, a Real Madridnak nem

Megkezdődtek a "visszavágók" a Bajnokok Ligájában, a negyedik fordulóban a két héttel ezelőtti párosításokat ismételték meg a felek fordított pályaválasztással, és egyedül a Portónak sikerült a reváns, a portugál gárda a 92. percben szerzett góllal verte idegenben a Dinamo Kijevet. A Juventus a kétgólos torinói siker után Alessandro Del Piero duplájával Madridban is legyőzte a Realt, a Zebrák ezzel készülhetnek az egyenes kieséses szakaszra. A Manchester Glasgow-ban, a Villarreal Aalborgban, a Bayern München Firenzében ért el döntetlent, de mindhárom gárda nagyon közel került a továbbjutáshoz. A Zenit története első BL-sikerét arattta ...

BL: Cannavaro felkészült a torinói gúnyolódásokra

Sport2008.10.21, 12:14

A Bajnokok Ligájában kedden pályára lépő együttesek között mindössze egyetlen olyan akad, amely eddig mind a két mérkőzését megnyerte, és ha a Real Madrid folytatja ezt a sorozatát a Juventus elleni rangadón, akkor tulajdonképpen máris továbbjutónak érezheti magát. A Celticnek viszont mindenképpen pontot kellene szereznie Manchesterben ahhoz, hogy ne szálljanak el az esélyei. A müncheni találkozó pikantériáját az adja, hogy a bajorok csatára, Luca Toni először játszhat egykori klubja, a Fiorentina ellen - igaz, sérülés miatt kérdéses a szereplése.

A nap sportvideója: a keddi BL-forduló góljai

Archívum2008.10.01, 13:45

A Bajnokok Ligája második fordulójának keddi játéknapján összesen 17 gólt született, nálunk mindegyiket megtekinthetik. Nézzék meg Van Persie és Adebayor Porto elleni dupláját, Berbatov első góljait a MU mezében, Van Nistelrooy újabb szemfüles találatát és Marcos Senna három pontot érő szabadrúgását!

A Vasas messze nem Fener, nyolc gól Kaposváron

Sport2008.08.09, 22:56

A labdarúgó Soproni Liga harmadik fordulójának szombati játéknapján az MTK a Fáy utcában ütötte ki a Vasast, míg az Újpest Siófokról távozott győztesen. A Paks öt gólt szerezve hozta el a három pontot Kaposvárról, míg a Nyíregyházát magabiztosan elintéző újonc Haladás már második a tabellán.

Újpesten alázta meg a Fener az MTK-t

Sport2008.08.07, 08:36

Az isztambuli 2-0-s vereséget követően az MTK Budapest az újpesti Szusza Ferenc Stadionban fogadta a Fenerbahce labdarúgó-együttesét a Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának visszavágóján. A törökök az 5. percben szerzett góljukkal gyorsan eloszlattak minden bravúrra vonatkozó kételyt, végül megalázó különbséggel, 5-0-ra győztek, s 7-0-s összesítéssel jutottak tovább a rendkívül gyengén futballozó magyar bajnok ellen.

Súlyos kaposvári vereséggel altatta a Fenert az MTK

Sport2008.07.25, 21:16

A labdarúgó Soproni Liga 2007-2008-as szezonjának nyitómérkőzésén a bajnoki címvédő MTK súlyos, 3-1-es vereséget szenvedett a Kaposvár vendégeként.

Ismét két ukrán csapat a BL-csoportkörben

Sport2007.08.30, 07:43

A 2004-2005-ös szezont követően ismét dupla okuk van az örömre az ukrán futballdrukkereknek, hiszen 2012-ben Lengyelországgal társbérletben Európa-bajnokságot rendező keleti szomszédunk klubfutballjának mindkét zászlóshajója, a Sahtar Donyeck és a Dinamo Kijev is felkerült a Bajnokok Ligája főtáblájára.

Történelmet író török védelem

Archívum2007.01.23, 13:20

Hetente jelentkező, új sorozatunkban a labdarúgás történelméből ismertetjük meg olvasóinkat jónéhány hihetetlennek tűnő rekorddal. Reméljük, hogy az alábbi sztorikat - amelyek közül valamennyi valós, megtörtént eseményt, sorozatot, eseményt elevenít fel - előző szériánk nevének megfelelően, tátott szájjal fogják olvasni.

Piszkos ügy

Sport2006.09.04, 16:20

Néhány éve furcsa sérülést szenvedett a Fenerbahce portása, Volkan Demirel. Az isztambuliak egyese a Galatasaray elleni rangadót követően (amelyet a Fener 2-1-re megnyert) együtt ünnepelt a többiekkel, és úgy gondolta, hogy kidobja mezét a lelkes drukkerek közé.

BL: előny nélkül utazik Szkopjébe a Debrecen

Sport2006.07.28, 12:23

Megkezdte szereplését a Debrecen a Bajnokok Ligájában, a selejtező második fordulójának első felvonásán a macedón Rabotnickit fogadta a Loki, és az 1-1-es végeredmény azt jelenti, hogy nehéz visszavágó elé néz Supka Attila csapata.

A Fener nyerte a derbit, négy helyen bajnokot avattak

Archívum2006.04.24, 08:55

A franciáknál a Ligakupa döntőjének árnyékában két elmaradt bajnokit is bepótoltak, amelyek egyikén a friss bajnokcsapat, a Lyon 2-1-re kikapott. Ha már a friss bajnokoknál tartunk: a hát végén négy európai országban is eldőlt az elsőség sorsa. A törököknél viszont izgalmas hajrá várható, mivel a Fenerbahce az isztambuli rangadón 4-0-ra verte a Galatasarayt, így a két együttes azonos pontszámmal áll az élen.

Majdnem meztelenül futballoztak Izmirben

Archívum2006.04.21, 08:18

Néhány éve nem akármilyen események előzték meg a Göztepe Izmir-Fenerbahce SK török bajnoki mérkőzést. A hazai gárdáról mindenki tudta, hogy jelentős adóssága van, mint ahogyan a futballisták sem kaptak fizetést már két hónapja, de senki sem gondolta, hogy a végrehajtók ilyen hamar megjelennek Izmirben.

Otthon kapott hatalmas pofont a Lyon

Archívum2006.02.27, 09:42

A korábban már lefutottnak tartott török pontvadászatban egy pontra csökkent a Fenerbahce előnye, mivel a listavezető csak egy döntetlenre volt képes az isztambuli derbin a Besiktas ellen. Franciaországban "őrült" fordulót rendeztek, rengeteg váratlan eredménnyel, közte a listavezető Lyon hazai 4-1-es vereségével. Skóciában egy harmadosztályú együttes is bejutott a legjobb négy közé a kupában, Portugáliában pedig egy kapushiba döntötte el a rangadót.

Fényesen ragyog a Fener csillaga

Archívum2006.02.09, 09:22

Szinte minden országban élnek a labdarúgást őrült módon szerető emberek, akik mindent megtesznek azért, hogy kedvenc klubjuk beépüljön napjaikba. Egyesek például csak az egyesület színeinek megfelelő ruhát viselnek, sőt minden használati tárgyuk ebben a színösszeállításban pompázik.

Őszi bajnok a Lyon, derbit nyert a Fener

Archívum2005.11.28, 08:03

Európa futballpályáin sok helyen az időjárás vette át a főszerepet, Belgiumban majdnem a teljes forduló elmaradt, de Németországban, Svájcban, Ausztriában, Hollandiában és Szlovéniában is halasztottak el találkozókat. Isztambulban helyi rangadót rendeztek, és a derbi a Fenerbahce győzelmét hozta a Galatasaray felett; a francia bajnokságban a  Lyon ezúttal nem nyert, de döntetlenjével is bebiztosította őszi elsőségét.

Meglépett a Lyon, csak ikszelt a Fener

Sport2005.02.07, 07:39

A török pontvadászatban hiába mutatkozott be a Fenerbahce együttesében a tízmillió euróért leigazolt Nicolas Anelka, az isztambuliak nem tudtak nyerni a Samsunspor ellen, így előnyük a felére csökkent az ősi rivális Galatasarayjal szemben. Franciaországban viszont tovább nőtt a listavezető Lyon fórja, a címvédő immár hét ponttal előzi meg a második Lille együttesét.

Idegenben nyert a Bruges, otthon a Fener

Sport2004.03.01, 07:08

A hét vége talán legnagyobb érdeklődéssel várt meccse Európában az isztambuli derbi volt, amelyet a Fenerbahce nyert meg, nagy lépést téve ezzel az aranyérem felé. Belgiumban a Loki UEFA-kupa ellenfele, a Bruges idegenben nyert, hátrányból fordítva; Franciaországban pedig a dobogósok egyaránt döntetlent játszottak.

A Fener és a Galata egymástól csábítja a focistákat

Sport2002.12.27, 13:13

A világ labdarúgásában kevés csapat rivalizál úgy egymásal, mint a török Galatasaray és Fenerbahce, a két isztambuli klub drukkerei szemében pedig annál nagyobb árulás nem létezik, mint hogy a gyűlölt ellenfélhez igazoljon valamelyik futballista. A hírek szerint azonban két labdarúgó éppen ezt tervezi: a Galatától Hasan Sas, a Fenertől pedig Haim Revivo igazolna át a másik fővárosi alakulathoz.

A nap játékosa: Rüstü Recber (Fenerbahce)

Sport2002.03.05, 06:50

A török válogatottból az utóbbi időben egyre többen igazoltak külföldre, de a nemzeti tizenegy és a Fenerbache portása, Rüstü Recber annak ellenére maradt az isztambuli klubnál, hogy több remek ajánlata is volt. Úgy tűnik azonban, hogy hamarosan ő is idegenlégiós lesz, hiszen a Fener elnöke, Aziz Yildirim a minap kijelentette: ha megfelelő ajánlat érkezik, akkor hajlandóak elengedni a kapust.

Örömjátékkal verte a GYSEV a Fenert

Sport2001.11.14, 21:59

Az előzetes várakozásokkal ellentétesen nem mutatott komoly ellenállást a GYSEV török Euroliga ellenfele, így Baloghék könnyedén, huszonhárom ponttal nyertek.

Előző
  • 1
Következő