Félvilág

címke rss
Feleségeket, anyákat csap be a szélhámos, mégis szimpatikus

Feleségeket, anyákat csap be a szélhámos, mégis szimpatikus

Március 14-től látható a mozikban az Apró mesék, Köbli Norbert forgatókönyvíró és Szász Attila rendező első közös mozifilmje olyan népszerű tévés produkciók után, mint A berni követ, a Félvilág és az Örök tél. A II. világháború után játszódó filmben Szabó Kimmel Tamás főhőse úgy próbál túlélni Budapesten, hogy olyan apróhirdetésekre jelentkezik, amikben nők keresik férjeiket vagy fiaikat, akik nem tértek haza a háborúból. Azt hazudja, hogy együtt szolgált a keresett férfival, és cserébe elfogadja a hirdető vendéglátását. Számításait Kerekes Vica karaktere húzza keresztül, aki szintén hiába várja férjét (Molnár Levente).  

Batman és Superman együtt sem tudta lenyomni a Saul fiát

Archívum2017.01.04, 19:50

Hogyan teljesítettek tavaly a magyar filmek? A Saul fia annak ellenére vitt mindent, hogy még 2015 nyarán mutatták be, Tom Hankst, Leonardo DiCapriót és a Suicide Squadot is legyűrte. Fontos tanulság, hogy brutális, magas korhatár-besorolású thrillerekből nem csupán a külföldire, de a hazaira is van kereslet, illetve kiderült, hogy a Filmalapon túl is van élet. A lovasíjász, az Ernelláék Farkaséknál és a Wellhello-film az állami szervezet segítsége nélkül találta meg a közönségét. Romantikus komédia most nem volt, kaptunk viszont helyette időutazós sci-fit és kerekesszékes gengszterfilmet, amelyek több nézőnek is örömet szerezhettek volna.

Az év legütősebb szexjelenetei a moziban

Film2016.12.29, 00:27

Az idei filmek tobzódtak a szexjelenetekben: volt köztük izzasztó, szemkápráztató, szenvedélyes, mókás vagy éppenséggel meghökkentő együttlét is. Robert De Nirót régi kedvencünk, a szexbomba Aubrey Plaza döntötte meg, Osvárt Andreát egy görög félisten kente a falhoz, Alicia Vikandert nem érdekelte, hogy a partnere női ruhát visel, úgy is meghívta az ágyába, Kovács Patríciával pedig pörögni kezdett a világ, amint úrrá lett rajta a gyönyör. Ha csodaszép szeretkezést akar látni, akkor Cate Blanchett és Rooney Mara párosa nyerő, ha valami újra vágyik, akkor az ukrán kamaszokra figyeljen oda, ha pedig meg akar döbbenni, akkor azt Samuel ...

Oda akarok merészkedni, ahol magyar film még nem járt

Archívum2016.12.17, 18:37

Pénteken este adta le a Duna TV a Szürke senkiket, amit az utóbbi ötven év legütősebb magyar háborús filmjének neveztünk (aki kihagyta, itt megnézheti). A film írója, Köbli Norbert egy csomó más remek film forgatókönyvét jegyzi, legutóbb a Mágnás Elza-gyilkosságról szóló Félvilágét. Az ambiciózus és tehetséges forgatókönyvíró újabb merész dolgokon töri a fejét: az Origónak adott interjújában beszélt először arról, hogy sikeres történelmi filmjei után mostantól inkább jelen idejű történeteket írna. Szerinte minden filmes műfajt meg lehet honosítani Magyarországon, csak egy jó sztori kell hozzá. Azzal fog kísérletezni, hogy sci-fivel,, ...

Az év legjobb filmjei

Film2016.12.17, 12:18

Gyönyörűen esett szerelembe Cate Blanchett és Rooney Mara, de Ryan Gosling és Emma Stone is. Zokogtunk sci-fin, ájuldoztunk horroron, ámultunk rajzfilmen. Dicsőségesen tért vissza Rocky, kiderült, van még szufla a szuperhősökben, és kitart a Harry Potter-varázs is. Rovatunk történetében először három magyar film is rákerült az év végi toplistánkra. Szerintünk ez volt a huszonöt legjobb film az idén.

Félvilág: Kovács Patrícia és Gryllus Dorka díjat kapott

Life.hu2016.11.27, 10:59

A legjobb színészi alakításért járó elismerést vehette át Kovács Patrícia és Gryllus Dorka szombat éjjel a barcelonai Zoom Fesztiválon.

Egy fiatal test kéne, de a mai eszével

Film2016.11.24, 17:36

Már megvásárolható DVD-n az utóbbi idők egyik legjobb magyar filmje, a Félvilág. A lemezt számos izgalmas extrával pakolták meg, a kimaradt jelenetek közül most meg is mutatjuk az egyiket. A kétperces részlet Mágnás Elza hálószobájában játszódik, és segítségével még teljesebb képet kaphatunk a budapesti luxuskurva és komornája titkokkal és elfojtott érzelmekkel teli kapcsolatáról.

Egyszeri csoda volt a Saul fia Oscar-díja?

Film2016.06.27, 18:00

Rajtunk a filmvilág szeme, hogy címvédőként mely filmet nevezzük idén Oscarra. Tavaly ilyenkor már bejelentette Magyarország, hogy a Saul fiát indítja a legjobb külföldi film Oscarjáért és Nemes Jeles László éllovas státuszát senkinek sem sikerült megingatni az év második felében. Idén nem ilyen reményteljes a helyzet, de azért van miből válogatni.

A magyarok is tudnak úgy kínlódni, mint DiCaprio

Archívum2016.06.03, 18:24

A berni követ és a Félvilág forgatókönyvírója az utóbbi években csalhatatlan érzékkel ismerte fel, milyen filmek hiányoznak a hazai palettáról. Most az első világháború vérzivataros időszakába kalauzol el minket, és egy vegyes etnikumú különítményt küld öngyilkos küldetésre az olasz frontra. Köbli Norbert feszültséget, sok akciót és világszínvonalú színészi alakításokat ígér.

A Lovasíjászt többen látták, mint a többi idei magyar filmet összesen

Film2016.05.30, 23:33

Eddig huszonnégy filmalapos támogatással megvalósult nagyjátékfilmet mutattak be, de közülük mindössze hat szedett össze több nézőt A Lovasíjász-nál: a Coming Out, a Megdönteni Hajnal Tímeát, az Argo 2, a Swing, a Liza, a rókatündér és a Saul fia. A Lovasíjász kétszer annyi embert érdekel, mint Kern András http://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20160317-mar-tobb-mint-55-ezren-lattak-a-lovasijasz-kaszas-geza-kassai-lajos.html A Lovasíjász már a Vajna-filmek felét a porban hagyta http://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20160225-a-lovasijasz-mar-a-vajna-filmek-felet-a-porban-hagyta-kaszas-geza-kassai-lajos.html Thhrillerben ...

Előző
Következő