felvásárlás

címke rss

Egyre kiélezettebb a viszony a divatipari óriások között

Gazdaság2020.09.10, 16:16

Jogi útra terelõdik a francia LVMH luxusipari konglomerátum és az amerikai Tiffany ékszergyártó üzleti megállapodása. Korábban az LVMH 16 milliárd dollárért megvette volna az amerikai céget, azonban az üzlet most meghiúsulni látszik, aminek következtében a Tiffany úgy döntött, pert indít.

Az amerikai áruházlánc óriás is bejelentkezett a TikTokért

Gazdaság2020.08.28, 13:52

A TikTok nem választott még vevõt, így változatlanul tárgyal az Oracle-lel és a Microsofttal, de az üzlet az értesülések szerint most már napokon belül megszülethet. Eközben a legnagyobb amerikai kiskereskedelmi lánc, a Walmart is bejelentkezett a népszerû mobilalkalmazásért, hogy a Microsofttal összefogva közösen vegyék azt meg a versenytársak elõl. Az ügyet ismerõ források szerint az üzlet valószínûleg a 20–30 milliárd dolláros tartományba esik majd.

Ez a vállalat veheti meg a TikTok alkalmazást

Gazdaság2020.08.19, 11:47

Korábban az Origo is megírta, hogy a Microsoft és a Twitter is tárgyal a népszerû alkalmazás, a TikTok amerikai, kanadai, ausztrál és új-zélandi részlegének megvásárlásáról a kínai tulajdonossal, a ByteDance-szel. Most viszont egy új cég is képbe került, ráadásul annak érdeklõdését Donald Trump amerikai elnöke is támogatja, így létre jöhet egy esetleges megállapodás a TikTok felvásárlásáról.

Újabb vállalat szállt be a TikTok-ért folytatott versenybe

Gazdaság2020.08.19, 09:49

A Financial Times értesülése szerint az Oracle is megkezdte a tárgyalásokat a TikTok kínai tulajdonosával, a ByteDance-szel az applikáció amerikai, kanadai, új-zélandi és ausztrál részlegének felvásárlásáról. Így a Microsoft és a Twitter mellett újabb vállalat jelent meg a lehetséges befutók között.

Miért éppen a Microsoft akarja megvenni a TikTokot?

Gazdaság2020.08.15, 10:03

Elsõ ránézésre meglehetõsen szokatlannak tûnik, hogy a Microsoft érdeklõdik a tinédzserek között rendkívüli népszerûségnek örvendõ közösségi alkalmazás, a kínai tulajdonban lévõ TikTok iránt. Ráadásul az utóbbi évek üzleti döntései sem éppen azt támasztják alá, hogy a Microsoft sikeresen tudná folytatni, amit a ByteDance elkezdett - elég csak a Xbox Kinect kiegészítõjére, a Windowsos- telefonokra, vagy éppen a Mixer nevû streaming platformra gondolni, amelyek végül mind zsákutcának bizonyultak. Mi lehet az oka annak, hogy a Microsoft éppen most próbálja megnyerni a tizenéveseket, ráadásul egy, botrányoktól övezett alkalmazással?

Megvették a Metro-játékok fejlesztõjét

Techbázis2020.08.13, 13:12

Egy vadiúj franchise-on is dolgozni fog a 4A Games.

Nem gyárt több laptopot a Toshiba

Gazdaság2020.08.10, 14:30

A Toshiba laptopjai egy idõben meghatározói voltakk a piacnak, azonban az elmúlt években a cég fokozatosan kivonult a szegmensbõl, most pedig végleg feladták a gyártást.

A Twitter is megvenné a kínai TikTokot

Gazdaság2020.08.10, 15:22

A Twitter nevû közösségi oldal vásárolhatja meg a TikTok amerikai részlegét, pedig nemrég még arról volt szó, hogy a Microsoft már célegyenesben van és hamarosan lezárhatja az akvizíciót. A Twitter viszont minden szempontból logikusabb döntés lenne, ráadásul a Facebook és a tulajdonában lévõ Instagram ezzel egy erõs riválist kapna, amit az amerikai döntéshozók egyébként is régóta szorgalmaznak.

Az Uber brit techvállalatot vásárol fel

Gazdaság2020.08.06, 12:48

Az Uber nemrég bejelentette, hogy felvásárolják a brit Autocab nevû tech vállalatot, így a szolgáltatás olyan területeken is elérhetõ lesz, ahol eddig nem.

Megvan a jóváhagyás Európa legnagyobb szuperexpressz szállító vállalatára

Gazdaság2020.08.04, 16:15

Francia-kanadai gyártó lehet Európa legnagyobb szuperexpressz-szállítója, miután az Európai Bizottság – némi meglepetésre – hozzájárult az Alstom és a Bombardier felvásárlási ügyletéhez. Tavaly a testület megvétózta az Alstom-Siemens fúzióját - írja a Magyar Nemzet.

Tényleg az NVIDIA kezébe kerülhet az ARM

Techbázis2020.08.03, 12:19

Elõrehaladott fázisban vannak a megbeszélések, több mint 32 milliárd dolláros felvásárlást eszközölhet az NVIDIA.

Apránként adogatják el az eBay-t

Gazdaság2020.07.23, 10:26

Az eBay-nek, a világ egyik legnagyobb online piacterének az anyagi helyzete elég bizonytalanná vált az utóbbi idõben, ezért arra kényszerült, hogy dollármilliárdokért árulja a cég egyes részeit. Most éppen az oldal apróhirdetéseit kezelõ alvállalatot adják el a szintén internetes kereskedéssel foglalkozó norvég Adevintának.

Rákapcsol az androidos fejlesztésekre a Microsoft

Techbázis2020.07.09, 14:54

A Surface Duo érdekében felvásárolja a Movialt a redmondi óriásvállalat.

Az Uber felvásárolta az egyik versenytársát

Gazdaság2020.07.06, 12:23

Sajtóértesülések szerint az Uber megállapodott a Postmates felvásárlásáról. A végsõ ár 2,65 milliárd dollár lesz, amelyet az Uber részvényekkel fizet majd ki.

Hatalmas értékû felvásárlással gyorsítaná fel a hitelezést a Mastercard

Gazdaság2020.06.29, 20:44

A Mastercard olyan startupot vásárol meg, amely segítséget nyújt a bankoknak a hitelképességgel kapcsolatos döntések gyorsabb meghozatalához. Az akvizíció része a Mastercard tavaly megkezdett szolgáltatás portfólió-szélesítési stratégiájának.

Meg kell védeni a vállalatokat az ellenséges külföldi felvásárlástól

Gazdaság2020.06.27, 14:42

Meg kell védeni a magyar vállalatokat az ellenséges célú külföldi felvásárlástól, a kormány többek között ehhez is felhatalmazást kér a most indult nemzeti konzultáción - hangsúlyozta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

Egy román startup 500 millió dolláros üzlete a Facebookkal

Gazdaság2020.06.25, 14:31

Andrei Dunca román vállalkozó elsõ ízben adta közre a LiveRail, a valaha kifejlesztett egyik legjobb román projekt eladásának történetét. A romania-insider.com beszámolójában Dunca beszél a Facebookkal hónapokig folytatott tárgyalásokról, kétségeirõl és arról, mi történt az 500 millió dolláros ügylet megkötését követõen.

Önvezetõ technológiát fejlesztõ céget venne az Amazon

Gazdaság2020.05.27, 14:22

Elõrehaladott szakaszban tartanak a tárgyalások az Amazon és az önvezetõ technológiát fejlesztõ Zoox között. Az e-kereskedelmi óriás ezzel még tovább növelheti a szerepét a technológiai szektorban.

Az olajpiaci helyzet miatt egyesülhetnek az óriásvállalatok

Gazdaság2020.05.25, 14:09

Az olajár közelmúltbeli összeomlása hatalmas lehetõségeket is jelent a szektorban. Ilyen idõszakban ugyanis végre lehet hajtani azokat az üzleteket, melyekre normális esetben kevésbé volna lehetõség. Igaz az energiaszektorra is, ahol egyes elemzõk szerint igen különleges összeolvadások jöhetnek.

Moziláncot venne az Amazon

Gazdaság2020.05.11, 21:01

Az Amazon érdeklõdik a jelenleg anyagi gondokkal küzdõ AMC Entertainment médiavállalat iránt, amely a világ legnagyobb multiplex mozihálózatát mûködteti – írja a MarketWatch.

Egymilliárd dolláros óriásberuházást tervez az Intel

Gazdaság2020.05.04, 14:28

A Moovit már korábban is jelentõs tõkét vont be olyan befektetõktõl, mint a BMW, az Intel, az iVentures és a Sequioia Capital. A friss hírek szerint azonban most teljes egésszében meg szeretné venni az izraeli céget a chipgyártással foglalkozó Intel, amely így diverzifikálná portfólióját.

Kiderült, mennyi aranyat vásároltak idén eddig a befektetõk

Gazdaság2020.05.01, 10:52

Világszerte nõtt a befektetési célú aranyvásárlás az elsõ negyedévben az Arany Világtanács adatai szerint.

Az Öböl-menti országok ismét felvásárlásokra készülnek

Gazdaság2020.04.27, 16:36

Az Öböl-menti független befektetési alapok, köztük a Szaúd-Arábiai Nyílt Beruházási Alap és az Abu Dhabi Mubadala olyan felvásárlásokra készülnek, amelyeknél az eszközértéket nagyon lecsökkenti a koronavírus-járvány.

Újra magyar kézbe kerül egy táplálékkiegészítõ-gyártó cég

Gazdaság2020.04.19, 16:17

A BiotechUSA magyar versenytársát a dél-afrikai tulajdonosoktól veszi meg. 

Kínai kézbe kerülhetnek a gyengélkedõ európai techvállalatok?

Gazdaság2020.04.17, 13:33

Kínai felvásárlások áldozataivá válhatnak az európai techcégek, amennyiben az Európai Unió államai nem lépnek. Az utóbbi idõben kialakult piaci visszaesés egyre inkább kedvez ezeknek a törekvéseknek, az unió versenybiztosa ugyanakkor arra szólítja fel a tagállamokat, hogy akadályozzák meg az ilyen tranzakciókat.

Hihetetlen mértékben ugrott meg a céges-laptop vásárlás

Gazdaság2020.03.12, 15:53

Már nemcsak a tartós élelmiszereknél zajlik felvásárlás, hanem a laptopokat is soha nem látott mennyiségben vásárolják a cégek szerte Európában.

Kínai rágcsálnivalót gyártó céget vesz a PepsiCo

Gazdaság2020.02.24, 11:53

A PepsiCo megállapodott a kínai Be & Cheery nevû, rágcsálnivalókat gyártó és forgalmazó vállalattal a felvásárlásról. Az ügylet összértéke 705 millió dollár lesz, jelentették be az érintett vállalatok.

Az Alstom belevásárol a Bombardier-be

Gazdaság2020.02.17, 13:10

A Bombardier 7 milliárd dollárért adja el a vonatokat gyártó részlegét az Alstomnak. A tranzakció lezárását követõen a Bombardiernek már csak a repülõgépgyártó divíziója marad meg.

A Spotify komoly médiacéget vásárolt fel

Gazdaság2020.02.12, 12:40

A Spotify a napokban ismét bebizonyította, hogy a podcastben látja a jövõt, hiszen felvásárolták a teljes The Ringer médiahálózatot 250 millió dollárért.

Már negyedszer tett vételi ajánlatot a Xerox a HP-nak

Gazdaság2020.02.11, 12:57

A Xerox megemelt vételi ajánlattal kereste meg a nála jóval nagyobb HP-t, amely korábban már többször kikosarazta.

Gond lehet az óriásüzlettel, vizsgálják a Sága felvásárlását

Gazdaság2020.01.16, 11:05

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a felek bejelentése alapján 2019 decemberében hatósági bizonyítvánnyal tudomásul vette, hogy a Master Good Termelõ és Kereskedelmi Kft. megszerzi a SáGa Foods Élelmiszeripari Zrt. részvényeinek 100 százalékát eddigi tulajdonosaitól, a Bernard Matthews BV-tõl és a Bernard Matthew Foods Ltd-tõl. Az ügyletrõl az Origo is beszámolt. Az elmúlt napokban a sajtóban napvilágot látott, a felektõl származó piaci adatok azonban nem egyeznek az összefonódás-bejelentés során a hatósággal közölt adatokkal, ezért a GVH az eltérések tisztázása érdekében hivatalból eljárást indított, írja közleményében a hivatal.

Amerikai kézbe került a magyar ballonos vízóriás, a Clearwater

Gazdaság2020.01.15, 15:28

A Cott, amely az otthoni és az irodai ballonos víz vezetõ szolgáltatója Észak-Amerikában és Európában, bejelentette, hogy az Eden Springs-szel együtt - amely a Cott 100 százalékos tulajdona - megvásárolták a magyar Clearwater Kft. teljes üzletrészét.

A Visa ötmilliárd dollárért vett egy szoftvercéget

Gazdaság2020.01.14, 14:37

A kaliforniai Visa 5,3 milliárd dollárt fizetett a Plaid szoftvercégért, amely a Venmo, a Robinhood és számos további fintech alkalmazás kidolgozója – írja a CNBC.

Így vásárolta fel az Airbnb csaknem összes versenytársát

Gazdaság2020.01.13, 17:04

Az online szálláshely-közvetítõ Airbnb - az alapítása óta eltelt 12 évben - egy több milliárd dolláros utazási vállalattá nõtte ki magát, ami az egyedi utazásoktól kezdve az ingatlankezelési szolgáltatásokig mindent kínál felhasználóinak több mint 200 országban – összegzi a Business Insider.

Ilyen kikosarazást még nem látott a vállalati felvásárlások világa

Gazdaság2020.01.10, 14:04

A HP igazgatótanácsa harmadjára is kikosarazta a vevõként novemberben elõször bejelentkezõ, nála jóval kisebb Xerox céget.

Fontos bejelentést tett Csányi Sándor, az OTP vezetõje

Gazdaság2020.01.08, 14:29

Az OTP Bank lezárta a szlovén SKB Bank felvásárlását, ezzel a szlovén piacon is megjelent - közölte Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón Ljubljanában.

Ezek voltak az elmúlt év legizgalmasabb üzletei

Gazdaság2019.12.26, 14:13

Jelentõs lassulást mutatott a felvásárlási és összeolvadási piac az év elsõ három negyedévében. Ennek ellenére összesen majdnem 2500 milliárd dollár értékben kötöttek üzletet a cégek a világban, és még decemberre is maradt egy teljes iparágat érintõ izgalmas bejelentés.

Mesterséges intelligenciával fokozhatja a fotók minõségét az Apple

Techbázis2019.12.17, 11:18

A Spectral Edge-et is felvásárolta az Apple: AI-funkciókkal javulhatnak az iPhone-ok kamerái.

Elképesztõ felvásárlás történt az online brókerpiacon

Gazdaság2019.11.26, 16:45

Az online brókerpiac két legnagyobbja, a Charles Schwab és a TD Ameritrade összeolvad, ezzel pedig egy valódi cégóriás keletkezik amely 24 millió ügyfelet és 5 ezer milliárd dollárt kezel majd. A két diszkont brókercég összesített éves bevétele meghaladja a 25 milliárd dollárt.

A Louis Vuitton anyacége veszi meg a Tiffanyt

Gazdaság2019.11.25, 16:08

A francia LVMH luxuscikk-forgalmazó konszern 14,7 milliárd euró (4925 milliárd forint, részvényenként 135 dolláros, kb. 41 ezer forintos) kivásárlási árban egyezett meg az amerikai Tiffany ékszerkereskedelmi vállalattal - jelentette be a francia konszern.

Török lehet a világ második legnagyobb utaztatási vállalata

Gazdaság2019.11.19, 10:51

Az Anex Tour török utaztatási cég tulajdonába kerülhet a szeptemberben csõdbe ment Thomas Cook utazási iroda németországi érdekeltsége, amely olyan vállalatokat egyesített, mint az Öger Tours, a Bucher Reisen és a Neckermann.

A HP visszautasította a Xerox vételi ajánlatát

Gazdaság2019.11.18, 13:35

Az 1939-ban alapított Hewlett-Packard visszautasította a Xerox 33,5 milliárd dolláros vételi ajánlatát. A cég szerint az ügylet alábecsüli a HP üzleti tevékenységét, és az igazgatóság aggodalmát fejezte ki a túlméretezett adósságokkal kapcsolatban, ami a két vállalat egyesülése után keletkezne – összegzi a MarketWatch.

Így maradhatna életben az Uber

Gazdaság2019.11.11, 13:53

Az Uber legnagyobb problémája, hogy a fuvarmegosztó óriás riasztó mértékben termeli a veszteséget. Ahhoz pedig, hogy az Uber el tudjon kezdeni nyereséget produkálni, le kellene állnia az árcsökkentéssel, melyet annak érdekében hajt végre, hogy lenyomja a legnagyobb amerikai versenytársnak számító Lyftet. Egy elemzés szerint épp ezért egyetlen helyes út állna az Uber elõtt az életben maradáshoz: fel kellene vásárolnia a versenytársát.

Meglepõ felvásárlási ajánlatot kapott a HP

Gazdaság2019.11.07, 14:18

A Xerox Holding vételi ajánlatot tett a nála jóval nagyobb Hewlett-Packard (HP) cégre.

Egy légiközlekedési óriáscég felvásárolja a fapados Air Europát

Gazdaság2019.11.04, 16:14

Az International Consolidated Airlines Group (IAG) bejelentette, hogy egymilliárd euró (328,9 milliárd forint) készpénzért megvásárolja az Air Europa légitársaságot a Globalia Corporacion Empresariatól – írja a MarketWatch.

Hongkong mégsem vásárolja fel a londoni tõzsdét

Gazdaság2019.10.08, 12:09

Kedden jelentette be a hongkongi tõzsde, hogy lemondta 39 milliárd dolláros kéretlen vételi ajánlatát a londoni tõzsdére, mivel a London Stock Exchange (LSE) vezetõségét nem gyõzte meg az ajánlat – írja a CNBC.

Ezek voltak 2019 eddigi legnagyobb céges összeolvadásai

Gazdaság2019.10.07, 16:15

A vállalati felvásárlások és összeolvadások piaca jelentõsen lelassult 2019 harmadik negyedévében. Ezzel együtt viszont az üzletek átlagos mérete emelkedett. Idén eddig ez volt az öt legnagyobb összeolvadás.

Ha ezt meglépné a BMW, az komoly fordulatot hozhatna az autóiparban

Gazdaság2019.09.20, 10:19

A BMW-nek meg kellene vásárolnia a luxusautógyártó Jaguar Land Rovert jelenlegi tulajdonosától, az indiai Tata Motorstól – legalábbis egy elemzõház szerint.

A kínaiak veszik meg a brit Thomas Cook utazási irodát

Gazdaság2019.08.28, 14:15

A világ legrégebbi, ma is mûködõ utazási irodája a kínai Fosunnak adja el többségi részesedését. A brit utazási iroda még júliusban kezdte meg az egyeztetéseket a kínai vállalattal – összegzi a BBC.

Átrendezheti az autóipart, amire a Volkswagen készülhet

Gazdaság2019.08.23, 11:34

A német Manager Magazin a vállalathoz közel álló forrásokból úgy értesült, hogy a Volkswagen vezérigazgatója, Herbert Diess részesedést szerezne a Teslában.

Meghiúsult a felvásárlás, bajban lehet a Metro

Gazdaság2019.08.19, 18:27

Meghiúsult a Metro kereskedelmi lánc felvásárlása, miután kiderült, hogy az erre vonatkozó szándékát nemrég bejelentõ cseh milliárdos, Daniel Kretinsky nem hajlandó növelni az 5,8 milliárd eurós ajánlatot a német konszern többségi részesedéséért.

A Vodafone tulajdonába került a UPC

Techbázis2019.08.02, 13:31

Sikeresen lezárult a Vodafone Csoport és a Liberty Global közötti tranzakció, melynek köszönhetõen a Vodafone Magyarország lett a UPC Magyarország 100%-os tulajdonosa.

Komoly változás a hazai biztosítási piacon, több tízezer szerzõdést érint

Gazdaság2019.07.31, 12:06

A nemzetközi Generali Csoport által 2019. április 2-án bejelentett tranzakció szerint a Generali Biztosító megvásárolta a magyarországi ERGO biztosítók teljes biztosítási portfólióját. Az akvizíció a két nagyvállalat közötti csoportszintû, a magyar mellett a szlovák piacra is kiterjedõ tranzakció része.

Összeolvad a T-Mobile és a Sprint

Gazdaság2019.07.29, 10:34

Az amerikai igazságügyi minisztérium engedélyezte a T-Mobile és Sprint 26 milliárd dolláros összeolvadását.

A Vodafone megveszi a UPC-t

Gazdaság2019.07.19, 11:16

Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Vodafone csoport 18,4 milliárd euróért megvásárolja a Liberty Global német, cseh, román és magyar leányvállalatát, így a UPC Magyarországot is. Az ügylet július 31-én zárulhat, amikor a Vodafone Magyarország és a UPC Magyarország megkezdi közös mûködését.

A 4iG megvásárolja a T-Systemset

Gazdaság2019.07.09, 12:34

A 4iG Nyrt. és a Magyar Telekom Nyrt. megállapodott a T-Systems Magyarország Zrt. eladásával kapcsolatos fõbb pontokról – közölték az érintett vállalatok a Budapesti Értéktõzsde (BÉT) honlapján. A felek az ügyletrõl szóló elõzetes megállapodást ma aláírták. A tranzakció a T-Systems átvilágítását, illetve a hatósági jóváhagyásokat követõen az idei évben lezárulhat.

Jó hír érkezett az OTP egyik felvásárlásával kapcsolatban

Gazdaság2019.07.08, 12:06

Az OTP az eredeti árnál olcsóbban jutott hozzá a francia Société Générale (SocGen) montenegrói leánybankjához - jelentette a délkelet-európai térségre összpontosító SeeNews hírszolgálat.

Kis könyvesboltból mindenevõ óriás – az Amazon története

Gazdaság2019.07.06, 16:24

Egy Jeff Bezos nevû 30 éves fiatalember 1994-ben megalapított egy egyszerû online könyvesboltot, melynek az Amazon nevet adta. Most, 25 évvel késõbb a Seattle-i székhelyû cég a világ egyik leghatalmasabb vállalata, Bezos pedig a világ leggazdagabb embere. Íme, a történet arról, hogy lett az Amazon az online kereskedelem királya, és miként terjesztette ki hatalmát számos más területre is.

Két új márkát vásárolhat a L'Oréal

Gazdaság2019.07.04, 11:13

A francia luxuscikk- és kozmetikai termékeket gyártó L'Oreal tárgyalásokat kezdett a Clarins Grouppal a Mugler és az Azzaro felvásárlásáról – írja a Business of Fashion.

A Lego megveszi a Legolandet

Gazdaság2019.06.28, 13:17

Az év egyik nagy üzlete: rengeteg pénzért veszi meg a Lego-család befektetési alapja a céget, ami eddig a Legoland parkokat és a Maddam Tussaud panoptikumokat üzemeltette – írja a CNBC.

Repülõgépgyárat vett a Mitsubishi

Gazdaság2019.06.26, 17:59

Átrendezõdés kezdõdött a repülõgépgyártó vállalatok között. A Reuters közölte a hírt, miszerint a japán Mitsubishi megveszi a Bombardier regionális repülõgépeket gyártó üzletágát. A lehetséges üzletrõl már régóta suttogtak az iparág berkeiben.

Kelet-európai milliárdosok vennék meg a METRO-t

Gazdaság2019.06.24, 11:32

Újabb fordulat történt a Magyarországon is jelen lévõ Metro cash & carry áruházlánc felvásárlási ügyében, amely már lassan egy éve húzódik. Két kelet-európai milliárdos befektetõ szeretné felvásárolni a kiskereskedelmi láncot, akik pénteken magasabb áron, újabb vételi ajánlatot tettek a társaságra. A Metro menedzsmentje azonban kevesli a vételárat, mert szerintük az jóval alacsonyabb a cég valóságos értékénél.

Nem az OTP vette meg a szlovén óriásbankot

Gazdaság2019.06.21, 13:11

Az Apollo amerikai befektetési alap tulajdonában lévõ NKBM bank 444 millió euróért vásárolta meg Szlovénia harmadik legnagyobb bankját, az Abankát.

Megvették a világ egyik legpatinásabb aukciósházát

Gazdaság2019.06.18, 15:54

Patrick Drahi távközlési milliárdos 3,7 milliárd dollárért felvásárolta az amerikai – de eredetileg brit – Sotheby's aukciósházat – írja a BBC.

Újabb szenzációs bejelentésre készül az OTP

Gazdaság2019.06.14, 13:16

Az OTP Bank és az Apollo amerikai befektetési alap tett ajánlatot a harmadik legnagyobb szlovén bank, az Abanka megvásárlására - jelentette a Delo címû szlovéniai napilap.

Felvásárolnák a világ egyik legnagyobb repülõgépgyártó üzletágát

Gazdaság2019.06.06, 12:10

A japán Mitsubishi Heavy Industries kész megvásárolni a kanadai Bombardier vasút és repülõgépipari konszern regionálisrepülõgépek-gyártó (CRJ) üzletágát - jelentette be Tokióban a Mitsubishi.

Boltnyitási láz a Versacénél

Gazdaság2019.06.06, 09:58

A Capri Holding, amely az elõzõ év végén vásárolta meg 2,2 milliárd dollárért a Versace márkát, a tervek szerint több tucat üzletet nyit majd, valamint a már meglévõket is felújítják. Céljuk, hogy megduplázzák a Versace éves értékesítését.

Újabb nagy bejelentés a lakástakarékoknál

Gazdaság2019.05.14, 17:16

Átveszi az Aegon Lakástakarékpénztár portfólióját az Erste Lakástakarék, 10 százalékról 14 százalékra növelve a szerzõdésállomány szerinti piaci részesedését.

Egymás után vásárolhatják fel a világ legnagyobb kaszinóit

Gazdaság2019.05.08, 16:51

Egyre fokozódik a felvásárlási és összeolvadási aktivitás a kaszinóiparban. Különösen Ázsiában lehet izgalmas a következõ idõszak, ahogy a nagy amerikai cégek folyamatosan próbálnak terjeszkedni a versenytársak bekebelezésével.

Az Apple néhány hetente, csendben felvásárol egy-egy céget

Gazdaság2019.05.07, 14:07

Az Apple átlagosan 2-3 hetente megvesz egy céget – számolt be az iPhone gyártójának étvágyáról Tim Cook, a vállalat vezérigazgatója. Ráadásul ezek többségét az Apple be sem jelenti a nagyobb nyilvánosság elõtt.

Az OTP a második legnagyobb bankká válhat déli szomszédunknál

Gazdaság2019.04.29, 15:43

Mai sajtóértesülések szerint az OTP versenyben van két horvát bank megvásárlásáért, amivel akár az ottani bankpiac második legnagyobb szereplõjévé léphet elõ. A Jutarnji List úgy tudja, hogy a magyar pénzintézet érdeklõdik mind a Raiffeisen horvátországi leányáért, mind az Addiko nevû bankért. 

Mégis lenne vevõ a világ legrégebbi utazási irodájára

Gazdaság2019.04.23, 12:01

A Thomas Cook csoport részvényei 15 százalékkal emelkedtek arra a hírre, hogy a brit utazási társaságot több vállalat is részben vagy akár egészében felvásárolná – írja a Reuters.

Lejár az utolsó mohikánok ideje is az olajiparban

Gazdaság2019.04.16, 11:43

Az egyik vezetõ amerikai olajtársaság, a Chevron, felvásárolta az Anadarko Petroleum céget, amely az egyik legnagyobb olajtermelõ a Mexikói-öbölben és az egyik utolsó nagy független olajvállalat.

Az amerikai piacra lép a magyar Geomant

Techbázis2019.04.09, 15:00

A hazai ügyfélszolgálati megoldásokat kínáló cég amerikai vállaltot vásárol fel.

Beragadtak a megaüzletek, leálltak a nagy vállalati felvásárlások

Gazdaság2019.04.04, 12:28

Majdnem teljesen eltûntek a nagy, határokon átívelõ megaüzletek a vállalati felvásárlási és összeolvadási piacról 2019 elsõ negyedévében – derül ki egy friss jelentésbõl. Kína és Európa kimondottan gyengén teljesített, azonban az Egyesült Államok az egész évre kitartó reményt jelentheti a piacon.

Ezúttal müzlimárkába fektet a Nutella tulajdonosa

Gazdaság2019.04.01, 12:47

A Kellogg's és a Nutella tulajdonosa, a Ferrero közel állnak a megállapodáshoz, ami során az olasz céghez kerülhet a Keebler, a Famous Amos és számos gyümölcsös keksz. Az akvizíció legalább egymilliárd dollár értékû – írja a CNBC névtelen belsõ forrásra hivatkozva.

Tech céget vett meg a McDonald's

Gazdaság2019.03.26, 15:30

A McDonald's bejelentette, hogy megállapodott a Dynamic Yield technológiai cég felvásárlásáról, a gyorsétteremlánc ezzel át akar lépni a digitális korszakba az amerikai piacokon – olvasható a CNBC oldalán.

Az Uber egyszerûen csak felvásárolta közel-keleti riválisát

Gazdaság2019.03.26, 13:10

Hivatalosan is bejelentették kedden, hogy az Uber felvásárolja a Careem nevû arab riválisát. Az amerikai cég összesen 3,1 milliárd dollárért jut hozzá a dubaji székhelyû fuvarmegosztó vállalathoz. Ezzel a két társaság megkötötte a közel-keleti térség eddigi legnagyobb technológiai üzletét.

Több ezer dolgozót rúg ki a Disney a gigaüzlet után

Gazdaság2019.03.20, 14:09

A Walt Disney véglegesítette a 21 Century Fox 71 milliárd dolláros felvásárlását, most viszont a beígért költségcsökkentést is végre kell hajtaniuk, emiatt pedig ezrek veszthetik el állásukat.

Újabb bankot vehet az OTP, egekben az árfolyam

Gazdaság2019.03.19, 15:37

Szlovéniában terjeszkedhet tovább az OTP. Szlovén lapértesülések szerint a helyi Abanka privatizációs pályázatán a magyar hitelintézet nyújtotta be a legjobb ajánlatot. A pénzintézet saját tõkéjéhez képest alacsonynak számít a magyar bank által - a kiszivárgott információk szerint - kínált 300 millió eurós vételár - írja a Világgazdaság. A hírre tegnap a tõzsdén nagy forgalom mellett elszállt az OTP-részvények árfolyama, és az emelkedés ma is folytatódik.

Erõs volt tavaly a cégek felvásárlási étvágya

Gazdaság2019.03.10, 13:07

Erõs évet produkáltak tavaly a cégek a felvásárlási és összeolvadási piacon, aminek eredményeként a közepes méretû tranzakciók száma globálisan 2,5 százalékkal bõvült éves alapon. Bár a világgazdasági bizonytalanságok lerontják a hangulatot, a várakozások szerint az idei évben is kitarthat a cégek üzleti étvágya.

Jóváhagyták a két óriás energetikai üzletágának házasságát

Gazdaság2019.02.27, 11:45

Jóváhagyta az Európai Bizottság, hogy a német RWE felvásárolja az ugyancsak német E.ON energetikai vállalat energiatermelési üzletágait.

A Coca-Cola megvásárolja a Bambit

Gazdaság2019.02.21, 13:36

Átveszi a Coca-Cola Hellenic Bottling Company a vezetõ szerbiai édesipari vállalatot, a po¾arevaci Bambit a Mid Europa partners londoni székhelyû beruházási alaptól. A tranzakció értéke 260 millió euró.

Újabb bankot vett az OTP

Gazdaság2019.02.06, 11:04

Az OTP Bank Nyrt. adásvételi szerzõdést írt alá a Sociéte Generale Csoport moldáv leánybankja, a Mobiasbanca - Groupe Societe Generale S.A. (SGMB) 87,85 százalékos részesedésének megvásárlásáról - közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktõzsde honlapján.  

Minden adott, hogy az Apple felvásárolja a Netflixet

Gazdaság2019.02.05, 13:47

A J.P. Morgan szerint már csak idõ kérdése, hogy az Apple felvásárlásokra költse a rendelkezésére álló felhalmozott pénzt. Az egyik elemzõ azt is elmondta, hogy mely vállalat lenne a leglogikusabb és legkifizetõdõbb a kaliforniai techcég számára.

Újabb bankot vehet az OTP

Gazdaság2019.02.04, 10:57

A következõ napokban tárgyalásokra érkezik Moldovába az OTP Bank küldöttsége, hogy egy helyi bank megvásárlásáról folytasson megbeszéléseket – írta a Mold Street hírportálra hivatkozva a Világgazdaság.

Titokzatos bolgár milliárdos vásárolná fel a régiós Telekomcégeket

Gazdaság2019.01.25, 19:57

Kitartanak a Telekom Romania kivásárlásával kapcsolatos spekulációk a román piacon annak ellenére is, hogy az anyavállalat, a görög Hellenic Telecommunications Organisation (OTE) cáfolta azokat a lapértesüléseket, amelyek szerint elõrehaladott tárgyalásokat folytatnának egy bolgár üzletemberrel, Szpasz Ruszevvel - írja a VG cikke.

Felvásárolhatják a legendás amerikai napilapot

Gazdaság2019.01.14, 12:51

A Digital First Media azt állítja, hogy ajánlatot akar tenni az USA Today kiadójának, a Gannettnek a napilap felvásárlására. A fedezeti alapok által támogatott médiacsoport 12 dollárt fizetne részvényenként a kiadónak – olvasható a Business Insideren.

Ki kit vett meg? Az év legnagyobb cégfelvásárlásai

Archívum2018.12.31, 09:13

A vállalati tranzakciók (felvásárlások és összeolvadások – M&A) látványosan erõs évet produkáltak 2018-ban, dacára a napról napra hallható bizonytalanságoknak. A vállalatvezetõk azonban inkább a hosszú távú lehetõségekre figyelnek, vagyis sokakat nem tudtak eltántorítani az idõszakos kellemetlenségek. Ráadásul egyre inkább úgy látszik, hogy a piaci volatilitás kitartóan velünk marad, vagyis sokakban az is fölmerülhetett, nem érdemes várni a nyugodt idõszakra – derül ki a Baker McKenzie év végi jelentésébõl.

Újabb bankot vett az OTP, ezúttal Szerbiában

Gazdaság2018.12.20, 10:16

Az OTP Bank Nyrt. („OTP Bank”) tájékoztatja a tõkepiaci szereplõket, hogy adásvételi szerzõdést írt alá a Societe Generale Csoport leánybankja, a Societe Generale Banka Srbija a.d.(„SGS") 100 százalékos részesedésének, valamint leányvállalatainak megvásárlásáról.

Jövõre is erõs éve lesz Ázsiának

Archívum2018.12.19, 12:08

Az ázsiai üzleti aktivitás idei lendülete várhatóan megmarad 2019-ben is, dacára a globális bizonytalanságnak. A friss tõzsdére lépések és a vállalati felvásárlások, illetve összeolvadások üteme tehát jövõre is igen izmos lehet az ázsiai térségben.

Újabb megaüzlet az Egyesült Államokban

Gazdaság2018.12.18, 15:53

Az amerikai illetékes hatóságtól megkapta az engedélyt az egyesüléshez az Egyesült Államok harmadik és negyedik legnagyobb távközlési cége, a T-Mobile és a Sprint.

Az Essential kezébe került a Cloud Magic

Techbázis2018.12.10, 12:23

Azt nem tudni, hogy mennyiért vásárolta fel az e-mailes Cloud Magic céget az Essential.

Mindenkit megelõzött az OTP Bank a régióban

Gazdaság2018.12.10, 16:13

Növekvõ jövedelmezõség, stabil tõkemegfelelés és az eszközállomány minõségének javulása jellemzi a közép- és kelet-európai régió és a balti-térség bankszektorait, amit a pozitív makrogazdasági folyamatok is támogatnak. Az elmúlt években számottevõ aktivitás volt tapasztalható a banki fúziók és felvásárlások piacán a régióban, amely konszolidációs hullám a jövõben tovább erõsödhet. A felvásárlásokat tekintve a legaktívabb pénzintézet régiónkban az OTP Bank volt.

A PayPal felvásárolta legnagyobb vetélytársát

Gazdaság2018.12.04, 15:42

Az amerikai hatóságok engedélyezték, hogy a PayPal 2,2 milliárd dollárért felvásárolja a legnagyobb riválisának számító iZettle-t, a britek viszont nem nézik jó szemmel a két cég egyesülését.

Formálódik az ország legnagyobb szállásadó vállalata

Gazdaság2018.11.16, 11:00

Tõkeemeléssel szerzi meg a BLT Group Zrt. közvetlen tulajdonát a Konzum Befektetési és Vagyonkezelõ Nyrt. – jelentette be a tõzsdei társaság a Budapesti Értéktõzsdén (BÉT). A 977,29 millió forintos ügylettel a BLT kötelékébe tartozó Balatontourist-csoport, teljes körûen a Konzum Nyrt. konszolidációs körébe kerül.

Eladhatják-e a Magyar Telekomot?

Gazdaság2018.11.15, 12:29

Nagyot emelkedett szerdán a Magyar Telekom, az árfolyam csütörtök délelõtt is szárnyalt, a Világgazdaság cikke szerint a Deutsche Telekom ajánlatot kaphatott a Magyar Telekomban meglévõ 59,21 százalékos részesedésére.

Felvásárolt két híres játékfejlesztõt a Microsoft

Techbázis2018.11.12, 12:20

Készül a konzolháború következõ fázisára a vállalat.

Elhagyja a régiót a Pepsi, új üdítõipari óriás jön létre

Gazdaság2018.11.05, 16:23

Mindhárom érintett ország versenyhivatala jóváhagyta a Karlovarské Minerální Vody (KMV) számára az amerikai PepsiCo magyar leányvállalatának felvásárlását, illetve a cseh és szlovák érdekeltségeinek átvételét – közölte a KMV és a tulajdonában lévõ Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. közös közleményben.

Elõzõ
Következõ