felvásárlás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- telekommunikáció
- gazdaság
- bank
- USA
- részvény
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Állami alappal védekeznek a franciák
A francia stratégiai vállalatoknak az esetleges külföldi felvásárlástól való megvédésére létrehozott önálló francia állam alap 20 milliárd eurós alaptőkével fog rendelkezni - jelentette be csütörtökön Nicolas Sarkozy francia államfő az ország nyugati részében található Montrichard-ban, az EADS európai légi-, űr- és védelmi konzorcium egyik bedolgozó üzemében tett látogatásán.
OMV: Nincs napirenden a Mol felvásárlása
Az osztrák OMV olajtársaság a nemzetközi pénzügyi válság és a nagymértékben visszaesett olajárak miatt takarékossági programot jelentett be a jövő évre és a 2010-es évre vonatkozóan visszafogja 2005 óta követett stratégiai célját. Az akvizíciókat törölte programjából az olajtársaság - közölte az OMV vezetősége.
- címkék:
- felvásárlás
- árupiac
- olajpiac
- OMV
- Mol
- Nabucco
- Címkefelhő »
Amerika nem képes magához térni
Az amerikai tőzsdék szerdán is izmos eséssel fejezték be a kereskedést, a buktát ezúttal a kiskereskedelmi szektor vezette, de szinte minden ágazat hozzátette a magáét. Emellett a leköszönő kormány még alaposan betett a börzének azzal, hogy mégsem finanszírozza a "mérgezett részvények" felvásárlását. A technológiai index 5 és fél éve nem látott mélységben zárt.
Felvásárlások jöhetnek az autóiparban
Az autóipari konjunktúra lanyhulása, a vásárlások visszaesése miatt a jövőben további felvásárlások várhatók az autóipari beszállítók között - véli a német Continental vezérigazgatója. A gumiabroncsokat és autóipari alkatrészeket gyártó Continental - amely nemrégiben maga is célpontja volt egy felvásárlásnak - az ágazatban mutatkozó nehézségek miatt nemrégiben jelentette be, hogy csökkenti termelését és egyelőre jegeli beruházásait.
Csányi szerint nincs jele az OTP felvásárlásának
Az utóbbi időben még senki nem jelentette, hogy egy százalékot meghaladó mértékű OTP papír tulajdonosává vált, vagyis nincs jele annak, hogy a bank felvásárlásába kezdtek volna - mondta Csányi Sándor az OTP Bank elnök vezérigazgatója vasárnap.
- címkék:
- Csányi Sándor
- felvásárlás
- bank
- OTP Bank
- Címkefelhő »
Árfolyamrobbanást hozott a Porsche
Majdnem megduplázódott a Volkswagen (VW) részvényeinek árfolyama arra a hírre, hogy a Porsche Holding megszerzi a VW majdnem háromnegyedét. A szakszervezet félti munkásait a Porsche-tól, attól tartanak hogy nagy elbocsátások lesznek a felvásárlás után - olvasható a marketwatch.com-on.
T�bbet szeretne az INA-b�l a Mol
A Mol Nyrt. az INA r�szv�nyek egy r�sz�nek�megszerz�se ut�n min�l hamarabb t�rgyalni szeretne a horv�t korm�nnyal a tov�bbi felv�s�rl�sokr�l -�mondta Mosonyi Gy�rgy, a Mol vez�rigazgat�ja.
Rendk�v�li �l�s az Unicreditn�l
Rendk�v�li �l�sen d�nt�tt a t�keemel�sr�l az Unicredit vezet�s�ge. A bank - amelynek Magyarorsz�gon sz�z fi�kja van - nem k�v�nja eladni kelet-eur�pai r�szlegeit, b�r ezekre �ll�t�lag�m�r bejelentkezett a spanyol Banco Santander, amelyet Amerik�ban �s m�s eur�pai orsz�gokban is sz�ba hoztak bizonyos p�nzint�zetek felv�s�rl�s�val. Az Unicredit igazgat�tan�csa "teljes t�mogat�s�r�l �s bizalm�r�l" biztos�totta a menedzsmentet vas�rnapi rendk�v�li �l�s�n.
Zöld út az InBevnek az Anheuserhez
Az InBev részvényesei szavazás során engedélyt adtak a sörcég vezetőinek, hogy 52 milliárd dollárért ajánlatot tegyen a rivális Anheuser-Busch megvételére - olvasható a Reuters internetes oldalán.
A Wachovia is beolvadhat
A Wachovia -�a�m�rlegf��sszege�alapj�n hatodik legnagyobb amerikai bank -�t�rgyal�sokat folytat arr�l, hogy eladja �nmag�t versenyt�rsainak.�Erre azut�n szorult r� a bank, hogy�jegyz�se 27 sz�zal�kkal esett a p�nteki z�r�skor. A Wachovia helyzete a�befagyott jelz�loghitelek�miatt romlott.