felvásárlás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- telekommunikáció
- gazdaság
- bank
- USA
- részvény
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Százmilliárdokat fizettek tavaly a magyar cégekért
2010 és 2015 között becslések szerint mintegy 9,1 milliárd dollár összértékben, azaz több mint 2500 milliárd forintért több mint 600 nyilvános tranzakciót bonyolítottak le Magyarországon a vállalati összeolvadások és felvásárlások piacán, derült ki az EY tanácsadó cég szerdán ismertetett elemzéséből. Évről évre nő a cégfelvásárlások száma, és a szakértők az idei évben is a trend folytatását várják.
Hogyan érdemes céget vásárolni a régióban
A stratégiai befektetőknek meghatározó szerepük van a régió tőkepiacán, és jelentős hatással vannak az M&A – vállalatfelvásárlások, fúziók és felvásárlások – piacán tapasztalható dinamikus trendek formálására is. A válság után drasztikusan csökkent a cégeladások és felvásárlások száma, 2015-ben azonban az eredmények meghaladták a válság előtti szintet. A szakértők 2016-re még több tranzakcióval számolnak.
Rejtélyes cégeket vásárol az Apple
Az Apple az elmúlt évben számos vállalatot vásárolt fel, és ezek alapján az is látszódik, milyen irányokba kíván elmozdulni a technológiai óriás. Mindazonáltal van 3 olyan rejtélyes cég, amely a homályban tudott maradni.
- címkék:
- Tim Cook
- felvásárlás
- Apple
- Címkefelhő »
Magyar kézbe került a Praktiker
Lezárult a Praktiker eladása, miután a GVH jóváhagyta az ügyletet. A cég új többségi tulajdonosa a Wallis Asset Management.
- címkék:
- felvásárlás
- barkács
- Praktiker
- Címkefelhő »
Nagy növekedési lehetőség a beszállítók előtt
A legtöbb vállalati összeolvadás és felvásárlás idén is az IT-, a technológiai és az energiaszektorban várható Magyarországon, ugyanakkor a piac értéknövekedéséhez ebben az évben a pénzügyi szektor ügyletei is jelentős mértékben hozzájárulhatnak. Az elkövetkezendő években pedig várhatóan az autóiparban számíthatunk majd nagyobb befektetői aktivitásra – derül ki a DLA Piper Horváth és Társai Jogi Iroda piaci prognózisából.
Hódításra készülnek a kínai márkák
Felpörögtek a kínai cégek az elmúlt hetekben, és egyre több üzletet kötnek vagy terveznek külföldön. A közelmúlt felvásárlásai pedig a hirdetési óriáscég, a WPP vezérigazgatója szerint akár az első ütemét is jelenthetik egy jelentősebb terjeszkedési hullámnak.
- címkék:
- Kína
- felvásárlás
- üzlet
- márka
- Alibaba
- Címkefelhő »
A nagytőke lecsap a kishalakra
Új csúcsot döntött az összeolvadások és felvásárlások száma vagyonkezelői szektorban tavaly. A nagyobb vállalatok ugyanis egyre lendületesebben kebelezik be a kisebb cégeket és privátbankokat, hogy megküzdjenek a növekvő szabályozói költségekkel és nyomásokkal.
Nagy üzletből még nagyobb
Tovább bővült az összeolvadások és felvásárlások piaca Magyarországon 2015-ben. A hazai tranzakciók száma 27 százalékkal, a piac becsült mérete pedig két százalékkal nőtt 2014-hez képest. Az IT és a technológiai szektor továbbra is a legvonzóbb célpontot jelentik a befektetők számára – derül ki az EY legfrissebb M&A Barométeréből.
Milliárdokért vennék meg az Operát a kínaiak
1,2 milliárd dolláros vételi ajánlatot tett egy kínai internetes cégekből álló csoport az Operának, amit a cég valószínűleg elfogad.
- címkék:
- felvásárlás
- Opera böngésző
- Címkefelhő »
Rekord sebességgel vásárolnak a kínai cégek
Egymás után vásárolnak fel európai és amerikai nagyvállalatokat kínai cégek. Elemzők szerint a vásárlási hullám egyhamar nem áll le, év végéig újabb rekordokat dönthet - kérdés, hogy az új amerikai elnök ezt hagyja-e.