feltételes szabadláb

címke rss
Csokival próbált elcsalni gyerekeket egy pedofil

Csokival próbált elcsalni gyerekeket egy pedofil

Alig lépett ki a börtönből a 75 éves Kenneth Pybus, már mehetett is vissza a rácsok mögé. Az idős, pedofil férfit ugyanis rajtakapták, amint édességekkel kínál gyerekeket, és tolakodó módon próbálja elnyerni a bizalmukat, ezzel megszegve azt a szabályt, hogy nem érintkezhet kiskorúakkal.

A börtönben hal meg a legrettegettebb pedofil sorozatgyilkos, kegyetlen bűntársa viszont szabad

Nagyvilág2022.10.31, 11:19

Marc Dutroux 1996 óta ül börtönben, hat kislány elrablása, megerőszakolása és meggyilkolása miatt. És onnan valószínűleg soha nem is szabadulhat. Dutroux felesége, és egyben legfőbb bűntársa azonban egy ideje szabad emberként lehet. Persze a férfi is elhagyná a börtönt, erre azonban semmi esélye sincs. Annak ellenére sem, hogy néhány éve ügyvédje azt mondta, hogy már megbűnhődött a tetteiért. A legtöbben viszont ezt teljesen másképp látják, többek között maga a férfi anyja is, aki évekkel ezelőtt kimondta, hogy soha nem akarja szabadlábon látni a fiát.

Kristályt árult egy frissen szabadult díler Kecelen

Itthon2022.08.16, 16:04

Újra börtönbe kerülhet az a keceli férfi, aki két éve szabadult a börtönből, de ahelyett, hogy tanult volna belőle, saját kezűleg előállított kristállyal kezdett kereskedni, melyből egy gyereknek is eladott. A férfi a dílerkedéssel közel egymillió forintot keresett.

Nem először akarta kivégezni volt barátnőjét egy férfi, már két nőt is meg akart ölni

Itthon2021.06.17, 09:36

Késsel támadt volt barátnőjére egy férfi Budapesten, a nő életét a lakásban dolgozó lakatos mentette meg. Kiderült, hogy a férfi nem először támadt a nőre, a támadás idején is csak feltételesen volt szabadlábon. Korábban ugyanis szintén egy szakítás miatt akarta kivégezni akkori barátnőjét.

Majdnem agyonverte, aztán megfojtotta élettársát egy férfi

Itthon2021.03.03, 10:49

Feltételes kedvezménnyel engedték ki a börtönből azt az 52 éves férfi, aki több embert is megölt különös kegyetlenséggel, emiatt ítélték el. Egy évvel a szabadulása után újból gyilkolt. Brutális kegyetlenséggel végzett 20 évvel fiatalabb élettársával.

Feltételesen szabadult a börtönből, aztán két házba is betört

Itthon2020.10.02, 10:03

Feltételes kedvezménnyel szabadult a börtönből egy kalocsai férfi, nem sokkal később két házba is betört, ahonnan összesen 11 millió forintot zsákmányolt. Most a korábbi büntetésének hátralevő részét is leülheti.

Nem szabadulhat a fotós, aki gólyatáborban erőszakolt meg egy fiatal lányt

Itthon2020.07.24, 10:20

Mégsem kerülhet szabadlábra az a férfi, aki 2014-ben egy gólyatáborban megvert és megerőszakolt egy diáklányt. Korábban született egy ilyen döntés, az ellen azonban sikeresen fellebbezett. 

Akár már decemberben szabadulhat a soproni lőtéri gyilkosság egyik elkövetője

Itthon2020.03.07, 11:36

Nyolc éve történt az a brutális gyilkosság, amikor három szakközépiskolás diák egy soproni lőtéren hidegvérrel megölt két férfit, mert onnan fegyvert és pénzt akartak szerezni. A fiúk már a gyilkosság előtt követtek el rablásokat, a további rablásaikhoz kellett volna a fegyver. A három fiú közül M. Tamás kapta a legkevesebbet, 13 évet. Ő, akár már decemberben szabadulhat kedvezménnyel.

A feltételes szabadságra bocsátásról is megkérdezi a kormány az embereket

Itthon2020.02.21, 11:09

A súlyos bűncselekményt elkövetők feltételes szabadságra bocsátásáról is megkérdezi a kormány az embereket a Nemzeti Konzultációban.

A Fidesz támogatja a feltételes szabadlábra bocsátás szigorítását

Itthon2020.02.14, 10:12

A gyermekfelügyeletre, a gyermekelhelyezésre és a gyermekkel való kapcsolattartásra vonatkozó bírói gyakorlatot is felülvizsgálná a kormány, hiszen az említett ügyben is hiányosságok történtek – mondta Böröcz Lászó. A Fidesz országgyűlési képviselője jelezte: a gyermekvédelmi jelzőrendszerre plusz 600 millió forintot költenek.

Nemzeti Konzultáció: a témák és hátterük

Itthon2020.02.14, 08:56

Ahogy arról az Origo is beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP frakciószövetség balatonfüredi kihelyezett ülésén újabb nemzeti konzultációt jelentett be. Több témában is kikéri majd a kormány a magyar emberek véleményét, így tudni szeretné, hogyan vélekednek az iparággá bővült börtönbizniszről, a feltételes szabadságra bocsátás szigorításáról,  a bírói korrupció gyanújáról, illetve a gyöngyöspatai romák kártérítése kapcsán felszínre került kérdésekről. 

Pornófelvételt készített Esztergomban egy kislányról

Itthon2020.01.30, 20:13

A férfi 2017-ben került feltételesen szabadlábra egy korábbi büntetéséből, azonban ott folytatta, ahol abbahagyta: több ezer fotót, és több, mint száz pornóvideót töltött le telefonjára kiskorúakról, ezen kívül ő maga is készzített néhányat, melyet szintén a saját készülékén tárolt.

Börtönben marad a skálás gyilkos

Itthon2020.01.23, 17:12

A Szegedi Törvényszék másodfokú döntése szerint nem bocsátható feltételes szabadságra a "skálás gyilkos", a budai Skála áruháznál 1992-ben történt pénzszállítórablás és gyilkosság életfogytiglanra ítélt egyik elkövetője.

Marian Cozma gyilkosait és Magda Marinkót is érintheti a gyilkosokra vonatkozó törvénymódosítás

Itthon2020.01.10, 16:54

Az igazságügyi miniszter Varga Judit törvénymódosítást kezdeményez azért, hogy a gyilkosok ne kerülhessenek feltételesen sem szabadlábra a büntetésük letöltése előtt. "Aki más életére tör, azt ne lehessen feltételes szabadságra bocsátani" – jelentette ki a miniszter. A módosítást az Országgyűlés tavasszal el is fogadhatja. A Ripost összeszedte, kiket érintheti a módosítás.

Napokon belül szabadulhat az egyik olaszliszkai gyilkos

Itthon2019.05.28, 13:22

Az ügy elsőrendű vádlottjáról van szó, aki jó magaviselete miatt szabadulhat évekkel korábban. 17 évet kapott azért, mert a társaival halálra verték Szögi Lajos tanárt, aki szerintük elgázolt egy kislányt. Mint később kiderült, ez nem is volt igaz. 

Nem engedik szabadon Magda Marinkót

Itthon2019.03.21, 17:36

A halálosztó néven is ismert Magda Marinkót többek között előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre. Legkorábban 25 év után kerülhetne feltételesen szabadlábra. Ezt Marinko és a védője kérelmezte is, viszont a bíróság elutasította, mivel az indoklás szerint nem bánta meg a gyilkosságokat. Két év múlva, 2021-ben tárgyalják újra az ügyet – írja a Bors.

Megtudtuk, mikor szabadulhatnak a gyönyörű modell gyilkosai

Itthon2018.04.11, 13:56

Az akkor fiatal lány, és barátja 2008-ban beültették autójukba és halálra késelték a 21 éves gyönyörű modelt, Dézit. Akkor, a nőt 12, a férfit 14 évre ítélte a bíróság, most azonban a kedvezményeknek köszönhetően akár hónapokon belül szabadulhatnak.

Megerőszakolt és felgyújtott egy lányt

Itthon2018.03.17, 13:45

Júliusban feltételesen szabadulhat K. András, aki még kamasz volt, amikor megerőszakolt és felgyújtott egy 18 éves lányt- írja a Blikk.

Megfelezik a lecsukott Bayern-elnök büntetését

Sport2016.01.18, 21:05

Büntetése felének letöltése után feltételesen szabadlábra helyezik Uli Hoenesst, a Bayern München német labdarúgó egyesület adókerülés miatt elítélt volt elnökét - közölte hétfőn az augsburgi tartományi bíróság.

A legnagyobb pofon még hátravan Pistoriusnak

Sport2015.10.06, 15:32

Oscar Pistoriust nemcsak hogy nem engedték feltételesen szabadlábra, de benne van a pakliban az is, hogy a szigorításért fellebbező ügyészség eléri, hogy új tárgyalást írjanak ki, és ekkor már gyilkossági vádakkal kelljen szembenéznie a parasportolónak. 

Kerülöm az utcákat, ahol bankok vannak

Itthon2012.02.12, 09:36

Néhány technikai újdonsággal meggyűlt a baja, szeretne családot és kerámiával akar foglalkozni - erről beszélt az RTL Klubnak szabadulása után Ambrus Attila, akit Viszkis rablóként ismernek.

A Viszkis nem szeretne reklámarc lenni

Itthon2012.02.11, 10:12

A szabadulása utáni először adott interjút Ambrus Attila. A Viszkis néven elhíresült rabló 13 évnyi raboskodás után január 31-én került feltételesen szabadlábra. Az RTL Klub Fókusz című műsorának adott interjújában elmondta: meglepte, milyen barátságosan fogadták az emberek, reklámarc nem szeretne lenni, és azon dolgozik, hogy sikerüljön tartós párkapcsolatot kialakítania.

Folytatódik egy két évvel ezelőtt szabadult késelő életfogytiglani börtönbüntetése

Itthon2011.10.03, 19:09

Húsz év után, 2009 márciusában szabadult életfogytiglani börtönbüntetéséből egy többek között emberölés miatt elítélt férfi. A feltételes szabadlábra helyezés után azonban megkéselt egy nőt, ezért a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság úgy döntött: folytatódik életfogytiglani büntetése.

Ötödszörre sem szabadul John Lennon gyilkosa

Nagyvilág2008.08.13, 01:52

New York szövetségi állam büntetés-végrehajtási bizottsága kedden elutasította - immár ötödször - John Lennon gyilkosának, Mark David Chapmannek a feltételes szabadlábra helyezési kérelmét.

Nem engedik szabadon Hodorkovszkijt

Nagyvilág2007.10.25, 13:13

Nem helyezhetik feltételesen szabadlábra Mihail Hodorkovszkijt, a Jukosz olajipari vállalat korábbi vezetőjét, az üzletemberre ugyanis újabb büntetést róttak ki. Hodorkovszkij 2005-ben ítélték el csalás miatt nyolc évre. Több orosz értelmiségi nyilatkozatban tiltakozott a döntés ellen, szerintük a Kreml gonosz bosszút folytat Hodorkovszkij ellen. 

Mégsem kerülhet szabadlábra a pápa merénylője

Nagyvilág2006.01.20, 18:24

Bár 25 éve várja már a szabadulást, mégsem kerülhet szabadlábra Ali Agca. A II. János Pál pápára 1981-ben megsebesítő török férfi 25 évet ült börtönben, feltételes szabadlábra helyezését a török Legfelsőbb Bíróság vonta vissza.

Életfogytiglan a szentkirályszabadjai sorozatgyilkosnak

Itthon2006.01.10, 13:37

Jogerősen életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla azt a férfit, aki 1991 és 2004 között öt embert ölt meg. A bíróság kizárta a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét.

Törvénymódosítások a gyerekgyilkosság miatt

Itthon2005.04.12, 16:10

A miniszterelnök a szécsényi gyerekgyilkosság kapcsán megbízta az Igazságügyi Miniszériumot, hogy vizsgáljanak felül néhány jogszabályt, hogy az ilyen esetek a jövőben ne fordulhassanak elő. A bűncselekménnyel gyanúsított férfit ugyanis korábban tárgyalás nélkül ítélték el. Többek között éppen a tárgyalásról való lemondás, és a feltételes szabadlábra helyezés szabályozásán változtatnának.

Börtönben marad John Lennon gyilkosa

Nagyvilág2004.10.06, 10:13

New York állam illetékes bizottsága elutasította John Lennon gyilkosa, Mark Chapman feltételes szabadlábra helyezésre vonatkozó kérelmét.

Feltételes szabadlábon a volt NDK-államfő

Nagyvilág2003.12.18, 18:56

Egon Krenzet, a néhai NDK egykori államfőjét és pártfőtitkárát, aki 1989 őszén Erich Honecker örökébe lépett, csütörtökön kiengedték a börtönből.-  Örülök, hogy a karácsonyt otthon tölthetem - közölte Krenz a berlin-plötzenseei fegyház előtt, mielőtt útnak indult volna tengerparti házához.

Előző
  • 1
Következő