felsőoktatás

címke rss

Balog: Módosítani fogjuk a Diákhitelt

Archívum2012.12.11, 15:01

Lesznek szakmacsoportok, amelyek külön ajánlatot kapnak majd a kormánytól, de általában csak kisebb változtatásokra készülnek. Balog megérti, hogy a diákok ki akarják próbálni az erejüket, és elutasították a kormány tárgyalási javaslatát.

Orbán Viktort várják a hallgatók

Archívum2012.12.11, 10:00

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) nyílt levélben hívta meg Orbán Viktor kormányfőt szerdára a Műegyetemre, a felsőoktatási intézkedések ellen tervezett tiltakozó hallgatói rendezvényre.

Miskolci egyetemisták foglaltak el egy kormányhivatalt

Archívum2012.12.11, 13:37

Elfoglalták a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal miskolci épületét a felsőoktatást érintő változtatások ellen tiltakozó hallgatók kedden reggel. Több mint hetven egyetemista vár az épületben arra, hogy petíciójukat átadják Demeter Ervin kormánymegbízottnak, de ő éppen a Parlamentben van.

Meghackelték Hoffmann Rózsa honlapját

Archívum2012.12.10, 22:20

Az Anonymus hackercsoport túlterhelte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár honlapját hétfőn este, miközben Budapesten több száz diák tüntetett a hallgatói keretszám tervezett csökkentése ellen.

Orbán eltitkolt igazsága

Archívum2012.12.10, 12:00

Mintha lakatlan szigeten élnénk: megpróbáljuk feltalálni a spanyolviaszt meg a magyar periódusos rendszert. Miközben az eredményes, jó oktatáshoz nem kell sok pénz.

Bejárták a várost a hídfoglaló diáktüntetők

Archívum2012.12.10, 22:07

Ötszáz diák tüntetett este a hallgatói keretszámcsökkentés ellen Budapesten. Egy délutáni hallgatói fórumon kezdték, majd az ELTE lágymányosi kampuszáról elindulva lezárták a Petőfi hidat, és végigvonultak a Kiskörúton. A Kossuth térre érve Hoffmann Rózsa államtitkár lemondását követelték, majd a Lánchídon át a Clark Ádám térre mentek. Rabok tovább nem leszünk! - skandálták. A tüntetést végig rendőrök biztosították, atrocitás nem történt, este 9 óra után a diákok szétszéledtek.

Nem lesz tandíj! Milyen tandíj?

Archívum2012.12.10, 22:07

Nem minden fideszes képviselőnek tetszik a múlt héten bejelentett felsőoktatási keretszámcsökkentés, Pokorni Zoltán például elárulta az [origo]-nak, hogy megpróbálta lebeszélni Hoffmann Rózsát az ösztöndíjas helyek megvágásáról. Az oktatási államtitkár szerint azonban azért van szükség a férőhelyek csökkentésére, mert így a diákok gyorsabban és eredményesebben fognak tanulni. A kormánypárti képviselők, akik ellenzékben még tiltakoztak a fizetős felsőoktatás ellen, úgy látják, nem tandíjat vezet be a kormány, hiszen diákhitelből ki lehet fizetni a képzést.

Hidat foglaltak a tiltakozó hallgatók Budapesten

Archívum2012.12.10, 21:32

Lezárták a Petőfi hidat a kormány napokban elfogadott felsőoktatási koncepciója, azon belül elsősorban a keretszámok tervezett csökkentése miatt tiltakozó felsőoktatási hallgatók. A Hallgatói Hálózat és más csatlakozó szervezetek fórumának résztvevői hétfő késő délután döntöttek erről.

Fideszes képviselő tárgyalt a hivatalfoglaló diákokkal

Archívum2012.12.11, 10:55

A kormánymegbízottal egyezkedtek a Csongrád megyei kormányhivatalt elfoglaló diákok. A diákok szerint 2008 óta gyökeresen megváltozott a Fidesz álláspontja, B. Nagy László azt mondta nekik, hogy behatároltak a kormány lehetőségei.

Nem kell a fiataloknak a Diákhitel 2

Archívum2012.12.10, 09:23

A vártnál kevesebben igényelték a Diákhitel 2-t. Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója szerint a fiatalokban van némi félelem a várható munkalehetőségek miatt.