félrelépés

címke rss

Ha megcsalsz, legalább ne tegyél közröhej tárgyává!

She2020.06.09, 11:30

Rég kinőttem már a tündérmesékből, és nem vagyok az a naiv, álmodozó lány, aki annak idején voltam. Nincsenek illúzióim, tudom, hogy sok férfi képtelen a hűségre.

A megcsalás nem csak a megcsalt félnek fáj!

She2020.06.10, 06:06

Több mint egy évig udvaroltam Zsófinak, mire beadta a derekát. Persze nem az a klasszikus udvarlás volt hatalmas virágcsokrokkal, sétákkal és gyertyafényes vacsorákkal. Sokkal inkább csak szarkazmussal és flörtöléssel teli találkozások sorozata, ami egy közös éjszakában is kiteljesedett. Szócsaták, melyek intelligenciát, nem pedig közönségességet tükröztek.

Miért ismerted be, hogy megcsaltál?!

She2020.06.04, 09:26

"Mondd, megcsaltál?" - hangzott halkan a kérdés Kata puha ajkai közül. Majd másodpercekkel később hasonlóan a válasz: "Igen." Egyszerre dőlt össze és nyílt ki a világ a lány számára, ott, a hegyoldal közepén, az apartman legkisebb szobájának ablaka előtt.

Elhagyjam a családomat a szeretőmért?

She2020.03.27, 16:18

Már nincs meg köztünk az a lángolás, amit annak idején éreztem. Elmúlt a szerelem, és unalmassá vált a házasságom. Jó dolog a biztonság érzése, a tudat, hogy a feleségem mindig mellettem volt és lesz, de nekem több kell ennél.

Rájöttem, hogy apa a szomszédunkkal csalja meg anyát!

She2020.03.23, 08:30

Nyolcévesen kérdeztem rá először. Anyám éppen vacsorát készített nekem és a nővéremnek. De nem reagált semmit, úgy tett, mintha nem hallotta volna. Csak kente tovább a kenyeret, rám sem nézett, majd megsózta a paradicsomot.

Az én hibám, hogy megkívántál egy másik nőt?

She2020.03.13, 09:02

A konyhában mindig csuda dolgok történtek. Apukám minden reggel elkészítette friss zsömléből a szendvicsem és a forró teát, amit pont úgy hűtött, hogy amikor indultam a buszhoz, iható legyen, de még elég meleg.

Te a szeretődet választottad, ő viszont a feleségét...

She2020.03.06, 10:52

Tegnapelőtt találkoztam Évával, egy régi jó ismerősömmel, aki - nincs mit szépíteni - évek óta csalja a férjét. A mostani viszonya már nem az első. Megemésztett több szeretőt is az évek alatt, de azok közül egyikhez sem fűződtek érzelmei.

Falun is félrelép az ember, csak jobban titkolja.

She2020.03.04, 15:01

Mindig is azt gondoltam, hogy a házasság egy életre szól - hűségben. Vagyis, hogy a hűség kérdése, mint olyan, fel sem merül. Valami, ami egyértelműen és felülírhatatlanul része két ember kapcsolatának, akik hivatalosan is összekötötték az életüket. Egyszerűen ez magától értetődő volt a számomra.

Ha megcsalod a feleséged, nem vagy igazi férfi!

She2020.02.28, 09:18

Ugyan már... Azt mondod, hogy a szerelem nagy dolog? Ahhoz nem kell sem ész, sem akarat, szerelmes mindenki tud lenni. Legyél több, mint mindenki más! Az a kérdés: Ember tudsz-e lenni?

Pasik, akik lenyúlják más csaját - nekik miért szabad?!

She2020.02.26, 08:56

Laura jelenleg távkapcsolatban él. A világ másik felén lakik a kedvese, akivel közös jövőt terveznek. Laura azonban szép lány. Na nem, mintha ennek bármi köze is lenne a kapcsolataihoz - vagy mégis?

A feleség félrelép, a férj tűri - szerelmes, vagy balek?

She2020.02.20, 14:17

Amikor Tamás félrehívott a munkahelyemen, hogy beszélni akar velem, még nem tudtam, hogy miről lesz szó. Kíváncsian vártam a munkaidő végét, hogy fény derüljön a titokra.

Bármit megadnék neked - de EZT nem tudom...

She2022.01.27, 12:00

Éjszakára mindketten lenémítjuk a telefont. Ezért volt furcsa, hogy hallottam, amikor sms-e érkezett. Ő meg gyorsan oldalra fordulva már csapott is le a telefonra. Gondoltam azért, hogy amikor megismétli a jelzést, ne zavarjon fel engem.

Egy másik nőhöz jársz haza, de a vágyaiddal hozzám kopogtatsz be...

She2022.01.27, 11:14

- Felugorhatok hozzád egy pár percre? - Tessék? - kérdezett vissza értetlenkedve Anna, miközben a meglepetéstől majd kiejtette a telefont a kezéből.

Hűséges vagyok hozzád - ha megérdemled!

She2019.09.26, 15:58

Érdekes statisztikákon és kutatásokon alapuló cikket olvastam a napokban, ami arról szólt, hogy kik hűségesebbek a házasságuk alatt. A felmérés két csoportot vizsgált. Az egyikbe azok tartoztak, akik sok szexuális kapcsolatot létesítettek a házasságuk előtt.

Rátonyi Róbert színész sokszor félrelépett, és mindig lebukott

Archívum2019.09.02, 10:33

Rátonyi Róbert színészt könnyen elvarázsolták a szép nők, felesége azonban könnyen megbocsátotta félrelépéseit. 

Tulajdonképpen örülök, hogy megcsaltál!

She2019.08.16, 16:42

Tudom, hülyén hangzik, de tulajdonképpen örülök, hogy megcsaltál és egy külső kapcsolatból pótoltad, amit tőlem már nem kaptál meg. Majdnem tíz év házasság után odáig süllyedtünk, hogy nem vettük észre egymásban az embert.

A hűtlenségre nincs indok: Nem a te hibád, ha megcsaltak!

She2019.08.07, 13:25

Egyre gyakrabban találkozom azzal a röhejes és buta vélekedéssel, hogy: "Ha megcsalnak, az bizony a te hibád is." Ilyenkor mindig öklömnyire zsugorodik a gyomrom, és legszívesebben ütemesen verném a falba a fejem, hogy nem bírom tovább ezt a sok baromságot.

Megtudtuk, hogy "mindig a nő a hibás abban, ha megcsalják"!

She2019.08.07, 13:22

Pár napja olvastam egy cikket - méghozzá egy országos terjesztésű napilapban -, amiben egy ismert (volt) modell meglepően nyilatkozott a hűtlenségről.

Házas pasik hálójában: Nem tehetek róla, hogy csak őket vonzom be!

She2019.07.26, 09:34

Szinti és a barátnője most pénteken is fröccsözni indultak, hogy kibeszéljék az elmúlt egy hét történéseit. Jobban mondva, hogy megtárgyalják Szinti aktuális pasi ügyeit - körülötte ugyanis folyton áll a bál, és a végén mindig eltörik a mécses.

Ő minden szempontból tabu - mégsem tudok ellenállni...

She2019.07.05, 15:26

A főnököm éppen készül megcsókolni engem, én pedig legalább olyan nagyon szeretnék most elmenekülni innen, mint amennyire ordítanék, hogy tegye már meg. Mindketten hezitálunk.

Lestrapált nő lett belőlem, akit egy dögös kiscicára cseréltél...

She2019.06.07, 15:11

"Mindig is szeretett majomkodni" - hallom anyósom félhangos megjegyzését. Csak úgy, maga elé mondja, mert ő mindent jobban tud, a hülye férjem meg egyetért. "Igen, mondtam én is, hogy ezt a rövidnadrágot nem kellene erőltetni" - tódítja. "Családanya, férjes asszony így nem öltözik" - hangoztatják mindketten.

Nyitott házasság: Miért nem harcoltok inkább egymásért?

She2019.06.07, 09:17

- Már csak a gyerekek miatt vagyunk együtt - sóhajtott fel Éva, amikor belekezdett a mondandójába. Ő és én korábban egy pár voltunk, majd szétmentünk, a kapcsolatunk viszont nem szakadt meg, inkább barátsággá szelídült.

Három nő vallott arról, miért csalták meg a párjukat

Life.hu2019.05.01, 12:18

Három nő vallott arról őszintén, miért is csalták meg a párjukat.

Felejtsd el, hogy te nem vagy megcsalós típus!

She2020.05.07, 13:53

A Csillag születik premierje óta áll a bál, hogy vajon Cooper és Gaga összeszűrték-e a levet. És ha igen, akkor szegény Irina (Cooper kedvese) hogyan képes mindezt végig nézni...

Emilio erotikus klipet forgatott: felesége, Tina szeme láttára csókolgatott egy fehérneműbe bújt modellt

Life.hu2019.03.25, 08:30

Pikáns klipet forgatott Emilio: felesége szeme láttára csókolt meg egy lenge öltözetben lévő modellt.

Meghan hercegné volt kedvese egy férfivel lépett félre

Life.hu2019.03.08, 13:50

Mielőtt Sussex hercegnéje lett Meghan Markle, egy blogot vezetett az életéről The Working Actress (A dolgozó színésznő) címmel. Ebben 2010-ben leírta, hogy volt kedveséről kiderült, lefeküdt az ügynökével, aki szintén férfi.

Magyar hírességek, akik megcsalták párjukat

Life.hu2018.11.25, 14:04

Számtalan tényező vezethet odáig, hogy valaki félrelépjen: bizonytalanság az adott kapcsolatban, önmagával szembeni kétségek, poligám életfelfogás... stb. Vannak, akik bevallják tettüket, és belátják, hogy le kell zárni aktuális kapcsolatukat, de olyanok is akadnak, akik lebuknak. Korábbi cikkünkben már írtunk azokról a magyar sztárokról, akiket megcsaltak, most következzenek azok a hírességek, akik hűtlenek voltak.

A lány, aki félt bevallani a titkát...

She2018.08.14, 10:59

Elgondolkodva nézte a vőlegényét, míg az telefonált. Miért pont most? - gondolta elkeseredve. Végre belefog, hogy megtegye a nagy vallomást, megszabaduljon a gyötrődéstől, ami hónapok óta kísérti, erre épp most hívják Balázst.

Ezért csalják meg a nők a pasikat

Life.hu2018.05.30, 18:06

Nadia Bokody 12 éves korában látott először pornófilmet, de állítja, csak azután vált szexfüggővé, hogy szexvideókat talált expasija laptopján. Az ausztrál írónő meg van róla győződve, hogy a hölgyek több mint 40 százaléka megcsalja a párját. Utánajárt, melyek azok az okok, ami miatt a nők leggyakrabban lépnek félre.

Nem mindig az a bűnös, aki félrelép!

She2018.04.16, 16:34

Undorodom a megcsalástól, tényleg. Forr bennem a vér, mikor arról hallok, hogy valaki hűtlenségen kapta a párját. Egyszerűen nem tudom, és nem akarom elfogadni ezt, de ennél már csak egyetlen dolgot utálok jobban...

Ezekkel palástolják a hűtlenségüket a nők

Life.hu2017.11.15, 20:39

Mindannyian féltjük a kapcsolatunkat, az őszinteséget és az intim varázslatot az életünkben. De azért nem árt nyitott szemmel járni, nehogy bolondot csináljanak belőlünk. 

Kiderült mikor lépnek félre a magyarok: ez a kritikus kor

Life.hu2017.08.22, 21:12

Egy internetes oldal kutatásából sok minden kiderül a magyarok hűségéről, például az, hogy meddig tart. 40 év fölött már nagyon sokan szeretnének félrekacsintani!

A csalfa férfi 3+1 arca - avagy hűtlenség megcsalás nélkül?

She2017.08.22, 16:55

Minden kapcsolatomban máshol volt a határ a pasiknál, ha hűségről volt szó. Persze csak, ha róluk volt szó. Felém mindig az volt az elvárás, hogy "Csak ő legyen és senki más!"

Sztárapák balkézről született gyermekei - Eltitkolt szerelemgyerekek?

Life.hu2017.05.24, 09:15

Félrelépni sosem szerencsés dolog, főként akkor nem, ha az ember híres, hiszen az életét emberek milliói követik árgus szemmel. Ritkán, de előfordul azonban, hogy mégis sikerül a megcsalás tényét, akár közel 30 évig eltitkolni. A titkok viszont sosem maradnak örökké a szekrényben, és ha valakiről több év után derül ki, hogy bizony van egy eltitkolt gyermeke, az nem csak a házasságában, hanem a karrierjében is törést okozhat. A következőkben olyan sztárapukákat mutatunk be, akik bizony titkolták törvénytelen gyermeküket, ám mind az öten másként kezelték ezt a helyzetet.

Ilyen, amikor a szerető meztelenül mászik ki az ablakon: Videó!

Archívum2017.03.18, 01:22

Épp egy pásztoróra közben jöhetett haza az asszony férje, így a szeretőnek nem volt más lehetősége, kilépett az ablakon a tetőre. Mindenzt több emelet magasan és anyaszült meztelenül tette meg. A szomszédok persze szakadtak a röhögéstől.

Megdöbbentő vallomás: félrelépésből született Gesztesi Károly ötödik gyermeke

Life.hu2017.02.18, 13:51

Gesztesi Károly az Összezárva Friderikusszal című műsorban vallott arról, hogy ötödik gyermeke egy félrelépésből született.

Megcsal a párod? Így derítheted ki a legegyszerűbben

Archívum2017.02.13, 10:28

Nem célunk bogarat ültetni senki fülébe, ám tény, hogy még a legjobbnak látszó párkapcsolatban is előfordulhat, hogy félresiklik valami, és kiderül, nem csupán két emberen áll a vásár. Íme, a leggyakoribb jelek, amelyekből tudhatod, hogy a párod félrelép.

Hűtlenségre kódolva: a megcsalásban mindhárom fél hibás!

Life.hu2017.02.06, 21:31

Sokan szeretnék azt hinni, hogy velük nem történhet meg az, hogy megcsalják őket, vagy ha mégis, akkor előszeretettel gondolják, hogy fordított helyzetben sosem tették volna ezt a párjukkal. Fontos a különböző nézőpontokat és egymást is megértenünk egy ilyen helyzetben. Most Almási Kitti klinikai szakpszichológus segít ebben. 

Amikor tényleg megcsalsz

Life.hu2016.12.24, 22:06

Félrelépő partnert rajtakapni nem is olyan egyszerű, mint azt gondolnánk. Egy friss felmérés szerint a megkérdezett megcsaló nők 15%-a, a házasságtörő férfiaknak pedig a 18%-a bukott csak le, ami elég jó arány. Ezenkívül a hűtlen férfiaknak és nőknek csupán a 30%-a véli úgy, partnere gyanús volt, amikor hazaérkezett egy légyottról a szeretőjétől. Érdekes eredmények következnek.

Kovács Patríciával lépett félre Stohl András

Life.hu2016.12.26, 11:15

Stohl játssza a legjobb barátja feleségével félrelépő férfit a Házassági leckék középhaladóknak című darabban. Puskás Tamás rendező azért választotta őt erre a szerepre, mert Stohl András "olyan".

Nem tudja elfelejteni egykori párját Noszály Sándor

Archívum2016.12.02, 12:04

Régóta nem volt már komoly kapcsolata az egykori Nagy Ő-nek. Még mindig egykori szerelme után vágyakozik...

Berki Krisztián kikötötte, Pamela nem lehet több 60 kilónál

Life.hu2016.11.09, 11:02

Nem hagyja Berki Krisztián, hogy Pamela meghízzon: annyira nem szeretné ducibbnak látni párját, hogy ezt a házassági szerződésben is kikötötte. Persze Pamelát sem kell félteni, neki is vannak kikötései.

Berki Krisztián megbocsátana Pamelának, ha félrelépne

Life.hu2016.11.08, 13:46

Várkonyi Andrea műsorában faggatta arról a vendégeit, mit szólnának, ha a párjuk összeszűrné a levet egy kollégájukkal. Berki Krisztián szerint bocsánatos bűn, amennyiben nem érzelmi alapon történik.

A nap, amikor véget ért a házasságom: "Ami addig felépült, újra kártyavárként omlott össze"

Life.hu2016.10.27, 17:25

Újabb megcsalás, ahol újfent a mobiltelefon szolgált bizonyítékul, ám ezúttal a feleség volt a hunyó. Múlt heti felhívásunkra ismét klaviatúrát ragadt egy olvasónk, és őszintén vallott nekünk a házasságában fellépő problémákról. 

Szerednyey Béla: "A nők sokszor nem tartják tiszteletben mások szerelmét"

Life.hu2016.10.03, 10:58

A Jászai-díjas érdemes mű­vész szerint sokszor a nők tehetnek arról, hogy egy jól müködő párkapcsolat egyik napról a másikra felbomlik. 

Ebben az életkorban lép félre a legtöbb pasi

Life.hu2016.08.24, 09:29

Egy randioldalon végzett kutatás megdöbbentő dolgokra világított rá: a friss tanulmány szerint a férfiak akkor lépnek félre, amikor kerek év­for­du­lós szü­le­tés­napjuk kö­ze­leg. 40, 50, 60 felé pedig a kapuzárási pánik áldozataivá válhatnak. 

Usain Bolt egy este alatt két nővel is megcsalta a barátnőjét

Life.hu2016.08.23, 11:52

Több felvétel is bizonyítja, hogy Usain Bolt megcsalta a barátnőjét az olimpián. A Rióban 100, 200 méteres síkfutásban és a 4x100-as váltó tagjaként triplázó, mindemellett már kilenc ötkarikás aranyéremmel büszkélkedő jamaicai atléta egy riói alkohol áztatta éjszakán bújt ágyba egy ­20 éves diáklánnyal, pedig órákkal ezelőtt még egy másik nővel csókolózott.

Kapcsolatáról vallott Tóth Vera - "a bizalom a mozgatórugója"

Life.hu2016.08.01, 05:55

A múlt héten röppent fel a hír , miszerint Tóth Vera kedvese, Ádám szextárskereső oldalra regisztrált. Az énekesnő most reagált a pletykákra.

Nyílt levél egy édesanyának, aki megcsalta a férjét

Life.hu2016.05.17, 20:47

Tizenöt együtt töltött év, három gyerek kontra új szerelem – Nyílt levelek sorozatunkban többször is kaptunk már olyan írást, ahol a levélíró a házassága és új szerelme közti vívódásáról vallott. Most azonban egy másik aspektusból, a gyerekek szemszögéből járjuk körbe a témát. 

Csalfa nők, hűtlen férfiak? Kiderült, kik lépnek félre gyakrabban

Life.hu2016.04.27, 21:24

Az ember a történelem kezdete óta hűtlenkedik, és úgy tűnik, a dolgok máig nem sokat változtak. Elődeinkhez hasonlóan még mindig ugyanúgy sérülékenyek vagyunk, ha párunk máshol keresi a boldogságot. Valami viszont gyökeresen más lett. Régebben a megcsalás említése tabutémának számított, ám az online társkeresőknek és a nyitottabb szexuális szemléletnek köszönhetően ma már nem számít annak. 

Kiderült! Ezzel az énekesnővel lépett félre Beyoncé férje

Life.hu2016.04.26, 14:16

A rajongók következtetése szerint jó okunk van gyanakodni arra, hogy Jay Z egy brit énekesnővel szűrte össze a levet.

Tinderen csal meg a párod? Ezzel az alkalmazással most kiderítheted

Life.hu2016.04.21, 14:36

Egy párkapcsolat alapja a bizalom. Ha mégsem, arra megoldást nyújthat egy új telefonos applikáció, amellyel könnyedén kiderítheted, hogy más karjaiban keresi-e a boldogságot a pasid.

A hűtlen férfi sosem fogja a szeretőjéért elhagyni a családját

Life.hu2016.04.06, 15:25

Az élet nem kiszámíthatatlan események tragikus sorozata, sokkal inkább korábbi döntéseink és tetteink következménye. Időnként a saját gyengeségeink foglyai vagyunk, és hagyjuk magunkat elcsábulni azzal a titkolt reménnyel, hogy mi leszünk a kivétel, aki erősíti a szabályt. 

Megcsalta Erzsébet királynőt férje, Fülöp edinburgh-i herceg?

Life.hu2016.03.08, 13:14

A palota bennfentesei szerint Diana hercegnő előszeretettel ugratta Fülöp herceget szeretőinek végtelen számával.

Operatőrével csalja férjét Angelina Jolie?

Life.hu2016.03.04, 13:58

Az Oscar-díjas színésznő a hírek szerint filmes stábjának egyik jóképű, Brad Pittre nagyon hasonlító tagjával lépett félre.

Balesetet szenvedett Peller Károly

Life.hu2016.03.04, 10:18

Az Operettszínház sztárja rosszul lépett a színpadon: hanyatt esett és beverte a fejét.

Őszintén beszélt megcsalásáról Madonna

Life.hu2016.02.29, 11:40

A popdíva a Fülöp-szigeteken lépett színpadra, ahol két szám között arról a filippínói származású személyi edzőjéről emlékezett meg, aki annak idején lefeküdt Madonna pasijával.

Nicole Kidman retteg, hogy újra megcsalja a férfje, Keith Urban

Life.hu2016.02.12, 12:14

A hírek szerint az utóbbi időben is rengeteg gond volt a színésznő házasságával, éppen ezért csak még jobban tart attól, hogy férjura, Keith Urban visszatér az American Idol zsűritagjai közé - és összemelegszik kolléganőjével, Jennifer Lopezzel.

Kiderült! Az európai nők lépnek félre a leggyakrabban

Life.hu2015.10.26, 09:49

Az európaiak lépnek félre a leggyakrabban, míg az amerikaiak vállalják a legtöbb kockázatot a fogamzásgátlás terén – többek között ez is kiderült a DrEd.com nemzetközi kutatásából.

Sienna Miller végre tisztázta, mi van közte és Brad Pitt között

Life.hu2015.10.20, 13:37

A színésznő egy rádióműsorban tette világossá Angelina Jolie férjéhez fűzött állítólagos viszonyát.

"Ha a pasim néz közben, az nem megcsalás" - Neked fekszik az édes hármas?

Life.hu2015.08.29, 17:57

A Life.hu  korábbi cikkében Dániel avatott be minket abba, milyen volt férfiként a hármas szex két felállása. Vagyis amikor a barátnőjével egy nőt, majd pedig egy pasit láttak vendégül az ágyukban. Arról azonban nem szólt a fáma, hogyan érinthette ez meg a lányt, illetve szakértői segítséget sem kaptunk akkor a téma feltárásához. Ezen most változtatunk!

Magyarok is retteghetnek, hogy kiderül a félrelépésük

Life.hu2015.08.22, 09:53

Egy hacker támadásnak köszönhetően nyilvánosságra kerültek az egyik legnagyobb házasságtörésre szakosodott társkereső oldal, az Ashley Madison tagjainak adatai. Már térképen is látható, melyik magyar városokból léptek félre a legtöbben.

Ajjaj! Kiszivárogtak a magyar házasságtörők adatai

Life.hu2015.08.21, 15:09

Csaknem 37 milliónyi hűtlenkedő adata - neve, címe, telefonszáma, hitelkártyaszáma és szexuális fantáziája - került ki az internetre, miután meghackelték a világ legnagyobb házasságtörésre szakosodott társkereső oldalát - írja a Telegraph. 

Nagy bajban van Ben Affleck – Kitálalt a dadus!

Life.hu2015.08.05, 13:29

Bár a színész és exneje, Jennifer Garner annak idején a lehető legbékésebb módon szerették volna intézni válásukat, Ben nemrég nyilvánosságra került félrelépései miatt azonban erre a lehető legkevesebb esélyük ígérkezik.

Ezért hazudik a férfi, ezért sír a nő - Így dobjuk oda az érveinket

Life.hu2015.07.18, 18:25

Naphosszat elemezhetnénk a hűtlenség okait, a félrelépések miértjeit, egyértelmű recept, ellenszer azonban továbbra sincs rá. Sorozatunk, amelyben végigvettük, hogyan nyomulnak más nők a pasijainkra, mit gondolnak a megcsalásról a férfiak, és miért is jövünk össze valakivel, akiről tudjuk, hogy kapcsolatban él, igyekszik kapaszkodót nyújtani ezen a bizonytalan terepen. Most a Life.hu párterapeutája teszi fel a témára a koronát érveivel és véleményével.

Izmos, napbarnított Adonisz, mint tökéletes férj? Ugyan már!

Life.hu2015.06.22, 21:32

Egy friss kutatás szerint a boldog házasság titka lehet, ha a férj edzett. Egy aktív férfi felesége ugyanis kisebb eséllyel szenved depresszióban. Ez azért persze nem ilyen egyszerű, így rögtön sikerült is bizonyítanunk az ellenkezőjét.

Sokat túlórázik a pasid? Ezekben a szakmákban a legmagasabb a hűtlenek aránya

Life.hu2015.06.10, 14:25

Vannak, akik úgy vélik, hogy a hűtlenség csak idő kérdése, amit felgyorsíthatnak a körülmények és a kínálkozó lehetőségek. Ha ezeket a tényezőket és a megcsalási hajlamot kombináljuk bizonyos foglalkozásokkal, a félrelépésnek sokkal nagyobb a valószínűsége. Legalábbis nemrégiben ez derült ki annak a brit weboldalnak a felméréséből, amely viszonyt kereső házasemberek számára jött létre.

10 férfitípus, akivel szívesen félrelépnénk

Life.hu2015.05.28, 12:11

Becslések szerint a férfiak fele, de legalább 40%-a lép félre, de mi a helyzet a nőkkel? Meglepő, de a két nem nagyon közel áll egymáshoz a félrelépési mutatók terén. Viszont jó hír, hogy a nőknek, sokszor elég gondolatban félrelépni. A CBS Reality összegyűjtötte nekünk azt a tíz férfitípust, akinek a legnehezebb ellenállni.

Gesztesi szerint Claudia csalt először - Vajon mi az igazság?

Life.hu2015.04.23, 11:01

Megdöbbentő vallomással állt elő Gesztesi Károly: azért csalta meg Claudiát a volt feleségével, mert annak idején hírét vette, hogy a színésznő-műsorvezető Afrikában, egy műsor forgatása során más férfiakkal szűrte össze a levet. 

Chris Brown felcsinált táncosnőjének pasija visszatért!

Life.hu2015.04.22, 19:54

Nia Guzman, Chris Brown gyerekének anyja bizony párkapcsolatban élt, amikor bejelentette: a zenész a kislánya igazi apja. A táncosnő pasija akkor lelépett, most azonban visszatért, és apaként szereti Chris Brown gyerekét.

Hevesi Kriszta: "Tominak is volt egy botlása és nekem is"

Life.hu2015.02.05, 15:04

Hevesi Tamás felesége, Kriszta őszintén mesélt arról, hogyan tudták kapcsolatukban tisztázni a félrelépéseket.

Soma házasságába beleférnek a futó kalandok

Life.hu2015.01.29, 12:51

Soma Mamagésa szerint egy magas szintű szeretet megléte esetén nem lehet probléma abból, ha valaki félrelép.

Jude Law az élet császára: 1 feleség, 2 lánykérés, 5+1 gyerek és legalább 13 szerető

Life.hu2014.11.09, 04:16

Amikor április idusán Jude Law nálunk járt, igen közeli kapcsolatba került a mi Lindánkkal. Akkor épp volt egy csaja, aki ide is repült utána, most viszont azt a lányt ejtette teherbe, akit még az idei év elején ismert meg, de egy időre szakítottak. Ezen felbuzdulva a Life.hu úgy döntött, rendet tesz a hollywoodi szexisten ágyastársai között.

Fogyás és kivirulás a hűtlenek veszte: így buksz le, ha szeretőt tartasz (18+)

Life.hu2017.06.12, 15:21

Vajon milyen lesz a szex otthon, ha megjelenik egy szerető? Felpezsdíti az erotikát, vagy épp fordítva: az összehasonlítgatás miatt a maradék vágy is elillan a pár másik tagja iránt? Nők és férfiak különbözőképpen viselkednek otthon, ha felbukkan a harmadik, de egy biztos: mindkét nem nagyon könnyen lelepleződhet. Lássuk, hogyan! A Life.hu-n egy éve ez volt a kedvenc cikketek.

Édeskettes hármasban: legdurvább sztártriók az ágyban

Life.hu2014.09.20, 19:02

Ki ne emlékezne arra, amikor Rippel Feri volt felesége, Simó Vivien elmondta, házassága a szex, illetve annak hiánya miatt ment tönkre. Az artista exének az volt a problémája, hogy mindig meghajolt volt férje előtt, aki még egy harmadikat is bevitt a hitvesi ágyba. Nos, nem ők az egyetlenek a sztárvilágban, akiknek az édeshármas csúnyán belerondított a kapcsolatukba. A Life.hu most szexuálisan nyitott, vállalkozó kedvű párokat gyűjtött össze.

Liv Tylerrel csalja a vőlegénye Jennifer Anistont?

Life.hu2014.08.24, 12:36

Kérdőjellel írja, de váltig állítja a TheHollywoodGossip, hogy Jennifer Aniston pasija, egészen pontosan a vőlegénye, Liv Tylerrel csalja meg a színésznőt. De mi is igaz ebből?

Új pasija mellett lépett félre VV Gigi

Archívum2014.08.06, 09:50

VV Gigi nyaralni utazott új szerelmével, de a csinos táncoslány az első közös út alkalmával félrelépett. Ezzel új szerelmét máris komoly próba elé állította.  

Félrelépett a párod? Így mentsd meg a házasságod!

Life.hu2014.06.16, 23:58

Amikor még nagyon fiatal az ember, könnyen mondja, hogy egy megcsalás azonnali szakításhoz vezet, nincs apelláta. Később viszont már kétszer is meggondolja, hogy kilépjen-e egy kapcsolatból. De mit tehetünk annak érdekében, hogy ne csaljanak meg? És mi a helyzet akkor, ha mindez egy többgyerekes családban történik?

A nagy bukta! Így mentette meg az életemet az iWiW

Life.hu2014.06.02, 15:23

"Csak véletlenül akadtam a hírre, hogy 'bezár' az iWiW. Gondoltam, még gyorsan fellépek, és ekkor láttam, hogy be lehet küldeni a nagy sztorikat. Hát, nekem is volt egy nagy. Jó pár évvel ezelőtt" - kezdte történetét Lilla, melynek saját elmondása szerint akár "A bukta" is lehetne a címe. Lássuk hát, hogyan vált olvasónk életének részévé a közösségi oldal.

Ez már egy "Nagy félrelépés" lenne?

Life.hu2014.05.17, 10:55

A forró ölelésekből, cinkos tekintetekből néha úgy tűnik, mintha a táncosok alkotnának egy párt, és nem az ismert emberek. 

Férfivélemény: "Ti nők félreteszitek a büszkeségeteket, és elnézitek a hűtlenséget"

Life.hu2014.04.29, 08:26

Korábban a Férfivélemény: "Ha nem panaszkodik a nő, mi sem lépünk félre" című cikkünkkel igencsak nagy port kavartunk. Most egy újabb pasi, a 38 éves és papíron nős státuszú Zoltán osztja meg velünk gondolatait. Gyereke nincs, a szeretői számát pedig nem tudja. A Life.hu kérésére mesélte el, miért érzi úgy, hogy újra meg újra meg kell csalnia a feleségét.

Összejövök a pasival akkor is, ha tudom, hogy van barátnője

Life.hu2014.04.07, 21:54

A lányok sem angyalok: így vesszük rá a pasikat a hűtlenségre című cikkünkhöz mind az írás alatt, mind pedig a Life.hu Facebook-oldalán rengeteg komment érkezett. A férfiak nagy része belátta, hogy igen, kellően farokvezérelt ahhoz, hogy belesétáljon a messziről is jól látható csapdába. A hölgyek egy ideig a gonosz ribancokat ekézték, majd hozzáfűzték, a megcsaláshoz két ember kell.

Férfivélemény: "Ha nem panaszkodik a nő, mi sem lépünk félre"

Life.hu2014.03.29, 21:22

A Life.hu beépített pasija, Olivér nem először osztja meg velünk gondolatait, tapasztalatait. Legutóbb arról mesélt, milyen erőszakosan próbálkoznak nála a nők, most pedig a megcsalásról és a hűségről értekezik. A lányok sem angyalok: Így vesszük rá a pasikat a hűtlenségre cikkünk után lássuk most a férfiszempontokat!

A lányok sem angyalok: így vesszük rá a pasikat a hűtlenségre

Life.hu2017.06.13, 10:15

Hűség vagy megcsalás? - Ezért lépünk félre című cikkünkben jól körüljártuk a hűtlenség kérdését. Megcsalás azonban nem csak akkor következhet be, amikor az egyik fél bizonytalan, illetve nem kap meg valamit odahaza. Sajnos nem csak a férfiakra jellemző, hogy olykor-olykor nem játszanak tisztességesen, ugyanis előfordul, hogy a nők direkt hajtanak olyan pasikra, akiknek barátnőjük, feleségük van. Nézzünk pár olvasói történetet!

Kiderült, hogy kivel csalja a férjét Gwyneth Paltrow

Life.hu2014.02.20, 10:40

Lapinformációk szerint Gwyneth Paltrow a topmodell Elle Macpherson férjével, a milliárdos Jeff Sofferrel csalja rocksztár férjét, Chris Martint. Hatalmas botrány van kialakulóban, a hírek szerint ugyanis ez lesz márciusban a Vanity Fair magazin címlapján. Feltéve, ha addig be nem pereli a lapot az Oscar-díjas színésznő.

Színésznővel lépett félre az elnök

Archívum2014.01.11, 15:56

Botrányt robbantott a francia Closer magazin. Az újság képekkel illusztrálva buktatta le az ország első emberét, Francois Hollande államfőt, miközben szeretőjével, Julie Gayet színésznővel találkozgatott - adja hírül a Bors.

Lebukott Győzike: megcsalja feleségét

Life.hu2013.12.14, 08:44

A hazugságvizsgálat megállapította, hogy a showmannek Bea asszonyon kívül van egy másik nője...

Megvan a világ legféltékenyebb nője

Life.hu2013.12.04, 17:33

Debbi Wood egy nem túl hízelgő címet tudhat a magáénak, ő ugyanis a féltékenység jelenlegi világrekordere a Daily Mail szerint. Persze ahhoz, hogy valaki az őrültségével kiérdemelhesse ezt, kell egy társ is, aki elviseli őt egy párkapcsolatban. A Life.hu Debbi és Steve Wood szerelmének nyomába eredt.

St. Martin fiával lépett félre a Barátok közt sztárja

Life.hu2013.10.18, 22:30

Terhes volt Füredi Nikolett, amikor a mindent elsöprő szerelem betoppant az életébe. A híres szaxofonista, St. Martin fia csábította el férjétől a színésznőt.

Ezért lépnek félre a diétázó pasik

Life.hu2013.10.16, 13:05

Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy brit tudósok valójában nincsenek. Pedig szeretjük őket, és azt is, hogy sokszor minden logikát nélkülöző felfedezéseikkel kapaszkodót nyújtanak nekünk a világ, sok esetben pedig a férfiak megértéséhez. Annak ellenére, hogy nem léteznek, most arra a következtetésre jutottak, hogy a fogyókúrázó férfiak nagyobb valószínűséggel lépnek félre. A Life.hu most ennek járt utána.

Vastag Csaba 3 csajjal kavart egyszerre

Life.hu2013.10.12, 09:08

"Be kellett vallanom, hogy régen, még az útkereső időszakomban előfordult, hogy egyszerre több lánnyal jártam, sőt, még több csaj hitte azt, hogy járunk - nem is értem miért..."

Megbocsátás és babavárás megcsalás után

Life.hu2013.09.29, 09:30

Korábban már csokorba szedtük azokat a sztármamákat, akik férjeik hűtlensége miatt összepakoltak, felnyalábolták a közös gyerekeket és külön kérvényt nyújtottak be a vagyon felére. Most olyan hírességek nyomába eredtünk, akik megbocsátották a megcsalást, és párjaikkal maradtak annak ellenére, hogy azok máshol keresték a boldogságot. Az okokra is kíváncsiak voltunk.  

Meggyógyult Caramel

Archívum2013.07.10, 12:57

Az énekesnek egy elvétett lépés során kiment a bokája. Hónapokig tartott a felépülése - tudta meg a Blikk.

13 éven át félrelépett Fábry Sándor?

Life.hu2013.02.16, 01:37

13 éven át csalta párját, Zsuzsát Fábry Sándor - állítja egy újságírónő, aki most, hogy véget ért a viszony, kitálalt a féltve őrzött titokról. A showman kedvese mit sem sejtett a szeretőről. A kipattant botrány kapcsán a Life.hu-nak az MTVA sajtófőnöke nyilatkozott.

Férjes asszonnyal bukott le Brad Pitt

Life.hu2012.12.04, 11:04

Mike Tyson, aki legutóbb a nyakán egy rettenetes heggel és nyakmerevítővel jelent meg tolószékben, most élete legbizarabb pillanatáról mesélt. 1988-ban ugyanis egy férfival találta ágyban első feleségét. A csábító nem más volt, mint Brad Pitt.  

Vége Gwen Stefani házasságának? Félrelépett a férje a dadával?

Archívum2012.11.28, 13:23

Lebukott Gwen Stefani férje, aki egy erdei séta során meglehetősen intim módon tapizta a dadust.

Visszatért családjához a TV2 csalfa sztárja

Life.hu2012.11.21, 12:02

Visszatért családjához Jánosi Dávid, miután két év után véget ért Legerszki Krisztinával való kapcsolata. Úgy tűnik, hogy a Jóban Rosszban színésze a gyermekeit és édesanyjukat választotta, akit azonban érthető módon nagyon megviselt az elmúlt időszak.

Sarka Katával csalta Toncsit Hajdú Péter

Life.hu2012.11.19, 11:34

Mielőtt megnősült volna, Hajdú Péter rengeteg ismert hölggyel járt együtt és azt sem rejtette véka alá, hogy sokszor félre is lépett. Bálint Antóniát éppen későbbi feleségével, Sarka Katával csalta meg - derül ki a Mr. Frizbi című könyvből.

Az X-Factor sztárjával csalta meg terhes barátnőjét a népszerű focista

Life.hu2012.11.16, 21:30

Az X-Factor mentorával csalta meg terhes barátnőjét a népszerű brit focista, Danny Simpson, ráadásul a közös otthonukban. A megcsalt barátnő őrjöng.

Bevallotta félrelépését az ismert magyar énekes

Life.hu2012.08.25, 23:28

Demjén Ferenc szerint szakmabeliek házasságából csak zűrök adódnak, hiszen az elfoglalt művészembereknek nehéz összeegyeztetni az együttlétüket. A népszerű énekes egy magazin újságírójának elmesélte, hogy a harmadik feleségével él, de bizony nem egyszer lépett már félre.

Előző
  • 1
  • 2
Következő