Fellegi Tamás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- IMF-tárgyalás
- IMF
- Magyarország
- Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
- Orbán Viktor
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A Ferihegy és Budapest közötti kínai gyorsvasútról is tárgyalt Pekingben Fellegi
Fellegi Tamás fejlesztési miniszter egy kínai lapnak adott interjújában azt mondta, hogy legutóbbi pekingi útja alkalmával több projekt is szóba került, amelyek között van egy a repülőteret a belvárossal összekötő gyorsvasúti beruházás is. A miniszter cáfolta azokat az értesüléseket, miszerint Kína megvásárolná Magyarország adósságát.
Vesztegetési botrány robbant ki a Fellegi által is megkeresett kínai vasútnál
Milliárdos korrupciós botrány robbant ki a kínai gyorsvasút körül, amelynek esetleges átvételéről a magyar kormány is tárgyalásokat folytatott az ázsiai ország illetékeseivel. A vasútért felelős minisztert gyanúsítják nagy értékű sikkasztással. A kínai féllel a magyar kormány részéről Fellegi Tamás fejlesztési miniszter tárgyalt, de a minisztérium szerint nem tapasztalt semmilyen korrupcióra utaló jelet.
Három befektető érdeklődik a Malév iránt Fellegi szerint
Két komolynak nevezhető és egy frissen bejelentkezett befektető is érdeklődik a Malév iránt a nemzeti fejlesztési miniszter szerint. Fellegi Tamás úgy véli, nagy előrelépés volt, hogy sikerült megállapodni az oroszokkal, a légitársaság kérdése innentől kezdve már "magyar ügy."
Olcsó repülőjegyekkel védik Fellegiék a klímautakat
A lehető legolcsóbb repülőjegyekkel utaztak és a legolcsóbb szállásokat választották a kínai és a mexikói klímakonferenciára utazó magyar delegáció tagjai - írta hétfői közleményében a feljesztési minisztérium. A tárca azokra az MSZP-s állításokra reagált, amely szerint a delegáció tagjai luxusutazásokon vettek részt. A minisztérium konkrét költségeket azonban nem közölt.
Energiakérdésekről tárgyalt Fellegi a visegrádi partnerekkel
Energiapolitikai kérdésekről tárgyalt a visegrádi országok szakminisztereivel Fellegi Tamás, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetője. Szlovák javaslatra aláírtak egy miniszteri deklarációt is.
Nyolcmilliárdra számít a kvótabizniszből Fellegi
Két év alatt 6-8 milliárd forint folyhat be a szén-dioxid-kvóták eladásából - derül ki Fellegi Tamás fejlesztési miniszter egyik parlamenti válaszából. Fellegi szerint a pénz fele már idén megérkezhet.
Messze még a kormány a 48 milliárdos megszorítás végétől
Úgy tűnik, egyelőre nem tudta teljesíteni a kormány azt a tavaly nyári ígéretét, miszerint 48,2 milliárddal lefaragja az állami vállalatok dolgozóinak bérére fordított összeget - derül ki a fejlesztési miniszternek egy parlamenti kérdésre adott válaszából. A miniszter egyelőre nem árult el részleteket arról, mikorra teljesülhet a vállalt kiadáscsökkentés.
Még az idén 1100 milliárd forintot szétoszt a kormány fejlesztésre
Mind a 2000 milliárd forintnyi uniós forrásra kiírja a kormány az idén a pályázatokat, és 1100 milliárdot szét is osztanak a Fellegi Tamás szerint egyszerűbb és átláthatóbb új fejlesztési pályázati rendszerben. Az 1100 milliárdból több mint 500 milliárdot kiemelt közlekedésfejlesztésre költenek - derült ki a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének csütörtöki csúcstalálkozóján, ahol a fejlesztési miniszter előadást tartott.
Orbán: A kiadásokat csökkenteni kell, de az nem megszorítás - videó
Orbán Viktor miniszterelnök az Új Széchenyi-terv bemutatásán beszélt arról, hogy szerinte "a kiadásokat bizonyos területeken csökkenteni kell (...), de az nem megszorítás. Ez egész egyszerűen Magyarország újjászervezése." Szerinte az átszervezésre, versenyképessé tételre egy emberöltőben egyszer van alkalom. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pedig technikai akadályba ütközve azt mondta: "verem a kis eszközöm", amivel nagy derültséget váltott ki.
Orbán: A Széchenyi-terv a kormány barátságos arca
A kormány pénteken ismertette a gazdaság fellendítésére létrehozott Új Széchenyi-terv részleteit. Orbán Viktor miniszterelnök szerint a Széchenyi-terv a kormány barátságos arcát mutatja, és szerinte ha jól sikerül a kormány gazdaságpolitikája, az példamutató lehet az Unióban. Fellegi Tamás hidakat építene és fejlesztene a budai várban, Matolcsy pedig mosolyt csal a hallgatóság arcára azzal a mondatával, hogy: "verem az eszközömet".
Fellegi szerint nincs visszatérés a válságadók előtti rendszerhez
A magyar válságadók ellen hevesen tiltakozó német gazdasági miniszterrel és német cégvezetőkkel tárgyalt Berlinben Fellegi Tamás fejlesztési miniszter, aki kijelentette, hogy az adók lejárta után sem fog visszatérni a régi adózási rend. Fellegi szerint a cél az, hogy felszámolják azt a 90-es években indult gyakorlatot, amelyben a nagy külföldi cégek sok kedvezményt kaptak az államtól.
- címkék:
- Fellegi Tamás
- Berlin
- válságadó
- Címkefelhő »
Visszafelé sült el a kormány csodafegyvere a médiatörvénynél
A Fidesz egyik kedvenc eszköze volt eddig a nagy átalakítások villámgyors levezénylésére az úgynevezett egyéni képviselői indítvány, a médiatörvény körüli vihar is rámutatott azonban ennek a hátulütőire. Az [origo]-nak kormányzati források azt mondták, hogy nehezítette a bírálathullámmal szembeni védekezést, hogy sem a kormány, sem a frakció nem érezte úgy, hogy neki kéne megvédenie az egyéni indítványként benyújtott törvényt. Nem ez az első eset, hogy a kormány és frakció szembe kerül egymással, a problémák miatt azonban senkit nem vonnak felelősségre.
Fellegi: A médiatörvény kommunikációjáról mondtam, hogy elcsesztük
Az Economist egyik blogbejegyzése szerint az egyik magyar miniszter egy protokollvacsorán a desszertnél azt mondta a külföldi újságíróknak, hogy "elbaszták" a médiatörvényt. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az [origo]-nak azt mondta, ő a médiatörvény kommunikációjáról mondta az újságíróknak, hogy "elcseszték". Azóta a brit lap is közölte Fellegi pontosítását.
Fellegi: Januárban lehet a következő magyar-orosz találkozó
Januárban tarthatják a következő magyar-orosz találkozót Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerint. Orbán Viktor miniszterelnök novemberben találkozott Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel. A megbeszélés témája volt többek között a Molban meglévő orosz részesedés és a Malév ügye is.
A tiltás ellenére lecserélte autóparkja egy részét a Posta
Új autókat vásárolt a Magyar Posta annak ellenére, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter felfüggesztette a beszerzéseket - értesült a Blikk. A Posta szerint szükség van az új kocsikra a napi ügymenet biztosításához.
Fellegi: Az oroszok nélkül folytatódik a Malév története
Januárban várhatóan sikerül megállapodni az orosz féllel a Malév sorsáról, nem lesz további közös szerepvállalás - jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot vezető Fellegi Tamás a Napi Gazdaság szerdai számában megjelent interjújában. A miniszter szerint egyes ppp-szerződések esetén az állami visszavásárlás lehet a megoldás.
Fellegi a kínai ügyeket is elhappolta Matolcsy elől
Matolcsy György gazdasági miniszter helyett Fellegi Tamás fejlesztési minisztert nevezte ki Orbán Viktor kormányfő a Magyar-Kínai Gazdasági Vegyes Bizottság elnökének. Az orosz kapcsolatok mellett így a kínai-magyar gazdaság kapcsolatok ellenőrzése is Fellegi kezébe került. Matolcsy és Fellegi között ősz elején több fideszes és kormányzati forrás szerint érezhető feszültség alakult ki a kormányon belüli erőviszonyok miatt.
Morgolódó oroszok üzentek a Putyinhoz készülő Orbánnak
Két hét csúszással létrejött Fellegi Tamás fejlesztési miniszter moszkvai látogatása. Az orosz-magyar tárgyalásokon megegyezés születet arról, hogy lezárják a félresikerült Malév-privatizációt, de arról még egyeztetnek, hogy kinek és mennyit kell fizetnie. Az oroszok a találkozón kifejezték rosszallásukat amiatt, hogy a Gazprom egyik magyarországi érdekeltségének is kell különadót fizetnie.
Fellegi: A Malévról is döntés születhet Orbán jövő heti moszkvai látogatásán
Fellegi Tamás fejlesztési minsizter szerint Orbán Viktor jövő heti moszkvai látogatásán döntés születhet a Malév sorsáról, illetve a Mol és a Szurgut közötti vitáról.
Bekamerázná a buszokat és a megállókat is a fejlesztési miniszter
Bekamerázhatnák a buszokat, a trolikat és még a vonatokat is Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pénteken benyújtott javaslata alapján. A törvénymódosítás szerint erre biztonsági okokból van szükség.
Központi fűtéssel mindenképpen nő a gázár
A fejlesztési minisztérium csütörtöki tájékoztatójából még nem derült ki, hogy a házközponti fűtésű lakásokban mennyivel nő a gázár januártól, a Magyar Energia Hivatal ugyanakkor kérdésünkre közölte, számukra egységesen 4,9 százalék lesz az emelés, függetlenül a fogyasztás mértékétől. Ez az utóbbi években épült társasházak többségét érinti.
Sávosan emelkedik a gáz ára januártól
A magyar lakosság csaknem kétharmada számára nem drágul a földgáz januártól - jelentette be Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön. A gázártámogatás rendszere 2011-ben is fennmarad.
Egymillió magyar háztartásnak több mint tízezer forinttal nőhet a gázszámlája
Januártól a mintegy 3,5 millió lakossági gázfogyasztó kétharmadánál nem, vagy csak elenyésző mértékben emelkedik a gáz ára, a fennmaradó egyharmadnak azonban évi, akár több tízezer forintos többletkiadással kell számolnia. A nagycsaládosok kedvezményt kapnak.
- címkék:
- Fellegi Tamás
- energia
- gázár
- drágulás
- KSH
- Címkefelhő »
Stumpf István kiszállt az Infocenterből
Nagy Ajtony Csaba ügyvéd vette át az alkotmánybíróvá választott Stumpf István tulajdonrészét az Infocenter.hu Média Zrt.-ben - írja a HVG.
Rázós ügyek nehezítik Fellegi moszkvai útját
Az eredeti tervek szerint a múlt hét keddjén utazott volna Moszkvába Fellegi Tamás fejlesztési miniszter, de a találkozót elhalasztották, ami Fellegi szerint gyakran előfordul a nemzetközi kapcsolatokban. Az [origo] értesülése szerint a halasztásban más nyitott ügyek mellett szerepet játszhatott az energiacégekre kivetett különadó, ami komolyan érinti a Gazprom egyik magyarországi érdekeltségét. Fellegi a jövő héten pótolhatja az Orbán Viktor magyar és Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök találkozóját előkészítő utazást.
A Malév több mint 13 milliárdot kaphat az államtól jövőre
A Malév tőkeemelésére 13,75 milliárd forintot irányoz elő a 2011. évi költségvetési törvényjavaslat.
Felfüggeszti Fellegi a MÁV és a Posta autóbeszerzéseit
A fejlesztési miniszter a MÁV és a Posta személygépjármű-beszerzéseinek felfüggesztését kezdeményezte - közölte a fejlesztési tárca.
GVH-engedéllyel az RTL Klubba vásárolhatja magát az új médiamágnás
A Gazdasági Versenyhivatal engedélyt adott az Infocenter nevű médiaipari cégnek, hogy megvásárolja az RTL Klub 31 százalékát tulajdonló és a tévének például az X Faktor című műsort gyártó IKO Media Holding összes részvényét.
Félretette a fegyvereket Orbán két erős embere
Orbán Viktor kormányfő is érzékelte a két minisztere, Matolcsy György és Fellegi Tamás közti konfliktusokat az [origo]-nak nyilatkozó fideszes és kormányzati források szerint, de azt szerette volna, ha ezek nem gyűrűznek be a kormányülésekre. A két miniszter közti vitákat a jövő évi költségvetés összeállítása hozta elő. A konfliktus csillapodott, de a surlódások kódolva vannak a rendszerben, hiszen gyakorlatilag két gazdasági miniszter van a kormányban.
Fellegi: Előremutató tárgyalások folynak a Malévről
Előremutató tárgyalások folynak egy szakmai befektetővel a Malévről - mondta Fellegi Tamás fejlesztési miniszter, aki ismét cáfolta, hogy a kormány tárgyalna a Szurgutnyeftyegazzal a cég Mol-pakettjéről.
Az államadósságot dobná meg a Mol-részvények megvásárlása
A fejlesztési minisztérium csütörtökön cáfolta, hogy Fellegi Tamás miniszter az orosz kézben levő Mol-részvények megvásárlásáról nyilatkozott volna, de a tárca azt is egyértelművé tette, hogy a kormány nem tett le a részvények megszerzéséről. Az [origo]-nak nyilatkozó elemzők szerint a szükséges pénz előteremtése lehet az egyik kritikus pont, a költségvetési hiány feltehetően nincs veszélyben, de az államadósság emelkedne, ha a piacról finanszíroznák az ügyletet.
Népszabadság: Közel a megegyezés a Malévról
Megállapodás közelébe jutott a kormány a Malév 5 százalékát birtokló orosz állami Vnyesekonombankkal - írja a pénteki Népszabadság.
Napi Gazdaság: Fellegihez kerülnek az orosz ügyek
Ismét csatát nyert Fellegi Tamás minisztériuma a Matolcsy György által vezetett tárca ellen, ezúttal az Oroszországgal és a volt szovjet térséggel foglalkozó FÁK-osztály került át a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz - értesült a Napi Gazdaság.
Fellegi: A fejlesztéspolitikát fontosabbá kell tenni az EU-ban
Fellegi Tamás miniszter szerint az Európai Unióban nagyobb figyelmet kell fordítani a fejlesztéspolitikára, ezért a magyar elnökség azon lesz, hogy ez a terület magasabb politikai szintre kerüljön.
A kormány tesztje lesz a Matolcsy körüli marakodás
Kemény küzdelem folyik a kormányban Matolcsy György gazdasági miniszter és Fellegi Tamás fejlesztési miniszter között, de az összetűzés nem nyíltan zajlik, és rövid távon egyikük pozícióját sem veszélyezteti az [origo]-nak nyilatkozó kormányzati források szerint. A küzdelem tétje ugyanakkor a gazdasági kérdések és források fölötti befolyás, és megmutatja azt is, működőképes-e a kormány jelenlegi felépítése.
Itt a különadó, átalakul az APEH - változások október 1-től
Az októbertől életbe lépő változtatások közül talán a közszférát érintő 98 százalékos különadó életbe lépése az egyik legfontosabb, emellett azonban több, közvetve sok embert érintő szabály módosul péntektől.
Népszabadság: Télen nem várható gázáremelés
Várhatóan januárban sem emelkednek a gázárak Magyarországon - írja a csütörtöki Népszabadság.
- címkék:
- Fellegi Tamás
- energia
- fűtés
- gázáremelés
- Címkefelhő »
Pénzt pumpál a Malévba a kormány
A nemzeti légitársaság felszínen tartása érdekében tőkét juttat a kormány a Malévba, ezt több lap is megírta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterre hivatkozva, aki azt sem zárta ki, hogy esetleg újra eladják a társaságot.
Fellegi: Nem tárgyalunk az oroszokkal a Mol-részvények visszavásárlásáról
A kormányzat nem tárgyal a Szurgutnyeftegaz orosz energiavállalattal annak Molban lévő részesedésének megvásárlásáról - erősítette meg Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter külföldi újságíróknak.
Havi 62 ezres bónuszt kapnak a fejlesztési minisztérium tisztviselői
Évi bruttó 750 ezer forint értékű cafeteria juttatást ad a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium munkatársainak. Ez az összeg kevesebb, mint amennyit a minisztérium jogelődjénél, a közlekedési és hírközlési tárcánál kaptak a dolgozók, de megegyezik azzal, amennyit a Bajnai-kormány több minisztériumánál költhettek étkezési utalványra, üdülési csekkre és más béren kívüli juttatásra a minisztériumi tisztviselők.
Mit mond Orbán a kormány intelligenciájáról? - tudósítás az Új Széchenyi Terv bemutatásáról
Hét területre - köztük az egészségiparra, otthonteremtésre és közlekedésre - akar koncentrálni a kormány az Új Széchenyi Tervben, amelynek vitairatát szerdán délután mutatták be. Orbán Viktor kormányfő arról beszélt, hogy a magyar észjárásra kellene építeni, bár hozzátette, hogy a leleményességben is kezdünk lemaradni, és "ma kevés embernek jut eszébe, hogy a kormány a legintelligensebb emberek gyülekezete". Tudósítás a bemutatóról percről percre.
Titkolózik az állami bank Pintér excégének megbízásáról
A törvényi előírások és a hasonló ügyekben hozott bírósági ítéletek dacára nem hajlandó semmilyen részletet elárulni Pintér Sándor korábbi cégének megbízásáról az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank. A biztonsági cég kiválasztásáról annyit mondanak csak, hogy "bizalmi kérdés"-ről van szó. A bank annak ellenére titkolózik, hogy a Fidesz a közpénzek elköltésének átláthatóságát ígérte a választások előtt.
A hőség miatt felfüggesztették a kamionstopot a hétvégére
A nagy hőségre való tekintettel a következő hétvégére felfüggesztette a nemzeti fejlesztési miniszter a kamionstopot, hogy a fuvarozóknak ne kelljen a napon várakozniuk.
Bővítette gyárát a Knorr-Bremse
Új helyre költözött a Knorr-Bremse kibővített, közel ezer embernek munkát adó budapesti gyára, amit pénteken adtak át.
Szarvas Ferencet nevezték ki a MÁV élére
A várakozásoknak megfelelően Szarvas Ferenc lett a MÁV új vezetője, aki Andrási Miklóst váltja. A felettes minisztérium az egész igazgatóságot és felügyelő bizottságot is visszahívja.
- címkék:
- Szarvas Ferenc
- Fellegi Tamás
- vasút
- MÁV
- Címkefelhő »
Még a héten teljesen átvilágítják az uniós források helyzetét
Kiderül a héten az uniós források helyzetének átvilágítása után, hogyan csoportosítják át őket és milyen nagyprojekteket állítanak le, közölte Fellegi Tamás hétfőn a külgazdasági szakdiplomaták éves konferenciáján. A tárcavezető hangsúlyozta: az átcsoportosításnál fontos cél, hogy a kis- és középvállalkozások nagyobb arányban részesüljenek a forrásokból.
Miniszteri kunyhó, államtitkári nyakkendő - a kormánytagok vagyonnyilatkozatai
A vidékfejlesztési miniszternek van egy kunyhója, a fejlesztési miniszter beleszeretett Szentendrébe és bevásárolta magát több ingatlanba. A honvédelmi államtitkár bevallotta, hogy birtokában van egy 1500 forintot érő nyakkendő, egyik kollégájának pedig annyi gyereke van, hogy nem fértek el a bevallás erre szolgáló részén. Nyilvánosak a kormánytagok nyilatkozatai.
Nehéz egyenlet megoldása vár az energiaárakat befagyasztó kormányra
Szeptemberig nem okoz különösebb gondot az energiacégeknek, ha a jelenlegi szinten befagyasztja a kormány az energiaárakat, az azonban kétséges, hogy a lakosság rezsiköltségei hosszabb távon is csökkenthetők-e. Az árak ugyanis túlságosan függnek a világpiaci viszonyoktól és a devizaárfolyamtól, amelyekre a kormánynak nincs befolyása, a szolgáltatók pedig épp ezekre hivatkozva készültek a díjak emelésére.
Korábbi vezére tér vissza az MFB élére
Az első Orbán-kabinet idején elnök-vezérigazgatóvá kinevezett, majd a Medgyessy-kormány által a posztról leváltott Baranyay László visszatér az MFB élére - derül ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményéből. Baranyay 2002-ben 139 milliós végkielégítést kapott a fejlesztési banktól.
Fellegi: Jóval több pénz lesz a kkv-knak
A jelenlegi 10 százalékról jelentősen - akár 40-50 százalékra - fel kell emelni a kis- és középvállalkozások részesedését az uniós forrásokból - hangsúlyozta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Heti Válasz és a Magyarok a piacon Klub által rendezett konferencián.