feljutás

címke rss
Meddig juthat a Hertha Dárdai Pállal?

Meddig juthat a Hertha Dárdai Pállal?

A hétvégén folytatódnak a másodosztályú német labdarúgó-bajnokság, azaz a Bundesliga 2. küzdelmei. A Hertha BSC Berlin továbbra is Dárdai Pállal a kispadon és három fiával (Palkóval, Mártonnal és Bencével) a játékoskeretben készül és a nyolcadik helyről várja a 19. fordulót. Az idény végén az első két helyezett jut fel az élvonalba, a harmadik pedig osztályozót játszik a Bundesliga 16. helyezettjével – a forma alapján nem kizárt, hogy a Hertha akár rögtön visszajut az első osztályba. A tavaszi szezon elején azonban sokk is érte a csapatot és Dárdai Pál vezetőedzőt, ugyanis január 16-án váratlanul elhunyt Kay Bernstein, a klub 43 évees ...

Máris lemondott a feljutásról a Honvéd focicsapatának új edzője

Sport2023.11.15, 15:32

Csertői Aurél, a labdarúgó NB II-ben 10. helyen álló Budapest Honvéd múlt csütörtökön kinevezett vezetőedzője szerint a kispesti csapat számára nem reális cél ebben az idényben az élvonalba jutás, sokkal inkább, hogy mindenben javuljon és fejlődjön az együttes.

Rémisztő pillanatok és elképesztő dráma után jött az európai fociszezon legnagyobb csodája

Sport2023.06.24, 06:00

A Luton Town együttese szolgáltatta a 2022/2023-as fociszezon egyik legnagyobb szenzációját, ugyanis a 9 éve még az angol ötödosztályban szereplő kiscsapat története során először feljutott a Premier League-be. A feljutásról döntő mérkőzés drámai pillanatokat hozott, az első félidőben összeesett a pályán a Luton csapatkapitánya, akinek a kórházban meg kellett műteni a szívét. A döbbenetes esemény ellenére a csapat büntetőpárbaj után megnyerte a sorsdöntő mérkőzést, és a következő szezonban a világ legerősebb bajnokságában ajándékozhatja meg újabb csodás élményekkel a szurkolókat.

Hihetetlen dráma: a 123. percben harcolta ki a feljutást az angol focicsapat - videó

Sport2023.05.30, 07:32

A Sheffield Wednesday labdarúgócsapata elképesztő dráma után, egy 123. percben lőtt gólnak köszönhetően jutott fel az angol másodosztályba.

A szapporói hokicsodát Miskolcon is emlegetik

Sport2023.04.05, 06:02

Május 12-én kezdődik Finnországban az A-csoportos jégkorong-világbajnokság, amelyen 2009 és 2016 után ismét ott lehet a magyar válogatott. A felkészülés utolsó fázisa a szerda esti, miskolci Magyarország-Ukrajna mérkőzéssel kezdődik, ez a párosítás azért különösen érdekes, mert amikor a vb-k modernkori történetében először bejutott a legjobbak közé csapatunk, akkor a sorsdöntő ütközetet éppen észak-keleti szomszédunk ellen vívta.

Visszajutott hétszeres német bajnok focicsapat a Bundesligába - videó

Sport2022.05.08, 08:03

A Schalke 04 labdarúgócsapata egy év után visszajutott a német elsőosztályba.

Feljutott a világelitbe a magyar hokiválogatott

Sport2022.05.07, 18:41

A magyar jégkorong-válogatott a vasárnapi mérkőzésének eredményétől függetlenül feljutott a világelitbe a ljubljanai divízió I/A világbajnokságról.

A magyar hokiválogatott sztárja szerint a feljutás a cél a vb-n

Sport2022.05.02, 15:42

Magosi Bálint szerint a magyar jégkorong-válogatott egyértelmű célja, hogy feljusson az elitbe a kedden kezdődő ljubljanai divízió I/A világbajnokságról, és lehetőség szerint mind a négy mérkőzését megnyerje, ugyanakkor Szirányi Bence óvatosabban nyilatkozott.

Őrült módon rohantak be a szurkolók a pályára, hogy megünnepeljék a feljutást - videó

Sport2022.04.27, 16:27

Az angol negyedosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Exeter City 2-1-re legyőzte a Barrow együttesét és feljutott a harmadosztályba. A lefújást követően a csapat szurkolói elözönlötték a pályát, és a játékosokkal együtt ünnepelték meg a sikert.

Legnagyobb ellenfelétől rabolt edzőt a Diósgyőr, de lehet, hogy így se jut fel

Sport2022.04.21, 05:57

A labdarúgó NB II-ben óriási harc várható a bajnokság hajrájában, ugyanis a szinte már biztosan feljutó Vasas mellett három csapatnak van reális esélye arra, hogy a következő szezonban az élvonalban szerepeljen. A Diósgyőr feljutása sokáig biztosnak tűnt, de az utóbbi időben hatalmas pofonokat kapott, és a Dragan Vukmir vezetőedző kinevezése körül kialakult botrány drámai helyzetbe sodorta a csapatot. A DVTK mellett a Kecskemét és a Szeged áll még harcban az NB I-es tagságért, így a hátralévő öt forduló elképesztő izgalmakat és rengeteg fordulatot tartogathat a feljutásért vívott küzdelemben.

A Fulham visszajutott a Premier League-be, jöhetett a hatalmas örömünnep - képek, videók

Sport2022.04.20, 09:18

A Fulham kedden biztosította visszajutását az angol labdarúgó-bajnokság élvonalába, a Premier League-be.

Nagy Ádám szerint immár reális cél lett a Pisa feljutása a Serie A-ba

Sport2021.12.09, 14:13

Nagy Ádám, a Pisa magyar válogatott labdarúgója szerint a másodosztályban éllovas csapata számára annak ellenére reális céllá vált a feljutás, hogy nyáron jelentős szerkezeti átalakulás történt a klub élén, és így az osztályváltásra még a vezetők sem gondoltak feltétlenül.

Dráma a 93. percben: 19 év után újra a Serie A-ban a korábban többször csődbe ment csapat - videó

Sport2021.05.28, 09:41

A Venezia FC 19 év után visszajutott az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalába.

A pokolból a mennybe jutott a DVSC focicsapata - lenyűgöző kisfilmen a feljutás

Sport2021.05.19, 13:02

A labdarúgó Merkantil Bank Liga 38., utolsó fordulójában a Debreceni VSC 4-2-re verte a Szombathelyi Haladást, így bajnokként jutott vissza az NB I-be. A DVSC hosszú úton került ismét a legjobbak közé egy év után, amelyről látványos kisfilmet készített a klub.

Új csapat jutott fel a Serie A-ba

Sport2020.08.21, 08:12

A Spezia a története során először jutott fel az olasz labdarúgó-élvonalba.

Egy év után újra a La Ligában szerepelhet a spanyol kiscsapat

Sport2020.07.18, 09:54

A Huesca egyéves másodosztályú szereplést követően ismét a spanyol labdarúgó-bajnokságban szerepelhet, miután egy fordulóval a Segunda División szezonjának vége előtt biztosította feljutó helyét.

Az argentin menedzser háza előtt ünnepeltek a Leeds-drukkerek - videó

Sport2020.07.18, 15:21

A Leeds United tizenhat év után visszajutott az angol labdarúgó-bajnokság élvonalába, amelyet a szurkolók meg is köszöntek a csapat menedzserének, Marcelo Bielsának. A másodosztályt vezető klub azzal vált biztos feljutóvá pénteken, hogy az ötpontos hátránnyal második West Bromwich Albion 2-1-re kikapott a Huddersfield vendégeként az utolsó előtti fordulóban, így már csak a harmadik Brentford előzheti meg a Leeds Unitedet.

Drámai fordítás, hat év után jutott vissza a La Ligába a Mallorca - videó

Sport2019.06.24, 08:47

Hat év után visszatér a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságba a Real Mallorca.

A magyar kosárcsapat 29 évet várt erre a pillanatra

Sport2019.05.23, 09:48

Az Oroszlány jutott fel a második vonalból a férfi kosárlabda NB I-be, mivel az osztályozón 2-0-s összesítéssel legyőzte a Veszprémet.

Törtek-zúztak a pécsi szurkolók, mert csapatuk nem nyert – videó

Itthon2019.05.16, 16:17

Az egy éve lejátszott PMFC-FC DABAS NB III-as meccs a 90. percben döntetlenre állt. A hazai csapatnak a feljutáshoz mindenképpen győznie kellett volna. A 92. percben a bíró les miatt érvénytelenítette a pécsi csapat gólját. Ezután szabadultak el az indulatok.

Feljutott a Norwich City a Premier League-be

Sport2019.04.27, 22:49

A Norwich City labdarúgócsapata szombaton feljutott az angol Premier League-be.

Csaknem a harmadosztályba zuhant a Manchestert is verő ZTE

Sport2018.10.21, 10:28

2002-ben megverték a Manchester United csapatát a Bajnokok Ligája selejtezőjében, tavaly majdnem kiestek az NB II-ből. Idén túl vannak egy viharos edzőváltáson, most pedig listavezetők a másodosztályú bajnokságban. Ha első körben ennyi nem lenne elég, mondjuk csak ki Koplárovics Béla nevét, akiről azonnal beugrik a Manchester budapesti legyőzése. Tizenkét év után újra vezeti a bajnokságot a Zalaegerszeg, még ha csak az NB II-ben is.

Három év alatt visszajutott a Parma az olasz labdarúgó-élvonalba

Sport2018.05.19, 08:01

A másodosztályban bajnok Empoli csapata után az SSD Parma Calcio is biztosította feljutását az olasz labdarúgó-élvonalba.

Feljutott a Nürnberg a Bundesligába

Sport2018.05.06, 18:02

A Fortuna Düsseldorf után az 1. FC Nürnberg harcolta ki másodikként a feljutást a német labdarúgó élvonalba.

Hat év után jutott vissza az élvonalba a kétszeres bajnok focicsapat

Sport2018.04.23, 13:29

Hat év után jutott vissza az élvonalba a kétszeres svájci bajnok Neuchatel Xamax labdarúgócsapata, amely 2012 januárjában csődbe jutott és emiatt visszasorolták az ötödosztályba, az amatőrök közé.

Karnyújtásnyira került a Sepsi az élvonalbeli álmaitól

Sport2017.05.26, 08:55

A román másodoszályú labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában az UTA Arad nagy meglepetésre hazai pályán 2-1-re kikapott a 15. helyen álló Balotestitől, így a hátralévő két fordulóban mindössze egyetlen pontra van szüksége a Sepsi OSK-nak a feljutáshoz.

A gól, amely után elszabadult a pokol

Sport2017.05.20, 08:37

A francia labdarúgó-bajnokság másodosztályának utolsó fordulója elemi izgalmakat hozott. Végül egy 96. percben esett gól is döntött a feljutásról - meg sok minden más. 

Előző
  • 1
Következő