feljelentés

címke rss

Meglopták Hajdú Pétert, feljelentést tesz

Tévé2023.11.10, 19:26

Meg fogjuk tenni a jogi lépéseket polgári és büntetőjogi vonatkozásban is - jelentette be.

Magánnyomozóval kutakodott a barátnője után egy debreceni férfi

Itthon2023.10.30, 11:09

Egy debreceni férfi magánnyomozót fogadott, hogy kiderítse megcsalja-e a barátnője. A nyomozás végén azonban nem fizette ki a céget és eltűnt.

Nyaralni ment egy amerikai nő, mire hazaért, lebontották a házát - fotó

Nagyvilág2023.10.25, 11:02

Tévedésből lebontották egy georgiai nő házát - írta a Fox News. A cég elismerte a hibát, de a nőt még nem keresték meg. A károsult feljelentést tett. 

Bosszúból akasztottak fel tinédzserek egy taxist Stockholmban

Nagyvilág2023.10.13, 10:17

Brutális gyilkosság történt Svédországban, öt tinédzsert tőrbe csalt, megfojtott, majd felakasztott egy taxisofőrt Stockholmtól nem messze egy erdőben. A gyilkosság állítólag azért történt, mert a taxisofőr korábban megerőszakolta az ötfős baráti és rokoni kapcsolatban álló diákcsapat egyik lánytagját. A rendőrség a tinédzsereket őrizetbe vette.

Teljesen összeomlott Cicciolina, már aludni sem tud

Tévé2023.10.05, 11:07

Mint korábban írtuk, Staller Ilona, azaz Cicciolina kénytelen volt feljelenteni egyetlen fiát, a 31 éves Ludwigot, aki sokkolóval támadt rá az anyjára. Az egykori pornószínésznő akkor értesítette a hatóságokat, majd távoltartási végzést szerzett fia ellen. A történtek nagyon megviselték Cicciolinát, aki újabb megdöbbentő részleteket árult el fiával való kapcsolatáról.

Karácsony pénzembere beismerte érkeztek külföldről pénzek - videó

Itthon2023.09.28, 14:44

Karácsony Gergely pénzembere, Perjés Gábor megerősítette, hogy külföldi pénzek is voltak a 99 Mozgalomnál, azonban továbbra is kitart amellett, hogy minden törvényesen történt.

Egyre nagyobb bajban Karácsony Gergely, a NAV már az OTP feljelentése alapján is nyomoz

Itthon2023.09.21, 14:00

Ahogy arról lapunk is beszámolt, miután a NAV már egy ideje nyomoz Karácsony Gergely főpolgármester mozgalmának finanszírozása ügyében, az OTP Bank is feljelentést tett. A főpolgármester azonban az OTP feljelentésére sem reagált érdemben, ragaszkodik a nyilvánvaló hazugságához – fogalmazott Hollik István. Deák Dániel az üggyel kapcsolatban az Origónak úgy fogalmazott: egy nagyon súlyos hazugságspirálba kerül karácsony Gergely.

Pénzmosás miatt is nyomoznak Karácsony Mozgalma ellen

Itthon2023.09.21, 09:02

Pénzmosás miatt is vizsgálódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Karácsony Gergely fémjelezte 99 Mozgalom zavaros finanszírozása ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet. Az adóhatóság ezt a szálat a júliusban – költségvetési csalás gyanújával – elrendelt nyomozásban vizsgálja. A mozgalom számlájára érkezett, ötszázmillió forintot is meghaladó, jórészt külföldi pénzekkel kapcsolatban az OTP is a hatósághoz fordult, a feljelentésükben pedig súlyos megállapításokat fogalmaztak meg.

Karácsony Gergely egyre kínosabb hazugságokba menekül

Itthon2023.09.21, 00:24

Karácsony Gergely nagyon súlyos hazugságspirálba került – fogalmazott a Hír TV Híradójában Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője arról, hogy a NAV-nyomozás után már az OTP is feljelentést tett a főpolgármester 99 Mozgalmának ügyében. Hozzátette: Karácsony először azt állította, nincsen pénz a baloldal kampányában, majd kiderült, hogy volt, méghozzá több milliárd forint, az ő esetében is: kizárólag az előválasztás első fordulójára nagyjából félmilliárd forintnyi összeget fordított.

Itt a bizonyíték: Karácsony Gergely hazudott a kampánytámogatásokról - videók

Itthon2023.09.20, 18:12

Ahogy korábban megírtuk, az OTP Bank feljelentést tett Karácsony Gergely 99 Mozgalmának finanszírozása ügyében. A feljelentés szerint Karácsonyék csaltak a támogatási összegekkel, mert azt állították, hogy a pénzt (döntően eurót) kis ládikákba dobták be, ez azonban nem lehetséges, mert több pénz kötegekben volt, nem fértek volna be a ládába. „A csomag típusú elhelyezés fizikailag kizárja a szóban forgó ládákba történő pénzek belehelyezését" - írta a bank.

Az OTP feljelentette Karácsony mozgalmát

Itthon2023.09.20, 08:24

Miután a NAV már egy ideje nyomoz Karácsony Gergely főpolgármester 99 Mozgalmának finanszírozása ügyében, most az OTP Bank is feljelentést tett. A dokumentum szerint az adománygyűjtő ládák története hamisnak látszik, ugyanis a – döntő többségükben 50 és 100 eurós címletű – bankjegyek valójában inkább csomagokban érkezhettek, újak voltak, gyűrődésmentesek, több esetben egymás utáni sorszámúak és összetapadtak. Mindez együtt szertefoszlathatja Karácsonyék eddigi legendáját.

Nyomoznak a hódmezővásárhelyi lakóparkban meghalt idős ember ügyében, Márki-Zay is felelős lehet

Itthon2023.09.07, 16:08

Rendőrségi feljelentést tesz a hódmezővásárhelyi Fidesz képviselő-csoportja a Nyugdíjas Lakóparkban bekövetkezett sajnálatos haláleset miatt – erről adott hírt Délmagyar.hu. A Magyar Nemzet szemléje szerint az ügyben így nyomozás indulhat. A témában Bálint Gabriella, a KDNP helyi elnöke csütörtökön tartott sajtótájékoztatót, azt hangsúlyozta: elfogadhatatlan szakmai hiba, hogy egy 94 éves emberre nem néztek rá mindennap. Szavai szerint sokkolta Hódmezővásárhely lakosságát a napokban megjelent hír, hogy napokig holtan feküdt egy idős ember az egykor szebb napokat látott nyugdíjas lakóparkban, úgy, hogy a város által üzemeltetett intéézményben ...

Kirúgták a brazil válogatottból a Manchester Unted erőszakkal vádolt sztárját

Sport2023.09.05, 07:57

Kitették a brazil labdarúgó-válogatott keretéből Antonyt, a Mancester United szélsőjét, akit a korábbi barátnője erőszak vádjával feljelentett, most pedig újabb bizonyítékokkal állt elő az ügyben.

A szolnoki pedofil előbb szexuálisan zaklatott egy kislányt, aztán meg akarta ölni a gyerek anyját

Itthon2023.09.01, 09:43

Nem hagyta magát egy bátor anya, akinek a lányát egy pedofil a közösségi oldalon molesztálta. Amikor meglátta azokat az üzeneteket, amelyben a férfi arra akarja rávenni a gyerekét, hogy pornográf felvételeket küldjön neki, azonnal közölte, hogy fel fogja jelenteni. Ettől az sem tántorította el, hogy a férfi halálosan megfenyegette. 

Bántalmazójának üzent Megyeri Csilla

Tévé2023.08.25, 13:54

Korábban már beszámoltunk róla, durván megverték Megyeri Csillát a Campus Fesztiválon. A celeb hosszabb hezitálás után úgy döntött, feljelentést tesz támadója ellen. Most elképzelhető, hogy neki üzent.

Feljelentést tesz Tóth Gabi, elege lett

Tévé2023.08.23, 10:49

Lesifotós mászott fel a kerítésére.

A bíróságon találkozik újra Megyeri Csilla és bántalmazója

Tévé2023.08.11, 13:25

Mint írtuk, brutális támadás érte Megyeri Csillát az idei Campus Fesztiválon, ahol egy ismerős férfi megverte és megrugdosta az egykori tévést. Megyeri egy ideig várt a feljelentéssel, de végül úgy döntött, hogy megteszi és bíróság elé viszi az ügyet. Ez viszont azt jelenti, hogy újra, sőt, talán többször is találkoznia kell az őt kegyetlenül megverő férfival.

Feljelentette egyetlen fiát Cicciolina

Tévé2023.08.09, 10:48

Az egykori pornósztár, Cicciolina arról beszélt, hogy mennyire megromlott kapcsolata egyetlen fiával, Ludwiggal, akivel odáig fajultak a dolgok, hogy anyja kénytelen volt rendőrséget hívni a 31 éves férfira. Azonban ez nem marad annyiban, ősszel bíróságra mennek, most az egykori pornós elmondta, hogy mi történt köztük pontosan.

Bajba kerülhet Megyeri Csilla a támadója elleni feljelentés miatt

Tévé2023.08.06, 12:29

Megyeri Csillát nagyon megviselte az elmúlt időszak, hogy ilyen rosszul sült el egy olyan este, ahová szórakozni mentek barátaival. Sosem gondolta, hogy egyszer bántalmazás áldozatává válik, ezt nagyon nehezen dolgozza fel lelkileg és testileg is egyaránt. Megyeri a stressztől rengeteget fogyott, sokan aggódnak is érte. Nemrég elárulta, hogy a feljelentést is megtette támadója ellen, azonban nem lélegezhet fel, ugyanis egy jogász elmondta, hogy visszájára is fordulhat a dolog és ő is bajba kerülhet.

Újabb fordulat Megyeri Csilla megverésével kapcsolatban

Tévé2023.08.03, 14:13

Megyeri Csilla megtette a feljelentést, elindult a rendőrségi nyomozás a megverésével kapcsolatban.

Meglopták a magyar műsorvezetőt, feljelentést tett

Tévé2023.07.28, 11:25

Készpénz, bankkártyák, dokumentumok, fontos tárgyak voltak a táskában.

Döntöttek a Real sztárjáról, aki arcon ütötte az ellenfelét egy parkolóban

Sport2023.07.25, 21:00

A Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) versenybizottsága nem szabott ki büntetést a Real Madrid középpályására, az uruguayi Federico Valverdére, aki ellen azért indítottak vizsgálatot, mert áprilisban a Villarreal elleni bajnoki meccs után a stadion parkolójában arcon ütötte az ellenfél játékosát, Alejandro Baenát.

Felpofozták egy étteremben Britney Spearst

Tévé2023.07.06, 20:01

Britney Spears feljelentést tett, miután egy testőr megpofozta egy Las Vegas-i étteremben.

"Rendőrségi ügy lett a dologból, az érintettek megtették a feljelentést" - folytatódik a magyar énekes megcsalási botránya

Life.hu2023.06.26, 23:06

Néhány hete tört ki a botrány az egyik ismert magyar énekes körül, amikor napvilágot látott egy videófelvétel, melyen ő és egy lány látható. Ugyan a nős énekes arca nem látszik, csupán a hangjáról vélték sokan felismerni, és a vádakat is tagadta, a történet tovább gyűrűzik.

Rendőrségi ügy lett a szexbotrányba keveredett RTL Klubos énekes ügyében

Tévé2023.06.24, 13:48

Hatalmas botrány robbant ki néhány hete, kiszivárgott egy olyan felvétel, amin egy hazai énekes egy prostituált szolgáltatásait veszi igénybe. Most megszólalt a nő, kiderült, hogy a szóban forgó férfi és ő is feljelentették azt a személyt, aki készítette a felvételeket.

Perrel fenyegetőzik Harsányi Levente, csalók mocskolták be a nevét

Tévé2023.06.09, 16:47

Harsányi Levente dühös bejegyzést tett közzé, mert nevével visszaélve manipulált képeket tettek róla közzé, melyekkel rossz színben tüntetik fel őt. A műsorvezető nemcsak üres ígéreteket tett a botrányos ügy miatt, azt állítja, hogy megteszi a szükséges jogi lépéseket a csalók ellen.

Újabb botrány a Manchester Unitednél: négyrendbeli erőszakkal vádolják a brazil sztárfocistát

Sport2023.06.07, 11:14

A brazil Globo információja szerint volt barátnője, Gabriela Cavallin négyrendbeli erőszak vádjával feljelentette az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United játákosát, Antonyt.

Rendőrök törtek rá éjszaka Gáspár Laci családjára

Tévé2023.06.04, 14:24

Rendőrök szálltak ki este tizenegykor Gáspár Laciék házához – mint azonban kiderült, ok nélkül.

Szegedi Fecsó menyasszonyát zaklatja az exe: B****a meg a Szegedi Fecsó meg a f******** Géczi Beatrix

Life.hu2023.05.17, 15:13

Szegedi Fecsó menyasszonyát, Beát még mindig zaklatja az exe, Mandula Ádám. Durva üzenetet kaptak a férfitól.

Gelencsér Tímea elárulta: itt tart most a rágalmazási ügye

Life.hu2023.05.10, 22:01

Gelencsér Tímeánál nemrég betelt a pohár, a rendőrséghez fordult, és feljelentést tett becsületsértés miatt. Most ezzel kapcsolatban számolt be friss fejleményekről a közösségi oldalán. 

Elképesztő fordulatok történtek az ellenfelét arcon ütő Real-focista ügyében

Sport2023.04.10, 15:45

Ahogy arról beszámoltunk, spanyol sajtóhírek szerint Federico Valverde szombat este a stadion parkolójában arcon ütötte Alejandro 'Álex' Baenát, miután a Villarreal labdarúgója sértegette az uruguayi még meg sem született gyermekét. Azóta a két fél között ide-oda pattog a labda arról, hogy történik-e feljelentés, és ha nem, akkor milyen feltétellel.

Csak kitalálta a 12 éves szegedi kislány a támadást

Itthon2023.03.28, 11:07

Elterjedt az interneten egy hír, hogy Szegeden egy 12 éves kislányt zaklatott egy idegen, aki ezután a villamosról is magával akarta vinni. A nyomozás során kiderült, hogy ez nem történt meg.

Így áll most Szorcsik Viki és Mischinger Péter ügye: megszólalt mindkét fél

Life.hu2023.03.21, 10:52

Szorcsik Viki és Mischinger Péter között a Farm VIP forgatásán mérgesedett el a viszony. Mischinger feljelentette a színésznőt a becsületsértésért. Így áll most az ügyük.

Kiszivárogtatták Molnár Anikó intim képeit: feljelentést tett

Life.hu2023.03.20, 20:10

Molnár Anikó elindította OnlyFans-oldalát, ami nagy sikerrel üzemel, ám a pénzért elérhető intim képeit valaki kiszivárogtatta, ezért feljelentést tett. 

Peter Srámek menedzsere megfenyegette Alekoszt

Tévé2023.03.18, 11:52

Nagy Alekosz azt állítja, hogy Peter Srámek menedzsere rendőrségi feljelentéssel fenyegette egy nyilatkozata után.

Ráhívták a rendőröket egy 3 éves kisfiúra, mert meztelenül integetett az ablakban

Life.hu2023.03.05, 15:56

A szomszédoknak nem tetszett, hogy a szomszéd kisfiú ruha nélkül integet nekik.

Hároméves kisfiút jelentettek fel, döbbenetes oka van

Nagyvilág2023.02.25, 22:00

Egy angol kisfiú otthon játszott és fürdés után meztelenül integetett a szomszédoknak. Nem sokkal később azonban két rendőr jelent meg az ajtajánál, akik figyelmeztették, hogy "ne lógjon ruha nélkül az ablakokban" - írja a Blikk.

Feljelentették Rákóczi Ferit

Life.hu2023.02.25, 18:24

Egy rádióhallgató feljelentette Rákóczi Ferit, valószínűleg azért, mert a rádiós arról beszélt, hogy magánterületen tanítja vezetni a fiát.

Feljelentették Rákóczi Ferit

Tévé2023.02.25, 09:11

Rákóczi Feri egy korábbi rádióműsorban elárulta: a fiát tanította egy magánterületen vezetni. Feltehetően az egyik hallgató emiatt feljelentette őt a közlekedés biztonságának veszélyeztetéséért.

Nyaralni ment a mulatós énekes, szinte azonnal a rendőrségen kötött ki

Life.hu2023.02.14, 19:53

Sihell Ferry és barátai a Velencei Karneválra utaztak ki, ám alighogy megérkeztek, a társaság két tagját kirabolták.

Kínos helyzetbe került Neymar, feljelentették

Sport2023.02.12, 10:23

Nincs könnyű helyzetben jelenleg a Paris Saint-Germain, amely sorozatban második vereségét szenvedte el, most pedig a csapat brazil sztárja, Neymar keveredett rendőrségi ügybe.

Hatalmas kár érte Judyt: egy nap alatt százezreket bukott

Life.hu2023.01.19, 22:14

Jelentős anyagi kár érte Judyt, ugyanis szerdán az összes hozzá tartozó - 60 ezres követőtáborral rendelkező közösségi oldalát eltulajdonították, így hozzá sem fér azokhoz és nem tudja teljesíteni azokat, amikben influenszerként egy-egy márkával megállapodott. Eleinte nem hitt a szemének, azt gondolta, technikai gond adódott, de kiderült, hogy bűncselekmény áldozata lett, és feljelentést tesz. 

Azzal fenyegetőzött egy nő, hogy rakétatámadást indít a Parlament ellen

Itthon2023.01.10, 11:41

Videóban fenyegette rakétákkal a Parlamentet egy magyar nő, majd azt mondta a rendőröknek, hogy csak szórakoztató célú felvételeket készített. A rendőrök közveszéllyel fenyegetés miatt őrizetbe vették, melynek során kábítószert is találtak nála.

Verekedésbe keveredett Szalai Ádám a pesti éjszakában: megrúgott egy fiatalt

Life.hu2023.01.05, 10:50

Szalai Ádám verekedésbe keveredett a pesti éjszakában decemberben. A magyar válogatott korábbi csapatkapitánya a testvérét akarta megvédeni, azonban a fiatalember, akivel érintett volt az összetűzésben, mást állít.

Zaklatójáról beszélt Gelencsér Tímea

Tévé2022.12.29, 11:07

Gelencsér Tímea az Instagramon válaszolgatott a követői kérdéseire, többek között folyamatban lévő rendőrségi ügyéről is mesélt.

Baloldali rémhírterjesztés: feljelentést tettek a kormánypártok

Itthon2022.12.12, 14:53

Nacsa Lőrinc (KDNP) Bánki Erikkel (Fidesz) közösen büntetőfeljelentést tettek, ismeretlen tettes ellen a lakossági megtakarításokat érintő, rémhírkeltő SMS-ek ügyében. 

Betelt a pohár, rendőrségi feljelentést tett a TV2 sztárja

Life.hu2022.12.08, 22:59

Állítása szerint régóta tart már az ellene folyó lejáratókampány, melyben ismeretlenek valótlanságokat terjesztenek róla.

Elege lett Gelencsér Tímeának, feljelentést tett

Tévé2022.12.08, 11:40

A TV2 riportere nagy lépésre szánta el magát, ugyanis megelégelte az őt támadó hozzászólásokat és sértéseket, ezért most a rendőrséghez fordult segítségért.

Megszólalt Shane Tusup, miután feljelentették őt a mentőszolgálatnál

Tévé2022.11.24, 08:42

Reagált Shane Tusup a szerdai botrányra, amely amiatt tört ki, hogy egy mentőszolgálatos pólóban fényképezték le - írja a Blikk.

Feljelentették Shane Tusupot a mentőszolgálatnál

Tévé2022.11.23, 14:37

Valaki bepanaszolta Shane Tusupot az országos mentőszolgálatnál, miután többször is látta a szervezet pólójában.

Nekimegy egy magyar portál a Google keresőóriásnak

Gazdaság2022.11.10, 11:23

Eljárást kezdeményezett a Gazdasági Versenyhivatalnál a Google-lal szemben a Zeneszöveg.hu oldal - írja a kreatív.hu.

Éjjeli akciót tartottak a hatóságok Zuglóban

Itthon2022.10.03, 15:18

A XIV. kerületi rendőrök a társhatóságokkal tartottak éjszakai ellenőrzést, melynek során vendéglátóhelyek működését ellenőrizték, és szabályszegő sofőrökre csaptak le.

Tóth Gabi és férje feljelentik azt a kommentelőt, aki a kislányuk halálát kívánta

Life.hu2022.08.31, 19:27

Az utóbbi időben rengeteg támadást kapott közösségi oldalain Tóth Gabi. Az énekesnő, akit hamarosan ismét a képernyőn láthatunk majd a Sztárban Sztár leszek! vadonatúj évadában, nemrég úgy döntött, visszavonul a nyilvánosságtól. A koncertjeit megtartja, de nem posztol többet egyik felületen sem.

Betelt a pohár Tóth Gabinál, nagy lépésre szánta el magát

Tévé2022.08.31, 13:42

Ahogy korábban megírtuk, nagyon elszabadultak az indulatok Tóth Gabi iránt az utóbbi időben, már férje, Krausz Gábor sem hagyta szó nélkül a halálos fenyegetést, melybe még kislányukat, a két és fél éves Hannarózát is belekeverték.

Letelt a két nap: íme a videó a HÉV-megállóban maszturbáló férfiról (18+)

Life.hu2022.08.18, 20:43

Egy középkorú férfi több ember szeme láttára végzett önkielégítést a szilasligeti HÉV megállóban. A jelenetet teljes egészében rögzítette a nemrég telepített térfigyelő kamera. A polgármester két napot adott az elkövetőnek, hogy jelentkezzen, mint mondta, ha ez nem történik meg, mindenhova kiposztolja a felvételt.

Újabb magyar sztárt támadnak veszélyes vezetési stílusa miatt

Tévé2022.08.06, 13:03

Az utóbbi időben egyre több eset lát napvilágot, amikor követők vonják kérdőre a felelőtlen közszereplőket, akik autóban telefonoznak, esznek vagy bármilyen veszélyesnek mondható tevékenységet folytatnak ahelyett, hogy az útra koncentrálnának.

Megszólalt a botrányairól Schobert Norbert

Tévé2022.08.02, 18:12

Már hetek óta keringenek a sajtóban különféle hírek a Schobert-családról, egyrészt az őket támadó Facebook-csoport ügyében tett feljelentés miatt, másrészt Schobert Lara bukásáról szóló pletykák miatt. A családfő eddig bírta szó nélkül, most úgy döntött, ő maga tisztázza a helyzetet.

Feljelentették Ördög Nóráékat: az új boltjuk is szúrta valakinek a szemét

Life.hu2022.07.25, 10:42

A történelem ismétli önmagát, ugyanis két évvel azután, hogy megnyitották első üzletüket, az újabb boltjuk is a helyiek célkeresztjébe került. Ezúttal a helyiség külsejével akadtak gondok.

Újabb fordulat Opitz Barbi meztelen videójával

Tévé2022.07.11, 20:25

Ahogy korábban mi is megírtuk, megrázó dolog történt az énekesnővel, ugyanis valószínűleg volt párja szivárogtatta ki róla azt a felvételt, melyen Opitz teljesen meztelenül látható.

Teljesen kikelt önmagából Fluor Tomi Opitz Barbi miatt

Tévé2022.07.10, 12:41

Ahogy korábban megírtuk, nagyon kínos és megalázó helyzetbe hozta volt párja Opitz Barbit, akiről a férfi egy privát, meztelen videót hozott nyilvánosságra.

A halottlátó Kiss Kató feljelentést tett becsületsértés miatt

Life.hu2022.06.20, 20:57

Kiss Kató nemrég stroke-ot kapott, miután kapcsolatba lépett Berki Krisztián szellemével. Az eset után sok támadás érte, így a feljelentés mellett döntött.

Ebben az országban milliós pénzjutalmat kaphat, aki feljelenti a másikat

Gazdaság2022.06.08, 13:11

A Világgazdaság számolt be róla, hogy pénzjutalmat kaphatnak Kínában a nemzetbiztonságot veszélyeztető tevékenység lakossági bejelentői egy, a kínai állambiztonsági minisztérium által kiadott új szabályozás szerint.

Babicsek Bernát szülei nem adják fel: a végsőkig megpróbálják kideríteni, miért halt meg a fiuk

Life.hu2022.06.04, 21:31

Babicsek Bernát színész-harmonikaművész tavaly decemberben hunyt el otthonában füstmérgezésben. A család feljelentést tett, amit elutasítottak. 

Fordulat Galambos Lajcsi zsarolós ügyében: ismét félnie kellhet a zenésznek

Life.hu2022.06.03, 10:35

Lagzi Lajcsi zsarolói 200 millió forintot akartak kérni a zenésztől azért cserébe, hogy kapcsolataikon keresztül elintézzék, Lajcsi felesége ne kerüljön börtönbe az ellenük zajló ügy miatt. Mint ismert, a zenész jelentette az ügyet, ám most fordulat a kocka: az egyik állítólagos zsaroló feljentést tervez.

Feljelentést tesz a Böszörményi úti bontási baleset ügyében a XII. kerület

Itthon2022.05.17, 15:08

Gondatlan veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a XII. kerületi önkormányzat a Böszörményi úti irodaház-beruházásnál történt bontási baleset ügyében - közölte a hegyvidéki polgármester keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Újabb részleteket árult el a támadásról Berki Mazsi

Tévé2022.04.16, 11:50

Ahogy mi is megírtuk, támadás érte a nyílt utcán Berki Mazsit és alig féléves kislányát, a helyzet tettlegességig fajult. Az interjú után, most további részleteket tett közzé az esetről a hivatalos Instagram-oldalán.

Ököllel ütötték Berki Mazsit, majd az alvó féléves kislányára is rátámadtak

Tévé2022.04.16, 09:24

Megrázó élményéről számolt be Berki Mazsi, akit a nyílt utcán támadtak meg. Bántalmazója egy idős férfi, aki keresetlen szavakkal illette a nőt, megalázta és megverte, miközben Berkiék kislánya a kocsiban aludt.

Hamisan feljelentést tett barátja ellen egy férfi Tatabányán

Itthon2022.04.07, 14:49

Felfüggesztett börtönt kaphat az a férfi, aki hamisan azt állította, hogy barátja kilopta a táskájából a mobiltelefonját, holott eredetile ő maga adta neki oda, azért, hogy eladja.

Botrány az Oscar-gálán: Chris Rock elárulta, tesz-e feljelentést Will Smith ellen

Life.hu2022.03.28, 15:11

Will Smith élő adásban húzott be egyet Chris Rocknak, amiért a komikus elsütött egy rossz viccet a feleségével kapcsolatban.

A szomszédba járt bort lopni egy férfi, mert a felesége nem vett neki

Itthon2022.03.25, 14:55

Vádemelést javasolnak a kiskőrösi rendőrök azzal a 71 éves férfival szemben, aki rendszeresen megcsapolta szomszédja borkészletét, melyet a melléképületben tartott. Mint kiderült, felesége nem viselte el, hogy iszik, ezért sosem tartott otthon alkoholt, így a férfi titokban átjárt a szomszédba borozni. 

"Ez így tövénysértés" - Alekosz annyira kiakadt Szőcs Renátára, hogy feljelentette az énekesnőt

Life.hu2022.03.21, 20:52

Alekosz és Szőcs Reni vitája azzal kezdődött, hogy az énekesnő megosztotta közösségi oldalán, mit írt neki az egykori ValóVilág győztes. Nos, a történet itt nem ér véget, Alekosz ugyanis nehezményezi, hogy Reni közzétette privát üzeneteit, és perrel fenyegetőzik.

Botrány Damu Roland temetése körül - Feljelentették a színész fogadott anyját

Life.hu2022.02.09, 08:42

Nem nyugudhat békében az elhunyt színész, családi viták és egy rendőrségi feljelentés miatt nem tudják eltemetni.

Kiderült, ki árulhatta el a náciknak, hol rejtőzik Anne Frank és családja

Tudomány2022.01.17, 20:20

A nácik elől rejtőzködő Anne Frank és családjának amszterdami búvóhelyét egy zsidó származású jegyző árulhatta el a megszállóknak a második világháború idején - közölte a NOS holland közszolgálati médiatársaság internetes oldalán hétfőn egy igazságügyi szakértőkből álló csoport kutatásaira hivatkozva.

Mit találhatnak a rendőrök Karácsony embereinél a Városházán?

Itthon2021.12.14, 16:06

Befolyással üzérkedés, csalás, hűtlen kezelés, vesztegetés és vesztegetés elfogadása – ezekre utaló bizonyítékokat keresett hétfőn a rendőrség azokban a házkutatásokban, melyeket az elmúlt hetekben nyilvánosságra került hangfelvételek alapján rendelt el. Mint ismert az Anonymus által közzétett felvételek többek között arról szóltak, hogy a Karácsony Gergely vezette Városházán jutalékos rendszer működik az ingatlaneladásoknál. Bajnai Gordon, a 13. havi nyugdíjat megszüntető bukott baloldali miniszterelnök pedig a Városházán lévő cápákról beszélt.

Ismét hatalmas bajba kerülhet Lagzi Lajcsi: újabb feljelentést tehetnek ellene

Life.hu2021.11.05, 09:03

Exkluzív interjút adott az az ügyvéd, aki tévesen került börtönbe. Most feljelentést akar tenni Galambos Lajos ellen.

Kirabolták Rákóczi Ferit: a rádiós feljelentést tett a rendőrségen

Life.hu2021.09.22, 12:43

Rákóczi Feri a rádióban mesélte el, mi történt vele a hétvégén.

Betelt a pohár: a bíróságra megy Korda György és Balázs Klári

Life.hu2021.09.20, 08:50

Korda György és Balázs Klári megelégelték, hogy a nevüket felhasználva csapják be a rajongóikat, és úgy döntöttek, bíróságra mennek. Az énekesnő egy bosszús hangvételű posztban számolt be a hivatalos Facebook-oldalukon a jelenségről, amit képtelenek szó nélkül hagyni.

Kiderült, hogy emelnek-e vádat Britney Spears ellen

Tévé2021.09.02, 14:33

Nem emelnek vádat Britney Spears ellen, hiába jelentette fel bántalmazásért egy alkalmazottja.

Nyomoznak Britney Spears után: megüthette egy alkalmazottját

Tévé2021.08.20, 15:54

Feljelentette Britney Spearst egy alkalmazottja, aki azt állítja, hogy az énekesnő megütötte.

Molnár Gusztáv kitálalt: "Bebizonyítom az igazam, remélem hamarosan újra találkozunk"

Life.hu2021.08.19, 12:37

Egykori párja azt állítja, Molnár Gusztáv bántalmazta a közös gyereküket, amiért feljelentést is tett. A színész szinte minden munkáját elvesztette, mióta ez az eset kiderült.

Meglopták Bíró Icát – Feljelentést tett egykori barátai ellen

Life.hu2021.08.18, 16:08

A Metal Lady egy edzőtermet álmodott, azonban a gépeit és az eszközeit nem adják vissza a barátainak hitt emberek.

Feljelentette zaklató rajongóját a Barátok közt egykori szőke szépsége

Life.hu2021.08.16, 09:17

Nagy Alexandra elárulta, mik voltak a legdurvább rajongói megnyilvánulások, amiket az elmúlt évben kapott. 

Feljelentést tesz a kormány a nemzeti konzultáció oldala elleni támadás miatt

Itthon2021.07.26, 19:52

Büntetőfeljelentést tesz a kormány a nemzeti konzultáció hivatalos oldala elleni támadás miatt.

Feljelentették Cseh Katalint a céges ügyei miatt

Itthon2021.07.23, 10:51

Feljelentést tettek a Cseh Katalin momentumos politikus üzleti érdekeltségébe áramló uniós milliárdok ügyében, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Szily Nórát feljelentették a szomszédai: "Az önkormányzat hatósági szemlét tartott nálam”

Life.hu2021.07.08, 13:11

Szily Nóra hétköznapjait teljesen megkeserítik a szomszédai, akiket annyira zavar a műsorvető kutyáinak ugatása, hogy már többször feljelentést tettek. Nemrég hatósági helyszíni szemlét is kérvényeztek a falubéliek. Nóra úgy érzi, hogyha ez így folytatódik tovább, kénytelen lesz elköltözni. 

Feljelentették Szily Nórát: hatósági szemlét tartottak nála

Life.hu2021.06.29, 12:02

Több szomszédja is elképesztő ok miatt jelentette fel Szily Nórát az érdi önkorményzatnál.

Újabb feljelentés Fekete Dávid ellen: úgy tűnik, az adóhivatallal is meggyűlik a baja

Life.hu2021.06.30, 06:46

Úgy tűnik, az adóhivatallal is meggyűlik a baja Fekete Dávidnak, aki ellen már így is több eljárás folyik.

Több százezer forintot zsarolt ki egy ügyintézőtől egy nő

Itthon2021.06.03, 17:11

Az ügyészség zsarolás és annak kísérlete miatt emelt vádat egy 49 éves mezőgyáni nő ellen, aki azzal fenyegetett meg egy gyulai férfit, hogy feljelenti szexuális erőszak miatt, ha nem ad neki pénzt, így több részletben összesen 200 ezer forint átadására vette rá.

Azt mondta az élettársának, az anyósának, és még egy embernek, hogy megöli őket

Itthon2021.06.01, 16:48

Elsőfokon 5 év fegyházra ítélték azt a lábatlani férfit, aki életveszélyesen megfenyegette anyósát, és élettársát, illetve egy ismerősét is, mert az feljelentette az apját.

Szexuális zaklatással vádolják a világhírű rappert és feleségét

Life.hu2021.05.19, 15:30

Az atlantai rappert és feleségét, Tameka Harris-t több nő is azzal vádolja, hogy kábítószerrel elkábították, majd szexuálisan bántalmazták őket. A pár mindent tagad.

Ambrus Attilát többször feljelentették a kofák Veresegyházán

Life.hu2021.05.19, 15:10

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Ambrus Attila megdöbbentő vallomást tett arról, hogy hogyan fogadja őt a piacon a többi árus. Volt már többször példa arra, hogy fel is jelentették.

Visszavonta a feljelentést a nő, akivel Gáspár Beáék frontálisan ütköztek

Life.hu2021.05.19, 14:08

2019-ben történt a borzasztó baleset, mely során a Gáspár család frontálisan összeütközött Bátonyterenyénél egy menetiránnyal szemben hajtó autóssal.

Emiatt nem fogja látogatni a börtönben felesége Fekete Dávidot

Life.hu2021.05.10, 07:41

Előzetes letartóztatásba került az egykori Megasztáros, Fekete Dávid: közokirat-hamisítással és tíz vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.

Válófélben lévő felesége feljelentette Fekete Dávidot

Tévé2021.05.10, 13:19

Az egykori megasztáros, a letartóztatásban lévő Fekete Dávidot nemcsak, hogy nem látogathatja a felesége, még fel is jelentette őt. Akár 11 év börtönre is ítélhetik az énekest, gyerekeit sem láthatja, így valószínűleg ikrei nélküle nőnek majd fel. 

Feljelentettek egy orvost, mert rémhírt terjesztett a koronavírusról

Itthon2021.04.26, 13:28

Víruskritikus kijelentésekre hivatkozva tettek feljelentést egy orvos ellen. A nyomozók szerint nem történt bűncselekmény, de a Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség szerint körültekintően kell vizsgálni, felmerül-e rémhírterjesztés gyanúja. Újra a nyomozók előtt az ügy. 

Megtörte a csendet: megszólalt a férfi, aki feljelentette a mentősöket - Videó

Life.hu2021.04.22, 15:55

Bombaként robbant a hír, amikor lakossági bejelentés érkezett a budapesti mentőkhöz húsvétkor. A bejelentésben egy férfi sérelmezte, hogy egy szolgálatot teljesítő mentős ebédet vásárolt egy büfében. A férfi hosszú hallgatás után végre megtörte a csendet.

Előző
Következő