Felicity Jones

címke rss

Az idei Star Wars-film új előzetesében sokat emlegetik az Erőt

Film2016.08.16, 15:52

Forrás: LucasFilm middle off 941 652 A nemzetközi előzetesben az eddiginél többször emlegetik az Erőt. Azt már eddig is láthattuk, hogy a fatalista vak szamuráj (Donnie Yen) az Erőre bízza magát, amikor harcba indul a rohamosztagosok ellen, de a végén az eddig cinikusnak beállított Jyn Ersóról is kiderül, hogy megérintette őt a Jedik vallása. „Az Erő legyen velünk” – mondja a Halálcsillag tervrajzának ellopására induló társainak. A filmjelentős része a Jedha nevű bolygón játszódik, amely zarándokhelyként funkcionál az Erőben hívők számára, és amelyet a Birodalom az uralma alá hajtott. Több hivatalos információt nem adtak ki aa ...

Iszonyatosan király az új Star Wars-előzetes

Film2016.08.12, 05:49

A Zsivány Egyes új előzetese megadja azt az édes, bizsergető érzést, amit csak egy Star Wars-trailer nyújthat az embernek. Nem tudom, meddig lehet ezt fenntartani úgy, hogy már évente érkeznek az újabb Star Wars-filmek, de egyelőre még tökéletesen működik a dolog. A friss előzetesben egy bizonyos nehéz légzésű régi ismerős is tiszteletét teszi.

Tom Hanks titokzatos játékra invitált minket

Film2016.08.11, 15:41

Forrás: InterCom middle on 3000 2000 Az előzetes egyetlen újdonsága, hogy a végén egy pillanatra felvillan a professzor e-mail címe: robertlangdon964@gmail.com. Rögtön írtam is a megadott címre, és Felicity Jones privát e-mail címe után érdeklődtem. Legnagyobb sajnálatomra egy automatikus válasz érkezett, amelyben arról próbálnak meggyőzni, hogy látogassak el a professzor honlapjára, és jelentkezzek ott segéderőnek. Én itt megálltam, de aki kedvet érez az ilyesmihez, tovább folytathatja ezt a titokzatos játékot. Az Infernó-t október 13-tól vetítik a magyar mozik.

Tizenöt izgi másodperc az új Star Wars-filmből

Film2016.08.10, 16:40

Az már biztos, hogy a csütörtökön megjelenő előzetes nem egyezik majd meg azzal az egyperces teaserrel, amit a Star Wars Celebration közönségének vetítettek le július közepén, és aztán bosszantó módon nem rakták fel a netre, de arra nagy összegben mernénk fogadni, hogy ahogy abban, ebben is feltűnik majd Darth Vader. A Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet című film december 15-én kerül a magyar mozikba. A Star Wars-rajongók csütörtökön kapnak majd szívükhöz http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160808-a-star-wars-rajongoknak-unnepnap-lesz-a-csutortok-zsivany-egyes-felicity-jones-garreth-edwards.html Az új Star Waars-filmmel ...

Nézze meg magyarul az új Star Wars-videót!

Film2016.07.18, 19:28

Forrás: Fórum Hungary middle off 770 1100 A Zsivány Egyes december 15-én kerül a magyar mozikba. Gyönyörű lett az idei Star Wars-film plakátja http://www.origo.hu/filmklub/blog/plakat/20160715-gyonyoru-lett-az-idei-star-wars-film-plakatja-zsivany-egyes-felicity-jones.html Ismerje meg az idei Star Wars-film szereplőit! http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160623-ismerje-meg-az-idei-star-wars-film-szereploit-zsivany-egyes-felicity-jones-diego-luna-forest.html A Zsivány Egyes nem csinál mesedélutánt a háborúból http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160627-a-zsivany-egyes-nem-csinal-mesedelutant-a-haboru ...

A Zsivány Egyes nem csinál mesedélutánt a háborúból

Film2016.06.27, 17:10

Egyre csak gyűltek a gomolyfelhők az idei Star Wars-film körül, most viszont elmondta a tutit a Zsivány Egyes rendezője és a LucasFilm vezetője. De vajon hihetünk nekik? Azzal nyugtatják az aggodalmaskodó rajongókat, hogy nem változtattak a produkció hangvételén, maradt ugyanolyan sötét és komor, amilyennek kezdetben felvázolták. Többek között a Maldív-szigeteken, paradicsomi körülmények között forgatták a filmet, amelyet pokoli hellyé fog változtatni a háború. Speciális birodalmi erők szállnak partra, hogy eltiporják a lázadást.

Tom Hankset bizarr látomások gyötrik

Film2016.06.24, 12:44

Forrás: InterCom middle off 800 534 Dan Brown regényeinek és A Da-Vinci-kód című film rajongóit is megnyugtathatja ez az előzetes, hiszen Langdon ismét azt műveli benne, amihez a legjobban ért: festményeket, freskókat, régi műtárgyakat vizsgál rejtett üzeneteket keresve. A Firenzében és Isztambulban játszódó filmhez a szokás szerint nem önmagát alakító Budapesten is vettek fel jeleneteket, ön felismert az előzetesben hazai helyszínt? A két főszereplőn és Ben Fosteren kívül az Életrevalók sztárja, Omar Sy is feltűnik a trailerben, továbbá a The Duke of Burgundy-ból ismert Sidse Babett Knudsen  és a Gettómilliomos-ban és a Juraassic ...

Ismerje meg az idei Star Wars-film szereplőit!

Film2016.06.23, 16:37

Immáron a nevét és rövid jellemzését is tudjuk annak a néhány vakmerő embernek, aki a Zsivány Egyesben elindul, hogy megszerezze a Halálcsillag tervrajzait. Már most biztosra vehető, hogy sok lesz a súrlódás a csapattagok között. Felicity Jones dacos lázadója külön kapott egy tartótisztet maga mellé, hogy az a helyes úton tartsa. Rajta kívül egy forrófejű pilótával, egy durva modorú droiddal és egy vak harcművésszel is lesz alkalma összeszólalkozni a főszereplőnek. Küldetésük során egy régebbről ismert Star Wars-szereplővel is találkoznak majd.

Darth Vader is benne lesz az idei Star Wars-filmben

Film2016.06.23, 09:34

Forrás: Fórum Hungary middle off 644 322 Ezen kívül bemutatják a Star Wars-univerzum „leginkább multikulturális” szereplőgárdáját, a mexikói Diego Lunát, az afroamerikai Forest Whitakert, a kínai Jiang Went, a hongkongi Donnie Yent, a pakisztáni származású brit Riz Ahmedet és az amerikai Alan Tudykot, aki egy CGI-droidhoz adta a hangját és a mozgását. Többek között a film készítői is megszólalnak majd, akik elmagyarázzák, miért volt szükség a nagy vihart kavart nyári pótforgatásra. A következő napokban sűrűn fogok kattintani az Entertainment Weekly oldalára.  Nézze meg magyarul a Zsivány Egyes első előzetesét! http://wwww.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20160502-nezze-meg-magyarul-a-zsivany-egyes-magyar-elozeteset-felicity-jones-mads-mikkelsen-ben.html ...

Tom Hanks egy gombnyomással kiirthatja az emberiség felét

Film2016.05.09, 19:06

Forrás: InterCom middle on 4957 3305 A Dan Brown regénye alapján készült filmben játszik még az Életrevalók-kal berobbant Omar Sy, a The Duke of Burgundy-ból ismert Sidse Babett Knudsen és Ben Foster is. Az Infernó-t október 28-án mutatják be az amerikai mozik, és hozzánk is eljut még abban a hónapban. Tom Hanks miatta forgatja fel Budapestet http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20150311-tom-hanks-egy-virusgazda-miatt-forgatja-fel-budapestet-inferno-ben-foster.html Tom Hanks kórházi hálóingben szaladgált Pesten http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20150604-tom-hanks-korhazi-haloingben-szaladgalt-pesteen-inferno-felicity-jones-ron-howard.html ...