feldolgozottság

címke rss

Több mint 80 százalék az igennel szavazók aránya

Nagyvilág2003.04.12, 21:51

Több mint 72 százalékos feldolgozottság mellett a népszavazáson résztvevő, érvényes szavazatot leadó választópolgárok 83,7 százaléka szavazott igennel a csatlakozásra, ami több mint 2 millió igen szavazatot jelent, így a népszavazás eredményes. A szavazás vége előtt másfél órával alacsony volt a részvételi arány. Mindössze a választásra jogosultak 42,05 százaléka adta le voksát. A legtöbben a fővárosban, a legkevesebben pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében voksoltak. Demszky Gábor főpolgármester a magas részvétel kapcsán azt mondta: Budapest már mindenképpen nyert a szavazáson.

Kóka vesztésre áll egyéniben

Itthon2006.04.10, 00:29

Vesztésre áll a budapesti 1. számú körzetben az SZDSZ-es Kóka János. A szavazatok 73 százalékos feldolgozottságánál az I. kerületben a Fidesz-KDNP jelöltje, Nagy Gábor Tamás áll nyerésre.

Meghalnának Montenegróért a függetlenség hívei

Nagyvilág2006.05.22, 10:52

"Montenegró ismét független állam" - jelentette be hétfőn hajnali 2 óra körül Milo Djukanovic montenegrói miniszterelnök a miniállam önállósodásáról döntő népszavazás után. A legfrissebb eredmények szerint az eredmény nagyon szoros lesz: a függetlenséghez 55 százalékos támogatás kell és a hétfői 10 órás adatok szerint 95 százalékos feldolgozottságnál 55,4 százalékra állnak az igenek. A bizonytalanság ellenére Montenegró fővárosa vasárnap éjszaka tombolt, van aki szerint olyan volt az éjszaka, mint az elő történelem, olyan is akadt azonban, aki szerint nem volt semmihez sem fogható az érzés.

Nyerésre áll Brazíliában a szegények atyja

Nagyvilág2006.10.30, 06:37

Elsöprő többséget szerzett a brazil elnökválasztás második fordulójában Luiz Inácio Lula Da Silva hivatalban lévő államfő. Silva 91 százalékos feldolgozottságnál több mint 60 százalékát gyűjtötte be a voksoknak.

Aleksandar Vucic pártja nyerte a szerb választást, méghozzá fölényesen az első eredmények alapján

Nagyvilág2023.12.18, 07:28

Alekszandar Vucsics Szerbia nem állhat meg elnevezésű listája a Szabad Választásokért és Demokráciáért (CeSID) nonprofit választási megfigyelő és elemző szervezet és az Ipsos közvélemény-kutató által vizsgált minta 78,1 százalékos feldolgozottságánál a szavazatok 46,5 százalékával az első helyen áll. A szerb elnök kihívója, a Szerbia az erőszak ellen nevű ellenzéki koalíció az előzetes várakozásoknak megfelelően 23,3 százalékot kapott, míg a Vajdasági Magyar Szövetség 1,8 százalékot - írja a Magyar Nemzet.

Előző
  • 1
Következő