feldolgozóipar

címke rss

Németországban beütött a recessziós pánik

Gazdaság2019.03.28, 11:48

Az európai gazdaság számára jelenleg a legégetőbb kockázatot a német feldolgozóipar összeomlása jelenti. Ez a forgatókönyv pedig egyre kevésbé tűnik vad fikciónak, ahogy az elemzők elkezdtek valódi pánikjelzéseket adni a német gazdaság állapotával kapcsolatban.

Ezek a legveszélyesebb munkakörök Magyarországon

Gazdaság2019.03.12, 14:40

A Pénzügyminisztérium Munkavédelmi főosztályának friss adatai szerint a legtöbb baleset Budapesten és Pest megyében történik, főleg férfiakkal és zömmel a gépiparban, feldolgozóiparban. A halálos balesetek száma sem csökken sajnos.

Minden korábbi becslést túlszárnyalva nőtt tavaly a magyar GDP

Gazdaság2019.03.01, 12:10

A tavalyi negyedik negyedévben 5,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához mérve, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint pedig 4,9 százalékos volt a növekedés - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Mindkét szám 0,1 százalékponttal nagyobb a korábbi februári első becslésnél.

Novemberben 4 százalékkal nőtt hazánkban az ipari termelés

Gazdaság2019.01.08, 10:28

Tavaly novemberben 4 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 3,5 százalékkal emelkedett - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Idén már 100 milliárdot kaszálhat a Huawei

Archívum2018.11.30, 15:28

A Huawei bevételei idén először meghaladhatják a 100 milliárd dolláros szintet – közölte a kínai technológiai óriás. Ezzel párhuzamosan a legfrissebb adatok szerint meglepően gyengén alakult novemberben a kínai feldolgozóipari hangulat.

Már 200 vállalkozást segített eddig a Középvállalati fejlesztési program

Archívum2018.10.25, 11:57

Az uniós Középvállalati fejlesztési programban több mint 200 vállalkozásnak mérte fel a fejlődési lehetőségét és ad cégre szabott tanácsot a programot működtető IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft.

KSH: májusban meglódult a termelői árak növekedése

Gazdaság2018.06.29, 09:29

Májusban jelentősen gyorsult az ipari termelői árak emelkedése, 5,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az áprilisi 2,7 százalékos emelkedés után - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.

Megugrott az ipari termelés Magyarországon

Gazdaság2018.06.06, 12:48

A legfrissebb adatok szerint tovább tart az ipari termelés jó szériája Magyarországon, hiszen áprilisban további növekedés volt tapasztalható. A feldolgozóipar csaknem valamennyi ágazatát bővülés jellemezte.

Kína szűnni nem akaró olajéhsége felkavarja a világpiacot

Gazdaság2018.05.20, 10:56

Szakértők szerint az előttünk álló időszak igencsak mozgalmasnak ígérkezik az olajpiacon. Ám a hírek nem elsősorban Iránról, a palaolajról vagy az OPEC-ről fognak szólni. A változások gyújtópontját egészen máshol, a világ másik végén, Kínában kell majd keresni.

Történelmi csúcson a munkaerőhiány a feldolgozóiparban

Gazdaság2018.01.31, 13:12

Történelmi csúcsra emelkedett a munkaerőhiány Magyarországon a feldolgozóipari cégek körében - derült ki az Európai Bizottság felméréséből. A szolgáltató szektorban nem nőtt a nyomás, viszont az építőiparban ugyancsak egyre nehezebb munkavállalókat találni.

KSH: Októberben 7,6 százalékkal nőtt az ipari termelés

Gazdaság2017.12.13, 10:59

Októberben az ipari termelés volumene 7,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel. Az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal nőtt a kibocsátás. Az év első tíz hónapjában a termelés 5,4 százalékkal volt nagyobb, mint az előző év azonos időszakában – erősítette meg szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A krokodilfarmok húzzák a thaiföldi ipart

Gazdaság2017.07.04, 10:00

Kevesen tudják, hogy Thaiföldön vannak a világ legnagyobb krokodilfarmjai, amelyeket előszeretettel látogatnak a turisták, hogy végignézzék amint mázsányi csirkehússal etetik a több száz kilós hüllőket, amelyek ezrével sütkéreznek a hatalmas tárolómedencékben.

Nőtt a szolgáltatóipar teljesítménye Kínában

Gazdaság2017.05.31, 08:14

Kínában stagnált a feldolgozóipar teljesítménye májusban áprilishoz képest, miközben nőtt a szolgáltatóiparé.

Bátrabban nyúlnak hitelért a kisvállalkozások

Gazdaság2016.12.02, 13:22

A legfrisebb adatok szerint csaknem 47 milliárd forintnyi hitelt igényeltek a hazai kis-és középvállalkozások a Magyar Fejlesztési Bank uniós forrásból finanszírozott úgynevezett kamatmentes hitelkeretéből. A beadott kérelmek hozzávetőleg felét már folyósították is az érintett kisvállalkozások számlájára – tájékoztatta az Origot az MFB Zrt.

Egyre nagyobb a magyar munkaerőhiány

Gazdaság2016.07.14, 08:32

A központi régióban a legnagyobb a munkaerőhiány: Közép-Magyarországon van az üres álláshelyek fele. 

Veszített lendületéből a feldolgozóipar és a szolgáltató szektor

Gazdaság2016.05.23, 11:36

A Markit piackutató intézet friss gyorsbecslése szerint az euróövezeti feldolgozóipari és szolgáltató vállalatok teljesítményét követő összesített beszerzésimenedzser-index (BMI) 52,9 pontra csökkent az áprilisi 53 pontról. Ez 16 hónapja a legalacsonyabb érték, és elmarad az 53,2 pontos elemzői várakozástól.

Ismét lendületben az amerikai feldolgozóipar

Gazdaság2016.01.22, 16:57

Nagy lendületet vett januárban a decemberi 38 havi mélyponthoz képest az amerikai feldolgozóipar teljesítményének a növekedése - közölte a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet.

Jól pörög a magyar ipar

Gazdaság2016.01.13, 10:38

Az ipari termelés volumene tavaly novemberben 9,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított adat szerint 7,0 százalékos volt a növekedés - erősítette meg a részletes adatok alapján kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal.

Véget ér a nagy 'made in China' sztori

Gazdaság2015.12.04, 13:27

Régi közhely, hogy „a kínaiak elveszik a munkát”. Nos, ennek talán volt némi igazságtartalma egy generációval ezelőtt, azonban mára a helyzet jelentősen megváltozott. A kínai gazdaság szerkezetének átalakulásával ugyanis a munkaerő költsége oly mértékben változott meg, hogy más országok veszik át Kína helyét az olcsó tömegtermelésben.

A disznók felét elviszi a feketekereskedelem

Gazdaság2015.11.18, 21:15

A világrekorder áfát és az ezzel együtt járó feketekereskedelmet, valamint az orosz embargó miatti árcsökkenést egyszerre már nem bírja el a magyar húsipar, így a korábban megmentett húsgyárak közül az egyik ismét bedőlt. A kormány eddig milliárdokat ölt az ágazatba, Pápán most ismét mentőakcióba foghat.

Több ezer kkv növekedhet két új pályázatból

Archívum2015.06.12, 11:29

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program két pályázatot írt ki feldolgozóipari kkv-knak.  Az 5-50 millió, illetve 50 és 500 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást gyártási kapacitásuk fejlesztésére és gépek beszerzésére fordíthatják. Több ezer kkv nyerhet támogatást a régóta példátlanul magas keretből. 

Kína már nem sokáig lesz munkaalapú ország

Gazdaság2015.06.09, 14:34

Átalakulóban van Ázsia gazdasága, főként azért, mert a kínai vezetés vasmarokkal menedzseli az ipari ország átállítását egy innovatív, szolgáltatásalapú fogyasztói társadalmi modellre. Kína feldolgozóipari túlsúlya ennek eredményeképpen gyengül, és szerepét India, illetve az ázsiai feltörekvő gazdaságok vehetik át.

Ez vár a magyar autóiparra

Gazdaság2015.03.31, 12:33

Több mint 6700 új munkahely létrejöttéhez járul hozzá és mintegy 584 milliárd forintot tesz ki a 2014-2015-ben megvalósult, már készülő vagy bejelentett 20 legnagyobb autóipari beruházás. A legnagyobb beruházás az új Apollo gumigyár lesz.

Több tonnányi csont- és bélhorror fogadta az ellenőröket

Gazdaság2015.02.05, 11:48

Szélsőségesen súlyos higiéniai hiányosságokat találtak a NÉBIH ellenőrei egy egyébként engedéllyel működő üzemben Baranya megyében. Azonnal felfeüggesztették a működésüket.

Egyelőre nem kapott zöld jelzést a GINOP

Archívum2014.11.26, 15:58

A magyar kormány a feldolgozóipar területén működő kis- és közepes vállalatoknak szeretne vissza nem térítendő támogatást adni, erről igyekszik meggyőzni az Európai Bizottságot – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Lassul a kínai növekedés

Gazdaság2014.04.23, 10:32

Nem sikerültek túl biztatóra a kínai feldolgozóipar áprilisi teljesítményére vonatkozó makroadat. Az HSBC által készített index már negyedik egymást követő hónapban jelzi a feldolgozóipari aktivitás lassulását. 

A helyzet pozitív, de korántsem kielégítő

Gazdaság2014.02.25, 17:39

Optimizmussal és bizalommal zárta 2013-at a feldolgozóipar. A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. kutatása szerint a tavalyi utolsó negyedévben szinte minden konjunktúra-indikátor magasabb sávba mutat, mint a június-augusztus időszakban, a kapacitáskihasználtság úgy 70 százalék körül mozog. Ugyanakkor sem a rendelésállomány, sem a foglalkoztatási kilátások nem javultak érdemben.

Megpattant az euró

Archívum2014.01.23, 11:08

Kilőtt az euró a dollárral szemben, a délelőtti órákban egy felfele mutató csík rajzolódik ki a grafikonon. Az euró erejét a kedvező német és francia konjunktúra folyamatok táplálják. 

Egyre erősebbek az európai gazdaságok

Archívum2013.08.22, 15:27

Németország és az eurózóna gazdasági kilátásainak javulásáról árulkodó makroadatok láttak ma napvilágot, melyek tovább erősítették a reményeket, hogy Európa tartósan maga mögött hagyhatja történetének leghosszabb recesszióját. A német és az eurózónabeli feldolgozóipari és szolgáltatószektorbeli beszerzési menedzserindexek ugyanis kellemes meglepetést okoztak, és kétéves csúcsra ugrottak augusztusban. A francia adatok viszont csalódást keltettek, melyek alapján felerősödtek a félelmek, hogy Franciaország visszacsúszik a recesszióba.

Csúcson a munkanélküliség Európában

Gazdaság2013.07.01, 13:36

Az eurózóna és a tagországok gazdaságának zsugorodásáról árulkodnak a délelőtt közzétett júniusi feldolgozóipari beszerzési menedzserindex adatok. Ugyanakkor már láthatóak a stabilizálódás jelei a szektorban, mivel a júniusi értékek Németország kivételével minimálisan javulni tudtak az előzetes adatokhoz képest, és az eurózónában bő másfél éves csúcsra ugrott a szektor gazdasági aktivitását mérő mutató. A munkaerőpiacon viszont továbbra is elszomorító a helyzet, mivel újabb történelmi csúcsra, 12,1 százalékra ugrott az eurózóna munkanélküliségi rátája májusban.

Rossz hónapot zárt a feldolgozóipar

Gazdaság2013.01.02, 10:40

Decemberben hanyatlás következett be a feldolgozóiparban. Az exportmutató több mint három év után először jelzett csökkenést.

Optimisták a magyar cégek

Gazdaság2012.10.01, 09:26

Felülmúlja az idei átlagot a hazai beszerzési menedzserindex szeptemberi értéke. Az 52,5-ös érték bővülést jelez, és felülmúlja az euróövezet 45,9-es átlagát.

Rosszul megy a feldolgozóipar szekere

Gazdaság2012.09.03, 10:49

Az őszi hónapokban csökkenni fog a magyar feldolgozóipari termelés, ezt jelzi egy most megjelent mutatószám.

Optimistábbak a magyar cégek

Gazdaság2012.06.01, 10:40

A gyenge április után májusban javult a feldolgozóiparban érdekelt magyar cégek helyzete, a termelés és a rendelésállomány is bővült.

20 millió embert is elláthatnánk - a magyar agrárpolitika dilemmái

Vélemény2012.05.11, 16:10

Korábbi önmagunkhoz képest is rosszul állunk, mezőgazdaságunk szinte minden ágazata visszaesett, jobb esetben stagnált az elmúlt két évtizedben. Hogyan érhetjük el, hogy Magyarország feldolgozóipara ismét kamatoztatni tudja az ország jó adottságait?  

Zuhanásba fordult a magyar feldolgozóipar

Gazdaság2012.05.02, 10:56

Két hazai vegyipari vállalat kötött óriásüzletet, ami megdobhatta a feldolgozóipari indexet az előző hónapban. A friss, áprilisi adat azonban már visszaesésről szól, ráadásul olyan mértékűről, amelyre az elmúlt 15 évben csak egyszer volt példa.

Belehúznak a magyar gyárak

Gazdaság2012.05.02, 09:47

A beszerzési menedzser index értéke márciusban 56,8 volt, az elmúlt 13 hónap legmagasabbja. A világszinten is kiugró érték mögött a Mercedes gyáravatója állhat.

Csökkentő foglalkoztatást jelez a feldolgozóipari hangulatindex

Archívum2012.01.02, 12:17

Bár kisebb a visszaesés a novemberi értékhez képest, visszaesést mutat a beszerzési menedzserindex. A részmutatók közül a foglalkoztatási jelzőszám tizenkéthavi emelkedés után visszaesést mutat.

Két éve nem tapasztalt rossz kilátások a magyar feldolgozóiparban

Gazdaság2011.11.02, 12:11

A beszerzésimenedzser-index októberi értéke a szektor termelésének zsugorodását jelzi, a cseheknél és a lengyeleknél még a bővülést vetíti előre a mutató.

Még tart a növekedés a feldolgozóiparban

Gazdaság2011.10.03, 11:41

2010 szeptembere óta a második legalacsonyabb havi beszerzési menedzser indexet produkálta a magyar feldolgozóipar. Az 50,8 pontos érték még fellendülést mutat, de egy 50 pont alatti érték már recessziót jelezne.

A vegyianyag-termékek húzták az ipari termelői árakat

Gazdaság2011.09.29, 09:56

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint 0,7 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak augusztusban az előző havihoz képest, az egy évvel korábbi adatokhoz képest azonban 0,1 százalékkal csökkentek az exportárak visszaesése miatt. A legnagyobb áremelkedést a kőolaj-feldolgozásban és a vegyianyagtermék-gyártásban mérték.

Feldolgozóipar: Európában nőnek, Magyarországon zuhannak az új megrendelések

Gazdaság2011.08.24, 12:39

A gyenge hazai növekedési adat után lesújtó képet fest a magyar ipar állapotáról az Eurostat feldolgozóipari mutatója, amely szerint az Európai Unióban Magyarországon esett vissza leginkább az ágazat egy év alatt. Eközben a 27 tagállam átlaga a magyar visszaeséshez hasonló mértékű emelkedést mutat.

Idei mélypontjára süllyedt a magyar feldolgozóipar júliusban

Gazdaság2011.08.01, 12:32

Tavaly ősz óta nem szerepelt olyan gyengén a magyar feldolgozóipar, mint júliusban, ugyanakkor a szektor foglalkoztatottságát jelző mutató 1995 óta a legjobb júliusi eredményt érte el.

A magyar feldolgozóipar szerepelt a legjobban a régióban

Gazdaság2011.07.01, 14:42

Míg Csehországban és Lengyelországban csökkent az egyik feldolgozóipari mutató, addig Magyarországon növekedést mutatott. A hazai növekedés november óta gyors ütemben zajlik.

Egyre több a bírság a munkabér csúszása miatt

Állás 20112010.11.03, 08:12

Sokkal több a szabadságolással és a bérfizetéssel trükköző munkaadó, ugyanakkor kevesebb embert alkalmaznak feketén a hazai cégek. Az építőipart elsősorban a válság miatt megcsappanó beruházások fehérítették, de javított az adatokon az is, hogy Románia uniós tagságával az onnan érkező munkavállalók szabadon helyezkedhetnek el.

A vártnál jobban nőtt a francia gazdaság

Archívum2010.09.24, 08:45

Ha kicsivel is, de a vártnál jobban nőtt a francia gazdaság a második negyedévben.

Továbbra is rossz képet mutatnak a beruházások

Archívum2010.08.31, 11:20

Nem meglepetés, de kellemetlen hír a nemzetgazdasági beruházások volumenének negyedéves csökkenése elemzők szerint, akik a második félévben sem számítanak jelentős javulásra, legfeljebb a beruházások stagnálására.

Kevesebb emberrel termelt többet a német feldolgozóipar

Archívum2010.08.16, 13:19

Júniusban 2,7 százalékkal kevesebben dolgoztak a német feldolgozóiparban, mint egy évvel korábban.

Éledezik a német ipar

Archívum2010.06.07, 14:56

A vártnál jobban, 2,8 százalékkal nőttek a német feldolgozóiparnak adott új megrendelések áprilisban.

Előző
Következő