Fekszi Márta

címke rss

Vádat emeltek a moszkvai ingatlanügyben

Egy volt nagykövet, egy államtitkár és az MNV több dolgozója is vádlott lett a moszkvai kereskedelmi képviselet eladásának ügyében.

Magas szintről irányíthatták a moszkvai ingatlanüzletet

Itthon2012.12.22, 11:31

A moszkvai kereskedelmi kirendeltség eladása miatt indított ügy egyik gyanusítottja szerint akkori munkahelyét, a Külügyminisztériumot megkerülve döntöttek magas szintről. Az államot akkor több milliárd forint kár érhette.

Egy hihetetlenül zsúfoltnak tűnő napot vizsgálnak a moszkvai ügy nyomozói

Itthon2011.03.19, 08:29

Mennyire életszerű az, hogy Budapesten dönt a kormány egy sokmilliárdos pályázatról, és néhány órával később már alá is írják róla a szerződést Moszkvában? Az ügyészség gyanúja szerint nem az, ezért magánokirathamisítás gyanújával is vizsgálódnak a moszkvai kereskedelmi képviselet gyanús eladásának nyomozása során. A nyomozók szerint ugyanis hetekkel később írhatták alá a moszkvai kereskedelmi képviselet eladásáról szóló megállapodást, mint amilyen dátum a szerződésen szerepel.

Egyetlen lemondás, sok tiltakozás kíséri az szt-tisztes listát

Itthon2011.03.12, 16:36

Medgyessy Péter korábbi kormányfő úgynevezett D-209-es kartonját töltötték le a legtöbbször arról a múlt héten indult honlapról, amely a Kádár-rendszer szigorúan titkos (szt) állományú tisztjeit tartalmazza. A honlap üzemeltetői egy hét alatt közel száz tiltakozó levelet kaptak, amelyekben az érintettek tagadták, hogy önként vállalták volna az előző rendszer kiszolgálását. A lista miatt lemondott posztjáról a Budapesti Ügyvédi Kamara alelnöke.

MN: Állambiztonsági tiszt lehetett Gyurcsány korábbi államtitkára

Itthon2011.03.05, 12:39

Születési éve és anyja neve alapján azonosítani vélte a Magyar Nemzet Fekszi Márta korábbi államtitkárt a szigorúan titkos állambiztonsági tisztek listáján. Ha a lap következtetése helyes, a Gyurcsány-kormány külügyi államtitkára a '80-as években a kémelhárításnak és a külföldi hírszerzésnek is dolgozott. Fekszi korábban azt állította, hogy minden külügyesnek köze volt az állambiztonsághoz, de tagadta, hogy szt-tiszt lett volna.

A rejtélyes tíz hétre koncentrálnak a moszkvai ügylet nyomozói

Itthon2011.03.04, 14:34

Új szakaszához érkezett a moszkvai ingatlanügy nyomozása az [origo] információi szerint, miután az ügyészség azonosított egy két és fél hónapos időszakot, amely kulcsfontosságú a gyanú szerint sokmilliárdos kárt okozó ügy megértéséhez. A Gyurcsány-kormány valószínűleg ebben a tíz hétben ismerte fel, hogy számos szabálytalanság történt az ingatlan eladása során, és megpróbálta helyrehozni a hibákat.

Göncz szerepét is pedzegeti a moszkvai ügyben a Kehi-jelentés

Itthon2011.02.25, 19:42

Göncz Kinga korábbi külügyminiszter felelősségét is felveti a a moszkvai kereskedelmi képviselet eladása ügyében a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal titkos jelentése az [origo] információi szerint. A jelentés azt állapította meg, hogy a korábbi miniszter túllépte a hatáskörét, amikor felhatalmazást adott a zavaros körülmények között lebonyolított adásvételt lezáró szerződés aláírására.

Kihallgatták Göncz Kinga volt külügyminisztert a moszkvai ingatlanügyben

Itthon2011.02.23, 12:43

Tanúként hallgatta ki Göncz Kingát a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán délelőtt a moszkvai kereskedelmi képviselet eladásának ügyében. Az ügyészség szerint az épület eladásával gyanúsítottak hétmilliárd forintos vagyon hátrányt okoztak az államnak.

Ügyészség vizsgálja a Külügy sikerdíjas amerikai szerződését

Itthon2011.02.16, 09:49

Hűtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelt el az ügyészség a Külügyminisztérium egyik korábbi, a New York-i magyar konzulátussal kapcsolatos ügylete miatt. A hatóság szerint Fekszi Márta volt külügyi államtitkár és Faller Jenő szakállamtitkár egy olyan megállapodást írt alá egy floridai adótanácsadó céggel, amely közel 50 százalékos sikerdíjazásról szólt - írja a szerdai Magyar Nemzet.

A buzgó követ, a precíz államtitkár és a sodródó igazgató a moszkvai ügy főszereplői

Itthon2011.02.10, 10:56

Kézzel áthúzott, több milliárd forint elkótyavetyéléséről szóló államtitkári panasz, senkinek fel nem tűnő, érthetetlen százmilliós és milliárdos kincstári átutalások is szerepelnek abban a zavaros ingatlanügyben, amely miatt kedden őrizetbe vették a korábbi moszkvai nagykövetet, az egykori külügyi államtitkárt és az állami vagyonkezelő korábbi vezetőjét. Az ügyben felbukkan egy mindentudó, névtelen figura is, aki még az ügyet kirobbantó levelezésbe is belejavított. Ismerje meg az [origo] által feltárt történet főszereplőit!

Őrizetbe vették a moszkvai ingatlanügyben gyanúsított egykori állami vezetőket

Itthon2011.02.08, 22:01

Őrizetbe vették Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezérigazgatóját, Székely Árpád korábbi moszkvai nagykövetet és Fekszi Mártát, a Külügyminisztérium korábbi államtitkárát, akiket a moszkvai ingatlanügy miatt gyanúsítottként hallgatta ki kedden az ügyészség a moszkvai kereskedelmi képviselet eladása miatt.

Hátrányos volt az állam számára a moszkvai vételár a Külügy szerint

Itthon2010.01.25, 09:18

Önállósította magát a nagykövet a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladásánál, és az épület vételárát még a Külügyminisztérium államtitkárai is elfogadhatatlanul hátrányosnak tartották - derül ki egy, az [origo] birtokába került külügyminisztériumi levélből. Az ingatlant 21,3 millió dollárért adták el 2008-ban. Az [origo] információi szerint azonban a vevő eredetileg 23,6 milliót ajánlott az épületért, és a külügyi államtitkárok által kifogásolt szerződés is a nagyobb összegről szólhatott.

Előző
  • 1
Következő