Fekete György

címke rss

Fekete György villát kap

Itthon2013.10.03, 20:35

Egy zárószavazás előtti módosító indítvány szerint az MMA-hoz kerülne egy Budakeszi úti villa, amely jelenleg az államé. 

Andy Vajna: A feleségem bontogatja a szárnyait

Film2013.09.24, 13:37

Két és fél évvel a kinevezése után Andy Vajna rendszerét most tesztelheti először élesben a közönség, a héten kerül ugyanis mozikba az első film, amelyet a Filmalap támogatott. A kormánybiztost megkérdeztük, mit szólt ahhoz, hogy a neje szerepet kapott egy közpénzből készülő filmben, az orrára koppintott-e a főnöke, amiért Káel Csabának nem adtak pénzt Toldi-filmre, és lesz-e már végre valahára Filmszemle. Kiderült, hogyan verte vissza Vajna a Műcsarnokot már bekebelező Fekete György támadását, és hogy Tarantinót mesterkurzusra, Antal Nimródot pedig rendezni csábítja éppen. Szóba került még Horn Gyula és a Terminátor-filmek mondanivvalója ...

Megéri elmenni Fekete György kiállítására

Itthon2013.05.09, 08:59

Mindenféle előnyökkel kecsegtette a Debreceni Művelődési Központ a helyi művészeket, pedagógusokat és művésztanárokat, ha elmennek a Belvárosi Közösségi Házban rendezett Fekete György-kiállításra.

A kultúrházi turkálók ideje lejárt

Itthon2013.04.18, 17:43

Nehezen találtak konkrét közös célokat a jobboldali kulturális vezetők, akik csütörtökön egy konferencián próbálták meghatározni a magyar kultúrpolitika feladatát. Fekete György szerint "varázslatosan gyönyörű együttműködésre" lenne szükség a kulturális szereplők között, L. Simon László szerint viszont ezt megakadályozhatja, hogy olyanok szólnak bele a kultúrába, akik nem értenek hozzá. Abban mindenki egyetértett, hogy változtatni kell, amit azzal kezdenek, hogy kiűzik a turkálókat a vidéki kultúrházakból.

Fekete György megnyugtatta Andy Vajnát

Itthon2013.03.18, 09:44

Andrew G. Vajna, a filmszakmáért felelős kormánybiztos szerint a kinevezése óta, az elmúlt két évben, az idén januárig több mint 75 milliárd forintot költöttek Magyarországon a külföldi filmek gyártói. A Magyar Nemzetnek adott interjúban arról is beszélt, hogy az idén 6-7 új filmet mutatnak be, amelyet a filmalapból támogattak, és Fekete György MMA-elnök megnyugtatta, hogy nem akar beleszólni a filmes pénzek elosztásába.

Fekete György feleségét is díjazták

Itthon2013.03.14, 16:05

Miniszterelnöki főtanácsadó, a Médiatanács által elmarasztalt újságíró, és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökének felesége is kapott művészeti elismerést március 15-e alkalmából.

L. Simon László vagy Fekete György? Bizottsági ülés!

Itthon2013.02.18, 14:07

Egy fideszes sóhajtozott, több képviselő pedig válasz nélkül továbbment, amikor azt kérdeztük, hogy az L. Simon László vagy a Fekete György által képviselt kutúrpolitika a szimpatikusabb számukra. Többen azt mondták, hogy örültek volna, ha a menesztett kulturális államtitkár és a Magyar Művészeti Akadémia elnöke együtt tud működni, bár szerintük a kultúrában természetesek a nagyobb konfliktusok. L. Simon László azt mondta, szerinte Feketének nincs köze a menesztéséhez, az akadémia elnökéről ugyanakkor nem árulta el a véleményét.

Fekete György jövő novemberig akar elnök lenni

Itthon2013.02.13, 18:25

Fekete György mandátuma jövő novemberben jár le a Magyar Művészeti Akadémia élén, az elnök a Heti Válasznak adott interjúban  azt mondta, ennél tovább nem akar az akadémia elnöke lenni, addig viszont mindenképpen marad. Fekete arról is beszélt, hogy nem akarta megkérdőjelezni Konrád György magyarságát, de nem tudja, meghívják-e valaha az írót az akadémiába. Beszélt arról is, hogy problémának tartja, hogy a kulturális értelmiség egy része "először nyilatkozik, aztán kérdez - ha egyáltalán".

Fekete György a puccsot megúszta, de az ellenállás kitart

Itthon2013.02.06, 08:08

Senki nem kapkod Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnökének posztjáért, ez is segíthette abban, hogy egy készülő belső lázadás ellenére megtarthatta posztját. Fekete szerint szavait szándékosan kiforgatják, és pánikot keltenek az akadémia körül. Több tag szerint viszont Fekete hozzáállása az akadémia pusztulását okozhatja. Posztját erősíti, hogy ő a kulcs a kormány támogatásához.

Már az ombudsman is támadja Fekete Györgyöt

Itthon2013.02.03, 14:23

A Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvény megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól Szabó Máté. Az ombudsman szerint alaptörvénysértő, hogy a művészeti akadémiáról szóló törvény lehetővé teszi az MMA számára, hogy maga határozza meg a tagság feltételeit.