Fekete-Győr András
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Momentum Mozgalom
- Gyurcsány Ferenc
- Demokratikus Koalíció
- baloldal
- Donáth Anna
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Jobboldali pártként folytatja a Momentum román szövetségese, az USR
Az eddig – papíron – centrista, technokrata és ideológianélküliséget hirdető, valójában neoliberális gazdaságpolitikában hívő, kisebbség- és szegényellenes román USR végre vállalja az igazi arcát, ugyanis a párt tagjai belső szavazásának az eredményeképpen a jövőben „jobbközép" pártként határozzák meg magukat. A liberális Momentum Mozgalom román testvérpártja azt is eldöntötte, hogy fúzióra lépnek a szélsőjobboldali múltú, magyarellenes Dacian Ciolos bukott román miniszterelnök, jelenlegi Renew Europe EP-frakcióvezető PLUS nevű pártjával, amivel eddig is közösen indultak az elmúlt két választáson.
Schiffer András: Nagyon rossz a történelmi áthallása Fekete-Győr szavainak
Fekete-Győr András gondolatmenetének borzasztóan rossz a történelmi áthallása, hiszen 1945 után a magyar kommunista párt is azzal házalt, hogy "túl sok a párt" - ezekkel a szavakkal reagált Schiffer András, az LMP alapítója, volt elnöke a Momentum elnökének szavaira, miszerint pártján és a DK-n kívül nincs másra szükség az ellenzéknél.
Gyurcsánnyal megcsináljuk - plakátokon gúnyolják a DK és a Momentum házasságát
A DK és a Momentum "házasságát" gúnyoló plakátok jelentek meg a fővárosban. Mint ismert, Fekete-Győr András pártja az új politikai kultúra meghonosításának és a régi balliberális pártok háttérbe szorításának lózungjaival lépett be a magyar politikába. Ehhez képest a politikus ma már azt vallja: csak rájuk és Gyurcsány Ferencékre van szükség az ellenzéki oldalon, az együttműködés közöttük szükségszerű.
Fekete-Győr arra buzdítja a momentumosokat, hogy tegyék tönkre a családi karácsonyt
A Momentum elnöke közösségi oldalán buzdítja a követőit arra, hogy ha van kormánypárti szimpatizáns a családban, akkor vitatkozzanak vele karácsonykor. Ehhez agresszív ötleteket is ad, például azt, hogy programozzák át a tévéjét, ha nem ellenzéki csatornák vannak az első helyeken, sőt, ha nem ellenzéki oldal a számítógépükön a kezdő oldal, akkor töröljék, és állítsanak be egy ellenzékit. Bármennyire is hihetetlen: ez nem valamilyen paródia, Fekete-Győr teljesen komolyan gondolja. A Momentum elnöke arra buzdítja híveit: ha a rokonok nem értenek egyet velük, akár tönkre is tehetik a karácsonyukat.
Nem kaptak befutó helyet magyarok a Momentum szlovák barátainak a listáján
A Progresszív Szlovákia-Együtt (SP-SPOLU) parlamenti választási listáján a pártszövetség magyar platformjának egyetlenegy politikusa sem kapott befutó helyet. Mivel a magyar MKP-t és a vegyes nemzetiségű, de magyar irányítású a Most-Hidat is a bejutási küszöb alatt mérik, ez azt jelenti, hogy - sajnálatos módon - a 2020. február 29-i törvényhozási választások után valószínűleg nem fognak magyar képviselők ülni a pozsonyi parlamentben. Korábban Fekete-Győr András, a szélsőségesen liberális Momentum elnöke, illetve Donáth Anna, a párt egyik európai parlamenti képviselője azért kampányoltak, hogy a felvidéki magyarok a SP-SPOLU listájáára ...
Kiderült, hogy hazudott Fekete-Győr a szlovák barátai programjáról
A szélsőségesen liberális Momentum Mozgalom elnöke, Fekete-Győr András azt állította az InfoRádió műsorában, hogy ő lobbizta ki szlovák testvérpártjuknál, a Progresszív Szlovákiánál (PS), hogy kerüljön be a programjukba a kettős állampolgárságot tiltó, rendkívül diszkriminatív, még 2010-ben elfogadott törvény pozitív irányú módosítása. Egy felvidéki magyar hírportál, a Körkép azonban megkérdezte erről a PS-t, és kiderült, hogy Fekete-Győr hazudott, hiszen nem ő érte el a törvény módosítására irányuló kezdeményezés bekerülését a progresszívek programjába.
Összeveszett a Momentum és a DK, Gyurcsányék megzsarolták Fekete-Győréket
Újabb csatára került sor a Demokratikus Koalíció (DK) és a Momentum között: ezúttal Gréczy Zsolt, a DK szóvivője rúgott bele ellenzéki ellenfelébe.
A hazai balliberálisok újra a külhoni magyarokat vették célba
A hazai baloldal időről időre gyűlöletet szít a már így is sokat szenvedett külhoni magyarokkal ellen. Hol lekezelik, hol támadják, hol pedig politikai eszközként kívánják felhasználni őket, a cél mindig a megosztottság teremtése a nemzetben, a gyűlöletből pedig politikai haszon szerzése. Az utóbbi időben újra a baloldal és a velük mozgó balliberálisok célkeresztjébe kerültek. Az Index propagandistája, Miklósi Gábor a Puskás Aréna megnyitóján tett látogatásáról szóló propagandacikkében beszélt megalázóan a külhoni magyarokról és jelképeikről. De az ifjú SZDSZ-esek, Fekete-Győr András és Donáth Anna is megpróbált jelentős károkat okoozni ...
Diaszpóra Tanács: Aggodalomra ad okot, hogy a Momentum román és szlovák pártokat támogat
A Magyar Diaszpóra Tanács aggodalommal tekint arra az új keletű jelenségre, amelynek révén egyes magyarországi politikai pártok (egész pontosan a szélsőliberális Momentum Mozgalom) a szomszédos államokban (Románia, Szlovákia) rendre olyan politikai erőket támogatnak (USR-PLUS, Progresszív Szlovákia), amelyek tagadják a nemzetet, illetve a nemzeti kisebbségek jogait - olvasható a testület IX. plenáris ülésén elfogadott zárónyilatkozatában, amelyet csütörtökön juttatott el a Nemzetpolitikai Államtitkárság az MTI-hez.
Katasztrofális vereséget szenvedett Fekete-Győr román barátja, Dan Barna
A romániai államelnök-választás vasárnap megrendezett első fordulójának végeredménye alapján kijelenthetjük, hogy a liberális Momentum Mozgalom testvérpártjának, a centrista USR-PLUS pártszövetségnek a jelöltje - és társelnöke -, a súlyos korrupciós botrányba keveredett Dan Barna katasztrofális vereséget szenvedett, a szavazatoknak még a 15 százalékát sem szerezte meg. Barna pontosan nulla darab romániai megyében és fővárosi kerületben „győzött". A Momentum elnöke, Fekete-Győr András közben a közösségi oldalán mosakszik, és sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a közel 6 millió euró uniós támogatás lenyúlásával gyanúsított román barátjaa ...
A Jobbik elnökhelyettese az etiópok gátépítéséhez hasonlította a határon túli magyarok ügyét
Gyöngyösi Márton európai parlamenti képviselőtől megkérdezték a Jobbik jászberényi fórumán, mit szól ahhoz, hogy a Momentum egy román politikust támogat a magyar helyett a mai romániai elnökválasztáson? Némi tétovázás után úgy válaszolt, "ennyi erővel kérdezhetne arról, hogy az etiópok miért építenek gátat a Níluson." Itt az újabb, durva magyarellenes gyalázkodás: a Momentum után a Jobbik is beszállt a határon túli magyarok ellen irányuló őrületbe.
Kiderült, hogy hazudott Fekete-Győr András
Az Origo beszámolt róla, hogy Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, vasárnap, a román USR-PLUS pártszövetség kolozsvári kampányrendezvényén a támogatásáról biztosította a súlyos korrupciós botrányba keveredett Dan Barna államelnökjelöltet az RMDSZ vezetőjével, Kelemen Hunorral szemben. Fekete-Győr azt állította, hogy az USR-PLUS-nak komoly kisebbségvédelmi programja van, a pártszövetség programjának az alapos átvizsgálása után azonban kiderült, hogy abban egy szó sem szerepel az erdélyi magyarok, illetve más romániai nemzeti kisebbségekről sem. Közben Menczer Tamás államtitkár felhívta rá a figyelmet, hogy a nemzetpolitika tekintettében ...
Nem hajlandó elárulni a Momentum, hogy miért támogat egy korrupt románt a magyar jelölt helyett
Ahogy arról az Origo már beszámolt, Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke, vasárnap, a román USR-PLUS pártszövetség kolozsvári kampányrendezvényén vett részt, ahol a támogatásáról biztosította a pártszövetség államelnökjelöltjét, a súlyos korrupciós botrányba keveredő Dan Barnát, aki ellen vizsgálódik a visszaélések feltárására szakosodott csalásellenes hivatal (DLAF), illetve a korrupcióellenes ügyészség (DNA) is. A Momentum nem volt hajlandó elárulni lapunknak, hogy a romániai államelnök-választáson miért támogatja a közel 6 millió eurónyi uniós forrás „eltüntetésével" gyanúsított, román nemzetiségű Dan Barnát, a feddheteetlen ...
Orbán Balázs: Nekünk meg az az alap, hogyha van magyar jelölt, akkor azt támogatjuk
Facebook-oldalán egy táblával üzent Fekete-Győr Andrásnak Orbán Balázs, aki azt kifogásolta, hogy a Momentum inkább egy korrupt román politikust támogat a román államfőválasztáson, mintsem a magyar jelöltet.
A magyar jelölttel szemben románt támogat a Momentum
Vasárnap az USR-PLUS kolozsvári kampányrendezvényén Fekete-Győr András, a Momentum elnöke támogatásáról biztosította a súlyos korrupciós botrányba keveredő Dan Barnát (USR). Ezzel csak annyi a probléma, hogy a közelgő román államfőválasztáson Kelemen Hunor (RMDSZ) személyében az erdélyi magyaroknak is van jelöltje. A Momentum egyre jobban hasonlít az SZDSZ-re: az erdélyi magyarok kiakadtak, és egy videóban hívták fel a figyelmet a képtelen lépésre.
Fekete-Győr András ott volt a korrupcióval vádolt Dan Barna kolozsvári kampányrendezvényén
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke vasárnap részt vett az USR-PLUS kolozsvári kampányrendezvényén, ahol együtt mutatkozott a súlyos korrupciós botrányba keveredő Dan Barnával, az USR elnökével, államfőjelöltjével. A momentumos politikus szövetségese 6 millió eurónyi uniós pénzt lophatott el vállalkozásán keresztül. Az eseményen részt vett a magyarellenességéről ismert Dacian Ciolos is.
Extra pénzt fizettetne Magyarországgal a Momentum
Extra pénzt fizettetne Magyarországgal a Momentum, amennyiben nem fogad be migránsokat.
Még mindig nem megy a földrajz: Fekete-Győr Andrásék összetévesztettek két kerületet
A jelek szerint továbbra sem megy a földrajz Fekete-Győr Andrásnak és a Momentumnak: a párt erzsébetvárosi alapszervezete olyan kampányvideót forgatott, amelynek központi és visszatérő eleme a Keleti pályaudvar. A probléma ezzel csak annyi, hogy a helyszín stabilan a VIII. kerületben található.
Fekete-Győr András összekeverte Hadházyval Márki-Zayt
A fővárosok összetévesztése után végre megérkezett az ellenzék legújabb saját gyártású terméke, az ellenzéki politikusok összekeverése. Ki más mutatta volna be a produkciót, mint Fekete-Győr András, a Momentum ifjú vezetője, aki Instagram-oldalán nevezte ki Márki-Zay Pétert Hadházy Ákosnak.
Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják a Momentum elnökét
Befejezte az ügyészség annak a több száz órányi felvételnek az elemzését, amit decemberben és januárban rögzítettek a fővárosi Kossuth téren, amikor ellenzéki politikusok, illetve politikai aktivisták vandálkodtak. A vizsgálat eredményeképpen gyanúsítottként fogják kihallgatni Fekete-Győr Andrást, a Momentum Mozgalom elnökét, és Szarvas Koppány Bendegúzt, aki szintén a liberális párt tagja, korábban pedig a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció (DK) ifjúsági szervezetének a vezetője volt – közölte a Híradó.hu
Megint egymásnak esett az ellenzék: a Momentumnak nem tetszik Gyurcsány
Új frontot nyitott Fekete-Győr András, a Momentum elnöke azzal, hogy egy keddi lapinterjúban Gyurcsány Ferenc nélküli Demokratikus Koalícióról beszélt. Ismert, ez a két párt szerepelt a vasárnapi EP-választáson az ellenzéki oldalon a legjobban. Kedden azonban már egymásnak is estek. Az új erőviszonyok kialakulása miatt kezdetét vette az ellenzéki pozícióharc, a Momentum hirtelen nagyon éhes lett.
Fekete-Győr olyan videóval kampányol, amelyen széttépik a Momentum szórólapját
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, miután "kigeccezte" magát, a Blaháról a Móriczra váltott, ahol önfeledt szórólapozásba kezdett. Egyik legújabb Facebook-történetéből kiderült, hogy a villamosra váró budaiakat is megpróbálta megszólítani, csakhogy a videó végén benne maradt egy akkora baki, ami jó, hogy nem szúrja ki az ember szemét. Újabb teljesen képtelen történet az ellenzéktől.
Fekete-Győr András: "Ezért kell pultozni, gecc!"
„Ezért kell pultozni, gecc!” – ezekkel a gondolatokkal tett közzé Facebook-történetet Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, akit az töltött el büszkeséggel, hogy két fiatal szóba állt vele kampányolás közben.
A Momentumon nevetnek az emberek
Az ellenzéki politikusoknak időről időre meggyűlik a baja a magyar nyelvvel és a helyesírással. Ezúttal a Momentum Mozgalom politikusa csinált viccet magából, ugyanis okoskodó bejegyzésében rögtön két hibát is elkövetett. Az esetből rögtön paródia is készült.
Gyanúsítottként hallgatták ki a Momentum rendőrökre támadó elnökét
Hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt hallgatta ki a Momentum nevű mikropárt elnökét a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség.
Pánik, lemondás és belháború a Momentumban a lebukás után
Boszorkányüldözés zajlik a Momentumnak nevezett viccpártban, miután a Figyelő a hozzájuk került dokumentumok alapján megírta: az állami támogatásokat nem a pártérdekekre, hanem a családtagok és barátok cégeire költötték. A megrendelések több tízmillió forintról szólnak, és a számlák sem érkeztek be a megfelelő módon az Állami Számvevőszékhez.
Így még nem látta Fekete-Győr Andrást – videó!!!
A videót az Elég nevű oldal rakta ki. Érdemes megnézni.
- címkék:
- Fekete-Győr András
- esés
- Címkefelhő »
Fekete-Győr: 16-17 évesen nem biztos, hogy elbírtam volna egy utcakövet
A Nem Izmos Emberek Pártjának vezetője a forradalomról anekdotázgatott egy lapinterjúban, amiből kiderült, 16-17 évesen nem biztos, hogy megbirkózott volna egy párkilós macskakő felemelésével és elhajításával. Nem minden az izom és az erő!
A főügyészség nyomoz a rendőröket füstgránáttal dobáló Fekete-Győr ellen
Hivatalos személy elleni erőszak miatt felelhet a Momentum nevű viccpárt elnöke, Fekete-Győr András, mivel a néhány héttel ezelőtt megtartott erőszakos jellegű ellenzéki megmozduláson füstgránátot dobott a rendőrökre. Az ügyben már a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vizsgálódik, amely hamarosan dönteni fog arról, megáll-e a gyanú a viccpárt politikusával szemben.
Vádaskodik és titkolódzik a Momentum
Visszautasította az Állami Számvevőszék a Momentum Mozgalom elnökének vádjait, miszerint jogalap nélkül, nyomásgyakorlás céljával függesztették fel az állami támogatásukat. A számvevőszék azt is hangsúlyozta, hogy a törvényi előírás alapján végzett ellenőrzése nincs összefüggésben a májusi európai parlamenti választással.
A Momentum öt pontját sem sikerült felsorolnia a viccpárt elnökének
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke interjút adott a hvg nevű liberális álhírgyárnak. A nagy összeborulás viszont csúfos kudarcba fulladt: a maroknyi tüntető 5 pontját sem sikerült teljesen felsorolnia a felkészületlen "nagy ellenzéki forradalmárnak". A közös érdek azonban összehozza a feleket, ezúttal is ez történt: a Momentum felé mindig feltűnően kedves hvg gyorsan a segítségére sietett a Momentum elnökének és így meglett a kettes Fegyőrnek.
Íme Soros emberei, akik a randalírozásról tehetnek - arcképcsarnok!
Az elmúlt napokban előkerültek a Soros-hálózathoz tartozó figurák, provokátorok, politikusok, propagandisták – írja a 888.hu.
Soros magyar ellenzéki emberei az agresszív akciók élén
Az elmúlt napok egyértelműen bebizonyították, hogy a szélsőbaloldali tüntetők budapesti őrjöngése nem egy spontán akció, hanem a Soros-hálózat által szervezett randalírozás, melynek létrehozásában Soros magyar ellenzéki pártokban ülő szövetségesei is részt vesznek. Nem véletlen, hogy csütörtökön több beszámoló szerint is Fekete-Győr András dobta el az első füstgránátot, és Kunhalmi Ágnestől Szél Bernadettig mindenki mozgósított a demonstrációra. Aztán pedig végignyilatkozták az ellenzéki propagandamédiákat. Mindez nem meglepő az elmúlt hetek, hónapok nyilatkozatai után.
Fekete-Győr András dobta ez első füstgránátot a rendőrök közé
Fekete Győr András nem bírta tovább, amikor a Soros-aktivisták visszaértek a Kossuth térre füstgránátot dobott a rendőrökre.
- címkék:
- Fekete-Győr András
- Címkefelhő »
Magyarország első számú viccpártjába tart az LMP-ből kibukott politikus
Ha összejönne az álomigazolás, végre egy igazán komoly erő születne az ellenzéki térfélen, hiszen a mostanában az aszfaltrajzolással elfoglalt Momentum támogatottsága hol látszik, hol nem, Szél Bernadett pedig akkora sikert ért el az áprilisi választáson, hogy saját párttársai tiltották el párttisztségek viselésétől.
Újra bomlásnak indult a Momentum: korábbi elnökségi tagja felfüggeszti tagságát
Nehéz döntést kellett meghoznia Orosz Annának, de végül a két egészen erős opció közül a Soros-közeli Political Capital mellett döntött a Momentum ellenében – derül ki mai Facebook-bejegyzéséből. Az ifjú politikus a kétes hírnevű közvélemény-kutató cég miatt felfüggesztette párttagságát.
Nem vicc: Puzsér Róbert nyilvános vitára hívta a Momentum elnökét
Fokozódik a baloldal előválasztási harca: az önjelölt humorista közösségi oldalán jelezte, összecsapna „a szocialistákkal seftelő”, egyszázalékos minipárt vezetőjével.
Addig noszogatták Fekete-Győrt, amíg ki nem mondta, lehet, beállnak Puzsér mögé
Miután tegnap a Momentum és Puzsér Róbert alaposan kiveszekedte magát a főpolgármesterségről, Fekete-Győr András az ATV stúdiójába látogatott este, ahol a műsorvezető buzdítására kimondta, lehet, hogy beállnak majd Puzsér mögé. A bizonytalankodó pártvezérrel az élen ismét maximális fordulatszámon politizál az ellenzék.
A Momentum még mindenszentekkor is Soros György egyetemét védi
A viccpárt aktivistái az amerikai milliárdos üzletember kedvéért zsírkrétákkal firkálták össze egyeteme, a CEU bejárata előtti részt, hogy visszaszámlálva figyelmeztessék az Orbán-kormányt, hány napjuk van az egyetemmel a szerződést aláírni. A hajnalban véghez vitt, bátor és karakán Soros György melletti kiállásukkal felhívták arra a közvélemény figyelmét, hogy akár még lehetetlen időben is képesek felkelni.
A szánalmas Momentum is beszállt a Gyurcsány Ferenc által meghirdetett versenybe
Magyarország első számú viccpártja ismét akcióba lépett. Szórólapokkal, és némileg későn kapcsolva.
Hat bombabiztos érvünk van arra, miért bukta el az ellenzék a választást
Az Origo három hónap elteltével elérkezettnek látta az időt arra, hogy a különféle magyarázatok után tiszta vizet öntsön a pohárba, és minden eddiginél egyszerűbben, precízebben adjon választ a kérdésre: miért bukta el az ellenzék? A legjobb az egészben: mindezt videókban tesszük!
Csodával határos módon, cikkünk után munkába állt a Momentum Facebook-kezelője
„A Momentum számára a politika a cselekvésről szól" – írják hazánk lendületes fiataljai tíz nap black out után a közösségi oldalukon. Magabiztosság a köbön. Ez már nem politika, ez már nem vicc, ez a Momentum!
A Momentum elfáradt, nyári szabadságra ment
Hazánk lendületes fiataljai úgy döntöttek, nem érdekli őket tovább a facebookozás. A nagyon XXI. századi párt már vagy tíz napja mellőzi a közösségi oldal használatát. Tényleg felesleges, hiszen nincs semmi izgi, csak ilyen uniós csúcsok, meg német belpolitikai válságok. Ráadásul nyár van, irány a Balaton, a többi meg úgysem lényeg! A Momentum kinőtte a viccpárt kategóriát, és új fogalmaival kicsinálja a szürke magyar politikát.
A választási kudarc ellenére megint Fekete-Győr András a Momentum elnöke
Az Azonnali számolt be a Momentum Mozgalom háza táján tartott tisztújítás részeredményéről. Ebből kiderült, hogy az összegyűlt tagság 56 százaléka támogatásával visszaválasztották Fekete-Győr Andrást a Parlamenten kívüli párt élére. Fekete-Győrnek és az új elnökségnek nem lesz könnyű dolga, hiszen a viccpártot szétfeszítik a belső ellentétek az újak és régiek, az összefogáspártiak és az azt ellenzők között. Szóval a baloldal új reménysége, a már szétesőben lévő elődeik nyomdokain jár.
A mozgalom felfalja gyermekeit: a Momentumot sem kímélik a belharcok
A parlamenten kívüli pártot sem tudta elkerülni az ellenzéki pártok sorsa, a pártháború. Vasárnap tartják a Momentum tisztújító küldöttgyűlését, amelynek a legfontosabb kérdése leegyszerűsítve a következő: a húsosfazék közelébe eddig nem kerülő újak át tudják-e venni a hatalmat a választáson leszerepelt korábbi elittől. A párt szinte a szakadás szélén van, akkora nézetkülönbségek vannak a párton belüli csoportosulások között. Forrásunk segített megérteni, mi a helyzet a Momentumban.
Momentum: Adjatok három rugót, hogy lejuthassunk vidékre
Hosszas várakozás után elkészült minden idők viccpártjának legújabb SZ.A.K.M.A.I. alapokon nyugvó programja, a Mozgalmárok Kézikönyve. A kommunistaközeli agitátoré, Saul Alinskyé az alap, Fekete-Győr haveri köréé a továbbgondolás, fulladásos röhögőgörcs a végeredmény. Imádni fogja, a dolgozat súrolja a zsenialitás határát.
A momentumosok is megpróbáltak tüntetést szervezni
Nagy a csalódottság az ellenzéki pártok és szimpatizánsaik körében, úgy látszik, ez a Momentumra is igaz. A lendületes fiatalok még a pihenőnapjukat is képesek voltak feláldozni azért, hogy utcára vonulhassanak a munka ünnepén. Kár volt: sokan enyhén szólva nem voltak, ráadásul Márki-Zay Péterrel és Gyetvai Viktorral elég szürreális lett a végeredmény.
Soros emberével, a Soros-egyetem professzorával üzletelt Karácsony Gergely
Karácsony Gergely árnyékkormányának kihirdetésekor vált nyilvánvalóvá, hogy az MSZP-P miniszterelnök-jelöltjének környezetében hemzsegnek a Soros Györgyhöz, vagy az általa finanszírozott szervezetekhez kötődő miniszter-jelöltek. A cégnyilvántartást áttekintve az Origo újabb Soroshoz köthető embert talált Karácsony környezetében. Az MSZP-P jelöltjének korábbi családi cégében 6 éven át volt kültag Tóka Gábor, azaz a Soros-egyetem, a CEU professzora. Nem meglepő módon Fekete-Győr András, a Momentum elnöke is Soros emberével, Tókával közösködik.
A nőverő Juhász Péter bukása után Fekete-Győr engedelmeskedett Sorosnak
Már épp kezdtek belejönni a rájuk osztott szerepbe a fővárosi és vidéki ellenzéki - értsd: sorosista - jelöltek - hiszen hónapokon keresztül játszották el a vitatkozó, kétbalkezes figurák gyülekezetét -, de nagy sajnálatukra a választási kampány a végéhez közeleg, és ez mindenképp véget fog vetni az általuk előadott aljas színdarabnak. Ezen színdarab végjátékának egyik újabb állomása volt a mai „nagy" bejelentés, tudniillik, hogy az asszonyverő kudarcember, Juhász Péter után, Fekete-Győr András is visszalépett Budapest I. számú választókerületében az MSZP-Párbeszédes V. Naszály Márta javára. Nahát, ki gondolta volna...
- címkék:
- Fekete-Győr András
- Címkefelhő »