fejkendő

címke rss

Fejkendő viselési jogukért perelnek a tatár nők

Pert vesztett az a három tatárföldi nő, akik azt követelik, hogy viselhessék fejkendőjüket útlevelükben szereplő fényképeiken. A nők szerint ennek megtagadása sérti emberi jogukat és méltóságukat is, ezért akár az Európai Emberi Jogi Bíróságig is hajlandók elmenni igazukért.

Fejkendőpert nyert egy muzulmán asszony Németországban

Nagyvilág2002.10.10, 20:24

Most először sikerült muzulmán nőnek német szövetségi bíróság előtt érvényesítenie azt a jogát, hogy munkahelyén fejkendőt viseljen. Egy erfurti áruház azért mondott fel az egyik eladónőnek, mert hitbéli okokból munka közben fejkendőt akart viselni. Ugyancsak ítéletre vár egy német tanárnő, akinek megtiltották, hogy munkahelyén fejkendőt viseljen.

Kitiltanák a muzulmán fejkendőt a német iskolákból

Nagyvilág2003.11.11, 17:50

Megtilthatják a muzulmán tanárnők fejkendőviselését a német iskolákban. A fejkendő mint vallási-politikai szimbólum kitiltását Baden-Württemberg szövetségi állam parlamentje kezdeményezte. A német legfelsőbb bíróság szeptemberben olyan ítéletet hozott, ami szerint a mozlim tanárnőknek joguk van fejkendőt viselniük az iskolákban.

Kitiltják a kipát, a fejkendőt és a keresztet

Nagyvilág2003.12.18, 13:39

Jacques Chirac francia elnök támogatna egy olyan törvényt, mely megtiltaná az állami iskolákban és közintézményekben a vallási meggyőződésre hivalkodóan utaló jelek és öltözékek viselését. Ez azt jelenti, hogy a francia iskolákban a muzulmánok nem hordatnának fejkendőt, zsidók nem vehetnék fel kipát és a keresztények sem viselhetnének hivalkodó keresztet. Egy közvélemény-kutatás szerint a franciák kétharmada támogatja a vallási jelképek kitiltását az iskolákból.  

Tüntetések a fejkendő viseléséért

Nagyvilág2004.01.17, 17:42

"A fejkendő az én jogom", "A fejkendő a mi szabadságunk" - skandálták a francia állami iskolákban tervezett vallási jelképhasználati tilalom ellen tüntetők szombaton Párizs, London, Gáza és Bejrút utcáin.

Három napig vitáznak a kendőről a francia parlamentben

Nagyvilág2004.02.03, 12:28

Heves vita várható a francia parlamentben a vallási jelképek iskolákból való kitiltásáról. A képviselők több mint egynegyede jelezte, hogy hozzá kíván szólni a témához. A vallási okokból növesztett szakállat vagy muzulmán fejkendőt is tiltó jogszabály sokak szerint erősíteni fogja a társadalom megosztottságát, ugyanakkor a franciák többsége támogatja a javaslatot.

A franciák kitartanak a fejkendőtilalom mellett

Nagyvilág2004.07.08, 21:03

Franciaország a következő tanévben is kitart a moszlim fejkendő iskolai tilalma mellett. Az oktatási miniszter kijelentette, hogy kirúgják az iskolákból azokat a lányokat, akik megpróbálnak fejkendőt hordani. Ugyanakkor a miniszter felszólította a vallási csoportokat, hogy ne politizálják túl a kérdést. Franciaországban hosszú vita után márciusban tiltották ki a vallási szimbólumokat az állami iskolákból.  

Kampány indul a moszlim nők kendőviselési jogáért

Nagyvilág2004.07.13, 11:20

Kampány indult Londonban az Európában élő moszlim nők kendőviseleti jogáért. A vallásszabadság megsértése ellen tüntető aktivisták azért tiltakoztak, hogy a francia állami iskolákból kitiltották a vallási jelképeket, így a moszlim nők fejkendőjét is. A tiltakozásnak Juszuf al-Karadi egyiptomi vallási vezető volt a hangadója, akit viszont sokan azzal vádolnak, hogy a nők elnyomására buzdít és homofób. A francia kendőtörvényt bírálta Ken Livingstone, London főpolgármestere is, aki szerint a francia javaslat "lépés a vallási intolerancia felé".

Újabb haladékot kaptak az elrabolt francia újságírók

Nagyvilág2004.09.01, 00:09

Az Iraki Iszlám Brigádok kedden újabb 24 órával kitolta azt a határidőt, ameddig a párizsi kormánynak vissza kell vonnia az iszlám fejkendő viselését a francia iskolákban megtiltó rendeletét, hogy visszanyerje szabadságát az Irakban elrabolt két francia újságíró.

Csak a feltűnő fejkendőket tiltják a franciák

Nagyvilág2004.09.09, 11:13

A francia kormány nem tiltja meg teljesen a hagyományos iszlám fejkendő viselését a diákoknak - nyilatkozta az ország oktatási minisztere. A jövőben csak a feltűnő fejkendő vallási jelképek és öltözékek viselése lesz tilos - tette hozzá.

Előző
Következő